2017. október 8., vasárnap

247. Rész

x--- Zoe Fable ---x


A szemeimet dörzsölőm míg megtámaszkodom az asztalon és az üvöltéseket hallgatom. Az ujjaimat ropogtatom... aztán körzök egyet a nyakammal és veszek egy mély levegőt. Összerezzenek a lövés hangra, de rögtön el is ernyedek. Egy élettel kevesebb... megint. És nekem közöm van ehhez... megint. Felállok és a cigimért nyúlok.
- Jól vagy? - Felhördülök csak válaszul Haydarnak. Hallom, hogy jön utánam, de már rágyújtok egy cigire.
- Te ezt csinálod. Te mindig is ezt csináltad... de én felesküdtem valamire, ami nem ez. Én most segítek abban, hogy életeket vegyenek el pedig... pedig én nem ezt teszem.
- Elvenni három életet azért, hogy megments több százezret és családfákat hagyj fent a történelemben. Zoe... rosszat tenni valami jóért. Ezért vagyunk pszichológusok, mert bennünk van valami, ami alapján eltudod dönteni mi a jó és mi a rossz. Belső kényszer alapján tudod, hogy hagynod kell három embert meghalni, mert... mert hosszútávon ez a jó dolog és a helyes dolog.
- Tisztában vagyok vele, nem dobja fel a hangulatomat ez a nézet.
- Rosszak vagyunk szociális dolgokban. Ami fura, mert kifejezetten tudjuk mikor mit kell mondani, szóval ha nem vagyunk fáradtak és erőt veszünk magunkon a legjobb társaság vagyunk... de nem jönnek ezek maguktól mindig. A manipulálás más, mint az, hogy tudd miért kell arról az unalmasan idióta témákról beszélni. Unalmas a sok nyílt titok egymás között, mi ezeket nem értjük meg és ezért szar. Van az a képességünk, hogy kapcsolgatjuk az érzelmeket. Fel az agressziót és le az együtt érzést. Lekapcsoljuk a fájdalmat, és fel a küzdést... szóval kikapcsolom az emberségemet és fel a logikát, így döntök arról, hogy fejbe lövők egy családapát, aki felrobbantana egy óvodát... nem könnyű meló, de szükséges.
- De szükséges - hördülök fel eltaposva a cigit. Vissza megyek vele a kis lyukba. És bár ő felajánlja, hogy menjek haza, én küldöm el őt. Mindig tovább marad mint én általában... szóval úgy érzem rajtam a sor. Ő lelép, én meg be az egyik férfihez és beszélek, bár sok kedvem nincs hozzá.
- Megöllek! - Rám ordít, olyan nyálfröcsögősen erősen... Én pedig nézek rá és villantok neki egy apró mosolyt míg a beton falnak dőlök. Annyiszor mondták már nekem ezt, komoly gondolatokkal a szavak mögött, majd rendes tettekkel végre hajtva. Beugrik Zayn... és hogy mennyire kiakadt az első megfenyegetésemnél, és mekkora vitát csináltunk belőle. Most pedig mellettem áll a SAS egyik embere, még három kint, és a százméteres körzetemben, körülbelül még öt van valahol. És a képembe ordítja egy terrorista, hogy megöl. És semmit nem vált ki belőlem... az ég világon semmit, csak emlékeket.
- Holnap is találkozunk Blake - mosolygok rá kedvesen. - Remélem, akkor már hajlandó velünk beszélni - ellököm magam a faltól és kisétálok. És valahogy ennyi... nem bírok itt bent lenni tovább. Jobban összehúzom magamon a bőrkabátot és sietősen lépkedem át a zebrán. Haza megyek, és alszok legalább... hat órát. Az elég jól esne a testemnek. A lelkemnek is... az agyamnak meg főleg. Épp hogy áttérek a zebrán... aztán robbanás én pedig megbotlok a sokk miatt. Végig nézem, amint egy kocsi a levegőbe repül... több ezernyi beton darabkával együtt. Nyekkenve érek földet egy ház mögött... és még így is érnek el darabok. Lihegve nézek fel, és ennyi idő alatt mindössze annyi történt, hogy mindenki satufékez. Felállok és máris a telefonomért nyúlok. A rendőrséget hívom, és nem Albust. Albus úgyis értesül róla... és ide most könnyebb egy diszpécser aki rögtön tud küldeni mindenkit nekem. Elhadarom a kereszteződést, míg a falnak lapulok, és meghallom a második robbantást is. A kurva életbe! Tovább hadarok, a történésekről, aztán lerakom a táskámat oda a fal tövébe és elindulok vissza fele, összegörnyedve és futva. Nem vagyok normális... nem vagyok normális... A zsebembe csúsztatom a telefont, és lefutok a lépcsőn amit törmelék borít, de erre kell bemenni a bázisra. Felvettek egy csapathoz, és még ha ideiglenesen is... akkor is felelek értük. Ahogy kinyitom az ajtót a por valahogy elképesztően sűrűnek hat. A pólómat az arcom elé emelem, és telefonnal kezdek világítani. Megtalálom az első embert... tippem szerint Fleck, de nem tudom. Arrébb emelem róla a szekrényt, ő pedig kimászik alóla. Köhögve kel fel a földről, én pedig segítek neki. - Két robbantás, valahonnan arról - mutatok befelé a bázis fele. - De nem hiszem, hogy pont minket robbantottak.
- Jó... jó... - köhögi megállva. - Az asztal alján van egy fegyver, menj érte, utána nézek a többieknek. - Válasz nélkül indulok meg. Négy kéz lábra ereszkedem és leszedem a felerősített fegyvert. Megnézem a tárat... tele van. Kibiztosítom és máris Fleck után indulok. - Segíts - nyögi ki, míg valami nagy beton darabot próbál felemelni. A fegyvert máris nem biztosítom ki inkább...  gatyámba szúrom és minden erőmet beleadom, hogy felemeljem vele. Jess kikúszik alóla én pedig nyögve dobom vissza a földre.
- Hol van még Klark és Ilajha? - Nézek körbe értetlenül.
- Valahol itt - morogja Jess kissé görnyedten.
- Hívtam a rendőrséget... leadtátok a riadót? - Kérdezek rá tovább világítva telefonnal.
- Igen - vágják rá egyszer. Megugrok a dörömbölésre belülről.
- Be ragadt! - Ilajha hangjára mind fellélegzünk. Ketten kezdik rúgni az ajtót, én pedig tovább keresem Klarkot. Aztán meglátok egy kezet... minden leszedek róla, összeszorítom az ajkaimat a fejsérülését nézve. Ehhez mentő kell...
- Kivigyük, vagy ne? - Kérdezek rá jobban megvizsgálva a fejét. A válasz a kérdésemre kintről egy csomó lövés hang.
- Marad - közli Ilajha.
- Aki bent volt veled a...
- Megöltem - közli nyugodtan.
- Persze, hogy meg... - morgom idegesen. - A picsába - morgom inkább csak magamnak, felállok és kifelé indulok meg. Haydart hívom.
- Egy óra... ennyi ideje lé...
- Robbantás, kettő. Most már kétlem, hogy puszta véletlen miatt a közelünkben. Tanács?
- Lőj és ne kérdezz? - Hördül fel ironikusan, de hallom, amint csapódik nála az ajtó.
- Nem ölök.
- Akkor imádkozom a lelkedért - röhögi el magát.
- Kösz a tanácsot.
- Adj tíz percet és ott vagyok - kinyomom és tovább lépdelek előre. Zayn pedig hívni kezd... ez nem jó jel... ez soha nem jó jel. Azért felveszem neki.
- Hét perce történt, hogy? - Ez komolyan érdekel, hogy csinálja.
- Ott vagy?!
- A közepében, később visszahívlak, oké? - Kérdezek rá a falnak dőlve, a lépcsőn.
- Zoe... könyörgöm... lépj le ez...
- Meló, ismersz.
- Ha bajod lesz megöllek és megörülök és egész életemben egy vegetatív zsémbes fasz leszek borostával egyedül megrohadva a saját nyomoromban mígnem fel nem kötöm magam, ehhez tartsd magad!
- A végén arra is ráveszel, hogy öljek... Szia, nemsokára hívlak ha vége. Szívósabb vagyok mint pár faszfej bombával - elnevetem magam, ő pedig felnyög.
- Szeretlek élet.
- Köszi Zayn, és azt is, hogy bízol bennem - Ilajha felhördül és felfelé indul máris... csőre töltve. - Én is téged. - Ha meghalok, akkor legalább nem hagyok nyitott beszélgetéseket magam mögött.
- Nem bízok, csak nincs más választásom.
- Ouch - hördülök fel nevetve. - Légy jó és ne parázz - suttogom neki, majd kinyomom. A kezemben a telefont fegyverre cserélem és máris felfelé lépkedem.
- Ez dekoncentráltság, ami halált okozhat - közli velem Ilajha, míg mögötte lépkedem.
- Ilyen a stílusom, így is megoldom - ráfintorgóm, ő pedig ad nekem egy apró mosolyt.
- Oké, a többiek úton vannak, körülbelül három és fél perc mire ide érnek. Hárman előre megyünk... hozz ki minél több embert - rám néznek én pedig értetlenül rájuk.
- Pszichológus vagyok, nem pedig katona. Nem tudok megölni valakit...
- Márpedig most megfogsz ha kell, nem vagyunk elegen és első tippre minimum vannak tízen. Szedd össze magad!
- Mint ahogy összeszedtelek titeket is? - Hördülök fel szemöldök felvonva. - Menjetek - morgom nekik kibiztosítva a fegyverem. Nem erre szerződtem le. Nem mentem bele direkt ilyenekbe... Zayn miatt nem... mert utálja ezt. És most mit csinálok már megint? Pont azt. Hallom a lövéseket és elgondolkozom azon, hogy talán tényleg imádkoznom kéne egyet... hátha. Bemegyek az épületbe, ami pont mellettünk van... tuti minket akartak robbantani. De ez valami irodai cucc... az első egy idősebb hölgy aki megtalálok és máris kifelé támogatom. Az egyik kezemben a fegyver, a másikkal a nőnek segítek, akinek vérzik a keze. Vér... vér rajtam, vér a földön, vér a falon és vér az embereknek. Vörös. Utálom a vöröst. A nő mellettem felsikít, én pedig arra nézek amerre ő... egy röpke másodperc, míg átgondolom mit teszek, és máris gyomron lövöm a férfit aki fegyvert fog rá. Elengedem és megmutatom neki merre kéne futnia elég gyorsan. Én pedig a férfihez lépek és elveszem tőle a fegyvert. A halántékára ütök... biztos ami biztos alapon. Aztán bemegyek. Egyenként juttatom el az embereket a mentőhöz... úgy, ahogy tudom. És kezdek hozzászokni a folytonos fegyver hanghoz... a lövésekhez. - Istenem - meglátom a kisfiút a székek alatt bujdosva, véres alkarral és lehorzsolt homlokkal. Porosan... megszeppenve és szipogva. - Gyere, kiviszlek kicsim, jó? - Kérdezek rá, leguggolva elé, a hátam mögé dugva a pisztolyt, hogy ne lássa.
- Fegyver... fegyvered van... ne lőj meg... anyukám... - egyre erősebben hüppög, nekem pedig elszorul a szívem.
- Elrakom, oké? A gonosz emberek ellen használom. Kiviszlek egy biztonságos helyre, rendben? Hol van anyukád? - Kérdezek rá, a kezemet felé nyújtva.
- Nem tudom - elsírja magát és a karjaimba veti magát, én pedig magamhoz ölelem. Felállok vele, tartom és magamhoz szorítom míg emlékezetből indulok meg az ajtó felé.
- Semmi baj nincs... nyugalom - suttogom neki, a fejét simogatva óvatosan kifelé lépkedve továbbra is. Kiérek a friss levegőre, ahol bár ugyan úgy száll a por és égett gumiszag van, de jobb mint az épületekben. A pólóm ujját az arcához fogom, hogy ne lélegezze be. Sietve lépkedem a mentősök felé, figyelve mindenre... ő nem tudna eljutni egyedül a mentőig... ő csak egy kisfiú. Hátra fordulok a lövés hangokra, Ilajha egy kocsi mögé ugrik... a férfi felém néz és emeli a fegyvert. Adrenalin... a szívverés gyorsabb lesz, a vér az agyba koncentrálódik... elvonja a vért a bőrtől, a kiválasztó szervektől... éberebbek leszünk. A légzés gyorsul a több oxigénért. A vércukor szint megemelkedik az energia felszabadítás miatt. Szóval én nézem, amint az a kéz, a fegyverrel meghosszabbítva felém kezd irányulni. Felém... felém és a kisfiú felé aki hozzám bújik. A por rontja a látási viszonyokat, de elég lámpa és telefon világit... elég tévés kamera ad fényt... az egyik egyenesen betalálja a fegyvert is... hármat dobban a szívem, és aligha gondolom át mit teszek, csak cselekszem... háttal fordulok a fegyvernek és magamhoz húzom a kisfiút aki belém csimpaszkodik. Térde huppanok a csípő és robbanó érzésre. Kitágult szemekkel meredek a betonra... ha nem csalnak az érzékeim, akkor meglőttek. Visszatartom a nyögést... hátra nézek, és látom amint Ilajha fejbe lövi őt. Összeszorított fogakkal állok fel és indulok tovább... A mentős kezébe nyomom a gyereket míg elhadarom, hogy keressék meg az anyját. És vissza fele indulok... de vissza rántanak.
- Meglőttek, idióta! - Sziszegi nekem Haydar.
- Még vannak bent - nyögöm ki hátra nézve.
- Akkor cserélünk, az isten szerelmére... miért nem vagy hajlandó ölni?! - Ott hagy, miután úgy lök egy mentőshöz, mint én a kölyköt.
- Nincs kimeneti seb - hadarja a másik mentősnek, engem pedig hassal fektetnek egy ágyra.
- Fájdalom tízes skálán? - Fájdalom tízes skálán... mindig jön egy új tízes az életedben.
- Öt - közlöm a gyógyszereket nézve.
- Kiveszem, harapj rá - nyomnak elém, valami bőr dolgot. Én pedig teszem amit mondanak... felnyögök, mikor megérzem a csipeszt magamban. Azt a kurva élet...
- A bordád megfogta... szerencsés lány vagy - sóhajt fel valamelyik, és hallom az apró fémes koppanást, amint a fémtálra dobják... Szerencsés.

Köszönöm nektek, hogy komiztok. Istenek vagyok! Imádás <3

2017. október 2., hétfő

246. Rész

x--- Zoe Fable ---x


A padlón feküdve, Khaliddal, hallgatom a csap csöpögését. Bámulom a mennyezet és igyekszek lezárni magamban mindent. Például a karrierem csúcsát, az álmomat ami igazán el sem kezdődött... és nem is fog. De lezárom. Lezárom, hogy megvert valaki akiben bíztam. Lezárom, hogy hülye voltam. Lezárom a fájdalmat, a szomorúságot és a nyomoromat. Lezárom magam. Lezárom Perriet és lezárom őt is. Lezárom Zaynt. Lezárok magamban minden apró kis szart. Mindent ami miatt máshogy gondolkodnék mint kéne. Ami zavaró tényező lehet az életemben. Fogom, bedobom egy dobozba és elásom tíz méter mélyen. Aztán építek rá egy kis pavilont, bele rakok egy széket és ott fogom lógatni a lábamat. Felülök a földről, fogalmam sincs hány órányi fekvés után. Fogom magam, minden megmaradt ép kis részemet, felhúzom a kabátomat és elmegyek dolgozni. Profi pszichológus... profi... a világ jár rosszabbul, ha én vérprofiként fogok viselkedni. De akkor hajrá.


x--- Zayn Malik ---x


- Hey, minden oké? - Liam meglöki a vállamat mire összerezzenek és felpillantok rá.
- Ja, persze - biccentek egyet gyorsan, végig simítva a tarkómon.
- Minden oké vele?
- Nem - semmi nem oké vele. És tudom, hogy kit ért az alatt a "vele" alatt. Soha semmi nem lesz rendben vele.
- Történt valami? - Louis leül velem szembe a színpadon, félre teszi a mikrofont és innen már tudom, hogy hosszú terápiás figyelem központtá alakultam. Most mit mondjak nekik? Hogy mondjam el ezt mind nekik?
- Megverte - szimplán kinyögöm és felnézek Liamra összeszorított ajkakkal. - Rohadt csunyán megverte.
- Ki? Kit? - Néz ránk értetlenül Harry.
- Zoe pasija... Zoet - lehajtom a fejem, valahogy szégyenteljes lenne a szemükbe nézni, mert megkellet volna védenem.
- Mi a fasz... - Niall elhűlt hangja és az apró puffanás alapján, már ő is itt ül valahol.
- És... hogy... vagy... hát... - szóval normális, hogy én sem tudok ezzel mit kezdeni.
- Felhívta Dannyt sírva, hogy menjen érte. Én meg pont otthon voltam velük. - Megvonom a vállamat és felnézek rájuk, de ők nem néznek rám, csak merednek maguk elé.
- Ugye agyon vertétek?
- Igen.
- Zoe jól van?
- Nem - megrázom a fejemet, mert kurvára nincs jól és fogalmam sincs hogyan kéne össze szednem, vagy hogy tudnám megszerezni magamnak őt újra egy ilyen eset után. Csodálom, hogy engedte, hogy vele aludjak...
- Látlelet? - Kérdi kissé rekedtesen Liam.
- Elvittem, nem tudom, hogy feljelentést tett-e, vagy megkérte Albust esetleg, hogy később. Őt ismerve nem fog kamerák elé menni... így.
- Nagyon?
- Felrepedt száj, tiszta lila az oldala... térde, keze. Az arca is. Azt hittem meghalok, mikor megláttam - egyszerűen túl rossz volt őt így látni. Utálom ha sír, és mindig rémálom szerű... de ezek már olyan magas szinten vannak a kínzás skálámon, hogy aligha bírom leírni őket.
- Baszki - Harry megdörzsöli az arcát én pedig felhördülök. Igen, baszki.
- Leakarták csukni hazaárulással.... - a barátaim, tudhatják.
- Mi?
- Nem fogadott el egy munka lehetőséget... miattam. Mert veszélyesebb lett volna a mostaninál. Tippeljetek melyik szervezet akarta... - én nem tudtam a közelében tippelni, ők vajon kinézik belőle, hogy saját lábon megy hozzá a SAS, hogy megszerezze őt?
- Öhm... C.I.A.? - Normális vagyok, tényleg nem gondol senki rá.
- Különleges osztagok, a világ tíz legjobbját ha rangsorba teszed, akkor a SAS az első. Ott van jelenleg. - Felröhögök és eldőlök, míg eltakarom az arcomat. Megörülök. Megörültem.
- Zayn... ez... ez most komoly? - A lábamba rúg Harry, én pedig csak tovább röhögök.
- Szerinted van kedvem viccelődni ilyenekkel?! - Mert kurvára nincs!

---


- Ne próbálj megcsókolni, mert mindenki előtt kezdek ordítani veled - Perrie fülébe suttogok, ő pedig tartja a mosolyt, ahogy én is. Kínos volt elhajolni... Biztosan sokan lencsevégre kapták.
- Együtt vagyunk édes... vagy nem? - Néz fel rám kiskutya szemekkel.
- A pénz miatt... édes - vigyorgok vissza neki. - És jóval kevesebbet érsz, mint amennyit kihúznak ebből a kamu kapcsolatból - közlöm vele, tovább irányítva a fotósok között, be az épületbe.
- Annyira nem volt kamu az elején, azt ne tagadd - dörren rám, amint nincsenek körülöttünk annyian.
- Mindenki a maga nevében beszéljen... Zoe volt az első mindig is. Neked meg a rohadt szar bandád.
- Mintha a tied jobb lenne.
- Személyiségekről vagy dalokról vitázunk? Mindegyikben alázlak... édes - felhorkanok, ő pedig dühösen mered rám. - Azt ne hidd, hogy komolyan annyian imádják, amit csináltok. Velem vagy... ez az egyetlen oka a bandád fennmaradásának.
- Ez erős túlzás - morogja, míg leül mellém a székre, én pedig segélykérően nézek Harryre.
- Hey, a dumát is fizetik?
- Kussolj! - Jade a székébe rúg, én pedig felröhögök.
- Hát ez röhejes... jézusom, felkötöm magam inkább - megdörzsölöm az arcomat, Perrie viszont nagyon rám tapad így is.
- Kettőnk közül te vagy a röhejes. Halálra kereshetnéd magad, és még boldogok is lehetnénk.
- Mitől lennék boldog? Tőled? - Felhördülök és elnevetem magam... - Az ismeretségünk óta ez volt a legjobb poénod. - Kegyelem döfésnek szánom, de csak mosolyog rám. - Azt hittem eddig, hogy az egyik régi exem a világ legnagyobb jégszívű ribanca... de kezded túlszárnyalni, milyen érzés?
- Remek érzés - felhúzza az órát és megforgatja a szemét. - Szerinted valaha is együtt lesztek megint? Nem kuratja meg magát másokkal? Szerinted bírja nézni, hogy együtt vagyunk? - A fülembe suttogja, a keze a nyakamat simogatja, én pedig elmosolyodok előre meredve.
- A különbség közte és közted az... hogy tudja mit szeretek. Vagy éppen hogy nézek ki ha élvezek valamit... de a közelében sem jársz - rámosolygok, és látom, hogy egyre dühösebb. - Akár eltipeghetnél innen az undorító szerelésedben, meg a két kiló sminkedben, egyenesen a főnöködhöz, és könyöröghetnél, hogy szakítsunk. Mert higgy nekem... a bandád addig él, amíg nem fogják be a számat. Mert csak egyszer kezdek el beszélni, de akkor minden elmondok és ti mentek a süllyesztőbe.
- Akkor a ti bandátok is velünk jön.
- A különbség a te bandád, meg az én bandám között ismét az... hogy nekünk legalább jó a hangunk külön-külön is - Niall felröhög előttem, Liamnek csak a válla rázkódik, én pedig Perriere mosolygok. - Szar lehet kifulladni egy kis seggrázástól... máris nem találod el a hangokat. Csak szállj le rólam, a média is leszarja, milyen a kettőnk viszonya, mert már túl sok ideje vagyunk elvileg együtt.
- Azért azt felkapná a média is, ha valaki mással látna - sziszegi nekem... ezt most egy fenyegetés volt?!
- Oh... pedig nem kapták fel azt sem, mikor lefeküdtem Zoeval - Harry visszaköpi az üdítőjét, Perrie elnyílt szemekkel néz rám én pedig elmosolyodom. - És te még csak azt sem vetted észre. Mert leszartál... azt hiszed nem tudtam, hogy megcsalsz? Dehogynem... körülbelül egy hét után szinte biztos voltam benne... csak tudod... - megvonom a vállamat és ráfintorgok. - Leszartam. Mert leszarlak...
- Megpofoználak - sziszegi nekem dühösen.
- Kérlek... megszabadítanál magadtól. Mondhatnám, hogy vége... hogy megcsaltál. Mennyi kamu rajongót vesztenél azzal a pofonnal? Áttudod számolni pénzbe az mennyi? Talán egy hónapnyi sminked... ami kurva sok - igyekszem kihangsúlyozni, mennyire rohadt sok. Mert tényleg az. - Mondjuk szomorú, hogy ennyivel csak ez a kinézet jön össze... de hát mind emberből vagyunk, ugye drágám? - Rávigyorgok, ő elfordul tőlem... el is húzódna, de azt ugyebár nem teheti. - Addig fogok veled így viselkedni, míg ki nem lépsz ebből és nem hagysz szabadon... ha pokollá tetted az életemet, akkor én is azzá teszem a tiedet - gondolom így illő, hogy figyelmeztetem. Aztán előveszem a telefonomat, és máris Zoeval kezdek beszélgetni, persze csak sms-ben. Bár őszintén nem tartana vissza senki a telefonálástól is. Az sem érdekel, hogy Perrie eltudja olvasni mit beszélünk. Rohadtul nem köt le.

2017. szeptember 29., péntek

245. Rész

x--- Zoe Fable ---x


Az illat alapján is jobban magamhoz húzom. Érzem amint a kezei jobban körém fonódnak. A puszit a hajamban, és csak még inkább hozzá akarom préselni magam. Az egyik kezemet a hajába vezetem és csak élvezem a megszokott tincsek érzését az ujjaim között. Érzem az alkaromon ami az arcához ér, hogy mosolyog. És én is elmosolyodom.
- Jóreggelt cica - átdobom az egyik lábamat a derekán és jobban hozzá bújok.
- Jóreggelt - túl fáradt vagyok ahhoz, hogy még rendesen aktív legyek. Érzem, ahogy a keze kissé feljebb húzza a pólóját rajtam és a hátamat kezdi simogatni. - Köszi a tegnapot.
- Semmiség - élvezem a reggeli hangját. - Erre vannak a barátok - elmosolyodom és jobban hozzá bújok. Barátként tényleg egy ágyban aludnánk és így kelnénk reggel? A nyakára nyomok egy puszit, csak hogy szavak nélkül közöljem, hogy hiába mondja, hogy barátok vagyunk most, mikor mindig azt mondja, hogy nem vagyunk azok.
- Imádlak - halkan nevet fel, kissé jobban magára húz, én pedig csak mosolygok a bőrére.
- Nincs kedved itt tanyázni, míg vissza kell mennem? - De van. És ezt kimondhatom hangosan is, vagy... nemet kéne mondanom rá mert túl intim lenne körülbelül két napig itt lenni vele?
- Oké, de... szerintem dolgoznom kell majd.
- Mond le.
- Ez nem ilyen egyszerű...
- Bin Laden felett eggyel... mi? - Sóhajt fel a homlokomra nyomva egy puszit.
- Beszéljünk - felülök, vele szembe, ő pedig fintorogva az ágy támlájának dől. Menni fog ez... legjobb barátok is vagyunk, megfogja érteni. - Szeretlek szóval pont azért teszem azt, amit - kezdek bele hirtelen, mert úgy vélem jobb az elején megvédeni magam míg hallgat. - Amikor letartoztattak haza árulással az azért volt, mert hétszer visszautasítottam egy munkát. Igazából meg sem hallgattam mert mindig rákérdeztem, hogy veszélyesebb-e a mostaninál és ha a válasz esetleg nem konkrét nem volt, akkor ott hagytam őket. Szóval kissé begurultak - magyarázom a hajamba túrva. - Mennyire vagy tisztában a különleges alakulatokkal?
- Mármint akiknél kint is voltál? A katonai ré...
- Katonainak katonai de... - kínos, amikor valami olyan nagy dolognak dolgozom, amire nem is gondol. - Szóval sok országnak meg van a maga legjobb alakulata.
- Te most szopatsz.
- Van egy tízes skála... ahol az egész világban nézik.
- Szopatsz - sóhajt fel hátra hajtva a fejét.
- Az elsők ezen a rang létrán mi vagyunk... SAS - csak mered rám, pislog párat én pedig zavartan sütöm le a szemeimet. - Albus sem tud róla. Titoktartás van. Valami merénylet van... mármint nem egy, hanem több... ami egy embertől jön. De nem tudják ki az, mert rejtőzködik és túl sok szálat mozgat. Szóval... szóval embereket hallgatok ki, de kijelentettem, hogy nyílt terepre nem megyek. És hogy kiváltsam magam, beajánlottam Haydart mert utálnád, ha nekik dolgoznék pedig... ők a legjobbak! - Elképesztő a tudat, hogy felvételt nyerhetnék a legjobb helyre. A legkirályabb helyre a... elképesztő a tudat, de valahogy Zayn is egy elképesztő tudat. - Szóval igen, egy akció, külső segítőként és békén hagynak elvileg. Amolyan biztosítéknak ajánlottam be Haydart, hogy mindenképpen kilépjek, de megkapják amit akarnak.
- Miért... miért nem fogadod el, mint ajánlat? Ez a hatéves éned álma... ugye? - Előre dől... a kezeimmel játszik és nem néz rám.
- Hát, igen. A hat éves énem eléggé SAS megszállott volt, és a későbbiekben is rajongtam az ilyen különleges osztagokért... csak valahol tizenöt évesen pofán lettem baszva egy másik álommal... ami valahogy fontosabb és rohadtul nem bírnék a saját tükörképemre nézni, ha a munkát választanám helyetted, szóval gondoltam inkább hagyom - értetlenül néz fel rám, kissé elnyílt ajkakkal és szemekkel.
- Ezt most komolyan mondod?
- Szerinted képes lennék valami másért eldobni az ilyen álmom ha nem... - barátot kéne mondanom. Ezt kéne, nem? - Érted. - A kezei az arcomat fogják közre, ő meg felém indul, csak túl nagy lendülettel, szóval eldőlök az ágyon ő meg rám... olyan szorosan ölel magához, hogy vissza fogom a felszisszenésemet, mert fáj... de egyben jó érzés is. Csak éppen szét vagyok még verve.
- Könyörgöm... - a nyakamba sziszegi, míg felettem támaszkodik meg.
- Zayn... - nem megy. Még... most... ezek után szimplán még nem.
- Rendben... - legördül rólam, megdörzsöli az arcát és mintha semmi nem történt volna. Mintha nem akart volna megcsókolni és én nem utasítottam volna el. De ez most még gyors. Ethan után... a tegnap után. - Kérdés idő.
- Meglepődnék, ha egyszer nem tennél fel minden mellé minimum egy kérdést - ráfintorgok és felülök, majd lenézek rá.
- Én teszek fel kérdéseket és nem asszociálók szarul, mint te. - Felhördülök, ő viszont még mindig az arcát takarja egy ideig, és le se reagál engem. Aztán ő is felül, a kezeit a térdére rakja és olyan kiskutya szemekkel néz rám, hogy hirtelen félni kezdek a kérdéstől. - Miért voltál vele?
- Szöges ellentét, zenei háttér tehát híres és nem rángatok bele egy civilt ebbe a szarba...
- Szöges ellentét... de durva volt veled cica, végig! Ez...
- A szexben is. Szóval legalább nyomokban tartalmazott valamit, ami nem volt rossz.
- Nem lettem volna én elég? - Kiszárad a torkom és elfordulok, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
- Zayn... te még mindig vőlegény vagy. Még... te meg én elvileg körülbelül két éve vagyunk jóba.
- Sajnálom...
- Mindegy - megrázom a fejemet, nincs annyi energiám, hogy most ezt átbeszéljem vele.
- Rendben, nem akarom tovább rontani a kedvedet, de nem kéne elmennünk dokihoz? - Aligha egy másodperce akad meg a levegőm a félelem miatt, de tudom, hogy ő észreveszi. De utána már uralkodok magamon, csak egy másodperc szétcsúszás... csak egy. - Megvizsgálni...
- Meg látleletért, nem?
- Fogalmam sincs, mit akarsz. Elég nagy botrány lenne - az elég nagy, ide túl kicsi kifejezés.
- Pszichológus vagyok, elvileg... - motyogom a kezeimet bámulva. - Ki kéne állnom az ilyenek ellen és ha csak szónoklok az nem elég...
- Magadat próbálod meggyőzni, de nem kell ezt tenned, e...
- Képmutató lennék, ha nem tenném, azt pedig utálom.
- Elviszlek - kétlem, hogy magamtól tényleg eljutnék addig...

---

Ülök ott a székben és hallgatom az óra egyenletes kattogását.
- Három... kettő... egy - Zayn értetlenül néz rám, de a lift ajtó kinyílik én pedig nem fordulok oda, csak Zayn felé, aki viszont a lift felé. - Nyugi, elvagyok vele - vonom meg a vállamat.
- Ez elég indok, miért nem jöttél - Haydar hangjára már felnézek rá mint érkező személyre.
- Ja, jelentést teszek és... öhm nem tudom... esetleg két nap szabadnapot kapok, vagy bemenjek ma elrendezni?
- Nem tudom. Mr.Faszfejt nem látták két napja és kezdenek aggódni, szóval olyanok mint a hangyák.
- És ez az én gondom? Én is szívesen megölném.
- Ne jelents ki ilyeneket egy zsaruktól zsúfolt helyen - sziszegi halkan, leülve mellém.
- Haydar... te is zsarunak álltál.
- Ne hozd fel, mert elhányom magam - elnevetem magamat és egy pillanatra elfeledkezem Zaynról, és hogy minden infója Haydarról eddig annyi volt, hogy megkínzott - Üdv Javadd. Hogy vagy?
- Most hogy látlak, eléggé feszülten.
- Zoe ezek szerint beavatott. Gratulálok, bízik benned bárkinél jobban - Haydar hasára csapok és felsóhajtok.
- Ne elemezz ki neki.
- Miért ne?
- Mert én is kielemezlek és vissza kerülsz a börtönbe faszfej - felsóhajtok, míg megdörzsölöm az arcomat, de csak óvatosan, hogy a sminkem le ne jöjjön, ami azért felel, hogy annyira rohadt összevertnek még se tűnjek.
- Miért esett neked? - Miért esett nekem... miért esett nekem... miért ütött meg?
- Tabu - közlöm megrázva a fejemet. - Egytől hatig mi a helyzet?
- Hármas kihullott, ötöst meg elvitték miután dalolt.
- Két nap? Kérlek - fintorogva nézek rá, ő meg Zaynra.
- Koncert... akkor lesz koncertje. Szóval nála akarsz maradni. Óvatosan - komolyan néz rám, én pedig nem értem. Felsóhajt és átnyújt nekem egy borítékot.
- Mi ez? - Óvatosan nyitom ki, és meglátom a piros betűket... és nem értem az írást. Ezek... ezek más betűk.
- Arab - közli Zayn.
- Ha nincs kedved fordítani, akkor lényegében a halálom van benne - vonja meg a vállát lazán Haydar. - Erős a gyanúm, hogy Mr.Faszfej vérével írták meg nekem, de tekintve hogy tíz perce vettek mintát, még nem lehetek túl biztos benne. Szóval ja, vigyázzatok - kiveszi a kezemből a borítékot... valahonnan hívják és egy biccentéssel már fel is áll... én pedig felakarom dolgozni, hogy a főnököm vérével írnak fenyegetéseket...
- Lépjünk, Albus elintézi - megfogja a kezemet és már maga után is húz a kocsiba. Beülök mellé és próbálom lenyugtatni magam. - Mielőtt eljutnál a feldolgozás szintjére, eszedbe se jusson emiatt most távolságot tartani, vagy lelépni... vagy akármi ilyen. Csak ne... megoldjuk, nincs gond - a keze a combomon van, én pedig felsóhajtok.
- Az első fenyegetés után elutazol egy csomó biztonsági őrrel.
- Veled magam mellett - rám vigyorog én pedig megrázom a fejem. - Te még nem kaptál fenyegetést.
- És a hangsúly a még szócskán van. - A hajamba túrok és felnézek rá. Ha baja lesz, megölöm.
- Miért esett ne...
- Nem - nem akarom, hogy tudja.
- Ha úgy érzed beszélni akarsz róla... akármikor.
- Soha.
- Élet...
- Nem - az ablakon nézek ki, és még csak gondolni sem akarok az egészre. Rohadtul nem.
- Miért nem?
- Elég nekem meg neki tudni.
- Miért?
- Mert fontos vagy nekem Zayn, azért - mégis mit mondjak neki? Meglátta a képeidet a telefonom alapbeállításaiként és kiakadt? Nem... nem fogom neki elmondani.

2017. szeptember 20., szerda

244. Rész

x--- Zayn Malik ---x


- Nem tudom haver - a fejemet a vodkás üvegnek döntöm és csak pihentetem a szemeimet.
- Szerintem csak ülj le vele beszélni.
- Már megtörtént párszor Danny - rá fintorgok az üveg mögül, aztán Xavierre nézek, aki mindenáron megpróbálja Khalidot a szőnyegre nyomni. Khalid meg úgy játszik vele, mint egy gyerekkel...
- De ne letámadd. Ültesd le és mondj el neki mindent. Ne csak magadba gondold tovább mint ő. - Rám nevet, és oda nyújtja nekem a tekert cigit.
- Ez gáz... annyira rohadtul utálom, hogy ilyen kapcsolatunk van.
- Ilyen semmilyen, de mindenféle és néha gáz? - Kérdez rá félig felvont szemöldökkel.
- Ja. Túl nagy múltunk van, de mégis kevés. Felhívhatom akármikor, de korlátoznom kell mit mondok... folyton beszélnék vele de mikor rájön, hogy ő is, akkor rögtön lerakja és félek bekopogni hozzá, mert mivan ha ott a pasija. Nem tudom hogyan kéne a barátjaként viselkednem... mindig többek voltunk ez szar - várom, hogy Danny megsegítsen, de nem igazán tud. És nem is csodálom, mi sem értjük soha magunkat.
- Mi van Perrivel?
- Van... néha mellém áll mikor kamerák is vannak valahol de feladta a beszélgetés kezdeményezést... ámen - sóhajtok az ég felé.
- Modest?
- Rossz fiú vagyok - vonom meg a vállamat. - Nem tetszik az igazgató bácsinak - megforgatom a szememet, ő pedig felröhög.
- Banda?
- Elvagyunk, túlélünk.
- Turné?
- Atom - elvigyorodom és újra meghúzom az üveget. Majdnem minden jó.
- Tuti nem mész át hozzá?
- Beszari vagyok, inkább megvárom míg ő keres és ismét barátok lehetünk nyugodtan - vonom meg a vállamat egyszerűen.
- Ahogy érzed, ti tudjátok a fura dolgaitokat - nevet fel egy másik cigit tekerve, pedig még ezt sem szívtam el.
- Képzeld, Wali elvi... - elharapom a mondandómat, ahogy szólni kezd a telefonja. Értetlenül nyúl érte, én pedig kissé belezsibbadok a képbe ami megjelenik a telefonján. Zoe. Miért hívja Zoe hajnali háromkor Dannyt?
- Hello kicsa... mi a baj? - A mosolygósból máris olyan komolyba vált, hogy megfeszülök. - Zoe... nyugodj le, mi a baj?! Még levegő, hideg vér... semmi para, mond el mi történt - felállok, minden kérdés nélkül felállok, ahogy Xavier is értetlenül néz ránk a földről a kocsi kulcsért nyúlva.
- Danny mi van?! - Nem bírom a feszültséget ha róla van szó... Danny mered maga elé pár pillanatig, hallom a szipogást... aztán Danny az asztalra vág és szimplán üvölt egyet.
- Maradj bent, adj öt percet és ott vagyunk, rendben? Le ne merd rakni - szól rá idegesen, máris futva az ajtó felé, én pedig nem értem mi történik. De mindenki megy utána... Xavier, Khalid és én is...
- Mondj már valamit! - Xavier ráüvölt, míg én elveszem a kocsikulcsokat. Maximum négy shootot ittam, kevesebbet mint ők. És Zoeról van szó... már ki is józanodtam.
- Ethan... - morogja lefogva a telefonját. - Ő... ő... - vesz egy mély levegőt és lehajtja a fejét. Oh kérlek ne...
- Ethan mit csinált vele? - Xavierből is kiment minden pia. Dannyből is... Ethan mit csinált vele? Nem akarom kimondani fejben sem... hallani se...
- Megütötte.
- Megölöm - senki nem fog leszedni róla... biztosan megölöm. Ketté fogom tépni. Felismerhetetlenségig fogom ütni. Alig várom meg, hogy becsukják az ajtót, máris indulok. - Megkínzom, megetetem vele a farkát... kitépem a kezét és azzal fogom agyonverni őt - a kormányt szorítom és minden dühömet visszafogom, hogy majd Ethanen csattanjon.
- Csak nyugalom Zoe - Xavier hangja hátulról szól, mégis telefonon beszél. - Szinte ott is vagyunk, a fürdő ajtó zárva, ugye? - Még be is kell zárkóznia ezután?! - Remek, az nagyon jó. Ne félj, rendben... - Szóval igazam volt, és minden lila folt az a faszfej volt. Akit megölök, mert megfogom ölni.
- Oké, tudom, hogy mérgesebb lehetsz mint én - kezdi Danny nekem, előre hajolva. - De te fogsz bemenni Zoehoz és lenyugtatni, mert téged bír a legjobban...
- Nem... agyonverem Ethant és...
- Zoe zokog baszdmeg! Igen is bemész és összekaparod mert egyikünk sem bírná megnyugtatni annyira mint te. Hidd el, mi is agyon tudjuk verni - utálom, hogy igaza van, mert rohadt szívesen neki esnék Ethannek minden erőmmel és dühömmel ami bennem fortyog. - Khalid is itt van.
- Megfogom keresni később és megölöm.
- Ha Albus nem öleti meg előbb - hördül fel Danny. Xavier a karjára csap, mi pedig észbe kapva kussolunk míg tövig nyomom a gázt és áthajtok minden piroson is. Megütötték őt, megint... de valahogy mérföldekkel rosszabb, hogy a pasija tette ezt vele.
- Gyors vagyok - biztosan megverem... földbe tiprom... elásom élve. Lefékezek és már ki is szállok. Nem zárom be a kocsit... leszarom a kocsit, csak futok felfelé. - Khalid, tartsd egy helyben - szólok oda neki, mire felmordul. Benyitnék... de zárva. Bekopogok és várok.
- Állj arrébb - szól rám Xavier, és már félre is lök... aztán rárúg az ajtóra. És ki is csapódik. Wow. - Faszfej, velem kezdj ki! - Belépek, és megerőltetem magam, hogy tovább tudjak menni a fürdő felé. Látom az asztalt széttörve, a szekrényt eldőlve... káoszt. Ethan próbálja magát védeni, de Xaviert megedzette az a sok harcklubb. Remegve kopogok be a fürdő ajtón... pár pillanat és hallom, hogy kattan. Meglátom a véres ajkát, a lila arcát és a kócos haját. Meglátom a könnyes szemeit és az előre esett vállait. Szipogni kezd én pedig beljebb lépek és behúzom magam után az ajtót, hogy ne lássa azt, ami kint megy.
- Gyere ide élet - magamhoz húzom, ő pedig csak zokog. - Semmi gond.... nincs semmi gond... vége - a fülébe suttogom, míg lehuppanok vele a földre és az ölembe húzom. Átkarolja a nyakamat és csak sír én pedig belehalok. - Nyugodj le, kérlek. Zoe - a két kezem közé veszem az arcát. Óvatosan simítok végig az arcának az élén, de félek, hogy fáj neki. Gyűlölöm Ethant... képes lennék komolyan megölni, amiért Zoe így néz ki. De hangok alapján, Danny és Xav elintézik. - Cica... - csak jobban felzokog én pedig beledöglök a látványba és az érzésbe. Végig simítok az oldalán, és összerezzen én pedig megdermedek. Szipogva hajtja a fejét a vállamra, én pedig óvatosan húzom fel a pólóját. Lehunyom a szemeimet és rögtön máshova nézek, csak nem az oldalára ami teljesen lila. Hol érhetnék hozzá, ahol nem fáj neki?! Óvatosan karolom át, dúdolni kezdek neki, hátha nem hallja kintről a hangokat. De én is hallom őket, és biztos ő is hallja őket.
- Hol marad az, hogy te megmondtad? - Halkan kérdi meg a fülembe szipogva, én pedig tovább masszírozóm a tarkóját.
- Sehol. Ez túl fos ahhoz, hogy ilyenekkel jöjjek fel neked élet. Nem vagyok ilyen... - Hallom hogy újra hüppögni kezd, és elkap a pánik. - Ne sírj, nincs baj. Csak instant filmezős estét tartasz majd velem meg Khaliddal, oké? Megnézhetnénk azt a filmet, amit mondtál - ajánlom fel neki, kissé kétségbeesve.
- Három napja mondtam - lebiggyesztett ajkakkal néz rám, én pedig nem értem ez miért baj.
- Tudom - ezért mondtam, hogy megnézhetnénk. Összeszorítja az ajkait, a könnyei újra folyni kezdenek én pedig nem értem, miért sír azon, hogy megnézhetnénk egy filmet amit három napja mondott. Óvatosan nyomok az arcára egy puszit. Érzem, hogy a hajamba túr és magához szorít. De én nem merem őt magamhoz szorítani, hátha fáj neki. - Mit szólnál, ha haza jönnél velem és Khaliddal és tartanánk egy laza estét?
- Te miért nem turnén vagy?
- Három nap múlva lesz a következő koncertem és hazajöttem.
- Miért nem szóltál?
- Nem éreztem úgy, hogy akarnád - végig simítok az alsó ajkán, ami kissé duzzadt és véres... és újra dühös leszek amiatt, amiért valaki ezt tette vele.
- Nem lenne gond?
- Mi? - Értetlenül nézek azokba a rohadt szép zöld szemekbe amik most kicsit sem magabiztosak mint általában.
- Ha... nálad lennék ma este.
- Dehogy Élet - felállok vele a földről, ő pedig megrázva a fejét tol el magától. Szóval lerakom a földre és ő vesz egy mély levegőt.
- Tudok járni - közli ökölbe szorítva a kezeit.
- Tudom.
- Nem törnek meg ilyenek...
- De né...
- Nem - kijelenti és kilép a fürdőből. Én pedig közvetlen mögötte megyek, hozzá érek a hátához, csak hogy érezze, hogy Ethan semmiféle képen nem érhet a közelébe. Előtte megölöm, mintsem, hogy egy méteres körzetéhez érjen.
- Rá se nézz - szólok Ethanre, mikor levegőt vesz. Zoe kissé remegve, de megindul az a törött asztal felé, én pedig követem. Minden tiszteletem az övé... komolyan. Lehajol a telefonjáért, Ethan pedig megindul felénk, nem kicsit véresen, és eléggé sántítva. Megrázom a fejemet, Zoe kiegyenesedik a kezében a telefonjával. Ez a sima telefonja... szóval akkor amiről Dannyt hívta a melós telója? Ethan ismét közelebb lép, Xavier felhördül, Khalid mordul egyet, én pedig szimplán megfogom a torkát és a falhoz lököm. - Elpofáztam neked valamit, vagy nem? - Szemtől szembe kérdezem meg tőle, kicsit sem érdekelődve a tény felé, hogy éppen nem kap levegőt. - Betartom... addig fuss amíg bírsz mert ha egyszer megtalállak akkor a szart is kiverem belőled és a cápákkal foglak megetetni valamelyik nyaralóm medencéjében, világos voltam faszarc?! - Ismerem ezt a tekintet, egyszer láttam már... Zoe ekkor ájult el majdnem a fojtogatás miatt, mikor rátámadt az az őrült sorozatgyilkos. És mégsem érdekel Ethan egészségi állapota, mert úgyis rosszabb lesz neki.
- Hagyd... vannak rendészetben dolgozó barátaim - motyogja Zoe a hátamhoz érve. Elengedem, csak mert ő utálja az erőszakot.
- Az igazságszolgáltatást meglehet venni - hörögve és egy véres mosollyal, de azért vissza szól Zoenak. Ő pedig felnevet halkan.
- Képzelj el egy osztagot, akik megölték Bin Ladent - sóhajt fel rámosolyogva. - És helyezd a lécet egyel feljebb. Őket is lefizeted? - Fintorogva kérdez rá... én pedig kezdem érteni, hogy akkor Ethan miért van még szabad lábon... de azt nem értem, Zoe miről beszél. - Takarodj - int az ajtó felé. Ethannek nem kell több, bár azért Khalid is rásegít a távozására. Danny felállítja a szekrényt, Xavier csak nézi az asztalt, aztán felnéz rám.
- Rendet teszünk, lépjetek le - nekem nem kell kétszer mondani. Zoe pedig csak egy erőtlen mosollyal és egy gyenge öleléssel szolgál nekik, és máris mellettem lépked lassan, kissé sántán és nem kérdezek rá mi történt és miért történt. Ha akarja, egyszer majd elmondja. Khalid hátra ül a kocsiba, Zoe mellém, a kezem a combjára helyezem a váltó helyett és csak nyugtatom magam a haza fele vezető úton. A legpuhább törülközőt választom ki neki és próbálom a kedvenc kajáit összerendelni és minden lehetséges filmet kiválogatni amit csak szerethet és jobb kedvre derítheti.
- Van pizza és lasange. De van saláta és fagyi is... - közlöm vele, míg végig nézek rajta a pólómban. Lila a combja is...
- Pizza - elmosolyodom azon, hogy hajlítja be a lábujjait míg zavartan oldalra pillant, én pedig szimplán az ágyra rakok minden pizzás dobozt, hogy válogasson. - Nem estél kicsit túlzásba? - Kérdez rá egy halvány mosollyal bemászva az ágyba.
- Kevésnek tartom azt, amit összehoztam ennyi idő alatt - vallom be neki fintorogva a kezébe nyomva egy rozét.
- Ez jól jön, kösz - vigyorog rám, rögtön lehúzva a pohár tartalmát. Szóval elveszem tőle a poharat és oda adom neki az üveget, ő pedig nevetve lehunyja a szemeit. Bemászok mellé és elindítom a filmet, amiről mesélt. Kettőnk közé rakom a hamutálat és megkínálom egy cigivel...  bármi amitől kicsit is jobb kedve lesz. Épp rágyújtana, mikor Khalid sunyi módon kilop egy egész pizzát.
- Khalid ne! - Szólok rá rögtön a pizza után nyúlva.
- Khalid! - Zoe is rászól, de addigra már rég elfutott vele. Fintorogva nézek rá, amint a földön eszegeti a sima pizzát és azon gondolkozom, hogyha felállok akkor vajon tovább fut vele, vagy morogna csak. - Oké, feladom. Fogyókúrázott egy fél évig, megérdemli - megrázza a fejét és beleszív a cigibe.
- Jó - akkor hagyom Khalidot és szimplán átkarolom és magamhoz húzom. Ő a filmet nézi, én meg őt. És bár nem érünk a film végére, ő elalszik a nyakamhoz nyomva az arcát, szóval meg sem mozdulok. Kiélvezem azt, ahogy a lélegzete csikiz, hogy a kezem a dereka körül van... kiélvezem, hogy alszik és nem mozdulok meg, hogy tutira ne kelljen fel.