2019. május 1., szerda

276. Rész

 x--- Zayn Malik ---x


- Vélemény? - Elnevetem magam míg megrázom a fejemet szimplán.
- Imádom a rajongóimat, rengeteg tisztelet van bennem feléjük... - de van egy prioritásom. Ami mindig is volt. Szimplán most hangot is adhatnék neki. - Mármint, nem mondom hogy ez faszság, de faszság - a képernyőre mutatok ezzel az összes tweetre utalva. - De nem hibásak, nem láttak semmit a kapcsolatunkból eddig. Nem tudják hogyan működünk együtt - vállat vonva fordulok vissza a nő felé. Ezt is csak azért kapták fel, mert ő Zoe Fable én pedig Zayn Malik vagyok. Akik együtt vannak. Én kamu kapcsolatot toltam eddig, ő meg nem is ismert engem elvileg. Most meg bejelentettük, hogy terhes. De hát már vagy hat éve ismerjük egymást és ebből lényegesen többet voltunk együtt mint külön. - Büszke vagyok rá, mindenért amit tett és elért. - Mint minden normális párkapcsolatban a másik fél. - Ahogy ő is büszke rám - és éppen ezért nem értem mi a baj.
- Inkább úgy érzik, hogy a te sikereiddel vágott vissza - elnevetem magam, csak úgy szimplán Zoera gondolva. Érett, önálló felnőtt nő.
- Érett önálló felnőtt nő aki nem függ senkitől és képes minden anyagi avagy lelki szükségletét egy magával megoldni. - Elhadarom, egy levegővel. - Ez egy fő mondat a kapcsolatunkban amit már azelőtt az elmémbe égetett, hogy egyáltalán felvették volna a Harvardra. Nem kell hozzá, hogy vissza vágjon valakinek. Másrészről viszont nyugodtan menőzhetne velem és vissza is vághatna az "én" - igyekszem kihangsúlyozni, mindenkinek - sikereimmel. Nem arról van szó, hogy az a kis pöcs nem feltétlen sikeres. Arról van szó, hogy sikeresebb vagyok - elfintorodom, csak a kontextus miatt ahogy kijött a számon. - Siker és siker között van különbség. Ő feltörekvő én meg ott vagyok ahol lenni akar - ezen nem tudok mit szépíteni ha akarok sem. - És ha beszól Zoenak, úgy hogy engem használ fel - mert pontosan ez történt - és erre ő úgy válaszol, hogy az én sikeremmel vág vissza, akkor áldásom.
- Régen együtt voltak még is csak.
- Akkor sem kedveltem - elmosolyodom ő pedig kínosan rám nevet. Utálom azt a pöcst. - A fanok nem tudják mi az amit átéltünk és fogalmam sincs, hogy eltudnánk-e nekik mondani mindent - valószínűleg, nem minden mindent...
- Az esély mindig meg van rá - a kamerára mutat én pedig végig simítok a tarkómon. - Hat év után - ezt valahogy mindenki az orrunk alá akarja dörgölni. De mit tehettünk volna?!
Felvállalhattuk volna egymást a banda kezdetén.
- Abban a pillanatban, ahogy bedobta őt az omegle... - elröhögöm magam, az abszurditásán a helyzetnek. Megpróbálom elmagyarázni a világnak, hogy Zoe mit jelent nekem. Túl sok mindent. - Végem volt. Imádtam őt. Az első kicseszett pillanatban belé zúgtam. Legalábbis a külsejébe már akkor is. Fogalmam sincs hányadik óránál realizáltam, hogy a személyiségét is imádom. Végig beszéltük az egész éjjelt, reggel hétkor ment el aludni és kilenckor már ráírtam mert nem bírtam. Izgatott voltam, féltem hogy elillan a lehetőségem, hogy majd ha reggel felkel másmilyen lesz - a gyűrűt forgatom az ujjamon. Azt az egyet amit ő adott nekem a kis villám jelekkel, amik szerinte Z betűk. - És onnantól kezdve egyszerűn tényleg elvesztem. Mindennap beszéltünk. Reggeltől egészen estig. Reggel ha felkeltem rögtön ráírtam, vagy megnéztem hogy ő mit írt még éjjel. A suliba vezető úton, órák alatt, szünetekben, haza felé, otthon és éjjel. Folyton beszéltünk és imádtam. Az első pillanattól kedveltem őt, pár óra után elég erősen bejött és fogalmam sincs mikor szerettem belé. Egyértelmű volt az egész, mintha folyton szerettem volna - beletúrok a hajamba. Nem sok embernek beszéltem róla. Soha nem volt rá lehetőségem. Sőt... titkolnom kellett. Visszafognom magam. Rég éreztem zavarban magam kamera előtt. - Az első találkozásunkkor, mikor legelőször megöleltem az egyik kedvenc pillanatom. Zoe eltudja hitetni az emberrel, hogy minden rendben van és rendben is lesz. Istenem... gyönyörű volt - elröhögöm magam, nem tudok mit kezdeni a zavarommal. - Féltünk először találkozni, mert tudtuk, hogy az olyan megmásíthatatlan lesz - felnézek fintorogva a nőre. - Tisztában voltam vele, hogy amint találkozom vele végleg belé fogok veszni. Ami azt illeti, így is lett. - Feljebb ülök a fotelban és csak veszek egy mély levegőt. - Onnantól kezdve találkozástól találkozásig éltünk. Ha úgy is volt, hogy én megyek hozzá egy hétre a haverjaimmal, akkor mikor hazamentem ő jött velem. A családom pedig imádja őt. Anyám jobban kedveli őt mint engem szerintem - a kamerába fintorgok. Soha nem fogom elmondani nekik, hogy imádom ezt. - Egyszer megpróbáltam elfelejteni őt és kizárni az életemből. Túlságosan féltem attól amit kiváltott belőlem. Nem jött össze. Ő is megpróbált engem, pedig akkor már próbáltam össze szedni minden bátorságomat, hogy hivatalossá tegyem vele... nem voltam elég gyors - egy idióta voltam. Egy komplett, beszari idióta. - Azok a napok... nem voltak jók - Anyámék többet is érdemelnének mint egy szimpla házat. - Ő vett rá, hogy egyáltalán átgondoljam a meghallgatás ötletét, de miután lelépett arról is lemondtam. Csak szenvedni akartam a saját önsajnálatomban. Aztán a meghallgatás napján ő keltett fel és elrángatott. Vissza felé az úton pedig megkapta a behívását a Harvardra. - Rohadt dühös volt rám. Ránk. - Az volt az a nap ahol felfogtuk mind a ketten, hogyha nekem és neki is összejön akkor... sok nehézségünk lesz - enyhén szólva sok? Kigondolta erre?! - Amióta ismerem őt csak ő körülötte forog mindenem. Ő volt az első akit felhívtam mikor rájöttem, hogy kiestem az X-factorból. Tudtam, hogy nem fog senki haragudni rám a családomból és a barátaimból, hogy nem vészes ez, mivel legalább addig eljutottam de ő... nála rettegtem. Azért mertem elküldeni őt a Harvardra, mert tudtam, hogy az a legjobb neki, de egyben azért is mert én is tudtam, hogy máshova megyek. Azért ment bele abba, mert én bele mentem az X-factorba. Féltem, hogy csalódni fog bennem, de akkor is őt hívtam fel legelőször, és akkor is mikor rájöttem, hogy egy bandába kerültem. Szóval ha a sikereimet felhozza érvként valaki más ellen akkor hajrá, mert nélküle el sem értem volna. - Egyiket sem. - Sokáig azt hittem, hogy rosszkor találtunk egymásra. De aztán mindig rájövök, hogy igazából vagy akkor vagy soha. Depressziós voltam és szuicid hajlamú. - Tiszta lap.... semmi hazugság és titok. - Nem is élnék - elnevetem magam, szimplán az abszurd gondolatra, hogy semmit nem éltem volna meg az életem legjobb szakaszából. - Miatta élek, miatta mentem az X-factorba, ő rugdosott végig az egészen. Ő volt az akihez haza tudtam menni a közös kis lakásunkba és panaszkodni arról, hogy hányan utálnak. Ha kellett végig olvasta az összes utálkozó levelet a telefonomban és kitörölte. Ha kellett felolvasta őket nekem és megcáfolta őket. Ha úgy éreztem nem megy tovább utánam repült és helyre rakott. Róla írtam dalokat, neki írtam azokat a dalokat - ismét csak felröhögök míg kihúzom magam. - Ha az "én" sikereimet hozza fel, akkor minden joga meg is van rá, mert a részese. Azért mert senki más nem látja - lelegyintem a riportert. - Mindenemet neki köszönhetem, szóval mindenki aki kedvel bennem valamit azt is neki köszönheti. 

 x--- Zoe Fable ---x


- Tényleg ilyen intenzív kapcsolatotok volt? - Ráfintorgok Zaynra aki szimplán oldalt ül. Nincs bajom azzal, ha megoszt ilyeneket. Mármint fura, de nem rossz.
Viszont, hogy én beszéljek az érzelmeimről?
- Volt? Intenzívebb mint valaha volt - felhördülök, ő pedig felnevet.
- Azt mondta az első találkozásotoknál már elcsattant az első csók. Azonban mikor arról beszélt, hogy megkért volna téged a barátnő posztra te leléptél tőle. Mi történt a két esemény között?
- Előttem egy igazi csajozó gép volt - a nőre villantok egy bájos mosolyt. A kapcsolatunk elcseszett és imádom. Vajon milyen fényben fog ez feltüntetni engem, mint pszichológust? - Ez úton is, baszdmeg Amelia! - A középső ujjamat a kamera felé mutatom, továbbra is töretlen mosollyal. - Aki az exe - vissza fordulok a nő felé. - Szóval, mivel rosszfiú volt és csajozó gép ezért nem állapodhatott meg - Zaynra mutatok szem forgatva. - Szóval csak úgy... voltunk? A kapcsolatunk alapja az volt, hogyha látjuk egymást együtt vagyunk. Ha külön vagyunk akkor... - vállat vonok és hagyom, hogy mindenki kitalálja a mondat második felét. - Ezért léptem le. Nem volt egészséges kapcsolat, bár jobban zavart hogy tudtam másokat dug mikor nem velem van. Pont mint az X-factor alatt - az utolsó mondatomat már csak pár köhögés közé sűrítem. - Félt egy kapcsolattól ami komoly is lett volna. Mert az lett volna és ezt szimplán tudtuk. És! - Felemelem a kezemet, csak hogy senki ne kezdje támadni őt, sehol. - Tizenhat éves volt mikor megismert, én pedig tizennégy. Fiatalok voltunk, nagyon - nagyon rég volt. - Aztán idővel mikor ő már felakart volna vállalni én nem akartam őt. Egy részről a hírneve miatt, nem kellett hogy az emberek elvegyék minden magánszférámat. Nem hiányoztak a gyűlölködő levelek. Leginkább pedig nem hiányzott a karrieremnek. Úgy érzem elvágta volna ez egészet. Pszichológus, aki csak a barátján akar felkapaszkodni és hírnévre találni - megszokottam motyogom magam elé. Ezek mostanában feltűnő cikkek. - Sok problémám volt régen is, és ezek csak gyűltek. Amikor egyetemre jártam a professzorok és az óra adok általában nagyon aggódtak értünk - fura vissza emlékezni és belátni mennyire igazuk volt és van. - Rengeteg előadáson elmondták, hogy figyeljünk magunkra és a dolgokra amiket megélünk és tényleg éljük is meg. Például ha valakink meghal akkor egy átlagos ember megéli azt - a nő értetlenül néz rám. Oké, talán furán jött ki. - Mármint, tagadja aztán haragszik. Jön az alkudozó szakasz, vagyis a "mi lett volna ha" rész. Aztán depresszió és elfogadás. Egy sima ember nem feltétlen ismeri fel a szakaszokat. Na már most, ha egy pszichológussal történik - elnevetem magam. - Mi tudjuk. Tudunk mindent miért mikor és hogy érzünk. Tudjuk, hogy normális. Nem fogok átesni az első négy fázison, hanem rögtön az ötödikre ugrok. Ami nem jó, mert igazából nem megyek át rajtuk csak elfojtom őket. Mert hát, ha tudom hogy megy, akkor azzal is tisztában vagyok hogy semmit nem változtat az egészen, hogyha gyötröm magam. Ez egy komoly veszélye az egész szakmának. Könyvekbe, fogalmakba és esetekbe sűrítünk mindent amik vagyunk. - Azt hittem velem majd nem történik majd, hogy majd én átlátom. Mintha egy orvos drogozna és azt mondja tudja kezelni mivel ez a szakmája. Függő lesz, nem tudja megállni és kezelni. - Elég nagy probléma az életemben, hogy automatikusan ellököm azokat akikhez kötődni kezdek - óvatosan nézek Zayn felé ő pedig csak küld egy biztató mosolyt. - Néha fel se tűnik. Viszont megrémít, az biztos. Szóval mikor már Ő úgy volt vele, hogy fel kellene egymást vállalni akkor már nem akartam. Túl sok mindent történt az ismeretségünk óta. A karrierje, az én karrierem. A családjaink dolgai. Ott volt neki Perrie, nekem az őrültek. Mi meg csak sokszor szimplán mint barátok a másiknak. - Így vagy úgy, de ott voltunk a másiknak. - Rengeteget segített. Többet mint én neki. - Még ha nem is látja így. - Egy-egy eset után nagyon földre tudtam kerülni az elején. Az első alkalom mikor fegyvert fogtak a fejemhez. Amikor először meghalt egy betegem. Amikor először rám támadtak... sok ilyen van és mindegyiknél bármit megtett, hogy mellettem legyen és valahogy talpra állítson. Minden egyes alkalommal oda utazott volna hozzám, ha nem kérem őt, hogy ne. - Újra felé nézek és csak mosolyog rám. Nyugodt. - Nem engedek magamhoz túl közel embereket, vagy ha igen, akkor is nehezen és általában több mint egy évembe telik de ő... - megrázom a fejemet míg Zaynt nézem. - A legelső alkalommal ahogy bedobta őt az Omegle és lazán intett egyet és bemutatkozott, hogy ő Zain... elvesztem - elneveti magát, tudja hogy őt idézem. Férfi lett azóta. Pedig akkoriban is észveszejtőnek találtam, pont mint most. Ha az akkori énem tudta volna, hogy az akkori kinézete csak a kezdet... - Ő az egyetlen az egész életemben aki majdnem mindenről tud. Vannak dolgaim amikről nem bírok senkinek sem beszélni, még magamnak sem... de ő az aki mindig tudott mindenről. Ha nem mindent, akkor a legtöbbet. Ez pedig mindig megijesztett. Hogy milyen könnyen bánik velem, hogy mennyire ismer. - Felvonja az egyik szemöldökét kérdőn én pedig csak vállat vonok. - A közelembe mindenki tapasztalta milyen mikor ellököm de ő a leginkább. Főleg azért mert ő az egyetlen ember az egész rohadt földön akitől gyengének érzem magam - hátra dől a széken, de kihúzza magát. Soha nem mondtam ezt még így ki. Senkinek. - Tudtam, hogyha megkérem... sőt! Tudtam, hogyha nem beszélem le róla akkor bármikor futott volna utánam. Bárhol lettem volna és bármi bajom is lett volna, ő jött. Jött és segített volna és ezt... ezt nem bírtam elviselni. Meg van a képessége arra, hogy elhidd mellette, hogy mindent megold. És tényleg hihetsz is benne mert így van. Tudtam, hogy bármit megtenne azért, hogy megoldja az adott problémámat. Nem lett volna neki limit. Sem pénzben sem erkölcsben. Addig hajtotta volna magát míg valahogy helyre nem hozza. És ettől rettegtem. - Beletúr a hajába és csak mered rám. - Tudtam, hogy bármikor hívhatnám és számíthatnék rá de pont ezt nem akartam. Abban a pillanatban ahogy megláttam volna őt elhagyom magamat. Gyenge lettem volna. Ráhagyatkoztam volna és csak elengedve magam vártam volna, hogy megoldja és összerakjon engem is, hogy újra a régi legyek. Ha pedig kizártam őt, akkor haragudott rám vagy legalább tartott némi távolságot és nem jött én pedig nem hagytam el magamat és megtudtam oldani a saját gondomat. Nélküle. Gyűlölök akárkire is támaszkodni. A gondolattól hányingerem van, hogy függenem kéne valakitől. Mégis ő az egyetlen aki ezeket elviselte tőlem, és leszart mindent ha rólam volt szó. Ha zokogva hívtam fel akkor jött. Amikor meghalt apám és összeszedtem magamat, hogy felhívjam csak száraz tényként közöltem vele. Apa meghalt - eltépem róla a tekintetemet. Azt akarom, hogy tudják milyen jó ember. - Ennyi, nem bírtam mást mondani ő pedig annyit mondott, hogy jön. Fogalmam sincs hogy csinálta... turnéja volt, ott volt a banda az interjúk és a fotózás. A repülők nem szállhattak fel már arra sem emlékszem miért... és ő mégis ott volt a temetésen. Azzal a lendülettel ahogy átölelt én össze is törtem - vállat vonok és a gyűrűjeimmel kezdek játszani. - Ritkán volt olyan, hogy beadtam saját magamnak a derekamat és felhívtam de azért előfordult. Mikor kikerültek rólam a hiányos öltözékű képeim. Mikor lelőttek - elröhögöm magam, tekintve, hogy nem amiatt hívtam mert lelőttek. A családom miatt hívtam. - Ott volt a családom és miattuk hívtam. Az egész világ miatt hívtam mert mindenki megrökönyödött azon, hogy lelőttek pedig helyben elláttak és nem volt extrém. Rosszabb baleseteim voltak mégis mindenki akkor akart törődni velem. Túl sok minden jött össze, lecsúsztam a fal mentén és felhívtam hogy jöjjön haza. Könyörögtem neki egy mondattal és ismét annyit mondott, hogy jön. Azt sem tudom melyik országban volt minek a közepén de hét óra múlva már mellettem ült. Folyton mellettem van mikor kell és kérem. Még akkor is ha nem kérem - ránevetek ő pedig csak megdörzsöli az arcát. - Szeretlek, te pöcs - bemutat nekem én pedig elnevetem magam. - Tudom-tudom, nincs káromkodás Trisha - megforgatom a szememet a kamera felé vissza fordulok de így is hallom Zayn röhögését.

2019. március 29., péntek

275. Rész

x--- Zoe Fable ---x


- Az a pár nyer, akiknél magasabb lesz az a pulzus szám! - Zayn lenéz rám, már fintorogva.
- Őszintén nem hiszem, hogy bármi esélyünk van, ha te ülsz oda... - végig simít a tarkóján míg azt nézzük mind a ketten hogy néhányan már a székekben ülnek, rákötve a kis monitorra ami jelzi a pulzus számát. - Nekem meg elég ha rád nézek.
- Jogos - megindítom a szék felé és röhögve huppan le.
- Egy szó kétszáz pontot ér, két szónál már csak száz pontot kaptok és így feleződik tovább - egy szóval minél magasabbra lökni a pulzus számot? Talán felhozhatnám neki a házat amit megvettük.
Jézusom, az még nekem is megnöveli egy kicsit a pulzusomat... - Akinek a legmagasabb lesz a pulzusa plusz ötven pont.
- Hotel, Californiában - értetlenül nézek oldalra az első párra akik már el is kezdik. A nő pulzus száma egy húszassal meg is ugrik. Két szó, szóval akkor ez száz pont nekik? A kijelzőre nézek, csak hogy biztosan értem-e a játékot. Oké, száz pont nekik.
Hotel és California? Lehet azt kéne neki mondanom, hogy ötszázöt. Sok szép emlékünk van sok ötszázötös szobával.
- Közelgő turné - elnevetem magam, ez szerintem minden énekesnél egy kis pulzus növelő. Szimplán bármelyik turné. Ez is jó volna Zaynnak, de nem hiszem hogy érne az, ha ismételném az előttem szólókat.
Most, hogy nincs mellettem konkrétan, szívesen összefűzném a kezeimet magam előtt. Viszont félek, ha megteszem akkor látszódni fog, hogy van egy kis pocakom már. Viszonylag szerencsések vagyunk, tekintve hogy senki nem néz rám furán amiért ennyit járok kórházba főleg az utolsó évem miatt... de még is cseszhetjük az egészet mivel mindenki tudja az utolsó évemet. F.B.I., katonaság, SAS... nem az a típus vagyok aki csak úgy meghízik egy picit, főleg nem csak hasra. Viszont a bő pólókkal és pulcsikkal sem keltek túl nagy feltűnést. Nem tudom meddig tudjuk húzni még, lassan vásárolnunk kéne, már a tizenhetedik hétben vagyok. Elvileg már bármikor megmozdulhat, bár még nem tette.
- Zoe? - Összerezzenek ahogy a műsor vezetőre nézek, aztán Zaynra. Kérdőn néz rám, tudom hogy rögtön ott hagyna mindent, ha bármi jelét adnám annak hogy nem vagyok jól. Fizikailag vagy akár mentálisan.
Túl megértő velem.
Egy szóval megnövelni a pulzusát.
A számat kezdem rágcsálni míg továbbra is csak meredek rá. Nem beszéltünk róla mikor vállaljuk fel és hogy. A baráti társaságunknak bejelentettünk újra, miután megegyeztünk velük, hogy elfelejtik a kis drámai incidensüket. Mind nagyon meglepődöttet játszottak.
Trisháék napi jelentéseket kérnek tőlünk és nincs is vele bajom. Albus csak tanácsokért hív és érdeklődni hogy jól vagyok, kérek-e valamit, van-e eredmény néhány vizsgálatról... tipikus apukát játszik.
Nem tudom, hogy baj lenne-e Zaynnak ha bejelenteném anélkül, hogy beszélnénk róla.
Végül is, a SAS azt mondja jól haladnak a szervezet egész felszámolásával. Az életem kezd tényleg sínre kerülni, csak az elmémet kell még megoldanom.
Zayn élne és halna is értem. Én is érte. Nem hiszem, hogy kiakadna.
Mégis csak a plafon felé fordítom a fejemet és elröhögöm magam az összes gondolatomon, az én szívem is gyorsabban kezd dobogni pedig nem is mondtam még semmit. Oké, felnőtt nő vagyok, voltam komolyabb helyzetekbe is... anyuka leszek. Anyuka leszek. Kőkemény, érett, felelősségteljes, jó anya leszek. Egy anyatigris. Nevetve nézek rá, ő pedig félig felvont szemöldökkel vissza rám, de azért halványan mosolyog.
- Nate - a kezeimet az arcom elé emelem zavaromban míg ő meglepődve néz rám. Kissé szétnyitom az ujjaimat, hogy lássam őt rendesen. A pulzusa az egekbe szökik, hátra ejtett fejjel nevet fel. Aztán a karfára csap és csak elüvölti magát míg újra rám néz.
- Szeretlek - leszedi a kezéről a mérőkét és máris felém lépked. - Kibaszottul szeretlek - magához és már fel is emel. - Nate - a nyakamba nevet míg el sem enged és pedig átkarolom őt.
- Nate? - A műsor vezető értetlenül néz ránk mint mindenki más is.
- Szabad? - Csak bólogatni tudok neki míg lerak a földre, de nem enged el. - Apuka leszek - megnézem azt a bizonyos mosolyt, ahogy a fogai közé szorítja a nyelvét míg közli a kamerába. Szeretem őt... annyira nagyon szeretem őt. Én érzem a sokkot és a döbbenetet magunk körül de szerintem ő nem. Úgy néz ki mint aki csak rám tud koncentrálni, ránk. A családjára. A kis kibővült családjára. - Szeretlek.

---


- Mi a legcsúnyább emléke? - Egyetlen egy kérdés és úgy érzed nem történt veled semmi a legutolsó személyes kínzó kamrád óta. Mintha csak ott lennél, még mindig.
Hiába valónak érzem az összes éjjeli ébrenlétemet ahol igyekeztem saját magammal és az emlékeimmel elszámolni. Minden pillanatot, percet és tevékenységet amit azért tettem, hogy jobban legyek. Minden ilyen kérdés földhöz vág, mert rájövök hogy nem vagyok jól, még mindig nem vagyok jól. Az a rohadék érzés amikor nem akarsz valami gondolni és tudod, hogy nem akarsz arra a valamire gondolni de már közben is rágondolsz.
Hullák.
Tömérdeknyi, rengeteg hulla. Gyilkosok és áldozatok. Én is gyilkos vagyok. Az emlék ahogy én ölök, vagy döntök, hogy öljenek. Emlék a lányról akinek szétfeszítették egy pincében a hátát mintha pillangó lenne. Pince, kínzás... több emlék. Több rossz emlék. Kikötözve lenni és szenvedni. Mindegy, hogy egy beteg hírszerző farkától és kezétől, vagy Haydar kisujjlevágó technikájától.
Emlék egy fagyasztó kamráról tele hullával. Szaggatottan fújom ki a levegőt míg lehunyom a szemeimet. A képek ugyan olyan élesek mintha most is ott állnék mindegyik előtt. Elvégre ezt gyakoroltam... minden emlék képem legyen éles.
Miért akarják mindig tudni a legcsúnyább dolgokat az életemben? Miért akarják hallani azt a sok mocskot?!
- Ha a hulla merevséget megvárják, hogy elmúljon és utána fagyasztják le a testet akkor az akár egy báb is lehet. Csak el kell érni, hogy a végtagok úgy és arra álljanak míg megfagy. Mintha csak a ravatalra készítenének elő egy hullát. A szemek kitömve, az állkapocs összedrótozva. Undorító ha belenézünk, de kívülről jól néz ki. - Soha nem fogom elfelejteni, pedig elakarom. - Több háborús országban is gyűlölik a katonákat és megakarják őket ölni. Erre rengeteg kreatív módszer van - nem nézek fel a kezeimről. Nem akarom látni, hogy tényleg érdekli őket... de elegem van. Annyira elegem van. - Az út alá ásni a bombát ha arra hajtunk kocsival, kiállítani egy kis gyereket az út közepére hogy megálljunk majd oldalról szétlövik a kocsit. Amiből az jött le, hogy a vezető mindig legyen a legreálisabb és kőszívűbb ember. Az aki áthajt a kölykön. Ez berögzült taktika lett, szóval valahogy nekik is fejlődni kellett. Rejtsünk a kölyökbe bombát. - Ökölbe szorítom a kezeimet, aztán hagyom őket elernyedni. Most, hogy terhes vagyok... lényegesen mocskosabbnak látom az egészet mint azelőtt. Akkor is undorodtam az elgondolástól is, de most olyan dühöt és szomorúságot kelt bennem ami miatt nehéz vissza nyelni a hányásomat. - Ha elütöd, felrobbansz, ha megállsz szétlőnek. De őszintén, ha éppen most keltettek fel úgy, hogy egy bomba van benned, friss vágással és valahol akár csak fél percet kéne állnod...? Nem fest jól, és kilehet szúrni. Szóval ha fogsz egy kölyök hullát, megvárod míg elmúlik a hulla merevség, belevarrsz egy bombát aztán pedig eltöröd pár csontját, hogy úgy nézzek ki mint aki int a kezével egy mosollyal az arcán az úton? Az jobb taktika. - A combjaim közé szorítom a kezemet. - Kitörni a karját, hogy jó hely szögben álljon, a hátába szúrni egy vasdarabot hogy valami kitámassza hátulról és ne dőljön el. A szájának a sarkait felhúzni, a szemhéjait kifeszíteni, egyéb apró kis kozmetikai beavatkozások itt-ott aztán mehet a fagyasztóba majd ki az út közepére. Az a kis srác az egyik legcsúnyább emlékem az embertelen tartásával és arcával együtt. Azt soha nem fogom tudni elfelejteni, akármennyire is akarom - a nőre nézek, ő pedig csak bámul rám. Nem látok undort az arcán, inkább csak megilletődöttséget. Soha nem válaszolok erre a kérdésre. Talán csak azt várta, hogy ismét most is kiakadok amiért felmer tenni nekem ilyen kérdést. Fogalmam sincs mi igaz és mi nem igaz többé magammal kapcsolatban. Esküdt tettem, hogy segítek másokon... hogy majd segítek a világon és én... majd én leszek az ki változtat a világon.
Mert akartam. Tényleg akartam tenni valami jót a ezen az elkúrt világon. Segíteni akartam. Azt hittem jó vagyok abban, hogy segítek másoknak.
Most pedig fogalmam sincs, hogy jó vagyok-e benne mikor mindenki... mindenki a rossz oldalamat akarja. Azt, amelyiket utálom. Aki tönkre tesz másokat, kínoz másokat és megöl másokat. Azt akarják, hogy beszéljem őket rá az öngyilkosságra inkább, mintsem hogy megmentsem őket.
Mert ebben vagyok jó. Ebben és nem abban, hogy segítek azoknak akiknek kell. Egy anya jó, kedves, szerethető és megértő.
Nem gyilkos. Határozottan nem egy gyilkos.


Kukucs! Nem lett átnézve, megírtam és ki is rakom. Friss és ropog még. Viszont olyan régen posztoltam, hogy úgy érzem muszáj kiraknom most. Kifogom javítani, szóval addig is elnézést az elírásokért, valószínűleg rengeteg van benne és késő is van, szóval sajnálom. De imádás van! <3

2019. január 12., szombat

274. Rész

x--- Zayn Malik ---x


Mind a ketten ülünk és nézzük a tévét ami élőben közvetíti a lövöldözést. Mármint ő a tévét nézi, én meg őt. Tisztán látszik rajta, hogy ideges. Megvan feszülve, az ujját harapdálja és fejjel lefelé fordítja a telefonját mikor nem hagyja abba a rezgést.
- Vedd már fel! - Felmordulok, csak azért mert nem látja a kijelzőt, még hallani azt, hogy rezeg!
- Nem! - Kétségbeesetten néz rám. Átnyúlok rajta és én veszem fel a telefont.
- Hello...
- Albus, jó hogy keresed. Tippelhetek, hogy a híradó miatt?
- Csodás megérzés - nyögve adom oda Zoenak. Miért hívja őt fel?!
- Öhm, mit akarsz tőlem? - Beletúr a hajába, míg tovább nézi az eseményeket. - Albus, terhes vagyok. Nem hiszem, hogy oda kéne mennem. - Lerakja a telefont és csak mered a tévére. Nem akarja ezt a gyereket. Mármint, néha akarja és néha nem. Most pedig gyűlöli. Teljes szívéből. Nem dolgozhat, nem úgy ahogy szeretne és tudna. Ez tartotta eddig szinte életben, a munkája. Még akkor is, ha emiatt halt meg annyiszor majdnem. Aztán egyszer tényleg... és még mindig most is menni akarna. Most is ott akarna lenni és utálja, hogy nem mehet mert felelősség teljesnek kell lennie. Nem nyúlok hozzá és nem tudok mit reagálni mikor elsírja magát. Nézi a tévét és szimplán sír. Hangtalanul először, de látom, hogy egyre jobban lekonyul a szája, aztán egyszerűen hangosan felzokog. Nem tudom, hogy ő most tört-e össze, vagy akkor mikor rájött, hogy terhes... de én most. Zokog amiatt mert terhes.
- Élet... - megrázza a fejét és szimplán felpattan a kanapéról.
- Hagyj békén egy kicsit - időm sincs nincs utáni nyúlni, már be is zárkózik a szobánkba és hallom, ahogy magára zárja az ajtót. Remek! Tönkre teszi őt a terhesség. És nem a testi dolgaira gondolok, hanem a lelki dolgaira. Kikapcsolom a tévét és hallgatom a zokogását a zárt ajtó mögül a csendes és homályos házban. Ha visszafogtam volna magamat, akkor most nem lenne ez. Nem lenne terhes és nem zokogna miatta. Dolgoznia kell, ezzel tudja egyedül egyben tartani magát. Nekem meg most végig kéne néznem lassan ahogy belepusztul abba, hogy szül nekem egy gyereket?! Felállok és bekopogok az ajtón de nem jön válasz. Leülök a fal mellé és tovább hallgatom lehunyt szemekkel azt, hogy sír. Nem enged be, nem tudok neki hogy segíteni. Ő valahogy mindig tudja, hogyan kell valakin segíteni, mit kell mondani. Hogy segítsek neki, ha én vagyok a gondjának a fő okozója? Utálja, hogy terhes, valószínűleg ha rám néz is szimplán utálja a tényt, hogy tőlem terhes. Megdörzsölöm az arcomat, aztán csak megtépem a saját hajamat. Mit kéne csinálnom?! Hajlandó volt elhagyni a munkája miatt engem... csak azért nem veteti el, mert nem akarom. Én nem akarom, hogy elvetesse. Annyira nem volt még készen erre! Nem mondom, hogy én készen álltam erre és pont most terveztem, hogy végre tényleg egy család legyünk. Viszont még így is jobb helyzetben vagyok, mint ő. Mert én legalább az elejétől kezdve akartam volna gyereket. Mert én könnyedén feladok bármit. Mert nem bennem van egy kölyök, de ha még bennem is lenne és tudnék dolgozni. Ő nem. Hogy tudna ő dolgozni, ha az a munkája szinte, hogy céltábla legyen?!
- Élet - újra bekopogok míg felállok. Kinyitja az ajtót és csak könnyes szemekkel, összetörve, félig átkarolva magát félve néz rám. - Sajnálom - átölelem, és elbújik az ölelésemben. Puszit nyomok a hajába és csak jobban felzokog. - Nehéz? - Bólogat, nem mond semmit. Lehet azért nem, mert zokog és alig kap levegőt. - Elakarod vetetni? - mintha csak a tévén megnyomod a némítás gombot... úgy hallgat el ő is. Eltol magától és értetlenül néz rám. Rémülten.
- Mi?
- Elakarod vetetni? - Nyelek egyet és csak pislogok, hogy újra rátudjak fókuszálni az arcára és ne lássak mindent homályosan. Tisztában vagyok azzal, hogy nincs az abortusz ellen. Először is, pár éve felszólalt mellette, másodjára, megkérdezte, hogy elkísérem-e abortuszra. - Szeretlek. Alient is szeretném. De nem úgy, hogy beledöglesz - rámutatok és megrázom a fejemet. - Ez... ezt így nem lehet Zoe! Utálod őt és még meg sem született. Akkor jobb ha... ha nem - összefűzöm a kezeimet a tarkómon és csak megfeszítem a kezeimet hátha valahogy letudok vezetni egy kis feszültséget, kétségbeesést és félelmet. Aztán kattan nála valami, mert kihúzza magát és összeszorítja az ajkait. Dermedten bámulok rá, ahogy megpofoz.
- Azért, mert szétesek, rettegek még nem ajánlhatsz fel ilyeneket! - Mi a fasz... - Huszonegy éves vagyok Zayn! Nem család anya! Nem anya típus! Sehol nem szerepelt a gyerek a terveim között! A munkám volt a második, és néha az első, ha te nem voltál képbe! Nem te vagy rosszul olyan szagoktól amiket eddig szerettél! Nem te hánynád el magad szimplán éjjel kettőkor! Nem te nem folytathatod a melódat, mert valami él a hasadban! Abból sem szedtem össze magam még rendesen, hogy meghaltam most meg terhes vagyok. Sajnálom!
- Oké - felemelem a kezemet ő pedig csak vesz egy mély levegőt. Terhesség mi? Hormonok és hangulatingadozások... csodás. - Sajnálom. Próbálok melletted lenni, de nem tudom hogyan.
- Én sem tudom, de dugni tudtunk szóval találd ki! - Csak terhes, nem engem utál... csak terhes.
- Öltözz fel, lent megvárlak - a kocsikulcsokért nyúlok és ott is hagyom. Ahogy bezárom magam után az ajtót máris telefonálni kezdek.
- Hello, pár címet áttudsz küldeni családi házakról?
- Családi házakról? - Felsóhajtok míg kilököm az ajtót.
- Igen.
- Milyen... típusra gondoltál?
- Kertes, minimum hét szobás. Csak címeket adj... nincs árkeret. Fred gyorsan - sajnálom szerencsétlen csávót. Mindig ő mutatta meg a házakat, amiket eddig megvettem.
- Mármint, milyen gyorsan?
- Körülbelül két perc... harminc százalékot kapsz ha megtalálom ma a házat amit akarok - kinyom én pedig elmosolyodom. Öt százalékkal szokott dolgozni. A ház árának öt százalékát megkapja. Harmincért csak összehozza, hogy találjunk ma egy családi házat és kissé összekapjam ezzel Zoet, nem? A kocsinak dőlve várom őt. Nem fogok felmenni, tudom, hogy lejön majd. Az már kérdéses mennyi idő kell neki, most hogy terhes. Mármint, általában eddig csak felvett valamit és kész volt menni bárhova. Mostanában bő pólót választ mindig, hogy abszolút ne tudják meg, hogy terhes. Mármint, sem ő sem én nem akarjuk még, hogy tudja az egész világ. Kábé negyedórát várok míg megjelenik addig pedig két címet is kapok.
- Mit szeretnél? - Unottan ül be, ahogy kinyitom neki az ajtót.
- Xanaxot, de terhes vagy - felhördül ahogy rácsukom az ajtót. - Elvesztél, ha nincs cél az életedben. És most, miután kábé féléve meghaltál, kiderült, hogy terhes vagy, gyógyszereket szedsz, gyógyulgatsz, felvállaltuk a kapcsolatunkat, abba kell hagynod a veszélyes részét a munkádnak plusz nikotin hiányod van úgy gondo...
- Kihagytad, hogy rosszul vagyok félóránként, pisilnem kell egy óránként és úgy érzem magam mint egy nyolcvanéves aki retteg.
- Plusz ezek... - biccentek neki mosolyogva. - Kell valami amivel lefoglalod magad, különben megőrülsz. És ez nem lehet az a meló, amit szeretsz.
- Köszi, eddig ezt nem tudtam - lehúzza az ablakot és bár félek, hogy megfázik... nem szólok semmit. Ő tudja mire van szüksége.
- Fejezd be a doktorit. Tarts előadásokat.
- Oké. Szerintem megvan három hónap alatt, de érdekes lesz nagy hassal előállni gyilkosságokról beszélni és kriminálpszichológiáról mikor... - felnevet és felemeli a kezét, hogy várjak. - Az egész kibaszott világ kiakadt ránk azért, hogy több éve együtt vagyunk! - Elkiabálja magát én pedig csak a combjához nyúlok. - Plusz terhes vagyok ami nemsokára kifog derülni mert Alien éhes.
- Előbb utóbb meg is fogsz szülni, szóval valamikor ki kell derülnie annak, hogy...
- A szülés a másik dolog amitől rettegek. Azt mondják olyan, mintha huszonkét csont egyszerre törne el a testedben! De muszáj kitolnom a vaginámon, hogy kevesebb legyen arra az esélye, hogy valami pszichés gondja lesz mert...
- Levágták az ujjad és megkínoztak, Zoe jézusom. Ne viselkedj úgy, mint egy normális terhes húszéves!
- Normális terhes húszéves... huszonegy vagyok! És attól még félhetek a szüléstől!
- A lényeg a lényeg. A fájdalomküszöböd lényegesen magasabban van és kaphatsz epidurális érzéstelenítőt is.
- Határozottan tudom, hogy nem kaphatok - összefont karokkal csapja magát dühösen hátra a székben.
- Miért ne kaphatnál?
- Mert lehet, hogy kicsit jobban bezsibbaszt majd mind kéne? Mondjuk a tüdőmnél is úgy fogom érezni... és tudod pont olyan érzés lenne mint amikor nem kaptam már levegőt és teljesen elzsibbadtam, mikor élve elástak.
- Az egy vicces nap volt, azt hittem pizzát hoztak, de csak Albus volt - nevetve üt bele a karomba, én pedig örömmel fogadom. Nevet.
- Új melltartókat kell vennem... kezdenek picik lenni - a melleihez nyúl, még jó hogy végig nézem.
- Látod mennyi előnye van Natenek?
- Fúj - rám fintorog, de ezzel sem tudja lemosni a mosolyomat. - Szóval? Mit csinálunk.
- Nem, először te mit csinálsz. Nyithatnál újra rendelőt.
- Nem. Felejtsd el! Esküszöm rosszabb emlékeim vannak azzal mint Haydarral.
- Ez elég erős túlzás - most komolyan, Haydar volt az egyik legrosszabb.
- Oké, de akkor is. Nem - kirázza a hideg én pedig szólnék neki, hogy lehet az ablak miatt ami még mindig kissé le van húzva.
- F.B.I? SAS? Nekem mindegy.
- Mármint?
- Tanácsadó, ami eredetileg voltál - hümmög egyet míg kissé jobban kinyújtja a lábait. - Félig megmaradna a melód. Jobb mint a semmi, gondolom.
- Jobb mint a semmi.
- Hajlandó vagyok belemenni abba is, hogy felőlem kimehetsz újra a csapatoddal ha Nate elmúlt féléves.
- Komolyan? - Biccentek, nem nézek felé. Nem akarom tudni mennyire lesz izgatott ettől a ténytől. - Egyébként nem az én csapatom csak...
- Bejöttek mikor meghaltál.
- Ja...
- Szóval ha...
- Szerinted... el kéne mondanom a családomnak, hogy terhesek vagyunk? - Terhesek vagyunk.
- Ha szeretnéd nyilván elmehetünk hozzájuk.
- Nem tudom.
- Adjak időt átgondolni?
- Ühüm - átnyúl az én ülésemhez és a hajammal kezd játszani. Szeretem mikor a hajammal játszik.
- Mikor kéne elmondanunk szerinted? Mármint, a világnak.
- Nem tudom, lassan elkezd nőni a hasam. Nem akarom, hogy pletykáljanak rólam.
- Fognak, így is úgyis. - És már most tudom, hogy az ugyan ilyen szenvedés lesz.
- Oké, de az kínosabb ha találgatják, hogy terhes vagyok-e vagy csak felszedtem pár kilót.
- Tudom. De melletted leszek végig.
- Hát, te élveztél belém szóval ez a minimum - elnevetem magam míg kételkedve ránézek, ahogy leparkolok az első ház előtt elvileg. Bár kint van a kis tábla, hogy eladó, szóval remélem tényleg jó helyre jöttünk. - Eladó, mi? - Felhördül ahogy a házat nézi.
- Hátha jobb kedved lesz attól ha milliókat költhetsz - nevetve száll ki én pedig rögtön sietek utána és átkarolom. - Fred, ő itt Zoe. Zoe ő itt Fred.
- Örvendek - kezet fognak Zoe pedig csak rávigyorog.
- Házat nézünk magunknak? - Kissé kételkedve néz fel rám ahogy belépünk az ajtón.
- Ahha.
- Este nyolc óra van Zayn.
- És? Anno hajnali háromkor újítottuk fel a házunkat.
- És mennyire kurva jó lett - elnevetem magam míg összekócolom a haját. A nappali közepén állítom meg, ahonnan kilátni a nagy üveg ajtón át a kertre.
- A ház nagyobb mint a kert. Nyolc szobás a ház és...
- Hány gyerekünk lesz? - A fülébe suttogva kérdezem meg. - Csak befektetési célok miatt - elneveti magát ahogy a karomba kapaszkodik míg átkarolom hátulról őt.
- Háromról tudok - a nyakába temetem az arcomat és igyekszem visszafogni az érzést ami bennem van. Szerintem ezt érzik a rajongóim is, ha meglátnak. Biztosan ezt.
- Három fürdő van... - nehezen tudok rá figyelni. A három gyereken jár az eszem.
- Mind fiú? - Megrázza a fejét és elnevetem magam. Lesz egy lányom is minimum. Tetszik ahogy a házat nézi. Eltudnám képzelni magunkat itt. - Tetszik? - Nem engedem el a kezét ahogy kisétál az erkélyre.
- Jól néz ki - biccent míg a keretet nézi innen fentről. - Nagy.
- A másikat is megakarjátok azért nézni?
- Ahha, ha követlek az úgy jó?
- Persze - kinyitom Zoenak a kocsi ajtót és már nem is panaszkodik azért, hogy úriember vagyok. Elfogadja és beül.
- Szóval? Tíz pontból mennyit adnál a háznak?
- Nyolc - elfogadható.
- Valld be őszintén, láttad a házunkat? - Elneveti magát és nem mond semmit csak bámészkodik kifelé az ablakon. - Miért nem tudod megmondani, hogy ez volt-e az vagy sem. Sokkal jobb volna!
- Mert azt gondoltam, előbb összeházasodunk, házat veszünk, lenyugszom és akkor jönnek a kölykök. Nem fogom befolyásolni a dolgokat azzal, hogy elmondom miket tudok.
- Ezért nem dobtad fel a nevet sem, hogy Nate?
- Ezért - kidugja rám a nyelvét én pedig csak felhördülök.
- Ez igazságtalanság. Ez olyan mintha tudnád a jövőt.
- Nem biztos, hogy létezik az a ház és tudod lehet csak az agyam végmunkája volt amit összerakott nekem az élet tapasztalatimból. Lehet valamiért gondoltam arra, hogy Natenek hívnád a fiadat.
- Vagy csak embertelenül profi vagy és mikor meghalsz sem bírod kiélvezni a túlvilágot.
- Kitudja - nem várja meg, hogy kiszálljak és kisegítsem a kocsiból kipattan most is.
- Hogy hívják majd a lányunkat?
- Ha túlélem ezt a terhességet, megvitatjuk - az oldalamba csíp ahogy megindul Freddel.
- Ennek a háznak csak hat szobája van. - Azért mondtam hetet, mert úgy gondoltam az ideális lenne. Nekünk egy szoba, plusz két melós szoba neki is és nekem is. Akkor marad még négy szoba. Ráadásul, ha három gyerekünk lesz akkor igazából csak egy szoba marad, vendégszobának - Vegyes tüzelésű, nagyobb a kertje mint az előzőnek.
- Megjegyzem, hogy lapos a teteje amit imádok - csak úgy oda veti foghegyről én pedig biccentek neki, hogy felfogtam. Izgatottnak tűnik ahogy belép az ajtón. Körbe néz és olyan bámészkodónak tűnik az arca. Aztán értetlenül ráncolja a homlokát.
- Hány fürdő van?
- Három, itt is - nem rossz ha három gyerekkel számolunk alapvetően. - Négy szoba van fent és kettő itt lent.
- A tetőre fellehet menni? Biztonságos lenne kialakítani azt is?
- Elég erős a szerkezete a háznak, szóval el kell bírja elvileg. De egy építésszel beszéljétek ezt le inkább.
- Lehet még bővíteni a házat telek szerint?
- Igen van rá lehetőség.
- Akkor szerintem jó volna, ha még egy szobát hozzá tudnánk építeni nem? - Zoet kérdezem meg, hátha érdekli a szobák száma. De ő még mindig csak a nappaliban áll. Aztán oda sétál a falhoz és rárakja a kezét az üveg ajtóra. Frank értetlenül néz rám, de nem mintha tudnám mit csinál. Oda sétálok hozzá és a kezemet a vállára rakom. - Jól vagy?
- Persze - halkan motyogja míg felém fordul és visszasétálunk a nappali közepére.
- A három fürdő közül, kettőben van kád és zuhanyzó. Az egyikben csak zuhanyzó - biccentek Frednek míg a telefonjáról olvassa nekünk a dolgokat. Zoet nézem, amint megindul az egyik folyóson én pedig követem. Engem pedig Fredd követ míg sorolja a ház pozitívumait. - Van egy építész ismerősöm, ha gondolom megtudom adni majd a számát. - Újra csak biccentek míg Zoe a fal felé fordul. Aztán lenéz a lábához. 
- Hogy tetszik eddig ez a ház? - Azután kérdez rá, hogy kirázta őt a hideg.
- Végig nézném még a szobákat - átkarolom őt. - Biztos jól vagy?
- Terhes vagyok, ne kérdezz ilyeneket - elnevetem magam míg előre indulunk a folyóson.
- A fürdő amelyikben nincs kád a második legnagyobb szobához tartozik, ha ez kompenzál valamit. A két másik fürdő külön van - Zoe biccent míg benyit az első szobába. 
- Általában amúgy is zuhanyzunk, lehetne ez a mi szobánk - Freddre nézek Zoe helyett. Lehetne ez a mi szobánk? Ez a fürdővel rendelkező szoba?
- Hát, ha kölykökkel terveztek határozottan hasznos az, ha külön fürdötök van. Higgyétek el - összeszorítom az állkapcsomat, míg ők összenevetnek én pedig kinyitom az ajtót ami ebből a szobából nyílik. Fürdő. 
- Zoe, senki nem mondta, hogy ez az a szoba, amelyikhez fürdő tartozik - felé fordulok, egy önelégült mosollyal. - Ez az a ház? - Összeszorítja az ajkait, de nem néz a szemembe. - Megvesszük.
- Nem akarjátok megnézni a többi szo...
- Megvesszük - ez az a ház. Itt volt mikor meghalt.

2018. november 14., szerda

Fél előrelépéses segítségkérős kunyeráló nem rész

Gondolkoztam már az ötleten, hogy felrakjam a blogot Wattpadra is, mivel elvileg ha új storyt kezdek, akkor azt már ott kéne, tekintve, a blogger haldoklik nagyon sok szempontból. És egy kedves olvasóm már elkezdte felrakni! Ez körülbelül olyan érzés nekem, mint amikor rájössz, egy héttel később lesz csak a nagydolgozat, amit nem akarsz. (Annyira köszönöm!)
Szóval, ha esetleg a történet ott is életre kap, és úgy látom érdeklődne valaki az írásom iránt azon a jóval nagyobb platformon akkor sok kérdés megválaszolódna bennem. 
Szóval igazából arra kérnélek titeket, hogy akinek szokott Wattpadon lézengeni az adhatna egy kis boost-ot a történetnek, hogy nem olyan szörnyű és egy apró beleolvasást talán megér.