2017. december 7., csütörtök

254. Rész

x--- Zoe Fable ---x

A karjaimat magam előtt összekulcsolva lépkedem lassan és nézelődők. Fura ilyen ruhában lenni, mármint báli ruhában. Olyan… nagy. Hosszú ujjú, a háta kivágott. Elől viszont tetszik a dekoltázs rész, mivel inkább a vállaim felé húzódik, nem pedig lefele. Javarészt csipke és a fekete árnyalatait ölti magára. A szoknya a csípőmnél kezdődik és lazán lefelé lóg a lábaimra. Némi kékes színt is vélek benne felfedezni. Nem csúnya, vagy nem arról van szó, hogy ne tetszene a ruha csak fura. Nem ehhez szoktam hozzá. Soha nem volt ilyesfajta ruha rajtam. Jobban érzem magam egy katonai egyenruhában, vagy golyóálló mellényben, mint ebben. Így sem akkora mint itt másoknak, de nekem már ez is sok, mintha akadályozna a mozgásban.
- Hello – összerezzenek a kézre a vállamon és az élénk hangra, de rögtön meg fordulok és kissé kínosanm de rámosolygok Demire. Talán harminc év után nem rezzenek majd össze ilyenektől.
- Szia! – Rávigyorgok, úgy igazán. Mostanság nem jár el bulizni arra fele, mint én. Vagy legalábbis mint a srácok. Rég láttam őt.
- Hogy vagy? – Kissé oldalra dönti a fejét és ugyan úgy mosolyog tovább.
- Lehetőségekhez képest jól, élek – megvonom a vállam és villantok rá egy fintort.
- Perrie? – A fejével Zaynék fele int és máris eltűnik a mosolya, és én is vele fintorodom el.
- Perrie boldog Zaynnal. Sok a kamera, amúgy nincs semmi gond. Megvagyunk, azt hiszem… végre – elnevetem magam ő pedig csak a szemöldökét kezdi nekem emelgetni, míg kissé hátat fordít Zaynéknak és együtt indulunk tovább lagymatag sétánkra.
- Jó ezt hallani, végre. Sokan találgatnak megint, hogy együtt vagytok-e. Mármint a mi körünkben – rám mutat aztán magára.
- Mindig sokan találgatnak. Nem újdonság.
- Zayn mondta, hogy ideges vagy a mai nap miatt – nem tudom eldönteni milyen tekintet kapok tőle. Aggódót miattam, vagy aggódót a keletkezhető helyzet miatt.
- Sok olyan helyen dolgoztam, amik nem osztanak meg nagy információkat éppen azért, hogy a köznép ne pánikoljon. És eleget láttam az ilyen helyeken. Elég ember akart megölni ahhoz, hogy tudjam, nem igazán fognak elfogyni, és azzal is tisztában legyek, hogy ez mennyire jó helyzet lenne valami ilyennek.
- Szóval ennyire elvette minden apró örömödet a meló – nincs az arcán mosoly de én elmosolyodom.
- Nem éppen örömnek nevezném, hogy egyedül bámészkodók egy bálteremben egy csomó másik gazdag és híres ember között. De tény, hogy óvatosabb vagyok, mint normális lenne.
- A biztonsági örökkel nem haverkodtál le, hogy neked is adjanak egy rádiót? – Felnevet én pedig halkan kuncogok mellette.
- Nem túl barátságosak. - Vallom be őszintén. - Nagyon sok gazdag és befolyásos ember van most itt, és nyilvános esemény, kihasználnád?
- Nem.
- Mert közéjük tartozol - elnevetem magam és megcsóválom a fejemet.
- Te talán nem? - Megállunk a bárpult mellett és veszek egy mély levegőt. Lenézek a kezemre, a pillangóra a kézfejemen, aztán felemelem.
- Alapjáraton minden nevelés kérdése szinte, én rosszul érzem magam ha rosszat teszek. De nem azt jelenti, hogy nincs meg bennem a legnagyobb tehetség erre. Statisztika szerint elég jó vagyok a nyomozás segítésében, és azért mert azonosulni tudok. Ez pedig nem egészséges. A válaszom a kérdésedre nyilvánvalóan igen, de amolyan hamiskás igen. - Megvonom a vállamat és leengedem a kezemet. - Lehetek gazdag, de kicsit mocskosabb a melóm mint nektek.
- Ha te ezt kicsinek nevezed - a borospohárba horkant és oldalasan néz fel rám.
- Mihez képest kicsi - vonok vállat. 
- Gondolkoztál már azon, hogy felkeress egy kollégát a magad részéről? Én jártam és...
- Ms.Lovato! - Elharapja a mondatot és a férfi felé néz. Vissza rám és csak küld egy fintort én pedig biccentek és már lépked is egy mosollyal. Zaynékat keresem, de csak szemmel, és meg is találom őket, amint egymás mellett állnak és szintén valami újságíróval csevegnek. Ellököm magam a pultól és megindulok kifelé, vagy legalábbis a vécék irányába.
- Minden rendben? - Harry vigyorogva csapódik mellém én pedig rávigyorgom. 
- Túl aggódtok mindent, csak cigizni lógok ki a női mosdóba.
- Megtudom érteni, jesszus már lelépnék - felhördül és egy gyors kanyarral másik irányba indul. Én pedig folytatom az utamat. Csak egy valaki van bent rajtam kívül. Megállok a tükör előtt és a rúzsomat kezdem igazgatni, kínos lenne más előtt rágyújtani, nem? Egyszerre nézünk fel a szellőző nyílásra, mikor valami dobbanó szerű hang jön belőle. Ő egy hümmögéssel elintézi, én pedig próbálok nem paranoiás lenni. Beférne oda vajon egy ember? Nekem is szűkös lenne. Azért mégis feltűnés nélkül végig simítok a combon, hogy biztosan a helyén van-e az-az egyetlen egy kés amit elmertem magammal hozni. Ennyi eset után, már nem igazán mozdulok ki fegyver nélkül otthonról. Jó barátaim a kések, könnyen elférnek, nem feltétlen halálos sebet kell okozzak vele, ha támadok. Praktikusak. Megtámaszkodom a csapon és lehajtom a fejemet. Édes istenem, tényleg lehet túl parázom az egészet. Mégis inkább kimegyek egy cigi nélkül, és úgy döntök legalább egy őrnek szólok a zajról. Hátha... Véleményem szerint jobb leellenőrizni a dolgokat, mintsem a meglepetés. Mély levegővétellel és egyenes háttal indulok kifelé, és körbe pillantok egy őrt keresve. És abban a pár másodpercben már össze is zavarodok. Egyet sem látok. 
- Baszki...
- Elnézést? - Néz rám egy újságíró értetlenül. Én viszont máris megszaporázom a lépteimet, hol vannak? Miért nincs egy sem a bálteremben? Hirtelen irritálni kezd a klasszikus zene ami eddig egészen tetszett, de semmit nem hallok tőle. Az emberek túl hangosak, semmit nem hallok. De nem látom őket, hol vannak az őrök?! Zaynék felé tartok, ő pedig félúton vesz észre. Aztán meglátok egy őrt, amint kifelé tart. És elbizonytalanodok, most szóljak neki, hogy rögtön le kell lépnie mindenkinek vagy... vagy paranoiás vagyok? Megtorpanok és az őrt nézem. És inkább felé indulok el. Zayn értetlenül követ a szemével de aztán hátat fordítok neki és kissé kocogásba fogom a lépteimet. Az őr behúzza maga után az ajtót én pedig már másodperccel utána érek oda. Visszanézek Zaynra, villantok még neki egy mosolyt míg kilépek, aztán becsukom az ajtót és neki döntöm a fejem. Kérlek ne legyen semmi baj! Paranoid vagyok. Egy pillanatra arra gondolok, hogy miért rezzenek össze egy ember érintésétől, de miért nem egy lövés hangra és a puffanásra. Aztán hátra nézek és meglátom az őrt elterülni, és a három férfit akik rám bámulnak, fekete maszkban. A kurva...
- A kurva... - hangosan is kijön ennyi káromkodás. Lehajolok az első ütés elől, befordulok és hátra ütök. A szívem meglódul és az első ami eszembe jut, hogy nem juthatnak be a bálterembe. Megsorozom a bordáit de közben a másik kettő megfog és az ajtónak lök. Én pedig mielőtt megkapaszkodhatnék valamiben az ajtó kinyílik én pedig beesek. Fordulok párat mire megbírok állni és négykézlábra tornászom magam. Ez nem történhet meg... ez nem történhet meg velem. Mégis a bálterem padlóján vagyok és mindenki megdermed körülöttem.
- Zoe - hallom a hangját és csak még jobban félni kezdek. Ez nem történhet meg!
- Maradj ahol vagy - a kezemet emelem fel neki, de még a földet nézem és a tincseimet. Nézem a márvány padlót és a visszatükröződésemet. A zene és a csevegés elhallgat, csend van. Halálos csend. Felállok a földről és kihúzom magamat. Végig nézek a ruhámon, oda nyúlok a derék részéhez és szimplán leszedem magamról. Alatta egy sima fekete rövidnadrág van rajtam. A kezemben fogom a szoknyát, és tudom, hogy mindenki látja a combomra erősített kést. Megtörlöm az arcomat és felnézek, egyenesen a három faszira. Aztán még kettő bejön egy másik ajtón, és még kettő a harmadikon.
- Mindenki marad a kibaszott helyén! - Üvölt én pedig szinte elbőgöm magam.
- Egyetlen egyszer fogom elmondani - felemelem a hangomat és felemelem a kezemet is, amit mindenkitől várnak. - Takarodjatok innen, vagy ez lesz a nap amikor a saját kezeimmel ölők először - megrázom a fejemet és összeszorítom az ajkaimat. Rohadt kétségbeesettnek tűnhetek... de Zayn itt van. Itt a banda és... szinte minden barátunk a sztárvilágból. Anyukák és apukák vannak itt... és ha kell akkor ölők. Inkább omoljak össze később emiatt, mintsem amiatt hogy nem tudtam őket megvédeni. Remeg a kezem és várom mikor jön az érzés, amikor elmúlik. Mikor váltok át.
- Heten vannak ellened kislány... - rám nevet az egyik. De a mögötte lévő int a többinek és mindenki körém gyűlik.
- Kérlek... én tényleg nem akarom ezt - körbe fordulok, ránézek Zaynra és a megfeszült állkapcsára. A javarészt síró nőkre és aggodalommal teli férfiakra. 
- Megmondtam, hogy ki kell iktatni előbb - hallom mögöttem egy másik férfi hangját és lehunyom a szemeimet. Ez nem történhet meg.
- Fogd be a pofád és...
- Ha valakinek baja lesz itt még rajtam kívül, akkor egyesével kínozlak meg titeket - közlöm velük mérgesen. Ez jó, kezdek dühös lenne. 
- Ki a fasznak hiszed magad?! - Rám üvölt és közelebb lép a fegyverrel hadonászva.
- Miért vagytok itt? 
- Mond neked valamit az a név, hogy Jamal? - Először Zayn unokatesója ugrik be és nem értek semmit. - Aki ott rohadt meg a betoncellátokba, szenvedve?! - Amikor a halántékomhoz nyomja a fegyvert és a képembe ordít akkor kezd világos lenni az egész. Szóval SAS. Hogy nem tudott erről a SAS? Hogy ezt szervezik? 
- Az utolsó szavait akarod vissza hallani, vagy bosszút állni jöttél? - Felvonom a szemöldököm egy mosollyal őt pedig valaki visszahúzza hátra.
- Bosszú féle... sok információ birtokában álló személy vagy. De tudod, mióta megcsapoltatok minket, kell a pénz is, szóval... - a fegyverrel körbe mutat, körülöttünk mindenkire. - Így hát elfogadjuk az adományokat, kedves maguktól! - Elröhögi magát és a plafonba lő, mire több apró sikoly jön. 
- Minden amitek van azok töltények és a remény, hogy mire a fegyvereitek üresek lesznek, addigra nem állok a lábaimon - a férfira meredve közlöm ezt míg lehajolok és kibújok az egyik magassarkúmból. - Mert ha igen, nem lesz időtök újra tölteni a fegyvereiteket - halál nyugodtan közlöm velük míg a másik magassarkúmból is kibújok, és mellé rakom a ruhám szoknya részét.
- Melyik is a legkedvesebb embered innen? - A fegyvert a tömegen járatja, és automatikusan Zaynra nézek.
- Sajnálom - nem tudom, hogy neki intézem-e a szót, vagy a hét férfinak... vagy magamnak. Bosszút akarnak? Én vagyok a bosszú célpontja? Zayn által? Veszélybe sodorni Zaynt? Perrie tökéletes pszichológust akar? Egyszerűen sírni kezdek és a két kezemet imádkozó pózba rakva megyek a férfi felé, azért könyörögve, hogy ne. Ő vigyorogva tekint le rám, mindenki más pedig kissé értetlenül. Vagy legalábbis a barátaim. Abban a pillanatban, hogy egy méteres körzetében vagyok a szívem félredobban, mert tudom mit fogok tenni. De előre nyúlok, félre ütöm a fegyvert, de felfelé és így a golyó a plafon felé száll, nem pedig valaki felé. A nyakára ütök. Megfogom a fegyvert, hozzányomom a torkához, felfelé irányzok és meghúzom a ravaszt. Rám mered, abban a pillanatban amikor éppen megölöm. Mögé fordulok és máris célzok egy másikra. Ők pedig rám, de előttem a test felfogja. Még egyet lelövök... fejbe mindkettő. Más kérdés, hogy csak az egyiket tudom a homlokán fejbe lőni, a másikat a szemén keresztül találom el. A fegyver üresen kattan, én pedig hozzá vágom egy másikhoz. Aztán előre lendülök, becsúszok, megfogom a magassarkúmat és felugrásból szúrom bele a szemébe. A combomhoz nyúlok, megfogom a kést és minden erőmből elhajítom. És megyek is utána. Kihúzom a mellkasából, aztán visszahelyezem a nyakába. Öt halott... maradt kettő. A közönség látja amint gyilkolok, Zayn látja amint gyilkolok... látják a hullákat, szóval egy gyors mozdulattal terítem rá háromra a szoknyámat, hogy ne lássák. Az egyik üvöltve ugrik nekem, én pedig lehajolok az ütése elől. Dühösek és pontatlanok, ez pont jó nekem. A másikat nézem, aki elindul a tömegbe. Utána dobom a magassarkúmat, az pedig pontosan a tűsarok részével fejbe találja. Kiegyenesedem és könyökkel ütök a férfi torkára. Aztán az állkapcsára. Ököllel a hasába. Megsorozom, aztán egy rúgással földre viszem. Elveszem a fegyverét és lelövöm azt, amelyik a földön kúszik, a magassarkúmmal a fejében. Lenézek a földön fekvő utolsó életben maradtra. Oda sétálok a másik három hullához és az első asztalterítőt rájuk terítem. Aztán vissza megyek a hetedikhez, amelyik életben maradt.
- Attól a szervezettől jöttél? - Leguggolok és úgy kérdezek rá. - Válaszolj, vagy megkínozlak. - Megöltem hat embert.... megöltem őket. Veszek egy mély levegőt és térden lövőm a férfit ő pedig ordít. - Válaszolj - parancsolok rá újra. Ő pedig zokogva bólogat. - Hányan tudnak erről?
- Az egész kibaszott szervezet te kurva! - Összeszorítom az ajkaimat...
- Célpont vagyok? - Kissé megremeg a hangom míg felteszem neki a kérdést.
- Szopj le! - Lehunyom a szemeimet és ráfogom a fegyvert.
- Válaszolj és gyorsan vége lesz. Célpont vagyok? - Ez nem történhet meg. Ez nem történhet meg velem. Nem érek erre rá... tökön lövőm én pedig azon gondolkozom mikor hallottam utoljára ilyen sikolyt. 
- Igen! Igen! - Ordítva hajtogatja én pedig fejbe lövőm és csak nézem a hullát. Ott hever a lábaim előtt, én öltem meg. Ott állok félig báli ruhában, véresen... a barátaim és a párom előtt. Miután látták hogyan kínzok meg egy embert és hogyan ölök meg hetet. Mindössze... másfél perc alatt? Célpont vagyok. Öltem. A fegyverből kiveszem a tárat és rádobom a hullára. A hajamba túrok és megindulok az első hajtó felé. Te jó ég... te jó ég... te jó ég... megöltem őket. Megöltem őket... előttük. Megkínoztam az egyiket. Előttük. A rendőrök beözönlenek mielőtt én még kijutnék. Albust pedig rögtön kiszúrom és tovább sétálok kifelé.
- Mi történt?! - Szinte nekem ront.
- Megöltem őket - halkan suttogom neki és tovább megyek kifelé. - Előttük... mindenki előtt... megöltem őket és megkínoztam az egyiket.
- Mi? Zoe mit csináltál? - kiérek a folyósora és balra fordulok... Egy saroknyit bírok menni, hogy ne lásson mindenki. Ott pedig megállok, érzem a nehéz légzésemet és meredek a krémszínű falra, az arany mintára a falon. Aztán elordítom magma. Úgy rendesen, teli torokból, mélyen... szomorúan és dühösen. Tele méreggel. Úgy érzem felrobbanok és emiatt csak ordítok. Rá a falra... aztán egyszerűen beleütök. És újra... és újra és újra és újra.... Amíg a falnak kiabálok, mintha a fal hibája lenne az amit tettem. - Zoe! - Albus hátra lök de én még rárúgok egyet a falra. Aztán hátra lépkedem a másik falig és lecsúszok rajta. Ott és akkor már igazi zokogás tőr fel belőlem, nem úgy mint nemrég a mű sírás. - Zoe...
- Hagyj békén... csak hagyj békén. Mindenki hagyjon békén - olyan kicsire kuporodom össze, amennyire csak tudok és zokogok. Nem is az a legnagyobb problémám, hogy egy ekkora terror szervezet célpontja vagyok, hanem hogy öltem. Öltem, ráadásul hét embert, ráadásul nem humánusan... ráadásul... ráadásul előttük. Egy csomó kamera előtt. A barátaink előtt... Zayn előtt.

2017. december 4., hétfő

253. Rész

x--- Zayn Malik ---x


- Hova mész? - Értetlenül követem végig, amint felhúzza a futó cipőjét.
- Edzeni - szűk válasz, kemény hangsúly. Tettem valamit? Elfelejtettem valamit? Kihagytam valamit?! Mi a baj?!
- Nem lehet... a lőtt sebed, emlékszel? - Kérdezek rá kissé félve, hátha robban.
- Edzeni megyek Zayn. Majd jövök - gyors ölelést kapok, szóval gondolom nem én vagyok a baja. Én viszont utána megyek.
- Edzeni mennél - helyesbítem ki megfogva a karját. Baja lehet, ha edz. Akkor inkább engem ver szét, és nem me...
- Mindig mindenki azt mondja, hogy soha nem fog drogozni - értetlenül nézek rá... túl nagy váltás. - Aztán egyszer engednek a kísértésnek, és utána már kívánják, akármi is van. Ellehet fojtani, de azért kívánjuk néha - felnéz rám... tudom miről beszél. De most azért menne edzeni, mert kívánja jelenleg? - A sorozatgyilkosok azért gyilkolnak mert a neuron szintjük megemelkedik, ez olyan mint a drogosoknál amikor nem bírják tovább és kísértésbe esnek. Ha átlép egy bizonyos határt, akkor ölnek. Ha egyszer kipróbálták... akkor utána többet akarnak. - Vesz egy mély levegőt és felnéz rám. Sorozat gyilkosok és drog... mi?! Néha nehéz követni Zoet. - Én ténylegesen megöltem már embereket Zayn... ha felfogod, ha nem. Szavakkal tettem, nem értem hozzájuk, mások tették meg de részem volt benne még ha nem is egy százszázalékos ölésnek mondjuk. Van ez az énem, meg az-az énem. Amit soha nem engedek ki, de Haydar rátett egy lapáttal és így néha elég nehéz ellenállni és nem leveleket írni másoknak, vagy csak úgy beszélni, hogy öngyilkosok legyenek... vagy másnak beszélni róluk, hogy megöljék. Tudod van az-az énem akivel én is félek kettesben lenni... és mikor egy... - elharapja a mondandóját, az hogy ideges, abban biztos vagyok. De hogy min húzta fel úgy magát, hogy ölne, azt nem tudom. - Szóval amikor valaki próbál nekem keresztbe tenni... és nekem higgadtan kell tűrnöm mert "én" én vagyok. Profi pszichológus meg minden fos! De amikor elküldtek terápiára akkor senkinél nem volt két kezelésnél többet, mert rögtön tovább passzoltak vagy felmondtak. Szóval amikor a drága exed valami olyant tesz amit tett... akkor elengedsz edzeni vagy lemészárolom a családját - kirántja a kezét a kezemből. - Szeretlek, nem rád vagyok dühös, de szükségem van egy végkimerüléses edzésre - beletúr a hajába, a combjára csap és Khalid máris mellette van. - Ne aggódj, tudom a határaimat - becsukja az ajtót én pedig értetlenül meredek utána. Mit csinált Perrie? Miért nem mondta, hogy az a kötelező terápia ebbe fulladt? És miért nem beszél nekem ilyenekről már?! Megdörzsölöm az arcomat és csak leülök a laptop elé. Gondolom könnyű lesz megtalálni, mi a téma tárgya. Könnyebb mint hinném... lévén ő bejelentkezve maradt. És az első amit meglátok az a nővérétől jött üzenet. Elég egyszerűen közli vele, hogy csináljon valamit ezzel mert ő öl meg valakit. Zoe nem válaszolt... rámegyek a linkre és szimplán annyi telik tőlem hogy felnyögök. Ezt komolyan Perrie hozta össze?! "Mitől jó egy pszichológus? Avagy Zoe Fable" Remek főcím. Szívesen olvasnám végig a cikket alkohollal, de tippem szerint utána úgyis autóba ülök, szóval lemondok róla. Gyorsan futom végig a cikket és szimplán a saját kezemet tördelem. Lényegében az első bekezdés arról szól, hogy kéne viselkednie egy profi pszichológusnak. Kiegyensúlyozott háttér, tökéletes család, mindent megold... Aztán a többi része a családja és az élete. Konkrétan taglalják az apját és az alkoholizmust, a két nővérét, az anyját és annak a párkapcsolatát. Zoet és a baráti körét, azt hogy baj, hogy iszik, cigizik és felvállalja azt, hogy füvezik. Hogy nem tesz a pletykák ellen, hogy velem volt vagy van. Hogy elfut a problémák elől, mert olyan gyorsan ment ki Irakba, és vajon miért. Hogy nem képes ezekről beszélni, szóval feldolgozni sem. És kétlem, hogy az lenne a baja, hogy róla beszélnek... a baj, hogy a barátait veszik számba és családját. Hogy róluk beszélnek és az ő cselekedeteiket hozzák fel. És ez tényleg csúnya... ez olyan, mintha azt mondanék rossz nagytestó vagyok, amiért Walia iszik. Rossz gyerek, amiért apám megcsalta anyámat. Ezek faszságok! De leginkább személyesek... Túl személyesek. Azt viszont tény, hogy rossz barát vagyok. Ez miattam van és nem kéne ilyenekkel törődnie pont neki. A telefonért nyúlok és már fel is állok. Ha nem Zoe, akkor én ölök meg valakit.
- Igen? - Utálom ezt az embert már.
- Bemegyek, hívd Perriet is.
- Miért?
- A cikk miatt, ami Zoeról szól és amit Perrie intézett - tudnia kell, mert hogy mindent lejelentenek a személyek akik összefogják a banda minden tagját. Mindenükről tudnak, ami nekünk is jó mert elsimítják.
- Zayn...
- Ne Zaynozz nekem... hívd be! - Kinyomom, csak a kulcsomat emelem el, és máris lefelé tartok. Ez így rohadtul nem jó. Az még oké, hogy vele kéne lennem mert kötelező... ezt még feldolgozom úgy, ha Zoe is elfogadja. De hogy ne is hagyjon minket nyugodtan élni... azt nem. Azt rohadtul nem. Elegem van... annyira rohadtul elegem van.
- Még megbeszélése van, Mr.Malik... kérem... - megbeszélése?! Annyiszor játszották már el ezt a kifogást, hogy meg sem hallom a titkárnőt.
- Velem van megbeszélése - egyszerűen óvatosan de arrébb tolóm a nőt és belépek. Becsapom magam után az ajtót és dühösen nézek Perriere, az ügyvédjére, a menedzserré és rá... Itt van a részemről ugyan ez a két személy, meg a modest egyik feje... de senki nem foghat vissza attól, hogy kettétépjek valakit, ha úgy tartja kedvem. - Belementem, hogy egy ilyen idióta lánnyal legyek nyilvánosan, de abba nem, hogy elengedjék a pórázát és ilyeneket tegyen az igazi barátnőm ellen - mutatok rá Perriere, míg mindenki máshoz beszélek, csak hozzá nem.
- Ha fenyegetve érzem magamat... - hördül fel előre fordulva, el tőlem.
- Fenyegetve?! Fasznak kell olyan helyekre tolnod a segged, ahol ott vagyok... direkt!
- Szerinted álom veled lenni? - Néz rám felhúzott szemöldökkel.
- Oh! Remélem mindenki hallotta, szedjük szét magunkat mint egy párt. Zoe is elég nagy bevétel lenne ha kiderülne, hogy vele vagyok.
- Zayn... ülj le - mutat maga mellé Paul.
- Nincs kedvem bocs... azért aggódok, hogy jól van-e a barátnőm ezek miatt a szarságok miatt! Ez túl mély szint Perrie... túlságosan személyes.
- Mint a mi kapcsolatunk, amit szétbaszott?
- A minket? - Elröhögöm magam... milyen kapcsolat.
- Te kérdted meg a kezemet!
- Tudod miért? Zoe miatt. Mert felbaszott - istenem, csak szabadítsanak már meg tőle! - Oké... - leülök az egyetlen megmaradt üres székre. - Tisztázzuk akkor - vonom meg a vállamat. - Konkrétan mennyi is az a pénz összeg amit ki kell fizetnem, ha elmondok mindent őszintén... azon kívül, hogy ti persze és a cég is csődbe megy - nézek Perriere majd a főfaszra. Akármennyit meg ér most már.
- Az automatikus kilépés a bandából - automatikus kilépés... kilépés... - Mihez kezdenél egyedül Zayn? - Értetlenül néz rám az a pöcs én pedig elmosolyodok.
- Tekintve, hogy a zenék háromnegyede az enyém... elég sok mindent kezdenék egyedül. Kezdetnek boldog lennék, hogy nem kéne vele szégyenkeznem - mutatok Perriere, rá se nézve.
- Az egész vagyonod oda lenne... talán több is.
- Hm... az sok - jegyzem meg elgondolkodva.
- Itt a szerződésed, ha nem emlékeznél rá - elém dobja a papír köteget én pedig elmosolyodom.
- Szerintetek... érdekel ha elveszitek minden pénzemet? Az érzés, hogy titeket is tönkre teszlek... már megérte. De legalább azzal lennék, akivel tényleg vagyok - vállat vonok. - Nem érdekeltek, még egy ilyen és kitálalok minden lapnak és minden interjúban... részletesen. Az egészről, amióta ide kerültem. Szóval... húzzátok rövidebbre azt a pórázt rajta - Perrie mutatok míg elveszem a szerződésemet. - Addig jó, amíg én jövök ide, és nem Zoe szólal meg. Ne játssz vele, a saját érdekeben - erőt veszek magamon, amíg leérek a kocsimig és rögtön olvasni kezdem a szerződést. Picsába az egésszel... hiába mondom, hogy nem baj ha elveszik a vagyonomat, mikor igen is baj... mi a faszomból élek addig, amíg felépítenék egy másik karriert?! És a srácok is... a fejemet a kormányra hajtom... meg sem próbálom visszafogni magam, mert tudom, hogy nem jönne össze. Addig ütöm teljesen erőmből a kormányt, amíg van dühöm. Utálom az ilyen fos helyzeteket! - Faszomat... - megkeresem a telefonomat és felhívom Zoet.
- Hm? - Hallom, hogy szuszog én pedig egy kicsit lehiggadok. - Edzek... tudod, F.B.I. meg a sok edzőterem amiért nem kell fizetnem és nem bámulnak meg. Jól vagyok, majd megyek - kinyom minden további nélkül. Én pedig megindulok... gyorsabban érek oda, mint kéne a szabályok, lámpák és táblák szerint, de nem köt le. Leparkolok és elindulok befelé. Majd ott kitalálom, merre van Zoe. Ahogy belépek, Albus szinte fellök.
- Te? - Néz rám értetlenül. - Oh... Zoe... várj - megrázza a fejét és megfog valakit aki mellette siet el. - Vidd le őt az edző termekhez, Zoe Fable.
- Nem ismerem őt személyesen, nem tudom ho...
- Lent már megtalálom. Kösz - Albussal kezet fogok és máris követem a srácot. - Siethetünk, nem akarlak fent tartani.
- Nem! Nem tartasz fel - hadarja el zavartan.
- Kösz - beszállok vele a liftbe és kissé félre dobban a szívem arra, ahogy valaki éppen fegyvert tölt. De ezen nem kéne meglepődnöm, ugye? Ahogy kilép a srác én is utána rögtön. Érzem, hogy zavarban van miattam, de nem teszem szóvá.
- Hát... itt vannak az edző termek... de nem tudom hogy találod meg. Van uszoda és...
- Hol fáradhat ki a legjobban? - Kérdezek rá, hátha szeparált edzőtermek vannak. Tudom, hogy harcolni is tanulnak itt, szóval nem egy olyan helyen keresném először.
- Van erősítésre külön termünk - zavartan motyogja míg megindul.
- Hány?
- Körülbelül három - sokan dolgoznak itt, nem lepődök meg.
- Keress valami bámészkodó tömeget - kérem őt a tarkómat masszírozva. Irak után láttam mire képes... ember feletti ideig fut és edz. Látszik, hogy kint mivel töltötte az idejét.
- Ez? - Kérdez rá megállva egy ajtóban. A legtöbben sűrűn pillantgatnak valahova jobbra.
- Kösz - motyogom neki, míg belépek. Elnézek arra amerre ők... látom amint egy futógépen fut. Fut... inkább rohan, innen nézve is a legnagyobb fokozaton minden értelemben. Oda lépkedem zsebre tett kezekkel és megállok előtte. Értetlenül pislog rám, én pedig villantok egy mosolyt. Leállítom a gépet, minden kérdés nélkül. - Mióta rohansz?
- Negyven perc... azt a kurva kislány - egy férfi ellépked aki eddig nézte és fejet rázva megy tovább. Ebben a tempóban és meredekségben negyven perc?! Jézusom...
- Ja - csak egy mély levegő után tudja kinyögni míg leszáll és a falnak dől. Aztán lecsúszik a földre én pedig mellé.
- Mehetünk? - csak a kezével mutatja, hogy várjak. Nem csodálom, hogy nem bír megszólalni. - Feljössz a hátamra? - Kérdezek rá ő pedig csak egy féloldalas mosolyt küld a padlónak míg továbbra is csak kapkodja a levegőt. Egy tincse az arcába hullik és valahogy itt és most sikerül felfognom, hogy Zoe tényleg veszélyes. Mármint, tud veszélyes lenni. Ezt nehéz elhinni egy százhatvan centi alatt lévő törékeny vékony lányról meseszerű arccal. Valahogy nem tudod elhinni. Elképzelni sem. Pedig már láttam őt, mikor ilyen... és még sem. Nehéz felfogni. Kamaszkora óta ismerem, amikor még semmi nagyon rossz nem történt vele. Mármint a mostani életéhez képest...
- Akármi történik, mindig el fogok tudni sétálni - meglöki a vállamat, de vigyorogva míg feláll.
- A határaidat súrolod - túl makacs, hogy valahonnan ne sétáljon el emelt fővel.
- Tudom a határaimat, a közelükben sem jártam most - megrázza a fejét míg beül a kocsiba mellém.
- A közelükben sem? - Kérdezek rá hátra dobva a szerződést.
- Az mi?
- A szerződésem, válaszolj - utálom mikor nem válaszol.
- Elit csapat küldetésen... szerinted milyen egy napi edzés? Mit csinálhatsz ha unatkozol? Mennyit bírsz teljesíteni stresszhelyzetben? Mennyire ugrik meg a fájdalom küszöböd olyanok után amik velem történtek. Én már csak akkor állok le, ha tényleg nem bírja a testem és elájulok.
- Te az ájulást is tudod kontroll...
- Tudom - rám mosolyog míg újra felköti a haját és még én is képes vagyok számolni a másodperceket mi alapján szívja be a levegőt és fújja ki. - A barátnőd nincs tisztában azzal, hogy profi pszichológus vagyok ha kell, de a magánéletemben jobban szeretek ember lenni aki hibázik. Ha nem lennék profi, akkor megöletném, vagy én ölném meg, vagy tönkre tenném.
- A barátnőm te vagy.
- Ja, mond ezt valamelyik menő show vezetőjének - rám nevet és hátra nyúl a szerződéshez. - Gondolom ezért voltál ott - legyezi meg előttem a szerződést. - Mit mondtál kinek?
- Csak felvázoltam, hogy fogják rövidebbre Perriet, vagy kilépek.
- Erre ők?
- Csiribu-csiribá hajléktalan vagy - kocogtatom meg neki a szerződést. Elneveti magát és csak az ölébe ejti a papírokat. Kiszáll, mielőtt akármit is mondana én pedig akkor realizálom, hogy Khalid nincs is vele. - Khalid?
- Albusnál.
- Albussal összefutottam.
- Mármint kiképzésen... Albus vitte el - hátra néz rám míg megáll az ajtóban és bevár.
- Milyen kiképzés még?! Lassan olyan lesz mint egy ember - komolyan, akármit mondok neki megérti.
- Csak felfrissítik amit már tud. Albus szeretné, ha ki lenne képezve, hátha megtámadnak és akkor jó hogy ott van. Mint amikor megkéseltek.
- Meg amikor lelőttek, elraboltak, neked ugrottak...
- Kuss - rám fintorog a liftből, én pedig elmosolyodom. Amint bezáródik megcsókolom ő pedig lábujjhegyen áll emiatt. Előre engedem az ajtónál ő pedig ledobja a szerződésemet a kávézó asztalra. Elterül a kanapén és máris rágyújt egy cigire. - Akkor megbeszéljük? - Csatlakozom hozzá, a lábai az ölemben, az én lábam az asztalon, a hamutartó közöttünk. - Hallgatlak.
- Oda a vagyonom - vonok vállat.
- A ház a kocsi és minden más? Ami jelenleg van, vagy minden ami volt?
- Fogalmam sincs - fintorogva nézünk egymásra végül felül és a szerződésért nyúl. Vagy hat cigit elszívok míg ő olvas. Végül felül és nekem dőlve olvas tovább. - Elviszem egy ügyvéd haveromhoz, oké?
- Ugye tudod, hogy aligha fognak segíteni... mármint a modest megszerezi magának ami...
- Zoe Fable vagyok. Majdnem profi - felmosolyog rám én pedig csak szívok még egy mély slukkot. - Vannak barátaim. Anno... - elhallgat és nem mond semmit. - Egy meló során, lényegtelen - rázza meg a fejét vissza dobva az asztalra. - Estére áthívom, az jó?
- Tökéletes - biccentek neki.
- Ezzel nem azt mondom, hogy lépj ki a bandából és adj fel értem mindent, csak jó volna most már tudni mivel fenyegetőznek. Semmiféle választás elé nem állítalak - az arcomra nyom egy puszit míg elsétál mögöttem én pedig elmosolyodom. Soha nem állítana választás elé. És a választásomat nem fogadja el, ha nem érzi helyesnek.
- Kösz - megköszörülöm a torkomat és hátra nézek rá, amint a telefonjában keresi máris a nevet. - Vissza vágsz neki?
- Én? - Néz fel rám értetlenül a fülén a telefonnal egy gonosz mosollyal. - Megteszik helyettem mások. Én a szemtől szembe stílus vagyok. Lesz pár interjúm mostanság - ellejt előttem a konyha felé... - Hello, Zoe Fable vagyok - a csicsergő hangja ártalmatlannak tűnik. De istenem... én tényleg nem mernék vele baszakodni.

2017. december 3., vasárnap

252. Rész

x--- Zayn Malik ---x


- Ismételten kijelenteném, hogy mikor terepre megy valaki, akkor félre kell dobnia a saját meggyőződéseit. Lehet, hogy annak az ellentét kell kimondanod és az néha nehéz. Lehet, hogy egy őrültet azzal kell majd meggyőznöd, hogy oda ajánlod neki a már megerőszakolt öt évest szóban. És utálni fognak érte... de győzöl. - Soha nem hallottam még őt így előadást tartani. A nővérem előadásaira eljárogattam még anno, de azok nem ilyesfajták voltak. Körülöttem mindenki jegyzetel, mindennél erősebben koncentrálnak a szavaira. Végül is, a koruk legjobb pszichológusa. Legalábbis ezt rebesgetik. Hazudok... régen rebesgették, ma már inkább mindenki fejébe ezt tömködik. És azt hiszem jogos... nem hittem volna, hogy ember lehet ennyire bátor, őrült, okos és merész egy személyben. Márpedig Zoe mindezek keveréke, és túlél mindent. Ami engem is meglep néha. Emlékszem mikor először beállt egy fegyver elé, pedig még fel sem vették akkor biztosan az egyetemre. Talán ha nincs ott annyi tévés... ha nem veszik fel annyian, és ha időben kiér egy másik pszichológus vagy lelövik a férfit akkor nem ott lenne most az életben ahol. Az ő hírneve akkor kapott szárnyra. Az enyémmel együtt. Érthetően kavart nagy port. Egy francia idegenlégiós térde rogyva zokog egy kamaszlány pólójába aki bekerült a Harvard programjába, pszichológia szakon. Talán a zord tények leírása bőven elég ütős cím volt akkor. Nem úgy mint most. Legalábbis nem nálam. Nála még mindig igen. Zoe Fablet eltemették. Zoe Fablet elrabolták. Zoe Fable túsz lett. - Ha valamit mondtok, akkor azt muszáj elhinnetek. Pontosan tudjátok mikor hazudik valaki, és ezt el kell kerülnötök, mert bárki más is láthatja. Ha én azt mondom, hogy felkötöm magam most... akkor nekem azt el kell hinnem. Muszáj elhinnem, hogy őszintén előadjam - felmutat a mennyezetre én pedig elfintorodom. Szarabb példája nem volt? Egy kéz emelkedik a magasba, ő pedig rögtön megáll és a fiú felé mutat.
- Ha elhiszem, hogy zökkenek ki belőle? Ha elhiszem, hogy megölöm magam, utána hogyan térek vissza az eredeti célra? - Jogos kérdés... hogy csinálja?
- Oszd két részre az agyad. Fő cél, mellék küldetés. Mint egy játék. Hogy elérd a fő célt, végezd el a mellék küldetést. Soha ne ragadj bent valami elképzelésedben... vagy más elméjében. Folyton lásd magad előtt a fő célt, mit miért teszel. És ha oda jutsz, hogy fegyvert nyomnak a kezedbe, hogy akkor tedd meg... ragad meg az alkalmat és azonnal alkalmazkodj. Nincs rendes viselkedés minta amit eltudnék nektek mondani, és biztosan azt kell majd csinálnotok. Ez változik, embertől, helytől és időtől. Annyi minden befolyásolja, hogy csak tippeket tudok nektek adni - megvonja a vállát és villant a közönsége felé egy fintorgós mosolyt. Újabb kéz ő pedig biccent.
- Mit csinálsz, hogy ne félj ami...
- Ne féljek? - Értetlenül néz a kérdezőre. - Rettegek. Rohadtul félek mindig - emeli fel a két kezét nevetve. - Sírok, zokogok, ordítok ha olyan helyzetben vagyok. De a legrosszabb ami megtörténhetne velem, az nem eshet meg egy olyan szituációban. A második legrosszabb ami történhet velem, hogy meghalok. Addig pedig eljutottam már párszor... kényszerrel erőszakolom meg magam, hogy nyugodt legyek. Nekem is kell hozzá idő, míg lenyugtatom magamat.
- Mi nem történhet meg?
- Nem veszíthetem el egy olyan helyzetben a legfontosabb embereket számomra. - Olyan nyíltan és egyszerűen közli, én mégis belezsibbadok. Szóval neki ez a legrosszabb az egész világon.
- Azt mondják, a pulzusod mindig kilencven alatt marad - ezt nem tudtam. Komolyan?
- Már - zavarodik össze kicsit. - Már kevés dolog ijeszt meg. Kevés dolog miatt áraszt el az adrenalin túlságosan - szóval ezt jelenti, hogy profi. Ennyire profi. Nekem sosem beszélt így a munkájáról.
- Ha mindent kezelsz, miért nem beszélsz az átélt dolgaidról? - És itt szállt el a nyugalmam, megölöm azt a kölyköt.
- Túl személyes haver - én kiabálok neki előre, és azt hiszem eddig mindenki annyira bele volt feledkezve Zoeba, hogy csak most vesznek észre. Fura... rég volt ilyen. De tetszik. Zoe értetlenül néz rám, teljesen "mi a fasz" fejjel.
- Már elnézést Malik, neked most éppen Spanyolországban kellene lenned.
- Később megbeszéljük - leintem őt, ő pedig elröhögi magát.
- Told be a segged hátra, most - a háta mögé mutat míg vesz egy mély levegőt. - Ezt lerendezzük, nem szeretem a meglepetéseket!
- És mégis egy ilyen munkát választott, hát érti a nőket az ember? - Kérdezek rá drámaian mire többen felnevetnek.
- Addig legyél menő amíg meg nem verlek! - Rám mutat, eléggé szigorú tekintettel fűszerezve. - A doktorimmal játszol Javadd.
- Javadd... - felhördülök, míg a székek mellett sétálok arra, amerre mutatott. - Mielőtt mindenki annyira belemerülne, hogy kell jót kamuzni egy fegyverrel szemben... - Zoe felsóhajt, talán unja, hogy ellopóm az előadását. - Kérdezzetek rá arra, milyen megvigasztalni a családot és a barátokat mikor jön a majdnem halál híre, vagy mikor azt látod tőle háromezer kilométerre, hogy fegyvert fognak a halántékához - felmutatom a hüvelykujjam egy mosollyal. - Mert ezt a részt soha senki nem mondja el... hogy a család mit él át egy ilyen után. És persze, neki nagyobb a stressz, de sokszor már csak minket rendítenek meg ezek, őt nem.
- Egy elit katonával szórakozol! - A magassarkúját vágja hozzám én pedig nevetve hajolok le érte.
- Harci bemutatót ne tarts, azt már nem várnám meg - ráfintorgok míg eltűnök a függöny mögött, ő viszont utánam dobja a másik magassarkúját is.
- Elnézést a kellemetlenségért - sóhajt fel, a függöny túloldalán én pedig felnevetek. És azt hiszem az én nevetésem annyira hallatszik, hogy mások ezen nevetnek fel. Spanyolországban kéne lennem... de mindennap azt hallgatom, mekkora szaralak vagyok, és most hol vannak a zenéim amiket már nem írok a bandának. És akkor hol vannak a régi zenéim, és mikor kiderült, hogy eladtam párat, akkor ismét szar alak lettem. Minek lennék ott, mikor utálok ott lenni és itt is lehetek? Egy széken ülve várok rá, még akkor is tapsolnak mikor elém lépked mezit láb, kérdő tekintettel.
- Nem tizenhat évesek vagyunk. Házad van, házam van. Pénzed van, pénzem van. Akkor jövők hozzád, mikor az időm csak engedi, vagy ha már annyira nagyon akarom. Nem szab határt nekem senki. Ha haza repülök, hogy elvigyelek kajálni, akkor hazarepülök emiatt - megvonom a vállamat és a kezemben lévő cipőire nézek. A két keze közé fogja az arcomat és felhúzza egy mosollyal. Én pedig értetlenül nézek vissza rá, ilyenkor mindig kiakad rám.
- Szeretlek - csak úgy kimondja, a szemembe, aztán lehunyja a szemeit és az ajkaimra hajol. Én pedig annyira meglepődök, hogy leblokkolok. Óvatosan csókolok vissza neki, olyasmi ez, mintha először csókolóznánk pedig már vagy ezren túl vagyunk.
- Akkor... akkor most már minden oké? - Kérdezek rá halkan, ahogy ő hozzám bújik.
- Remélem most már minden oké - a nyakamba motyogja én pedig a földre ejtem a cipőit és olyan szorosan húzom magamhoz, ahogy csak tudom.

2017. november 27., hétfő

251. Rész

x--- Zayn Malik ---x


Nézem, hogy milyen megszeppenten nézi a műsör vezetőt. Nézem, és ahogy ő sem, én sem szólok semmit.
- Ez csak egy szar vicc, ugye? - Azt hiszem belőlem is csak ennyi jönne ki a helyében. - Rossz példa vagyok, mert életben akartam maradni?! Ez most komoly?! Én vagyok a szar alak amiatt mert... - elharapja a mondandóját, összeszorítja az ajkait és vesz egy mély levegőt. Megkérdezte tőle a nő, hogy nem érzi magát burkoltan rossz példaképnek amiért már meglőtt embereket. - Én nem tartozom egy rohadt vállalatnak sem, nekem nem mondják meg mit mondjak, én nem vagyok befolyásolva mint a legtöbb ember ebben a kibaszott műsorban. Szóval szabadon mondhatom akárki képébe, hogy: Baszdmeg - megvonja a vállát egy mosollyal. - Nyíltan kijelentem, hogy nem! Nem érzem magamat rossz példaképnek pont ezért a cselekedetemért, mert védtem magamat és másokat. Sőt, azt is kijelentem, hogyha egy barátom élete múlott volna ott, akkor nem gyomorra és végtagokra célzom, hanem fejre. És higgyen nekem, tudok célozni! - Dühösen áll fel és egyszerűen végig nézem, hogy kisétál. Én pedig elnevetem magam. Istenem, mekkora karakter még mindig! Tapsolok párat, mire mindenki hülyének néz.
- Nézzen magába mindenki - emelem fel a két kezemet védekezően. - Igazat mondott, én is kimondanám dehát... - elvigyorodom, és remélem mindenki érti, hogy én abba a kasztba tartozom, akinek megmondják mit mondhatok és mit nem. Louis a vállamba boxol és kifelé mutat, Zoe után.
- Szarj le egy kicsit mindent, menj nyugodtan - Liam megvonja a vállát, és csak aztán néz rám. - Mármint, ez elég kemény volt. És jogos persze, kit érdekel egy ilyen show? Ez fos - újra vállat von, aztán megtámasztja a fejét és unottan néz a közönségre. - Istenem de bemutatnék nekik néha. - Egy sóhajjal és egy apró mosollyal nyomom fel magam a fotelból. Azt hiszem elkezdődött. Mármint, Zoe most kiborította a bilit nagyon sok embernél. És egy mondattal sok mindent elmondott erről a világról. Neki nincs a háta mögött egy szervezet, hogy megmondja mit csináljon. Mindenki másnak itt van. Az emberek és rajongók többsége, felfogja fogni, én mit mondtam, és a srácok miért reagáltak így, vagy mindenki más. Hogy miért nem szóltunk közbe vagy védtük be a nőt. Mert igazat mondott. És mert jogosan tette azt, amit tett. És én most kisétálok hozzá, célirányosan, minden kamu indok nélkül, hozzá. Rá se nézek Perriere... és ezzel már látom a felkelő shippereket, a fanartokat, a fan storykat, az elméleteket... az igazságot, és látom a modestet amint fejmosást kapunk. És ezt mind leszarom... szabad ember vagyok, én döntök arról mit akarok és mit mondok. Szóval olyan magabiztosan sétálok ki, egy féloldalas mosollyal az arcomon ami utoljára talán az X-factorban volt őszinte kiegészítőm. A folyóson is így sétálok végig, a hirtelen csilivili világból áttérek egy szürke részre... csak az fontos, amit látnak. Ezt nem látják. Zoet sem látják amint beleboxol a falba kettőt. De úgy igazán... erőset. Aztán dühösen rám néz.
- Ennyi tart vissza attól, hogy visszamenjek és agyon verjem! - Látom, hogy az ujjaival demonstrálni akarja, de én nem látok közötte semmit, mintha igazából már semmi sem lenne ami visszatartaná. - Komolyan Zayn! Rohadtul felkúrodtam! - széttárja a kezeit, egy itt dolgozó véletlen beleütközik, bocsánatot kér, Zoe viszont csak szúrósan néz utána. - Ahh, faszom - elfordul tőlem, és látom, hogy, megdörzsöli az arcát. Nyög egyet, aztán újra vissza néz rám. - Neked nem kéne itt lenned.
- Elég nyilvánvaló utalást tettem, hogy nem tehetem azt amit akarok, a fiúk is kicsit kiakadtak erre az egészre már, szóval kijöttem hozzád. Mert soha senki nem mondhatta meg mit csináljak, csak anyám és Walter... és mint tudjuk, az egyik halott, a másik pedig bízik bennem - elvigyorodom és közelebb lépkedem hozzá. - Lelépünk? - Kérdezek rá konkrétan. - Tudod, azt csinálhatnánk amit akarunk, mit szólsz?
- Veszélyes.
- Ez nem veszélyes. Bár a mai napunk tele lesz botránnyal, de akkor ha már csináljuk, jól csináljuk - elneveti magát, a fejét pedig a mellkasomra dönti.
- Hova akarsz menni?
- Jó kérdés - átölelem őt már közben kifelé terelem.
- Ebből nagyon-nagy botrány lesz, ugye tudod? - Kérdez rá elbújva a karomban.
- Leszarom - a fülébe suttogom, ő pedig halkan felnevet. Rögtön beülünk egy taxiba és közlöm vele, hogy a legközelebbi kávézóba dobjon el minket. Zoe előre megy, és magának választ egy szimpatikus asztalt, az ablakhoz közel.
- Statisztikákat tudva, ez a legveszélyesebb hely, de szeretem a kilátást - közli míg magához húzza az itallapot.
- Statisztikailag a legszebb nő velem ül a kávézóban és mindenki minket bámul, de rohadtul kívánom azt a cappucinot végre - felsóhajtok, mert valahogy hosszú idő után most nagyon normálisnak érzem magamat, leszámítva a tényt, hogy tényleg mindenki minket bámul.
- Statisztikailag, mi megyünk a tévében - nekem mondja, pedig fel se néz, még mindig csak az itallapot nézi. Én pedig felnézek a tévére, ahol tényleg az a show megy éppen élőben. Előveszem a telefonomat, és felemelem egy selfire. Zoe felnéz, elvigyorodik, aztán felmutatja a középső ujját, kidugja a nyelvét én pedig leutánozom őt. Aztán kirakom a show nevének a megemlítésével. - Statisztikailag, ezt vehetem úgy, hogy összejöttünk? - Kérdi lazán lerakva az itallapot.
- Statisztikailag is igent mondanék - rávigyorgom ő pedig vissza mosolyog.
- Tetszik - jegyzi meg halkan míg a pincér felé néz és felemeli a kezét.
- Nekem is - nyugodtan dőlök hátra, felnézek a tévére, ahol máris ott van a képünk. Louisék röhögnek, és nekem ennyi elég.
- Tudod mit csináltam régen? - újra felé nézek, én türelmesen várok. - Régen játszottam, mármint bármilyen sportot. Emlékszel mikor még fociztál és kosaraztál meg kéziztél Bradfordban? Hiányzik... és régen csináltattam tetkót is.
- Egyre jobban tetszik ez a nap - felsóhajtok és lehunyom a szemeimet. Édesistenem... rendbe jött az életem... el se bírom hinni.

 x--- Zoe Fable ---x

Csak állok ott a pálya szélén magassarkúban, interjúra készen és nézem, amint bedobja a kosarat.
- Oké, játszunk - egyszerűen kitör belőlem a kérés, ami inkább parancsnak hangzik. A magassarkúmat oldalra dobom a betonon és oda sétálok hozzá.
- Nem fogsz belelépni semmibe, ugye? - Kérdi körbe nézve a sima kosárpályán.
- Jézusom apu - megforgatom a szememet míg elveszem tőle a labdát és pattogtatni kezdem. Aztán rádobok és bemegy. Fogalmam sincs mikor volt már utoljára az, hogy én kosaraztam.
- Hagylak majd nyerni - megforgatom a szememet ő viszont szimplán feltűri az ingének az ujját. Szóval én kapok a kezdés jogot. Mindent beleadok a játékba, ő viszont tényleg azért hagy engem játszani. Bár tény, nem vagyok neki nagy ellenfél. Néha meglepem, hogy elveszem tőle a labdát, de kicsi vagyok és nyilván ő többet kosarazott életében mint én. Viszont jó kikapcsolódás. Rohadtul élvezem.
- Na ne! - Felnyögök, hogy félpályáról bedobja, ő pedig csak rám vigyorog széttárt karokkal, kicsit izzadtan.
- Na de - meglököm a mellkasát és a fejemet csóválva nevetve megindulok a cipőm felé.
- Bocs... izé... játszhatunk? - Felnézek a hangra, pár tizenéves. Aligha fiatalabban mint én.
- Persze, itt a labda, tartsátok meg - csak bementünk az első helyre ahol lehet labdát venni és vettünk egyet. - Kösz a pályát - Zayn int nekik és máris mellettem van. Nincs kedvem felvenni a magassarkút, szóval csak a kezembe fogom. Én is intek nekik egyet mosolyogva, aztán Zayn mellett lépkedem tovább a kocsimig. Az enyémmel jöttünk, kivételesen. Bár most is ő vezet, nem mintha bánnám.
- Most hova, hölgyem? - Rám vigyorog én pedig csak törökülésbe helyezkedem az ülésen.
- Hazamehetnénk Khalidért, aztán elmehetnénk enni valahova - ha ma már ilyen nagyon kinti napot tartunk tele botránnyal. A telefonunkat már mind ketten a kesztyűtartóba száműztük kikapcsolva, mert túl sok az értesítés és csörgés. Elég sok felkavaró dolgot csináltunk ma. És kiélvezzük az egész napot.
- Várj meg - ő kiszáll én pedig csak várok rá. Khalid előbb leér mint ő. Beengedem hátra és addig simizem, amíg el nem indulunk és Zayn el nem kezdi, hogy kössem be magam és rakjam le a lábam mert ha balesetünk lesz akkor majd mi lesz... - Hol szeretnél enni - vállat vonok, felnézek rá, és le sem veszem a tekintetemet róla. Ott hagyott egy interjút miattam, ott hagyta a bandát abban az interjúban, és eljött velem kávézni és kosarazni. És ez mennyire hétköznapinak hangzik. De ő ezért nagyon szopni fog a "főnökei" révén. Ez olyan nála, mintha elégetettet volna egy gyereket nyilvánosság előtt. Aztán kitudja, lehet ez már csak a saját félelmünk, és lehet ez még mindig hétköznapi. Lehet ez hétköznapi még nekünk is talán. De még is csak a világtörténelem eddigi legsikeresebb bandájának a tagja. Én pedig inkább fegyverként vagyok számon tartva, nem emberként. Legalábbis ezt rebesgetik pár körben. - Úgy két hét múlva lesz egy jótékonysági bál. Perrie is hivatalos, de elmehetnénk, mit szólsz? Mármint a bandát meghívták és én is adakozok, de jöhetnél. Amerikában lesz, ellátogathatunk a Harvardra is ha szeretnéd - elvigyorodom és biccentek.
- Rendben, de milyen bál? Előkelő bál, ahol minden mocskos titok ott marad, vagy nyilvános?
- Mindenkinek látnia kell, mennyi pénzt öl bele pár ember néhány ügybe. Plusz reklámozzuk az arcunkkal az egészet. Nyílt lesz. Olyan nyílt, hogy talán feketére festetem a hajamat, hátha van ősz hajszálam már.
- Szóval nézzem ahogy Perrievel boldog vagy és lézengjek? - Elnevetem magam ő pedig felhorkan míg a lábamra rakja a kezét.
- Nem. De nyilván jó pofiznom kell vele, de csak egy kicsit. Aztán mint barátok beszélgetünk, tudod - elnevetem magam, de azért rábólintok. Nekem mindegy. Vele leszek, végül is. - Eléggé be van már harangozva az egész, nagy esemény lesz.
- Nem szeretem a nagy eseményeket amik be vannak harangozva.
- Miért?
- Mert ez jótékonyság és... - elharapok mindent. - Mindegy.
- Azért mert jótékonyság és igazából magamutogatás miatt adakoznak? Tudom, de végül is így is segítenek és ha az egó...
- Nem. Hanem ez adakozás, mindenki rohadtul szeretne nagy pénzösszeget kapni csak úgy egy ügy érdekében. Bármilyen ügy is legyen az. Rákos kisgyerekek vagy atom program. Pénz kell, és ha jó jelöltet látnak a seggét is kinyalják. Túl könnyen bejuthatnak emberek akiknek nem kéne.
- Mint például? - Elneveti magát és rám néz.
- Sok mindent átéltem, azért vagyok az F.B.I.-nál mert úgy gondolkozom mint egy sorozat gyilkos és jó pár gonosztevő. Amennyiben ki akarnék nyírni valaki nagy fejest akkor egy ilyen helyen tenném meg. Tudod milyen nagy fejek mennek az ilyenekre? Ahh... - hátra vetem a fejem, de ő nem mond semmit szóval felé pillantok, és azt látom, hogy fehérek az ujjai a kormányon. - Sajnálom, hogy megint a munkámmal jövők.
- Nem baj... de felkötöm magam, ha történik valami azon a rendezvényen.
- Nem nagy a rátája, hogy megessen. A koncertjeiteken is megeshetne, mégsem történik meg - néha sokat beszélek.
- Ne mentsd a helyzetet. Előre látom a sorozatgyilkosok tömkelegét amint kést fognak a nyakadhoz - elnevetem magam és összeborzolom a haját, ő pedig csak fintorog. Nem juthatnak a közelembe ilyen emberek mikor ilyen rendezvényen vagyok. Ott van ő is. És ahol ott van ő oda nem juthatnak ilyenek. Különben megölöm őket. Talán ő ezt nem tudja... talán mindenki azt hiszi tényleg képtelen lennék ölni, de ő az első számú ember az életemben. Kiért, ha nem érte? Kiért, ha nem a barátaimért?