2017. szeptember 20., szerda

244. Rész

x--- Zayn Malik ---x


- Nem tudom haver - a fejemet a vodkás üvegnek döntöm és csak pihentetem a szemeimet.
- Szerintem csak ülj le vele beszélni.
- Már megtörtént párszor Danny - rá fintorgok az üveg mögül, aztán Xavierre nézek, aki mindenáron megpróbálja Khalidot a szőnyegre nyomni. Khalid meg úgy játszik vele, mint egy gyerekkel...
- De ne letámadd. Ültesd le és mondj el neki mindent. Ne csak magadba gondold tovább mint ő. - Rám nevet, és oda nyújtja nekem a tekert cigit.
- Ez gáz... annyira rohadtul utálom, hogy ilyen kapcsolatunk van.
- Ilyen semmilyen, de mindenféle és néha gáz? - Kérdez rá félig felvont szemöldökkel.
- Ja. Túl nagy múltunk van, de mégis kevés. Felhívhatom akármikor, de korlátoznom kell mit mondok... folyton beszélnék vele de mikor rájön, hogy ő is, akkor rögtön lerakja és félek bekopogni hozzá, mert mivan ha ott a pasija. Nem tudom hogyan kéne a barátjaként viselkednem... mindig többek voltunk ez szar - várom, hogy Danny megsegítsen, de nem igazán tud. És nem is csodálom, mi sem értjük soha magunkat.
- Mi van Perrivel?
- Van... néha mellém áll mikor kamerák is vannak valahol de feladta a beszélgetés kezdeményezést... ámen - sóhajtok az ég felé.
- Modest?
- Rossz fiú vagyok - vonom meg a vállamat. - Nem tetszik az igazgató bácsinak - megforgatom a szememet, ő pedig felröhög.
- Banda?
- Elvagyunk, túlélünk.
- Turné?
- Atom - elvigyorodom és újra meghúzom az üveget. Majdnem minden jó.
- Tuti nem mész át hozzá?
- Beszari vagyok, inkább megvárom míg ő keres és ismét barátok lehetünk nyugodtan - vonom meg a vállamat egyszerűen.
- Ahogy érzed, ti tudjátok a fura dolgaitokat - nevet fel egy másik cigit tekerve, pedig még ezt sem szívtam el.
- Képzeld, Wali elvi... - elharapom a mondandómat, ahogy szólni kezd a telefonja. Értetlenül nyúl érte, én pedig kissé belezsibbadok a képbe ami megjelenik a telefonján. Zoe. Miért hívja Zoe hajnali háromkor Dannyt?
- Hello kicsa... mi a baj? - A mosolygósból máris olyan komolyba vált, hogy megfeszülök. - Zoe... nyugodj le, mi a baj?! Még levegő, hideg vér... semmi para, mond el mi történt - felállok, minden kérdés nélkül felállok, ahogy Xavier is értetlenül néz ránk a földről a kocsi kulcsért nyúlva.
- Danny mi van?! - Nem bírom a feszültséget ha róla van szó... Danny mered maga elé pár pillanatig, hallom a szipogást... aztán Danny az asztalra vág és szimplán üvölt egyet.
- Maradj bent, adj öt percet és ott vagyunk, rendben? Le ne merd rakni - szól rá idegesen, máris futva az ajtó felé, én pedig nem értem mi történik. De mindenki megy utána... Xavier, Khalid és én is...
- Mondj már valamit! - Xavier ráüvölt, míg én elveszem a kocsikulcsokat. Maximum négy shootot ittam, kevesebbet mint ők. És Zoeról van szó... már ki is józanodtam.
- Ethan... - morogja lefogva a telefonját. - Ő... ő... - vesz egy mély levegőt és lehajtja a fejét. Oh kérlek ne...
- Ethan mit csinált vele? - Xavierből is kiment minden pia. Dannyből is... Ethan mit csinált vele? Nem akarom kimondani fejben sem... hallani se...
- Megütötte.
- Megölöm - senki nem fog leszedni róla... biztosan megölöm. Ketté fogom tépni. Felismerhetetlenségig fogom ütni. Alig várom meg, hogy becsukják az ajtót, máris indulok. - Megkínzom, megetetem vele a farkát... kitépem a kezét és azzal fogom agyonverni őt - a kormányt szorítom és minden dühömet visszafogom, hogy majd Ethanen csattanjon.
- Csak nyugalom Zoe - Xavier hangja hátulról szól, mégis telefonon beszél. - Szinte ott is vagyunk, a fürdő ajtó zárva, ugye? - Még be is kell zárkóznia ezután?! - Remek, az nagyon jó. Ne félj, rendben... - Szóval igazam volt, és minden lila folt az a faszfej volt. Akit megölök, mert megfogom ölni.
- Oké, tudom, hogy mérgesebb lehetsz mint én - kezdi Danny nekem, előre hajolva. - De te fogsz bemenni Zoehoz és lenyugtatni, mert téged bír a legjobban...
- Nem... agyonverem Ethant és...
- Zoe zokog baszdmeg! Igen is bemész és összekaparod mert egyikünk sem bírná megnyugtatni annyira mint te. Hidd el, mi is agyon tudjuk verni - utálom, hogy igaza van, mert rohadt szívesen neki esnék Ethannek minden erőmmel és dühömmel ami bennem fortyog. - Khalid is itt van.
- Megfogom keresni később és megölöm.
- Ha Albus nem öleti meg előbb - hördül fel Danny. Xavier a karjára csap, mi pedig észbe kapva kussolunk míg tövig nyomom a gázt és áthajtok minden piroson is. Megütötték őt, megint... de valahogy mérföldekkel rosszabb, hogy a pasija tette ezt vele.
- Gyors vagyok - biztosan megverem... földbe tiprom... elásom élve. Lefékezek és már ki is szállok. Nem zárom be a kocsit... leszarom a kocsit, csak futok felfelé. - Khalid, tartsd egy helyben - szólok oda neki, mire felmordul. Benyitnék... de zárva. Bekopogok és várok.
- Állj arrébb - szól rám Xavier, és már félre is lök... aztán rárúg az ajtóra. És ki is csapódik. Wow. - Faszfej, velem kezdj ki! - Belépek, és megerőltetem magam, hogy tovább tudjak menni a fürdő felé. Látom az asztalt széttörve, a szekrényt eldőlve... káoszt. Ethan próbálja magát védeni, de Xaviert megedzette az a sok harcklubb. Remegve kopogok be a fürdő ajtón... pár pillanat és hallom, hogy kattan. Meglátom a véres ajkát, a lila arcát és a kócos haját. Meglátom a könnyes szemeit és az előre esett vállait. Szipogni kezd én pedig beljebb lépek és behúzom magam után az ajtót, hogy ne lássa azt, ami kint megy.
- Gyere ide élet - magamhoz húzom, ő pedig csak zokog. - Semmi gond.... nincs semmi gond... vége - a fülébe suttogom, míg lehuppanok vele a földre és az ölembe húzom. Átkarolja a nyakamat és csak sír én pedig belehalok. - Nyugodj le, kérlek. Zoe - a két kezem közé veszem az arcát. Óvatosan simítok végig az arcának az élén, de félek, hogy fáj neki. Gyűlölöm Ethant... képes lennék komolyan megölni, amiért Zoe így néz ki. De hangok alapján, Danny és Xav elintézik. - Cica... - csak jobban felzokog én pedig beledöglök a látványba és az érzésbe. Végig simítok az oldalán, és összerezzen én pedig megdermedek. Szipogva hajtja a fejét a vállamra, én pedig óvatosan húzom fel a pólóját. Lehunyom a szemeimet és rögtön máshova nézek, csak nem az oldalára ami teljesen lila. Hol érhetnék hozzá, ahol nem fáj neki?! Óvatosan karolom át, dúdolni kezdek neki, hátha nem hallja kintről a hangokat. De én is hallom őket, és biztos ő is hallja őket.
- Hol marad az, hogy te megmondtad? - Halkan kérdi meg a fülembe szipogva, én pedig tovább masszírozóm a tarkóját.
- Sehol. Ez túl fos ahhoz, hogy ilyenekkel jöjjek fel neked élet. Nem vagyok ilyen... - Hallom hogy újra hüppögni kezd, és elkap a pánik. - Ne sírj, nincs baj. Csak instant filmezős estét tartasz majd velem meg Khaliddal, oké? Megnézhetnénk azt a filmet, amit mondtál - ajánlom fel neki, kissé kétségbeesve.
- Három napja mondtam - lebiggyesztett ajkakkal néz rám, én pedig nem értem ez miért baj.
- Tudom - ezért mondtam, hogy megnézhetnénk. Összeszorítja az ajkait, a könnyei újra folyni kezdenek én pedig nem értem, miért sír azon, hogy megnézhetnénk egy filmet amit három napja mondott. Óvatosan nyomok az arcára egy puszit. Érzem, hogy a hajamba túr és magához szorít. De én nem merem őt magamhoz szorítani, hátha fáj neki. - Mit szólnál, ha haza jönnél velem és Khaliddal és tartanánk egy laza estét?
- Te miért nem turnén vagy?
- Három nap múlva lesz a következő koncertem és hazajöttem.
- Miért nem szóltál?
- Nem éreztem úgy, hogy akarnád - végig simítok az alsó ajkán, ami kissé duzzadt és véres... és újra dühös leszek amiatt, amiért valaki ezt tette vele.
- Nem lenne gond?
- Mi? - Értetlenül nézek azokba a rohadt szép zöld szemekbe amik most kicsit sem magabiztosak mint általában.
- Ha... nálad lennék ma este.
- Dehogy Élet - felállok vele a földről, ő pedig megrázva a fejét tol el magától. Szóval lerakom a földre és ő vesz egy mély levegőt.
- Tudok járni - közli ökölbe szorítva a kezeit.
- Tudom.
- Nem törnek meg ilyenek...
- De né...
- Nem - kijelenti és kilép a fürdőből. Én pedig közvetlen mögötte megyek, hozzá érek a hátához, csak hogy érezze, hogy Ethan semmiféle képen nem érhet a közelébe. Előtte megölöm, mintsem, hogy egy méteres körzetéhez érjen.
- Rá se nézz - szólok Ethanre, mikor levegőt vesz. Zoe kissé remegve, de megindul az a törött asztal felé, én pedig követem. Minden tiszteletem az övé... komolyan. Lehajol a telefonjáért, Ethan pedig megindul felénk, nem kicsit véresen, és eléggé sántítva. Megrázom a fejemet, Zoe kiegyenesedik a kezében a telefonjával. Ez a sima telefonja... szóval akkor amiről Dannyt hívta a melós telója? Ethan ismét közelebb lép, Xavier felhördül, Khalid mordul egyet, én pedig szimplán megfogom a torkát és a falhoz lököm. - Elpofáztam neked valamit, vagy nem? - Szemtől szembe kérdezem meg tőle, kicsit sem érdekelődve a tény felé, hogy éppen nem kap levegőt. - Betartom... addig fuss amíg bírsz mert ha egyszer megtalállak akkor a szart is kiverem belőled és a cápákkal foglak megetetni valamelyik nyaralóm medencéjében, világos voltam faszarc?! - Ismerem ezt a tekintet, egyszer láttam már... Zoe ekkor ájult el majdnem a fojtogatás miatt, mikor rátámadt az az őrült sorozatgyilkos. És mégsem érdekel Ethan egészségi állapota, mert úgyis rosszabb lesz neki.
- Hagyd... vannak rendészetben dolgozó barátaim - motyogja Zoe a hátamhoz érve. Elengedem, csak mert ő utálja az erőszakot.
- Az igazságszolgáltatást meglehet venni - hörögve és egy véres mosollyal, de azért vissza szól Zoenak. Ő pedig felnevet halkan.
- Képzelj el egy osztagot, akik megölték Bin Ladent - sóhajt fel rámosolyogva. - És helyezd a lécet egyel feljebb. Őket is lefizeted? - Fintorogva kérdez rá... én pedig kezdem érteni, hogy akkor Ethan miért van még szabad lábon... de azt nem értem, Zoe miről beszél. - Takarodj - int az ajtó felé. Ethannek nem kell több, bár azért Khalid is rásegít a távozására. Danny felállítja a szekrényt, Xavier csak nézi az asztalt, aztán felnéz rám.
- Rendet teszünk, lépjetek le - nekem nem kell kétszer mondani. Zoe pedig csak egy erőtlen mosollyal és egy gyenge öleléssel szolgál nekik, és máris mellettem lépked lassan, kissé sántán és nem kérdezek rá mi történt és miért történt. Ha akarja, egyszer majd elmondja. Khalid hátra ül a kocsiba, Zoe mellém, a kezem a combjára helyezem a váltó helyett és csak nyugtatom magam a haza fele vezető úton. A legpuhább törülközőt választom ki neki és próbálom a kedvenc kajáit összerendelni és minden lehetséges filmet kiválogatni amit csak szerethet és jobb kedvre derítheti.
- Van pizza és lasange. De van saláta és fagyi is... - közlöm vele, míg végig nézek rajta a pólómban. Lila a combja is...
- Pizza - elmosolyodom azon, hogy hajlítja be a lábujjait míg zavartan oldalra pillant, én pedig szimplán az ágyra rakok minden pizzás dobozt, hogy válogasson. - Nem estél kicsit túlzásba? - Kérdez rá egy halvány mosollyal bemászva az ágyba.
- Kevésnek tartom azt, amit összehoztam ennyi idő alatt - vallom be neki fintorogva a kezébe nyomva egy rozét.
- Ez jól jön, kösz - vigyorog rám, rögtön lehúzva a pohár tartalmát. Szóval elveszem tőle a poharat és oda adom neki az üveget, ő pedig nevetve lehunyja a szemeit. Bemászok mellé és elindítom a filmet, amiről mesélt. Kettőnk közé rakom a hamutálat és megkínálom egy cigivel...  bármi amitől kicsit is jobb kedve lesz. Épp rágyújtana, mikor Khalid sunyi módon kilop egy egész pizzát.
- Khalid ne! - Szólok rá rögtön a pizza után nyúlva.
- Khalid! - Zoe is rászól, de addigra már rég elfutott vele. Fintorogva nézek rá, amint a földön eszegeti a sima pizzát és azon gondolkozom, hogyha felállok akkor vajon tovább fut vele, vagy morogna csak. - Oké, feladom. Fogyókúrázott egy fél évig, megérdemli - megrázza a fejét és beleszív a cigibe.
- Jó - akkor hagyom Khalidot és szimplán átkarolom és magamhoz húzom. Ő a filmet nézi, én meg őt. És bár nem érünk a film végére, ő elalszik a nyakamhoz nyomva az arcát, szóval meg sem mozdulok. Kiélvezem azt, ahogy a lélegzete csikiz, hogy a kezem a dereka körül van... kiélvezem, hogy alszik és nem mozdulok meg, hogy tutira ne kelljen fel.

2017. szeptember 18., hétfő

243. Rész

x--- Zoe Fable ---x


- Vér van az orrod alatt - megdermedek és csak vezetek tovább. - Zoe...
- Vérzett, Zayn - sóhajtok fel, mint aki unja az egészet. Vérzett... mert hozzá vágták az asztalhoz, miután megtudtam a koordinátait egy helynek London közepén, ahol bombákat gyártanak...
- Húzódj le és szedd magad rendbe, addig vezetek... - köszönetet is mondanék neki, de túl nagy az egom, így hát csak egy szó nélkül helyet cserélek vele és eltüntetem magamról a maradék vért is. - Mitől vérzett? Valamitől, vagy valakitől?
- Semmi közöm drogokhoz, és semmi köze Ethanhez - sóhajtok fel. - Meló... kihallgatás... - nem hazudok neki, csak azt nem mondom el, milyen embereket hallgattam ki.
- Egyetem?
- Elkéstem a publikálásommal... csúszok egy félévet - közlöm vele nyugodtan a táskámba gyűrve a véres zsepit.
- Mi... mit csinálsz? - Néz rám értetlenül.
- Csúszok egy félévet.
- Te csúszol egy félévet? Zoe minden rendben?
- Persze... a doktori nehéz, keveseknek sikerül két év alatt - vonom meg a vállamat szimplán.
- De cica... te a mesterit is alig egy év alatt csináltad meg, mint az alapot.
- És? Nem vagyok különleges, nincs kedvem tanulni, ennyit telefonálni... előadásokat tartani.
- Szarul festesz mostanában.
- Sok a melóm.
- Vettem észre - sóhajt fel, befordulva az épülethez. - A sminkesek úgyis segítenek rajta.
- Kösz, jól esett - fintorgok rá kiszállva.
- Őszinte vagyok - vigyorog rám utalóan.
- Mire utalsz?
- A zenére amit írtam.
- Nem hallgattam meg... csak az albumot. Elég lelki törés volt, majd mikor elviselek többet ígérem neki futok újra.
- Na... ez kicsit szíven ütött.
- Miért?
- Mert nem véletlen írtam ki őket, kit érdekel az album, amiben aligha írhatok, olyan szabadon?
- Engem Zayn - sóhajtok fel, végig simítva az arcán.
- Aludnod kéne.
- Kéne - értek vele egyet belépve a hátsó ajtón, amit megtart nekem.
- Komolyan beszélek Zoe, ez nem egészséges, ahogy kinézel.
- Meg lesz - mosolygok rá nyugtatóan, míg belépek a számomra fent tartott öltözőbe. Közös interjú a srácokkal, mert látszik, hogy jóba vagyunk és raktak ki képet is így hát... így hát ez van. Közös interjú velük.
Igaza van, a smink segít, elég sokat ráadásul... Az interjú lazán folyik, közbe szólok, válaszolok ha kérdeznek, de aligha erőltetem meg magam. Elszórakoztatják ők a közönséget.
- Nos, mehet pár kihívás? - Vigyorog ránk Ems. A munkájában jó... kétlem, hogy máshol megállná a helyét.
- Persze - vigyorodik el rögtön Harry.
- Videókat fogunk lejátszani, és tilos nevetni, vagy mosolyogni - közli velünk a nő, én pedig leülök a srácok mellé a kanapéra, és a videókat kezdem nézni. Az elsőnél Niall kiesik... a másodiknál pedig Liam és Louis is elröhögi magát. Én meg nézem a monitort, és nem is koncentrálók, csak halálesetekre gondolok. Apura gondolok, a temetésére... hány hullát láttam és hogyan haltak meg. Mi mindent éltem át... Zaynra gondolok.
- Gratulálunk Zoe! - A nő vigyorog rám én pedig küldök felé egy halovány mosolyt. Aludnom kell...
- Most komolyan, még csak egy mosoly sem... pedig a pókemberes elég jó volt - hördül fel Niall.
- Sötét gondolatok - vonok vállat egyszerűen ránézve.


x--- Zayn Malik ---x


Kínos... Az egész interjú kínos, de csak nekem. Mert érzem, hogy ő nincs a toppon és mert nem mehetek annyira közel hozzá mint akarok.
- A következő kihívás - vigyorog ránk a nő... és nem, most sem tudom a nevét. Nézem a gerendát amire nagy bőszen mutogat, és én is csak elfintorodom, ahogy a srácok. Zoe pedig érdeklődve nézi.
- Felejtős - jelentem ki megrázva a fejemet. Szerintem felmenni sem tudok rá.
- Tanuljatok - vigyorog ránk Niall és már ott is van. Végig nézem, hogy feldobja az egyik lábát és próbál felkúszni a szerre. Nem nézek sok talajtornát... de minden tudtommal ezen kecsesek szoktak lenni az emberek. Elég nagyot esik, az első lépés után és kitör belőlem a röhögés. Istenem... ilyen kihívásokat szívesen nézek a barátaim körében, hát ez röhejes.
- Jó, segítek, várj! - Sóhajt fel Liam és ő máris másik taktikát választ, hogy felmásszon rá. Egy statisztát... jézus...
- Ez kínos - röhög fel mellettem Harry, míg azt nézzük, hogy szegény statiszta hogy fogja és nyomja fel Liamet a fenekénél támasztva.
- Több mint kínos rájuk nézve - Zoe mellettem vigyorogva nézi őket.
- Te gerendáztál már? - Zoenál soha nem lehet tudni.
- A régi sulimban igen, és jártam talajtornára is - vonja meg a vállát egyszerűen. Na igen... Zoenál ezért nem lehet tudni semmit.
- És nem akarod megsegíteni őket? - Kérdezek rá kivéve a hátsó zsebéből a telefonját. Nem... nem zavartatom magam, hogy hozzá nyúltam a fenekéhez ennyi ember előtt. És őt sem zavarja, ahogy látom.
- Ebben a ruhában? - Néz végig magán kissé fintorogva. Fekete nadrág, bakancs, és egy feszülős szürke trikó, magán valami logós bordó izéval... - Ezért fizetnek... - hördül fel, levéve magáról azt a lógó valamit, a vállamra dobja, aztán kilép a bakancsaiból. - Ne merj a telefonomhoz nyúlni ennél jobban - fenyeget meg a kezével. - Vigyázzatok! - Szól rájuk, és szimplán két kézzel megtámaszkodik a gerendán és felugrik rá. Minden nehézség nélkül feláll és lazán megáll rajta. Nőiesen... ez már inkább emlékeztet arra, amit ott fent csinálni kéne. Niall leugrik, és bár elesik, azért férfiasan tűri. Zoe Liam felé néz és megfogja a kezét. Ő hátra felé kezd lépkedni, Liamet meg maga felé húzza és jól látom, hogy a lábak állásáról magyaráz. Elengedi a kezeit és még hátrább lépked... Liam előre fele nem bír menni, Zoe meg hátra fele sétál lazán, és még a lábait sem nézi. Aztán behajlítja a lábait és ugrik rajta egyet, szimpla láb cserét csinál, de túl csinos és észveszejtő közben. Olyan jó az egyensúly érzéke... és pont ez idegesít. Mert ha sima talajon megy, folyton kileng és neki megy mindennek. Liam megpróbálja leutánozni és... és...
- Azt a kurva - a kezem automatikusan vándorol a farkamhoz, mivel Liam telibe kapja maggal a gerendát. Zoe mered rá, Liam előre mered és lassan ledől. Jézusom... ez nekem fáj.
- Úristen, jól vagy?! - Zoe rögtön leugrik mellé, Liam pedig összegörnyedve felnyög... de úgy egy eléggé embereset nyög. Félve lépkedünk oda hozzá, ő pedig könnyes szemekkel, halkan káromkodik elvörösödő fejjel.
- Szerintem nincs - nézek Zoera megállapítva. Ő küld nekem egy "nane" fejet én pedig megvonom a vállamat...
- Minden oké - Liam kijelentése, és az elhaló hangja valahogy nem egyeztethető össze. Mindenki röhög... és bevallom nekem is nehéz visszafogni de azért biztos tényleg fájt. Alig öt perc alatt viszont mindenki túlteszi magát, Zoet meg felkönyörgik a gerendára, és vissza is megy. Minden megerőltetés nélkül sétálgat rajta, és akárki akármit mond... meglátszik rajta a balett és minden ilyen kis hülyeség amit csinált unalom űzésnek. Félre biccentett fejjel nézi a videót arról, hogy milyen gyakorlatokat lehet csinálni rajta, én pedig inkább félve nézem őket. Meghalnék, ha meg kéne csinálnom őket.
- Nem nyújtottam - motyogja a spárgázó lányt nézve. Tud spárgázni. Ott fent állva kezd nyújtani és videókat nézni tovább. Én meg a fenekét nézem... jézusom. Lesütöm a szemeimet és inkább a telefonját nézem. Kód... vagy háromszor letilt míg próbálkozom, mi lehet a kódja... aztán sikerül feloldani én meg értetlenül nézem a telefonját. Semmi extrát nem látok benne, a kódon lepődök meg: 1564. Felnézek rá, ő meg éppen olyan lazán áll egy lábon remegés nélkül azon a szaron, hogy kicsit mérges leszek. Mert még mindig képes random neki menni az ajtónak vagy a szekrénynek. Még mindig képes csak úgy simán összeesni, de ilyenkor bezzeg tökéletes megtudja magát tartani. A figyelmemet a telefonjára összpontosítom, mert a kamerák tuti felveszik, hogy a fenekét nézem csodálkozva, szóval inkább csak felemelem a telóját és csinálok magamról egy szar képet. Aztán egy olyant, ahol ráharapok a nyelvemre és mosolygok, csak mert ezt imádja. Az utóbbit háttérképnek állítom be neki, az első képet pedig záróképernyőnek.
- Woho! - Harry tapsol, én meg felnézek és majdnem elejtem a telefonját ahogy azt nézem hogy lenyom egy álló spárgát, aztán nevetve kiegyenesedik és leül a gerendára. Lóbálja a lábait és vigyorogva felém néz, én pedig elnevetem magam. Elképesztő lány. Egyszerűen átlendül rajta és talpra érkezik. Felém lépked, nyugodtan leül mellém mintha nem lenne túl jó ehhez a világhoz és felveszi a cipőjét. Én pedig nem akarok elmozdulni mellőle csak nézni őt.
- Ne nézz rám így - halkan suttogja, kissé elvörösödve néz fel rám, én pedig elkapom róla a tekintetemet. Oda nyújtom neki a telefonját és szinte menekülök valami hülye dologhoz amire nem is figyelek, de Niall ott van szóval talán nekem is van helyem ott... háttal és távol Zoetól.
- Nem azt mondtam, hogy fuss - a hátam mögött nevet fel, megérzem a kezét a hátamon és a toll megremeg a kezemben amivel alá kéne írnom az emlék lapot... amit majd kiraknak az interjúkra használt szoba falára. Mindenkivel csináltatnak egy emléklapot, hogy volt itt interjúja, és mindig aláírja ha újra ide jön... mi először vagyunk itt, és próbálom aláírni de érzem az ujjait a hátamon és valahogy minden figyelmem oda összpontosul. A tollal játszik a kezében, míg a lapot nézi, aztán engem kérdőn. Én pedig gyorsan firkantom oda a nevemet, ő pedig jól láthatóan megdermed. Előrébb dől, aztán a kezében reccsen a toll a tinta pedig beteríti a lapot. Nem lép hátrább mint mindenki más, csak mered a lapra.
- Elnézést - nyögi ki kissé fehéren.
- Jól vagy? - Nézek rá értetlenül.
- Megöllek - halkan suttogja, csak én hallom de ő még mindig a lapra mered. Leengedi a kezeit, és látom, hogy remegnek, amíg ökölbe nem szorítja őket... utoljára akkor nézett fel rám így, mikor kihozott a börtönből... csomó kerül a torkomba, és értetlenül nézek rá. - Amint új lapot hoznak, te máshogy írod le a nevedet, mint az előbb - zordan jelenti ki, aztán máris mosolyog és bocsánatot kér, kidobja a tollat és szerez magának egy újat. Aláfirkantja, és megfeszülve várja amíg én máshogy írom le most a nevemet... tudom, hogy eléggé otthon van grafológiában, de nem tudom mit látott az aláírásomban, amitől így kiakadt. De félek. Zoetól és a kiakadásaitól mindig is félni fogok egy kicsit, mert hiába érzem néha azt, hogy feltétel nélkül szeret... akkor is rohadtul fáj, mikor így néz rám. Nem várja meg azt a másodpercet, míg kettesben leszünk kamerák nélkül nyugodtan... az öltözőjébe lök és egyszerűen mordul egyet. - Mióta?!
- Mit mióta? - Értenem kéne?! Nekem ennyire értenem kéne mindent?! Hogy ért ő mindig mindent?
- Mióta drogozol? - Ráförmed, de halkan én pedig csak nézek rá. Honnan...
- Te...
- Az írásod Zayn, mindenkinek változik az írás képe és az amit láttam nem tetszik! - Erőteljes... régen volt ilyen rohadt magabiztos. - Ne vágd a kiskutya fejet, hanem válaszolj. Mióta és mit?!
- Tompítanak csak...
- Abba hagyod - közli velem minden kompromisszum kötése nélkül.
- De amikor te a...
- Akkor ott voltál és abba hagytam. És te most abba hagyod, vagy komolyan megöllek - az ujjával fenyeget meg a mellkasomon.
- Cica...
- Nekem te ne cicázz! Emlékszel, hogy kiakadtál miattam?! Tudod te, hogy a grafológia milyen rohadt egyértelmű néhány embernek?! Nem csak a kinézeted miatt fognak arra gondolni, hogy drogozol, hanem valakik az írásod miatt is. És akik kutatnak, azok találnak. Nem lenne elég egy börtönös story?! Drogos is kell Zayn?!
- Jogos...
- Tudom, hogy az - mérgesen néz fel rám, összeszorított ajkakkal. - Mi a fasz van veled Javadd? Ellöksz magadtól mindenkit, aztán testi sértés, drog...
- Még megkérdezed mi van velem? - Felhördülök és elfordulok tőle megdörzsölve az arcomat. - Éjjel-nappal kamuznom kell amiatt, hogy pénzt kapjak, pedig elvileg élveznem kéne. Olyan lányt kéne csókolgatnom, akitől hánynom kell. Te meg közben magasról leszarsz, otthagysz, kiosztasz, megpofozol és földbe tiporsz, aztán futsz egy túlságosan erőszakos pasihoz, mert... mert neked vele jó - egyszerűen a plafon felé röhögök. - Édes istenem... - leülök az első székbe és megdörzsölőm az arcomat. - Aligha akartam az életemben vagy három dolgot és mind pokolivá változott. A szűk bizalmi köröm, a karrierem és a szerelmi életem. Dannyék, az éneklés és te - felnézek rá, és megint ugyan azt a tekintetet küldi nekem. Azt az ajkakat összeszorító, szívfacsarítóan hatalmas könnyes szemek féle arcot. - Ne néz rám így, mert megcsókollak - elfordul, de szimplán csak ennyi változik, az arcának a kifejezése nem.
- Féltelek - nyögi ki halkan.
- Mint egy barát.
- Én...
- Nekem több kell mint egy barát féltése... legalábbis tőled - felhördülök és erőt véve magamon felállok. Nemsokára megy a gépünk... nem baszhatom így el az időt, mert megint több órás beszélgetéseken kell részt vennem.
- Nekem meg több kell mint egy bizonytalan háttér, ráadásul harmadik félként, hogy én legyek a kurva amiért rám nézel és...
- Mi a faszért van rajtad az a tetkó?! - Szimplán eltarolom és a falhoz nyomom, hogy ne szökhessen el, ne lökhessen el és ne nézhessen el.
- Melyik...? - Értetlenül néz fel rá, kapkodva a levegőt.
- Bocsáss meg nekik, nem tudják mit csinálnak - elhadarom neki, és megkínzom magam, hogy ne az ajakit bámuljak és ne arra gondoljak mennyire rohadt jó érzés megcsókolni őt. - Minek van rajtad, ha az egyetlen dolog amivel törődsz, az-az hogy mások mit gondolnak? Az, hogy mások mit látnak? Mert az akikről te beszélsz azok, akik minden szar nélkül benyelik azt, amit kijelentek. A másik része, meg elolvad attól, ahogy rád nézek mert képesek tovább látni a kameráknél és ők legalább észreveszik, hogy szerelmes vagyok beléd... de te rohadtul nem veszed észre. Bár téged ismerve pontosan jól tudod, hogy így van... csak nem fogod fel. És hogy őszinte legyek, elkeserítő, hogy ilyen magas intelligencia szint mellett képtelen vagy felfogni olyan dolgokat, hogy lófaszt nem érek nélküled.
- Hey - Hallom Louis hangját mögülem, de inkább küzdők Zoeval egy farkas szemben, mintsem reagáljak most neki. - Lekéssük a gépet Zayn...
- Menned kell - egy aprót nyel aztán kimondja. Semmi mást nem mond... semmit. Már megint semmit nem mond mikor titkon azért könyörgöm, hogy kezdje újra velem.
- Miért vagyok én ezerszer rosszabb számodra, mint egy kínzó kamra, vagy egy fegyveres őrült? - Miért bír azokkal beszélni, és velem miért nem. Miért képes oda besétálni minden félelmével együtt... és miért nem bír velem lenni minden félelemmel együtt? Miért vagyok én rosszabb azoknál? - Viszlát - ellököm magam a faltól és kisétálok Louis mellett. Nem akarom hallani a válaszát... már ha válaszolna egyáltalán.


Kukucs! Szabad megkérdeznem, hogy az oldal valahol fent van facebookon? Csak mert elég sokan jönnek onnan ide... :D
Ui.: Utáltam a prológusomat, szóval átírtam.

2017. szeptember 5., kedd

242. Rész

x--- Zoe Fable ---x


- Hé - összerezzenek a hangra, és rögtön kiegyenesedem. - Kávé - mutatja fel nekem a csészét Haydar.
- Még egy? - Fintorodom el, a bögrét nézve. Ez ma már a hatodik kávém lenne...
- Vagy tea - mutatja fel a sajátját.
- Ölnék érte - nyúlok felé rögtön, mire készségesen nekem adja. - Kösz - együtt dolgozni és kiszabadítani a férfit, aki megkínzott és kitett a pokolnak önismereti célok miatt? Megköszönni egy teát annak, aki levágta a kisujjadat? Őrült vagyok, ezen nincs mit megkérdőjelezni. De Haydar is az, szóval tökéletes lesz a SAS-ba. Amit ők el is fogadtak... illetve egy örökké élő ajánlatot kaptam, akármikor mehetek, ha az ügy végén úgy döntenék, még mindig nem akarom. Megdörzsölőm az arcomat és csak meredek a képernyőkre előttem. Vagy hét embert nézek a kamerákon keresztül, amint dühöngenek.
- Rayhez most neked kéne majd bemenni és valahogy legyél...
- Emlékeztető az anyjára, ja tudom - legyintem őt le, nézve a férfit amint egyre idegesebb.
- Biztos nem akarod ezt a melót?
- Ja - utoljára negyven hat órán át voltam fent. Aztán aludtam négy órát, majd Albus ügye... ismét aludtam három órát, és huszonhét óráztam. Akkor kidőltem... aludtam szerintem vagy öt órát és most már ismét fent vagyok körülbelül harminc órája. Lassan a szervezetem feladja, de még bírom. - De neked legalább fekszik - vigyorgok rá, belekortyolva a teába.
- És innen asszociálható arra, hogy jobb vagy mint én. Most már jó oldalon dolgozom... undorító - rám fintorog, én pedig felnevetek.
- Legalább a kedve jó végre - lép be hozzánk Mr.Faszfej. Aki egyébként Sallom... de ez kit érdekel? - Valaki nagyon keres - jegyzi meg oda adva a telomat. Ide nem szokásom behozni... melónál szeretek csak a melóra figyelni.
- Kösz - elveszem tőle... és Albus neve láttán már fel is pattanok. - Tippem szerint lépnem kell, Rayt hagyd holnapig, menj be Ilajhahoz - hadarom el Haydarnak. Felváltva megyünk be emberekhez, és felváltva csináljuk ugyan azt, tönkre tesszük őket. Igazából én csak megtudom azokat az információkat, amik szükségesek... Haydar kicsit szadistább, de hát éppen ezért dalolnak nekem többen. - Hello - köszönök bele kilépve az ajtón. Felemelem a kezem és minden ittlévő egységbeli elhallgat.
- Szia, tudom hogy rosszba vagytok éppe...
- Mit csinált? - Sóhajtok fel, leemelve a kabátomat, máris kilépve az épületből.
- Hát, tudod van a rendszer... amire én rárakhatok egy pár szót, hogy rögtön kidobja ha van valami... mint például a Fable meg Zoe... és akkor például Javadd és Malik... - kezd bele lassan, míg én a kocsi kulcsomat halászom elő.
- Te rögtön értesülsz a dolgaimról?
- Hát például ha letartóztatnak valamiért...
- Zayn?!
- Igen... gondoltam szólok. Bradfordban... - megölöm. Meg fogom ölni!
- Kinyírom... kihozom és bemegyek helyette és megölöm!
- Igen, nos... öhm... Xavier barátod és Danny i...
- Zoe Fable, híres pszichológusból most sorozat gyilkos? Add le most a címeket az újságnak, hátha elég pénz jön be az én óvadékomra - sziszegem neki, bevágódva a kocsimba. - A picsába! - Kinyomom őt, oldalra dobom a telefonomat és már indulok is. Megölöm őket... kinyírom mind a hármat. Biztosan így lesz... tutira halottak!


---


Kiegyensúlyozottan mégis dühösen és tele méreggel szállok ki a kocsimból.
- Jó reggelt - köszönök az őrsön, bár csak hajnali öt van de... lényegtelen. - Óvadékot szeretnék fizetni... - sóhajtok fel megtámaszkodva a pultnál.
- Név?
- Az enyém vagy az övéké? - Nézek rá értetlenül...
- Az öné Ms.Fable - persze... protokoll... képes vagyok lenyugodni és nem lefejelni az ipsét.
- Zoe Fable - és innentől kezdve monoton sorolom neki minden adatomat ami kell.
- Nevek? Sorrendben... a pénz összeg átutalását külön kell megcsinálni, és csak akkor jöhetnek ki, ha visszaigazolták, hogy...
- Tudom. - Sóhajtok fel, míg elsorolom a nevüket. És nyilván utoljára hagyom Zaynt... rohadjon csak bent egy ideig. Biztonságosabb neki ott bent, mint neki velem itt kint.
- Kártya vagy készpénz esetleg? - Tekintve, hogy végig látta a pénztárcámat, amiben maximum egy csokira elegendő készpénz van, kétlem hogy véletlen mesélte volna az utalással járó óvadék lerakás szépségeit... de készségesen válaszolok, miszerint kártya.
- Ott engedik majd ki őket - mutat az egyetlen ajtóra amin nem bejöttem és nincs rá kiírva, hogy idegenek belépni tilos, vagy személyzet. Remek... idegesen állok és várok... nem próbálok arra gondolni, mennyi pénz lesz ezt elsikálni, hiába csinálja már Albus és hiába hívtam fel Pault. Próbálom azt is kizárni, hogy mennyire festhetek szarul. Xavier amint meglát, meg is torpan.
- Oké... figye..
- Kussolj, ülj le, és várj - szólok rá mérgesen. - Hogy lehet ennyi eszed?!
- Én csak...
- Börtönbe kerültél Xavier! - nem kiabálok, nem ordítok csak kijelentem... anyuka szidás és anyuka hang... okozz lelkiismeret furdalást, az rosszabb mintha üvöltenél. Dühösen várok a következő marhára, míg Xav oldalt ül, csendben lehajtott fejjel. Dannynek is ugyan az a reakciója van, mint Xaviernek.
- Inkább a cella és a két méter magas állat - visszafele menne, de kilökik hozzám. Kínos mosolyt villant rám, én pedig csak nézek fel rá, minden humorérzék nélkül. Testi sértésért bekerülni a börtönbe. Nem fogok mosolyogni rajta és főleg nem fogok poénkodni vele. - Oh kérlek ne már... te is ezt te...
- Nem - nem tettem volna ilyent. Pont ez ellen vagyok, az erőszak ellen. - Ülj le és várj és gondolkozz el azon, mit szól majd ehhez anyád, Trisha, a barátnőd... és hogy milyen példát mutatsz Antnek. Te is Xavier! Gondolj csak bele! - Szólok rá, Dannyt Xav felé indítva. És várok Zaynra... és valahogy sokkal mérgesebb vagyok rá, mint erre a kettőre oldalt. Mert Zayn híres... és ha ez kiderül, neki vége. Meglátom, nem kicsit csapzottan de nem állítom, hogy én jobban nézek ki. A lenyúzott kezét, és a döbbent tekintetét, amint engem lát meg. Lehunyja a szemeit és a föld felé hajtja a fejét... várok, amíg összeszedi magát és kisétál hozzám. Várok... képes vagyok annyit várni, hogy végre a szemembe nézzen és képes vagyok magamnak megengedni azt a luxust, hogy elengedjem magam és lássa minden érzelmemet. A dühöt, a csalódottságot... mindent. Túl dühös vagyok rá... életemben talán négyszer éreztem ezt a dühöt. Az első az volt, amikor anyám helyettem mást választott és rájöttem, hogy soha nem lehetek az első valakinél. A második az volt, amikor apám meghalt és itt hagyott egyedül ebben a fos világban, mert az alkohol fontosabb volt mint a szavaim és a figyelmeztetéseim. Ezt éreztem, mikor Haydar egyik embere a barátaimat fenyegette... és ezt éreztem, amikor bezártak meghalni egy koporsóba. És most újra ezt érzem Zaynra nézve. Akkora verekedésbe kerülni híresen, hogy lecsukják őt... ezzel tönkre téve négy másik ember életét is akár? Erőszak... Tőle? Erőszak... tőlem. Mert a kezem csattan az arcán, és olyan erősen történik meg... olyan hirtelen, hogy a feje csak a másik irányba fordul és elnyílt ajkakkal pislog párat. Szavak nélkül mentegetőzni... a kiskutya szemek, amikkel felém fordul. Szavak nélkül ordítani... amit a test beszédem sikít. - Te fogod elmondani Trishának... és te mondod el a testvéreidnek. Te nézel ezzel szembe, és nem én. Te fogod anyád könnyeit nézni és nem én. Ahogy ti is - közlöm a srácok felé fordulva a végén. - Ti fogjátok ezt elmondani... és ha nem lett volna egyértelmű... akkor csalódtam - Zaynra nézek, ő pedig a szemembe néz és látom, hogy utálja az egészet... de én is utálom. Előbb viselem tőle ugyan ezt a pofont amit én adtam neki, mint hogy ezt az érzést érezzem. Előbb vállalok be egy kínzást, mint hogy csalódjak valakiben, akiért az életemet is oda adnám. Megindulok kifelé, megdörzsölöm az arcomat és vissza zárom az érzelmeimet. Beülök a kormány mögé, röhejes félnek mellém ülni, de Zayn végül rászánja magát. És míg elindulok, azon gondolkozom, hogy vajon biztonságos-e ilyen kevés alvás mellett vezetnem. Xaviert rakom ki először, aztán Dannyt. És tudom, hogy Zayn ideges, érzem rajta, hogy feszült... de én is az vagyok. Soha a rohadt életben nem hittem, hogy miatta kell majd óvadékot leraknom.
- Félek - utálom, hogy megsajnálom, míg leparkolok Trisháék előtt. Mondhatnám neki, hogy jogosan teszi, hagyhatnám minden szó nélkül és kiszállhatnék. De az nem én lennék... nem én lennék vele szemben.
- Trisha az a fajta, akinek olyan reakciója lesz, hogy kerüld onnantól kezdve az ilyen helyzeteket... de nem olyan fajta anyuka, aki emiatt kevésbé fog majd szeretni - közlöm vele az igazat.
- Olyan reakció ami miatt elkerülöm majd...? - Elcsuklik a hangja és értetlenül rám néz. - Soha... mármint... te megpofoztál Zoe és úgy... - zavartan pislog rám, aztán az ölében lévő kezeit nézi tovább. - Megkaptam azt a reakciót már.
- Remek - azért nem árt elmélyíteni benne Trisha által. Kiszállok, és nem mondom el neki mennyire lelkiismeret furdalásom van a pofon miatt. Mögöttem lépked, és inkább nem nézek hátra rá, míg bekopogok. Kicsit én is belehalok Safaa látványába, amint sikítva veti magát Zaynra. Ő pedig csak dermedten nézi a húgát. Belépek, ő pedig belépdel Safával és lehuppan a kanapéra. Látom, hogy szorítja magához én pedig nem tudom, mióta nem volt itthon.
- Zoe! - Vigyorog rám rögtön Trisha. - Szörnyen nézel ki... alszol te eleget? - Nem Trisha... a SAS-nak dolgozom, de csak egyszeri alkalom a fiad miatt... és nem... nem alszom eleget. Nagyon rám férne egy kis alvás, és egy kis családi légkör is.
- Persze - mosolygok rá fáradtan. - Safaa gyere, beszélgessünk Walival. Rég láttalak titeket - felkapom az ölembe, hallom Zaynt szipogni, szóval arra hajtok, hogy minél gyorsabban lelépjek... nem akarom őt sírni látni. Rohadtul nem.

2017. szeptember 3., vasárnap

241. Rész

x--- Zoe Fable ---x


- Ms.Fable... kérem, figyelne? - Sóhajt fel Mr.Faszfej.
- Akaratom ellenére vagyok itt, miért tenném? Baszok én erre az egészre. Nemet mondtam a munkára. Nem fogok a SAS-ban dolgozni, ez teljes őrültség! - Kifakadok... hajnali háromnegyed négykor megunom. Itt vagyok, pedig nem akarok itt lenni, de közölték, hogy akkor mindig így hoznak majd ide... bilincsben.
- Milliók zokognak, amiért nem kerülnek be... neked pedig ajánlatot tettünk - néz rám ugyan olyan zavartan az egyik férfi, mint én rá.
- Milliók akarják ezt, én nem. Nekem családom van... nem kell veszélyes munka.
- Irakban a...
- Pont ezért nem kell, mert láttam mit tett a barátaimmal. Megígértem valakinek, hogy nem lesz veszélyes munkám és... már elnézést - nevetek fel az őrület határán. - De az, hogy a SAS-ban dolgozzak mint pszichológus... ami mint kevéske tudásom szerint a legbrutálisabb egység... hát kicsit veszélyes - mosolygok rá ironikusan. - A nem pedig azt jelenti nálam, hogy nem - folytatom tovább nyugodtan. - Persze... hazaárulás - legyintem le Mr.Faszfejt aki már venné a levegőt. Börtönbe kerülni, mert nem vállalok el egy munkát... na ez röhejes.
- Túl jó ahhoz, hogy beérjük kevesebbel.
- Bóknak is szar volt - közlöm vele a nyilvánvalót. Tele van a fejem a sok szar infoval amit belém akarnak tömni.
- Egy akció, és nem zargatjuk többet.
- Mindig ezt mondják - komolyan folyton ezt hallottam, mindenhol. És mindenhol ott maradtam.
- Vagy ez, vagy a börtön... vagy Jack szívesen bemutatja a kínzási technikáit... akár magán akár a barátain - elmosolyodom és lassan felállok.
- Tisztázzunk valamit - közlöm vele, felé lépkedve. - Az egyetlen dolog, amiért ebben a rohadt életemben elértem azt, hogy emberek meghaljanak, azok a barátaim voltak... és ha a szájára meri őket venni akárki is... az fusson mert saját magát fogja megölni - Mr.Faszfejre nézek... aztán Jackre... csak hogy tartsa magát ahhoz, amihez kell. - Van amikor nem habozok... és ha fenyegetnek, az nálam nem egy jó megoldás. Most közlöm - rámosolygok, csak mert tisztelet tudó vagyok.
- Értjük Ms.Fable - emeli fel a két kezét. - Ezért van itt.
- Egy munka és békén hagynak, örökké - közlöm keresztbe fonva a karjaimat. - Semmi komoly befolyás, csak segítek.
- Bőven elegendő, köszönjük - biccent nekem Mr.Faszfej, és vissza tér az eset szemléltetéséhez. A terrorista csoporthoz, annak a szervezőjéhez... mennyi mindent tettek és rá kell jöjjek, hogy hiába dolgozom ebben a szakmában, még én is elhiszek sok mindent ami nem is igaz. Vagy talán csak mindenkinek más infokat adnak. Csak mert az a sok támadás, amit elvileg annyian csináltak csak egyetlen egy emberhez kapcsolódik itt.

---

- Fáradtnak tűnsz - fintorog rám Xavier.
- Ja... nem - rázom meg a fejemet. Nem aludtam harminchét órája. Este muszáj volt a SAS-al kapcsolatos dolgokat hallgatnom. Meg a terveket és vonalakat, amiken elindulnak... - Vagyis de, keveset aludtam - mit mondhatnék a fáradtság helyett?
- Mi volt múltkor az a...
- Tabu - közlöm velük felállva, piáért menve.
- Az soha nem jó nálad.
- Mindenből a legjobbat hozom ki - vonom meg a vállamat lehúzva egy shootot. Nem fogják megtudni... főleg nem Zayn, aki előttem áll és ugyan úgy lehúz egy shootot. Nem akarja, hogy veszélyes munkám legyen... és anno megígértem neki, hogy nem lesz. Aztán kimentem katonai csapat pszichológusnak. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, vagy ne bízzon bennem. Nyugodt, mert Albus mellett vagyok... és ez így is marad. A karrierem csúcsa... lenne. Ránézek Zaynra és valahogy akarom, hogy tudja, hogy őt választom a karrierem helyett de képtelen vagyok neki elmondani. Mert kiakadna... pedig csak nem akarom, hogy akárkinek is baja legyen. És semmi veszélyeset nem vállalok el. Tényleg, csak segítek. Mindig is fájt neki, hogy inkább a munkámat választom, mintsem őt. És mikor végre az ellentétét teszem... nem fogja megtudni.
- Nem akarod megbeszélni velem? - Halkan kérdez rá, míg a többiek beszélgetnek és nevetnek én pedig elmosolyodom rá.
- Nem tudom megbeszélni veled ezt.
- Meló... mi? - Horkan fel oldalra nézve.
- Javadd, aligha mondhatok bármit is, amivel nem kevernélek bajba. Ez az én saram... megoldom.
- És mégis mit oldasz meg cica? Ha már bajba keversz azzal, amit elmondanál akkor... akkor rég bajban vagy te.
- Hidd el, hogy nem vagyok csak ez olyan amit még nem mondhatok el - megdörzsölőm a homlokomat, aztán kikerülöm az asztalt kettőnk között és megölelem. - Én betartom az ígéreteimet.
- Igyekszem én is.
- Akkor bízz bennem, nincs akkor baj, amit ne oldanék meg és később ne mondanék el.
- Jó - biccent nekem egyet és végig simít az arcomon. Én pedig csak nézek a szemébe, és nem akarom elhinni, hogy ő ugyan abban hisz, akiket most üldöz a SAS. Bár... nem csak muszlimok, túl összetett, hogy számomra igaz legyen. Nézem őt, és nehéz elhinni, hogy engem valaki simogat, míg másokat megerőszakol. Aztán eszembe jut a pipacsos... és eszembe jut az-az előtti. És szimplán most csak úgy kimondanám neki, hogy szeretem de nem teszem. Néha elgondolkodom, mikor ilyen helyzetekbe sodor az élet... hogy talán azt kéne tennem mint Haydarnak... ellökni magamtól mindenkit és utána már nem lesz bajuk. Nem lesz kit fenyegetni. Aztán az agyam végig vetíti azt ami a megoldásom... Haydar. - Szinte látom a villany körtét - kuncog fel, leengedve a telefont.
- Telefonálnom kell egyet, ha... szóval, ha ne... - mindegy. Annyira mindegy, mert Albus sem tud arról, hogy a SAS ügye az egész, csak hogy titkosított mappa. És ha nekik ötletnek beadom Haydart... aki valószínűleg jobb abban, amire engem kérnek. Talán megúszhatom és Zayn nem utál meg jobban. - Ráér - rázom meg a fejemet megdörzsölve. Megígérték, hogy nem kell terepre mennem. Viszont emberek kerülnek be hozzájuk akikkel... beszélnem kell. Beszélni velük úgy, mint ahogy az életemért beszéltem Haydarnál.
- Nem tűnsz úgy, mint aki jól van - rám fintorog én pedig értetlenül nézek fel rá, kirántva magamat a gondolataim mélyéből.
- Ja, de - mosolyodok el lazán. Visszamosolyog rám, aztán a fülemhez hajol.
- Ne nekem kamuzz cica - hátra hajol, elnéz a többiek fele akik még mindig csak röhögcsélnek és nevetnek és isznak és esznek és... és ignorálnak minket. Talán direkt, talán Zayn veszélyes pillantásai miatt, örök rejtély marad. És mégis mit mondjak neki? A SAS vitt be, azzal az indokkal hogy mivel nem vállalom el a munkát, így cserben hagyom a hazát?! És muszáj segítenem mert... túl jó vagyok? Elröhögöm magam... hangosan és a hajamba túrok.
- Megőrülök... kell egy cigi - a fejemet rázva röhögök tovább, és attól félek tényleg idegösszeomlásom van. Elveszem az ő cigijét és máris kifelé tartok az erkélyre. Kiismerem magam Xavéknál... sokat járok ide. Majdnem mint Helenáékhoz. SAS... én meg a SAS... az-az osztag, amiről apukám kiskoromban mesélt, hogy az a katonai lét csúcsa... ami annyira érdekelt kicsinek.
- Hey... - Zayn értetlenül nyúl a hátamhoz, én pedig csak kapkodom a levegőt, míg a korlátot markolom. Oké... nyugalom... realitás talaja. Nem vagyok rossz ember... miért akarja mégis mindenki a rossz oldalamat?
- Nem kellett volna soha Londonba jönnöm - nyögök fel a fejemet a hideg fémhez nyomva. Ha nem jövők ide, akkor Albus talán lemondott volna rólam, soha nem kerültem volna az F.B.I.-hoz... semmi katonaság... semmi kínzás, sorozatgyilkosok és...
- Velem jöttél Londonba. Apád miatt jöttél ide... miattam jöttél ide. Ne mond ezt - felhördül én pedig élesen szívom be a levegőt.
- Nem érted... mert nem hagyom, hogy érts és emiatt hülye vagyok és egyben fasz is de...
- De nem lehet... - felhördül és mellettem dől neki a korlátnak. - Te meg a fos melóid amikkel kikészíted magad a rohadt nagy semmiért és tönkre baszol magad körül mindent - olyan nyugodtan ejti ki a szavakat egymás után, hogy nem értem, akkor én miért döglök bele.
- Cseszd meg - nyögöm ki, még mindig a korlátnak nyomva a homlokomat.
- Nyilván. - Kiegyenesedem és kiveszem a cigit a szájából, mert rohadtul ne cigizzen, ha faszfej velem és tényleg nem ért semmit és alapvetően csak ne cigizzen mikor leosztom mert akkor valamibe menekülhet... és ne meneküljön előlem.
- Miattad szenvedek most te pöcs - elnyomom a cigijét a korláton. - Csak azért, mert meg akarok neked felelni... ha azt tenném amit jónak látok, akkor már rég nem látnál mert igen is abban a munkában lennék amiről kiskorom óta álmodok de én... én... - mit mondjak?! Hogy én miattad nem vállalom el azt, hogy berakjanak a legkiválóbb osztagba? Ami a rohadt álmom?! Hogy ő bassza szét... meg az aggódása?
- Szóval mégis állás ajánlatot kaptál. - Rám fintorog és a kezeit a derekamra rakja és csak bámul le rám... én meg rá.
- Ha tudnám, akkor kérném tőled azt, hogy hagyd abba azt amit csinálsz - megnedvesítem az ajkaimat, és erőt véve magamon felnézek rá. - Kérném tőled azt, hogy lépj ki a bandából és felejtsen el téged mindenki és... - és éljünk együtt valami kis faluban ahova tutira nem ért el egyikünk híre sem. - De ez az álmod. És támogatlak benne, még ha mindennap megkapom ugyan azokat az üzeneteket, amik kivesézik miért vagyok rossz... csúnya... szar. Támogatlak mert ez a rohadt álmod és ez az álmod teteje... a jéghegy csúcsa - mindenhol ott van az arca, mindenhol ismerik a nevét és... mindenki hallotta énekelni. És felőlem vitázhatnak azon, hogy milyenek a fiú bandák, mert egyszerűen nem mondhatják azt, hogy rossz a hangja mert csodálatos. Ahogy a fiúknak is. Nem átlagos fiú banda, nem öltöznek egybe, képtelen egy koreográfiára... ők csak haverok és buliznak, ennyi. - Én viszont sorra mondok le mindent amiatt, hogy egyáltalán barátnak megtartsalak. Szóval ha kiakadok, mert le kell mondanom az önmagam hatéves énjének nagy álmáról... akkor kussolj és csak legyél mellettem mert miattad csinálom, hogy basznád meg magad Zayn! - Bassza meg magát, amiért megismertem. - A kérdésedre a válasz, miszerint vajon ismernénk-e egymást ha nem dobott volna minket össze az omegle... a válaszom az, hogy nem. Mert te az álmodnak élnél... csak a probléma, hogy én is - a kezei eltűnnek rólam. Elmosolyodik és oldalra néz.
- A különbség közted meg köztem az, hogy akármit megtehetek érted, nem lesz elég jó. Te meg még azt is a képembe mondhatod, hogy miattam szar az életed és még mindig akarnálak. A különbség közted meg közöttem az, hogy megtenném, hogy lemondok erről de te nem engeded... én meg nem akarom, hogy meghalj. De igazad van, vállald el akármi is az. Vond ki magad az életemből... az már úgyis megy, nem?! - Széttárja a kezeit és csak kérdőn néz rám... kissé csalódottan. - Mond a képembe minden egyes alkalommal, mit csinálok szarul de véletlen se mond el nekem, hogyha valamit netán jól csinálok. Bár ahogy a szavaidból leveszem, soha semmit nem csináltam jól ebben a kurva életben! Menj és élj a hatéves éned álmának... csináld! Elvégre kit érdekel? Érdekel téged az én véleményem?! Hogy mit gondolok erről?! Akkor mi a faszért vagy Ethannel? Ha félsz a melótól, ne vállald el de ne rám fogd, hogy nem mész. Leszarom... tudod?! Már tényleg leszarlak mert... ez nem normális ahogy látod a dolgokat. Talán ezért akar téged mindenki, mert csak a szart látod mindenben, nem? Mert így meglátod mit baszott el az ember és kicsinálhatod veled. Nem mindegy, hogy valakivel tíz perc alatt csinálod meg, vagy öt év alatt lassan?!
- Ez nem igaz - pont hogy benne képtelen vagyok meglátni a szart.
- Idézd fel nekem, mi volt az utolsó dicséreted felém - én pedig nem tudom a kérdésére a választ. Fogalmam sincs. - Woha - mosolyog a képembe. - Én is pont így emlékszem rá Zoe - vagy öt lököm le az erkélyről, vagy én ugrom le... de hogy a képembe mondja azt, hogy öt év alatt csak tönkre tettem őt az... az sok. - Menj, vállald el és ne stresszelj miattam. Talán már rég édes mindegy, nem? Ölesd meg magad, ha élvezed és ez kell neked. Csináld... ki vagyok én, hogy féltselek? Beszéld le életed szerelmével - kissé félre biccenti a fejét, én pedig dühösen veszek levegőt. - És ne merj a szemeimbe hazudni, hogy éppen azt csinálod, mert akkor én öllek meg lassan - semmi poénra emlékeztető dolog nincs az arcára írva... csupa komolyság.
- Fekete rózsa... annak örülnék a temetésen - nézek egy ideig a szemébe, aztán úgy döntök, hogy tök felesleges. Felesleges itt lennem és basznom a rezet a semmiért vele... vagy velük. - Felejtsd el - sóhajtok fel megdörzsölve az arcomat. - Nem lesz sírom... vagy csak eltűnt leszek úgyis... - megfordulok és már otthagynám de megfogja a csuklómat én pedig erős kényszert érzek arra, hogy leszedjem magamról a karját.
- Legalább, hogy melyik országba mész vissza...? - Gúnyosan mosolyog rám, én pedig csak oldalra nézek.
- Az a melóm nem volt olyan veszélyes... de hogy melyik ország...? Mindegyik - megvonom a vállamat és próbálom meggyőzni magam arról, hogy nem tud semmit, így hát nem ő tehet arról, hogy hogyan reagál.
- Fuss, az mindig bejön nálad. Jobb mint szembenézni a problémákkal.
- Az egyetlen amivel nem tudok szembe nézni az te vagy Javadd - felmutatom neki a középső ujjamat meg egy mosolyt és már ott is hagyom. - Meloznom kell, ezer bocs - nyomok mindenki arcára egy puszit, ők meg csak a nemtetszésüket fejezik ki.
- Nemár, ilyenkor melózni? Mióta nem aludtál már? - Nyög fel Helena a kezemnél fogva marasztalva.
- Laza harminchét órája, még bírom - nevetek rá lefejtve magamról a kezét. - Hello - intek hátra nekik, még Zaynnak is, de ő csak fintorog rám. Nos... akkor intézzük el Haydarral ezt...