2018. szeptember 16., vasárnap

271. Rész

x--- Zayn Malik ---x


- Szerintem el akar hagyni - megvonom a vállamat és csak a sört forgatom a kezemben míg London látképét nézem.
- Most vállaltátok fel egymást - Louis felhördül én pedig megcsóválom a fejem.
- Akkor is túl fura. Nagyon rövid idő alatt megváltozott a személyisége az ellentétére.
- Lehet, úgy éli meg a felvállalósdit, mint más nők a házasságot. Elő tőr belőle a sárkány - Danny nevet, és Xav is elenged egy mosolyt.
- Komolyan Danny, egyik napról a másikra - csettintek egyet, csak hogy szimbolizáljam milyen gyors az egész. És nem tudom miért, fogalmam sincs. Ahogy azt sem tudom, mit kéne most kezdenem vele, ha nem hajlandó beszélni róla.
- Nem faggattad ki Albust? - Kérdez most rá Larry.
- Helenát? - Veti fel Louis.
- Albust kérdeztem, nem mondott semmit. Helenát még nem - talán adnom kéne annak is egy esélyt. - De komolyan, az a logikus magyarázat, ha elakar hagyni. - Nincs más. Nem lehet más. Elutasító velem, mindenből kizár és hozzám sem szól. Látom, hogy baja van és fél valamitől és nem mond semmit.
- Hát, a hirtelen személyiség változás egyik oka lehet az agydaganat... - Larry vállat von én pedig komoran ránézek.
- Igen, meg a klimax is köcsög - Xavier tarkón üti aztán lehamuz. Mind cigizni jöttünk ki, és ő cigizni sem cigizik már.
- Ezeket inkább hagyjuk is - felhördülök és elnyomom a cigimet. Agydaganat... idióták. Ilyeneket inkább ne mondjanak nekem. Bemegyek, és egyenesen Helena mellé huppanok le egy mosollyal. Meghúzom a sörömet és tovább mosolygok rá, ő pedig értetlenül rám.
- Mit akarsz Malik?
- Átment hozzád Zoe, és azóta fura. Tényleg átment hozzád? Mással volt? Mi baja? Te tudsz valamit?! - Kétségbeesett vagyok és már az sem érdekel, ha ez látszik. Lehet, hogy beleszeretett valaki másba, és most viszont fél ezt közölni velem mert már éppen kiteregettük minden mocskunkat a világ elé.
- Te hülye vagy - felhördül és felállva a konyha felé indul. Én pedig utána.
- Helena, kétségbe vagyok esve. Te tudsz valamit? Jézusom legalább nyugtass meg ha igen. Elakar hagyni? Mit csináltam? - Ő tölt magának egy kis felest és le is húzza majd újra tölti és rám néz.
- Nem hiszem, hogy el fog hagyni.
- Nem hiszed?! - Felnyögök és elveszem előle a felest és most én húzom le.
- Tudom mi a baja - fintorogva néz rám én pedig lecsapom a felest az asztalra. Valaki! Végre!
- És mi?! - Gyorsan kérdezek rá mikor nem válaszol, miért nem mondja csak el?!
- Ez nem az én szerepbeosztásom Zayn. Ez rá tartozik, semmi jogom bármit is mondani erről a dologról.
- De milyen dolog? Milyen jellegű? Helena kikészültem ebben az egy hétben körülbelül. Nem szól hozzám, nem érhetek hozzá, alig alszik, alig eszik! Nem mond semmit, kizár mindenből! Veszekszik velem minden miatt, annyira megváltozott! És már nem is akar dolgozni, nem mert bemenni valahova ahova eddig mindig bement és én csak tu...
- Zayn - felemeli a kezét és megállok. - Beszélek vele majd, de csak hagyj neki egy kis időt, jó? - Gyenge mosolyt villant rám és leeresztem a vállaimat. Mi a faszom történik vele? És miért nem tudhatom, miért nem mondja el? Tölt nekem még egy felest, és magának is. - Húzd le, bulizz egyet, hagyd hogy ő is kicsit feloldódjon a baráti körében és élvezd az estét. Ne parázz - lehúzza a felest és kisétál. És én is lehúzom az enyémet. Mégis hogy kéne buliznom mikor ő ilyen velem? Hogy engedhetném így el magam. A legzavaróbb, hogy Helena tudja, és nem mondja el. Pont mint Zoe. Ez valami csajos szövetség?! Mit nem tudhatok én, amit Helena igen?! Én vagyok a párja! Lehúzok még egy felest és kisétálok a nappaliba. Dannyék tartanak most bulit, de a banda a szokásos. Zoe nem ivott ma semmit, nem is cigizik de legalább most nevet. Hosszú idő óta először.
- Xavier, a modest mindig is szar lesz - Niall elröhögi magát míg új sört bont magának.
- Örülök, hogy már nem vagyok benne, ami azt illeti.
- Megtudjuk érteni - Harry megrántja a vállát. - Nemsokára bejelentjük, hogy szünetel a csapat. Mindenkinek lehet egy kis szóló karriere.
- Előbb is bejelenthettétek volna, akkor nem ment volna rá a vagyonom fele - felhördülök és ők csak röhögnek.
- Bocs, mi sem így terveztük elhiheted. Attól a szerződés még kötelez minket. Arra hajtunk, hogy lejárjon a szünet alatt.
- Jó taktika - elvigyorodom és ők felemelik a piájukat. Én is felemelem a sörömet és iszok belőle.
- Én azon gondolkoztam, hogy a saját albumommal megyek egy turnét, hátha - osztom meg velük, és mindenki meglepődik és rögtön kapok egy kisebb tapsot. Bár nem őket nézem, hanem Zoet. Zoe csak mered rám.
- Turnézni akarsz menni?! - Élesen kérdez rá én pedig felvonom a szemöldökömet.
- Eddig nem volt bajod a turnékkal, és mivel most egyedül megyek ezért akár te...
- Mikor akarsz menni?! - Ő is jöhetne velem végig.
- Nem tudom, négy-hat hónap alatt lelehetne szervezni de te is jöhetnél velem. Legalább elkezdhetnénk utazgatni - vonok vállat könnyedén. Ezekből eddig soha nem volt vitánk, megtudtuk beszélni normálisan. Helena is Zoet szuggerálja, mindenki más pedig minket.
- Négy-hat hónap - maga elé motyogja és a térdeit nézi. Eddig nagyon támogatott a saját album ötlettel és megvalósításával. Mi történt... mi az ami miatt már nem támogat?!
- Oké szerintem váltsunk témát... - morogja Xavier a mentségemre.
- Jaj, múltkor úgy beparáztatott Kim... - Dannyre nézek. Imádom őket, mindig kihúznak a szarból.
- Mivel? - Kimmel már kezd tényleg komoly lenni a helyzet, lassan be kell mutassa.
- Azt hitte terhes, vagy két napon át paráztunk - elröhögöm magam. Szerintem nálunk Zoeval soha nem volt ilyen. Hogy attól féltünk volna, hogy terhes. Illetve, egyszer beszopattak Dooval karöltve, de nem volt semmi komoly. Zoe mindig tudta, és mindig védekezett.
- Kínos lenne a turnédra egy kölyök - Louis rám röhög és én is felröhögök.
- Nem tudnám pont most elképzelni, hogy... - eddig jutok és Zoe feláll. Helena is. Én pedig értetlenül nézek rá. Látom az összeszorított száját és csak mered rám. Látom, hogy remeg... hogy fél és hogy dühös. Mi a fasz.
- Zoe... - Helena halkan mondja ki először a nevét és én is felállok. Mi a fasz... mi a fasz. Kinyitja a száját és becsukja ahogy végig néz a társaságunkon. Mindenki őt nézi. Helena hozzá ér a kezéhez és látom, hogy ki akarná húzni a szobából, el tőlünk. A turné, vagy a gyerek említésére?!
- Terhes vagyok - rám néz is szimplán kimondja. Én pedig megszédülök, és rosszul leszek és a szívem olyan gyorsan kezd dobogni, hogy elzsibbadok. Kiesik a sör a kezemből és bámulok rá. A kezére ami átfonja a hasát. Terhes? Ez... ez az? Ez a baja? Terhes?
- Élet... - nem akarom elhinni. Tényleg terhes?! Szívat?! Gyerekünk lesz?!
- Elakarsz kísérni abortuszra? - Dühösen kérdez rá és nálam megduplázódik minden érzelem. A rosszullét, a szívverésem és a zsibbadás. Mi? Kisétál és becsapja maga után az ajtót.
- Zoe! - Helena utána kiabál és már fut is. Én pedig visszahuppanok a fotelba. Mi. A. Fasz. Mindenki csak bámul, és Xav kikapcsolja a zenét.
- Szerintem... utána kéne menned - közli a torkát köszörülve Louis.
- Támogatom - jegyzi meg Harry és Liam egyszerre.
- Baszki - Danny a hajába túr és rám néz. Nem bírok felállni. Terhes. Zoe, terhes. Zoe terhes?! Az én barátnőm? Tőlem? Mikor?! Mióta?! Abortusz... abortusz... azt mondta, abortusz. Hogy... Felállok és már sprintelek is. Látom, hogy a lift lefelé megy, én pedig máris lefelé kezdek rohanni a lépcsőn.
- Picsába, picsába, picsába! - Csak magamban motyogok míg lefelé rohanok. Mikor leérek a lift már ott van, de ők nincsenek. Szóval kirontok az utcára. És meglátom őt, lassan sétál el. Mögötte Helena én pedig ismét futok. És eltarolom Zoet Helena mellől.
- Baszki, élet! - Magamhoz szorítom és hallom a szipogását.
- Nem akarom. Nem akarom ezt a gyereket - eltol magától én pedig értetlenül nézek le rá. - Élni akarok, bulizni, inni, cigizni és dolgozni. Nem akarok otthon maradni és anyukásat játszani, míg te turnézol valahol mert nem repülhetnék terhesen! És nem mehetek terhesen dolgozni olyan helyekre ahova mennék. És nem csinálhatok semmit terhesen és én... én nem! És nem akarom ezt Zayn! - A mellkasomra üt én pedig csak meredek le rá. Össze van törve. Dühös, csalódott és... szomorú. Szomorú mert terhes tőlem.
- Ne mond ezt... Cica, kérlek ez... ez nem. Ennek nem így kéne lennie ez...
- Ez az! - Rám üvölt, ott az út közepén. - Nem így kéne lennie! Nem kéne terhesnek lennem huszonegy évesen Zain! - Zain. Szóval ennyire dühös rám, emiatt. - Elakarom vetetni.
- Nem - kilehelem csak a szót. - Zoe nem - újra kimondom, erőteljesebben. Megrázom a fejemet és elengedem őt. A kezeimet a tarkómra szorítom. Értetlenül nézek rá. Elvetetni? A gyerekünket?
- Ez egyelőre kurvára az én testem! - Magára mutat, dühös és ordít de még mindig sír.
- Zoe - Helena halkan szól hozzá. Óvatosan, míg lopva rám néz.
- Hogy mondhatsz ilyet?
- Oh, azt hittem nem lenne jó ha most csúszna be egy gyerek a turnédra!
- Nyilván nem arra gondoltam, hogy terhes vagy! De szeretlek, és azt a gyereket is szeretem! Családot akarok veled és... hogy a picsába mondhatsz ilyet?! - Értetlenül nézek rá. - Azt hittem azért változott meg a személyiséged és lettél velem rideg, mert már nem szeretsz és el akarsz hagyni, nem azért mert terhes vagy és ennyire undorodsz a gondolattól! - Jézusom... uramatyám. Hányni fogok... biztosan hányni fogok. Mióta terhes? Egy hete tudja, ez biztos... azóta ilyen. De vajon... akkor hány hetes a baba és.. ő cigizett és ivott... és... - Hány hetes vagy? - Felzokog és eltakarja az arcát.
- Nem tudom! - Lehet, hogy baja lett a cigitől és alkoholtól? - Mi van? Attól félsz, kicsúsztam a három hónapból és már nem lehet elvetetni?
- Te teljesen megbolondultál. - Üveges tekintettel meredek rá ő pedig rám. - Szeretlek - halkan nyögöm ki neki míg felé lépek óvatosan, és ő nem lép hátrább. Szóval újra felé lépek, és átölelem. Magamhoz húzom, és érzem mennyire remeg. Szóval ettől rettegett, hogy terhes. Ezért nem szólt hozzám, nem ért hozzám és ezért tett mindent. - Együtt vagyunk mindenben élet. Te, én és a pici. Semmi baj, megoldjuk. Végig melletted leszek - ő zokog és csak zokog míg átkarol. És utálom, hogy ezt érzi, amiatt mert terhes. - Menő tetkós anyuka leszel... - és felnevet én pedig elmosolyodom. Csak mert ez azt jelenti, hogy akkor mégsem akarja elvetetni ha ezen nevet, ugye? - Én akarom ezt a babát... téged is akarlak. Megoldunk mindent, ígérem nem leszünk befásult szülök nulla élettel. Átbeszélünk mindent, jó? Ne mond, hogy abortuszt akarsz... - Jobban hozzám bújik.
- Félek - tudom. Tudom, hogy fél. Ez volt élete egyik legnagyobb félelme. Basszameg, én is félek!

2018. szeptember 8., szombat

270. Rész

x--- Zoe Fable ---x

- Ne merj rágyújtani itt bent - dühösen nézek rá ő pedig értetlenül pillant fel rám, a szájában a cigivel. Aztán összeráncolj a szemöldökét és elröhögi magát.
- Miért?
- Mert nem akarom!
- Zoe, minden rendben? Ez csak cigi, eddig nem volt vele semmi bajod. Három napja még te is itt bent szívtad - értetlenül néz rám továbbra is, de kiveszi a cigit a szájából.
- Mindegy, csak ne - kérem őt felnyögve ellazulva a kanapén újra a telefonommal.
- Oké... Mármint, mostantól soha, vagy csa...
- Soha.
- Nem cigizel már? - A kávézó asztalra rakja a cigijét és minden figyelmét rám szenteli. Én pedig a telefonomnak.
- Nem.
- Mikor és miért szoktál le? Nem mondtad, hogy...
- Három napja szoktam le és csak mert leakarok. Mert rászoktam, és nem akarom. Ennyi.
- Ezért vagy ilyen ideges pár napja? Nikotin hiány cica? - Rám röhög én pedig kitudnám tépni a szívét a helyéről.
- Kussolj - ő pedig kussol. Motyog valamit az orra alatt, de feláll és kimegy az erkélyre cigizni. Nem tudom neki elmondani. Szimplán nem megy. Nem tudom, hogyan kéne elé állnom és kimondanom a szavakat. Ha kimondom, végképp valóság lesz. Helenával pedig megígértettem, hogy senkinek egy szót sem szólhat. Magam alá húzom a lábaimat és nézem őt kint az erkélyen. A korlátnak dől, és ő engem néz. Nincs rajta póló, látom a kidolgozott felsőtestét amit imádok. A tetkóival együtt. Látom amint felvonja a szemöldökét kérdőn, és közben a füst lassan ömlik ki a szájából. Hogy kéne neki elmondanom, és mégis igazából mit kéne neki mondanom? Annyira imádom őt. Azt, ahogy kinéz és azt, amilyen. Rohadtul oda vagyok érte, és félek, hogy vége az egésznek. Nem akarom, hogy vége legyen. Elvettem magamtól az időt, és nem lehetett fiatal bulizós időszakom. Nyilván, jártam bulizni, de nem éltem még ki magam. És... és ha terhes vagyok akkor ennek itt vége. Nem bulizhatok többet. Nem ihatok, nem cigizhetek, nem füvezhetek. Nem lehet majd egy jó estém. Mindent fel kell hogy adjak azért a valamiért ami bennem növekszik. Nem állok készen. Erre még nem állok készen, nekem ez így túl gyors és túl hirtelen. Nem akarom. Élni akarok, és bulizni és kiélvezni a húszaséveimet. Zaynnal akarom ezt. Kettesben akarok vele lenni, nem akarok egy plusz személyt amiért mind a kettőnknek túl sok mindent kell feladni. Nem akarom elveszteni őt. Nem akarom elveszteni azt amit tehetnénk és csinálhatnánk még. Ez nem jó időzítés, annyira nem jó!
- Valami baj van - nyitva hagyja maga mögött az erkély ajtaját és leül velem szemben a fotelra. A fekete farmergatyája a csípőjén lóg és fáj látnom őt így. Ezután kevesebb lenne a szex is. Nem lehetek terhes. Nem akarok terhes lenni. Gyűlölöm a tudatot. Túl fiatal vagyok én még ehhez, pont mint Zayn! Én huszonegy vagyok, ő pedig huszonhárom. Ennek a gyerektémának egy évtizeddel később kellett volna felbukkannia. Összeszorítom az ajkaimat és elfordulok tőle. Terhes vagyok tőle és nem tudja, én pedig nem tudom, hogyan elmondani neki. Pont neki! - Hey, élet - könnyedén szólít meg újra míg feláll és felém lépked. És én is felállok és az ajtónk felé indulok. - Mi a baj? Nem értelek! Miért nem nyögöd csak ki! Nem vagyok gondolatolvasó mint te.
- Nem... - Nem tudom. Képtelen vagyok rá. - Csak egyedül akarok lenni, lehuppanok a földre és a cipőt kezdem a lábamra húzni. Megfordul és elsétál, ott hagy a földön. Legalább ebben nem vitatkozik velem.
- Nem, amíg nem mondod el - rajta már volt cipő, de most éppen egy szürke pulcsit húz magára és keresztbe font karokkal áll felettem.
- Nem akarok róla beszélni Zayn! - Kivágom az ajtót és ő nem is zavartatja magát míg utánam lohol.
- Ne kímélj! Csak ki kell böknöd! - Istenem de idegesítő néha! És valahogy ez a gondolat menet, hogy ő mennyire idegesítő rögtön oda ugrik, hogy mi lesz, ha az a kis dolog ott bennem az ő személyiségét örökli. Örökölni. Az a valami a kettőnk közös dolga lenne. Az ő személyisége és az enyém. És az ő kinézete és... mi van ha lesz egy fiúnk aki úgy néz ki mint ő?! Nem.... nem, nem, nem! - Zoe, nem értelek - mellettem lépked. Hiába gyorsítok rá az utcán, neki könnyű a tempó. Zsebre dugott kezekkel lépked mellettem, halál lazán.
- Mert nem kell mindig mindent értened Zayn. Néha vannak dolgok, amikkel először nekem kell csak szembe nézni és...
- Ha meggondoltad magad csak mond ki! - Erőteljesen de halkan sziszegi nekem az összeszorított ajkai közül míg én a metró felé lépkedem a lépcsőn.
- Miben gondoltam volna meg magam? - Kérdezek rá értetlenül megállva a sárga vonal előtt, a szele már itt is van, és az arcomba fújja a hajamat.
- Hogyha megbántad, hogy nyilvánosságra hoztuk magunkat. Mármint ne nézz pöcsnek, de körülbelül két hónapja, ha felvállaltuk magunkat és azóta sem csengett le és most hirtelen pár napja megváltoztál. De te ebből teljesen kizársz engem, nem mondasz semmit! - Széttárja a karjait én pedig még mindig csak bámulok fel rá. Két hónap. Picsába. Egyáltalán nem arról van szó, mint gondolja, hogy van szó. Azonban nem is hibáztathatom mert igaza van, kizárom ebből. Mert még nem tudom kimondani hangosan és nincs elég erőm, hogy foglalkozzak ezzel mint egy ténnyel. Mintha azért akarnám húzni ezt az egészet, mert addig nem is igaz. Addig nincs bennem valami... valami... élő. Felszállok a metróra, ő pedig hörögve lép utánam. Mindenki minket néz, talán miatta, talán miattam... talán miattunk. Ő is körbe néz és dühösen kifújja a levegőt.
- Nem bántam meg, nincs ehhez köze - le kéne nyugtatnom azért, nem? Ennyivel tartozom neki.
- Akkor mégis mi?! - Halkan kérdi meg tőlem, közelebb húzódva hozzám. - Utálom a tömegközlekedést, mégis hova a faszba megyünk?!
- Ne káromkodj - rádörrenek, tekintve, hogy mellettünk ott egy kislány és az anyukája. Óh te jó ég... milyen szülők lennénk mi?! Cigizünk, iszunk, drogozunk... szörnyűek vagyunk!
- Jesszusom Zoe, úgy viselkedsz mint a nagyim.
- Nem érdekel!
- Oké, nem azt mondom, hogy feltétlen baj, csak elmondhatnád miért utálsz az utóbbi pár napban!
- Nem utállak! Ahh Zayn, csak hagyj egy picit!
- De nem érted, hogy nem akarlak újra elveszteni, és így veszítenélek el újra! - Hangosabb dörren rám és most már pár telefon is elő kerül. - Csodás - körbe néz én pedig megfogom a kezét és inkább leszállok a szerelvényről és felfelé indulok. - Elmentél Helenához és azóta fura vagy velem! Azóta nem cigizel, azóta lebaszol, nem nyúlsz hozzám, kerülsz és rideg vagy!
- Ez nem igaz!
- Oh de igen, ez igaz Zoe! - A kezem után nyúl és vissza húz maga mellé. - Cica, mi történt?
- Semmi Zayn! - Nem történt semmi Helenánál. Jóval Helena előtt történt. Megdugott és hülyénk voltunk és most terhes vagyok!
- Van valaki más a képben esetleg? Már nem szeretsz? Helenával van valami? A meló miatt vagy ilyen görcsös, hogy Albus arra kért pihend ki magad?
- Miattad vagyok ilyen! - Rákiabálok ott az utca közepén és ő megdermed. Elfintorodik és megvárja, míg elsétálnak mellettünk azok, akik bámulnak minket. - Ez... Az egész ez a te... Argh! - Rácsapok a mellkasára és tovább indulok. Csak egyedül akarok sétálni!
- Miért vagy miattam ilyen? Miért nem cigizel miattam? Sokkal egyszerűbb lenne, ha csak végre elém állnál és közölnéd mi bajod velem! Úgy nem tudok változtatni magamon, ha nem is mondod, min kéne! Már pedig és hajlandó vagyok változtatni és tenni azért, hogy újra jó kapcsolatunk legyen és rendben legyen kettőnk között minden. Élet, én tényleg akarlak! Mit tettem? Megállok és ő is megáll a kis bulihely előtt ahol túl nagy a hangzavar és ránézek. Mennyi mindenen lenne hajlandó vajon változtatni? Feladná a karrierjét, hogy ne hagyjon engem egyedül otthon egy kölyökkel, és ezentúl folyton kijárna cigizni? Nem csapná szét magát folyton és... család apává válna? Halkan és keservesen röhögök fel míg lehajtom a fejem. Nem lesz családapa egy napról a másikra, ahogy én nem leszek anyuka sem. Vagy legalábbis anyukának való. Tekintve, hogy elvileg... most már... azt hiszem annak számítok.  Felnézek rá de ő nem rám néz, hanem előre, ahol valami csávó üvöltözik. Összeszorítja az ajkait, ahogy az első rendőr kocsik is megérkeznek. Felnézek a ház falára, hogy merre is vagyunk. Nem néztem merre jöttünk, csak jöttem. Nem a legjobb környék.
- Nem is lehetne jobb ez a kurva nap - rászólnék, hogy ne káromkodjon, de akkor meglátom, hogy Albus száll ki a kocsiból, és hogy a csávó fegyverrel hadonászik. Albus értetlenül néz felénk, aztán a félőrült csávóra, amint ordibál. Biztosan részeg... Egy másik sráccal veszekszik, elég sok ember van körülöttük. Albus felém indul, két rendőr pedig a veszekedők felé. Miért ne erre felé lenne kihelyezve őrjáratba?
- Első kérdés, mit kerestek itt, de ezt később. Tudom, hogy azt mondtam ne dolgozz de jobb volna, mint, hogy valakit lelőjenek és a srác ma...
- Nem - megrökönyödve nézek rá. Menjek be és beszéljem le a csávót akinél egy fegyver van?! Zayn olyan értetlenül néz rám mint Albus. Tovább ordít a csávó és én meg sem mozdulok. Én... én nem mehetek be. A légzésem gyorsabb lesz, érzem, ahogy a szívem dübörög.
- Zoe, bemehetsz. Tudom mennyit jelent neked a munka - Zayn a derekamra csúsztatja a kezét és félve nézek fel rá. Beengedne. Még be is engedne, csak hogy megtartson magának.
- Nem! - Hátrább lépek a helyzettől. Nem Zayntól, hanem a fegyvertől. Albus ugyan olyan értetlen mint Zayn. - Én... én nem. - Megrázom a fejemet és a kezeimet automatikusan fonom keresztbe, a hasamon. Mi van ha eltalál és baja lesz?! Mi van ha megsérül bennem ő?! Nem mehetek be, ez veszélyes! Ez nem csak rólam szól, hanem már róla is. És nem lehetek önző. És ez egy újabb indok miért gyűlölőm ezt az egészet. Mert már dolgozni sem dolgozhatok így. Mert figyelnem kell arra, hogy terhes vagyok. Nem kockáztathatom azt az életet ami bennem van... bárki másért. Zayn magához húz és elbújtat az ölelésében. Albus pedig csak mered rám. Mindenki összerezzen az első lövés hangra, aztán azt rögtön követi egy másik. Zayn beáll elém, mintha jobb lenne ha őt lőnék esetleg le mint engem. Albus még mindig engem néz. Én pedig azt, hogy a két srác hogy vérzik el a földön. És ettől felzokogok. Az eleve ordibáló srác lelőtte azt, akivel veszekedett, mire a rendőrök lelőtték azt, aki a fegyverrel hadonászott. És most mind a ketten halottak. Vagy legalábbis azok lesznek perceken belül. Zokogok és összegörnyedek míg tovább szorítom a hasam, Zayn pedig csak a haldokló srácokat nézi. Nem szokott hozzá, nem úgy mint Albus és én. Nem menthetek már meg két életet mert bennem van egy. Nem visz rá a lélek pedig akarom. És utálom, hogy tőlem és miattam halnak meg mikor tehetnék ellene. De még sem tehetek! Hogy tehetnék! Egy rendőr segítségért kiabál, és Zayn rám néz. Albus int neki, hogy menjen és mellém lép. Zayn a mentőket kezdi hívni, míg a rendőrök próbálják megtartani azt a kis kört, hogy ne alakuljon ki pánik. Albus félre húz és csak néz rám míg zokogok.
- Zoe? - Halkan kérdez rá és én erősebben zokogok míg hozzábújok. Nem a félelem és zokogás a normális reakció nálam ilyen helyzetben. Ha felajánlják, hogy menjek be egy fegyveres helyzetbe, főleg ha Zayn is áldását adja az inkább izgalom szokott lenni. Ez most színtiszta pánik és gyűlölet. Gyűlölet valami iránt ami bennem van.  - Mi a baj? - És emiatt a gyűlölet miatt, magamat is gyűlölni kezdem, mert nem tehetném meg, hogy azt a valamit gyűlölöm.
- Terhes vagyok - megdermed, lenéz rám és én fel rá. Látom, amint lesápad, amint a hasamra néz és vissza rám. Aztán mögém, gondolom Zaynt nézi.
- Hogy mi? - Kissé abszurdan nevet fel míg berogyasztja a lábait, hogy jobban rám nézzen.
- Három napja tudom. Helena az egyetlen aki még tud róla, és utálom és nem akarom ezt és annyira félek! Gyűlölöm! - Egyszerre tőr fel belőlem minden és újra zokogni kezdek. Nem akarom ezt! Annyira nem akarom! Én dolgozni akarok, és bulizni és élni az életem Zaynnal, ketten! Nem akarok szülni, nem akarom azt a fájdalmat, nem akarom, hogy a testem megváltozzon. Nem akarom figyelni valakire, nem akarok felelősséget vállalni ezért az egészért. A picsába csak egy kis nyugit akartam magamnak. Nem akarok gyereket, nem!
- Shhh - végig simít a hátamon és úgy érzem, hátha ezt is majd megoldja ő. Albus mindig mindent megold, megoldhatná ezt is.
- Cica - Zayn végig simít a kezemen. - Hívtam taxit - Albus nem enged el. Hogy kéne elmondanom mindezt Zaynnak.
- Nincs semmi baj, Zoe - a fülembe suttog Albus, és tudom hogy Zayntól is véd most. - Magunkra hagynál egy picit? - Kérdez rá konkrétan és Zayn rögtön elsétál. - Ő sem tudja? - Megrázom a fejemet és ő élesen szívja be a levegőt. - Hány hetes vagy? - Az ajkaimat lebiggyesztem és újra felzokogok.
- Nem tudom - nem akarom tudni.


Kukucs! Felpörögtem tegnap óta :D Megtaláltam a megoldást a komi írásra is. Illetve... nem tudom még pontosan, hogyan fejezem be ezt a sztorit. Mármint, oké nyilván tudok valamit de, hogy hány részen belül azt nem, de lassan itt a vége. Első tippre szerintem 300-ra meglenne már a vége. Szóval az a kérdésem, hogy olvasnátok-e még sztorikat tőlem, ami már nem fanfiction lenne (Bár gondolom mindenki tudja mi a pasi ideálom szóval arra számíthat). És ha esetleg igen, akkor ezt milyen platformon tenné szívesen? Avagy milyen fajtát olvasna szívesen? Több story lézeng a fejemben, van balletosom, fantasym - ebből elég sok. Köszönöm előre a válaszokat és mindenkinek jó iskolakezdést kívánok, éljétek túl. Imádás van! Minden komira ígérem, hogy fogok válaszolni most már!

2018. augusztus 14., kedd

269. Rész

x--- Zoe Fable ---x

A hüvelykujjamra harapok rá míg a kád szélén ülök. Baszki. Baszki. Baszki. Újra felállok és ismét végig túrom a szennyest az alsóneműimet átnézve. Persze, ha valaki azt mondja nekem kétségbeesetten keres egy cseppnyi vért pár használt bugyin akkor pofán röhögöm. Bármikor mondhatták volna ezt, közöltem volna vele, hogy örült. De nincs semmi... sehol semmi. Nézzük csak... körülbelül öt hónapja haltam meg, és a szexuális életemet nézve éppenséggel nem mondanám, hogy a csúcsát éli mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Lefeküdtem Zaynnal... de csak kétszer ebben az öt hónapban! Kétszer! Felállok és kisietek a fürdőből.
- Hey... - Zayn felnéz rám a kottájából én pedig a telefonomért nyúlok. - Minden o... hova mész? - Most már feláll mikor a cipőmet veszem.
- Találkoznom kell Helenával. - Jézusom jézusom jézusom....
- Elvigyele...
- Ne! - Vágom rá rögtön őt nézve. Basszameg... nem lehetek terhes. Ugye nem? - Majd... jövök - és ezzel ott is hagyom. Minden ölelés, puszi vagy csók nélkül. Csak a liftbe lépek és toporzékolok míg megcsörgetem őt.
- Csá csajszi, pont aka...
- Fekete kód. Ismétlem, fekete kód Helena... - remegve fújom ki a levegőt és túrok a hajamba. Remeg a kezem, nem tudok vezetni, így nem tudok vezetni...
- Mi?! El kell ásni valakit?! Ezt nem telefono...
- Nem kell elásni senkit...
- Jézusom - hallom, hogy elakad a lélegzete. - Átmenjek? Tudod vagy még ne...
- Hát ha bemegyek terhességi tesztet kérni én egy gyógyszertárba nem tudom, hogy milyen gyorsan megy szét a híre...
- Oké, futok, veszek! Aztá...
- Átmegyek hozzád, jó?
- Rendben! Tíz perc múlva nálam. Engedd be magad ha előbb oda érsz - ezzel kinyomom és csak kirontok az utcára. Leintek egy taxit és már el is hadarom Helena címét. A szívem örülten dobog. Szétszórt vagyok mostanában, amiért azt hiszem nem lehetek magamra mérges. De arra igen is az vagyok, hogy nem tűnt fel, hogy két hónapja nem jött meg a menstruációm. Talán a tudatalattim csak élvezte, hogy egy nyűggel kevesebb, fogalmam sincs. De ösztönből akartam venni otthonra tampont mikor realizáltam, hogy... hát nem használtam egy ideje. Istenem... láttam és kölyköket és szeretnék is Zaynnal, elhiszem, hogy vele lehet és megoldanánk és lenyugtatna de... hangosan felnyögök míg a fejemet a tenyerembe temetem. Előbb házat kéne vennünk, össze szednem magam. A munkámat, az életemet, az elmémet és a testemet. Nem utolsó sorban pedig a rohadt kapcsolatomat Zaynnal. Tudja, hogy nem tudok neki megnyílni úgy mint eddig. De senkinek. És tudom, hogy nehéz neki, de nekem is! Főleg, most hogy ennyi szar zúdul ránk a médiából. A taxis félre húzódik én pedig felocsúdva nyomom a kezébe az összeget amit kér. Nyúlok a zsebemhez, hogy elszívjak egy cigit, mielőtt felfútok de a kezem megáll félúton. Mi van ha... nem cigizhetek. Izzad a tenyerem, még sem lépcsőzök fel, mint ahogy szoktam, hogy levezessem a stresszt hanem csak várok a liftre. Mi van, ha terhes vagyok?! Én nem állok még készen erre... A homlokomból hátra söpörve a hajamat lépek be és nyomom be azt a rohadt gombot vagy hatszor. Idegesen rágom a számat és lehunyt szemekkel várok. Úgy sietek Helenához, mint régen. Régen amikor bajom volt... kizártam őt ezekből a dolgokból, pont mint mindenki mást. Benyitok, és az ajtó be is enged. Ő pedig a nappaliban ziláltan néz fel rám. Nem mond semmit először, csak megölel és magához húz.
- Baszki - felsóhajt én pedig elengedem. - Mib...
- Nem jött meg két hónapja.
- Nem lehet, hogy a kórház és a...
- Fogalmam sincs - az orrnyergemet kezdem masszírozni míg ő a kezembe nyomja egy gyenge mosollyal a terhességi tesztet.
- Azt mondják a reggeli első vizelet a legbiztosabb de kettőt vettem, hogy akkor is letudjuk majd ellenőrizni, de szerintem most is... - Újra megölelem és csak várok pár másodpercet. Nem lehetek terhes... fogalmam sincs, mit csinálok, ha esetleg... ha esetleg mégis. Egy biztató mosollyal kísér végig szemmel míg elvonulok a fürdőbe. - Oké - Helena felsóhajt míg a kis kávézó asztalra rakja le és rám néz. Távol akarok maradni a terhességi teszttől mintha bánthatna. - Nem lesz semmi baj - megszorítja a kezemet és leülünk a fal tövébe. Tisztes távolságtól a sátán pálcikájától. - Zaynnek...
- Nem. Rögtön eljöttem otthonról ahogy realizáltam és meg sem álltam amíg nem értem ide - a fejemet a falnak döntöm és nézem tovább a kis kávézó asztalt.
- Ne aggódj, ha...
- Cigiztem. Cigiztem minden egyes nap, ittam is vagy két pohár bort két nappal ezelőtt és félek belegondolni miket tettem ez alatt a két hónap alatt. Ez azt jelenti, hogy ha esetleg... ha tényleg van bennem valami akkor már csak egy hónapom vagy kevesebb lenne az abortu...
- Mi?! - Helena értetlenül húzódik el tőlem.
- Én nem állok készen erre. Nekem ez nem megy... annyi minden darabokban van most bennem és körülöttem, hogy...
- Zoe - olyan halkan szól közbe. Szinte csak suttogás. - Állj le. Csak gondolj bele, kérlek. Ha esetleg, ami még mindig nem biztos, de talán terhes vagy. Akkor... akkor az a gyerek Zayntól van. Akivel már mióta együtt vagy. Felvállaltátok egymást. Túlélsz bármit és bárkit. Ne mond ezt... tudod jól, hogy a végén te is, és Zayn is összeomlana, ha elvetetnéd. Ez a te gyereked! Ez most nem más gyereke lesz... hanem a tied. Ha lesz. Zoe könyörgöm, ez nem te vagy. Gondold át miket beszélsz. Elhiszem, hogy félsz. Rengeteg minden mentél át ebben az elmúlt egy évben, sőt az egész életedben de most egy életről beszélünk. Még egy idióta gyilkosért is oda vetnéd magad, de a saját gyerekedet... a ti gyereketeket elvetetnéd?! - És most már hirtelen én érzem magam a leggonoszabb embernek a világon.
- Látod? - Keserűen mosolygok rá és megrázom a fejem. - Szörnyű anya lennék, és ezzel van itt a probléma. Ez... ez most nem jönne jókor. - Úgy érzem magam mint régen a gimiben. Vagy mint egy fegyveres merénylő látókörében. Képtelen vagyok elképzelni, hogy engem hívnak ki felelni, vagy éppen rajtam állapodik meg a fegyver csöve. És mivel képtelen vagyok elképzelni, ezért szent meggyőződésem, hogy nem is történhet meg. És így vagyok a terhességgel is. Nem lehet a sátán pálcikáján egy plusz jel, mert... mert nem tudnék mit kezdeni a helyzettel.
- Jó lennél, csak félsz tőle. Felőled aztán soha nem jön jókor!
- De... előbb rendezni kellett volna a kapcsolatunkat, a munkaviszonyomat, az ő munka viszonyát, a nyílt kapcsolatunkat. A szerződések és szardobálásról nem is beszélve. Aztán házasság és ház. Vagy ház és házasság... és akkor... utána gyerekek!
- Ki mondta ezt a faszságot, hogy így kell lennie? Anyád? Mi vagy te, valami sztereotip álmodozó hercegnő? - Értetlenül nézek rá ő pedig vesz egy mély levegőt.
- Láttam. Amikor meghaltam. - És most ő néz rám értetlenül. Most, hogy kimondtam hülyének hangzom. De senkivel nem beszéltem még erről... sőt a problémáimról is rég beszéltem bárkinek is. - Amikor meghaltam... sok mindent láttam.
- Szóval akkor - elhallgat és csak néz rám. Vissza dől a falhoz, megfogja a kezemet és felsóhajt. - Ezért voltál úgy összezavarodva?
- Túlságosan élethű volt.
- Megtörtént már valami abból, amit láttál?
- Semmi - elnevetem magam és ránézek. - A házat láttam, tudtam milyen és mi hol van, pedig csak egy szobában voltan. Ott volt egy zongora, Zayn azon játszott de... sehol nem találtam azt a zenét. Szerintem ő írta, csak még nem most. Tudtam, hogy ott vagytok ti... és a gyerekek - ő pedig felnevet.
- A ti gyerekeitek? Innen jött az egész sorrend dolog? - Én komolyan nézek rá ő pedig próbálja moderálni magát. Jófej.
- Helena. Én... én nem vagyok még jól. - Az ujjaimat nézem. Fogalmam sincs mikor mondtam ezt ki ennyire konkrétan. - Elfogadtam, hogy egyszer majd lesz gyerekem. És akartam is Zaynnal. De ez most annyira nem jó alkalom. Én még nem... - Fogalmam sincs hogy fejezzem ki magam. Vagy éppen az a problémám, hogy nem tudom, hogyan kéne elmondanom mindent ami zavar, fáj és rossz.
- Erős vagy - oda nyúl a kezemhez és megszorítja. Ránevetek és egy ideig csak nézünk egymásra.
- Meghaltam. A mai napig néha rémálmom van azzal az érzéssel ami körülvett mikor visszatértem az életbe. A mai napig hallom azt a rohadt dallamot a fejemben, amit Zayn játszott. Még nem dolgoztam fel.
- Talán ha beszélnél róla akkor lehet, hogy előbb...
- Próbálok. Neked mondtam ezt most el először. Nem akarom, hogy kérdezgessenek róla mit láttam odaát. Milyen volt odaát. Milyen meghalni. Mert szar... az-az érzésem elsiettem az életemet. 
- Hát, elsietni elsietted. Ebben nem tudok vigaszt nyújtani. Viszont, szerintem egész jók vagyunk - megrántja a vállát és kinéz az ablakon, én pedig követem a tekintetét. - Örülök, hogy megismertelek a Harvardon. Az volt az életem egyik legszebb szakasza veled és az ikrekkel. Örülök, hogy ide jöttem veled Londonba. Minden sínen van. Hozzá szoktam az életmódhoz amit fojtatsz. A veszélyes, önpusztító barom énedhez. Ne ostorozd magad.
- Ez baromi nagy közhely volt - halkan nevetünk egyet aztán újra csak megszorítja a kezemet.
- Túlgondolod, megint. tényleg ne gondolkozz ezeken sokat. Meghaltál, igen. Szar volt, igen. De élsz, túlélted és vissza jöttél. Nem melózhatsz mert szétszeded magad amiatt, amit láttál, legalábbis szerintem. Emiatt vállaltad fel a kapcsolatotokat?
- Nagyban hozzájárult, de inkább maga a tény, hogy meghaltam és mi lett volna ha úgy ér véget az életem. Nem tetszett volna a végkimenetel amiket előtte tettem és amiket nem tettem meg.
- Szóval ha meghalnál fél év múlva, nem bánnád, hogy elveteted a kölyköt?
- Először is, még nem biztos, hogy van... másodszorra megbánnám de félek tőle és...
- Tényleg fura dolgoktól félsz. Nem féltél kiállni és lezuhanni, majd megmenteni azt aki megölt téged, de attól félsz, hogy lesz egy édes kölykötök akinek én leszek a keresztanyja.
- Az az érzésem kicsit előre szaladtál - felhördül és szúrósán felém fordul.
- Oh értem, szóval csak te szaladhatsz előre. 
- Épphogy nemrég szedtél le rólam a gipszeket Helena!
- Hát mér lent vannak! - Úgy néz rám mintha én lennék a hülye. - Szeretlek, bármiben segítek és meghallgatom az idióta nyafogásodat. Viszont ha adsz szerény véleményemre, ami tudjuk, hogy reálisabb mint az idióta gondolataid... - forgatja meg a szemét míg elnyújtja a mondata második felét. - Akkor megbeszélném Zaynnal a helyedben. Az a srác mindig tudja mit mondjon neked.
- Kizárt dolog El - megrázom a fejemet és még belegondolni is félek, hogy közöljem vele: azt hiszem terhes vagyok. Csendben ülünk egymás mellett, aztán rákérdezek mi van vele és boldogan mesél. Míg aztán rá nem jövők, hogy már én beszélek és a problémáimról és félelmeimről. És ő lenyugtat, pont mint régen egy szobában a Harvardon. 
- Megmered nézni? Fél órája lejárt az idő, amire elvileg ki kellene jeleznie.
- Ismered Schrödinger macskáját? - Kérdezek rá röhögve. A macska a dobozban három hét után, nem halott és nem él, addig amíg meg nem nézed. Mint ha kihozzák neked a letakart ételt amit kértél. Lehet, hogy azt az ételt kapod, amit kértél vagy egy teljesen másikat a menüről. De addig, amíg nem emeled le róla a fedőt, bármelyik lehet.
- Idióta vagy Zoe, csak nézd meg!
- Cigiztem és ittam is az elmúlt két hónapban... - a számra harapok ő pedig felsóhajt.
- Soha nem késő... - ezzel pedig felhúz a földről. Izzadni kezd a tenyerem és csak a lábaimra nézek, nem pedig a kis kávézó asztalra. Mi van ha tényleg terhes vagyok... mi van ha... mi van ha... - Zoe! Gyerünk - lök rajtam egy aprót én pedig veszek egy mély levegőt. Merénylőkkel néztem farkasszemet. Bombákkal, tetemekkel és fegyverekkel. Ez csak egy terhességi teszt. Oda lépünk egyszerre és ő a kezét a szájához kapja.
- Basszameg - a hajamba túrok míg nézem a plusz jelet. Ez nem lehet... ez nem lehet. Édes istenem, mond, hogy ez csak egy rossz poén! Nem lehetek terhes!


Kukucs! Tudom későn jöttem ezzel a résszel, elnézést de HUUUUH sok minden történt. Nem tudom kit érdekel, de azért bejelentem, hogy sikeres érettségi tétel után, felvettek az egyetemre, ahova menni akartam szóóóóóval izgulás meg minden. Remélem tetszik a rész, és hagytok valami jelet magatok után. Imádás van!

2018. június 23., szombat

268. Rész

x--- Zoe Fable ---x


Elfintorodom, közel állok a síráshoz de inkább csak egy fintorba torzítok mindent. Nézem, hogy sikítoznak, hogy Zayn kisétál a kamera elé értetlenül míg rám fegyvert fognak. És nézem a férfit, ahogy liheg és a fegyvert.
- Szerintetek ez egy kibaszott poén? - Szimplán rákérdezek, nem érdekel, hogy a trágár beszéd miatt az élő adás miatt beperelhetik a csatornát. Ha eljövök interjút adni... akkor miért kell ezt eljátszani velem. Mert hogy ez biztosan nem komoly!
- Kussolj! - Halkan súgja nekem én pedig felállok vele szemben.
- Háromig számolok, és rászól, hogy hagyja abba - a nőre nézek aki vezeti a műsort és most eljátssza, hogy fél. - Egy - kezdek bele. - Kettő...
- Azt akarod, hogy lelőjem?! - És most a nő felé fordítja a fegyvert.
- Három - unottan nézem őt tovább. - Oké, én szóltam... - megrántom a vállam és már meg is fogom a fegyvert. Kicsavarom a kezéből, ő a földre térdel én pedig állba rúgom. Elterül hátra, és most mindenki még jobban megijed. Feldobom a fegyvert és elkapom a kezemben. Ezt a szar kamu jelenetet... A fejemhez emelem és meghúzom a ravaszt rögtön.
- Ne! - Zayn rám ordít... én pedig fintorogva ránézek. Hát... még élek.
- Gondoltam kinézed belőlem, hogy súlyra is tudom, melyik igazi és melyik nem - vállat vonok felé fordulva. - Ennek még kivehető tára sincs - mutatom neki míg megnyomom a kamu gombot a fegyver markolaton, amitől elvileg kikéne esnie. - Nem azért mondom, hogy ijesztő színben tüntessem fel magam - közlöm a nő felé fordulva, motyogva a fegyvert nézegetve. - De sanszos, hogy eltörtem az állkapcsát és ki ficamítottam a csuklóját. Az utóbbin tudok segíteni, az elsőhöz rendes doki kéne. Agyrázkódása is lehet... - mondom a mentősnek aki besiet hozzánk. - Plusz... - elnevetem magam megjátszva a lányos zavaromat. - Egy kibaszott katona voltam, nem vicc ám a poszttraumás stressz szindróma mert alapvetően is képes vagyok valakinek eltörni a karját, ha úgy vélem fegyvert rántana rám a sarki kis boltban... nem pedig egy ilyen helyzetben. Megölhettem volna azt a férfit... ahogy magát is most mérgemben. Fogja vissza a nézettségvadász szuka énét én ne szórakozzon más emberek pszichés állapotával mert bármikor átkattanhat valaki - egy mosollyal dobom az ölébe a fegyvert és indulok el Zayn felé. - Lépjünk le a picsába innen.
- Ahha… nem kéne megnézni a csávót? - Kérdez rá értetlenül visszahúzva. - Tudod... most csináltál magadból instant címlaplányt de nem szexi ruhás címlaplányra gondolok. - Kirántom a kezemet a karjából és veszek egy mély levegőt. - Túlzá…
- Túlzás... az. - És ennyivel ott hagyom. Túlzás, hogy tudtam, hogy csak megjátsszák és mégis ezt tettem a férfivel? Inkább bosszú... nem egy kísérleti reakció vagyok kémia órán. Egy taxaiba ülök be, meghagyom Zaynnak a kocsimat, hogy haza tudjon menni. Elmotyogom a címet és hátra dőlve kifújom magam. Nekem ez nem megy... az emberek... meg én. Nem. Sietve igyekszem befelé az irodákhoz.
- Poszttraumás stresszel itt sem dolgozhatnál ám - Lehunyom a szememet és megállok Haydar mellet. - Huh... kussolok, értem én - az egyik kezét emeli fel megadás képen, a másikban tea van.
- Igaza van, beszéltél már róla valaki...
- Magammal beszélek róla.
- A legjobb pszichológust választod - röhög fel Jimmy én pedig csak ráemelem a tekintetem. Vicces.
- Zoe… - Haydar felpattan a székéből és felém lépked. - Cigi? - Hm... fejlődik. Tudja, mivel érjen el nálam mit. Rábiccentek és megindulunk mind ketten az épület egyik hátsó kijárata felé. Ő megtartja nekem az ajtót, én meg közben rá is gyújtok. - Ezek nem olyan dolgok, amikkel viccelhetsz. Poszttraumást stresszt érzékeltél magadnál? 
- És ha? - Mi közük van hozzá? Mintha nem tudnám uralni magamat.
- Tudom, hogy arra gondolsz, hogy tudod kezelni, és felismered, mikor éppen az egyik tünet van soron. De ha éppen akkor jön rád egy szomatoform zavar, amikor valaki más életét véded? Akkor nem tudod kezelni. Vagy ha netán éppen neked is hirtelen halál félelmed lesz? Vagy majd leblokkolsz mert újra átéled nem tudom melyik elbaszott jelenetet az agyadban? Ha pánik roham jön rád? Aztán nem kezeled és netán depressziós leszel? Aztán te is alkoholba menekülsz mint a betegek nagy része? - Egy szép egészen mély slukkig jutok míg végig hadarja.
- Mit vársz tőlem? 
- Mik jelentkeztek eddig? - Az ég felé fordítom a fejem és veszek egy mély levegőt.
- Szomatoform zavarok... halál félelem, folyton pörög és pörög sok jelenet. És kezdem kilátástalannak látni a helyzetem de az megszokott. 
- Specifikusan Zoe! - Még egy slukkot szívok míg állom a kemény tekintetét. Hogy mondjam ki ezeket a dolgokat hangosan, amikről én magam sem akartam eddig tudomást venni? Szomatoform zavarok... emlékszem amikor még az egyetemen tanultam a fogalmat és olyan nehezen tudtam elképzelni, hogy fájjon valami, aminek nincs semmi testi előzménye, csak a stressz... az elméd.
- Leginkább a sebek környékén érzek fájdalmat. Nagyon sokszor lezsibbad a mellkasom, ha ez lehetséges egyáltalán. Úgy érzem nem tudom kihúzni magam, hogy összeesek. A sebek nyilallóan fájnak... itt-ott fantom fájdalom. Úgy érzem tömegben, hogy bármikor rajtam üthetnek, vagy bárki máson. Hogy bárkinél lehet bomba... fegyver. És akármelyik pillanatban támadhat. 
- Nekem is fura volt vissza térni... de a szomatoform zavarok nem könnyen kezelhetőek. 
- A halál félelmemre gondolom meg azt fogod mondani, hogy ne féljek? - elnevetem magam, de a föld felé teszem ezt, míg eltaposom a cigit. - Haydar, tudom. Mindegyiket realizálom. Tudom, hogy nem fájhatnának a sebeim, hiába sebek. Tudom, hogy az agyam generálja. Mindent. De egyszerűen... hát... - megvonom a vállam míg rámosolygok. - Meghaltam. Szóval nem sietettem magam. Nem megyek terepre, emiatt nem kell aggódnod. Legalábbis egy ideig én is érzem, hogy nem. 
- Nem rázhatsz le így - utánam sétál, míg befelé lépkedem.
- Nem lerázlak, de nem tudsz segíteni.
- Dehogynem, elvégre ez a szakmám, a poszttraumás stressz...
- Cseszdmeg Haydar nem érted, hogy bármit mondhatsz, látni fogom a kissrác tekintetét, miközben felrobban mert benne is egy rohadt bomba van?! Ez nem olyan, amit átbeszélünk kétszer és minden rendben. Ez nem olyan, amit valaha elfelejtek, vagy majd jobb lesz. És nem lesz jobb arra emlékezni, te hogyan lőttel fejbe előttem másokat. Értékelem a személyiség fejlődésedet, de egy gerinctelen szar vagy még így is. - Dühösön veszem a levegőt és csak akkor realizálom, hogy mennyire kiborultam rá, és hogy felemeltem a hangomat. A tarkómat dörzsölöm mielőtt felnéznék csak azért, hogy ne kelljen mások szemébe néznem még.
- De értem. És tudom, hogy nehezebb amiért sok traumát én ültettem beléd. De ha megkéne tennem újra megtenném! - Olyan könnyedén von vállat, hogy abszolút nem segít abban, hogy lenyugtassam magam. És ő ezen elmosolyodik... észre veszi és mosolyog rajta. - Oh... mi lesz? Nekem esel Zoe? Kérlek... vertek már meg, kínoztak már meg. Ettől nem félek. És látod? Te sem félsz a ténytől, hogy neked eshetnék bármikor. Nem attól félsz, hogy fájni fog. Attól, hogy elbuksz. Ez az egyetlen amit nem lehet belőled kiirtani, bármennyire is próbáltam. Mert hiába hiszed, vagy sem, egy terepre járó pszichológus nem félhet a fájdalomtól, és hogy baja lesz. Rögtön tudnia kell a kukába dobni két életet azért, hogy megmentsen egyet, ha realizálja, hogy nincs más út. És tartanod kell a kibaszott hátad, akkor is ha centinkként vágják le a lábadat. És te ezt már tudod, de képtelen vagy elfogadni, hogy nem mindent te irányítasz, és az elméd pont ebben megy szarrá. Saját magadat sem tudod irányítani! Hogy várod el magadtól, hogy a világot majd tudod?! - Az ő hangja is emelkedik.
- Oh elnézést, a postán elveszett a köszönetet nyilvánító képeslapom?
- Azt hittem erős vagy... de nem - szinte látom a tekintetében, ahogy végig mér és lemond rólam. Látom, hogy csalódik és lenéz. Én pedig még csak válaszolni sem tudok rá semmit. Tényleg nem. Mert nem hiszem el, hogy egy ilyen gerinctelen alak, ezt mondja rólam. És mert valamilyen szinten úgy érzem igaza van és ez még jobban dühít.
- Álljatok le - Albus beáll kettönk közé, de látom rajta, hogy tart tőlünk. 
- Szerintem már leálltunk - Haydar ernyedt tartást vesz fel, de én nem bírok lelazulni. - Vagy talán nem? - Rám néz, de nem vár tőlem választ. - Küld el kivizsgálásra. Nincs jól. Függeszd fel egy kis időre - én pedig értetlenül nézek rá. Hogy mi? 
- Nem - nem függeszthetnek fel! Albus a homlokát dörzsöli én pedig értetlenül nézek rá. - Ezt te sem gondolod komolyan, hogy az ő szavára adsz!
- Zoe, komolyan nem vagy jól... ez nem normális amit csinálsz. Eltörted valaki állkapcsát, pedig vicc volt.
- Kurva jó poén volt!
- Nem ez a lényeg... - persze, hogy nem ez a lényeg. Nevetek... újra csak nevetek és megindulok kifelé.
- Ne fáradj... felmondtam! - szimplán kirontok az ajtón. Rágyújtok és tovább sétálok. Valaki a nevemet kiabálja a cigim végéhez érve, de nem hat meg. Nem akarok most feltétlen aláírásokat adni. Szimplán haza megyek... csak haza. És ott fogad az üres ház. Se Khalid se Zayn. Elvégre, mostanság nála tanyázunk. Leülök a kanapéra, és csak meredek magam elé egy darabig, meg sem mozdulok. Szétcsúszok. Soha nem éreztem még magam ennyire... darabokban. És valahogy tényleg fogalmam sincs, hogy ennyi minden után, mégis hogyan kéne össze raknom újra a darabkákat. Nézek ki az ablakon és arra gondolok, hányan haltak meg és hozták őket vissza. És vajon ők is így élték-e meg mint én. Nekik is nehéz felfogni és elfogadni? Belegondolni, hogy megöltek... mert megakartak ölni, és halott voltam egy kis ideig. És most itt van minden... minden visszacsapott eddig az életemből. És a legjobb kifejezés amit érzek... az-az, hogy szétcsúszok. Nem tudom megfogalmazni... a saját érzéseimet nem tudom már megfogalmazni.