257. Rész

x--- Zoe Fable ---x

- Izgulsz ilyenkor? - Értetlenül nézek fel Zaynra. Éppen a cipőmet kötöttem újra a kocsiban. Szokásom, ha tetőre megyek... nem akarok egy cipőfűző miatt elbukni.

- Ilyenkor nem. Mikor kiállok a peremre, szoktam. - Annyira ritkán kérdez a munkámról, és hogy mit érzek.

- Miért állsz ki a peremre?

- Mert ezt tanították. El kell nyernem a bizalmát. Ez csak akkor megy, ha a közelébe vagyok.

- És nem biztosíthatnának ki téged? - Felkuncogok, és elernyedek az ülésben.

- Nem, akkor nem bízna bennem. Látná, hogy félek a haláltól. Hogy félek attól, hogy leesek. Hogy a magam épsége fontosabb mint az övé, ezeket illik elkerülni ilyen esetekben.

- Aggódok.

- Tudom, mindig aggódsz. De elvileg rutin - vonok vállat.

- Elvileg - horkan fel míg bekanyarodik az utcába.

- Ez embertől, helytől, időjárástól... és úgy húsz évre visszamenőleg általában függ mindentől, hogy milyen lesz az eset.

- Vajon, ha nem támad rád a beteged úgy... és még mindig szimplán egy irodában ülő híres pszichológus lennél, kimagasló rátával és csoda ésszel, aki mindenkit meggyógyít... akkor hogy alakult volna az életünk?

- Nyugodtabban, én pedig boldogabban, de unalmasabban. Majd túl jutok a krízis pontjaimon, ígérem. Igyekszem majd olyan lenni mint régen, legalábbis hasonlítani a volt önmagamra. Lerendezem ezt és utána összekapom magam, jó? - Én rakom most a kezemet a combjára, ő pedig olyan mélyet sóhajt, hogy ennyiből tudom mennyit jelent neki szimplán az, hogy ezt mondom. Még ha nem is tettem meg.

- Jó... - leparkol, én pedig kiszállok. Ő pedig mellettem lépked, nem érdeklik a fotósok, engem sem. Csak Albust keresem szemmel. Felnézek, mikor Zayn nyög egyet, az épület teteje fura. Mármint látom, hol áll az ember, de az nem a tető. Van maga a tető, az ember pedig valami vaspalló szerűségen áll, mármint mint egy kiugró, de középen lyukas. Szóval gondolom kisétált szimplán. Az egész épület teteje ezzel van szegélyezve. Ennek nagyon örülök... a picsába. - Ilyenekre gondoltál, mikor azt mondtad hogy függ a helytől is?

- Pontosan ilyenre gondoltam - elfintorodom, aztán tovább megyek. Mintha vasból hatalmas szögletes C betűket formáztak volna és oda ragasztották volna a peremhez... néhány építésszel elbeszélgetnék, hogy ugyan miért.

- Hey - ennyit kiállt nekem, és már előttem áll, én pedig előtte, Zayn pedig mellettünk. Mindenki más pedig szintén körülöttünk. Hozzászoktam. - Egy lakó telefonált a szemben lévő házból, kijöttünk, felment valaki, érted őrjöngött, majdnem leugrott, úgy háromszor. Azt mondta ne hívjuk sehogyan sem őt... szóval nem tudom mi a neve. Nem ismeri senki egyelőre, csak hogy melyik cégnél dolgozik. Te tudod mire kiadják az infokat is...

- Csodás... Mit tudott meg az előttem lévő? - Megindulok az épület felé, mindenki jön velem.

- Apuka, muszáj megtennie.

- Mármint mit? Hogy leugrik?

- Igen - megállok az ajtóban, valaki rögtön nyúl felém, a kabátomat akarja... mindig leveszem a kabátomat, ha felmegyek. Zayn értetlenül néz az egyenruhás férfira... Én pedig sóhajtok, leveszem a kabátomat és Zayn kezébe nyomom.

- Feszélyez a mozgásban - hadarom el.

- Milyen mozgásban?!

- Ha leugrik és meg kellene fogni. Szimplán utálom, ha rajtam van ilyenkor.

- Megfogsz fázni! - Ledermedek és felnézek rá. Mi? Megfázok? Éppen több tíz méter magasba fogok kiállni egy akkora helyre, ahol a két lábam sem fér el egymás mellett kényelmesen. És azt mondja megfázok.

- Szeretlek - egyszerűen rámosolygok, aztán vissza Albusra. - Végig jelezni fogok, kapcsolatban vagytok a géppel? - Kérdezek rá, míg a csuklómra nézek... nincs nálam hajgumi, a fenébe! Fent van egy helikopter, mindig valaki közeli nézi, hogy mit jelzek. Hogy baj van, hogy úgy érzem ugrani fog, hogy jó úton haladok. Mindenre van egy jelzésünk.

- Igen.

- Jó, maradj lent Zaynnal - egyszerre kérdeznek vissza, hogy mi. Én pedig nem válaszolom meg, csak belépek az épületbe. Valaki a lifthez kísér. Összedörzsölöm a kezeimet és belelehelek. Hideg... nem tetszik. Jobb egy meleg érintés oda fent mint a jéghideg. Türelmesen várok... aztán kilépek a legfelső emelten. Egyedül is megtalálom a létrát, és egyedül is feltudnék rugaszkodni rá, mégis segítenek.

- Felmehetünk? - Kérdez rá az egyik férfi.

- Csak úgy, hogy ne vegyen titeket észre, ne kockáztassátok - egy fintort küldök még felé, aztán tovább mászok. A hajamba máris belekap a szél és újra elátkozom magam, amiért nem hoztam hajgumit. Oda sétálok a férfi felé, veszek egy mély levegőt, a szívem kihagy két ütemet majd óvatosan rálépek a vas elemre. Négyszög alakú, a két lábam elférne rajta, ha nagyon összeszorítanám. Kinyúlik vagy három métert, majd elkanyarodik jobbra, és mikor vissza kanyarodni az épülethez, abban a sarokban áll a férfi.

- Beszélgessünk, mit szól? - Kérdezek rá, megállva a másik saroknál. Te jó ég... nagyon fúj a szél. Annyira bizonytalannak érzem magam itt. A férfi rám néz, szinte elsírja magát, aztán vissza a mélybe.

- Rendben - jó kezdés.

- A nevem...

- Zoe. Zoe Fable. Tudom.

- Mindig bemutatkozok, erre neveltek - ismét zokogó szerű hangot hallat.

- Szereti a szüleit?

- Mondhatni. Apám meghalt, anyám még él. Nem volt velük soha a legjobb kapcsolatom de sokat tettek értem és ezt tisztelem - biccentek neki. Mégis mit kéne mondanom a szüleimmel való kapcsolatomról?

- Akar gyereket?

- A mai este után azt hiszem igen - apró mosoly kúszik az arcomra.

- Miért?

- Egy fiú miatt - hát nem amiatt, mert ide ki kell állnom. A térdeim kicsit rogyasztva vannak, hátha jobb lesz az egyensúly érzékem. Felnéz rám, szomorúan... annyira szomorúan amit ritkán látok még a tükörben is.

- Annyira sajnálom - zokogva, előreesett vállakkal csak áll ott, mintha nem érezné a szelet.

- Mit sajnál? Miért szeretne véget vetni az életének? - Óvatosan kérdezek rá, míg közelebb lépek.

- Muszáj.

- Dehogy muszáj, miért kéne?

- Mert így jobb életük lesz. A családomnak. Adósságunk van, a cégem csődbe ment! A feleségem családja már évtizedek óta birtokában van annak a háznak és most csak úgy elvinné az ország! - Dühösen néz rám. - Van egy fiam és két lányom... nem kerülhetnek az utcára.

- Attól, hogy leugrik, nem fog megoldódni semmi. És higgyen nekem, jobb egy rossz házban, de apával felnőni mint anélkül. Ott a családja... ott a felesége, a három gyermeke. Ez sokkal több mint ami jó pár embernek megadatik. - Rám néz, olyan szemekkel mintha már rég halott lenne.

- Sajnálom. Meg kell, hogy öljelek - egy mondat és a szívem egyszerre hagy ki nyolc ütemet. Mi? Nem értem...

- Mi?

- Fizetnek érte... átutalják a családomnak - fizetnek érte... fizetnek érte... mármint kik?! Az a szervezet akik kitűzték élet célnak, hogy megölnek csak mert megkínoztam mentálisan pár tagjukat?! Haydart miért nem akarják megölni?! Miért én vagyok előrébb és nem ő?! Ennyivel rosszabbat tettem én mint bárki más aki benne van ebben?!

- Oh istenem - ne. Ez egy szar vicc. Automatikusan hátrább lépek, de ő utánam is nyúl, a lábam pedig meg is csúszik. Fent maradok, de megingok, amitől még jobban félni kezd. Elütöm a kezét és elhűlten nézek rá. Nem tudok vissza ugrani a tetőre. Nem tudok vissza lépkedni a tetőre mert akkor megfog és leránt magával... nem érnének ide időben a tetőn lévők. És ha lezuhanunk ketten...  a fejünk valószínűleg összekoccanna oda lent a ponyvában, és túl erős ütés lenne mert túl magasan vagyunk. Aki leér... így is el fog törni pár dolga A hátam mögé teszem a kezemet ökölbe szorítva. Ez jelenti azt, hogy baj van. Aztán ezután mutathatok egy számot, hogy mekkora. Az egyes, mikor úgy vélem még habozik. A kettes mikor úgy érzem jobban hajlik arra, hogy ugorjon. A hármas, hogy ugorni fog. A többi csak egy skála... nincs megnevezése nálam. De most ötöt mutatok. Nem tudok hova hátrálni a helyzetből...életveszélyben vagyok egy átlag ember miatt.

Kukucs! Igen, igen tudom. Most felcsigáztam mindenkit és akkor vajon mikor lesz rész? Jövőre, de hamar :) Addig is kitartást, boldog újévet és mindenféle ünnepet. Remélem senki nem kap alkohol mérgezést, de azért jó lesz az éjjele! Imádás van! <3