2016. július 14., csütörtök

94.Rész

x--- Zoe Fable ---x


Ahogy kiérek az épületből egyszerűen futni kezdek. A koli felé... nem fogom fel. Nem akarok felfogni. Nem akarom ezt. Egész eddig azt hittem talán akarom, de nem. Utálom, el akarok menekülni, rohadtul nem vágyom erre! Zihálva kezdem a lépcsőfokokat venni. Minél gyorsabban és akkor sem állok meg, mikor megbotlom. Ahogy kiérek a tetőre megpróbálok mély levegőket venni, bár nem túl sok sikerrel. A széléhez botorkálók és lenézek a mélybe, majd egyszerűen lerogyok és törökülésbe össze kuporodom. Az épület szélén... a térdeim lelógnak. És bassza meg mindenki, kurvára nem mennék beljebb, ha kérnék. Felpillantok miután a szívem nem a futás miatt ver már csak hevesen, a nap épp, hogy most kezd feljönni, nekem pedig az egész életem megváltozott egy kicseszett éjszaka miatt. Egy kis iszogatás miatt...
- Lófaszt - súgom magam elé, ahogy könnyekkel megtelik a szemem. Ez nem egy éjszaka történt. Ez nyár közepén történt. Mikor Doniya önkényesen beadta a jelentkezésemet. Aztán miután a srácok... újra beadták. És mikor én elfogadtam, hogy ide jöjjek beszélgetésre. Aztán minden egyes pillanatban mikor nem tettem ez ellen semmit. Mikor alá írtam a papírokat és most...?! Felvettek... emiatt a szar miatt... Telefonom csörögni kezd és a hányinger elkap... nem akarok senkivel beszélni. Elegem van a telefonhívásokból mára már. Harmadjára is újra kezdi... én pedig oda pillantok, majd felveszem. - Emlékszel, mikor egyszer megkérdezted miért utálok telefonálni? Mert kurvára gyűlölők beszélgetni, hallgatni, hogy lebasznak... egy újabb eszköz, amivel akárki elérhet, soha nem lehetek egyedül. Ezért is utálok telefonálni - hadarom el neki, ahogy hangom néhol elcsuklik.
- Szeretlek nyugi - sóhajt fel.
- Nem vagyok nyugodt! Nem nyugszom meg! - akadok ki most már azt hiszem végleg.
- Zoe... - nyög fel ő mire fejemet megrázom, de ő ezt úgysem látja... mert ez csak egy kurva telefon.
- Nem merek hazamenni - súgom halkan és félve.
- Hazamegyek veled, oké? - olyan gyorsan vágja rá, hogy még a szipogást is abba hagyom.
- Zayn... felvettek - ahogy ezt kimondom, egyszerűen felzokogok.
- Mi...? - kérdez vissza lefagyva.
- Felvettek - hadarom el neki újra - és nem akarom ezt - hangom hisztérikus, de még enyhe ahhoz képest, amit érzek.
- Hey nyugi, babe, ez jó. Pszicho... vannak ott barátaid. Leléphetsz, oda költözök meg minden... könyörgöm, nyugodj már le! - egyszerűen olyan mintha rám ordítana én pedig tényleg lenyugszom... vagy inkább megszeppenek. - Remek, mély levegő ki és be. Csupa pozitív gondolat... Birminghamben találkozunk, szólj mikor érsz oda, én is megyek - hadar, sürgetően én pedig csak nézem ahogy a nap lassan felemelkedik.
- Ki fognak csinálni - súgom maga elé.
- Kit? - kérdez vissza rögtön, de valahogy tudom, hogy már pakol. Már most pakolna értem...
- Téged, engem... minket... - nevetek fel halkan, bár ez már csak beletörődött nevetés, annyira mindegy az egész.
- Állok elébe, tudod, hogy nem az a fajta vagyok, aki összeszarja magát, nem? És különben is, elegem van. Basszák meg mindannyian! - Hangja élesen csattan... azt hiszem kikészült.
- Ne haragudj - kérem csendesen, míg a napot nézem és nem érdekel, hogy kissé fáj néznem mivel egyre élesebb és fényesebb. Nem tudok elszakadni a látványtól, képtelen vagyok rá.
- Rád soha - fújja ki a levegőt fáradtan.
- Nem akarok haza menni - rázom meg a fejemet, ahogy hajamba túrok és lehajtom fejemet.
- Tudom, ezért találkozunk, oké? Akármi gáz van, mehetünk hozzám. Sőt, szétverek a kedvedért akárkit - nevet fel gyengéden.
- A családomat Zayn? - kérdek vissza értetlenül, elvégre róluk van szó.
- Úgy mondod, mintha nem lenne ott is elég ember, akit megverhetnék jogosan - halkan mondja, fél, hogy megbánt. A család nem egyszerű téma... nem nálam.
- Mrs. Fable! - szól rám az érdes hang mire hátra pillantok.
- Bob - nyögőm ki.
- Kérem, jöjjön beljebb! - sétál felém félénken és idegesen feltartott kezekkel.
- Hol vagy? - Zayn hangja úgy vált át idegesbe, ahogy meghallhatja Bob-ot.
- A koli tetején - motyogom, míg felállok és beljebb sétálok - Nyugi - ezt mindkettőjüknek szánom.
- Össze pakoltam önnek - szól rám halkan Bob, ahogy kinyitja nekem az ajtót.
- Ennek nem örülök... - mordulok rá, ahogy belegondolok, hogy ez azt jelenti hogy mindenemhez hozzá ért.
- Ott várlak - és ezzel Zayn lerakja... ismét.

x--- Zayn Malik ---x


Magam elé meredek, míg lábam idegesen jár. Úgy másfél órája. Majdnem meghalt és ő attól fél, hogy hazamenjen. Vagyis jöjjön... és már itt várok rá. Nem értem az embereket... Mindenki ordít, amiért ide jövők, mindenki kiakad. Halt már meg valakijük? Mert nekem a tudat, hogy ő majdnem... elviselhetetlen kishíján. Ők nem tudják a múltamat. Anya a lelkemre kötötte, hogy legalább telefonon had beszéljen majd vele, ha nem kötünk ki nálunk. És őszintén? Tudom, hogy ott fogunk. Nincs olyan, hogy nem. Ami szomorú. Kár hogy ismerem Zoe családját. És őt is... bassza meg... hogy lehet ilyen?! Oda megy egy emberhez, aki katona és töltött fegyver van nála, amivel már lőtt. Melyik épeszű megy oda?! Senki sem... bár soha nem mondtam, hogy neki ép az esze. Érzem, hogy a vasas íz elönti a számat és már meg sem lepődőm. Azóta a pillanat óta harapdálom a számat véresre... Kezemet ökölbe szorítva rakom zsebre... hogy magyarázom ki neki a véres bütyköket? Tudni fogja, mindig mindent tud. De ott akkor azt nem tudta, hogy túléli-e vagy sem. Csak meredek magam elé továbbra is, ahogy a padló visszatükröződésében nézem a digitális órát. Egészen addig, amíg meg nem látom azt az egy dolgot, ami akárhol ki tudna zökkenteni akármiből. Azt a vörös hajat. Felpillantok és akkor már a zöld szemeket is meglátom. Kurvára nincs még egy ilyen lány. Nyelek egyet, ahogy őt nézem, amint felém jön. Egy sima fekete gatyában és.... egy bő ingben. Az enyémben. Ebben volt este is? Nem emlékszem a felvételre… csak arra, hogy bepánikoltam. A bőröndjét húzza maga után, léptei egyre sietősebbek lesznek, majd egyszerűen beleesik az ölembe. Én pedig nyelek egyet a csomó miatt a torkomban.
- Te idióta picsa - motyogom a hajába, ahogy csak jobban magamhoz szorítom, míg belekuporodik az ölembe. - Megdöglök nélküled, mi a lófaszt képzeltél mikor oda mentél? - hangom fojtott... a csomó nem enged beszélni.
- Szeretlek - búj hozzám jobban én pedig a nyakára nyomok egy puszit mire érzem, hogy markai közé kerül a pólóm.
- Tetszik a felsőd - súgom a fülébe, mire megrázza a fejét.
- Tetszik a kezed - simít végig rajta. A bütykökön.
- Komolyan élet... meghalok nélküled - nézek a szemeibe, míg a haját hátra tűröm csak, hogy lássam az arcát. Szeretem... Ajkait lebiggyeszti, látom, hogy megtelik könnyel a szeme, én pedig csak felsóhajtok. - Minden rendben, nem? - kérdem, ahogy magamhoz húzom újra, ő pedig a nyakamba temeti az arcát.
- Nem - szipogja. Hát... konkrétan közli legalább. Érzem, hogy telefonja rezeg ő pedig figyelembe sem veszi.
- Hányadszorra hívnak és kik? - kérdem meg kissé ismét eltolva. Ő pedig épp, hogy megtörli a szemét majd előhúzza.
- Nem érdekel - rázza meg a fejét összeszorított ajkakkal. Közelebb hajolok hozzá és szájára nyomok egy hosszú csókot. És ennyi elég, hogy ismét nekem dőljön jobban. Ajkai közé veszi az ajkaimat én pedig végig simítok a csípőjén még így is, hogy oldalasan ül az ölemben. Hiányzott... minden. Ő... nagyon. Kezét megérzem a mellkasomon, míg a másikkal átkarolja a nyakamat és jobban magához húz. Én pedig nem ellenkezem, főleg, hogy megérzem a nyelvét végre. Hallom, hogy szuszogni kezd, és nem akarok tudomást venni a saját lélegzetvételeimről. Pihegve váll el és néz rám, nekem pedig ismét csomó kerül a torkomba a tekintetétől.
- Hívd fel őket - súgom neki halkan, míg homlokomat az övének döntöm. Ő biccent és látom, amint keresgél a névjegyek között.
- Kuk... - nem jut tovább, mikor tárcsázni kezd, a másik oldalról rögtön jön az üvöltés. - Jó - feleli ridegen és már le is csapja majd rám néz. - Szerintem maradnod kéne - halkan közli, míg kinéz az ajtók felé.
- Szerintem nem - rázom meg a fejemet. Tudom, hogy muszáj ott lennem... vagy ő tör össze, vagy mások. És ha mások, akkor őt akarják majd összetörni. De akkor én török össze valakit. Senki ne baszakodjon Zoeval, még a családja se. Ha rajtam múlik, akkor ne.
- Nan küld értem egy kocsit... náluk megbeszéljük azt mondta - nyelvével megnedvesíti az ajkait és elmosolyodik.
- Akkor főleg megyek - mordulok fel, míg ő lerakja a lábait és feláll, majd én is felülök pár óra várakozás után. Kissé elzsibbadtam...
- Tudod milyen - néz fel rám egyet nyelve.
- Igen - mosolyodom el, ahogy össze fűzőm az ujjainkat.
- Tudnád csinálni... a Bradford dolgodat? - néz fel rám kissé zavarban.
- Mármint? - nevetek fel, míg kinyílik előttünk a fotocellás ajtó.
- Hogy olyan leszel, mint ott. Csak mert ha nem, akkor tényleg ne gyere - neveti el magát míg megáll előttünk egy fekete kocsi.
- Hozzá szoktam a titokzatos családi maffia dolgaidhoz - morgom oda neki, míg ott hagyja a járdán a bőröndjét és beül hátra a kocsiba. Én pedig mellé.
- Nem mondanám maffiának. Csak vannak barátok - neveti el magát. Ő már felvette az itteni külsejét.
- Akármi is van, szeretlek - karolom át, ahogy magamhoz húzom őt.
- Az jó... az most tényleg jól fog jönni - néz fel rám kissé félve, míg hátra berakják a bőröndjeinket.
- Brian azt mondta csak érted jöjjek - ül be a vezető ülésbe egy csávó.
- Úgy nézek ki, mint aki egyedül van? - mordul fel flegmán mire én csak kinézek az ablakon.
- Nan ki van akadva Zoe - csóválja meg a fejét.
- Ki volt akadva, ki van akadva, ki lesz akadva - monoton hangon mondja... azt hiszem ez az átlag Nannel kapcsolatban.
- Vannak ott... páran - néz hátra a visszapillantó tükörbe a srác.
- Minek? - kérdez vissza rögtön idegesen. - Kik?
- Haverok - néz előre újra az útra.
- Mégis miért? Szétvereti a saját húgát? - nevet fel keservesen a fejét csóválva, míg ő is kifordul és a tájat nézi. Karom megfeszül, mire ő csak összekulcsolja a kezeinket. Ez poénnak is szar volt.
- Brian hívta őket, mert Nancy kiakadt, és tudod milyen, ha kiakad - röhög fel, bár csak ő nevet. Mi nem. - Elég köcsögség, hogy nem szóltál arról, ho....
- Én még nem voltam köcsög Art - rekeszti belé a szót. - Azért küldtek ide, hogy adj egy kibaszott fuvart, semmi másért. Nem érdekel a véleményed, Nancy nem tudja milyen, mikor köcsög vagyok. Egyikőtök sem tudja, most elegem van. Lépj arra a kurva gázra - mondanivalója csattan, mondjuk inkább Art számára olyan, mint egy tökön rúgás, ahogy az arcát nézem. Nekem pedig egy kis ízelítő abból, hogy Zoe valójában mindig vissza fogja magát. De hát... az én barátnőm. Karját simogatom, de szuszogása nem múlik, ideges. És emiatt féltem őket. Felsóhajtok és fejemet hátra hajtom amíg tényleg igyekszem teljesen lenyugodni. Hát akkor... gondolom bemutatkozom a családnak. A kocsi megáll úgy fél óra nyomasztó csend után és egyszerre szálunk ki Zoeval. Délután három környéke lehet... fogalmam sincs mióta nem aludt már, de látom a karikákat a szeme alatt, és nem tetszik. Mellé lépve karolom át a derekát, ahogy benyit a kapun. Két francia bulldog rögtön a lábunkhoz szalad Zoe pedig elenged egy halvány mosolyt.
- Magyarázattal tartozol! - ront ki az ajtón egy szőke lány. Szőke... de arcán látom a halovány szeplőket, zöld szeme pedig nem tagadhatná le, hogy testvérek.
- Mondjuk ott bent? - vonja fel kérdőn a szemöldökét Zoe míg lök a testvérén egyet, ezzel ő bemegy az ajtón. Ő viszont lecövekel és kipillant a kapun és látom amint megszámolja a kocsikat majd felsóhajt és belép. - Moderáld magad - inti le rögtön Nancyt.
- Ez ki? - kérdi rám pillantva dühösen. Mire mindenki rám néz... mármint konkrétan mindenki. Úgy húszan.
- Zayn - adom meg a választ én, ahogy Nancy felé pillantok.
- Zain Javadd Malik, betűzzem? - kérdi morogva, ahogy egy csávó felé fordul. Nan biccent neki mire Zoe felröhög. - Nem igazán van ehhez jogod - morogja idegesen.
- Róla se szóltál, had tudjam már meg kivel jársz - hangosan beszél... bántóan hangosan.
- Most komolyan utánam néz? - csak Zoe fülébe suttogok, nem kell, hogy értsék. Ő biccent egy aprót és megforgatja a szemét.
- Higgadjunk le, én tudtam róla - lép a színre most már Li is.
- Persze, hogy csak engem hagytok ki mindenből - nevet fel keserűen Nan.
- Mert soha nem érsz ránk, és ha közlöm, hogy van valakim lenyomozod. Előre közlöm, hogy nem tiszta - tárja szét a karját.
- Drogos? - kérdi egy hang, ami túlismerős... Brian.
- Nem - rázom meg a fejem.
- Mióta vagy a húgommal? - áll fel Nan mire Zoe megrázza a fejét.
- Elég ideje - mosolygok rá mire látom hogy elfintorodik.
- Térjünk a lényegre... mi a fasz volt ez? - Li hangja mindenkit visszaránt, míg megöleli Zoet. De ő rövidre fogja, aztán visszalép mellém, és hozzám bújik. Én pedig állom a tekinteteket.
- Harvard, tehetséggondozó program. Én pszichológiába mentem. Felvettek, addig nem akartam szólni, amíg nem biztos. Előrehozottakat raktam le, kissé úgy csináltam mintha levelezős lennék eddig - fordul végig Li felé, azt hiszem csak neki szán magyarázatot. Talán nem érzi úgy, hogy másnak tartozna ezzel.
- Felvettek a Harvardra - rogy le egy fotelbe Li, ahogy egy cigire próbál rágyújtani sürgetően. Én pedig csak dobok neki egy öngyújtót. Biccent nekem majd vissza is dobja, ahogy meggyújtja. - Azt hittem szopattok... mi volt az a fegyveres?! - kétségbe esetten néz Zoera, legalább nem csak engem viselt meg.
- Amíg elmeséli mi beszélgessünk - mosolyog rám Brian míg megindul felém.
- Felejtsd el - emeli fel a kezét Zoe. - Kurvára verd ezt ki a fejedből Brian és takarodj vissza a helyedre, amíg még szépen kérem - hangja erőteljesen csattan én pedig csak elmosolyodom. Fogalmuk mik sincs mire képes. Semmit nem tudnak róla... semmit.
- Ez egyelőre az én házam - ordít rá Brian.
- Távozhatok is - emeli fel a két kezét Zoe egy mosollyal.
- Mindenki marad, ahol van - csóválja meg a fejét Nan.
- Felőlem beszélgethetünk - unottan közlöm, tudom, hogy így akárkit ki tudok hozni a sodrából. Bár ezt is csak Zoen keresztül tanultam meg.
- Nem - fordul hátra hozzám Zoe.
- Ismersz - súgom a fülébe, míg végig simítok a karján aztán kisétálok a bejárati ajtón. Mi történhet? Megpróbálnak megverni? Némi esélyem van.
- Zoe a csajod? - kezd bele rögtön a kemény szerepbe, kár hogy ismerem ezt... Dannyékkel sok mindent eljátszottunk már.
- A barátnőm - mosolygok rá, ahogy előveszek egy szál cigit és meggyújtom az orra előtt.
- Megfektetted? - egy lépéssel közelebb jön, a másik két srác csak áll és cigizik mellettünk simán. Ő akarja nekem leadni az apuka beszédet?
- Megfektetni? Elég lekezelő jelző, nem gondolod? Te megfekteted Nancyt? Csak mert akkor sajnálom. Egyébként, ez magánügy. Ha igen, akkor igen, ha nem, akkor nem. Ez rajta múlik, nem rajtatok - állkapcsom érzem, hogy megfeszül, érzékeny téma. Ő a szex és én... túl érzékeny nekem. Főleg mivel én voltam neki az első.
- Ha megbántod, akkor azt vedd beutalónak a kórházba - ujja mellkasomba bők, én pedig az arcába fújom a füstöt.
- Ez a saját családjára miért nem jogos? - hangom undorral teli, kérdésemtől hátrább hajol. - Mindketten tudjuk, hogy ti miattatok előbb jönne hozzám mintsem miattam hozzátok - rázom meg a fejemet felnevetve. Annyira utálom a családját... annyira kibaszottul utálom, hogy leszarják.
- Ne vedd a szádra a családját - látom amint kihúzza magát, így pedig épp, hogy egy kicsit lesz magasabb, mint én.
- Ne vedd a szádra őt - vonom meg a vállamat egyszerűen, ahogy újabb slukkot szívok a cigiből. - Figyelj, ismerem őt. Szóval titeket is, ne játszd meg magad. És főleg ne idegesítsd fel Zoet, mert akkor itt sírás lesz. És ha ezt nem hiszed el, akkor semmit nem tudsz róla - kissé elfordulok tőle, csak hogy megnézzem a másik két faszt. - Ahelyett hogy támogatnátok a Harvard miatt inkább lebasszátok. Pedig elárulok neked egy titkot - lépek közelebb hozzá, ahogy eltaposom a cigit. - Egyikőtök sem jutna be oda, mivel kis híján lehetetlen, ő pedig megcsinálta, úgy hogy még a gimit sem járta ki. Szóval húzzátok végre össze magatok egyszer és próbáljátok már meg életében először támogatni - erőteljesen szuszog, ahogy a szemeimbe néz. Annyira kibaszott jó érzés volt elmondani  végre valakinek ezt... és elmondanám az összes kibaszott családtagjának.
- Ki a fasznak hiszed magad? - fejével kissé biccent nekem mire elmosolyodom.
- Pont annyinak amennyi vagyok, látom te kicsit többnek - nevetem el magam. Látom, ahogy a keze lendül, de csak ellépek előle. Megfordul, ahogy bentről hívják... mint egy kutya. Ellépek mellette és kezemet így húzom fel fejéig majd így karolom át és húzom le. Ettől ő begörnyed, míg az oldalamhoz szorul a feje, csinálhat bármit, maximum a hátamat tudja ütni. De azt sem erősen... legalább egy fele nézünk így... Kissé le hajolok hozzá, de ő is hajol velem mivel fogom továbbra is. - Ne kóstolgass - súgom oda neki halkan majd megindulok vele befelé. Csak hogy tudják mi történt oda kint... Zoe felvont szemöldökkel figyel minket. Mindenki felugrik, én pedig elengedem őt és majdnem, hogy előre esik. Zoe rögtön mellém lépked és aggódva néz fel rám. Gondolom valami sebet keres... imádom, hogy aggódik.
- Azért tudd hol a határ - szól rám Nancy idegesen, és hangosan... Ha egy jellemzőt kérne valaki erről a lányról, azt mondanám hangos.
- Te is - szól közbe Zoe. - Ha a pasid megfenyegetheti az enyémet, akkor ne sírjon a szája, ha kiderül, hogy balfasz ebben is - úgy tárja szét a karjait és rántja meg a vállát, hogy még én is elhiszem, hogy ő csak egy ártatlan kislány.
- Is? - hördül fel Brian.
- Hát, mint az ágyban - Zoe mosolya lehengerlő, én viszont többekkel együtt szisszenek fel... égés. El fogom magam röhögni… elröhögőm magam… te jó ég.
- Honnan veszed ezt te kis...
- Grafológia - szakítja félbe mielőtt még akármit is mondhatna.
- Tartózkodjunk a verekedéstől - szólalok fel Brianre nézve.
- Miért lenne verekedés fiam? - szól előre egy idősebb, aki a konyhapultot támasztja.
- Amennyiben valaki a szájára veszi Zoet - válaszolok elég hangosan ahhoz, hogy mindenki értse.
- Nyugi - súgja a nyakamba ő, ahogy derekamat átkarolja.
- Na, ebből elég volt! - ordítja el magát Nan és tudom, hogy jön a bomba... - Eltitkolsz mindent a családod elől. Hogy jelentkezel egy másik iskolába! Hogy barátod lesz... Hogy hol vagy! végig hazudozol hónapokat és azt kéred, ne akadjunk ki?! Aztán ide jössz ég az én házamba és kiosztasz?! Hát tudd merre hány méter kis csillagom. Még mindig csak egy taknyos tizenéves vagy nulla élettapasztalattal szóval jó lenne ha...
- Nekem nincs családom mostantól kezdve - súgja maga elé Zoe a fejét rázva és egyszerűen megfordul. - Tudod, hogy te de - szól még hátra franciául és gondolom ezt szánja Li-nek. - Ha baja van akárkinek is, ott rohadhat meg, aztán meglátjuk mennyire voltam eddig taknyos tizenéves - fordul még vissza idegesen.
- Itt ne merj hagyni! - ordít rá Nan.
- Szerintem mindent elmondtál neki - szólók rá erőteljesen, míg megindulok Zoe után telefonommal a kezemben, míg már Hectort hívom. - Most azonnal szedj fel minket Welsallban, meglátogatod Xaviert - hadarom el neki, mire ő belenyög.
- Jó - és ezzel ki is nyom.
- Mi a faszt akarsz még?! - ordít vissza Zoe, ahogy Nan kiviharzik. - Minden lófaszban segítettem nektek, de aztán tényleg mindenben! - csapja a szét a karját. - Akárhányszor bajod volt az elintéztem! Te se mondasz ám el mindent Nancy! Akkor nekem mi a lófaszért kéne?! Nem beszéltem Zaynról? Mert kurvára nem bízok meg bennetek. Nem mondtam a Harvardot?! Biztos sem volt! És hogy hazudtam?! Őszintén tudod mit? Az igazi családomnak még egyszer sem hazudtam! - gondolom ezt szánhatja végszónak, bár már szemtől szembe állnak Nancyvel, én mégis megfeszülve állok, mint mindenki más... ugrásra kész ha esetleg Nan agya elborulna. Őszintén kissé féltem Zoet, még csak nem is a nővérétől, hanem attól hogy most mit érez. - Kurvára soha nem támogattatok semmiben, és ha azt kérdezed, miért vagyok jóba Livel és veled nem annyira, egyszerű a válasz. Az egész kikúrt családból ő az egyetlen, aki figyeli azt is, hogy nekem jó, csak ő támogatna közületek akármiről is lenne szó, basszátok meg mindannyian - rázza meg a fejét, ahogy megfordul és megindul felém. És látom, ahogy ajkait lebiggyeszti. A kaput kinyitom, ő pedig rögtön átsétál a karom alatt, kifele.
- Nem hazudtál a családodnak még?! Nekünk kurva sokszor sikerült mégis! - felsóhajtok az ordításra... az egész utca tudhatja valószínűleg, hogy ez csak tipikus Fable...
- Azt mondtam nem hazudtam a családnak - fordul vissza Zoe érzelemmentes arccal. Hector begördül, én pedig hálát adok az égnek, hogy ide ért ilyen hamar... - Nem is hazudtam a családomnak, de közöltem, hogy ti kurvára nem vagytok a családom - szavai közönyössége még engem is mellbe üt. Nem hogy a saját testvérét hogy mellbe ütheti...
- Kicsim... - nyög fel valaki sírva de Zoe keze csak ökölbe szorul.
- Kicsim... kicsim... mivan?! Te meg Jayt választottad a gyerekeid helyett? Jó ég... kurva szánalmasok vagytok! - nevet fel, ahogy lehajtja a fejét. Szóval az ott az anyja... egész eddig itt volt? - Tudod mit?! - néz fel össze szűkített ajkakkal én pedig felsóhajtok.
- Mi most lépünk - lökőm meg őt kicsit, ahogy vetek rá egy jeges pillantást. - Megbánnád élet - súgom neki, ahogy becsapom magam mögött a kaput. - Szállj be - nyitom ki neki az ajtót, mire behuppan hátra és látom hogy fejét a térdére hajtja. Oda sétálok a kocsihoz, amivel jöttünk és kiveszem a két bőröndöt belőle.
- Hova viszed?! - tépi fel az ajtót rögtön Nan.
- El - adom a tömör választ, ahogy bebaszom Hector kocsijába a csomagokat.
- Nem viheted el - indul meg a kocsi felé mire elállok.
- Ezt már kurvára elbasztátok, mindenki jobban jár, ha elviszem... most pedig szépen kérlek, fordulj meg, menj be. És intézd el Zoe feladatát, vigasztalj meg mindenkit - akaratom ellenére lesz gyűlölködő hangom, elképedve néz rám, majd beülök Zoe mellé Hector pedig rögtön a gázra lép én pedig felnyögők, ahogy magunk mögött hagyjuk a házat. - Zenét - kérem Hectort mire rögtön benyomja nekem. Imádom a mélynyomóit... Felhúzom Zoet ő viszont inkább csak takarja az arcát. Az ölembe húzom, ő pedig egyszerűen felzokog. Nem szólok semmit, csak hagyom neki, hogy sírjon. A hátát simogatom és közben próbálom eltüntetni az érzést magamban, hogy szétszakad a szívem... miatta.
- Ez annyira kurva gáz volt - hüppög nekem szaggatottan.
- Sok mindent láttam már veled élet... semmi extra nincs, rendben? Nyugodj meg... szeretlek. Minden nyugi lesz, okés? Tudod, hogy mindig szívesen lát anyám és az egész családom - halkan motyogok a fölébe, míg orrommal megböködőm arcát, de ismét csak felzokog. Nekem pedig összeszorul a gyomrom. Jobban magamhoz húzom, ő pedig a pólómba kapaszkodik. Államat a fejére teszem és lehunyom a szemeimet... csak várok.
- Hé kislány... nyugi - szól hátra Hector mire még inkább hozzám bújik, kár, hogy lehetetlen. Szinte remeg... én pedig annyira nagyon segíteni akarnék neki! Bassza meg a családja!
- Kérlek... babe - emelem fel a fejét mire végig nézem, ahogy egy könny leszalad az arcán és mindössze annyi telik tőlem, hogy nyelek egyet. Ajkaimat összepréselem, ő lebiggyeszti őket. Mégis nyomok rá egy puszit. Hiába üvölt a kocsiba a zene, egyszerűen dúdolni kezdek a fülébe, minden egyes nyugis számot, ami eszembe jut, hogy hallgattuk valaha is együtt. Fejét nyakhajlatomba fúrja, én pedig egyik kezemet arra használom, hogy játsszak a hajával. Míg a másikkal csak magamhoz húzom a derekánál fogva. Érzem, hogy remeg, még mindig... és annyira kurvára felbasz és elkeserít az amit érzek. Annyira segíteni akarnék neki és annyira kibaszottul tehetetlennek érzem magam...


Kukucs... Klau egy ideig nem lesz elérhető, szóval be kell érnetek az ilyen javítatlan dolgokkal. Szép nyarat...

10 megjegyzés:

  1. Annyira imádom..<3
    Kérlek nagyon siess a következővel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. Ma este hozom:)

      Törlés
  2. Hello! A többiek nevében is mondom, nekünk tökéletes, így, javítatlanul is! :D
    Ez a rész is tetszett, bàr szerintem eddig meg nem volt olyan, amelyiknél nem így lett volna. Minél hamarabb hozd a következô fejezetet, és így tovàbb.. Szép nyarat Neked is!
    Puszi, Rius💋👋

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, ezt gondoltam. Dehát azért mégiscsak élvezhetőbb ha nincs tele ilyen szar hibákkal. Imádás van! <3

      Törlés
  3. Máris jöhet a következő! ;) szerintem jobb a több javítatlanul mint a kevesebb javítottan ;) hamar a következőt :*

    VálaszTörlés
  4. Hmmm azt hiszem sokkot kaptam.. ttegnap este elolvastam es nem tudtam Kommentet irni.. egyszerüen annyira ätereztem a szitut.. együtt sírtam zoeval.. frenetikus, fenomenälis, tökeletes .. nem talälok szavakat rä.. ja es ha az ember a hatäsa alatt van akkor nem veszi eszre a hibäkat.. csak a 2. Elolvasäsnäl lättam 2 apro hibät szoval inläbb minden nap hibäs rész mint minden mäsnap szepen kijavitott.. puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire magával tudott ragadni:3 Imádás van! <3

      Törlés
  5. Annyira imádom....siess a kövivel

    VálaszTörlés