2016. február 18., csütörtök

49. Rész

---Zoe Fable---


- Meghalt a fenekem - nyögök fel, ahogy végre leszállunk a buszról. Alig két másodperc és Zayn már vigyorogva áll előttem. Azt hittem, át akar ölelni, de mikor keze derekam helyett a fenekembe markol, akkor értetlenül ránézek.
- Csak stimulálom a feneked - néz rám ártatlanul, mire felhördülve ellököm magamtól.
- Tessék - nyújtja nekem Danny a táskámat. Ahelyett, hogy én venném el, Zayn dobja a vállára.
- Köszi - mosolygok rá.
- Még találkozunk, de addig szia - ölel gyorsan magához. Kapok egy puszit a hajamba és már mennek is el az öccsével.
- Mamacita! - ölel magához Xavier is.
- Amigo! - röhögöm el magamat.
- Na, ahogy Danny mondta, még tutira csapatjuk - borzolja össze a hajamat és már le is lép a többiekkel, akik csak intenek nekünk. Zayn megfogja a kezemet és már húzni is kezd.
- El sem hiszem, hogy hazajöttél velem - csóválja meg a fejét.
- Megy egy busz vissza fél óra múlva. Ha gondolod, akkor... - nem gondolom komolyan szavaimat, de ahogy megállít és felém fordul, akaratlanul is abbahagyok minden dolgot. Köztük a beszédet... meg a légzést is. Tarkómnál fogva húz oda magához. Kezeimmel átkarolom a nyakát, érzem, hogy kissé kiegyenesedik, ezért én lábujjhegyre állok. Tarkómról derekamra csúszik a keze és jobban magához húz. Aztán apró kis csattanás és megérzem másik kezét is a derekamon. Gondolom elengedte a bőröndjét. Jobban magamhoz húzom, mintha most látnám őt úgy három hónap után. Az agyam úgy két perc után realizálja, hogy a járda kellős közepén estünk éppen egymásnak. Kissé elpirulva eltolom magamtól és hátratűröm a hajamat. Mosolyogva fogja meg újra a bőröndjét, majd a kezemet és indulunk meg újra.
- Minimum egy hetet itt maradsz - közli lazán, mire értetlenül ránézek.
- Egy hetet?! Hülye vagy? - akadok ki rögtön. Nem úgy pakoltam, ráadásul nem is én pakoltam! És egy hét? Ez illetlenség, vagyis... nekem az. Máshol. Én ehhez nem szoktam hozzá. Nem szeretek vendégségben lenni, ez olyan meh...
- Mit agyalsz? Maradsz és kész. Nem engedlek haza. Elveszem a pénzed addig - nevet rám, míg én magamban csak tovább agyalok azon, hogy menekülhetnék ki ebből a helyzetből.
- Az ott apud? - kérdem értetlenül, ahogy előttünk leparkol egy kocsi.
- Öhh, ja - mondja értetlenül és kissé sürgetőbbre veszi. - Hát te? - kérdi csodálkozva.
- Hát ti? Anyád küldött értetek. A lányoknak viszont szigorúan csak nutelláért jöttem el - nevet fel, ahogy ránk néz. Remélem, hogy nem látta azt a hosszú csókot... - Szálljatok már be! Vagy guruljak mellettetek, míg haza sétáltok? - kérdi értetlenül. Zayn elengedi a kezemet. Kinyitja nekem az ajtót, én pedig még mindig kissé megilletődve beszállok hátulra. Zayn a csomagokat a csomagtartóba rakja, aztán ő is beszáll mellém. - Mi van veled, Zoe? Olyan kis sokkoltnak tűnsz - nevet rám hátra a visszapillantó tükörből Yaser.
- Közöltem vele, hogy minimum itt kell maradnia egy hetet - legyinti le Zayn.
- Egy hetet?! - hördül fel Yaser, a gyomrom meg rögtön összerándul. - Anyád azt mondta, hogy nyár végéig itt lesz! Mi az, hogy csak egy hetet? - kérdi értetlenül, én meg az eddiginél is jobban meglepődök. Zayn elröhögi magát mellettem, mire én a hasára ütök. De persze addigra megint befeszíti a hasát, így csak annyit érek el, hogy nekem fáj.
- Látod? Maradnod kell - vonja meg a vállát Zayn.
- Aham - motyogom kinézve az ablakon.
- A lányok már nagyon hiányolnak. Főleg Safaa, csak neked engedi a szörnyeket. Állítása szerint csak tőled félnek - neveti el magát Yaser, mire értetlenül nézek Zaynra.
- Nem értem - suttogom neki, mire megrázza a fejét. - Zain! - csattanok fel mérgesen. Szemöldöke felszalad és értetlenül néz le rám. Hát igen, jó régen hívtam őt Zainnek.
- Oh, Zayn mindig eljátssza Safának, hogy kiijeszti a szörnyeket az ágya alól. Ez már olyan esti rutin. Régen Waliyhanak is csinálta, de persze azóta a hölgy felnőtt - forgatja meg a szemeit Yaser. Szemem elkerekedik és nem igazán akarom elhinni, amit mond Yaser. Zayn felmordul mellettem, aztán kinyitja az ajtót, ahogy megérkezünk.
- Ez kibaszott aranyos - lépkedek mellé, ahogy felnyitja a csomagtartót.
- Hogyne - forgatja meg a szemeit.
- Én beviszem őket, menjetek csak - int le minket Yaser. Zayn megköszöni, aztán az ajtó felé kezd húzni.
- De tényleg, nem néztem volna ki belőled, de ez... bátyós - vonom meg a vállamat, mire értetlenül rám néz az ajtó előtt. Felsóhajt, aztán megrázza a fejét. Átkarolom a nyakát és lehúzom magamhoz, ahogy én is igyekszem azért felágaskodni hozzá. Puszit nyomok az arcára, mire elmosolyodik és benyit a házba.
- Végre! Már meghalok nutella nélkül! De remélem, nem felejtetted el a... - Waliyha eddig jut a magyarázásban, mikor Zayn besétál lazán.
- Hello, rég volt olyan, hogy elakadt a szavad tőlem - röhög fel Zayn. Wali neki fut és rögtön átöleli. Zayn kissé hátrább is lép, hála a lendületnek, ami a húgával érkezik.
- De te... te... te még nem... Zoe?! - kérdi értetlenül Waliyha. És ez az a pillanat, amikor elengedi a bátyját és felém fut.
- Ne! - kérem rögtön felemelve a karjaimat. Én nem olyan vagyok, mint Zayn és nem tudom őt megtartani! Zayn már indul felénk, azt hiszem abban reménykedik, hogy még el tud minket kapni. De addigra Wali teljes testtel nekem csapódik, ölelésnek ölelés lesz ugyan, mert én is átölelem, de ezzel a lendülettel a földön el is terülünk. Vagyis inkább én hozzábaszódom a földhöz, rajtam meg Wali nyekken egyet.
- Baszki, jól vagytok? - húzza fel Zayn rögtön Walit. Amint a húga megáll a lábán, értem nyúl, de feltartom a kezemet, miszerint még ne. Szemeimet lehunyom és megfogom a fejemet. Az, hogy fáj, az most nem kifejezés. De hát, hogy máshogy kéne kezdenem az ittlétemet?! - Jesszus... - morogja Zayn és óvatosan felhúz a földről. - Kettőt látsz belőlem, vagy minden oké? - kérdi a fejemet maga felé fordítva.
- Kettő belőled? Instant orgazmus lenne - legyintem őt le. Elneveti magát és elenged. Aztán azzal a lendülettel vissza is húz magához, ahogy kissé megingok.
- Látom, minden oké... - fintorodik el. Könnyedén kap fel és kezd befelé lépkedni. - Wali, te tudsz járni, vagy téged is vinni kell már egy öleléstől? - kérdi hátrapillantva.
- Tudok járni - motyogom neki vörösen.
- Faltól falig - biccent nekem, ahogy leültet egy székre. - Anya, tudnál hozni valami...  gyógyszert? - próbálkozik be Zayn, mire Trisha már rohan is ki.
- Mit csináltál?! - kérdi értetlenül lerohanva Zaynt, mire felröhögök, ahogy Trisha a fejemet kezdi forgatni.
- Csak Wali meg én megöleltük egymást - mondom, tovább kuncogva.
- Javadd? - sóhajt fel értetlenül Trisha.
- Wali neki szaladt. És Wali szerencsétlen. Zoe meg kétszer annyira. És kidőltek. Wali még tud közlekedni, Zoe már csak a részeg Ant - csóválja meg a fejét Zayn.
- Jól vagyok - mosolygok rá Trishára.
- Ne mondd rá, hogy szerencsétlen! - hördül fel sértetten Trisha. - Hozok neked egy pohár limonádét és egy fájdalomcsillapítót - villant rám egy mosolyt és már el is tűnik.
- Anyám még mindig jobban szeret téged, mint engem - csóválja meg a fejét Zayn a konyha felé meredve.
- Inkább keresd meg Safát és üdvözöld a kis hercegnőt - kuncogok fel, ahogy fejemet a szék támlájára hajtom.
- Túléled azt a pár percet egyedül, egy ilyen veszélyes helyen? A küszöböt átlépve már leterített egy vadállat - húzza fintorra a száját.
- Itt van anyukád, aki jobb, mint egy anyatigris - legyintem le őt mosolyogva.
- Azért vigyázz a szekrényekkel addig, falkában járnak és a vörös hajúakra vadásznak - nevet rám.
- Észben tartom - biccentek neki felröhögve.
- A lépcsőkkel is - szól még hátra nekem.
- Miért, azok meg rajban repülnek? - kérdem értetlenül.
- Nem, azok a Waliyhák, amik rajban repülnek. Hajlamosak eltarolni védtelen látogatókat - néz még vissza rám, mire elröhögöm magam és fejcsóválva az asztal felé fordulok. Könyökeimet az asztalon támasztom meg, kezemmel pedig a fejemet.
- Tessék - csúsztat elém egy pohár vizet és egy apró bogyót.
- Köszö...
- Nem! Gyógyszert nem köszönünk meg - rázza meg a fejét mire engedelmesen bólintok. Nyelvemre rakom a kis keserű gyógyszert, aztán megiszom az egész pohár vizet. Fejemet továbbra is megtámasztom egyik kezemmel és Trishára nézek. - Na jó, mesélj, amíg nincs itt! - kéri rögtön izgatottan. Az emeletről sikítás jön és azt hiszem, Zayn megtalálta Safát. Vagy Safaa Zaynt.
- Azt mondta, szerelmes belém... - mondom elpirulva, mire elmosolyodik.
- Kemény helyzet volt, mikor rájött - rázza meg a fejét. - Jól telt a hét azért? - kérdezget tovább.
- Hát, voltak váratlan dolgok. De igen, azt hiszem, remekül - bólintok neki magabiztosan.
- Történt valami rossz? - kérdi kissé félve.
- Az első napon elvittem őket a fesztiválra, Nick másnap a kádunkba hányt... bár a fürdőben is aludt - nevetem el magamat.
- Hallottam mi volt Nickkel ezen kívül - mondja utalóan, ahogy megszorítja a kezemet.
- Oh, igen - mosolyodom el. - Nagyon örültem neki és remélem, hogy most már tényleg minden oki lesz vele.
- Én is, bár kétlem, hogy ne lenne - legyint egyet a levegőbe, felnevetve.
- Biztosan nem baj, hogy itt töltök pár napot? - kérdezem meg újra feszengve. És azért kihangsúlyozva a pár nap részt.
- Amennyit akarsz, drágám - mosolyog rám őszintén.
- Köszönöm - nevetem el magamat.
- De... hogyan? - hallok meg egy vékonyka hangot mögülem.
- Kukucs, hercegnő - fordulok hátra egy hatalmas mosollyal. Odalépdel hozzám és értetlenül néz. Aztán közelebb lép és megpróbál megölelni, de lévén, hogy ülök, így nehéz. Felveszem az ölembe és úgy ölel át. És én is őt.
- Megint varázsoltál? - kérdi értetlenül.
- Azt hallottam, nincs aki elűzze a szörnyeket, hát ez ellen tennem kellett valami! - suttogom halkan a fülébe.
- Köszönöm - villantja rám ismételten a kissé hiányos fogsorát. Újra magához szorít, kissé úgy érzem, megfojt, de nem számít. - Javadd! Kimegyünk a játszótérre?! - kérdi bevetve azokat az irtó cuki bociszemeit. Az a két hatalmas csoki barna szempár... ami szintén egy "ne csináld ezt velem" csoki barna szempárba ütközik.
- Holnap, rendben? Zoe is szédül, én is fáradt vagyok - kapja ki az ölemből őt.
- De holnap tuti? - kérdi meg feltartva a kisujját. Zayn egy szó nélkül akasztja össze vele a kisujját.
- Tuti! - blint is még hozzá. Lerakja a földre, aztán máris elfut. - Felviszem Zoet, aztán a cuccainkat is - szól oda az anyjának, mire Trisha felé kapja a tekintetét.
- Rendben - bólint nyugodtan. Zayn, ahogy felém indul, azért még átöleli fél karjával Trishát és az arcára nyom egy puszit. Látom, ahogy Trisha elmosolyodik, rám néz és kissé megcsóválja a fejét, aztán eltűnik a konyhában.
- Amúgy, tudok járni - nézek rá értetlenül, ahogy felállok a székből. Csak, hogy megmutassam neki a csodát, miszerint; Járok!
- Úgy nézek ki, mint akit érdekel? - kérdi felnevetve. Átkarolom a nyakát, csak, hogy legalább akkor már könnyebben vigyen. Fejemet mosolyogva fúrom pólójába. Annyira jó illata van, hogy az leírhatatlan! - Ahogy elnézem, te sem küzdesz a helyzet ellen - kuncog fel halkan, ahogy a lépcsőn megy felfelé.
- Most úgy aludnék veled egyet - morgom a pólójába, fel sem véve a gúnyolódását.
- Csak aludni? - kérdi a fülembe suttogva.
- Jelenleg igen - nézek fel rá kissé fáradtan.
- Hmm, jogos - biccent nekem, ahogy óvatosan benyit a szobájába. Lerak az ágyára, én meg lehúzom magamhoz még tovább, a fejénél fogva. - Ebből így nem pihenés lesz - röhögi el magát, ahogy kissé meghúzza az alsó ajkamat.
- Ja tényleg, előtte hozd fel a bőröndömet is - engedem el rögtön egy gúnyos mosollyal.
- Mi vagyok, a cseléded? - kérdi magára mutatva, röhögve.
- Az állpasim a családom előtt - kacsintok rá gúnyosan.
- Ouch! - kap a szívéhez rögtön. - Az érzéseim - hördül fel.
- Én is szeretlek, Malik - nevetem el magamat, ahogy fejemet a párnái közé fúrom. Hm, lehet, meg kéne nézni, milyen parfümöt használ... könnyebben aludnék otthon. Bár nehezen magyaráznám ki magamat, hogy miért van folyton férfi szaga az ágyamnak.
- Én is - hallom meg még halkan a hangját, aztán ahogy kisétál. Egyik lábamat felhúzom, arcomat teljesen a párnájába nyomom. Testem ellazul és csak magamhoz ölelem a takaróját. Szeretek itt lenni. Szeretem a családját, de még mindig fura ez nekem. Mármint, hogy, a családja is ennyire szeret. Hogy az anyukája így bánik vele... ez normális. Tudom. Csak az én életemben nem normális. Vagy az, hogy az apja váratlan helyzetekben is képes kocsiba ülni... Pár tompa puffanás mellettem, majd hallom, ahogy becsukja az ajtaját. - Engem is megölelhetsz, nem kell a takarómmal beérni - röhögi el magát. De nem jön ide, hangok alapján a laptopját kapcsolja be. Fal helyett inkább felé fordulok. És tényleg ott ül a székében és a laptopján kattingat össze-vissza. Arcom fele továbbra is a párnájában van, de azért őt figyelem. Az arccsontját, a fekete haját, a kezét... néha szerintem már fizikai fájdalmat érzek, annyira szeretem.
- Ide jöhetnél és akkor nem fogom a takaróddal beérni - válaszolók neki kicsit késve.
- Ide jöhetnél és akkor nem kell a takarómmal beérni - vonja meg a vállát, ahogy villant nekem egy perverz vigyort.
- Ha oda megyek, Zayn... - nevetem el magamat, nem fejezve be a mondatomat.
- Kíváncsi vagyok, lógva ne hagyj - néz rám merészen. Nyögve állok fel és lépkedem oda hozzá. Lovagló pózban ülök az ölébe. Hanyagul karolom át a nyakát. Ajkaim súrolják az övet. Hátrább húzom a fejemet, alig észrevehetően. Folyton hátrább, és hátrább. Ő pedig jön utánam, csukott szemmel. Szemeit értetlenül kinyitja, én pedig villantok rá egy mosolyt, aztán kiszállok az öléből. - Ennyi? - kérdi megrökönyödve, mire biccentek neki. - Ott az ajtó - int az ajtaja felé sértetten.
- Oki doki - dobok neki egy puszit és már ki is slisszoltam az ajtón. Tudom, hogy sokszor mondja ezt, mármint a srácoknak. Hogy "arra van az ajtó", ha éppen nem tetszik neki valami. Kár, hogy ez nálam nem kibaszás, én szeretem a családját. Simán elvagyok velük. És amúgy is, nekem még egyszer sem mondta. Most majd megtanulja, hogy nekem ne is. Azért szabályaim vannak. - Hello - köszönök Trishának, ahogy oda libbenek mellé a konyhába.
- Hello, hát te? - kérdi nevetve, ahogy megtörli a kezét a konyharuhában.
- Zayn azt mondta nekem, hogy ott az ajtó. Én meg használtam - vonom meg a vállamat.
- Néha nem értem, hova teszi a modorát - csóválja meg a fejét. - Pedig esküszöm neked, belé lett nevelve - neveti el magát.
- Néha frissíteni kell nála, hogy mi oké és mi nem - vonom meg a vállamat.
- És te most frissíted? - kérdi felnevetve. Villantok rá egy féloldalas mosolyt, ahogy felvonom a szemöldökömet miszerint "Szerinte?". - Kedvellek - nevet fel hangosan, ahogy elkezdi felszeletelni a csirkemellet.
- Úgyszintén - biccentek neki, ahogy mellé állok. - Segítsek? - kérdem meg, de már kötöm is össze a hajamat.
- Hát az soha nem jön rosszul - vonja meg a vállát.
- Oki, mit főzünk? - nézek fel rá, ahogy a pultra könyökölök.
- Kínai csirke - tolja elém a receptet, ami egy kis könyvben pihen.
- Wow, ez finom lesz, az tuti - füttyentek egyet. A csirkére a szószt elkezdem kikeverni. Bár néha úgy érzem, kissé lábatlankodom és nem segítek, mivel majdnem mindent meg kell kérdeznem, hol van. De túl jól elröhögünk ahhoz, hogy úgy érezzem, zavarok.
- Te komolyan ott hagytál? - lép közénk Zayn, de abban a pillanatban futnak ráncok a homlokára, ahogy ránk néz. Oké, a hajamban van pár fűszer, meg úgy rajtam is. De csak mert Trisha követelte, hogy az összeset szagoljam meg! És mikor egyik másik kissé erősebb volt, akkor tüsszentettem. Erre ő is. Na ezért van a konyhában több fűszer, mint kellene.
- Arra van az ajtó, fiam - mutat hetykén az ajtó irányába.
- Oh, de jó, hogy ilyeneket is megbeszéltek - forgatja meg a szemeit, ahogy felém lépked.
- Tüsszenteni fogsz - mondom neki nemtörődően, ahogy egy habverővel kikeverem végre a szószt, ami a csirkére megy.
- Honnan ve... - eddig jut, ahogy hátulról átölel és arca megközelít engem. És tüsszent.
- Fekete mágia - suttogom neki hunyorogva, míg kezemet elhúzom az arca előtt lassan.
- Kijössz egy cigire? - kérdi, csak azért is megölelve hátulról.
- Megmutatod, merre van az ajtó? - nézek rá hátra, csodálkozva.
- Ne csináld - nyög fel, a nyakamba temetve az arcát.
- Menj csak - biccent nekem a fejével Trisha.
- Csak mert anyukád azt mondta - morgom neki, mire röhögve kihúz a ház elé. A háznak csak elől van egy kis kertje. Ha ezt annak lehet hívni. Nem nagy ház, épp, hogy elférnek benne, de szerintem otthonos. - Mindig te adsz nekem cigit - állapítom meg, ahogy megint felém nyújtja a szálat.
- Meg mások, és most összedől a világ? - nevet fel, én meg elveszem a szálat. - Majd lesz, amikor te adsz - vonja meg a vállát hanyagul.
- Hogyne, biztos rá fogsz szorulni - forgatom meg a szememet, míg ő meggyújtja a sajátját. Elém tartja az öngyújtót, ajkaim közé szorítom a szálat és a láng felé hajolok. A szemébe nézek, ahogy meggyújtom a szálat. Oldalra kifújom a füstöt és kérdőn nézek rá. - Mióta nem cigizel bent? - nézek rá értetlenül. Elvégre, eddig simán szívta bent a cigit.
- Szerintem anyát zavarta, szóval inkább kijövök - rántja meg a vállát, felfelé fújva a füstöt. Ahogy a nyaka meg feszül emiatt... hát megértem a vámpírokat, ha esetleg léteznek.
- Édes - mosolyodom el a cigimre. Fura tőle pár lépésre állni. Olyan, mintha az exem lenne és egy kínos beszélgetésen esnék át, mert véletlen egyszerre jöttünk ki cigizni. De már gáz lenne visszamenni...
- Haragszol? - sóhajt fel úgy két slukk után kérdőn. Meggyötörten néz rám, bár nem tudom, mitől lehet meggyötört. Alighogy fél órája voltam lent Trishával.
- Szerinted? - kérdem meg őt felvonva a szemöldökömet. A válasz nem, de ő igent fog hinni. Mert azt akarom, hogy azt higgye. Azért egy kicsit megérdemli, nem?
- Ne már, tudod, hogy nem úgy gondoltam. Ne haragudj - lép hozzám közelebb, felnyögve szinte. Én viszont hátrább, és kérdőn felnézek rá, ahogy beleszívok a cigibe újra. Arca egy pillanat alatt változik meg, én viszont uralom az enyémet. - Te szórakozol velem? - hördül fel most már bátran közelebb lépve. Oké, néha nem tudom, honnan jön rá! - Te idióta picsa, én meg már egy órája azon gondolkozom, hogy kérjek bocsánatot! - neveti el magát, magához húzva a derekamnál.
- És még lepicsáz - sóhajtok fel drámaian.
- Idióta picsa, hogy pontosabbak legyünk - villant rám egy gúnyos mosolyt.
- Nem már, mi van, ha rosszul esik? - nézek fel rá, lebiggyesztve az ajkaimat.
- Akkor szólj - közli egyszerűen.
- Te pöcs - mosolyodom el, mire szemét megforgatja. Fejem fölött szív a cigijéből, majd látom, hogy a kezét az oldala mellé visszaengedi.
- Válassz, kicsit szopatlak meg, vagy nagyon - villant rám egy édesen fájó mosolyt.
- Mi? - kérdem meg értetlenül, ahogy kissé hátrább is hajolok, de a derekamnál fogva azért ott tart magánál.
- Kicsit húzzalak fel, vagy nagyon? - kérdez rá újra, közelebb hajolva hozzám.
- Zayn, én még főzni terveztem anyukáddal... - kérem rögtön remegő hangon. Az a baj, hogyha ő azt mondja, hogy felhúz úgy, a kicsi sem lesz kicsit.
- Akkor nagyon - kacag a fülembe. - A kicsi a csók lett volna - közli velem, hogy azért ezt tudjam. A szemem elnyílik és fogalmam sincs, hogy akkor mi is a nagy. Hajamba túr a szabad keze, és nem értem, hova lett a cigije. Apró puszit hagy a fülem mögött, rajtam pedig végigfut a hideg. Érzem, ahogy ajkaival lefelé halad lassan a nyakamon. Érzem a nyelvét. Szememet lehunyom és megkapaszkodok az oldalában. Óvatosan kezdi szívni a bőrt, és már le is esik minden. Oké, tény, hogy kicsit érzékeny vagyok a nyakamra. De felháborít, hogy úgy gondolja, jobban feltud húzni azzal, hogy a nyakamat szívja, mintha megcsókolna. Fogai közé csípi a bőrt, én pedig a fülébe nyögök. Pólóját megszorítom és talán kezdek neki igazat adni, hogy bír engem felhúzni jobban. Érzem, hogy megtépi a bőrt, de azt is, ahogy megfeszíti a hasát, ahogy ujjaim az oldalába vájnak. Érzem, ahogy puszit nyom ugyan oda, de kicsit megszívja így is a puszija végén.
- Az utcán vagyunk - emlékeztetem halkan, mire a fülembe kuncog és elenged. Nyelek egy nagyot, kezemmel végigsimítok a frissen szerzett kis szívásnyomon. Most veszem csak észre, hogy légzésem épp, hogy egy kicsit szuszogós. A lábamat szuggerálom, ahogy igyekszem lecsillapodni. Két keze közé fogja az arcomat és felemeli. Ha akarom, ha nem, akkor is a szemébe kell nézzek. Féloldalasan mosolyog, közelebb hajol. Egy csókra. Én pedig kezemet a mellkasára rakom és lassan hátrább lököm. - Ha te kibaszol velem, én is veled - vonom meg a vállamat egy gonosz mosollyal, hátrább lépve.
- Kikészülök ma tőled. És még csak délután négy... - sóhajt fel megdörzsölve az arcát.
- Kíváncsi vagyok, meddig bírod - paskolom meg a vállát, ahogy visszaindulok a házba.
- Kikészítesz - néz le rám fejcsóválva, ahogy elém lép és kinyitja nekem az ajtót.
- Ezért szeretsz, nem? - kérdem felvonva a szemöldökömet. Cipőmet lerúgom a többi közé, majd visszatérek Trisához.
- Zayn! - hallok meg szinte tombolni valakit.

Sziasztok!
 Kedvenc Írónőnk lebetegedett, ezért megkért, hogy tegyem ki a kövi részt. Írjatok neki sok-sok komit, hogy minél hamarabb meggyógyulhasson! :)
Puszi: Klau

9 megjegyzés:

  1. Jó búlást!:)<3 :D
    XxLilla

    VálaszTörlés
  2. Uristen!
    Rohadt jo lett a rész annyira cukik itenem...mindig meglepsz hogy milyen részeket hozol...siess a kövi résszel és jobbulást!:)❤❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jo lett!
    Egyre jobban szeretem zaynt :DD jobbulást, es várom következő reszt!:))))))

    VálaszTörlés
  4. Jobbulást! Nagyon jó rész lett, várom a kövit!:D :D

    VálaszTörlés
  5. Fantasztikus volt!
    Jobbulást! :)
    <3

    VálaszTörlés
  6. Frenetikusan csodálatos volt! Mihamarabbi jobbulást Kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett, mint a többi❤ Hamar a következőt:) JOBBULÁST!❤

    VálaszTörlés
  8. Jobbulást! Minnél hamarabb gyógyulj meg, és hozd a következő csodálatos fejezetet!!

    VálaszTörlés