2018. szeptember 16., vasárnap

271. Rész

x--- Zayn Malik ---x


- Szerintem el akar hagyni - megvonom a vállamat és csak a sört forgatom a kezemben míg London látképét nézem.
- Most vállaltátok fel egymást - Louis felhördül én pedig megcsóválom a fejem.
- Akkor is túl fura. Nagyon rövid idő alatt megváltozott a személyisége az ellentétére.
- Lehet, úgy éli meg a felvállalósdit, mint más nők a házasságot. Elő tőr belőle a sárkány - Danny nevet, és Xav is elenged egy mosolyt.
- Komolyan Danny, egyik napról a másikra - csettintek egyet, csak hogy szimbolizáljam milyen gyors az egész. És nem tudom miért, fogalmam sincs. Ahogy azt sem tudom, mit kéne most kezdenem vele, ha nem hajlandó beszélni róla.
- Nem faggattad ki Albust? - Kérdez most rá Larry.
- Helenát? - Veti fel Louis.
- Albust kérdeztem, nem mondott semmit. Helenát még nem - talán adnom kéne annak is egy esélyt. - De komolyan, az a logikus magyarázat, ha elakar hagyni. - Nincs más. Nem lehet más. Elutasító velem, mindenből kizár és hozzám sem szól. Látom, hogy baja van és fél valamitől és nem mond semmit.
- Hát, a hirtelen személyiség változás egyik oka lehet az agydaganat... - Larry vállat von én pedig komoran ránézek.
- Igen, meg a klimax is köcsög - Xavier tarkón üti aztán lehamuz. Mind cigizni jöttünk ki, és ő cigizni sem cigizik már.
- Ezeket inkább hagyjuk is - felhördülök és elnyomom a cigimet. Agydaganat... idióták. Ilyeneket inkább ne mondjanak nekem. Bemegyek, és egyenesen Helena mellé huppanok le egy mosollyal. Meghúzom a sörömet és tovább mosolygok rá, ő pedig értetlenül rám.
- Mit akarsz Malik?
- Átment hozzád Zoe, és azóta fura. Tényleg átment hozzád? Mással volt? Mi baja? Te tudsz valamit?! - Kétségbeesett vagyok és már az sem érdekel, ha ez látszik. Lehet, hogy beleszeretett valaki másba, és most viszont fél ezt közölni velem mert már éppen kiteregettük minden mocskunkat a világ elé.
- Te hülye vagy - felhördül és felállva a konyha felé indul. Én pedig utána.
- Helena, kétségbe vagyok esve. Te tudsz valamit? Jézusom legalább nyugtass meg ha igen. Elakar hagyni? Mit csináltam? - Ő tölt magának egy kis felest és le is húzza majd újra tölti és rám néz.
- Nem hiszem, hogy el fog hagyni.
- Nem hiszed?! - Felnyögök és elveszem előle a felest és most én húzom le.
- Tudom mi a baja - fintorogva néz rám én pedig lecsapom a felest az asztalra. Valaki! Végre!
- És mi?! - Gyorsan kérdezek rá mikor nem válaszol, miért nem mondja csak el?!
- Ez nem az én szerepbeosztásom Zayn. Ez rá tartozik, semmi jogom bármit is mondani erről a dologról.
- De milyen dolog? Milyen jellegű? Helena kikészültem ebben az egy hétben körülbelül. Nem szól hozzám, nem érhetek hozzá, alig alszik, alig eszik! Nem mond semmit, kizár mindenből! Veszekszik velem minden miatt, annyira megváltozott! És már nem is akar dolgozni, nem mert bemenni valahova ahova eddig mindig bement és én csak tu...
- Zayn - felemeli a kezét és megállok. - Beszélek vele majd, de csak hagyj neki egy kis időt, jó? - Gyenge mosolyt villant rám és leeresztem a vállaimat. Mi a faszom történik vele? És miért nem tudhatom, miért nem mondja el? Tölt nekem még egy felest, és magának is. - Húzd le, bulizz egyet, hagyd hogy ő is kicsit feloldódjon a baráti körében és élvezd az estét. Ne parázz - lehúzza a felest és kisétál. És én is lehúzom az enyémet. Mégis hogy kéne buliznom mikor ő ilyen velem? Hogy engedhetném így el magam. A legzavaróbb, hogy Helena tudja, és nem mondja el. Pont mint Zoe. Ez valami csajos szövetség?! Mit nem tudhatok én, amit Helena igen?! Én vagyok a párja! Lehúzok még egy felest és kisétálok a nappaliba. Dannyék tartanak most bulit, de a banda a szokásos. Zoe nem ivott ma semmit, nem is cigizik de legalább most nevet. Hosszú idő óta először.
- Xavier, a modest mindig is szar lesz - Niall elröhögi magát míg új sört bont magának.
- Örülök, hogy már nem vagyok benne, ami azt illeti.
- Megtudjuk érteni - Harry megrántja a vállát. - Nemsokára bejelentjük, hogy szünetel a csapat. Mindenkinek lehet egy kis szóló karriere.
- Előbb is bejelenthettétek volna, akkor nem ment volna rá a vagyonom fele - felhördülök és ők csak röhögnek.
- Bocs, mi sem így terveztük elhiheted. Attól a szerződés még kötelez minket. Arra hajtunk, hogy lejárjon a szünet alatt.
- Jó taktika - elvigyorodom és ők felemelik a piájukat. Én is felemelem a sörömet és iszok belőle.
- Én azon gondolkoztam, hogy a saját albumommal megyek egy turnét, hátha - osztom meg velük, és mindenki meglepődik és rögtön kapok egy kisebb tapsot. Bár nem őket nézem, hanem Zoet. Zoe csak mered rám.
- Turnézni akarsz menni?! - Élesen kérdez rá én pedig felvonom a szemöldökömet.
- Eddig nem volt bajod a turnékkal, és mivel most egyedül megyek ezért akár te...
- Mikor akarsz menni?! - Ő is jöhetne velem végig.
- Nem tudom, négy-hat hónap alatt lelehetne szervezni de te is jöhetnél velem. Legalább elkezdhetnénk utazgatni - vonok vállat könnyedén. Ezekből eddig soha nem volt vitánk, megtudtuk beszélni normálisan. Helena is Zoet szuggerálja, mindenki más pedig minket.
- Négy-hat hónap - maga elé motyogja és a térdeit nézi. Eddig nagyon támogatott a saját album ötlettel és megvalósításával. Mi történt... mi az ami miatt már nem támogat?!
- Oké szerintem váltsunk témát... - morogja Xavier a mentségemre.
- Jaj, múltkor úgy beparáztatott Kim... - Dannyre nézek. Imádom őket, mindig kihúznak a szarból.
- Mivel? - Kimmel már kezd tényleg komoly lenni a helyzet, lassan be kell mutassa.
- Azt hitte terhes, vagy két napon át paráztunk - elröhögöm magam. Szerintem nálunk Zoeval soha nem volt ilyen. Hogy attól féltünk volna, hogy terhes. Illetve, egyszer beszopattak Dooval karöltve, de nem volt semmi komoly. Zoe mindig tudta, és mindig védekezett.
- Kínos lenne a turnédra egy kölyök - Louis rám röhög és én is felröhögök.
- Nem tudnám pont most elképzelni, hogy... - eddig jutok és Zoe feláll. Helena is. Én pedig értetlenül nézek rá. Látom az összeszorított száját és csak mered rám. Látom, hogy remeg... hogy fél és hogy dühös. Mi a fasz.
- Zoe... - Helena halkan mondja ki először a nevét és én is felállok. Mi a fasz... mi a fasz. Kinyitja a száját és becsukja ahogy végig néz a társaságunkon. Mindenki őt nézi. Helena hozzá ér a kezéhez és látom, hogy ki akarná húzni a szobából, el tőlünk. A turné, vagy a gyerek említésére?!
- Terhes vagyok - rám néz is szimplán kimondja. Én pedig megszédülök, és rosszul leszek és a szívem olyan gyorsan kezd dobogni, hogy elzsibbadok. Kiesik a sör a kezemből és bámulok rá. A kezére ami átfonja a hasát. Terhes? Ez... ez az? Ez a baja? Terhes?
- Élet... - nem akarom elhinni. Tényleg terhes?! Szívat?! Gyerekünk lesz?!
- Elakarsz kísérni abortuszra? - Dühösen kérdez rá és nálam megduplázódik minden érzelem. A rosszullét, a szívverésem és a zsibbadás. Mi? Kisétál és becsapja maga után az ajtót.
- Zoe! - Helena utána kiabál és már fut is. Én pedig visszahuppanok a fotelba. Mi. A. Fasz. Mindenki csak bámul, és Xav kikapcsolja a zenét.
- Szerintem... utána kéne menned - közli a torkát köszörülve Louis.
- Támogatom - jegyzi meg Harry és Liam egyszerre.
- Baszki - Danny a hajába túr és rám néz. Nem bírok felállni. Terhes. Zoe, terhes. Zoe terhes?! Az én barátnőm? Tőlem? Mikor?! Mióta?! Abortusz... abortusz... azt mondta, abortusz. Hogy... Felállok és már sprintelek is. Látom, hogy a lift lefelé megy, én pedig máris lefelé kezdek rohanni a lépcsőn.
- Picsába, picsába, picsába! - Csak magamban motyogok míg lefelé rohanok. Mikor leérek a lift már ott van, de ők nincsenek. Szóval kirontok az utcára. És meglátom őt, lassan sétál el. Mögötte Helena én pedig ismét futok. És eltarolom Zoet Helena mellől.
- Baszki, élet! - Magamhoz szorítom és hallom a szipogását.
- Nem akarom. Nem akarom ezt a gyereket - eltol magától én pedig értetlenül nézek le rá. - Élni akarok, bulizni, inni, cigizni és dolgozni. Nem akarok otthon maradni és anyukásat játszani, míg te turnézol valahol mert nem repülhetnék terhesen! És nem mehetek terhesen dolgozni olyan helyekre ahova mennék. És nem csinálhatok semmit terhesen és én... én nem! És nem akarom ezt Zayn! - A mellkasomra üt én pedig csak meredek le rá. Össze van törve. Dühös, csalódott és... szomorú. Szomorú mert terhes tőlem.
- Ne mond ezt... Cica, kérlek ez... ez nem. Ennek nem így kéne lennie ez...
- Ez az! - Rám üvölt, ott az út közepén. - Nem így kéne lennie! Nem kéne terhesnek lennem huszonegy évesen Zain! - Zain. Szóval ennyire dühös rám, emiatt. - Elakarom vetetni.
- Nem - kilehelem csak a szót. - Zoe nem - újra kimondom, erőteljesebben. Megrázom a fejemet és elengedem őt. A kezeimet a tarkómra szorítom. Értetlenül nézek rá. Elvetetni? A gyerekünket?
- Ez egyelőre kurvára az én testem! - Magára mutat, dühös és ordít de még mindig sír.
- Zoe - Helena halkan szól hozzá. Óvatosan, míg lopva rám néz.
- Hogy mondhatsz ilyet?
- Oh, azt hittem nem lenne jó ha most csúszna be egy gyerek a turnédra!
- Nyilván nem arra gondoltam, hogy terhes vagy! De szeretlek, és azt a gyereket is szeretem! Családot akarok veled és... hogy a picsába mondhatsz ilyet?! - Értetlenül nézek rá. - Azt hittem azért változott meg a személyiséged és lettél velem rideg, mert már nem szeretsz és el akarsz hagyni, nem azért mert terhes vagy és ennyire undorodsz a gondolattól! - Jézusom... uramatyám. Hányni fogok... biztosan hányni fogok. Mióta terhes? Egy hete tudja, ez biztos... azóta ilyen. De vajon... akkor hány hetes a baba és.. ő cigizett és ivott... és... - Hány hetes vagy? - Felzokog és eltakarja az arcát.
- Nem tudom! - Lehet, hogy baja lett a cigitől és alkoholtól? - Mi van? Attól félsz, kicsúsztam a három hónapból és már nem lehet elvetetni?
- Te teljesen megbolondultál. - Üveges tekintettel meredek rá ő pedig rám. - Szeretlek - halkan nyögöm ki neki míg felé lépek óvatosan, és ő nem lép hátrább. Szóval újra felé lépek, és átölelem. Magamhoz húzom, és érzem mennyire remeg. Szóval ettől rettegett, hogy terhes. Ezért nem szólt hozzám, nem ért hozzám és ezért tett mindent. - Együtt vagyunk mindenben élet. Te, én és a pici. Semmi baj, megoldjuk. Végig melletted leszek - ő zokog és csak zokog míg átkarol. És utálom, hogy ezt érzi, amiatt mert terhes. - Menő tetkós anyuka leszel... - és felnevet én pedig elmosolyodom. Csak mert ez azt jelenti, hogy akkor mégsem akarja elvetetni ha ezen nevet, ugye? - Én akarom ezt a babát... téged is akarlak. Megoldunk mindent, ígérem nem leszünk befásult szülök nulla élettel. Átbeszélünk mindent, jó? Ne mond, hogy abortuszt akarsz... - Jobban hozzám bújik.
- Félek - tudom. Tudom, hogy fél. Ez volt élete egyik legnagyobb félelme. Basszameg, én is félek!

11 megjegyzés:

  1. Szia Des!
    Elősször is a, hogyan tovább az Electronic lov3 Malik után-hoz fűznék, még hozzá valamit. Azzal folytasd ami, benne van a zsigereidben, ami lefoglalja az agyadat...ami mindenütt ottvan kicsit jobban mint a többi és mi örömmel vetjük rá magunkat- ezt az utóbbi fél mondatott már írtam, de most is igaz. :)

    És akkor mos a részről
    * A srácok és az agymenős kitalálgatásaik...egyszerre vágtam volna fejbe őket és röhögök rájuk.
    - Zayn persze, hogy azt feltételezed egyből, hogy elekar hagyni...figyelmen kívül hagyva a sokmindent amin együtt keresztűl mentetek...mondjuk, jobb is, hogy mondjuk úgy figyelmen kívűl hagytad, mert ha nem teszed akkor meg ez lett volna az indok/ok. Nem szeret? Zayn oké, hogy most sokkal másabb volt- megvoltrá a nyomos oka, most már te is tudod- de még így is átjött mennyire imád...számára-csak úgy mint számodra- nem létezik más mint Te..
    - Ahogy Helenát faggadtad egyszerre fájt és mosolyogtatott meg...
    - Ahogy kiderült, hogy Zoé a ti szerelmetek gyümölcsét hordja a szíve alatt...a mód ahogy fény derült rá, hát mit ne mondjak...engem is a hideg-meleg rángás kísért... Egyszerre lettem volna melletted, és mentem volna Zoé után...közbe meg téged szugeráltalak és közben gondolatban rángadtalak..hogy menj már utánna rá érsz később rosszul leni :D tudom kedvességem határtalan.../illetve útlevéllel rendelkezik.
    - A beszélgetésetek igen csak szívbemarkoló volt...
    * Zoé, megint utálni fogsz... tudom, hogy most félsz és aggódsz ami természetes. De, az, hogy egy kis ÉLET növekszik benned, az nem egyenlő azzal, hogy vége az életednek. Sőt! Igen is kell majd kettesben eltöltött idő és Én idő is..., hogy igazán kiegyensúlyozottak tudjatok lenni...és a kapcsolatotok is ilyen -bármilyen viccesen is hangzik a sokminden után- harmónikus maradjon-és ezt a baba/gyerkőc is érezni/látni fogja.. és tudom valahol a sokmindennel együtt ettől is nagyon nagyon félsz-...akárhogy nézem...igen a kapcsolatotok..harmónikus..
    Nem lesz könnyű...de együtt megoldjátok.

    Lehet, hogy még jövök...régi szokásához vissza tért és....kilépett a kis mocsok úgy hogy nem küldte el a kommentet...újra írtam- természetesen...de fogadjunk, hogy egy csómó minden kimaradt :D..szaval még lehet jövök :)

    Milyen az egyetem? Vagy ezt kicsit később kérdezzem? :) :)

    Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam és hogy ilyen hamar kaphattunk részt.
    Nagyon kíváncsian várom a következő részt!
    További kellemes hétvégét kívánok Neked!
    Imádás van! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs!
      Képzeld, elkezdtem újra írni az egyik könyvem :D
      Köszönöm szépen a komit! A következő részt most sikerült befejeznem, szóval nemsokára ki is pakolom:)
      Azegyetemet hagyjuk.
      Imádás van! <3

      Törlés
    2. Szia!
      Kêt dolog fordult meg a fejemben: valami elkapott es ujra irod a hmm-t. Habár nem hiszem, ês szerintem úgy feegeteges ahogy van. A másik: elkezdted ujra irni egy olyan könyved amihez még (még! :D ) nem volt szerencsém..szaval ez az ami foglalkoztat...ergo nagy esêly van rá hogy megosztod idővel velünk...(?) tudom..nagy ok fejtês volt. :D (hisz 'majdnem' nyilván :D vagy nem :D )
      Oh hamarosan újrêsz köszönjük szêpen. (Már is pulsz 60%-al javult a szombaton dolgotunk kedvem :D )

      Imádás van! <3
      További kellemes dêlutánt!

      Törlés
  2. Uuuuhhh azt hiszem erre nem lehet elsö olvasás után értelmesen reagálni... Minden egyes betüjére érdemes várni.. fantasztikus..
    Csak h na.. több német Bestseller t olvastam El kiváncsiságból es hat mit ne mondjak.. egy rész több fordultam tartalmaz ITT Mint az egész regeny..szóval na le a kalappal.. és köszönöm a részt..
    Imádás Van
    Egy hū olvasó Aki Nagy Fan es Minden

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!:3
      rájöttem, hogy az emberek szerintem azért szeretik az írásomat, mert nagyon sok dolog történik benne. Bár szerintem ez néha rossz is. Mármint emiatt lehet néha nincs élet szaga a storynak, mégha eleve olyan kontextusban van is, hogy nem is lehetne az neki. Nehéz vissza fogni magam :D
      Nagyon szépen köszönöm, tényleg! Imádom az ilyen jellegű komikat. Imádás van!:3

      Törlés
  3. Nagyon imádtam. Még így évekkel később is a legjobb vagy. Hatalmas kíváncsisággal várom a folytatást.❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahw, köszönöm szépen! Nemsokára rakom is ki az új részt. Imádás van!:3

      Törlés
  4. Can I simply say what a relief to find someone who really knows what theyre speaking about on the internet. You undoubtedly know how you can bring a problem to mild and make it important. Extra people must learn this and perceive this aspect of the story. I cant believe youre no more widespread since you positively have the gift. online casino bonus

    VálaszTörlés