264. Rész

x--- Zoe Fable ---x

- Megoldom - veszek egy mély levegőt és csak várok.

- Nem lehet, muszáj itt bent maradnom hölgyem e...

- Menjen már ki! - Dühösen csattanok az ápolóra és pár másodperc ácsorgás után kimegy. Egyedül is letudom mosdatni magamat... Tény, hogy nehezebben mintha ő segítene. Fáj, és sokkal tovább tart levenni a kórházi ruhát, mintha segítene... de nem akarom, hogy akárki is segítsen. És akkor végre, hosszú idő után végig tudok nézni a saját testemen a tükörben. És levegőt sem nagyon kapok. Látom a lábamat gipszben, a kezemet. A piszkos hajamat és bőrömet. A vágásokat, hegeket, öltéseket. Látok mindent. Soha életemben nem néztem még ki ilyen szarul. A halvány kockák a hasamon már nem is látszanak. Csak a bordáim. Azt hiszem picit lefogytam... De lehet, hogy szimplán csak a halál maga... szörnyen nézek ki. Fogom a szivacsot és átdörzsölöm vele magam. Hosszú idő után, valahogy jobb érzés mint régen valaha is volt. Lehet, mivel akkor nem becsültem meg. Nézem, hogy jön le a bőrömről a kosz, betadin és mindenek alatt a vér. Mindennap újra és újra átgondolom. Hogyan jutottan el idáig, mit vesztettem és mit nyertem. De legtöbbször azt a beszélgetést gondolom át. Mit mondhattam volna máshogy, nem szabadott volna kétségbeesnem. Rémlik az esés. Tudom, hogy nem csuktam be a szemem, csak bámultam felfelé. Még mindig feltudom idézni az érzést. A heves szívdobogást, a szél süvítését a fülemben. Ahogy a hajamat is látom. A tehetetlenségemet. Rémlik minden amit átéltem "odaát". Bármi is volt az. Nem tudom, hogy az tényleg egy túlvilág volt, vagy csak az agyam, ahogyan leállt. De azt hiszem, azt az érzést soha nem fogom tudni elfelejteni. Az tényleg olyan volt, mint a színtiszta félelem, amikor lerántottak. Nem igazán éreztem még azt a fajta csontig hatoló félelmet. Talán csak amikor élve eltemettek. Halkan kuncogok fel és nézek szembe a saját tükörképemmel. Vizes hajjal, végre újra tisztán. Tényleg kimondtam magamban azt, hogy csak akkor, amikor élve elástak. Hányan mondanak ki magukban még ilyeneket? Csak egy bugyit veszek fel és egy sport melltartót és kirontok a fürdőnek nevezett steril csempe szobából.

- Öhm... nem felejtettél el valamit? Mármint nekem oké - von vállat Xav végig mérve.

- Szerintetek ez normális? - Mutatok végig a testemen.

- Az, hogy fehérneműben jössz ki mindenki elé? Nem - hördül fel Zayn értetlenül.

- Vonatkoztass el az óvó-védő ösztöneidtől - intem le gyorsan. - A testemre gondoltam. Látjátok ti is?

- A tested? Igen, látjuk - Larry látom, hogy össze néz Helenával. - Bedrogozták?

- Oké, demonstrálom! - Miért kerülgetik velem a témákat?! Felhúzom Danny pólóját és rámutatok a hasára ő pedig lenéz.

- Én fiú vagyok, te lány. - Lehunyom a szememet egy pillanatra.

- Könyörgöm.

- Nálad normális. - Zayn szólal meg először engem pedig csak újra elönt a méreg.

- Nálam?! Nálam normális... nálam normális, hogy megerőszakolnak, elásnak élve, megvernek, elrabolnak, meglőnek, leszúrnak, megkínoznak... nálam normális, hogy meghalok. Nálam normális! - Rákiabálok ő pedig felvonja az egyik szemöldökét.

- Igen. - Mintha fogta volna a benzint és meglocsolt volna vele. Ilyen higgadtan, hogy tudja velem ezt közölni?! Ez nem normális! - Mivan Zoe? Beütött a rendes tudatod? Nem láttam vagy öt éve.

- Ez kurvára nem vicces Zain!

- Láttál nevetni az elmúlt években? - Félre dönti a fejét és hallom magunk mögül a sóhajtásokat.

- Jogos. Nem nagyon szoktál kiakadni ezeken. Mármint ha a testedre gondolsz, és hogy tele van sebbel. Régen te mondtad, hogy a munkáddal jár. Mint egy festőnek a festék a kezén.

- Igen, de ezek vágások a bőrömön!

- És hányszor mondtuk ezt el neked? Főleg Zayn? - Nem segítenek... abszolút nem. Leülök az ágyamra, nem megy még túl sokáig ez az állós dolog. Csak ülök és bámulom a lábaimat. Az a zuhanás ott soha nem ér véget. Úgy érzem még mindig zuhanok.

- Te nagyon elbaszott vagy - felocsúdok Laurenre, amint rám bámul.

- Kösz.

- Nincs mit - megvonja a vállát és egy halvány mosolyt kapok azért tőle. Összerezzenek, mikor Zayn a hátamra teríti a köntösömet.

- El kell szívnom egy cigit. - És ezzel a kijelentéssel már fel is állok. Rendesen eltakarom magamat a köntössel, belelépek a cipőmbe és elindulok kifelé. Legalábbis csak az egyikbe, a gipsz még mindig rajtam van. Viszont ahogy én kilépek az ajtón, valamiért mindenki más is velem együtt jön. Jó rég óta nem szívtam el egy cigit... és most elfogok. - Nem kell ekkora kíséret.

- Én is elszívnék egyet - tulajdonképpen, mindenki egyszerre biztosít engem arról, hogy szívesen cigiznek velem. Beszállunk a liftbe, én pedig megnyomom a földszint gombot. És akkor... akkor történik valami a liftben. Mert mindenki egyszerre kérdez rá, miért nem a tetőre megyünk, ahol van kijelölt rész erre, és miért lefelé, és hogy lehet megállítani a liftet.

- Lent egyszerűbb, mi a bajotok vele?

- SAS. Lent van a SAS. Macerás átjutni rajtuk, aztán visszajutni és...

- A SAS az én csapatom volt, dolgoztam velük. Átengednek - tényleg azt hiszik, ezt beveszem? Valamit nem akarnak, hogy tudjak... Zayn csak a korlátnak dől, és néz rám. Nem szól semmit, míg mindenki más megpróbál meggyőzni, hogy nekem lent nem lesz jó. - Mit csináltál Malik? - Egyenes ránézek. Vagy ő tett valamit, vagy ő hozzá van köze annak, amit nem kéne megtudnom. - Megint elvettél valakit, amíg haldokoltam?

- Kivételesen nem csináltam semmi ilyen jellegű dolgot, kösz a bizalmat - és csönd. Senki nem szól semmit, én pedig csak várok. Egy halk hangjelzés a lift részéről, hogy megérkeztünk. Én pedig kilépek.

- És újra lábra állt - Zack felröhög amint meglát, fegyverrel és teljes harci díszletben.

- Kurva vicces vagy Zack. Piros kódnál a barátaimat lődd le, zöldnél mindenki mást. - Jobb ha előre megbeszéli az ember, milyen helyzetben mi a teendő.

- Te is kurva vicces vagy - Xavier felmordul én pedig villantok rá egy mosolyt.

- Hova-hova?

- Cigizni. És ha nem állsz el az utamból Matt, széttöröm rajtad a gipszemet - csak sóhajtok egyet míg beletúrok a hajamba. Rám fintorog... Ennyi akadályt egy cigiért!

- Hárman menjetek ki és tisztítsátok meg a terepet - már a rádiójába beszél. - Tom, nézz körül a tetőkön, a csomag cigizik.

- Ha még egyszer csomagnak mersz hívni a lábamon lévő gipszet is széttöröm rajtad! Én nem egy küldetés vagyok! - Dühösen nézek fel rá, és állom a tekintetét.

- Abban biztos vagyok, hogy széttörnéd rajtam a gipszeidet. Szolgáltam veled, ha rémlik belőle valami...

- Nehéz elfelejteni - mutatom fel neki az ép kezemen a kisujjamat.

- Ez ilyen - vállat von. Ők az egyedüliek akiktől nem kapok szomorú tekintetet csak egy vállrántást. És ezen elmosolyodom. Nekik is éppen olyan természetes az, hogy levágták a kisujjamat, mint nekem. A melóval jár. Valakinek az jár vele, hogy stresszes, vagy festékes lesz... minket szétvernek és megkínoznak. Talán ezért éreztem én is mindig normálisan, hogy ennyi mindent visel emlékeztetőül a testem. Miattuk.

- Mehetek már? - Kérdezek rá a kinti eseményekre.

- Kész? - Kérdez rá a ismét a rádión.

- Innen fentről nézve mint a hangyák, leadjak egy figyelmeztető lövést?

- Jézusom Tom, ezek csak firkászok.

- Ha a helyükben lennék, én firkásznak álcáznám magam, a fotós táska tökéletes rejtekhely lenne egy jó kis mezei bombának.

- Nem túlzás ez egy kicsit? - Kérdez közbe vonakodva Larry. Matt felvont szemöldökkel néz át a fejem felett.

-  Láttam már egy kislány holtestébe elrejtett víz bombát. Semmi nem túlzás.

- Matt... - felnyögök. - Nekik ez túlzás, zökkenj ki egy kicsit, nem a bázison vagy hanem normális emberek között - bele ütök egy finomat a karjába. - Vigyázok magamra.

- Vettem észre, hogy vigyázol magadra - csak mordul aztán a fegyverével int az ajtó felé, miszerint mehetek. És én megyek.

- De mi az a víz bomba... nem hangzik veszélyesnek így elsőre - motyogja Ant kifelé menet.

- A víz bomba egy olyan fajta bomba, ami akkor aktiválódik, ha a víz átlép egy bizonyos szintet. Mondjuk van egy dobozod, azt feltöltöd a feléig, benne a bombával. A szint amit megadsz az pontosan a vízszint felett van egy centivel. Amint megmozdítod... - megvonom a vállam és csak ránézek. - Egy mezeit arrébb tudsz vinni, egy víz bombát nem. Az visz téged arrébb - halkan nevetek fel és látom amint mindenki csak fintorog rám. - Jó, tudom, hogy betegnek tűnök, de én szolgáltam kint. Ezek... ezek mindennaposak voltak. Ha mindennap a lábtörlődre raknak egy döglött patkányt hozzá szoksz. A kinti dolgok is ilyenek.

- Ez egy csodálatos hasonlat volt - Helena csak a fejét csóválja.

- Hát mégsem mondhattam valami szép virágcsokrot, egyik nap sem kellemes de hozzá szoksz.

- Együtt vannak?! - Értetlenül nézek a tömeg felé akik most fényképezgetnek minket, de a srácok vissza fogják őket. A fegyvereknél nem mernek tovább menni.

- Mi?

- Kiléptem a bandából és nyilvánosan kétségbeestem mikor leestél. - Zayn az ajkai közé szorít egy szál cigit, kattan az öngyújtója és a kezeivel árnyékolja, hogy meg is tudja gyújtani. Látom amint beleszív és a füst felszáll és utána néz rám. Lehuppanok a padra és én is előveszek egy cigit.

- Kiléptél? - kérdezek rá újra most már próbálva a cigin levezetni a kétségbeesésemet.

- Ki.

- Perrie?

- Leszarom.

- A srácok?

- Csalódottak, de jóba vagyunk.

- A szerződések?

- Meg van a mellékesem, szóval nem igazán csesztek ki velem, hogy mennyit vettek el. - Oké... Ez így sok. Kilépett és csak így közli?! Miért pont mindenki előtt? Elmondta volna, hogyha nem jövök ki cigizni?!

- Kiléptem, mert kiakartam. Már egy ideje kiakarok, magam miatt is. Nem csak miattad. - Csodás...

- És mondtál még valami mást? Csináltál esetleg még valamit? Mit tud a világ? Tudja, hogy velem vagy? Tudják, hogy Perrie csak egy szerződés volt?

- Élet, még én sem tudom, hogy velem vagy-e... - felröhög és a lába elé dobja a cigit aztán rátapos. - Elfelejtetted megbeszélni velem mit is akarsz azok után, hogy meghaltál. Valahogy az egyetlen dolog a fejedben az volt, hogy fegyvert kell szerezned, szóval nem tudom, mond meg te - megvonja a vállát és felém fordul. A cigibe szívok mielőtt mondanék még bármit is. Lehet erre bármi jót felelni? Van erre jó válasz? Vagy csak a legjobb válaszra lenne lehetőségem, ami még mindig tartalmaz magában rossz kimenetelt.

- Mert megakartak ölni. Ezért akartam fegyvert. Mert ha még mindig megakarnak, és ti a közelemben vagytok... én nem akarom, hogy bajotok legyen. Mióta dolgozom ez az egyetlen amit próbálok elkerülni, hogy titeket belevonjanak. Zayn... - csak elhallgatok és nem tudok neki mit mondani.

- Szerintem ez életük első nyilvános vitája -  Danny suttogása így is elér az agyamig. Szóval a fotósok és riporterek felé fordulok. Tényleg nyilvánosan vitázunk. Nem felejtettem el vele megbeszélni...

- Én... én azt hittem egyértelmű mi van közöttünk - értetlenül nézek újra rá. - Csak azért mert meghaltam... - felhördülök és értetlenül próbálok újra kiolvasni valamit a szeméből. Még halálomban is mellette voltam... azt hiszi nem akarnék vele lenni? Nekem ez egyértelmű!

- Nem vagyok benne biztos, mi is az-az egyértelmű.

- Hogy igen! Javaad! - A kezéhez nyúlok, bele se gondolok csak megszorítom. - Szeretlek... - halkan mondom neki, kicsit még zavarba is jövők, hogy tényleg először mondom ezt neki ennyi ember előtt. Bár a fotósok nem hallhatják, elég távol vannak tőlünk, de azt biztosan látják, hogy megfogtam a kezét. Ő pedig csak bámul a kezünkre.