251. Rész

x--- Zayn Malik ---x

Nézem, hogy milyen megszeppenten nézi a műsör vezetőt. Nézem, és ahogy ő sem, én sem szólok semmit.

- Ez csak egy szar vicc, ugye? - Azt hiszem belőlem is csak ennyi jönne ki a helyében. - Rossz példa vagyok, mert életben akartam maradni?! Ez most komoly?! Én vagyok a szar alak amiatt mert... - elharapja a mondandóját, összeszorítja az ajkait és vesz egy mély levegőt. Megkérdezte tőle a nő, hogy nem érzi magát burkoltan rossz példaképnek amiért már meglőtt embereket. - Én nem tartozom egy rohadt vállalatnak sem, nekem nem mondják meg mit mondjak, én nem vagyok befolyásolva mint a legtöbb ember ebben a kibaszott műsorban. Szóval szabadon mondhatom akárki képébe, hogy: Baszdmeg - megvonja a vállát egy mosollyal. - Nyíltan kijelentem, hogy nem! Nem érzem magamat rossz példaképnek pont ezért a cselekedetemért, mert védtem magamat és másokat. Sőt, azt is kijelentem, hogyha egy barátom élete múlott volna ott, akkor nem gyomorra és végtagokra célzom, hanem fejre. És higgyen nekem, tudok célozni! - Dühösen áll fel és egyszerűen végig nézem, hogy kisétál. Én pedig elnevetem magam. Istenem, mekkora karakter még mindig! Tapsolok párat, mire mindenki hülyének néz.

- Nézzen magába mindenki - emelem fel a két kezemet védekezően. - Igazat mondott, én is kimondanám dehát... - elvigyorodom, és remélem mindenki érti, hogy én abba a kasztba tartozom, akinek megmondják mit mondhatok és mit nem. Louis a vállamba boxol és kifelé mutat, Zoe után.

- Szarj le egy kicsit mindent, menj nyugodtan - Liam megvonja a vállát, és csak aztán néz rám. - Mármint, ez elég kemény volt. És jogos persze, kit érdekel egy ilyen show? Ez fos - újra vállat von, aztán megtámasztja a fejét és unottan néz a közönségre. - Istenem de bemutatnék nekik néha. - Egy sóhajjal és egy apró mosollyal nyomom fel magam a fotelból. Azt hiszem elkezdődött. Mármint, Zoe most kiborította a bilit nagyon sok embernél. És egy mondattal sok mindent elmondott erről a világról. Neki nincs a háta mögött egy szervezet, hogy megmondja mit csináljon. Mindenki másnak itt van. Az emberek és rajongók többsége, felfogja fogni, én mit mondtam, és a srácok miért reagáltak így, vagy mindenki más. Hogy miért nem szóltunk közbe vagy védtük be a nőt. Mert igazat mondott. És mert jogosan tette azt, amit tett. És én most kisétálok hozzá, célirányosan, minden kamu indok nélkül, hozzá. Rá se nézek Perriere... és ezzel már látom a felkelő shippereket, a fanartokat, a fan storykat, az elméleteket... az igazságot, és látom a modestet amint fejmosást kapunk. És ezt mind leszarom... szabad ember vagyok, én döntök arról mit akarok és mit mondok. Szóval olyan magabiztosan sétálok ki, egy féloldalas mosollyal az arcomon ami utoljára talán az X-factorban volt őszinte kiegészítőm. A folyóson is így sétálok végig, a hirtelen csilivili világból áttérek egy szürke részre... csak az fontos, amit látnak. Ezt nem látják. Zoet sem látják amint beleboxol a falba kettőt. De úgy igazán... erőset. Aztán dühösen rám néz.

- Ennyi tart vissza attól, hogy visszamenjek és agyon verjem! - Látom, hogy az ujjaival demonstrálni akarja, de én nem látok közötte semmit, mintha igazából már semmi sem lenne ami visszatartaná. - Komolyan Zayn! Rohadtul felkúrodtam! - széttárja a kezeit, egy itt dolgozó véletlen beleütközik, bocsánatot kér, Zoe viszont csak szúrósan néz utána. - Ahh, faszom - elfordul tőlem, és látom, hogy, megdörzsöli az arcát. Nyög egyet, aztán újra vissza néz rám. - Neked nem kéne itt lenned.

- Elég nyilvánvaló utalást tettem, hogy nem tehetem azt amit akarok, a fiúk is kicsit kiakadtak erre az egészre már, szóval kijöttem hozzád. Mert soha senki nem mondhatta meg mit csináljak, csak anyám és Walter... és mint tudjuk, az egyik halott, a másik pedig bízik bennem - elvigyorodom és közelebb lépkedem hozzá. - Lelépünk? - Kérdezek rá konkrétan. - Tudod, azt csinálhatnánk amit akarunk, mit szólsz?

- Veszélyes.

- Ez nem veszélyes. Bár a mai napunk tele lesz botránnyal, de akkor ha már csináljuk, jól csináljuk - elneveti magát, a fejét pedig a mellkasomra dönti.

- Hova akarsz menni?

- Jó kérdés - átölelem őt már közben kifelé terelem.

- Ebből nagyon-nagy botrány lesz, ugye tudod? - Kérdez rá elbújva a karomban.

- Leszarom - a fülébe suttogom, ő pedig halkan felnevet. Rögtön beülünk egy taxiba és közlöm vele, hogy a legközelebbi kávézóba dobjon el minket. Zoe előre megy, és magának választ egy szimpatikus asztalt, az ablakhoz közel.

- Statisztikákat tudva, ez a legveszélyesebb hely, de szeretem a kilátást - közli míg magához húzza az itallapot.

- Statisztikailag a legszebb nő velem ül a kávézóban és mindenki minket bámul, de rohadtul kívánom azt a cappucinot végre - felsóhajtok, mert valahogy hosszú idő után most nagyon normálisnak érzem magamat, leszámítva a tényt, hogy tényleg mindenki minket bámul.

- Statisztikailag, mi megyünk a tévében - nekem mondja, pedig fel se néz, még mindig csak az itallapot nézi. Én pedig felnézek a tévére, ahol tényleg az a show megy éppen élőben. Előveszem a telefonomat, és felemelem egy selfire. Zoe felnéz, elvigyorodik, aztán felmutatja a középső ujját, kidugja a nyelvét én pedig leutánozom őt. Aztán kirakom a show nevének a megemlítésével. - Statisztikailag, ezt vehetem úgy, hogy összejöttünk? - Kérdi lazán lerakva az itallapot.

- Statisztikailag is igent mondanék - rávigyorgom ő pedig vissza mosolyog.

- Tetszik - jegyzi meg halkan míg a pincér felé néz és felemeli a kezét.

- Nekem is - nyugodtan dőlök hátra, felnézek a tévére, ahol máris ott van a képünk. Louisék röhögnek, és nekem ennyi elég.

- Tudod mit csináltam régen? - újra felé nézek, én türelmesen várok. - Régen játszottam, mármint bármilyen sportot. Emlékszel mikor még fociztál és kosaraztál meg kéziztél Bradfordban? Hiányzik... és régen csináltattam tetkót is.

- Egyre jobban tetszik ez a nap - felsóhajtok és lehunyom a szemeimet. Édesistenem... rendbe jött az életem... el se bírom hinni.

 x--- Zoe Fable ---x

Csak állok ott a pálya szélén magassarkúban, interjúra készen és nézem, amint bedobja a kosarat.

- Oké, játszunk - egyszerűen kitör belőlem a kérés, ami inkább parancsnak hangzik. A magassarkúmat oldalra dobom a betonon és oda sétálok hozzá.

- Nem fogsz belelépni semmibe, ugye? - Kérdi körbe nézve a sima kosárpályán.

- Jézusom apu - megforgatom a szememet míg elveszem tőle a labdát és pattogtatni kezdem. Aztán rádobok és bemegy. Fogalmam sincs mikor volt már utoljára az, hogy én kosaraztam.

- Hagylak majd nyerni - megforgatom a szememet ő viszont szimplán feltűri az ingének az ujját. Szóval én kapok a kezdés jogot. Mindent beleadok a játékba, ő viszont tényleg azért hagy engem játszani. Bár tény, nem vagyok neki nagy ellenfél. Néha meglepem, hogy elveszem tőle a labdát, de kicsi vagyok és nyilván ő többet kosarazott életében mint én. Viszont jó kikapcsolódás. Rohadtul élvezem.

- Na ne! - Felnyögök, hogy félpályáról bedobja, ő pedig csak rám vigyorog széttárt karokkal, kicsit izzadtan.

- Na de - meglököm a mellkasát és a fejemet csóválva nevetve megindulok a cipőm felé.

- Bocs... izé... játszhatunk? - Felnézek a hangra, pár tizenéves. Aligha fiatalabban mint én.

- Persze, itt a labda, tartsátok meg - csak bementünk az első helyre ahol lehet labdát venni és vettünk egyet. - Kösz a pályát - Zayn int nekik és máris mellettem van. Nincs kedvem felvenni a magassarkút, szóval csak a kezembe fogom. Én is intek nekik egyet mosolyogva, aztán Zayn mellett lépkedem tovább a kocsimig. Az enyémmel jöttünk, kivételesen. Bár most is ő vezet, nem mintha bánnám.

- Most hova, hölgyem? - Rám vigyorog én pedig csak törökülésbe helyezkedem az ülésen.

- Hazamehetnénk Khalidért, aztán elmehetnénk enni valahova - ha ma már ilyen nagyon kinti napot tartunk tele botránnyal. A telefonunkat már mind ketten a kesztyűtartóba száműztük kikapcsolva, mert túl sok az értesítés és csörgés. Elég sok felkavaró dolgot csináltunk ma. És kiélvezzük az egész napot.

- Várj meg - ő kiszáll én pedig csak várok rá. Khalid előbb leér mint ő. Beengedem hátra és addig simizem, amíg el nem indulunk és Zayn el nem kezdi, hogy kössem be magam és rakjam le a lábam mert ha balesetünk lesz akkor majd mi lesz... - Hol szeretnél enni - vállat vonok, felnézek rá, és le sem veszem a tekintetemet róla. Ott hagyott egy interjút miattam, ott hagyta a bandát abban az interjúban, és eljött velem kávézni és kosarazni. És ez mennyire hétköznapinak hangzik. De ő ezért nagyon szopni fog a "főnökei" révén. Ez olyan nála, mintha elégetettet volna egy gyereket nyilvánosság előtt. Aztán kitudja, lehet ez már csak a saját félelmünk, és lehet ez még mindig hétköznapi. Lehet ez hétköznapi még nekünk is talán. De még is csak a világtörténelem eddigi legsikeresebb bandájának a tagja. Én pedig inkább fegyverként vagyok számon tartva, nem emberként. Legalábbis ezt rebesgetik pár körben. - Úgy két hét múlva lesz egy jótékonysági bál. Perrie is hivatalos, de elmehetnénk, mit szólsz? Mármint a bandát meghívták és én is adakozok, de jöhetnél. Amerikában lesz, ellátogathatunk a Harvardra is ha szeretnéd - elvigyorodom és biccentek.

- Rendben, de milyen bál? Előkelő bál, ahol minden mocskos titok ott marad, vagy nyilvános?

- Mindenkinek látnia kell, mennyi pénzt öl bele pár ember néhány ügybe. Plusz reklámozzuk az arcunkkal az egészet. Nyílt lesz. Olyan nyílt, hogy talán feketére festetem a hajamat, hátha van ősz hajszálam már.

- Szóval nézzem ahogy Perrievel boldog vagy és lézengjek? - Elnevetem magam ő pedig felhorkan míg a lábamra rakja a kezét.

- Nem. De nyilván jó pofiznom kell vele, de csak egy kicsit. Aztán mint barátok beszélgetünk, tudod - elnevetem magam, de azért rábólintok. Nekem mindegy. Vele leszek, végül is. - Eléggé be van már harangozva az egész, nagy esemény lesz.

- Nem szeretem a nagy eseményeket amik be vannak harangozva.

- Miért?

- Mert ez jótékonyság és... - elharapok mindent. - Mindegy.

- Azért mert jótékonyság és igazából magamutogatás miatt adakoznak? Tudom, de végül is így is segítenek és ha az egó...

- Nem. Hanem ez adakozás, mindenki rohadtul szeretne nagy pénzösszeget kapni csak úgy egy ügy érdekében. Bármilyen ügy is legyen az. Rákos kisgyerekek vagy atom program. Pénz kell, és ha jó jelöltet látnak a seggét is kinyalják. Túl könnyen bejuthatnak emberek akiknek nem kéne.

- Mint például? - Elneveti magát és rám néz.

- Sok mindent átéltem, azért vagyok az F.B.I.-nál mert úgy gondolkozom mint egy sorozat gyilkos és jó pár gonosztevő. Amennyiben ki akarnék nyírni valaki nagy fejest akkor egy ilyen helyen tenném meg. Tudod milyen nagy fejek mennek az ilyenekre? Ahh... - hátra vetem a fejem, de ő nem mond semmit szóval felé pillantok, és azt látom, hogy fehérek az ujjai a kormányon. - Sajnálom, hogy megint a munkámmal jövők.

- Nem baj... de felkötöm magam, ha történik valami azon a rendezvényen.

- Nem nagy a rátája, hogy megessen. A koncertjeiteken is megeshetne, mégsem történik meg - néha sokat beszélek.

- Ne mentsd a helyzetet. Előre látom a sorozatgyilkosok tömkelegét amint kést fognak a nyakadhoz - elnevetem magam és összeborzolom a haját, ő pedig csak fintorog. Nem juthatnak a közelembe ilyen emberek mikor ilyen rendezvényen vagyok. Ott van ő is. És ahol ott van ő oda nem juthatnak ilyenek. Különben megölöm őket. Talán ő ezt nem tudja... talán mindenki azt hiszi tényleg képtelen lennék ölni, de ő az első számú ember az életemben. Kiért, ha nem érte? Kiért, ha nem a barátaimért?