2016. szeptember 20., kedd

110. Rész

x--- Zoe Fable ---x


Koncentrálnom kell, hogy lábam ne remegjen. Vagy ne mozgassam folyton.
- Ugyan Amanda, tudja, hogy megy ez - szólal meg kedveskedő hangon Mr.Rainton.
- Nem akarom - rázza meg a fejét.
- Kérem, esküszöm békén hagyom mára - nevet fel lehajolva a lányhoz. Remegő kezekkel veszi el a gyógyszert, és veszi be végül. - Örök hálám Amanda - mosolyog rá, majd biccent nekünk, és már ki is vonulunk a szobából. Az ajtót behúzza maga mögött, én pedig tekintetemet a lábamra szegezem. Az egyszínű padlóra.
- Megfigyelések? - kérdi megindulva a hosszú folyóson.
- A hangszín - veti közbe az egyik lány.
- Testtartás - jegyzi meg Ben. Egy srác... szőke haj. Nem tudom miért, egyedül az ő nevét jegyeztem meg. Sokat beszél. Öten vagyunk vagyunk... velem együtt. Három lány, két fiú. Ez... ez a hely durva.
- Zoe? - pillant rám, én pedig lenyelem a számban lévő keserű ízt.
- Lekezelő, hogy folyton a nevét mondja - osztom meg vele az egyetlen érvemet. - És át lehetne szoktatni ampullás gyógyszereke, amiket könnyebben meginna teával. Lévén, hogy imádja a teát. És adhatna neki egy óra kimenőt - nézek rá értetlenül. Semmivel nem értek egyet ezen a kibaszott helyen.
- Az ampulla üveg alapú, a végén még...
- Meglehetne vele beszélni, és előre belerakni a teába, amit bevisznek neki. Egyszerű - vágok közbe.
- A név ismétlése fontos - cicceg nekem fejét rázva.
- Persze, ha éppen fegyvert fognak a fejéhez. Így nem fog kialakítani vele mélyebb kapcsolatot! - vitatkozom vele tovább.
- Ne a múltadból ítélkezz - dörren rám. Miért hozza fel mindenki azt a hülye lövöldözést?! A név ismételgetését, komolyan csak túsz helyzetekbe érdemes használni...
- Hello - köszön ránk egy fáradt hangszín. Ms.... Ms fogalmam sincs. Nem köszönünk vissza, abban a két hétben amióta ide járok, ehhez hozzá szoktam. Itt mindenki életunt. - Jó hírem van - mosolyog ránk, én pedig meglepődöm. Tud mosolyogni?! - Két részre osztunk titeket - feleli a dossziék között kutakodva.
- Öten vagyunk - világosítja fel az egyik kontyba kötött hajú lány. Én csak a copfig vagyok hajlandó elmenni. Leírás, hogy ha hosszú a hajad, fel kell kötnöd. Az első nap közölték velünk, hogy a saját érdekünk. Én pedig hiszek nekik. Kezeimet elsüllyesztem a fehér köpenyem zsebében... még ha kedves is vagyok itt az emberekkel, akkor is rögtön megutálnak, mert látják rajtam a fehéret. Utálnak, anélkül, hogy akármit is tettem volna.
- Szép meglátás Ms.Granlok - sóhajt fel unottan. Vissza tért az igazi hárpia... máris jobban érzem magam. Vissza tért az ebben a kicsivel több mint két hétben megszokott szarfészek hangulat. - Ben, Zoe - néz ránk, és én már előre látom, hogy ez nem olyan jó hír, mint elő adta. - A zárt osztályon ténykedtek tovább, a többiek egyértelműen kezelik tovább a nyílt osztályon lévőket - hadarja el a kezünkbe nyomva egy csomó aktát.
- Miért raknak minket át az "A" osztályra? - néz rá értetlenül Ben. Értetlenül? Riadtan. Riadtan? Nem akarom. Kurvára nem. A nyílt osztály része is elég szánalmat kelt bennem. Ettől is undorodom. Ettől is nyomasztóan érzem magam.
- Azért, mert maguknak erősebb a jelleme, és jobban teljesítettek - zárja rövidre.
- És ha... nem akarok? - vetem közbe egy gyenge mosollyal.
- Akkor is oda megy - néz rám értetlenül. Valaki magyarázza már meg nekem, miért is érdekel a pszichológia engem...
- Akkor, induljunk - csapja össze a kezeit egy fáradt sóhajjal Mr.Rainton.
- Ja - motyogja Ben, engem nézve. Küldök felé egy biztató mosolyt, aztán követni kezdem a férfit. A szívem a torkomban dobog, ahogy pár őr átenged minket azon a bizonyos "A" osztály ajtaján. Majd becsukódik mögöttünk. - Mire fel az őrök, ha nem veszélyes? - horkan fel Ben.
- Úgy másfél éve sikerült kiszöknie egy betegnek és megölt két másikat - feleli könnyedén a férfi...
- Nos, hányni fogok - közli egy mosollyal az arcán Ben.
- Kéretőzzön  be valakihez - horkan fel az ajtók felé mutatva. Az ajtókon még ablakok sincsenek... mégis néhány mögül hallani... hangokat.
- Ha saját praxist építesz ki, akkor is a betegeid harminc százaléka rád fog támadni - osztom meg az apró tényt Bennel.
- Maga a statisztikák és számok hölgye - nevet fel jókedvűen a férfi. És pár pillanatomba telik rájönni, hogy ő itt szeret lenni. A zárt osztályon. Miért szereti a bonyolultabbat? Elmosolyodom ahogy fejemet lehajtom... Zayn pont ugyan ezt kérdezné tőlem szíve szerint, minden áldott nap, mikor hazaérek. Jézusom... úgy hazamennék már hozzá. Bár kétlem, hogy otthon lesz. Valahova interjúzni mentek a szomszéd városba délután. Esélytelennek érzem, hogy haza érjen előttem.
- Könnyen jegyzek meg adatokat - felelem hetykén, bár a környezet nyomasztó. A tenyerem izzad, a hosszú folyosón való lépkedéstől. Ahogy páran dörömbölnek az ajtón, a néma sürgéstől... de jó kedvem van. Azért, mert most Mr. Raintonnak is jó a kedve. Ha a munka szar is, de az emberek jók, akkor a munka is jó. Úgy érzem, ez kissé morbid a zárt osztályon.
- Hasznos képesség - bólogat hümmögve, majd lassítani kezd, és végül megáll egy számomra ugyan olyan ajtó előtt. Mellette a kis táblán viszont szerepel a szoba neve. Szoba... felhorkanok a saját naivitásomra. "A0244"... - Keressék ki a dokumentumokat - legyint nekünk ahogy felénk fordul. Bennél öt kész akta lehet, míg nálam úgy három. Végig nézem őket, a számokat az elején és a semmit mondó neveket. Nálam ilyen nincs...
- Tessék - nyújtja oda Ben, mire elveszi tőle a férfi. Gyűrűs ujján tökéletesen látszik a gyűrű helye... minden ékszert le kell venni, aki ide bejön. Nyaklánc, fülbevaló, piercing, karkötő, gyűrű, óra... mindent.
- Skizofrén... - fejemet elfordítom... édes istenem. Az összes ajtó mögött egy-egy külön emberi lény van, aki valószínűleg élete poklát éli meg. - Ez elég erős kezdés lenne. - rázza meg a fejét és tovább sétál. - Ezt is nézzék meg kérem - kopogtatja meg a kis táblácskát.
- Nálam nincs - sóhajt fel Ben... "Ezt"... ez egy embert jelez.
- Ms.Fable? - néz rám értetlenül Mr.Rainton én pedig a kezébe nyomom az aktát. Haza akarok menni... mára elegem van ebből a helyből. Zenét kell hallgatnom... szükségem van egy kis zenére.
- Bipoláris zavar...
- Mániákus depresszió is szerepel ott - morogja Ben. - Annyira komoly, hogy a zárt osztályra került? - néz fel értetlenül Ben. Akik ilyen mentális betegséggel küzdenek a nyílt osztályon maradnak.
- Veszélyes a környezetére és önmagára - magyarázza nekünk. - Induljanak az irodám felé, rakják be a fiókjaimba a mappákat és oda viszem a pácienst - biccent nekünk.
- Természet gyógyászok használják a páciens kifejezést - néz rá értetlenül Ben.
- A beteget inkább a pszichiáterek szokták használni - utalok ezzel Mr.Raintonra. Ő pszichiáter.
- Beteg, páciens, érintett, ápolt, alany, személy, kezelt személy, kezelendő személy... - sorolja a szemét forgatva. Mi pedig megértjük, és ott hagyjuk. Ember is lehetne... simán.
- Ijesztő ez a hely - motyogja Ben, míg a folyosó végére érünk, és pár jelzés alapján eligazodunk látatlanba is. Elmegyógyintézet, de tökéletesen átlátható. Legalább ez jó benne. Bár, egy átlagos személy aki betéved, káosznak látja. De pár jel megtanulása, és oda lyukadsz ki, ahova tervezel. Ben nyit be először a letisztult és minimalista helyre. Körbe nézek, és magamba szívom az apró jeleket. - Ne csináld mindenkivel ezt - fintorog rám, ahogy elveszi tőlem az aktákat és azt is az egyik fiókba teszi.
- Mit? - nézek rá értetlenül.
- Mindenkit kielemzel, nem fárasztó? - nevet rám, ahogy leül oldalra, a székekre. Én pedig mellé.
- Megszokás - vonom meg a vállam.
- Utálom, mikor a magánéletemben képtelen vagyok elvonatkoztatni a választott szakmámtól. És anélkül, hogy akarnám, észre veszek valamit - morogja a fejét rázva.
- Az emberek a szakmád, ezt nem lehet elválasztani - nézek rá értetlenül.
- Túl fiatal vagy te még ide - rázza meg a fejét.
- Mégis itt vagyok - vonom meg a vállamat. Az ajtó nyitódik, egy srác belépdel. Kezeit maga előtt olyasféle képen keresztezi, hogy egyik karja a másik felkarját fogja meg. Ideges... fél. Görnyedten lépked be, csoszog, apró lépések. Egy romhalmaz áll előttem.
- Foglalj helyet Timmy - mutat egy kényelmes székre. A fiú pedig távol ül le tőlünk. Tizenhét éves... egy évvel idősebb mint én.
- Tim - mordul rá Mr.Raintonra.
- Rendben - biccent neki rögtön. - Ő itt Ben, és Zoe - mutat felénk.
- Hello - mosolygok rá, és értetlenül kezd figyelni. Biccent, egy aprót.
- Egy ilyen helyen... miért mosolyogsz? - néz rám értetlenül. Barna haja már lassan a szemébe lóg, kissé zsíros. Arca ovális, szemei mandulavágásúak és sötétek... Magas, nem sovány, de nem testes... fura.
- Alapvető szokásom embertársaim felé - nevetek rá könnyedén.
- Woaw... Alan... hallotta ezt? - fordul Mr.Rainton felé egy gúnyos mosollyal. - Embernek hívott - sziszegi neki.
- Timmy kérlek...
- Tim - forgatja meg a szemét.
- Tim - emlékezteti magát... Alan. Jóisten de fura lenne őt így hívni. - Mesélj, hogy telt az előző három napod - kéri őt könnyedén, míg várja, hogy leírhasson mindent.
- Szokásos - veti oda.
- Tudod, hogy ez nem elég - kéri őt halkan.
- Nyolckor kelek, egy óra ébredezés amit az ablakban ülve töltök. Kilenckor reggeli ami csak gyógyszer. Ms.Gorilla megfenyeget a tekintetével és...
- Ezt átrágtuk már - vág közbe.
- A gorilla elhagyja a szobát ami mindössze öt és féllépés hosszában, és kettő és fél keresztbe. Be kell valljam, még mindig zavar, hogy nem jönnek ki egész lépések - fejét lehajtja, látom azt a mosolyt, amit néha Zayn ajkain jelenik meg.
- Ágnes asszony szindrómád van? - mosolyog rá Ben könnyedén.
- Először is - néz ránk. - Roppant groteszk, hogy egy szindrómával poénkodsz, másodjára, nincs - fintorog rá. - Szarkazmus - rázza meg a fejét.
- Ms. Gorilla meg te nem jöttök ki jól? - nézek rá kérdőn. - Bár a megnevezés magáért beszél - emelem fel a kezeimet utalva arra, hogy az indokot kérdem inkább.
- Alan szerint mindent feketének látok, mikor egy átlagos depressziós szürkének, a normál ember meg fehérnek - rántja meg a vállát.
- Ezzel nem értek egyet - nézek Mr.Raintonra. - Egyébként, nem Mr.Rain... nem Alan véleményét kérdeztem Tim. Hanem az okot - felem egyszerűen.
- Mr.Rainton... - húzza féloldalas mosolyra a száját. - A nő utálja a munkáját, csodálom, hogy nem fogták még itt a tizenkét órás meló után, amit lehúz - hördül fel.
- Az emberek azért vannak itt, hogy segítenek az olyanokon, mint te - néz rá türelmesen Mr.Rainton. Nincs érzéke ehhez...
- Mint én - biccent neki Tim.
- A bátyád halála...
- Megrázott, ami teljesen megérhető az álláspontok alapján. Mindenki traumaként élné meg ez a szomorú veszteséget ami ilyen fiatalon történik meg vele - hadarja el egyre idegesebben. Ha így eltudja hadarni, hányszor hallhatta.
- Mi történt a bátyáddal? - kérdem meg óvatosan, őt figyelve.
- Ott az a kurva akta, miért nem nézed meg?! - förmed rám. - Ha ide bekerültél látszólag elég fiatalon, ennyi eszed lehetne - horkan fel.
- Ha ennyire jól kielemezel mindent, miért lepődsz meg azon, hogy megkérdezem? - nézek rá értetlenül. Azt hittem már jó úton haladok vele...
- Nem vagyok pszichológus - motyogja engem nézve.
- Remek, pacsi - nevetek rá. - Én sem - tárom szét a karjaimat.
- Pszichiáter? - vonja fel a szemöldökét.
- Pszichológusnak készülök, a pszichiáterek ellen vagyok - fintorodom el.
- Zoe - szól rám Mr.Rainton.
- Wow, feszültség a csipetcsapatban - dől hátra semleges arckifejezéssel Tim.
- Egyenlőre csak egy lány vagyok - folytatom tovább.
- Én meg csak egy fiú - válaszol ugyan abban a semmilyen stílusban. Pár percig farkasszemet nézek vele... jobban elfogad, mint Alant... de attól még nem fogad el.
- El mondod nekünk, mi történt a bátyáddal? - hajol kissé előre Ben, ahogy helyezkedni kezd. Tekintetét Benre kapja, látom amint végig méri.
- Még mindig ott van az akta - horkan fel elfordulva tőlünk, kinézve az ablakon. Egy egész napot elölteni egy olyan kis szobában... napokat... heteket... többet! A templom kint harangozni kezd, Tim Alanre néz. Mr.Rainton feláll... négy órakor léphetünk le erről a helyről. És most először kicsit még maradnék...
- Ha esetleg holnap is lenne gyomrotok benézni, hozzatok már kötelet - mosolyog rám Tim, majd Mr.Rainton kivezeti, míg arról beszél, hogy esélyt kéne adnia a szép dolgoknak...
- Gondolom mehetünk - motyogja Ben.
- Ja - állok fel vele egyszerre, ahogy kifelé indulunk.
- Soha nem így képzeltem el egy embert, akinek erős szuiciditással kapcsolatos gondolatai és hajlamai vannak - motyogja, ahogy az őr átenged minket a bizonyos ajtón.
- Szarkasztikusnak? - nézek rá értetlenül.
- Nem tűnt úgy, mint akit akármi is megrendítene - csóválja meg a fejét a porta felé haladva.
- A halált akarja... minek kéne megrendítenie? - nézek rá értetlenül.
- Miért érted te meg ennyire a depressziósokat? - nevet rám ahogy leveszi a köpenyt magáról és beadja az öreg hölgynek, ahogy én is.
- Feleakkora EQ mint IQ - mosolygok rá átvéve a táskámat a nőtől. Rögtön vissza rakom csuklómra azt a pár karkötőt amit hordok. Ujjaimra vissza húzom azt a két hülye gyűrűt... annyira hozzá szoktam. Akárki rákérdez miért van a kezemen egy műanyag és egy apró fémkarika... nem válaszolok. Nem kell mindenkinek tudnia, minden belsős poénomat Zaynnal. A telefonomat előkaparom a fülesemmel együtt, pont mikor a másik három ember is ide ér hozzánk. A zenét azelőtt kapcsolom be, hogy esélyt adnék nekik, hogy beszéljenek hozzám.
- Hello - köszönök el tőlük gyorsan, míg Bent már faggatják. Sietek a buszra, és egy kis futással még pont el is érem. Óvatosan lépkedem a két széksor között hátra fele. És az első szabad kettes ülésre levetődöm. Fejemet az üvegnek hajtom, és szemeimet lehunyom. Soha nem hittem a horrorfilmeknek, ha már eljutottam addig, hogy megnézzek egyet-egyet. Mármint, mikor egy hosszú folyóson végig kell sétálni, ugyan olyan ajtók alig két méterenként. Ahogy a vakolat kissé repedezik... négy nap után kitudom jelenteni, hogy ezeket a jeleneteket egy teljesen átlagos, mai is működő elmegyógyintézet intézetben vehették fel. Tim... hasonlít Zaynra. Mármint, viselkedésben. Nem a mostani Zaynra, a jó két évvel ezelőtti Zaynra. Ha beledöglök is, de elmeséli mi lett a bátyjával, és nem akarom egyszerűen pár papírlapból kiolvasni. Felhős az ég, de nincs még sötét. Lassan de jön a tavasz. De minek...? A tavasz azt jelenti, hogy Zayn lelép. Pólóm alját kezdem birizgálni, és félve nézek körbe a buszon. Néha igaza van Bennek. Nem akarok kielemezni mindent. De egyszerűen beugranak a dolgok. Azt mondják, amit megtanulsz, azt nem vehetik el tőled. De te se veheted el magadtól... és mikor fáradt vagy, ez borzasztó. Látom, amint a lány, zavarban van, előttem kettővel. Amiatt, mert a srác nézi öt egyel jobbra és előrébb néggyel. Két másodpercembe telik, míg felépítek egy személyiséget magamban a lánynak, majd a fiúnak. És egy fintor, míg realizálom, esélyük sem lenne egy párként huzamosabb ideig. Egy másik srác a leszállásjelzőhöz megy. Megnyomja, vár. Kezét zsebre rakja, hüvelykujja kilóg. Idegesen állok fel, és megyek én is oda, bár még lenne egy megállom. Rejteget valamit... én pedig nem nézek rá. Nem akarom tudni, mi az a lelki dolog, amit ő rejteget. A busz ajtaja kinyílik, én pedig úgy sietek le róla, mintha ott fent megfenyegettek volna. Vállal nekem jön valaki, én pedig szemeimet lehunyva lépdelek tovább. Nem mondok semmit, és ha az a férfi, aki valószínűleg száznyolcvan centi magas, mexikói mondott is valamit, nem hallom a zenétől. A cipőket nézem, és utálom a tudatot, hogy még a járásuk is arról üvölt kik ők. Sietősre veszem a lépteimet, és kezdem átérezni a statisztikákat a pszichológusokról. Például, hogy harminc százalékkal több esélyem van az öngyilkosságra. Átvágok a zebrán, annak ellenére, hogy piros van. Tompán hallom a dudálást, a lépcsőfokokat pedig futva teszem meg. Rohanok... kettesével szedem a lépcsőfokokat. Életmentő lenne egy ölelés most tőle. A lábtörlőnkbe megbotlom, és alkarral érkezem az ajtón. Még mielőtt össze szedném magam, hogy megtudjak állni, kinyílik. És konkrétan a karjaiba esek.
- Hey, babe, mi a baj? - húz fel értetlenül, kissé gyorsan. Gyorsan, kapkodón... félt és ideges.
- Mindent tudok előre, mindenkit ismerek, utálom, hogy tudom mikor ki mire gondol! - fakadok ki idegesen bevágva az ajtót. - Utálom az elmegyógyintézet, ahogy kezelik ott az embereket! - fakadok ki őt nézve. - Utálom, hogy utál a több száz beteg, csak mert fehér köpeny van rajtam! - arcomat eltakarom, túl zaklatottnak érzem magam. - Utálom, hogy átraktak a zárt osztályra, és utálom az érzést amit keltett bennem, ahogy végig sétáltam ott. Utálom hallgatni a hörgést, végig nézni, hogy valakit lekötöznek. Utálom végig hallgatni, ahogy egyszerre három emberrel beszélek, egy személyben mert annyira megbomlott az elméje! - fakadok ki mostmár egyben a tegnapomról is. Sőt, az elmúlt két hétről fakadok ki. Jézusom! Szerencsétlen ember elvesztette a képességét, hogy megmondja mi igaz és mi nem... három személyiség! Eleve az is durva, ha kettő van!
- Zárt osztály? Skizofrénia? Mi? - kérdi lefogva a kezeimet.
- Mr.Rainton is folyton szívat, nem mondja ki, de utál. Leginkább azért, mert vissza pofázok neki. Az a Ms hülye picsa is úgy állította be, mintha szívességet tenne nekem, amiért a zárt osztályra kellett mennem! - hadarom el neki. - Utálom hogy nem érted meg ezt most - túrok a saját hajamba, míg értetlen arcát nézem. - Minek vagy te itthon? Interjúd va...
- Meglepi - nyögi ki ahogy egy kutya a lábamhoz fut. Háta korom fekete, mellkasánál látom, hogy szürkés a szőre. Hátsó jobb lába tappancsa fehér. Túl édes arca pedig a három szín keveréke. Szemei körül fekete... szeme barnásan csillog. Homlokrészénél már szürkésebb, orra és füle körül pedig fehér. Vádlim közepéig ér, értetlenül néz fel rám. Én pedig továbbítom a nézést Zaynra. - Mielőtt megkérdeznéd, kölyök igen. Csak ilyen rohadt nagy. De a menhelyen olyan édesen nézett rám, és megnyalta a kezem. Értsd meg, szerelem volt első látásra - hadarja el, míg én egyszerűen lerogyok a kutyához. Annyira... bolyhos. Az ölembe mászik, és én a szőrébe túrok. - Keverék... néhányat tudok már csak felsorolni, pedig igyekeztem megjegyezni mindet - folytatja tovább. De nem nézek rá. - Farkas, az tuti, meg még valami farkas... Niall - morogja, most pedig már felnézek rá. Niall? - Ír farkas! - vágja rá széttárva a kezeit. - A nő esküdött, hogy a szőre border collie valami nagyapai ágon
szóval az is került bele - motyogja leguggolva elém. - De fogalmam sincs... bizarr szex lehetett... - Ajkaimat lebiggyesztve nézek rá... vett egy kutyát... - Jó oké, fogd a kutyát. Foglak téged, és sírhatsz, rendben? - kezd alkudozni, én pedig tényleg magamhoz szorítom a kis szőrgombócot. Irtó nehéz már most... mekkora lesz ez a kutya?! Zayn vett nekem egy kutyát... Ő tényleg felkap, egy apró sóhajjal. Pár hosszú lépésébe telik, és már landol is velem a kanapén. Átkarolom, és tényleg elsírom magam. Ismét felsóhajt míg végig simít a hátamon, a kutya megnyalja az arcomat. Bár elolvadok a kis idiótától... még is ismét sírásra késztet. Hogy bírja ezt akárki is?! - Eladói állás? Láttam, hogy keresnek a szemben lévő kisboltba - motyogja a hajamba. Én pedig felnevetek, kissé keservesen a sírástól, de nevetek...

8 megjegyzés:

  1. Szuper lett!!! Szegény Zoe!!! Hm hát Ben nem néz ki vmi jofejnek... na mind1 :)
    Hamar a következőt ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, már rakom is ki a kövit:) Imádás van!

      Törlés
  2. Szuper lett!Kepzeld ma van a szulinapom oke tudom nem nagy dolog csak gondolom irok hogy egy uj resz igy remek ajandek volt😂❤ Zayn es zoe ennyit meg ezekben a rosszab perceikben es edesek😂😍 tenyleg imadom😂😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igeeen, tudom, hogy aznap volt:) Örülök, hogy tetszett, mint ajándék. Örülök neki, rakok ki nemsokára még egy részt:) Imádás van!

      Törlés
  3. Fuuuu azta mindenit... a lelegzetemet is visszafogtam olvasäs közben.. minde egyes resznel elgondolkodom.. honnan jön belöled ez a törtenet??? Egyszerüen päratlan hihetetlen izgalmas soha nem sablonos es fantasztikus es es es... nincs több kifejezés ami méltatnää.. annyita édesek együtt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. U.i. Köszönöm a gyord részt izgalommal es türelemmel väron a következöt
      Puszii

      Törlés
    2. Valahonnan mélyről:D Azért szeretem ennyire írni. Nagyon szépen köszönöm ls a következőt nem kell annyira türelemmel várni, mindjárt kirakom:) Imádás van!

      Törlés
  4. Drága Des!
    A tüdőm levegő nélkül maradt..míg olvastam..!
    Lehengerlő....csodálatos...tökéletes, fenomenális...
    Jó értelemben: háátborzongató, kikészítő.....libabőr előhozó.......szóelzáró...
    Végem van! Kész! Zseniális vagy!!!!!
    Imádlak, úgy mindenér amblok!
    oké kezdek lenyugodni, tehát ...lássuk kicsit bővebben....
    -Veszett volt ahogyan leírtad az elmegyógyintézetben eltöltött napjukat...ahogyan jellemezted az embereket, ahogyan bemutattad nekünk....mind az érzéseket....mind a jellemeket...mind a helyet....a "fejebb valókat"-akikell vannak.....a viszonyukat....
    És Zoé reagálását amblokk mindenre....IMÁDTAM:...
    Jaj és a kis pupus-...a kis szörgombóc egyem meg.....:)
    Zayn dupla pipa a viselkedésedért és mindenért...öhöm a csendért is...és a kutyusért...:)
    Imádtam Des, imádtam, imádtam!
    Köszönöm, szépen az élményt - tudom ez így durván hangzik, de akkor is na- :)

    VálaszTörlés