2016. szeptember 22., csütörtök

111. Rész

- Kukucs! - kiabálom el magam, ahogy bezárom magam mögött az ajtót. - Khalid - guggolok le rögtön mikor kifut. - Zayniee nincs itthon? - vakarom meg a füle mögött, ő pedig csak bújik hozzám. - Gondolom ez azt jelenti nincs - motyogom felkapva őt az ölembe. Nehéz... egyre nagyobb. Már térdemig ér, de kisebb korában is folyton felvettem. Annyira puha, hogy képtelen vagyok nem ölelgetni. Eldőlök a kanapén, és ő máris helyet foglal a hasamon. Próbálok ellen állni neki, de végül úgyis nyer, és szét "puszilgat". Még csak pár hetes, de már most majdnem akkora, mint egy átlag kutya. Megtudom érteni Zaynt, hogy szerelem volt első látásra... Khalidnak elképesztő érzéke van ahhoz, hogy valaki padlót fogjon a cukiságától. Leugrik rólam, én pedig értem a célzást ahogy az ajtó előtt leül. Jót tesz neki ez a kutya suli... remélem Zayn elvitte reggel! - Gyere - kérem őt ahogy leülök ő pedig terpeszbe rakott lábaim közé csüccsen. Nyugodtan tűri, ahogy rárakom a hámot és a pórázt is megkeresem. Két percembe telik átöltözni, ő pedig a szájába fogja a pórázát amíg felkapom magamra a futó cipőt. Csak az egyik fülest rakom be, mióta vele járok futni, csak az egyiket teszem be. Jobban figyelek rá, mint magamra. Ebben az egy hónapban, mióta megvan, ismét rendszeresen futok. Ami azért jó érzés, főleg Khalidnak... és Zaynnak. Akinek semmi életkedve lemenni kutyát sétáltatni. Mondjuk, Khalid sem szeret vele lemenni, folyton meg kell állniuk a rajongók miatt. Sietősen fut le a lépcsőn, én pedig igyekszem tartani vele a tempót anélkül, hogy pofára esnék. - Khlaid! Óvatosabban - szólok rá már meglátva az ajtót. Ő vakkant egyet, én pedig megforgatom a szemet. Komolyan, a kutya visszabeszél... Kiérünk én pedig jobbra kanyarodom, szokásos útvonalon szeretek futni. A parkban. Néha kell csak őkegyelmét vissza húznom, hogy ne rohanjon annyira. Többségében sikerült hozzá szoknia, hogy mellettem futhat csak. Az emberek általában kikerülnek minket, főleg azért, mert félnek tőle. Kénytelen vagyok megállni egy zebránál, de Khalid előbb megindul mint én... Azzal a sráccal együtt aki lelép, még piros van, de amint az első két mancsa a zebrát éri, zöld lesz. Fejemet csóválva indulok tovább, és fellélegzem mikor elérjük végre a parkot. Őszintén nem tudom, hogy hol van Zayn. Valószínűleg mondta... de kezdenek össze folyni a napok. Valószínűleg stúdió, vagy vizsga. Mellettem lelassít életem második férfija én pedig értetlenül pillantok mellé, de látom, hogy egy kisgyerek szeretné mindenképpen megsimogatni. Lihegve, már izzadtan de megállok és lemosolygok a kislányra és az anyukájára.
- Harap? - kérdezi a nő... burkolt kérdés, hogy megsimogathatja-e.
- Nem, nyugodtan - mosolygok a kislányra, aki már le is hajol hozzá.
- Hogy hívják? - pillant fel rám, és azok a nagyon kék szemek egy pillanatra megakasztanak.
- Khalid - mosolygok rá, mire a kutya a neve hallatán belebújik a kislány ölelésébe.
- Arab? - vonja fel a szemöldökét az anyuka.
- Igen, azt jelenti hallhatatlan - adom a válasz könnyedén. Elmosolyodom, ahogy eszembe jut, mennyit vitatkoztunk ezen Zaynnal. Az anyuka elrángatja a kislányt, az időre hivatkozva, én pedig futok tovább. Először is azon, hogy ő azt hitte, Khalid lány. Mert ezt elfelejtette megkérdezni az állat menhelyen a nagy szerelem közepette. Khalid fiú... végül is, én Maliknak akartam elnevezni. Úgy illett volna rá, előre láttam a vicces pillanatainkat. Persze ennek Zayn még átgondolási időt sem adott és már dobta a kukába az ötletemet. Pedig azt jelenti király. Nem is értem mi baja lett volna azzal, ha a kutyánk a vezeték nevét viseli. Elmosolyodom, pedig nevetnék... csak ahhoz már kevés a levegőm. Végül random neveket mondtuk. Aztán megegyeztünk abban, hogy legyen valami normális jelentése is. Aztán végül közöltem, hogy legyen arab neve. Ő meg kiröhögött, azt hitte hülyéskedem. Nos, így lett Khalidból Khalid. Halhatatlan. Zayn szerint tökéletes, és szerintem is. A szeme annyira barna és világos, hogyha a napba néz, olyan mintha világítana. És a szőrének a szín árnyalatai rátesznek még egyet arra, hogy azt higgyék igazi kis démon kutyám van. Főleg, mert még látszik rajta, hogy kölyök. Ennél még nagyobb lesz, és emiatt előre félek. Olyan kicsinek tűnik a lakás a számára. Viszont okos... ezért pedig hálát adok. Zayn tényleg a tökéletes kutyát hozta haza. A park egy nagyobb részéhez érve leülök a fűbe, hiába hideg... Khalid már előttem ugrálva várja a szabadságot, én pedig leveszem róla a pórázt, és hagyom, had rohanja ki a belét. Szuszogva figyelem, amint nem unja meg a kacsák kergetését. Holnap kapok negyed órát kettesben Timmel... ami haladás. Lévén, hogy Mr.Rainton ellenzi. De Tim nem beszél vele, sem Bennel. Az én kérdéseimre többnyire nyugodtan reagál. Többnyire... Talán megtudom végre másfél hónap után, mi is van a bátyjával. Az a baj, hogy hiába ennyi idő telt el... aligha négy beszélgetésen voltam bent azóta. Sokszor Ms.Ortan visz minket magával a zárt osztályra. Sokszor elég, ha papírmunkát végzek, és sokszor küldenek random emberekhez esettanulmányt írni. Khalid felém fut, elfintorodom, kezemet feltartom, de ő nekem ugrik. - Jézusom Khalid - lököm le magamról, a kissé sáros kutyát nevetve, míg vissza tornázom magam ülő pózba. - Ugye te majd nem lépsz le? - kérdem végigsimítva fején, ahogy elfekszik lábaimon. Annyira félek, hogy elmegy. Hogy Zayn el fog menni... Fejemet Khalid hátára hajtom, átölelem, érzem a heves légzését, hallom, ahogy liheg. Túl sokat futott, hazafelé csoda lesz, ha ráveszem, hogy fussunk még. Felállna, én pedig hagyom neki, ahogy kiegyenesedem. Fejét a nyakamhoz nyomja, én pedig mosolyogva simizem tovább. - Mehetünk? - kérdem meg őt felvonva a szemöldökömet ő pedig hátrább lépdel és körülöttem kezd körözni, amíg ráveszem magam, hogy felálljak. Ráraknám a pórázt de aztán meggondolom magam... - Oké Khalid... nagy fiú vagy - guggolok le elé komolyan. - Mellettem futsz, nem mész el, nem ugatsz meg senkit, nem ugrasz rá senkire... értetted? - kérdem alkudozásba fogva. Kezemet felé tartom, ő felemeli a kis tappancsát én pedig elmosolyodom ahogy megrázom. - Első bizalom lehetőség, ne cseszd el - simítok még végig a fején majd futni kezdek haza. Mellettem... kocog? Egy kutya tud kocogni? Látszik rajta, hogy nem megerőltetés neki a tempó. Lazán nézelődik... még csak nem is liheg! Gyorsítok, mire ő is... - Khalid! - mordulok rá, és már rohanok, ő pedig mellettem. Néha megkerül, páran félve néznek ránk, de azt hiszem realizálják, hogy nem üldöz a kutya. Nevetve húzom vissza a hámjánál fogva, mikor túlfutna az ajtón is. Kinyitom ő pedig elkezd felfelé futni a lépcsőn. - Megvárhatnál! - szólok utána, mikor eltűnik a szemem elől. Futva indulok utána, ő pedig már az ajtónkat kaparja, mikor felérek. Az pedig kinyílik. Zayn leguggol hozzá és egy fáradt mosollyal megszeretgeti. - Kukucs - lihegem neki a korlátnak dőlve. Le kéne nyújtanom...
- Kukucs - néz fel rám.
- Mi a baj? - kérdem értetlenül kezeimet a földre rakva, hogy legalább a minimális nyújtást megadjam a testemnek.
- Bejelentettük három napja, hogy lesz lemez - vonja meg a vállát ahogy leül a földre. Hátát az ajtófélfának veti, Khalid pedig a két lábát a mellkasára rakva igyekszik beborítani nyállal.
- Tudom, zeng tőle a net - mosolyog rá kiegyenesedve.
- Ja, twitteket is kapunk - vakargatja meg a tarkóját, ahogy átlépek felettük. Khalid befut, a hámja nélkül, amit végül Zayn a fogasra dob és becsukja az ajtót.
- Milyen twitteket? - nézek rá megállva előtte.
- Leginkább milyen twitteket vagy...
- Amelyiken ki akadtál - térek a lényegre.
- Nem tudom - vonja meg a vállát. - Nem szeretnéd átnézni a házat, hátha elrejtettem valahol egy bombát? - mosolyog rám, majd fejét megrázva lépked el előlem.
- Mi? - nézek utána értetlenül, ahogy megtalálom a konyhában.
- Tudod, huszonegyedik század Zoe - morogja nekem, amint a piák között kutat. - Szeptember tizenegy után, rábasztál ha muszlim vagy - mutat magára egyszerűen. Én pedig leeresztem a vállaimat, ahogy ráeszmélek, miről beszél... - Nem érdekel ez az egész, nekem erre nincs szükségem. Nem érdekel! - csattan fel lecsapva a vodkás üveget.
- Nyugi... sokan vannak akik imádnak titeket... - ölelem őt magamhoz. - Pár idióta... de...
- Pár. - horkan fel. - Ha az egész rajongó táborunkat nézzük, pár... de ha csak számokat. Több... százan - nyög fel.
- A több százezerhez - mordulok rá.
- Egy ember is zavar - néz rám egy nagyot nyelve.
- Javadd... - egyszerűen csak a nevét tudom kinyögni... ha azt kérnék tőlem, hogy mondjak valami nagyon csúnyát... azt mondanám Rasszizmus. Ennél rosszabbat nem igazán mondhatnék egy emberre.
- Nem tudom, hogy akarom-e ezt... csak többen lesznek - nyögi ki a plafon felé fordítva a fejét.
- Hey, nyugi - fogom meg a kezeit, míg ujjammal végig simítok alkarján... néhány heg látszik... még mindig. Télen mindig jobban látszik neki. - Itt vagyok, oké? A srácok is ott vannak... ez csak pár idióta ember - szorítom meg kezeit, de úgy érzem szánalmas vagyok, mikor rám néz. Annyira szomorú... és annyira rég láttam ilyen szomorúnak... és annyira utálom ezt az érzést! - Oké, még azt a szar combfix dolgot is bevállalom, csak ne legyél szomorú! - csimpaszkodom a nyakába, ő pedig magához húz. Lábam nem éri a földet, de nem is zavar.
- Csak erre hajtottam - morogja a nyakamba, de nem győz meg... azt akarja, hogy én ne érezzem szarul magam. Lábaimat a derekára fűzöm. Kezei fenekemre csúsznak, és jobban megtart. Én pedig megcsókolom. Megindul velem, hallom ahogy Khalid végig trappol valahol... Lerak, és épp hogy pár centivel kerülök lejjebb. Kezemmel végig tapogatózom, hogy tudjam, hol vagyok a házban. Kanapé támlája...
- Izzadt vagyok - osztom meg vele az egyértelmű tényt, ahogy lehúzza rólam a pólót.
- Ez után is az leszel - nevet fel míg lehúzza a pólóját. Elmosolyodom és, élvezem, ahogy lehajol még egy csókért. Lábamat még mindig dereka körül pihennek, a melltartóm kattan, és addig elenged, amíg oldalra dobom. Kezét megérzem mellemen, és jobban magamhoz húzom. - Mit szólnál, ha normálisan leülnénk? - hajol hátra kapkodva a levegőt.
- Ennyi erővel már a szobáig is eljuthatnál - nézek rá értetlenül.
- Az túl messze van - nevet rám és már az ölében találom magam. Előre mozdítom a csípőmet, képtelen lenne tagadni gatyáján azt a dudort... Érzem ahogy felsóhajt míg fogaim közé csípem a bőrt. Keze derekamba markol, ahogy megszívom a bőrt, majd csípőmet fogja. Csípőmet hátrább tolja, majd vissza húz. Aztán anélkül, hogy mozgatnia kéne, mozgok én magamtól.
- Gatya nélkül lehet jobb lenne - motyogom a fülébe.
- Előtted a lehetőség - nevet rám, én pedig kikászálódom az öléből, hogy lehúzzam magamról a futógatyát. Kezeit összekulcsolja a tarkóján és egyszerűen végig néz rajtam. - El ne siesd - morogja míg lehúzom magamról a bugyit is.
- Hát nem tudom, sztriptízt akarsz, vagy dugni? - nézek rá értetlenül míg kigombolom a nadrágját.
- Egyszerre a kettő? - kérdi hajamba túrva amíg azért segít lehúzni a gatyáját.
- Nem hiszem, hogy lehetséges - fintorgóm rá míg kezem máris lecsúszik ölbe.
- Lehet a második opció jobb - húz fel magához.
- Szeretlek - kuncogok ajkaira míg egyszerűen magára ültet.
- Kezd klisés lenni, ha azt mondom én is - motyogja, ahogy tényleg rá ülök... nem csak az ölébe.
- Ezerötszázhatvannégy - súgom a nyakába ahogy csípőmet előre mozdítom. Felnevet, fejét hátra hajtja...
- Április huszonhárom. - szemei lehunyva pihennek, fejét pedig hagyja a kanapé támláján. - Már el is felejtettem - simít végig hátamon. Beleharapok ádámcsutkájába, nyel egyet... felnyög. Csípőmmel leírok egy kört és beleharap az alsó ajkába.
- Sok belsős poént elhagytunk - nyugtatom meg őt, miszerint ez nem baj. Nem túl megterhelő, szinte lassú tempót veszek fel, míg végig simítok mellkasán díszelgő tetkóján. Eltudnék viselni rajta többet is...
- Mindig vannak újak - temeti arcát nyakamba. Szemeimet lehunyva mosolyodom el ahogy a kanapé támlájába megkapaszkodom. És így is érzem azokat a hülye kis értéktelen gyűrűket az ujjamon. Keze derekamról fenekemre csúszik és belemarkol. - Soha nem unod meg a fenekem? - kérdem elpirulva...
- Túl jó - kuncog a fülembe míg megharapja a fülemet. Ajkaimat össze préselem ahogy ő a mozdulatom elébe megy. - Még mindig olyan nehéz elhinni... hogy folyton velem vagy - nyögi ki, kissé megakadva.
- Átérzem - motyogom szemeimet még mindig erősen lezárva.
- Khalid! - mordul fel Zayn... - Néz - közli velem, mire hátra fordulok. Khalid tényleg néz...
- Ez most egy kicsit frusztráló - motyogom Khalidot nézve.
- Ez hatással van a lelki fejlődésére? - kérdez engem Zayn míg feláll velem.
- Honnan tudjam? - csattanok fel, míg lábbal berúgja a hálószoba ajtaját.
- Te vagy pszicho - kuncog rám, ahogy elfektet az ágyon és felém mászik.
- Ne merd ezt a becenevet használni - nyögöm a fülébe leszidás képen, csak hát az nehéz, ha éppen az ember szexel. Keze combomba markol és kissé felhúzza, én pedig hagyok neki akármit...
- Mi lett volna, ha barátok maradunk csak - nevet fel, bár lihegősen.
- Nem tudunk csak barátok lenni - közlöm vele a nyílvánvaló tényt. Csípője az enyémnek ütközik, erősen, én pedig felnyögök. Ajkai megtalálják az enyémeket. Kezem hajába túr, másikkal nyomokat hagyok a hátán. Élvezem ahogy minden gátlást levetve csókol meg, de azért kellőképpen olyan szenvedéllyel, hogy a hasam beleremegjen. A szívemnek már nincs hova gyorsabban vernie.
- Ugye tudod... - kezdi el, de abba hagyja, ahogy vesz egy mély szaggatott levegőt. - Hogy te vagy az első, akivel valóban gumi nélkül is csinálom? - kuncog a fülembe.
- A gyógyszer csodákra képes - motyogom a lepedőt markolászva háta helyett. - Legalább valami szexuális élményedben első vagyok - nézek rá, bár kissé elvarázsolva érzem magam. - Zayn... - nyögök fel, ahogy érzem, hogy nekem itt már csak pármásodperc. Épp hogy beelőz... arcát nyakamba temeti, megremeg a combom... Khalid ugatni kezd... az ajtón kopognak. De képtelen vagyok megmozdulni. - Még ne hagyj itt - kérem halkan átkarolva, ő pedig magához húz egy megremegő sóhajjal.
- Vársz valakit? - kérdi lihegve a hajamba puszilva.
- Nem - motyogom hevesen emelkedő mellkasába.
- Meg kéne nézünk - simít végig arcomon mikor csöngetnek. Felsóhajtva húzom fel a lábaimat ahogy leszáll mellőlem és magára rángat egy gatyát. Nem... képtelen vagyok még felkelni. - Maradj - simít végig csupasz hátamon majd hallom amint becsukja magam után az ajtót. A ruhás szekrény felé nézek, de úgy érzem komolyan képtelen vagyok megmozdulni... végül a beszéd foszlányok miatt felkelek és magamra kapok egy bő pulcsit, bugyit majd egy laza melegítőt. Hajamba túrok, és kilépek.
- Bocs, ha megzavartunk valamit - néz rám fintorogva Louis... Mit keresnek itt a srácok? Fejemet csak megrázom, miszerint ne aggódjon... semmit nem zavart meg.
- Kértek valamit inni? - nézek rájuk míg lehuppanok egy fotelba... - Vagy enni? - nevetek rá Niallra. Fejüket megrázzák, én pedig értetlenül Zaynra nézek. Aki félve vizslat engem... - Aha... szóval? - mosolygok rá.
- Öhm... négyszemközt - vakarja meg a tarkóját felhúzva engem, egyenesen vissza a hálóba.
- Gyorsan, kertelés nélkül - nézek fel rá kissé félve. Mivan... mivan már megint?!
- Le kell lépnem... Londonba. Album - ajka megrándul, mondana még valamit, de nem tud. Kezeit széttárja, vállát megrántja. Hátamat a falnak vetem inkább, és nézem őt.
- Mennyi időre? - hajtom le a fejem.
- Amint tudok, jövők is vissza - fogja meg óvatosan a csípőmet.
- Szóval, mikor? - konkrét választ akarok...
- Pár... hét.
- Hónap? - nyögök fel.
- Talán... attól függ...
- Mitől? - vágok közbe.
- Az albumtól, hogy hogyan fogadják. A vizsgáktól... a turné hogy jön - elenged, hátrább lép. Remek... Képtelen vagyok változtatni az arcmimikámon... látom az övén, mennyire keserűen nézhetek rá. Egyszerűen újra azt mondanám neki, hogy még ne hagyj itt... még kurvára ne. Ne most... Még lett volna legalább két és fél hónapunk!
- Jó - biccentek neki lehajtva a fejem.
- Este... indulok - teszi hozzá, én pedig rákapom a tekintetem. Nem tudok semmit sem mondani... ide kevesek a szavak. Fogaimat össze szorítom, hajamba túrok, és élvezem a másodperceket ameddig a hajam és kezem eltakar... Este?! Hónapokra?! Ez... ez gyors... ezt ne... még ne! - De haza járok majd és...
- Jó, menj - vonom meg a vállamat, de nem nézek rá.
- Babe... kérlek - csúsztatja egyik kezét a derekamra.
- Menj ki hozzájuk - lépek el előle... utálom ezt. Folyton lelép. Mindig lelép... miért kell mindig lelépnie?! Nem mozdul, én viszont csak leülök az ágyra. Könyökeimet combomon támasztom meg, arcomat pedig tenyereimbe temetem. Hónapokra lelép. Hónapokra! Nem egyre... nem kettőre... többre. Pár percig csöndbe figyel, tudom, hogy engem néz. Még nem hagyhat itt... az ő ölelése tart életben minden nap... A szoba ajtónk halkan nyitódik, majd csukódik is. Hajamba túrok és megtépem a tincseimet. A bús picsába!


Kukucs! Sajnálom, hogy van rész, ami alá nem írok, és komik, amikre nem válaszolok. Alig van időm, de gondolom ez nektek is ismerős. Mindenesetre igyekszem a részeket kirakni, nem olyan nagy hézagokkal. Imádás van! 

6 megjegyzés:

  1. OMG! Nem akarom, hogy Zayn elmenjen! Olyan aranyos Khalid! Alig várom a folytatást!
    Xoxo B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett:) Rakok is ki részt. Imádás van!

      Törlés
  2. OMG! Nem akarom, hogy Zayn elmenjen! Olyan aranyos Khalid! Alig várom a folytatást!
    Xoxo B.

    VálaszTörlés
  3. Halii
    Fhuuuu szomi volt a vege :/ .. nagyon varom a kovit.. imadtam ^^ ...
    Siess a kovivel :D *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, kicsit:D Már rakom is ki. Imádás van! <3

      Törlés
  4. Drága Des!
    Kész! Egy kész csoda VAGY!
    Imádtam minden egyes betűjét...
    A kutyus imádnivaló......
    és Zoéék délutánja-estéje is elég jóra fordult ~volna~.....Zoé oké hogy úgy érezte nem nagyon tud reagálni érdembelileg arra ami Zaynt jogosan bántja..., de még is ott volt mellette...megnyugtatta és elmondta a véleményét...és még ha nem is érzi úgy valahol igen is félig elég voltz Zaynnek sőt teljesen elég volt...attól még csontig hatolóan bántja a dolog..., de Zoé reakciója valahol megmelengedte a szívét...mint mindig...aztán már elég jól elterelődött a figyelmük melegebb vizekre......aztán megint jött a még nagyobb platy....Zayn elmegy...rengeteg időre... hm...
    Imádtam Des, mint mindig!
    Köszönöm szépen, hogy ezt a részt is olvashattam!

    VálaszTörlés