Nyögve húzom a párnát a fejembe, mikor a nap szinte égetni kezd.
Halk kuncogást hallok, mire fejemtől kissé elhúzom a párnát és lassan, fáradtan
kinyitom a szemeimet.
- Jó reggelt - szólal meg rekedtes, mély hangon Zayn, mire
szememet összeráncolom. Laptop... Kamera... reggel?
- Uhm, jó reggelt - mondom kissé furán, mivel jelenleg úgy érzem a
testem még nem kelt fel. Megdörzsölöm szemeimet és vissza fordulok a laptop
felé. Kócos haja mindenfelé meredezik. Félig látom meztelen felsőtestét, mire
elmosolyodom.
- Tetszik a látkép - mosolyodik el, míg a gépén kezd nyomkodni pár
dolgot.
- Nem rossz - felelem nevetve, míg kinyújtózkodom.
- Azt álmodtam, hogy egy lépcsőházban lakunk - nevet fel
rekedtesen.
- És jó szomszéd voltam? - kérdem elmosolyodva.
- Lazán faszák voltunk együtt - mosolyodik el csukott szemekkel.
Együtt? Mármint, hogy együtt? Elmosolyodom őt nézve, ő pedig felém fordul
lassan kinyitva a szemeit - Nem tudom, hogy vissza aludnék-e, hogy folytatódjon
az álom, vagy inkább fent maradnék, hogy meg maradjon ez a kis illúzió - nevet
fel keservesen.
- Költözzünk egy lépcsőházba, minden megoldódna, aludhatnál. Plusz
lazán faszák lennénk - nevetek fel fejemet rázva, mire ő elfintorodik.
- Ha komolyan befutok, mint énekes, amihez még mindig semmi
reményt nem fűzők, akkor venni fogok magunknak egy emeletes házat – mosolyog,
rám mire felnevetek.
- Szavadon foglak fogni - mondom tovább mosolyogva, boldogan.
- Fogalmad sincs, mennyit segítesz rajtam, ugye? - kérdi egy
szomorú mosollyal, mire lágyan rámosolygok.
- De tudom Zayn - mondom szomorúan. Óh, hogyne tudnám?! Tudom,
hogy boldogabb lett és ez egyszerűen annyira jó érzéssel tölt el, amit nehéz
lenne leírni. És... talán félő vagyok beismerni, de valamely szinten remélem,
hogy miattam. Akarom, hogy én rángassam ki a gödörből - Soha nem láttalak, de
fontos vagy nekem - mondom halkan, míg fejemet a párnámba fúrom.
- Fura érzés mi? Soha nem láttalak, de jobban ismersz, mint jó pár
barátom - nevet fel hitetlenkedve - És előbb verekednék érted, mint a legjobb
barátaimért - mondja suttogva, mire mosolyogva rá pillantok.
- Egyre többször érzem magam megtisztelve - kacagok fel, míg
kinyújtózkodóm.
- Kár hogy messze laksz - mondja szomorúan engem figyelve.
- Kár hogy messze laksz - bólintok egyetértően, mire elmosolyodik.
- Filozófiából is vizsgáznom kell, el kéne kezdenem tanulni -
sóhajt fel unottan, míg megdörzsöli arcát kezeivel.
- Úgyis sikerülni fog! - mondom mosolyogva, hiszen tényleg így
gondolom. Nincs olyan, hogy nem!
- Bámulatra méltó az optimizmusod Zoe - nevet fel fejét rázva -
Nem is értem, hogy tudod megérteni az olyanokat, mint én. Olyan, mintha én maga
a sötétség lennék, te meg a fény. Tökéletes ellentét - mondja elmerengve, mire
értetlenül nézek rá.
- Máris gyakorolsz a filozófia vizsgára? - kérdem értetlenül, mire
villant felém egy fintort.
- De most komolyan, hogy? - kérdi értetlenül.
- Elég nagy az empatikus képességem. De nem mondom, hogy megértem.
Nem tudom, hogy lehet olyan szarul érezni magad, hogy azt akard, hogy vége
legyen mindennek. A saját életedet akarod elvenni magadtól - mondom értetlenül.
Hogy képesek erre néhányan? Már csak a gondolat is fura. Képtelennek érezném
magamat arra, hogy öngyilkos legyek, mi van a családtagokkal? Csak egy rossz
időszak, nem egy egész életre szól.
- Őszintén kívánom neked Zoe, hogy ne is tudd meg - mosolyodik el
halványan - Fura egyébként, magaddal küzdesz. Nehéz megtenni, félelmetes -
mondja halkan teljesen elkomorodva.
- Önmagaddal mész szembe, jó hogy félelmetes és nehéz. Egyetlen szabály
van az ősidőktől kezdve; életben maradni. Egy beléd ivódott, több ezer éves
ösztönt kell legyőznöd, hogy megtedd - hadarom neki egyre inkább belemerülve a
témába. Félő, hogy ez a beszélgetés túl nagy lesz. Olyan ez, mint a mindent
eldöntő párbaj. Kitudom-e húzni végleg a gödörből, vagy sem. És én ki akarom,
mindenkinél jobban.
- Legyőztem már Zoe - feleli keserves hangon.
- De itt vagy - súgom halkan.
- Köszönd Dannynek - hunyja le a szemeit, míg arcára kiül egy
szomorú mosoly.
- Most, ebben a pillanatban, megtennéd? - kérdem kíváncsian, mire
szemei kipattannak.
- Nem, mert látnád - rázza meg a fejét határozottan.
- Csak mert látnám? - kérdem szomorúan, mire rám néz még, ha csak
kamerán keresztül is.
- Csalódnál, azt pedig nem akarom. Így is eleget csalódtál - rázza
meg a fejét össze szorított ajkakkal.
- Én... - nem folytatom a mondatomat, nem tudnék mit mondani - Te
tényleg azt hiszed, hogy az lenne az első érzelmem, hogy csalódott lennék? Te
hülye vagy Malik! - hördülök fel sértetten.
- Miért? - kérdi értetlenül.
- Aggódnék, bűntudatom lenne, szomorú lennék én csak... én nem
akarom, hogy így lásd az életet - rázom meg a fejemet. Ez annyira rossz érzés,
tudni, hogy itt van ő, előtte az élet. Minden szempontból és... ő nem akarja. Ő
boldogtalan így és ő inkább... inkább lenne öngyilkos.
- Édes - mosolyodik el.
- Zayn, mit szólnál, ha holnap megkapnád a hírt hogy este
öngyilkos lettem? - kérdem mérgesen, mire megdermed és rám néz... Félve.
- Te nem - rázza meg a fejét, mire értetlenül felvonom a
szemöldökömet - Te nem tennéd meg. Túl... erős vagy ahhoz. Ez csak a gyengék
módszere. De te Zoe Fable - nevet fel keserűen - Te ehhez túl erős vagy. Nem
tennéd meg, már csak azért sem, mert tudod, hogy mások is vannak, akik
megtennék. És nem akarod hagyni, oda lenne minden, amiről eddig beszéltél. Te
túl jó vagy egy ilyen mocskos dologhoz - mosolyog rám... Büszkén? Talán...
- Érdekes elképzelés, de ha megkapnád a hírt? Mégis... - kérdem
hunyorítva csak, hogy jobban koncentráljak az arcára.
- Verekednék, aztán elmennék oda ahol vagy. Aztán magamat okolnám,
vissza fordulnék. Még szarabbul érezném magamat, aztán végül ordítanék veled,
majd a bocsánatodért esedeznék és féltenélek. Jobban, mint valaha, egy szabad
lépésed nem lenne nélkülem - nevet fel harsányan, mintha nem is a képzeletbeli
öngyilkosságomról beszélnénk. Mintha mindennapi témákat vennénk elő.
- Édes - utánzóm le a szót, mintha csak ő mondaná, mire felnevet.
- Ugyan már, mindenki sokra tartja az életét, de minek? Ez csak...
- Mert az életed vagy te magad. Bármit megtehetsz. Tény, hogy
korlátozott körülmények között lévén a társadalom fejlődésének, de bármit
megtehetsz. Ha ölni akarsz, ölsz. Ha teremteni akarsz, teremtesz, ha...
- Ha öngyilkos akarok lenni, öngyilkos leszek - villant rám egy
fintort, majd hasra fordul, én pedig megszemlélem pár pillanatig a szálkás
felsőtestét.
- A halál vissza vonhatatlan és végleges. Egy halott már nem tud
változtatni semmin, egy halottal nem történik semmi érdekes - mordulok fel,
szinte sértve érezvén magamat.
- Fáj beismerni, de ott a pont - nevet fel.
- Badumm! - tárom szét a karjaimat, majd vissza hanyatlok a
párnáim közé.
- De be kell ismerned. A halálnak megvan a maga tökéletes rideg
szépsége. Nem vagyunk többek vagy jobbak, mint mások, nem ér sokat az életünk.
Élünk, dolgozunk, szenvedünk, kis jó aztán meghalunk. Sok értelme nincs -
rántja meg a vállát unottan.
- Szóval szerinted ennyi egy emberi élet? - kérdem felvont
szemöldökkel, szomorúan.
- Az emberi élet egymilliárd sejtecske szeszélyes összjátéka,
amiről azt hiszed, hogy te vagy és nem több - villant rám egy keserédes
pillantást.
- Talán fájó beismernem, de ott a pont - súgom halkan, míg
fejemben zakatolnak a kerek. Talán én látom rosszul, és talán ő jól. Talán ő
látja rosszul, és én jól. Talán mindketten tévedünk. De mind kettőnknek lehet
igaza is. Manapság az emberi élet tényleg nem több, de talán az apró örömökért
megéri nem? - Ugye... felhívnál, ha mély pontod lenne? - kérdem félve... és
talán nem csak attól a gondolattól, hogy ő holnapra talán már nincs... a saját
gondolataimtól is. Van olyan, mikor érzed, hogy egy beszélgetés más lesz. Hogy
az a beszélgetés az életed egyik nagy meghatározó eleme lesz. Azt hiszem ez is
ilyen... Talán kezdem felfogni ők mit, miért tesznek. Talán... van holmi
aprócska igazság a sok negatív gondolat között.
- Te lennél az első, akit felhívnák, ha másért nem akkor búcsúzni
- nevet rám, míg kacsint egyet, ám engem ez nem nyugtat meg.
- Búcsúznál? - kérdem értetlenül, ez azért számomra új. Az
öngyilkos fele "minden jel" és magyarázat nélkül teszi meg... a másik
fele persze hagy búcsúlevelet de...
- Azt hiszem, képtelen lennék úgy megtenni, hogy ne kérnék
bocsánatot pár embertől. Muszáj lenne, anélkül képtelen lennék rá. Mikor
megpróbáltam anno és felkeltem... Százszor rosszabb érzés volt minden. Látni a
kisírt szemeket... soha többé nem akarom azt átélni, legközelebb biztosra
megyek - mondja fintorogva, míg látom, hogy kirázza a hideg.
- Láttad mit tesz velük az, hogy csak megpróbáltad... és az az
első gondolatot, hogy legközelebb biztosra mész? - kérdem ráförmedve, mire
szomorúan felém pillant.
- Talán... - feleli halkan - Nem tudom Zoe - sóhajt fel keservesen
- most minden annyira más szemszög - nyög fel keservesen.
- Átérzem - dörmögöm orrom alatt, míg a falamra bambulok.
Öngyilkosság.
- Csak nem sikerült új szemszögbe helyeznem az öngyilkosokat? -
kérdi meglepődve, mire elmosolyodom.
- Az én véleményem és szemszögem is folyton változik - mondom
egyszerűen, mire ő csak rám mosolyog.
- Értékes vagy a mai világban. Az embereket manapság semmi nem
érdekli, főleg nem más nyomora. Idióta vagy, hogy átveszed másoktól a terhet, de
mégis aranyos gesztus, és életmenő - nevet fel egy féloldalas mosollyal, mire
elfintorodom.
- Nem veszem át a terhet - rázom meg a fejemet tagadólag.
- Dehogynem Zoe. Nem akarom tudni mennyi nyomorult siránkozást
hallhattad már, az enyémmel együtt. Öngyilkossággal dobálóznak neked, te pedig
a szíveden viseled a sorsukat. Idióta indokokkal tömnek téged, míg te akár
ötször rosszabbakon is átmentél. Te nem mondod el senkinek, mi? Biztos nem,
félő, hogy amit én tudok, az még semmi. Senki nem bír sokáig ennyi súlyt
életem... Te nem adod tovább, te tudomást sem veszel arról, hogy össze roppansz
- halkan mondja ám szavai üvöltésnek hatnak üres elmémben. Talán... talán igaza
van. Sok szart kaptam? Igen. Sok szart hallgattam végig? Talán igen. De nem
érzem a súlyát... vagy tényleg igaza van. Nem is veszek róla tudomást. Eszembe
jut a mély vízi hal... talán sokkal jobban igaza van, mint hiszem.
- És kinek adjam? - kérdem értetlenül, miután megszólalok pár perc
némaságom után.
- Nekem - feleli váll rántva.
- Zayn, egyelőre te sem vagy elég erős - rázom meg a fejemet.
- És ez azt jelenti, hogy neked kell lenni a támasznak? - kérdi
értetlenül szinte már mérgesen.
- Talán - felelem váll rántva, míg felülök és hátamat a falnak
vetem. A laptopot beállítom úgy, hogy rám nézzen a kamera, majd mély levegőt
veszek.
- Értem én hogy kurva kemény van Zoe, de ugyan már, ezt nem fogod
sokáig bírni - legyint nekem hanyagul, ám szemében megcsillan a féltés.
- Ha elkezdeném mondani a bajaimat félő én is depresszióba esnék -
nevetek fel keserűen.
- Remekül hangzik, lehetnénk együtt depressziósak. Költség
hatékony állapot! Nem költesz ételre és italra csak egy pengére. Ha bőkezű vagy,
akkor altatók és nyugtatók - mormolja orra alatt, míg kimászik az ágyából és a
szobájában kezd ide-oda járkálni.
- Még átgondolom a vissza utasíthatatlan ajánlatodat - morgom az
orrom alatt, míg lemászok az ágyról és leveszem a laptopot is. Lerakom az
asztalra, majd lehuppanok a székre.
- Ha vissza utasíthatatlan, akkor mit kell rajta átgondolni? -
nevet fel megállva egy pillanatra a gépe előtt, csak hogy "rám"
nézhessen.
- Végül is, senkit se érdekelsz, ha nem vagy szép, vagy halott.
Legalább a halott része meg lesz - morgom magam elé meredve majd egy nagy
sóhajjal felállok a géptől és a szekrényhez sétálok.
- Hát te hülye vagy, ki mondta, hogy nem vagy szép?! - kérdi
értetlenül, mire kihajolok a szekrény ajtaja mögül.
- A tükör - hördülök fel sértetten, mintha nem lenne egyértelmű.
Az ágyra dobok pár ruhadarabot, majd fáradtan vissza ülök a székre. Túl sok
nekem reggel egy ilyen beszélgetés.
- Idióta, szép vagy - sóhajt fel keservesen, ám nem látom őt.
Gondolom ő is öltözködik.
- Megtennéd, komolyan képes lennél újra megtenni? - kérdem félve,
mikor feltűnik a háta, ahogy ki akarna lépni az ajtón. Nem akarom, hogy így
legyen vége a beszélgetésnek. A keze megdermed a levegőben, ahogy a kilincs
felé nyúlt volna. Fél percig feszült csönd majd keze lenyomja a kilincset
minden szó nélkül - Zayn komolyan megtennéd?! - kérdem erélyesen, mire vissza
csukja az ajtót és hátát neki veti. Ezzel felém fordulva - Kérlek - nyögök fel
szomorúan - Komolyan így érzed még? Hogy nincs értelme semminek? Hogy nincs
célod? Hogy nincsenek emberek, akik szeretnek és féltenek? Őszintén válaszolj,
megtennéd? Úgy érzed meg teszed majd a jövőben, újra? - kérdem halkan, míg
lepillantok a billentyűkre.
- A nagyim régen mindig azt mondta, hogy semmi sem tűnik el.
Legyen az tárgy vagy érzelem...
- Te most a „semmi nem vész el, csak átalakul” dologgal akarsz
kitérni a válasz elől? - kérdem felmordulva rá kapva tekintetemet mire
szomorúan megrázza fejét.
- Arra hogy semmi nem veszik el. Talán tényleg átalakul, talán
csak vándorol. Zoe, ha én nem akarok öngyilkos lenni, más valaki majd az akar.
Mi van, ha te? Az ördög akkor engedd tovább, ha valakit a helyedre löksz -
mosolyodik el fájdalmasan, míg kicsit előrébb hajol.
- Úgy nézek ki, mint aki fél holmi ördögtől? - kérdem felvont
szemöldökkel.
- Zoe, mi van, ha te csúszol gödörbe? Erős vagy... de az erősebbek
nagyobbat esnek. Nekem angyal vagy, gondolod, hogy neked én vagyok az ördög? -
kérdi szomorú és keserves arckifejezéssel.
- Mióta emésztenek ezek a szar gondolatok? - kérdem értetlenül,
ahogy felfogom a keserves arckifejezésének értelmét. Nem egyszer rágódott ezen,
sőt. Merem állítani volt, hogy nem aludt emiatt.
- Elég ideje, mióta először jobb kedvre derítettél. Mikor
kirúgtak... akkor már tudtam, hogy úgyis kirángatsz. Bármibe kerüljön. De én
plusz teher voltam és vagyok ezzel. Még több súly a vállaidon. Én küldjelek a
gödörbe azzal, hogy te kihúztál engem? - kérdi felnevetve, míg oldalra pillant.
- Attól hogy kijössz, még nem kerülök bele. Maximum kicsit piszkos
leszek, ennyit elviselek. De nyugodtabban aludnék, ha tudnám, hogy végre
tényleg minden oké... - mondom halkan mire épp, hogy felnevet. Alig egy
másodperc. Talán csak felhördült, nem is nevetett.
- Néha komolyan az a benyomásom, hogy nem is vagy igazi. Túl... jó
vagy ehhez a szarhoz, ami a földön megy - mosolyog rám szomorúan.
- Hús és vér vagyok, némi empátiával és jó emberismerettel, semmi
több - rántom meg a vállamat.
- Ígérd meg, hogy nem csúszol le... ha le is csúszol, arról
szólsz. Ígérd meg, hogy nem jutsz el olyan szintekre, mint én, nem akarom, hogy
szomorú legyél, hogy öngyilkosságon gondolkozz, hogy eljátssz a gondolattal.
Én... csak ígérd meg - sóhajt fel fáradtan, míg ellöki magát az ajtótól és leül
a gép elé - Ígérd meg Zoe hogy nem leszel olyan, mint akiket megmentesz -
mondja keményen, mire nagyot nyelek. Ha kihúzol valakit a gödörből, bele is
eshetsz.
- Akkor te ígérd, meg hogy nincs több vágás, éheztetés, vagy
bárminemű öngyilkos dolog - vágom rá eltökélten.
- Add a lelked az ördögnek - súgja halkan, míg jobb kezét szívére
teszi, és bal kezét felemeli.
- Te vagy az ördögöm - fintorodom el, míg leutánozom mozdulatát.
Megérzem szívem heves ütemét, mire nagyot nyelek.
- Vége a depressziónak, semmi öngyilkos tett és igyekszem a
gondolatokat is elzárni - biccent nekem. Több hónapomba telt... és talán tényleg rendbe jött végre.
- Igyekszem nem depressziós lenni - biccentek neki én is.
- Szóval én vagyok a te ördögöd, és te vagy az én angyalom - húzza
féloldalas mosolyra a száját.
- Ámen – súgom egy mosollyal míg ő féloldalas mosollyal
feláll, és kisétál az ajtón…
Kukuucs! Sajnálom a kimaradást!
Mikor lesz kövi rész??
VálaszTörlésEz nagyon jo lett csak már azt várom hogy mikor taliznak :)
Remélem minél előbb :)
~Klau~
Fogalmam sincs, majd lesz:/
TörlésImádom. Remek rész lett
VálaszTörlésMegérte rá várni. Tetszik hogy van benne egy eléggé elgondolkoztató téma és nem úgy mint a többi témánál csak felemlegetik a témát mintha értenének hozzá.
Siess a következővel
Örülök, hogy tetszett, ígérem próbálok sietni vele:) <3
TörlésImaaaaaadom<3 siess a kovivel!!!
VálaszTörlésFantasztikus !!
Örülök, hogy tetszett:) <3
TörlésSzia!
VálaszTörlésSzörnyen jó rész lett. Nagyon élveztem. Semmi baj hogy késtél szerintem vagyis nekem teljes mértékben Megérte a várakozát. Az ahogyan Zayn és Zoe beszélgetett annyira megható volt komolyan be is könnyezte. Honnan jönnek ezek a mondatok? Valami eszméletlen volt. Még mindig imádom a fogalmazási stílusodat. Egyedi. Ami már az elején megfogott. Zayn remélem tartja a szavát és nem lesz öngyilkos ahogy Zoe sem. Teljesen bele tusom képzelni magamat ami jó pont egy történetnél. Egyik kedvenc blogom! Hogy is szokás mondani? Siess a köviel!:P
Puszil és ölel Kira!
Nagyon szépen köszönöm és örülök, hogy ennyire tetszett!:3 Igyekszem vele! Imádás van! <3
TörlésSzia!
VálaszTörlésHuhh. Rohadtul jó rész lett és ezzel még nem fejeztem ki eléggé, hogy mennyire tetszett. Nekem ez a blog egy drog. Komolyan. Csak úgy faltam a sorokat és átéreztem minden egyes szavát, mondatát és jelentését. Sokszor elmélkedem azon, hogy tud valaki ilyen jól írni. Nincsenek rá szavak. IMÁDTAM! Ha könyv készülne belőle az elsők között lennék aki megvenné*^* Nagyon-nagyon-nagyon tetszett. Várom a kövi részt!
Imádás van <3
Ölel és puszil: Emy
Örülök, hogy ennyire tetszett és, hogy a bloggal kapcsolatban is így érzel:) Könyv íródik, de nem ebből, nem is fanfic:) Majd ha kész felrakom ide is meg a másik blogra is ha elég jó lesz:D Imádás van! <3
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésÖrülök hogy ennyire tetszett:3 És nagyon szépen köszönöm! <3
TörlésSzia!
VálaszTörlésBocsi, hogy csak most írok, de kész vagyok. :(
A rész nagyon jó lett. :) Szépen felvezeted a későbbi cselekményeket, amik a beszélgetésből és a trailerből szépen össze lehet rakni. :)
De megyek írom a kövi részhez.
Puszi: Klau
Hahahaa, köszönöm szépen!:3 <3
Törlés