2015. augusztus 6., csütörtök

11. Rész

Nyögve húzom a párnát a fejembe, mikor a nap szinte égetni kezd. Halk kuncogást hallok, mire fejemtől kissé elhúzom a párnát és lassan, fáradtan kinyitom a szemeimet.
- Jó reggelt - szólal meg rekedtes, mély hangon Zayn, mire szememet összeráncolom. Laptop... Kamera... reggel?
- Uhm, jó reggelt - mondom kissé furán, mivel jelenleg úgy érzem a testem még nem kelt fel. Megdörzsölöm szemeimet és vissza fordulok a laptop felé. Kócos haja mindenfelé meredezik. Félig látom meztelen felsőtestét, mire elmosolyodom.
- Tetszik a látkép - mosolyodik el, míg a gépén kezd nyomkodni pár dolgot.
- Nem rossz - felelem nevetve, míg kinyújtózkodom.
- Azt álmodtam, hogy egy lépcsőházban lakunk - nevet fel rekedtesen.
- És jó szomszéd voltam? - kérdem elmosolyodva.
- Lazán faszák voltunk együtt - mosolyodik el csukott szemekkel. Együtt? Mármint, hogy együtt? Elmosolyodom őt nézve, ő pedig felém fordul lassan kinyitva a szemeit - Nem tudom, hogy vissza aludnék-e, hogy folytatódjon az álom, vagy inkább fent maradnék, hogy meg maradjon ez a kis illúzió - nevet fel keservesen.
- Költözzünk egy lépcsőházba, minden megoldódna, aludhatnál. Plusz lazán faszák lennénk - nevetek fel fejemet rázva, mire ő elfintorodik.
- Ha komolyan befutok, mint énekes, amihez még mindig semmi reményt nem fűzők, akkor venni fogok magunknak egy emeletes házat – mosolyog, rám mire felnevetek.
- Szavadon foglak fogni - mondom tovább mosolyogva, boldogan.
- Fogalmad sincs, mennyit segítesz rajtam, ugye? - kérdi egy szomorú mosollyal, mire lágyan rámosolygok.
- De tudom Zayn - mondom szomorúan. Óh, hogyne tudnám?! Tudom, hogy boldogabb lett és ez egyszerűen annyira jó érzéssel tölt el, amit nehéz lenne leírni. És... talán félő vagyok beismerni, de valamely szinten remélem, hogy miattam. Akarom, hogy én rángassam ki a gödörből - Soha nem láttalak, de fontos vagy nekem - mondom halkan, míg fejemet a párnámba fúrom.
- Fura érzés mi? Soha nem láttalak, de jobban ismersz, mint jó pár barátom - nevet fel hitetlenkedve - És előbb verekednék érted, mint a legjobb barátaimért - mondja suttogva, mire mosolyogva rá pillantok.
- Egyre többször érzem magam megtisztelve - kacagok fel, míg kinyújtózkodóm.
- Kár hogy messze laksz - mondja szomorúan engem figyelve.
- Kár hogy messze laksz - bólintok egyetértően, mire elmosolyodik.
- Filozófiából is vizsgáznom kell, el kéne kezdenem tanulni - sóhajt fel unottan, míg megdörzsöli arcát kezeivel.
- Úgyis sikerülni fog! - mondom mosolyogva, hiszen tényleg így gondolom. Nincs olyan, hogy nem!
- Bámulatra méltó az optimizmusod Zoe - nevet fel fejét rázva - Nem is értem, hogy tudod megérteni az olyanokat, mint én. Olyan, mintha én maga a sötétség lennék, te meg a fény. Tökéletes ellentét - mondja elmerengve, mire értetlenül nézek rá.
- Máris gyakorolsz a filozófia vizsgára? - kérdem értetlenül, mire villant felém egy fintort.
- De most komolyan, hogy? - kérdi értetlenül.
- Elég nagy az empatikus képességem. De nem mondom, hogy megértem. Nem tudom, hogy lehet olyan szarul érezni magad, hogy azt akard, hogy vége legyen mindennek. A saját életedet akarod elvenni magadtól - mondom értetlenül. Hogy képesek erre néhányan? Már csak a gondolat is fura. Képtelennek érezném magamat arra, hogy öngyilkos legyek, mi van a családtagokkal? Csak egy rossz időszak, nem egy egész életre szól.
- Őszintén kívánom neked Zoe, hogy ne is tudd meg - mosolyodik el halványan - Fura egyébként, magaddal küzdesz. Nehéz megtenni, félelmetes - mondja halkan teljesen elkomorodva.
- Önmagaddal mész szembe, jó hogy félelmetes és nehéz. Egyetlen szabály van az ősidőktől kezdve; életben maradni. Egy beléd ivódott, több ezer éves ösztönt kell legyőznöd, hogy megtedd - hadarom neki egyre inkább belemerülve a témába. Félő, hogy ez a beszélgetés túl nagy lesz. Olyan ez, mint a mindent eldöntő párbaj. Kitudom-e húzni végleg a gödörből, vagy sem. És én ki akarom, mindenkinél jobban.
- Legyőztem már Zoe - feleli keserves hangon.
- De itt vagy - súgom halkan.
- Köszönd Dannynek - hunyja le a szemeit, míg arcára kiül egy szomorú mosoly.
- Most, ebben a pillanatban, megtennéd? - kérdem kíváncsian, mire szemei kipattannak.
- Nem, mert látnád - rázza meg a fejét határozottan.
- Csak mert látnám? - kérdem szomorúan, mire rám néz még, ha csak kamerán keresztül is.
- Csalódnál, azt pedig nem akarom. Így is eleget csalódtál - rázza meg a fejét össze szorított ajkakkal.
- Én... - nem folytatom a mondatomat, nem tudnék mit mondani - Te tényleg azt hiszed, hogy az lenne az első érzelmem, hogy csalódott lennék? Te hülye vagy Malik! - hördülök fel sértetten.
- Miért? - kérdi értetlenül.
- Aggódnék, bűntudatom lenne, szomorú lennék én csak... én nem akarom, hogy így lásd az életet - rázom meg a fejemet. Ez annyira rossz érzés, tudni, hogy itt van ő, előtte az élet. Minden szempontból és... ő nem akarja. Ő boldogtalan így és ő inkább... inkább lenne öngyilkos.
- Édes - mosolyodik el.
- Zayn, mit szólnál, ha holnap megkapnád a hírt hogy este öngyilkos lettem? - kérdem mérgesen, mire megdermed és rám néz... Félve.
- Te nem - rázza meg a fejét, mire értetlenül felvonom a szemöldökömet - Te nem tennéd meg. Túl... erős vagy ahhoz. Ez csak a gyengék módszere. De te Zoe Fable - nevet fel keserűen - Te ehhez túl erős vagy. Nem tennéd meg, már csak azért sem, mert tudod, hogy mások is vannak, akik megtennék. És nem akarod hagyni, oda lenne minden, amiről eddig beszéltél. Te túl jó vagy egy ilyen mocskos dologhoz - mosolyog rám... Büszkén? Talán...
- Érdekes elképzelés, de ha megkapnád a hírt? Mégis... - kérdem hunyorítva csak, hogy jobban koncentráljak az arcára.
- Verekednék, aztán elmennék oda ahol vagy. Aztán magamat okolnám, vissza fordulnék. Még szarabbul érezném magamat, aztán végül ordítanék veled, majd a bocsánatodért esedeznék és féltenélek. Jobban, mint valaha, egy szabad lépésed nem lenne nélkülem - nevet fel harsányan, mintha nem is a képzeletbeli öngyilkosságomról beszélnénk. Mintha mindennapi témákat vennénk elő.
- Édes - utánzóm le a szót, mintha csak ő mondaná, mire felnevet.
- Ugyan már, mindenki sokra tartja az életét, de minek? Ez csak...
- Mert az életed vagy te magad. Bármit megtehetsz. Tény, hogy korlátozott körülmények között lévén a társadalom fejlődésének, de bármit megtehetsz. Ha ölni akarsz, ölsz. Ha teremteni akarsz, teremtesz, ha...
- Ha öngyilkos akarok lenni, öngyilkos leszek - villant rám egy fintort, majd hasra fordul, én pedig megszemlélem pár pillanatig a szálkás felsőtestét.
- A halál vissza vonhatatlan és végleges. Egy halott már nem tud változtatni semmin, egy halottal nem történik semmi érdekes - mordulok fel, szinte sértve érezvén magamat.
- Fáj beismerni, de ott a pont - nevet fel.
- Badumm! - tárom szét a karjaimat, majd vissza hanyatlok a párnáim közé.
- De be kell ismerned. A halálnak megvan a maga tökéletes rideg szépsége. Nem vagyunk többek vagy jobbak, mint mások, nem ér sokat az életünk. Élünk, dolgozunk, szenvedünk, kis jó aztán meghalunk. Sok értelme nincs - rántja meg a vállát unottan.
- Szóval szerinted ennyi egy emberi élet? - kérdem felvont szemöldökkel, szomorúan.
- Az emberi élet egymilliárd sejtecske szeszélyes összjátéka, amiről azt hiszed, hogy te vagy és nem több - villant rám egy keserédes pillantást.
- Talán fájó beismernem, de ott a pont - súgom halkan, míg fejemben zakatolnak a kerek. Talán én látom rosszul, és talán ő jól. Talán ő látja rosszul, és én jól. Talán mindketten tévedünk. De mind kettőnknek lehet igaza is. Manapság az emberi élet tényleg nem több, de talán az apró örömökért megéri nem? - Ugye... felhívnál, ha mély pontod lenne? - kérdem félve... és talán nem csak attól a gondolattól, hogy ő holnapra talán már nincs... a saját gondolataimtól is. Van olyan, mikor érzed, hogy egy beszélgetés más lesz. Hogy az a beszélgetés az életed egyik nagy meghatározó eleme lesz. Azt hiszem ez is ilyen... Talán kezdem felfogni ők mit, miért tesznek. Talán... van holmi aprócska igazság a sok negatív gondolat között.
- Te lennél az első, akit felhívnák, ha másért nem akkor búcsúzni - nevet rám, míg kacsint egyet, ám engem ez nem nyugtat meg.
- Búcsúznál? - kérdem értetlenül, ez azért számomra új. Az öngyilkos fele "minden jel" és magyarázat nélkül teszi meg... a másik fele persze hagy búcsúlevelet de...
- Azt hiszem, képtelen lennék úgy megtenni, hogy ne kérnék bocsánatot pár embertől. Muszáj lenne, anélkül képtelen lennék rá. Mikor megpróbáltam anno és felkeltem... Százszor rosszabb érzés volt minden. Látni a kisírt szemeket... soha többé nem akarom azt átélni, legközelebb biztosra megyek - mondja fintorogva, míg látom, hogy kirázza a hideg.
- Láttad mit tesz velük az, hogy csak megpróbáltad... és az az első gondolatot, hogy legközelebb biztosra mész? - kérdem ráförmedve, mire szomorúan felém pillant.
- Talán... - feleli halkan - Nem tudom Zoe - sóhajt fel keservesen - most minden annyira más szemszög - nyög fel keservesen.
- Átérzem - dörmögöm orrom alatt, míg a falamra bambulok. Öngyilkosság.
- Csak nem sikerült új szemszögbe helyeznem az öngyilkosokat? - kérdi meglepődve, mire elmosolyodom.
- Az én véleményem és szemszögem is folyton változik - mondom egyszerűen, mire ő csak rám mosolyog.
- Értékes vagy a mai világban. Az embereket manapság semmi nem érdekli, főleg nem más nyomora. Idióta vagy, hogy átveszed másoktól a terhet, de mégis aranyos gesztus, és életmenő - nevet fel egy féloldalas mosollyal, mire elfintorodom.
- Nem veszem át a terhet - rázom meg a fejemet tagadólag.
- Dehogynem Zoe. Nem akarom tudni mennyi nyomorult siránkozást hallhattad már, az enyémmel együtt. Öngyilkossággal dobálóznak neked, te pedig a szíveden viseled a sorsukat. Idióta indokokkal tömnek téged, míg te akár ötször rosszabbakon is átmentél. Te nem mondod el senkinek, mi? Biztos nem, félő, hogy amit én tudok, az még semmi. Senki nem bír sokáig ennyi súlyt életem... Te nem adod tovább, te tudomást sem veszel arról, hogy össze roppansz - halkan mondja ám szavai üvöltésnek hatnak üres elmémben. Talán... talán igaza van. Sok szart kaptam? Igen. Sok szart hallgattam végig? Talán igen. De nem érzem a súlyát... vagy tényleg igaza van. Nem is veszek róla tudomást. Eszembe jut a mély vízi hal... talán sokkal jobban igaza van, mint hiszem.
- És kinek adjam? - kérdem értetlenül, miután megszólalok pár perc némaságom után.
- Nekem - feleli váll rántva.
- Zayn, egyelőre te sem vagy elég erős - rázom meg a fejemet.
- És ez azt jelenti, hogy neked kell lenni a támasznak? - kérdi értetlenül szinte már mérgesen.
- Talán - felelem váll rántva, míg felülök és hátamat a falnak vetem. A laptopot beállítom úgy, hogy rám nézzen a kamera, majd mély levegőt veszek.
- Értem én hogy kurva kemény van Zoe, de ugyan már, ezt nem fogod sokáig bírni - legyint nekem hanyagul, ám szemében megcsillan a féltés.
- Ha elkezdeném mondani a bajaimat félő én is depresszióba esnék - nevetek fel keserűen.
- Remekül hangzik, lehetnénk együtt depressziósak. Költség hatékony állapot! Nem költesz ételre és italra csak egy pengére. Ha bőkezű vagy, akkor altatók és nyugtatók - mormolja orra alatt, míg kimászik az ágyából és a szobájában kezd ide-oda járkálni.
- Még átgondolom a vissza utasíthatatlan ajánlatodat - morgom az orrom alatt, míg lemászok az ágyról és leveszem a laptopot is. Lerakom az asztalra, majd lehuppanok a székre.
- Ha vissza utasíthatatlan, akkor mit kell rajta átgondolni? - nevet fel megállva egy pillanatra a gépe előtt, csak hogy "rám" nézhessen.
- Végül is, senkit se érdekelsz, ha nem vagy szép, vagy halott. Legalább a halott része meg lesz - morgom magam elé meredve majd egy nagy sóhajjal felállok a géptől és a szekrényhez sétálok.
- Hát te hülye vagy, ki mondta, hogy nem vagy szép?! - kérdi értetlenül, mire kihajolok a szekrény ajtaja mögül.
- A tükör - hördülök fel sértetten, mintha nem lenne egyértelmű. Az ágyra dobok pár ruhadarabot, majd fáradtan vissza ülök a székre. Túl sok nekem reggel egy ilyen beszélgetés.
- Idióta, szép vagy - sóhajt fel keservesen, ám nem látom őt. Gondolom ő is öltözködik.
- Megtennéd, komolyan képes lennél újra megtenni? - kérdem félve, mikor feltűnik a háta, ahogy ki akarna lépni az ajtón. Nem akarom, hogy így legyen vége a beszélgetésnek. A keze megdermed a levegőben, ahogy a kilincs felé nyúlt volna. Fél percig feszült csönd majd keze lenyomja a kilincset minden szó nélkül - Zayn komolyan megtennéd?! - kérdem erélyesen, mire vissza csukja az ajtót és hátát neki veti. Ezzel felém fordulva - Kérlek - nyögök fel szomorúan - Komolyan így érzed még? Hogy nincs értelme semminek? Hogy nincs célod? Hogy nincsenek emberek, akik szeretnek és féltenek? Őszintén válaszolj, megtennéd? Úgy érzed meg teszed majd a jövőben, újra? - kérdem halkan, míg lepillantok a billentyűkre.
- A nagyim régen mindig azt mondta, hogy semmi sem tűnik el. Legyen az tárgy vagy érzelem...
- Te most a „semmi nem vész el, csak átalakul” dologgal akarsz kitérni a válasz elől? - kérdem felmordulva rá kapva tekintetemet mire szomorúan megrázza fejét.
- Arra hogy semmi nem veszik el. Talán tényleg átalakul, talán csak vándorol. Zoe, ha én nem akarok öngyilkos lenni, más valaki majd az akar. Mi van, ha te? Az ördög akkor engedd tovább, ha valakit a helyedre löksz - mosolyodik el fájdalmasan, míg kicsit előrébb hajol.
- Úgy nézek ki, mint aki fél holmi ördögtől? - kérdem felvont szemöldökkel.
- Zoe, mi van, ha te csúszol gödörbe? Erős vagy... de az erősebbek nagyobbat esnek. Nekem angyal vagy, gondolod, hogy neked én vagyok az ördög? - kérdi szomorú és keserves arckifejezéssel.
- Mióta emésztenek ezek a szar gondolatok? - kérdem értetlenül, ahogy felfogom a keserves arckifejezésének értelmét. Nem egyszer rágódott ezen, sőt. Merem állítani volt, hogy nem aludt emiatt.
- Elég ideje, mióta először jobb kedvre derítettél. Mikor kirúgtak... akkor már tudtam, hogy úgyis kirángatsz. Bármibe kerüljön. De én plusz teher voltam és vagyok ezzel. Még több súly a vállaidon. Én küldjelek a gödörbe azzal, hogy te kihúztál engem? - kérdi felnevetve, míg oldalra pillant.
- Attól hogy kijössz, még nem kerülök bele. Maximum kicsit piszkos leszek, ennyit elviselek. De nyugodtabban aludnék, ha tudnám, hogy végre tényleg minden oké... - mondom halkan mire épp, hogy felnevet. Alig egy másodperc. Talán csak felhördült, nem is nevetett.
- Néha komolyan az a benyomásom, hogy nem is vagy igazi. Túl... jó vagy ehhez a szarhoz, ami a földön megy - mosolyog rám szomorúan.
- Hús és vér vagyok, némi empátiával és jó emberismerettel, semmi több - rántom meg a vállamat.
- Ígérd meg, hogy nem csúszol le... ha le is csúszol, arról szólsz. Ígérd meg, hogy nem jutsz el olyan szintekre, mint én, nem akarom, hogy szomorú legyél, hogy öngyilkosságon gondolkozz, hogy eljátssz a gondolattal. Én... csak ígérd meg - sóhajt fel fáradtan, míg ellöki magát az ajtótól és leül a gép elé - Ígérd meg Zoe hogy nem leszel olyan, mint akiket megmentesz - mondja keményen, mire nagyot nyelek. Ha kihúzol valakit a gödörből, bele is eshetsz.
- Akkor te ígérd, meg hogy nincs több vágás, éheztetés, vagy bárminemű öngyilkos dolog - vágom rá eltökélten. 
- Add a lelked az ördögnek - súgja halkan, míg jobb kezét szívére teszi, és bal kezét felemeli.
- Te vagy az ördögöm - fintorodom el, míg leutánozom mozdulatát. Megérzem szívem heves ütemét, mire nagyot nyelek.
- Vége a depressziónak, semmi öngyilkos tett és igyekszem a gondolatokat is elzárni - biccent nekem. Több hónapomba telt... és talán tényleg rendbe jött végre.
- Igyekszem nem depressziós lenni - biccentek neki én is.
- Szóval én vagyok a te ördögöd, és te vagy az én angyalom - húzza féloldalas mosolyra a száját.
- Ámen – súgom egy mosollyal míg ő féloldalas mosollyal feláll, és kisétál az ajtón…

Kukuucs! Sajnálom a kimaradást!

14 megjegyzés:

  1. Mikor lesz kövi rész??
    Ez nagyon jo lett csak már azt várom hogy mikor taliznak :)
    Remélem minél előbb :)

    ~Klau~

    VálaszTörlés
  2. Imádom. Remek rész lett
    Megérte rá várni. Tetszik hogy van benne egy eléggé elgondolkoztató téma és nem úgy mint a többi témánál csak felemlegetik a témát mintha értenének hozzá.
    Siess a következővel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, ígérem próbálok sietni vele:) <3

      Törlés
  3. Imaaaaaadom<3 siess a kovivel!!!
    Fantasztikus !!

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Szörnyen jó rész lett. Nagyon élveztem. Semmi baj hogy késtél szerintem vagyis nekem teljes mértékben Megérte a várakozát. Az ahogyan Zayn és Zoe beszélgetett annyira megható volt komolyan be is könnyezte. Honnan jönnek ezek a mondatok? Valami eszméletlen volt. Még mindig imádom a fogalmazási stílusodat. Egyedi. Ami már az elején megfogott. Zayn remélem tartja a szavát és nem lesz öngyilkos ahogy Zoe sem. Teljesen bele tusom képzelni magamat ami jó pont egy történetnél. Egyik kedvenc blogom! Hogy is szokás mondani? Siess a köviel!:P
    Puszil és ölel Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm és örülök, hogy ennyire tetszett!:3 Igyekszem vele! Imádás van! <3

      Törlés
  5. Szia!
    Huhh. Rohadtul jó rész lett és ezzel még nem fejeztem ki eléggé, hogy mennyire tetszett. Nekem ez a blog egy drog. Komolyan. Csak úgy faltam a sorokat és átéreztem minden egyes szavát, mondatát és jelentését. Sokszor elmélkedem azon, hogy tud valaki ilyen jól írni. Nincsenek rá szavak. IMÁDTAM! Ha könyv készülne belőle az elsők között lennék aki megvenné*^* Nagyon-nagyon-nagyon tetszett. Várom a kövi részt!
    Imádás van <3
    Ölel és puszil: Emy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire tetszett és, hogy a bloggal kapcsolatban is így érzel:) Könyv íródik, de nem ebből, nem is fanfic:) Majd ha kész felrakom ide is meg a másik blogra is ha elég jó lesz:D Imádás van! <3

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy ennyire tetszett:3 És nagyon szépen köszönöm! <3

      Törlés
  7. Szia!
    Bocsi, hogy csak most írok, de kész vagyok. :(
    A rész nagyon jó lett. :) Szépen felvezeted a későbbi cselekményeket, amik a beszélgetésből és a trailerből szépen össze lehet rakni. :)
    De megyek írom a kövi részhez.
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés