2017. április 21., péntek

205. Rész

x--- Zoe Fable ---x


- Oké, ideje lépni egyet - értetlenül nézek fel a férfira, ahogy besétál a ketrecek közé. Elzsibbadtam, nem érzem a lábamat, fázok... szerintem meg is fáztam. Rohadt fáradt vagyok, hisztis, büdös és mérges. Mond valamit, amit nem értek, és kinyitják a ketrecemet... mi a fasz? - Gyere - szól rám egy sóhajjal míg végig néz csapaton. Én pedig meg sem mozdulok. Valahogy mégiscsak biztonságosabban érzem magamat itt bent, mint ott kint. Nem mintha lenne választási lehetőségem, mert kihúznak. Megpróbálok felállni, de még nem igazán megy. Csak kinyújtom a lábaimat a földön és várok, hogy meginduljon a vérkeringésem. Kissé félve, de felállok vele szemben. Hogy tudnám kiszabadítani a többieket? Ők mégis csak erre lettek kiképezve... megoldanák a helyzetet. Legalábbis remélem. - Fogd - szól rám míg oda nyújt elém egy pengét. Értetlenül veszem el tőle... elvághatnám akár a torkát is. - Olyan mint a drog - felsóhajt ahogy előhúz egy fegyvert a háta mögül. - Elkezded és olyan nagyon nehéz abba hagyni... - ez most a vagdosásról beszél?! - Tulajdonképpen nagyon érdekes dolog ez - apró mosoly jelenik meg a szája sarkában míg rám néz. - Bántani magad azért, mert fáj valami lelkileg. Eltereli a figyelmed... Egyszerűen bántani magad mások miatt - nagyon nem tetszik a téma haladási iránya. - Szóval ha annyira nagyon jó embernek tartod magad... annyi vágás, ahányan vannak, vagy random választok valakit, akit megkínzok és megölök - a képembe vigyorog, én viszont ledermedek.
- Mi?! - nem csak én kérdezek vissza, sokan mások is.
- Magadnak okozni fájdalmat és szenvedést azért, hogy más az első sorból kényelmesen végig nézze aki miatt csak azért vagy jóba, mert a munkád kényszerít? Oh könyörgöm... - lelegyint engem és ismét leül egy székre és csak néz engem. A fegyvert az ölébe fekteti és ismét ugyan azt a ritmust üti. Azt, amit én is szoktam... Oké, gondolkozzunk az ő fejével... beteg. Így nehéz! Nyilvánvaló, hogy bevállalnám az életükért... ezt neki is tudnia kell! Akkor ezt most fordított pszichológia. - Nehéz, amikor nem tudod eldönteni mit miért tesz a másik... mikor találkoztál ilyennel utoljára?
- Hat és fél hónapja - soha nem fogom megérteni Zaynt. Baszki... vajon... otthon tudják, hogy halott vagyok? Mert nagyon az-az érzésem, hogy ennek nemigen lesz más kimenetele.
- Szép... én nagyon régen! És te vagy az első - úgy néz rám, mint a friss húsra. Valószínűleg azért, mert annak is tart. - Amit őszintén élvezek - sóhajt egyet és a fejét hátra hajtja. - Szóval segítek rajtad. Nem tervezek semmit, tudni akarom milyen vagy. És ezt tettekből lehet megtudni. Látni akarom, milyen messzire mész el valamiért... - a plafon felé magyaráz én pedig csak nyelek egyet. - Szóval nem tervezek előre semmit, improvizálók - széttárja a karjait és rám néz. - Soha nem vállaltam volna be ezt, senkiért - rám mutat, de inkább szerintem a pengére. - Látod, ez az egy különbség van közöttünk. Te oda állsz egy fegyver elé, pár nyamvadt ember miatt. Nekem eszem ágában sincs!
- Látod, ez az egy különbség határozza meg, hogy melyikünk melyik oldalon áll - megvágni magam? Vágjam meg magam... nem vagyok hülye. Az én mentális állapotom mellett ez kicsit sem jó ötlet a jövőre nézve. Talán itt három perc alatt kéne elfogadnom a tényt, hogy a világ képem tényleg túl borús és többször gondolok hívogatóan a halálra, mint az átlag ember teszi. Tehát ezt figyelembe véve, hajlamos vagyok a depresszióra... és vágjam meg magam? Ez nem lesz jó. Hosszútávon nem lesz jó... de kitudja, hogy van-e hosszú távom?
- Oldalak... nincsenek oldalak. Szürke vagyok... azt teszem, ami nekem kedvez.
- Ez hívják féregnek - rámosolygok, de az ő arcáról lefagy a mosoly.
- Szavak Zoe... szavak! - Megdörzsöli az arcát, mintha belefáradt volna, hogy egy ötévesnek kell elmagyaráznia, miért kell naponta enni. - Hangsúlyok, ragozások, kifejezések... most azt kéred tőlem, fogalmazzam át, hogy emberileg megérts? - Felnyög és megforgatja a szemét. - Ez a fegyverünk, az emberi nyelvek... a kultúrák. Ezért vagyunk erősek. Hát nem fontosabb az, hogy megmaradjon a gyűrűs ujjam annál, hogy megmentsek egy nyolcvan évest?! Magamat helyeztem előtérbe párszor... hát ez olyan rossz? - Olyan gúnyosan mosolyodik el hogy végig fut rajtam a hideg. Ez tényleg teljesen örült.
- Miért hiszed, hogy az életed többet ér másénál?
- Mert többet ér. Mert többre vagyok képes mint ők... - előredől és a térdein támaszkodik meg. - Azért hiszem ezt, kedves Zoe, mert ez az én életem. Én gondolkozom és a saját fájdalmamat érzem. Az övék pedig engem nem érintenek meg egészen addig, amíg azt a kapcsolót magamban ész érvekkel vezetem - nárcisztikus személyiség zavar? Egocentrikus világ nézet? Szociopata? Pszichopata? Biztosan antiszociális személyiség zavara van. Talán még autista is...
- Függőleges vagy vízszintes vágásokat akarsz? - Nem tetszik, ahogy a fegyvert a kezébe fogja.
- Vízszinteseket, mehet a játék? - Kibiztosítja a fegyvert én pedig veszek egy mély levegőt. - Ötig számolok mindegyik félnél - kissé megforgatja a fejét, mintha kiropogtatná aztán ráfogja Adamre, ő pedig csak engem néz és a fejét rázza.
- Zoe, azért e...
- Egy, kettő... - olyan gyorsan kezd számolni hogy pánikból már meg is teszem az első vágást. - Egy... - és újra... mindig egyig jut, vagy talán háromig, én pedig pánikszerűen csinálom, mert túl gyors. Remegve nézem a kezem, ahogy folyik le a vérem, mikor végig ér mindenkinek. - Egy... kettő... - értetlenül nézek fel rá, ő pedig rám tartja a fegyvert. Húzok még egy vöröslő csíkot a kezemre, és leejti a fegyvert. - Te idióta - csak a fejét csóválja és most először szimplán suttog. Istenem... nagyon fáj. Nagyon csíp... nagyon vérzik. Kiabálni kezd, de nem az én nyelvemen.
- Hogy hívnak?! - Gyűlölöm, ha nem tudom valaki nevét. Értetlenül néz hátra rám, ahogy mellette ketten máris felém indulnak.
- Haydar - a férfi maga elé húzza a kezemet és szimplán leönti vízzel a szemeim pedig kikerekednek. Először is azért, mert megtisztul a kezem. Tíz vágás ékeskedik a bal alkaromon... és mindegyik mély. Látom, hogy szétnyílik a bőr és a hús... uramatyám... te jó ég... A férfi megfogja a csuklómat és maga felé rántja.
- Ne! - Ahogy meglátom náluk a fertőtlenítőt már ellenkezem is. A szemem könnybe lábad a fájdalomtól, ahogy lefog a másik és ráöntik a kezemre. A nyelvemre harapok és nem adok ki hangot de a földre taposok a tehetetlen fájdalom miatt. Istenem nagyon fáj! Minden méltóságomat elvesztve esek hassal vissza a ketrecben. És nem kelek föl... lent maradok a betonon. Magamhoz húzom a silányan bekötözött kezemet és csak meredek előre át a rácsokon. Nagyon ég... csíp... fáj és lüktet.
- Zoe... - nem válaszolok. Ez olyan érzés most, mint amikor kikerültek a testemről képek. Ugyan olyan megalázó érzés. Tizennégy évesen váltig állítottam hogy soha, semmilyen körülmények között nem fogom ezt tenni. Megígértem Zaynnak, hogy soha nem fogom megvágni magam és néha ha kíváncsi voltam is, tartottam magam ehhez. És most szétszabdaltam a kezemet...
- Zoe! - Max olyan erősen szól rám, hogy összerezzenek. Erőteljesen szól rám, semmi szánakozással. És ez pofán vág... nem törhetek össze, most egy ilyen helyzet közepén. Veszek egy mély levegőt és felülök a cellában. A hátamat neki döntöm a rácsnak.
- Igen? - Összeszorítom a fogaimat és letekerem a kötést. Nézem a szétnyílt sebeket, ahogy még midig folyik belőle a vér... felfordul a gyomrom a saját testemtől. - Jól vagyok - senki nem meri feltenni a kérdést, szóval megválaszolom. - Jól vagyok - ismétlem meg nekik, felnézve, ahogy elkezdem vissza kötni a kezemet rendesen és türelmesen. Kihúzom magamat és körbe nézek.
- Oké... ki kell jutnunk - Oliver halkan kezd beszélni, mintha nem értene minket itt majdnem mindenki.
- Jó - egyezek bele rögtön. Ökölbe szorítom a kezeimet és hagyom elernyedni.
- Maradj ki ebből, mi megoldjuk - szól rám Peter mérgesen.
- Ez soha nem jó ötlet - soha nem volt jó engem kihagyni valamiből. Halkan kezdenek beszélni, annyira hogy én nem hallom. És csak szomorúan nézem őket. - Meg fogtok halni, komolyan... sok emberi reakciót ismerek, mondjátok el! - Istenem nem lehetnek hülyék! - Fiúk e... - elhallgatok, ahogy azt nézem, hogy Fred egyszerűen rángatózni kezd. - Mi a fasz...?! Mi baja?! - Nem tudok egészségügyi problémáról nála! Mi történik?! Mellette Peter üvölteni kezd, hogy jöjjön valaki segíteni, én pedig tehetetlenül feszülök a rácsra. És mikor megindulnak felénk rájövök... eljátssza. Csak megjátssza, hogy oda menjenek. - Ne! - Rájuk kiabálok, hátha még visszalépnek, de nem úgy tűnnek, mint akik felfogják miért ordibálok. Ezek pusztán katonák. Heydar megmondta, azért élünk, mert én itt vagyok. És akármilyen egocentrikus szarnak is hangzok most, nem érdekli őket, ha meg kell ölniük belőlük párat! Nem véletlen rajtam múlik, mikor jutnak ki! Nem csinálhatjá... ahogy oda érnek és kinyitják a rácsot Fred arrébb löki az egyiket, Peter rácsának. Átnyúl rajta, és fojtogatni kezdi a férfit, amint a rácshoz húzza. Fred pedig könnyedén teríti le a másikat. Én pedig csak elnyílt ajkakkal, a rácsomba kapaszkodva nézem, hogyan lövik le hidegvérrel Fredet és hogyan esik a cellám elé. Elkerekedő szemekkel néz rám, hörögve vesz még egy levegőt... és... és ott meghal a padlón. Vagy egy lánya és felesége. És most előttem kilehelte a lelkét. Peter elhűlve nézi a hullát míg hátrább mászik a ketrecében, mikor rá is fegyvert fognak. És akkor realizálom, hogy feldühítettünk mindenkit. - Elég! - kiabálok rá az őrre. - Esküszöm az életemre lépj hátrább a picsába vagy innen belülről öllek meg! - A rácsra rúgok, és végre rám néznek.
- Alig húsz perce hagytalak itt titeket - sétál be Heydar hátul összekulcsolva a kezeit. Lenéz Fredre, és lábbal a hátára fordítja. Látom, amint átsuhan rajta egy fintor, majd felnéz. - Nem azért mondom, de szólhattál volna nekik, hogy ez hülyeség - motyogja nekem címezve a szavait, míg a cellát nézi és fejben éppen összerakja mi történhetett.
- Én... én... - visszafogom a pánik rohamomat egy levegővétellel és az őrökre nézek.
- Szóval megölöd őt a celládból? - felhorkan, míg az őrt nézi, aztán le rám.
- Megöljük a többit is? - Kérdez rá a szóban forgó személy, én pedig talán még rá is vicsorgok egy pillanatra.
- Őt igen - mutat Peterre könnyedén.
- Ne! - szólok közbe rögtön. - Alku képes vagyok, ne! - Istenem mit tegyek?! Hogy akadályozzam ezt meg, ha egy szocipata pszichológussal állok szemben?!
- Alku képes? - felém néz és felvonja a szemöldökét. - Ajánlj valamit - vonja meg a vállát könnyedén.
- Mit akarsz?
- Téged - ez volt a világ leginkább Zaynes válasza. És emiatt összeszorul a szívem. - Mármint pontosabban a - idézőjeleket mutat a levegőbe míg megforgatja a szemét - rossz énedet.
- Oké! - Akármit megadok neki, amivel többen túlélik.
- Remek - elmosolyodik és kinyitja a cellámat. Mellé állok és előveszi a fegyverét és a kezembe nyomja. - Akkor öld meg az őrt - a fülembe suttogja én pedig értetlenül meredek Peterre aki kapkodja a levegőt.
- Mi...? - Öljek meg valakit... én?!
- Oké, nekem erre nincs időm - sóhajt fel Heydar. - Tíz... - elhűlve nézek a kezemben tartott fegyverre. - Kilenc... - kérlek ne... könyörgöm ne! Nem ölök meg senkit! Én nem... én... én képtelen vagyok. Ez... én... - Nyolc. - Istenem... leblokkoltam! - Hét, hat... - te jó ég... a férfi testét nézem, aki csak megmerevedve figyel minket. Esküszöm mintha röntgen látásom lenne egy pillanatra, mert csak a belső szerveire koncentrálok, hogy mire lőjek, hogy ne haljon meg. - Öt, négy... - felemelem a kezemet és bár remeg a kezem de célzok. Úgy célzok, ahogy régen apa megtanította... - Három, kettő... - ő is felemeli a fegyverét. És én meghúzom a ravaszt. A hasán találom el, tippem és emlékeim szerint ott csak izom van. A férfi felnyög és elesik. Heydar pedig mellettem felröhög. Kiveszi a kezemből a fegyvert és mellé sétál. - Netán elfelejtettem neked megemlíteni, hogy öld meg? - kérdi rám pillantva. - Nincsenek kiskapuk. Ha valamit mondok, pontosan úgy értem. Ölj meg egy őrt a barátodért - megrántja a vállát és lelövi az őrt, én pedig csak meredek a fejbe lőtt egyedre. - Semmi kibaszott kiskapu Zoe - megcsóválja a fejét és már emeli is tovább a fegyvert.
- Nem tehe... - Peter elterül a kis cellában. Én pedig csak bámulom a holtestet.
- Mégis megtehetem - vonja meg a vállát, majd ismét azon a szar nyelven kezd nyugodtan beszélni. Megölte... megölte Petert... lelőtte őt... meghalt Fred és Peter... meghaltak...
- Ki a fasznak hiszed magad?! - vissza rántom, mikor elmenne mellettem és értetlenül néz le rám. Egy pillanatig sem gondolt arra, hogy nem engedem innen el, arra sem, hogy egyáltalán még hozzá szólok. És most szimplán felpofozom. - Úgy veszel el életeket, mintha a tiedet nem lehetne elvenni! - Ráordítok és egyszerűen megtaszítom a mellkasánál fogva. - Azt hiszed nem ugyan olyan a testünk?! Hogy nem lehetne eltörni a nyakadat?! - lefogja a kezeimet és egyszerűen nem ereszt. - A szörnyeteget akarod? Mert esküszöm elérted azt a szintet, ahonnan már nem nézlek embernek! - A képébe sziszegem és csak rám fintorog.
- Gyerünk... mutasd meg - halkan neveti el magát, túl közel van az arca az enyémhez...
- Undorodom tőled, semmi emberi nincs benned. Nem másokra kéne kivetítened a mentális problémáidat! Nem azok miatt az emberek miatt kéne ítélkezned akiket kezelned kellett! Nem minden embe...
- Minden ember rossz Zoe - halkan vág közbe, nyugodtan.
- Ez nem igaz! Mindenkiben van rossz de nem rossz mindenki!
- Magadat is meg akarod győzni? Hányszor akartál már lemondani az emberiségről? - győztes mosolyt villant én pedig végig nézek rajta.
- És a feleséged? - Megdermed és elenged.
- Ne is folytasd - szól rám, megjátszva a könnyed hangnemet.
- Oh értem, szóval ha tényleg előveszem a szörnyeteg énemet te futni akarsz?! - Szólok utána mérgesen. - Mi történt?! Megölték?! Őszintén sajnálom! De nem kéne miatta öldökölni tovább! - Megindulok utána, ő pedig megtorpan és felém néz.
- Még egy szó és lelőlek - elröhögi magát és már veszi is elő a fegyverét.
- Értem... miattad ölték meg legalább? Elviselte az embergyűlöletet tőled? - Éretlenül fordítom oldalra a fejem. Elém sétál és megáll.
- Mit akarsz elérni? - Értetlenül néz végig rajtam.
- Én? Ártatlan vagyok mint az angyal - rámosolygok és felhorkan.
- Te komolyan félelmetes vagy... komolyan úgy nézel ki mint egy angyal de ördögi vagy.
- Majd átadom Lucifernek az elismerést - féloldalas mosolyomat veszem elő neki. És hagyom, hogy az-az örült személyiség kerekedjen felül bennem, amilyen ő maga is.
- Engedjétek el a többieket - mögém beszél de engem néz. - Rendesen engedjétek el őket... élve. - Értetlenül nézek rá, ez túl meglepő fordulat. - Te meg én még játszunk majd - gyengéden ütögeti meg az arcomat én pedig elfintorodom.
- Kérdezhetek valamit? Őszintén válaszolj - Mögém néz, ő figyel az ordibálásra, amin számon kérik, hogy én értem miért nem indul meg senki.
- Tegyél egy próbát.
- Kijutok még innen élve? - Összefonom magam előtt a karjaimat, és a lábamat nézem.
- Rajtad múlik az élve része. A kijutást ilyen személyiség jegyekkel napold el... hónapokra. Évekre - megvonja a vállát és szimplán nézi, amint kiviszik a csapatot.
- Zoe! - Max olyan dühös pillantást vet rám, amilyent szerintem Albus fog, ha hallani fog erről az egészről.
- Ne aggódjatok, kellemes kínzással teli percei lesznek - nyami.
- Tudnátok közölni mindenkivel, hogy sajnálom? - Ez életem leggázosabb pillanata. Nézem, amint kivonszolják azokat, akik megmenthetnének, míg pontosan jól tudom, hogy itt fogok megrohadni. De ez a munkaköri leírásom, életben tartani őket. És ezt ők is megfogják hallgatni. Egy pszichológus halála mindig nagy hír. Vajon mennyit dob rá, hogy Zoe Fable vagyok?
- Látod? Oda dobnád az életedet másokért akik valószínűleg úgyis meghalnak még itt kint a háborúban.
- És ettől leszek jó ember - vonom meg a vállamat könnyedén.
- Ettől leszel idióta ember.
- Boldogok a lelki szegények - rámosolygok, ő pedig próbál visszafogni a nevetést.
- Tetszenek a gondolataidat. Szívesen hallgatom az idióta csacsogásod.
- Milyen szívesen fogod hallgatni, mikor mindenkit megölök majd ezen a helyen - mély levegőt veszek, és szétnézek a helyen. Nem lesz gyors meló... de megoldanám.
- Hogy milyen büszke leszek akkor majd rád kedves - elneveti magát, most már nem fogja vissza magát. Biccent két férfinak és már le is fognak. - Milyen kár, hogy ilyen makacs vagy. Milyen szép örült pár lennénk mi.
- Áh... nem kösz - ráfintorgok és megvonom a vállam. - Szeretem a rossz fiúkat, de nem az örülteket. Szeretem a nemes emberi erényeket. Amiben mint mindketten tudjuk, hiányt szenvedsz - Most én nevetek rá, és az örült énem egy kissé feltöltődik. Mintha már erre várt volna, azóta, hogy vissza zártam magamban mikor felálltam a kihallgató szobában anno. Int a kezével, én pedig pár pillanaton belül máris egy szobában kötök ki. Ágy... tévé... lassan szállodában érzem magam! Rám zárják az ajtót, én pedig elfekszem az ágyon. Ennyi nap után, ez maga a mennyország. Aztán a tévé bekapcsol, és én felülök. Olyan hangos a híradó, hogy összerezzenek.
- Továbbra sincs, semmi hír a csapatról, és a híres fiatal pszichológusról, Zoe Fabelről - nyelek egyet, ahogy egy vigyorgós képem beugrik a képernyő bal felső sarkára. Szóval tudják... A tévé magától vállt, és ekkor jövök rá, hogy szó sincs élő adásról... összevágott dolgokat látok.
- Zoe Fable, a pszichológus eltűnt. Kiszivárgott adatok szerint, több mint négy napja nincs róla hír és a csapatáról - felhúzom a lábaimat és csak nézem az újabb képet rólam.
- Vajon meghalt? - a riporternő valami nőnek teszi fel a kérdést. Gondolom valami F.B.I.-os vagy katonai fizetett beszélő... kiküldik őket pár infóval a kamerák elé, mosolyognak, beszélnek és ennyi.
- Ezt nem tudhatjuk biztosan... egyszerűen nincs jel a csapatról.
- Mennyi az esélye annak, hogy még élnek.
- Negyven százalék környékén - negyven százalék kevés.
- A családot bevették a nyomozásba?
- Nem - A családom... Birmingham. Bradford. Helena... az ikrek. Dannyék, Trisha, Do, Wali, Saffaa...
Zayn. Zayn is tudja. Vajon mit reagált? Mit reagáltak a nővéreim és az anyám? Kiráz a hideg és lehajtom a fejemet. A kezemre nézek, a gyűrűkre. A legtöbbet Zayntól kaptam. Istenem... remélem Perrie támaszt nyújt neki. Mert nem merek belegondolni hányan kezelnek halottként már most. Milyen fura, lélegzem és élek, én pontosan tudom mi történik velem, de azt kell néznem, hogy másokat felemészt a kétség. Hogy a szeretteimet emészti fel a kétség.
- Egy egész világ imádkozik és gyászol már most! - Remek, pont ettől féltem. Gyertyák a képeim előtt... ez undorító. Még élek... mondjuk azért ironikus, hogy imádkoznak értem. Hangosan felnevetek, amikor képek kezdenek rólam menni a tévében, gondolom szintén valami interjú része lehetett. A csapatommal képek, az itt kint eltöltött képeim. Aztán otthoni képek. És a legszarabb, hogy ebből az összes Zaynnal van... persze ő nincs rajta a képeken. De vagy vele voltam valahol mikor készültek, vagy ő csinálta. Amikor a padon ülök, és a kamerába fintorgok, aztán kidugom a nyelvem. Újabb kép a diplomaosztómról. Kép Helenával, amint ő rám fintorog, mert én túl csöves styleban nyomtam mellette. Képek arról, hogy bulizok. Lehunyom a szemeimet ahogy elindul egy videó is.
- Ne! - én röhögök a kamerába, míg próbálom takarni magam. Kócos vagyok már, egy oldalt kivágott trikó van rajtam és egy fekete gatya. Zaynnal voltam abban a buliban. Emlékszem. Ő videózta. - Szépfiú! - Hallom a halk röhögést a túloldalról és valahogy egy pillanat alatt minden megváltozik bennem. Tudtam mi az igazság, és nem hívtam fel míg megbeszélhettem volna vele. Olyan halk az a nevetés, de nekem most egy világot jelentett. Megfogok halni... és nem búcsúztam el senkitől. Ez pedig széttép. A barátimat akarom... a családomat. Zaynt akarom. Anyukámat akarom! Trishát akarom... a nővéreimet és Dannyiékat az ikrekkel együtt és Helenával. Ez... a kamerába nevetek. Kidugom a nyelvem és tisztán látszik, hogy a kamera mögé nézek. Aztán elfintorodom és megforgatom a szememet. Tudom, mi fog történni. Pár lépés, megkapaszkodok egy villanyoszlopban, a kamerába hajolok és kimondom neki... - Szeretlek - olyan bugyután mosolyodom el. Puszit küldök a kamerába és nevetve hátra dobom a hajam. Aztán máris táncolva vonulok tovább az úton Helenával és a videó véget ér, ahogy a tévé is kikapcsol. A lábaimat lerakom a földre, a kezeimet pedig az ölembe ejtem. Lehunyom a szemeimet és csak próbálom visszafogni a dühöt és a haragot. De nem megy... kitör belőlem és egyszerűen elordítom magam. Semmit nem üvöltök, semmilyen szót nem formálok meg, csak üvöltök egyet méregből és dühből. Azért, mert itt kell lennem, mert megfogok halni ennyi idősen. Üvöltök azért, amiért így alakult az életem. Ordítok amiért idióta vagyok. Lihegve dőlök a térdemre és nem engedem meg magamnak a megkönnyebbült zokogást. Kurvára kijutok innen!


Kukucs! Hétvégén még lehet, hogy hozok egy részt de szerintem a komikra most majd nem fogok tudni válaszolni, esetleg visszamenőleg csak, ha hozok részt. Imádás van!
U.i.: Mondanám, hogy döntsetek, de úgyis az új részre szavazna mindenki:D

6 megjegyzés:

  1. Szia Des!
    Már rendesen kerestem a xanax szemeket a lap alján...
    Veszett nagy volt!
    Remémem Zoé még nagyobb erőre kap...habár a gennyeshernyônak nem igazán ez lehet a celja...vagy is de csak ugy hogy még több szörnyet kapjon Zoebol...szivesen vegugbezne ahogy elnyeli sajat sotet enje....
    De ez nem fog megtortennu....ha meg is akkor sem sok idore o tud uralkodni rajta akkor is ha nem ugy funik es akkor is ha meg o maga sem hiszi ezt....de kepes ra...
    Ki fog jutni....
    Vajon akiket dlengedtek, tenyleg elengedték? Nem lőtték le őket kint? Es ha elengedtek oket mit fognak tenni, hogy segitenek Zoenak? Mert ugye nem hagyjak cserben? O duhoy lesz....de ez lenyegtelen

    Imádtam ezt a reszt is!
    Nagyon szepen koszonom, hogy ezt a reszt is olvashattam!
    Imádlak ám! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Most én írok neked :)
      Én is azon gondolkodtam amin te. Hogy oké h "élve kiengedik őket" de vajon kint nem e megölik őket? De azt szerintem megtudtuk volna. Nagyon remélem. És hogy vajon hónapokat lesz ott Zoe, tényleg?
      Nah majd megtudjuk hamarosan :)

      Törlés
    2. Szia!
      De , jó nekem :)

      Úgy ismered Dest, hogy egyből megtudtuk volna mi van a férfiakkal? De kívánom, hogy neked legyen igazad, mert akkor az megerősítheti abéli hitünket, hogy nincs bajuk és mehetnek segíteni Zoénak. Majd kiderül, hogy mennyit lesz ott,-de, ez egy nagyon zsigert birizgáló kérdés :)sok másikkal egyetemben - de nem nem lehet ott hónapokat...nem mert abba bele őrűl mindenki, a család a barátok, Zayn, maga Zoé is na meg mi is :D

      Törlés
  2. Istenem! Neee! Wow! Elképesztő! Nagyon jó lett ez a rész is! Imádás van! <3 Nagyon várom a kövi részt!
    B. 😘😍😋

    VálaszTörlés
  3. Szia Des!
    Eszméletlen részeket hozol most nekünk. Mondjuk szinte mind az, de ezek. Szinte görcsbe van a gyomrom, hogy Úr Isten, most vajon mi fog történni?
    Ma írtam meg az első modulzárót és teljesen elment a kedvem a nap végére, így megörültem, mikor megláttam, hogy van rész.
    Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon Zoe hogyan szedi szét darabokra őket. Csak félek, hogy vajon ez nem e fog Zoenál valami lelki problémával járni.
    Vajon Zaynnel mi van? Remélem fájdalmába nem temetkezik Perriebe...
    Meg vajon a többiek mit gondolnak.
    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon mi fog történni, nagyon várom a következő részt és olyan szemtelen vagyok, hogy remélem nem csak 1 részt fogsz tudni nekünk hozni :)
    Jó hétvégét, imádás van! :* ❤❤❤

    VálaszTörlés
  4. Úr Isten! Megsirattál! Pfuu, nagyon mozgalmas egy rész volt, nagyon jól kifejtettem Zoe gondolatait. Nagyon kíváncsi vagyok vajon mi sül ki ebből. És mi van Zaynnel? Ő hogy dolgozza fel ezt? Gondolom ezt a kövi részben megtudjuk :D. Jajj remélem sikerül Zoenak élve kijutni onnan..
    Várom a kövit. Imádás!! ❤❤❤

    VálaszTörlés