2018. május 12., szombat

266. Rész

x--- Zoe Fable ---x

Hála Noahnak és a rábeszélő képességemre nincs itt bent senki. Mindenkit hazaküldött miszerint a magány jót tesz majd nekem. Mert én ezt kértem. És úgy érzem jót tett. Tény, hogy vagy három napja nem aludtam... de azt hiszem újra átrágtam az életem minden egyes apró kis mozdulatát. És pont most, hogy nincs itt bent senki, örülnék ha lenne. Hiányoznak, és nem akarok egyedül lenni. És pont most, Noah közli velem, hogy hazamehetek. Végre haza mehetek innen. De... fogalmam sincs, hogy itt van-e a kocsim. Gipszben van a lábam és mankóval kell mennem. Illetve a kezem is gipszben van. Oh és persze plusz nem erőltethetem meg magam mert van bennem és rajtam pár varrat.
- Megyek - nem érdekel, hogyan de haza megyek. Én nem maradok itt bent tovább. Tény mi tény, hogy imádom a kórházakat és az atmoszféráját de ha én vagyok a beteg, akkor gyűlölőm.
- Mentek - csóvája meg a fejét míg a papírokat írja alá sorban a kezében. - Már felhívtam Zaynt egy ideje - felnéz rám én pedig ráfintorgok. - Túlságosan kiismerhető vagy ilyen téren, egyedül is elindulnál annak ellenére, hogy alig bírsz menni.
- Voltam rosszabb helyzetbe - pár gipsz csak nem fog ki rajtam!
- Ezzel mindenki tisztában van, hogy a legrosszabb körülmények között is azt mondod, hogy voltál már annál rosszabb helyzetben. De egyelőre fogadd el, hogy meghaltál, dolgozd fel, ne verd szét semmidet, ezeket pedig szedd napi kétszer. - A kezembe nyom vagy három doboz gyógyszert én nekem pedig még időm sincs elolvasni mik ezek. - Nem erőltetheted meg magad, ha lehet a gipszelt lábadra minimális súlyt helyezz. Gondolom az alapokat tudod, víz ne érje... - az orra alatt motyogja míg oda adja most nekem a papír halmokat. Én pedig elkezdem ugyan úgy sorban alá írni őket. - A varratokat ne piszkáld, max krémezd. Ne erőltesd a varratokat, semmi hasizom, hátizom, combizom és felkarizom gyakorlat. A gyomrodat kíméled, semmi nehéz kaja. Bármit észlelsz amitől rosszabbul érzed magad, vagy fáj valami mentőt hívj. Három nap múlva pedig vissza kell jönnöd egy teljes kontrollra. Napi vérhígító a hasba injekció formájában.
- Nem tolod túl egy picit? - Még mindig a papírokat írom alá de egy pillanat erejéig azért felpillantok rá.
- Feltűnt, hogy szétverted a falat és nincs bőr jelenleg a kezeden illetve meghaltál, ugye? - Ideiglenesen szétcsúsztam, mi ezzel a baj?!
- Rendben - nem vitatkozom, úgyis mindegy. Zayn minden előzetes nélkül lép be a szobába egy halvány mosollyal.
- Leviszem a cuccokat a kocsiba, addig semmit mentőexpedíciót ne szervezz magadnak. - Ráfintorgok, oda jön elém és a homlokomra nyom egy puszit és már le is lép. Noahnak pedig csipognak és elköszönöm tőlem, szóval én is elindulok. Hátra se nézek a kórházi szobámra, nem érdekel, csak a lift felé haladok. Vagy legalábbis bicegek de a tőlem telhető leggyorsabban igyekszem csinálni. Meglátom kint a fotósok tömegét és rájövök, hogy rendesen most először fogunk együtt mutatkozni Zaynnal. Eltekintve attól, hogy megfogtam a kezét nyilvánosan, de az még nem azt jelenti, hogy együtt vagyunk. Hát... azt mondta neki oké. Én meg meghaltam és láttam amit láttam, szóval bassza meg mindenki, senki miatt nem fogom vissza fogni azt amit akarok. Szóval kilépek. És rögtön mintha nem is éjjel lenne, annyi vaku  villan, hogy lassan úgy érzem tényleg fényes nappal van. Egy fintorral nézek feléjük míg megindulok a parkoló felé. Felnéz rám, lecsukja a csomagtartót, látom hogy morog aztán felém kocog.
- Véletlen sem várnál, ugye? - Kérdez rá átkarolva.
- Tudok még járni.
- Tudnék ellene érvelni - halkan kuncog fel míg lenéz rám.
- Lejutottam! - Ő hevesen bólogat nekem, én pedig hozzá bújok. - Szeretlek.
- Én is szeretlek cica.
- Mi van a neten? Tudják, hogy együtt vagyunk és Perrie kamu volt?
- Nem. Mármint, találgatnak, sok teória van, és van amelyik az igazság de semmit nem tisztáztam még. - Oké...
- Megcsókolsz? - Kérdezek rá megállva.
- Mi?
- Megcsókolsz most? - Ismétlem el neki újra a fotósok felé mutatva.
- Biztos vagy te ebben? - Elröhögöm magam és lehúzom magamhoz a tarkójánál fogva. Beszívja a levegőt és szinte megfagy. Mintha soha nem csókolóztunk volna. Apró puszit nyomok az ajkára, és rögtön jobban magához húz. - Őrült vagy - halkan suttogja a hajamba bújva.
- Hey, most kimegy a hír. Mire felkelek már szinte le is csengett. Szerintem jó ötlet volt - elnevetem magam és ő is elneveti magát.
- Nagyon magabiztos lettél a halálod óta.
- Tudom amit tudok a jövőmmel kapcsolatban - vonok vállat.
- Mi?
- Mint papádnak a pad. - Úgy nekem ő.
- Ettől most értenem kéne mindent?
- Mondjuk úgy, hogy nem tudom miben higgyek már, de ha papádnak az a pad volt a boldogsága a mamáddal, akkor nekem te vagy - értetlenül néz le rám. - Meg valami zongora - teszem hozzá, hogy ne nézzen hülyének. Beültet a kocsiba és rögtön be száll ő is, de nem indítja el.
- Te... velem voltál odaát?
- Ez így elég drámai megfogalmazás. Sok minden volt "odaát" - mutatok neki macskakörmöket. - Sok minden ami most nincs jelen ebben az idősíkban. Nagyon sok minden... - előre meredek míg arra a zenére gondolok amit énekelt. És a... gyerekeinkre.
- Mit láttál?
- Hiszek abban, hogy alakul majd magától, nem fogok befolyásolni semmit Zayn. Ha megtörténik, majd elmondom - bekötöm magam és ezzel lezártnak tekintem a témát. Bekapcsolom a rádiót, hátha eloszlatja a feszültséget.
- Zayn Malik egészen eddig így megtudott volna vezetni mindenkit? Zoeból még ki is tudom nézni, de hogy Za... - kikapcsolom. Tényleg rólunk beszélnek?!
- Üdv a kinti világban - felmordul és elindulunk a kocsival.
- Nem mondom, hogy hiányzik a telefonom és az internet.
- Nem mondom, hogy folyton nézegetem - vállat von, a keze a lábamra csúszik és látom amint elröhögi magát és elhúzza a kezét. Azon a lábamon gipsz van.
- Pedig jó érzés volt - tovább nevet és vált majd megáll egy pirosnál.
- És most mik a terveid?
- Ezt majd átbeszéljük közösen otthon.
- Az lett volna a következő kérdésem hova vigyelek, és most akkor az, hol is van az-az otthon? - Elindul én pedig csak felsóhajtok.
- Khalid nálad van?
- Igen - biccent egyet és látom a félmosolyt az ajkain. Jézusom, azért a félmosolyért már régen is bárkit megöltem volna.
- Akkor mehetek hozzád esetleg? - teszem fel a költői kérdést. Megengedi. Mindig megengedte.
- Természetesen - rám vigyorog, de aztán elnéz inkább másfele és a mosolya rám ragad.
- És neked mik a terveid ezután?
- A fele a tieidtől függ. A másik pedig, hogy kiadok végre egy solo albumot. Végig rohadok egy csomó interjút és elmondok mindent - felsóhajt és leparkol. - Mindent Zoe - rám néz és megvonja a vállát. - Abszurd még a gondolat is, hogy elmondjak mi folyt a bandában, miket kellett megtennünk és hogy mennyit szívtam Perrievel. És hogy elmondjam, hogy már előtte is veled voltam.
- Tetszik a terved - megszorítom a kezét, oda hajolok és adok neki még egy csókot. Mosolyogva száll ki és mosolyogva segít ki engem is.
- Én meg kíváncsi vagyok a tiedre - a hátára dobja a cuccaimat a másik kezével pedig engem támogat. Megtartja nekem még az ajtót is...
- Még gondolkozom mi is a tervem - ráfintorgok a liftbe lépve ő pedig röhögve a fejét csóválja.
- Félsz beadni, mi?
- Nem igazán, tekintve, hogy erősen függ tőled - miért félnék ettől? Ha majd nemet mond, beletörődök. Bár volt bent a kórházban Khalid is, de valahogy olyan távolinak tűnik az, hogy találkoztam vele. Zayn bezárja az ajtót és ledobja a cuccomat én pedig csak ülök ott a földön Khaliddal. Bár a telefonom be van kapcsolva egy ideje, most sem foglalkozom az értesítésekkel, csak a kanapéra dobom.
- Szóval? - Leül velem szembe Zayn, leveszi a pólóját én pedig csak nézek rá, ott előttem. Ahogy játszik Khaliddal. Félmeztelenül, szét varrva.
- Szeretlek - egyszerűen hozzá bújok, ő pedig átkarol. Az arcom a bőréhez ér és csak így akarok maradni, nagyon sokáig.
- Na jó, gyere - feláll, aztán felkap engem is és bevisz a szobába. Végig nézem, ahogy ledobja magáról a gatyáját aztán segít levenni a pólómat és a gatyámat is. Látom, amint a szeme átjár rajtam mindent, de úgy érzem nem a melleimet nézi, hanem az újabb öltéseket, horzsolásokat és foltokat. Azt a kis égés nyomot a mellkasomon. Vagy a törött bordám okozta lila foltot? Valami ilyent nézhet. - Szép vagy - ennyi, és befekszik mellém úgy, hogy égve hagyja a kis villanyt. Magára húz engem, és átkarol. Ránk húzza a takarót és jobban hozzá bújok, amennyire tudok.
- Azt mondtam akkor hagyom abba, ha meghalok - azt hiszem erre a lehetőségre így nem gondoltam igazán...
- Igen, ezen nekem is járt az agyam - felnevet, én pedig élvezem, hogy rázkódik a mellkasa. Felnézek rá, ő pedig le rám, és mosolyog. - De képtelen vagy abba hagyni, ugye?
- Ha akarod, abba hagyom. De őszintén nem tudom, miből élnék meg azután, tekintve semmi máshoz nem értek. És tény, hogy úgy érzem ezt kell csinálnom, mert jó vagyok benne.
- Tényleg abba hagynád? - Értetlenül néz rám, de hiába keres valami hazugságra utaló jelet.
- Ahogy mondtam, nem tudom mi volt az amit átéltem, de vagy valami halál utáni dolog, vagy a tudatalattim, de tudom mi tesz majd boldoggá és ha nem hagyom abba, és ezzel veszélybe sodornám a kapcsolatunkat akkor abba hagyom. Ha megengeded akkor pedig folytatnám, úgy mint eddig. Kicsit óvatosabban azért - a mellkasát simogatom, régen értem hozzá és most rohadt jó érzés. Megnyugtat...
- Tényleg nem fogod elmondani, mit éltél át ott, ugye?
- Nem - biztosítom őt rögtön.
- Semmit?
- Semmit - rázom meg a fejemet.
- Az után is szeretnéd ezt csinálni, hogy ezt mind átélted?
- Hát, szerintem igen.
- Megöltek, megakartak ölni és sikerült nekik - a fejét az ágy támlájához vágja.
- Zayn... megakartak ölni, de minden ami előttem állt csak egy kétségbe esett családapa volt.
- Oh hát lentről nagyon úgy tűnt, hogy tökéletes gyilkos is - csak a szemeimet forgatom meg ő pedig jobban magához húz.
- Persze, mert lent azt láttad, hogy zuhanok.
- Oh életem, lent láttam, hogy zuhansz felém és képzeld azt is hogyan érsz földet, törik ki a lábad, törik be a fejed és törik el még jó pár másik csontod is. Ja meg persze az apró tényről ne feledkezzünk el, hogy láttam hogyan halsz meg és hogyan élesztenek újra de persze... jó család apa.
- Jó, persze. Megértem. Biztos nehéz volt.
- Nehéz?! Te most meg akarsz őrjíteni?! - felhördül és értetlenül néz rám. - Zoe! Meghaltál! Fogd már fel! - szinte rám kiabál én pedig elhúzódom tőle. Egy kézzel dörzsölöm meg az arcomat és felsóhajtok.
- Ezért akarok vissza menni. - Nem nézek rá, a falat nézem. - Mert meghaltam Zayn. És ezen mindenki kiakadt és nem bírja feldolgozni de én már túl vagyok rajta - értetlenül nézek rá. - Annyi minden vagyok túl, ezt te tudod a legjobban. Egyszerűen többet bír az agyam é...
- Ameddig nem őrülsz meg újra - bők a gipszes kezemre.
- Emberből vagyok én is - puszit nyomok a kezére és élvezem, ahogy végig simít az arcomon. - De te nem segítenél, ha tudnád, hogy néhány helyzetben csak te tudsz?
- És ha majd tényleg meghalsz? Ha újra meghalsz?! - felemeli a fejemet az államnál fogva én pedig rámosolygok.
- Nem fogom örökké ezt csinálni, nem fogok örökké besétálni mindenhova. Javadd... pontosan tudom meddig csinálhatom ezt. Pontosan tudom, meddig fogok vissza jönni a halálból, ha oda jutnék. Addig a pontig csinálhatnám ezt, ha akarnám ahol voltam veled. Az a pont, amit muszáj megélnem, addig nem fogok meghalni. De már előtte leállok majd. Szóval nem, nem kell eltemetned majd.
- Miért állnál le te előbb, mint ameddig húzhatod? - Értetlenül néz rám én pedig lesütöm a fejem. Kiráz a hideg végig gondolva, hogy azok ott a gyerekeink voltak szerintem. Legalábbis akkor ott úgy éreztem. És belegondolni, hogy tényleg lehet gyerekünk, abba az érzésbe belegondolni, amit ott éreztem mikor rájuk néztem?!
- Öhm... - életemben először talán nem tudok rögtön rávágás szerűen kamuzni valamit. Ez még nekem is fura...
- Cica...? - Értetlenül néz rám én pedig csak újra rádőlök.
- Szóval? Engeded, vagy inkább nem?
- Ha elmondod miért állnál le előbb. Egy indokot sem tudok... rákos leszek? - Felnevet én pedig szimplán ráütök az oldalára.
- Ezzel ne is poénkodj.
- Más dolgot nem nagyon tudok elképzelni mi tartana téged vissza, ha csak nem valaki halála vagy haldoklása.
- Zayn, megmondtam, hogy nem fogok elmondani semmit többet abból ami ott volt.
- Ez szimplán már csak egy érdekes kérdés, hogy mi tartana téged vissza ettől. - És tényleg látom rajta, hogy nagyon gondolkozik. Szóval inkább megcsókolom, hátha nem gondolja tovább. És úgy tűnik vevő rám, mert minden koncentrációját nekem szánja. Aztán hirtelen hajol hátra. - Egy gyerek... egy gyerek tartana téged vissza - még le is sápad esküszöm.
- Nem vagyok még terhes! - Csattanok rá én is megijedve az ő reakciójától.
- Még?! - Mi?! Oh jézusom! - Te azt láttad, hogy terhes vagy?!
- Nem!
- Akkor már gyerekünk volt?! Neked ez rendben van? Boldog voltál úgy, hogy ott volt egy gyerek?! Tőlem volt? Neked?!
- Zayn! - Rákiabálok ő pedig befogja a száját és csak bambul rám.
- Lesz gyerekünk? - Könnybe lábad a szeme én pedig csak kapkodom a levegőt. - Neked meg nekem? Egy kicsi Zoe? - összeszorítja az ajkait nekem pedig kifacsarodik a szívem.
- Ez most örömteli érzés számodra, vagy...
- Oh istenem Zoe... tudod, hogy örömteli - magához húz, el sem enged. Az sem érdekli őt, hogy amúgy szinte kitörik a nyakam. Érzem, a heves szívdobogását, hogy milyen szorosan ölel.
- Már mondtam neked, hogy lehet gyerekünk.
- Ez más... - csak motyog és ölel engem. Ez más...?


Kukucs! Fogalmam sincs mit csinálok, mit fogok csinálni, mi lesz az elkövetkezendő négy hónapban de gondolom majd minden jön magától! :D A blog az én részemről meghalt, mármint komit még mindig elképesztő szenvedéssel tudok össze hozni, és a chatet sem látom, de találtam mindegyikre alternatívát, hogy láthatom, vagy írhatok. Plusz, Klauról nagyon... nagyon sok ideje nem hallottam semmit, elérhető sem volt, szóval vele sem tudom mi van. A részek az utóbbi hónapokban azért vannak tele helyesírási hibával. És hát ugye rendszerességet sem tudok bevezetni. De igyekszem... köszönöm azoknak, akik még olvasnak. Imádás van, egytől egyig!

7 megjegyzés:

  1. Szia Des!
    Azta az eső utáni napsütésben tocsában álló macskáúl nyávogó, borjúfarkat csováló kutya Mindenségit!

    -Zoé..pacsi! :D Persze, hogy lemész egyedül :D - multkor..megint jött ami szokott és meglátogattam régi beton haveromat...elvolt kenődve így hevesen levetődtem ês megsimogadtam :D majd kicsit pihentünk ott együtt :D mikor "feleszmêltem" és folytattam utam ...csak én mosolyogtam :D mindenkinek másnak súlyos volt a helyzet :D Egyszer lehet ezért visznek el a zubonyosba :D -

    Annyi minden van megint a fejemben, a törtêntekkel kapcsolatban. Annyi momentumot- végül is, ha jobban belegondolok, az összeset- imádtam, mindet más- más okból. Van amit keserűen-a keserű is tud ám finom lenni ;) (!!) van amit êdesen, van amit keser- édesen.
    -Zoé...egyértelmű, hogy TE egyedül is hazamennêl :D-azt azért megnêztem volna :D már ezóta egy körmöm se maradna mig izgulok erted :D- de az is természetes, hogy Zayn ott volt.
    - Fêl mosolyal olvastam a doki tanácsait, megjegyzéseit, hozzáfűzni valóit.
    -Imádtam a csókot, ott kint. Többet mond mimden szónál :D
    -Khalid..khm...olyan jó hogy végre láthatod.. Simogathatod.
    -Úgy örülök, hogy ott vagy Zaynnel.
    - A szivem különös dalamot játszott miközben a párbeszêdeteket olvastam.
    Imádtam minden mondatotokat
    Na és a vêge :) persze, hogy más mert eddig sok minden kétes volt- így az is, hogy lesz-e babóca, mêg akkor is hq meg van ra az esély- de most biztosabbá vált.
    Éd mem csak amiatt amire Zayn rájött hanem amiatt is hogy rendeződni látszanak/kezdtek a dolgok.

    Des nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam!
    Kíváncsian várom a következő részt!

    Egyértelmű, hogy itt vagyunk és olvasunk. Imádjuk amit és ahogy elênk társz! Csak hálásak lehetünk, hogy a mindennapok zsufoltságában és a vizsgák és mêg solminden más sodrásában, kaphatunk részeket! Nem is akármilyeneket!

    Imádás van! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs!
      Az előző komidra itt válaszolva, nem túl indiszkrét, csak éppenséggel még fogalmam sincs, szóval erről később :D
      Köszönöm szépen az élménybeszámolót, imádom, hogy így végig mész a részen :D
      Nem olyan egyértelmű, mint hinnéd, hogy olvassátok.
      És természetes, igyekszem csak nem vagyok benne a legjobb :'D
      Imádás van!:3

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Köszönöm, hogy legalább jelzel magadról. Imádás van!:3

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszönöm, hogy legalább írsz valamit! Imádás van!:3

      Törlés
  4. Imádom!! Annyira tehetséges vagy! Szeretem a történeteidet, és köszönöm, hogy megosztod velünk!��❤❤

    VálaszTörlés