239. Rész

x--- Zoe Fable ---x

- Haza jönnek nemsokára - vigyorog le rám Danny.

- Remek - vonom meg a vállamat lazán.

- Nem vagytok jóba jelenleg?

- Nem igazán.

- Az remek... mi sem - értetlenül nézek fel rá, aztán Xavierre.

- Te sem?

- Nem, Enano. De lehet csak fáradt a turné miatt.

- Lehet... - Zayn soha nem fáradt a barátaira. - Mindegy, milyen a kecó? - Vigyorgok rájuk mire Xavier szeretetteljesen és konkrétan egy szerelmes pillantást vet a falra majd rányom egy puszit.

- Igen, elkötelezte magát iránta - súgja nekem Danny mire csak elröhög magam.

---

Körül nézek, de nem igazán látom őt sehol. Pedig ha minden igaz, itt kell lennie.

- Kit keresel? - Összerezzenek a hangjára és megfordulok. Végig nézek az öltönyén, a felzselézett haján és a csokornyakkendőjén. Nyelek egyet és felnézek a szemeibe és elmosolyodom.

- Téged - komolyan, mégis kit szokásom keresni a barátaimon kívül?

- Hol hagytad a pasid? - Dönti oldalra a fejét. Megforgatom a szememet és szimplán átölelem. Érzem, amint a kezeit a derekam köré fonja és magához húz... én pedig magassarkúban is lábujjhegyre állok.

- Hiányoztál.

- Aham - elenged én pedig nem mutatom azt, hogy kicsit fáj az, hogy nem kapok vissza valami olyan mondatot, hogy: Nekem is te. A fényképezőgépek tömege felé nézek és elmosolyodom... csak mert kell. Mert képeknek születniük kell... de szerintem lassan epilepsziás rohamom lesz. - Csinos vagy - oldalasan áll meg mellettem én pedig értetlenül nézek fel rá. Csinosnak csinos vagyok... de hiányozni nem hiányoztam.

- Kösz - nem érdekel mit kéne felvennem ide. Olyan céget kerestem, aminek a stílusa is tetszik és figyelembe vesz. Szóval egy nyitott fekete magassarkúban vagyok. A bokámon van egy pánt... letisztult és tetszik. A csípőmön egy sima szövet gatya lóg, a bokám felett ér véget kicsivel. Plusz rajtam van egy ing, ami bordó és átlátszik. Alatta pedig egy fekete melltartó. Ez számomra tökéletes és ideális is. Elegáns, sokat mutat ami követelmény, és illik hozzám. Viszont tekintve, hogy Zayn egyszer sem nézett végig rajtam, amíg velem szemben állt, nem tudom mióta nézett. - Bár nem szeretem mikor távolról figyelnek - jegyzem meg neki, mire hallom, hogy felnevet.

- Soha nem változol.

- Ami azt illeti, neked talán fel sem tűnt mennyit változtam - túl sokat. Túl idegen a régi önmagam.

- Ha nem tűnt volna fel, akkor együtt lennénk - a fülembe súgja, aztán hátra hajol, mint aki tartja a távolságot. - Mehetünk, kezd fájni a vaku - biccentek és megindulok vele tovább. Nincs kedvem a sok kérdéshez amit fel fognak tenni. Mármint nagyon egyszerűen vannak felépítve a történések egy ilyen eseményen. Kilépsz a kocsiból, elmegy a hír, hogy kivel jöttél vagy kivel nem jöttél. Besétálsz a vörös szőnyegre és ott forogsz vagy öt percet. Tovább mész és megkapod az interjú hordát ahol bár figyelnek rád, de elég nagy a káosz és rengeteg kérdés jön sok helyről és persze a kamerát itt is a képedbe kell tolják. Aztán elvonulhatsz és leülhetsz ahol persze még fényképeznek. Lezajlik az esemény amit végig közvetítenek. Elkezdődik az after party, amit soha nem hagynának ki... fél órán át bent vannak az újságírók, szinte futnak, hogy mindent lefényképezzenek aztán kitoloncolják őket. Személytől függ, hogy megvárja-e míg lelépnek vagy sem. Mert van aki rögtön akkor bulizni kezd, mikor még itt vannak. Van aki csak utána... de amint lelépnek jön a mocsok hullám. Előkerül minden... cigi, drog, megcsalások. Akik együtt jöttek máris két irányba mennek. És akik külön... azok egy irányba.

- Leülsz hozzánk majd? - Kérdi meg átkarolva derekamat.

- Nem is tudom, elég távolságtartó vagy. Gáz helyzetre nem vágyom - legyek őszinte... nem?

- Neked miért baj mindig, ha távolságtartó vagyok? Elvégre pasid van, mit vársz?

- Hát nem azt, hogy egy csomó kamera előtt megdugj de...

- Csak kettesben dugjalak meg, nem? - Villant rám egy fájdalmas mosolyt, aztán hátra néz amikor valaki a nevemet kiabálja. - Mindegy, bocs. Megtartom magamnak a férfi büszkeségem amit még hagytál - felhördül és megindul velem... ezzel lehetetlenné téve, hogy válaszoljak akármit is. A kérdések gyorsan jönnek... és általában egyszerre nem csak egy. Tíz másodperc alatt már úgy koncentrálok mint egy éles helyzetben mikor fegyvert fognak egy gyerek fejéhez.

- Együtt van Ethannel - Zayn felröhög, és kétlem hogy a bandához intézett kérdésen, hanem amit hozzám intéztek. Az én kérdésemre válaszolt!

- Igen - közlöm míg beleboxolok a vállába.

- Ouch - hallom a hangját, felé fordulok ő pedig kiskutya szemekkel néz rám míg a felkarját dörzsöli. Megforgatom a szememet, és vissza nézek a riporter tömegre.

- Jár még egyetemre?

- Levelező - biccentek.

- Egos - hallom Zayn köhögését és csak lehajtom a fejem és felröhögök.

- Doktori - közlöm nyugodtan. - Valaki nem jutott el az egyetemig - köhögök közbe most én neki, mire az egész banda felhördül. Én pedig mosolyogva nézek a riporterre.

- Mikor végez? - Jézusom... mikor végzem?!

- Öhm... - kell még egy előadást tartanom, mert nincs meg még elég kreditem azt tudom. És fel kell hívnom azt az újságot is, hogy publikálják-e a kutatásomat amit megírtam... de mikor kezdtem el ezt a félévet?

- Három és fél hónap... körülbelül - közli Zayn hátra hajolva. - Matek zseni... - elröhögöm magam és értetlenül nézem őt.

- Látom szoros kapcsolatban állnak - jegyzi meg egy férfi kicsit arrébb.

- Nyilván - biccentek egyszerűen.

- Eljegyeztem hatszor - szól hátra Zayn lazán. Én pedig elmosolyodom... ez igaz.

- Szerintem volt az több is - veregetem meg a vállát.

- Azóta is terápiára járok az összetört szívemmel - a kameráknak vág egy ugyan olyan kiskutya fejet míg a mellkasát markolássza én pedig egy féloldalas és kérdő mosollyal nézek rá. - Most mi van? Megkértem a kezed vagy nem kértem meg a kezed?

- Megkérte - legyintem őt le egyszerűen.

- Nem félnek attól, hogy talán valaki komolyan veszi ezt? - Néz ránk értetlenül valami festett vörös.

- Mindannyian félünk, hogy komolyan veszik az igazságot - szól oda Liam. - És téged kérdeztek - böki meg Zayn arcát mire vissza fordul. És hallom a kérdést, miszerint hogy a legjobb barátjai Londonba költöztek-e.

- Igen - válaszolok most én helyette. Látom a félmosolyt az arcán, és újra vissza fordulok az én kérdéseimhez.

- Már nem tervez ismét külföldre menni mint katonai csapat pszichológus? - Baszki.

- Nem... már nem - rázom meg a fejemet zavartan a hajamba túrva. Szerettem azt a melót. Veszélyes volt de hát... szeretem a veszélyt. Csak Zayn nem szereti, és a barátaim... a családom.

- Hisz még a csodákban a kint átéltek után? - Meglep a kérdés, kissé meg is hökkenek. Zayn pedig hátra néz rám... igen, nem egy kedvenc témám a kint töltött időm vége... amiről mindig mindenki tudni akar mindent.

- A tény, hogy még élek az ok, hogy miért hiszek a csodákban - lehajtom a fejem és gyengén elmosolyodom. Csak mert ez csoda... ez tényleg csoda, hogy még élek. Megvonom a vállamat és csak hátrább lépek egyet, jelezve, hogy nem szeretnék több kérdésre válaszolni. Hallom, hogy felnyög mögöttem valaki... aztán megérzem a kezet a derekamon, és mellettem meglátom őt.

- A banda...

- Igen a banda ott van én meg itt és igen ez nem jó... nagyon nem jó de utálom ha ilyen vagy szóval kérlek ne... és így máshova ültetnek le szóval - megvonja a vállát és kínosan elmosolyodik. - Lesz ami lesz.

- Az soha nem jó taktika - jegyzem meg halkan.

- Néha nincs más taktika.

- Fura vagy.

- Tudom, meg faszfej is - értetlenül nézek fel rá, ő viszont nem néz le rám.

- Nem... nem vagy fa...

- Hagyjuk.

- Mióta hagysz te velem ennyi témát?!

- Mióta túlságosan fájsz - Ouch? Ouch. Határozott Ouch. - Szeretnék tisztázni veled valamit - közli míg kihúzza nekem a széket, én pedig leülök.

- Hajrá - tisztázni dolgokat... ez elől csak nem futhatok el.

- Nem érdekel mi van közöttünk a barátságon túl is. Mert néha erős, néha legyőzöd, néha legyőzöm... szeretlek, szeretsz... néha bizonytalan. De az rohadt biztos, hogy a legjobb barátom vagy Zoe - felsóhajt és az asztalra könyököl. - És akármit megteszek a barátaimért... az egyetlen amit akarok, hogy őszinték legyenek velem, mert túl sok kamu van ebben a világban - körbe mutat és félve rám néz. - Ha... ha egyszer is félnél... megütne, meglökne... megszorítana és nem akarnád és... szóval ha úgy érzed, csak mond el és ne félj tőlem. Mond el és megoldjuk. Ha nem nekem akarod, akkor ott vannak az ikrek, Helena, Xavier, Danny... Ant - felnyög és megrázza a fejét. - A banda is akármikor ugrana érted. Ahogy Albus is... és én is Zoe - megvonja a vállát és a kezemre néz amin nem látszik semmi. És attól félek megérzi a rohadt gyors szívdobogásomat. - Ha bánt mond el. És ne félj... pszichológus vagy külső szemmel is nézd néha a dolgaidat mert hajlamos vagy annyira beléjük merülni, hogy elfelejted, hogy annyit érsz mint mindenki más... legalábbis szerinted. Szerintem többet. Az alapjáraton működő agyad szerint pedig kevesebbet. - Fájdalmas mosoly kerül az ajkaira, aztán hátra dől. - Csak mond el, ha baj van és segítünk. Úgy, ahogy akarod. Ha holtan akarod látni, megölöm. Ha azt akarod, hogy kikerüljön az életedből, megoldom. És ha csak... mindegy. Bármi van szólhatsz nekünk. És tényleg nem csak nekem, ha nem bíznál bennem - a kezeimet a combom közé szorítom, hogy ne remegjenek és csak meredek a terítőre. Kevesen vannak még bent. - Nézz a szemembe - felnézek rá, csak hogy ne higgye hogy... hogy ő volt? - Mond a szemembe, hogy nem ő volt.

- Nem ő volt Javadd... - lehunyja a szemeit, látom amint kirázza a hideg és megdörzsöli az arcát, én pedig azon gondolkozom, hogy tényleg képes voltam neki hazudni... és vajon ő tényleg elhitte. Hozzá szoktam a heves kapcsolatokhoz. Zaynnal is mindig heves kapcsolatunk volt. Ethannel is az... ha vitázunk nagyon vitázunk és neki is dührohamai vannak mint Zaynnak voltak. De nem üt meg... soha nem ütne meg.

- Hinni akarok neked de rohadt nehéz - lehajtom a fejemet, pedig érzem, hogy ő néz. - Kérlek cica... tiszteld magad annyira, hogy ilyenben nem hazudsz és teszel a helyzet ellen ha... ha fent állna. Rendben? Sokkal jobbat találsz ennél. Sőt, sokkal jobbat érdemelsz ennél!

- Jó - mégis mit lehet erre mondani? Hátra dől és csak néz rám.

- Emlékszem erre az ingedre. Régen még sokat hordtad - értetlenül pislogok rá, míg ő csak mosolyog. Emlékszik egy... ingemre? Ez fura... - Szeretem.

- Köszönöm - biztos, hogy elpirulok, szóval próbálok nem rá nézni... hátha ő is másfele néz.

- Hogy vagy képes ennyire önmagad ellentéte lenni? - Értetlenül nézek rá, ő pedig hitetlenkedve mered rám. - Pszichológus vagy és néha akárkit megvezetsz. Bármit eljátszol... bekamuzol, megteszel... de néha elpirulsz azon, hogy megdicsérem az ingedet és összezavarodsz olyan könnyen, hogy a saját nevedet is elrontanád. Hogy csinálod ezt a két személyiség dolgot?

- Skizofrénia - vonom meg a vállamat továbbra is zavarban. - Megdicsérted az ingemet... a régi ingemet. Amire emlékszel, pedig szerintem csak kétszer volt rajtam... ez... ezek kis dolgok és furák a kis dolgok.

- Te is mindig a kis dolgokban veszel el.

- Ezért szeretem a kis dolgokat, amiket mondasz.

- Mint azt, hogy belemerülök a hátad alján lévő két kis gödörbe? Vagy, hogy imádom amikor elmosolyodsz egymagadban? Azt, hogy mindig elfelejtesz lehamuzni? Vagy hogy rohadtul úgy jársz magassarkúban amit a modellek tanulnak? Vagy hogy egyfolytában kivasalod azt az egyetlen egy nagyon göndör tincset elől a jobb oldaladon? - Értetlenül nézek rá, ő pedig elmosolyodik. - Művész lélek vagyok... a részletek fontosak élet.

- De...

- Egy mű értelmezhető egészében és részeiben is.

- Te most...

- Egy műhöz hasonlítottalak, igen - néz rám nyugodtan.

- Fura vagy.

- Mondtad már - hátra dönti a fejét, én pedig végig nézek a nyakán és a frissen borotvált arcán. A nyaka és az állkapcsa találkozásánál megvágta magát.

- Hello - összerezzenek és Louis felé nézek.

- Sziasztok - elmosolyodom, ők pedig kissé kérdőn néznek Zaynra. Aztán Harry keze lendül, hogy hasba vágja.

- Ne merd - rakom oda a kezemet szigorúan.

- Bocs anyu - morogja hátra húzva a kezeit, Zayn pedig értetlenül nézi a kezemet, aztán Harryt.

- Pöcs - közli felsóhajtva.

- Mikor ihatunk? - Néz körbe Liam unottan.

- Felléptek ma? - Kérdezek rá az asztalt piszkálva.

- Nem, hála égnek - hördül fel Zayn.

- Épp hogy csak hazaugrottunk emiatt, nem lépünk fel - rázza meg a fejét Niall.

- Ja - erősíti meg Zayn. Én pedig levegőt veszek, hogy felhozzam neki Dannyt és Xaviert de valahogy bennem marad... nem merem a srácok előtt megbeszélni vele, hátha baj. Kérdőn néz rám, én pedig lehajtom a fejem ő pedig felsóhajt.

- Pont úgy viselkedsz mint régen - értetlenül nézek rá, első sorban azért, mert meglepődök a francia miatt. Másodjára pedig a tartalma miatt.

- Mármint? - Kérdezek vissza értetlen.

- Tudod milyen rohadt nehéz volt kizökkenteni ebből az egészből téged? Hogy ne félj önmagad lenni és tedd amit tenni akarsz? Hogy merész legyél és őszinte? Hogy tényleg olyan legyél amilyen?! Most meg folyton megint a földet nézed, semmi önbizalmad, és mindent visszafogsz magadban! - Rám csattan és csak mered rán.

- Mit mondott? - Louis Liamhez hajol, de csak megrázza a fejét... senki nem tud franciául rajtunk kívül.

- Jó a hangulat - jegyzi meg valami férfi, aki leül az asztalhoz, és vele együtt még három valaki... én pedig nem ismerem őket. Mármint természetesen mint közszereplők igen, de amúgy nem. És ahogy mondta a férfi "Jó a hangulat". Ebben a hangulatban telik el az este... és nem, én nem maradok az after partyra.