2017. június 11., vasárnap

220. Rész

x--- Zoe Fable ---x


- Mély levegő Zoe - Albus keze a hátamon köröz, hogy lenyugtasson.
- Hányni fogok - a földre meredek és megtámaszkodom a térdeimen. Próbálom feldolgozni a házban lévő látványt de túl nehéz... és nem csak nekem nehéz. Még Albus is elfintorodott... és más valakik tényleg behánytak. - Le kell ülnöm - és azzal már ott helyben le is ülök a földre és kapkodni kezdem a levegőt. - Óh te jó ég...
- És ők mind látni akarják mi van bent - mutat a fotósok felé, akik most velem vannak elfoglalva.
- Idióták...
- De nem értik, így hát megbocsátható bűn nekik. - Leguggol mellém és csak vár, amíg rendezem magam és a légzésemet. Leginkább a hidegvért kaparom össze magamban. - Jobban vagy? - Vonja fel a szemöldökét.
- Fogjuk rá, össze tudom magam kapni - biccentek neki egy mély levegővétel után. Felhúz a földről és a ház felé mutat. Az ott bent a pokol... Megállok kint az ajtó előtt és nézem a lábtörlőt. Üdvözöllek... fura.
- Akkor mehet az a fura pszicho izé? - Kérdi Albus. - Te bírni fogod, ugye? - Kérdi fintorogva.
- Ne álljatok az utamba és igen. Ha nagyon kiakadnék, akkor pofozz meg. A kínzásos dolgok eléggé mélyen érintenek. De ne zavarjatok - kérem őt megvonva a vállamat. Pszicho izé... ezért alkalmaznak profilozókat és pszichológusokat. Tudok máshogy gondolkodni, mint ahogy azt alapból tenném. Ezért vagyok jó pszichológus. Az empátiám miatt... ilyenkor viszont nem szeretem, ha kizökkentenek. Nem túl jó része az egésznek. Folyton visszatér az a sok fura gondolat. És ez keveseknél van... Haydar azt mondta, nála is ez volt. Azóta pedig rettegek, hogy én is olyan leszek, mint ő. Hogy talán bennem ragadnak ezek a gonosz darabkák. Aztán rájövök mindig, hogy bennem van egy sokkal csúnyább és azt alakítom át folyton. Szóval akkor gondolkodjunk úgy, mint egy őrült! Ökölbe szorítom a kezemet és veszek egy mély levegőt. Nyilván be akarom vinni a kölyköt a házba anélkül, hogy erőszakosnak nézne ki az egész. Így hát beinvitálom egy... akármire. Bármit betudok adni a kislánynak. Vagy csak a lánynak... annak, akit éppen kinéztem. Átlépi a küszöböt, mert őt engedem előre, úriember vagyok. Becsukom az ajtót magam mögött... a szomszédok előtt takarva vagyok most már. Vér van a mellettem lévő szekrényen... szóval rögtön nekivágom a fejét. Így szinte rögtön felfogja, hogy mit tett... hogy hova sétált be. Menekülni fog, nyilván pánik lesz úrrá rajta, de hangszigetelt a ház, így csak én élvezem. Rég öltem utoljára, szóval ki akarom élvezni. De még normálisan gondolkozom... nem találhatnak a házban vért! Biztosan felemelném és elkezdeném a pince felé vinni. Elnézek a lejáró felé... ha áldozat lennék, semmi képen nem akarnék lekerülni oda. Akkor sem, ha nem tudom még, mi van ott lent. Háta felé sétálok a pince ajtó felé. Kinyújtom a karomat jobbra, pont elérem az ablakpárkányt. Rámutatok, és valaki máris oda megy. Felnézek a plafonra és a lámpára is rámutatok. Ha a pasi két méter magas, és csak úgy felkapta az áldozatot, lehet rá esélye elérni. És amúgy is kissé lóg a vezeték.
- Biztos? - Albus értetlenül néz rám, én pedig mérgesen rá. Nem szeretem, ha hozzám szólnak. Megfordulok és odaállok a lépcső elé. Egy szőnyeg rejtette... könnyű megtalálni. De hát a szomszédok nem fogják átkutatni a szőnyeg alatti részeket. Oldalra fordítom a fejemet és lehunyom a szememet. Látni egy sötét lyukat, ahova levisznek akaratom ellenére... a szívem gyorsabban kezd dobogni. Vajon a férfi is átérezte az áldozatok félelmét? Mennyire sikoltoztak? Biztosan élvezte... a tudat, ahogy leviheti őket és onnantól kezdve az övé mind és kínozhatja őke...
- Picsába - motyogom a fejemet rázva. Ez még nekem is túl sok.
- Őszintén, te vagy az utolsó reményem. Kell valaki, aki nem csak annyit tud mondani, hogy beteg... nagyon beteg - nyög fel Albus engem nézve, a lyuk másik oldaláról.
- Nem érted, mi a bajom - fintorodom el a sötét mélybe nézve a fejemet rázva. Az a bajom, hogy megértem őt. És ebben van igaza mindenkinek, hogy ezt nem szabadna megérteni. Nem szabadna tudnom úgy gondolkodni, mint ő. Haydar szinte a tarkómra liheg, mikor ezeket kell csinálnom. Pontosan visszatudnám idézni a szavait. Hogy ő mit gondolt erről az egészről. Hogy jók vagyunk, de csak mert elég okosak ahhoz, hogy ismerjük az igazságszolgáltatást... hogy ne akarjunk velük ujjat húzni. De bőven ismerjük a gyilkosokat is. Az, hogy van bennem egy szörny ezt bizonyítja. Nem kell átvennem az egész személyiségét, csak egy kis darabot, azt beledobom a sötét részembe és sikerül az én szörnyemet átalakítani arra a kis szörnyre. Azért megy ez az egész nekem, mert egy mély szinten én is olyan vagyok, mint az a férfi, aki ezt csinálta. Csak emiatt értem, mi izgatja fel és mit élvez végeláthatatlanul pár nyomból. És ez az, amit nem bírok. A saját tudatomat... ez fáj a legjobban. Az empátia néha nem áldás. Főleg nem a kínzás után... látni a hullákat... a nyomokat... tudni mekkora fájdalom lehetett és mennyi ideig egyszerűen... lehunyom a szemeimet és kifújom a levegőt, addig, ameddig bírom. Végig simítok a nyakamon, aztán leejtem magam mellé a kezeimet és kinyitom a szemeimet. Haydar egy lihegő darabja mindig velem fog maradni. És az összes ilyen beteg ember szelleme is utánam fog loholni. Elindulok lefelé, lassan. Lépcsőfokról, lépcsőfokra. Nézem a vérnyomokat a falon... a körmök nyomát. Előre fele nézek, aztán leérek a ház alapterületének a felével megegyező pincébe. Kiráz a hideg, aztán erőt veszek magamon és felnézek a lábaimról. Gyűlölök itt lent lenni egyedül. Egy rendőr sincs itt... vagy nyomozó... senki. Nézem a lányt, ahogy csak ott lóg a kezeit felkötve a plafonról, viszonylag közel. Nézem a meztelen testét, a vágásokat és az égéseket... megindulok felé. Figyelmen kívül hagyva oldalt a láncokat... kínzó eszközöket és más testeket. Középre rakom a legértékesebbet, hogy rögtön látszódjon, ha valaki belép ide. A legfrissebbet, vagy legritkábbat raknám oda. Halott... tudom jól, hogy halott a lány... de az arca még mindig olyan, mintha fájna neki. Megkerülöm őt, és most nem kap el az öklendezés, már hozzászoktam a tudathoz és a látványhoz. A hátán a bőr szét van feszítve a két irányba és ráakasztva két kampóra. Mintha a gerincnél megfelezték volna és szétnyitották volna, mint egy könyvet. Élnie kellett, mikor ezt tették vele... Közelebb lépek, olyan egyenesen a vágás... Visszasétálok a lány elé és csak nézem őt. Érzem, hogy mögöttem kattan a vaku, de nem érdekel. Nézem az arcát... velem egy idős volt. Épp csak felvételizett az egyetemre. Lehunyom a szememet... miért kínzok meg így valakit? Miért feszítem szét a hátát, mint a... szárnyakat.
- Nem vallásos - motyogom a lány arcát nézve. - Megszállott, de szerintem a lepkék iránt - rengeteg ritka lepke van fent a nappali falán. Sok lepkés motívum van.
- Szeretnél még itt lent maradni? - Kérdi meg Albus halkan. - Vagy eleget láttál? - A kérdés az, hogy szeretném-e megnézni a többi lány holttestét, amik a falakon lógnak, mint ritka lepkék. Összeszorítom a számat és csak nézem a lány arcát. Szörnyen fájtak a kínzások Haydar szobájában... soha nem mondtam ki neki, de rengetegszer a nyelvem hegyén volt, hogy inkább öljön meg, mert nem bírom. Az időérzék, amikor egy perc, egy napnak tűnik... de abból a percből tényleg kapsz napokat... amikor egy másodperc sincs, amikor nem fájna valamid és nem ordítasz a fájdalomtól. Összerezzenek, ahogy kibuggyan egy könnycsepp a lány arcát nézve. Senki nem érdemel ilyen halált...
- Kurvára el fogom kapni - nyögöm ki dühösen megfordulva, magam mögött hagyva ezt az egész borzalmat.


*


Felveszem a telefont, de csak a vállamhoz szorítom, míg felrakok egy újabb képet a táblára.
- Hello csajszi, nem ugra...
- Nem érek rá Danny - motyogom a képeket nézve. Aztán rájövök, hogy biztosan nem koncentrálok, ha azokat nézem közbe, úgyhogy visszafordulok.
- Zayn miatt?
- Meló. Nem Zayn miatt. Tényleg nem... csak... muszáj megoldanom ezt az ügyet - motyogom az orrnyergemet masszírozva. Négy napja jött a jelentés. Aznap néztem meg a házat. Négy napja bujkál... két napja hagyott egy újabb hullát... többet pedig nem fog, ha rajtam múlik.
- Zoe, lazítanod kéne.
- Személyes ügynek veszem, nem lazítok - határozottan jelentem ki és nem is tagadom, hogy személyesnek veszem ezt az egészet.
- Személyes ügy?
- Kiszolgáltatva lelógni egy pince tetejéről napokig, míg kínoznak és olyan kínokat élsz át, hogy a halál tényleg megváltás? Személyes ügy, Danny - mély csend jön a vonal túloldaláról, én pedig veszek egy újabb mély levegőt. - Ne haragudj, nem úgy értettem.
- Ne kérj bocsánatot. Csak földhöz vág, amikor elmondasz valami részletet és el kéne képzelnem, de nem akarom. Pedig segíteni akarok.
- Túl vagyok rajta, csak a büszkeségem.
- Egyszer beszélned kell róla nekünk.
- Semmit sem kell, még jó - nyögök fel szememet forgatva.
- Pedig a barátaid vagyunk, és úgy tűnik, nem jutottál túl rajta.
- Csak előjöttek a régi emlékek, amik soha nem is fognak eltűnni az agyamból. De jó bulizást Danny, üdvözlök mindenkit. Külön kiemelve Zaynt, nehogy azt hidd, hogy haragszom rá.
- Rendben, mikor számíthatunk a jelenlétedre?
- Reményeim szerint egy hét múlva már más ügyben leszek érdekelt.
- Én is remélem.
- Szeretlek titeket - sóhajtok fel kissé ellágyulva. Ha sok hullát lát az ember, automatikusan félteni kezdi a barátait. - De tényleg, nagyon szeretlek titeket.
- Mi is téged, kis csaj... - halkan motyogja csak a választ. - Erre most nem áll készen a férfi szívem ilyen beszélgetés után, ne haragudj.
- Érthető. - Elnevetem magam, de ő nem nevet. - Semmi gond Danny, de lépek, ha nem baj. Oki?
- Természetesen oké. Vigyázz magadra, ne hősködj.
- Nem tervezem soha.
- Kamuzós - suttogja a telefonba, és kinyom, mielőtt válaszolhatnék, én pedig egy fintorgós mosollyal fordulok vissza a táblához. Hova bújnék... hova-hova...

x--- Zayn Malik ---x


- Miért nem kötözted az ágyához? - Nézek értetlenül Helenára. Akkor nem lenne bent az irodában és akár bulizhatna is velünk.
- Zayn... nem lakik velem - elfintorodik, én pedig értetlenül nézek rá.
- Gyűlöl akárki közelében is lenni ennyire személyesen, ha azt kérik tőle, hogy gondolkozzon úgy, mint... - vonja meg a vállát Larry.
- Attól fél, hogy...
- Haydartól fél. Nem attól fél... - forgatja meg a szemeit Lauren.
- Ezt mikor mondta? - Nézek rájuk értetlenül.
- Soha nem mondta. Albus mondta. Albusnak meg ő mondta.
- Hogy? - Kérdez rá konkrétan Danny.
- Hogy Haydar elmélete az, hogy azért képesek átvenni a gondolkodását egy őrült sorozatgyilkosnak, mert bennük is van valami gonosz én - motyogja Helena a pohara mélyére bámulva. - Elég szarul hangzik.
- Olyan könyvbe illően szarul hangzik. Nem skizofrén, vagy ilyesmi, csak... - Larry nem fejezi be a mondandóját, de nem is hiszem, hogy tudja, hogyan fejezze be.
- Albus két pszichológust is felkért Zoe előtt... de mindegyik összehányta magát - Lauren mosolya közel sem őszinte.
- Ez biztató - röhög fel keservesen Harry, aztán inkább a piájába menekül.
- A lényeg, hogy Zoe fél attól, hogy képes azonosulni valaki... ilyennel. Albus eléggé aggódik érte.
- Albus soha nem aggódik érte eléggé, ha még mindig őt hívja - rázom meg a fejemet oldalra pillantva.
- Albusnak fontos a munkája. És Zoe jó.
- Zoe mindenben jó. Csak Zoe nincs jól - vágok vissza Helenának. - Hiába mondja... vagy játssza.
- Valaki tud arról valamit, hogy mi történt Haydar szobájában, amit mindig emleget? - Kérdez rá gyorsan Danny, én nekem pedig nagyon nem tetszik a téma.
- Kis morzsák - fintorodik el Helena. - És ha engem kérdeztek, egyikünk se bírná el az egész sztorit - rám néz, egyenesen a szemembe.
- Most hiába néztek rám, szerintem én tudom a legkevesebbet. Semmit nem mond.
- Csodálod? - Röhögi el magát Lauren. - Téged készítene ki a legjobban.
- Van benne valami - ért egyet Liam engem nézve.
- Több órán át feküdt az ágyán mozdulatlanul, aztán szimplán zokogni kezdett. Többet mond mint az információ morzsák. Azt is alig bírtam...
- Beton szobában volt szerintem és...
- Abban volt - fintorodik el Larry.
- Felkötve - néz a szemébe Danny. Én pedig őt bámulom... miért tud ilyeneket, és én miért nem tudok ilyeneket?! És mi az, hogy felkötve?!
- Új info - nyög fel Helena, töltve magának még egy kis töményet. És követem a példáját.
- Annyit tudok, hogy lenyúzták a bőrét - motyogom, hogyha már információ megosztásról van szó.
- És hol? - Néz rám értetlenül Niall.
- Nagyon sok hege begyógyult... - rázza meg a fejét Helena. - Nagyon sok...
- A keze?
- A keze gyönyörű jelenleg - nyög fel a távolba meredve, míg bólogat.
- Sok minden történt vele ott - fintorodik el Lauren.
- Azt mondta a halál sokszor megváltás lett volna - Danny egyikünkre sem néz fel. Csak a poharát bámulja. Én pedig eddig bírom. Lehúzom a piámat és otthagyom őket. Nekem nem megy ez a téma. Zoenak talán igaza van, miért nem mond nekem semmit. Képtelen vagyok ezt hallgatni. Zoe meg a halál... nem. Kurvára nem! Az üvegemet nekidobom a ház falának, ahogy kiérek a kis sikátorba a kocsma mögött. Elordítanám magam, de az túl feltűnő lenne és én nem lehetek feltűnő... Felnyögök, míg a hajamba temetem a kezemet és a falnak dőlök. A falba rúgok... szimplán a düh miatt. Dühös vagyok a gondolataim miatt... dühös vagyok amiatt, hogy megkínozták és nem tudok róla szinte semmit. Pedig nem is akarok róla tudni semmit. Pedig mindig én voltam az egyetlen, akivel kitudott beszélni mindent és ezt nem... ezt nem tudom. És gyűlölöm magam e miatt. Mert ki kell neki! Megsorozom a falat... élvezem a fájdalmat, az mindig lehűt... Az orromon kapkodom a levegőt, mikor megszólal a telefonom, én pedig előhúzom óvatosan a zsebemből, csak mert a bütykeim véreznek... Zoe... Rögtön felveszem.
- Mondd, hogy most nem talált be a sorozatgyilkos - hadarom el neki, míg lehunyt szemekkel várok a sikátorban... futásra készen. Ezt már megölöm... esküszöm megölöm és kiakasztom a hulláját Zoe háza elé, a többi kis faszszopónak címezve.
- Nem... - kissé felnevet, én pedig elmosolyodom. - A tetkóm...
- Melyik?
- A pillangó. Pillangó és halál...
- Igen. Mi van vele?
- A sorozatgyilkos lepke megszállott. És már annyi oldalról megközelítettem. Bibliai úton, mondák, evolúció...
- Könnyed, szimplán súlytalannak találom a lepkéket, és ez ellentétben áll a halállal nálam. Attól függetlenül, hogy találkoztam már a halállal rajtad keresztül elég sokszor... - felsóhajtok, és visszadőlök a falnak. Persze, hogy egy gyilkos miatt hív fel, és egy kis másik megközelítés miatt. Nem azért, hogy igent mondjon nekem. - A halál igen is súlyos, de... soha nem tűnt nehéznek annak, akinek a kezét fogta. Sok jelentése van a tetkódnak is az én szememben. És mindegyikről tudsz. A lepkék színesek és aligha egyformák. Hasonlóak. Mint a testvérek. A lepke kiszámíthatatlan, pont az evolúció miatt és...
- Istenem - felnyög... azt hiszem rájött valamire.
- Hm?
- Mit csinálnál, ha megtalálnád a legszebb lepkét, de bemocskolnák a kiáltott tetemét mielőtt belenyugodnál, hogy elfogtad? - Nem akarok belegondolni, hogy egy emberi testről beszélünk most.
- Keresnék egy másik példányt megszállottan, vagy egy ritkább lepkét. Tekintve, hogy más gyűjtők hajtanak a ritka lepkémre... eldugnám Zoe. Mindent megtennék, hogy ne jöjjenek rá, hogy megszereztem.
- Akár egy másik ritka lepkével? - Felnyög, én pedig lehunyom a szememet.
- Akár.
- Istenem, istenem, istenem... - hallom, hogy fut. - Albus! A nővére... a nővére, aki a Yalere jár... ő... mikor beszéltek vele utoljára?!
- De hát nemrég jött elő az a hulla a...
- Hívd már a szüleit! - Ráordít, én pedig csak a falnak nyomom a homlokomat és élvezem, hogy hűs. Érdekelhette volna őt francia is akár... Lehetett volna tanár is... táncos... fordító. Modell! - Keressetek valami távol eső helyet, ahol kiélvezheti a sikolyokat - én keresem meg ezt az embert.
- Zoe ennél nekem több kell - nyög fel Albus, és a hangszínből ítélve a szülőknél nem megnyugtató választ kaptak.
- Ahhh! - Felnyög és hallom a telefon csattanását.
- Albus vagyok - közli lazán. - Mizu?
- Ne mizuz nekem, mert meghalok - morgom dühösen.
- Bocs, csak gondoltam míg Zoe felölti a pszicho énjét, addig beszélgethetnénk - hördül fel sértetten. Albusnak ezek nem kottyannak meg, túl sok ilyen esete volt már. Nem bírok beszélgetni...
- Oké... lepkék... tök lepke őrült vagyok - hallom Zoe hangját.
- Elég ijesztő, mikor ezt csinálja - suttogja Albus, mire hallom a pisszegést.
- Elszigetelt, mert kell, hogy kiéljem magam. Kell áram, hogy jól megvilágíthassam, hogy jól lássak minden rezdülést. Kell víz, hogy tiszta maradjon az eszköz és ne mocskoljam be. De nem juthat ki egyszerűen, mert kell, hogy meneküljön... - valószínűleg, néhány ilyen megnyilvánulás után Zoe részéről mindenki megérti, miért feszültem ki mellette. Legalább E/3-ban beszélne... - Nem tudom... - olyan megtörten motyogja, hogy nekem szorul össze a szívem. - Nem tudom, mert sietnie kéne, hogy kitudja élvezni. De akkor már rossz lenne az egész... szóval ki kell élveznie mindenképpen. De kiszámíthatatlan... ez a lényege a lepkéknek... hogy soha ne tudják elkapni őket.
- Mit nem tennél? - Kérdezek rá konkrétan.
- Nem mennék vissza az eredeti helyre. De számolnom kell azzal, hogy talán ők is erre gondolnak... és mi van, ha azért gondolok erre, hogy ők erre gondoljanak?! - Kiég az agyam... mi a fasz?! - Az erdőben lesz - sóhajt fel Zoe. - Keressétek erdős részen... - motyogja Zoe.
- Hívunk, ha találtunk valamit - Albus hadar, és utána csak a csöndet kapom.
- Felveszlek - közlöm Zoeval a telefonba.
- Az jó lenne - felsóhajt, és kinyom. Dobok egy sms-t Harrynek, és már Zoe felé hajtok. Leparkolok, ő pedig a lépcsőn ül lazán. Feláll, rögtön felém sétál, és beül mellém.
- Miért az erdő?
- Mert az utolsó példányt a szabadban akarnám látni. És ő már nem tudja, a különbséget hulla és tetem között.
- Beszélni fogunk - közlöm vele, jobban a gázra lépve.
- Miről? - Felém néz... - Min akadtál ki?
- Magamon - kicsit jobban rászorítók a kormányra, nem szeretem, mikor a kezemet nézi azok után, hogy szétvertem valamit.
- Miért?
- Mert nem beszéltem veled.
- Miről?
- Haydarról - egy szó, és a levegő kettőnk között olyan feszült lesz, hogy egy pillanatra arra gondolok, lehúzom az ablakot, hátha kimegy a feszültség.
- Nem.
- De.
- Nem!
- De! - felnyög, én pedig leparkolok és kiszállok.
- Miért? - Utánam jön, én pedig csak igyekszem a Temzéhez közelebb érni.
- Mert senkinek nem mersz róla beszélni - értetlenül nézek rá, aztán leülök az egyik padra, és csak nézem a hevesen száguldó folyót. Ő pedig leül mellém.
- Pont nem neked fogok.
- Pont nekem fogsz.
- Ezen nincs mit mesélni. Megtörtént, és kész.
- De mi történt meg? - értetlenül nézek rá, ő pedig csak törökülésbe helyezkedik.
- Mínusz egy - mosolyog rám, felemelve a bal kezét.
- Mindent elmondhatsz Zoe - hátra dőlök és átnyújtok neki egy cigit.
- Miért?
- Mert fontos vagy - elnevetem magam és értetlenül nézek le rá.
- Azt hittem... mikor leléptél, én...
- Akarom, hogy elkötelezd magad ellenem, vagy mellettem. De akárhogy is döntesz, a barátom vagy Zoe, szeretlek. És nem csak úgy, amitől félsz - magamhoz húzom. A fejét a vállamra hajtja, kissé átölel, én pedig szorosabban húzom magamhoz.
- Ülhetnék most csak így? - kérdi halkan, valójában túl halkan ahhoz, hogy elringassam magam abban a tudatba, hogy jól van.
- Persze - a hajával játszom. A tarkóját masszírozom, az állam a feje búbján pihen. A másik kezemmel is átkarolom, csak előröl. Az oldalára rajzolok apró köröket, és meg sem szólalok. Van egy érzésem, hogy ő sem tenné, ha nem szólalna meg a telefonja. Rögtön felveszi, és el kell nézzek a másik irányba, amikor meglátom, hogy meg kell törölnie az arcát. Gyűlölöm, hogy képes úgy sírni, hogy semmi testi jele nincs, csak a könnyei. Utálom. Felsóhajt... akkora sóhajt szakad ki belőle, hogy automatikusan rakom a kezemet a combjára.
- Köszi - lerakja maga mellé a padra a telefont, felnéz rám és elmosolyodik. - Milyen érzés tudni, hogy megmenekült egy lány miattad? - Kérdi vigyorogva, mire elfintorodom. Nem tudna végre ő megmenekülni?
- A te érdemed, csak beszélgetni kell vele hozzád - végig simítok a kézfején lévő pillangón. A tenyere az enyémbe csúszik... összekulcsolom az ujjainkat, de tovább simogatom a lepkét. Percekig néma csendben ül mellettem, ugyan úgy, mint eddig és nem zavar.
- Nemet mondok... - motyogja halkan. Lehunyom a szemeimet és csak bámulom a vizet.
- Miért? - Gondolom, ez jogos kérdés. Megkérdezhetem, ugye?!
- Mert nem bírok ki egy komoly kapcsolatot... nem állok rá készen - megszorítja a kezemet, én pedig lenézek az összekulcsolt ujjainkra. Vajon felfogtuk mi ketten igazán, hogy nyilvánosan fogjuk egymás kezét? És vajon érdekel még minket?
- Akkor nem lesz komoly... - szánalmas vagyok. Tudom, hogy az vagyok. Tudom, hogy hagynom kéne... tudom.
- A te részedről folyton komoly lenne és... nem - megrázza a fejét, én pedig a nyelvemre harapok. Nem mondok semmit. Puszit nyomok a feje tetejére... el sem húzom az ajkaimat, csak kiélvezem még azt a kis időt, amit a karjaim között tölt. - Lehe... lehetünk barátok? - Olyan bátortalanul kérdezi meg, hogy zavar.
- Persze Zoe. Örülnék neki, ha barátok maradnánk - veszek egy mély levegőt és visszafordulok a Temze felé. Legalább maradjunk barátok. - Haza viszlek, jó?


Kukucs! Sajnálom az eltűnést, innentől válaszolok a komikra és renderesen jönnek a részek. Tényleg ezer bocsi csajok, imádás van! <3

6 megjegyzés:

  1. Sziaa!
    Imádom az egész story-t! Sose írtam még komit, (itt az ideje) de egyszerűen IMÁDOOM!! Nagyon jól írsz, és az egész történet valami hihetetlenül jó! Imádás és sok puszi!!
    U.i.: a másik oldalon mikorra várható rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs!
      Örülök neki! És annak még jobban, hogy most először komiztál, nagyon szépen köszönöm! Megtisztelő <3 A másik oldalon akkor lesz rész ha taccsra iszom és szívom magam hogy lélekben rávegyem magamat... valamikor lesz, ígérem még. Imádás van! <3

      Törlés
  2. Szia Des!
    Semmi gond évvégi hajtás plusz maga az ÉLET...:)

    Azta mindenit az a valaki akinek a nevét nem tudom leirni de filmrendező és S.el kezdődik a neve simán példát vehetne rôlad ês járna egy elismerő pacsi :D

    A Zoê Zayn én értelek benneteket egy bizonyos szintig komolyan, de egyes helyzetekben ugy megraználak benneteket ês -jôzanitoan- lehordanálak mint a tehenet apadás idejên.. Mert értjük ám mi miért van...de akkor is lehetne másképp :D Imadlak am benneteket tudjatok!

    Zayn, ugy konkrétan elém mászott a kétszáz húsz voltos vagy wattos tudom is én...vezeték és közölte, hogy a te - Zoé felé iranyulo kerdessel egybekotott kérésed, miszetint beszelnetrkkel arrol az időszakrôl és neked barmit elmondhat- nagyobbat ütött\rázott mint ő valaha is fog és elvándorolt :D

    Imádtam minden egyes sorát!
    Köszönöm szépen, hogy ezt a rêszt is olvashattam!
    Imádlak ám! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs!
      Valahogy úgy... :D

      Hahahahhaa, köszönöm szépen:D
      mint a tehenet apadás idején, ezeket felkéne írnom egy lapra... de komolyan... :D
      Vezeték és erős és egyezzünk ki ennyiben a részemről... :D
      Köszönöm szépen a mostani komit és a töretlen energiádat. Imádás van! <3

      Törlés
  3. Hali!
    Most sírok de nagyon....imádom az írásaidat de legtöbbször sírok rajta és mindig várom a kövi részt hátha ott valamivel vidámabb lesz a hangulat de sajnos rá kell jönnöm hogy nem lehet minden happy mert az túl uncsi lenne.
    Zoenak viszont milyen szar lehet tudni hogy erre ő is képes lenne és még át is tudja érezni a gyilkos érzelmeit és ebben szerintem ez a legrosszabb meg maga a tudat.
    Zaynnek se lehet valami jó mert ő aggódik Zoeért(csak lehet neki ez nem nagyon tűnik fel) és ha tudni fog mindenről akkor szerintem Haydar áshatja a sírját meg az összes ilyen őrült aki Zoe közelébe ment és bántotta!
    Összegezve nagyon jó rész lett és pipacsgyerek is eltűnt a képből az viszont durva lenne ha kiderülne hogy ő a pillangómaniás
    Várom a kövit! Puszii❤❤:ért

    U.i.:Semmi baj lényeg hogy most már itt vagy! ^-^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs!
      Jaj életem <3
      Sajnálom hogy mindig szomorú de örülök, hogy legalább tetszik!
      Hát igen.
      Zayn folyton és mindig aggódni fog Zoért:D
      Pipacsgyerek, jaj ezek az aranyköpések tőletek... :'D
      Köszönöm ismételten, imádás van! <3

      Törlés