218. Rész

x--- Zoe Fable ---x

Kocogok, a fülemben tomboló zenével, egészen addig míg meg nem kocogtatják a vállamat én pedig rögtön leállok a nem kevésbé forgalmas út mellet és hátra nézek. A fülest kiveszem és viszonozom a nő kedves mosolyát.

- Segíthetek? - Kérdezek rá véve egy mély levegőt. Végig nézek rajta, és ahogy leér a tekintetem a kezéhez, amiben ott árválkodik egy pipacs máris megfeszülök. Ő pedig felemeli.

- Az-az úr azt mondta, adjam át ezt önnek - tovább mosolyog, míg felém nyújtja, én pedig dermedten bámulom a piapcsot. Mi a fasz... már megint mi a fasz?!

- Ki volt?! Hol? - Körbe nézek, de nem látok senkit, aki gyanús lenne, vagy minket figyelne. A nő hátra fordul, látom, hogy már mutatna valahova, de aztán csak egy apró "Oh" csúszik ki a száján.

- Az előbb még ott állt - motyogja zavartan én pedig gondolkodás nélkül kezdek el rohanni abba az irányba és az utca felé amerre mutatott.

- A virága! - Utánam kiabál, de figyelemre sem méltatóm. Az embereket fürkészem, hátha találok egy furcsa alakot ismét, vagy valakit aki talán menekülőre fogta... de senki. Hiába állok ott egyszerűen nem látok senkit... A tarkómra csúsztatom a kezemet és idegesen fordulok körbe, ez nem oké... ez nagyon nem oké. Ez nem egy haver... velem ilyent haver nem csinálna. Futni kezdek... el onnan. Akárhova máshova, csak el. Addig futok, amíg már ismerős környékre nem érek. Egyik szarból a másikba... Zayn... nem vette fel a telefont múltkor... és az előtt sem... és nem is reagált. És azóta túl sok álmatlan éjszakám volt és túl sok bűntudat, amivel nem tudok mit kezdeni. Így hát oda megyek az ajtóhoz és már megnyomnám a házának a kódját mikor valaki kivágja az ajtót. A férfi elmorog egy elnézést, én viszont beosonok. A lépcsőt választom, csak mert félek és így tudom húzni az időt. Lihegve érek fel az ajtaja elé... és most még az sem érdekel, ha Perrie nyit ajtót, de beszélnem kell vele. Szóval bekopogok.

- Nyitva Harry! - Kikiabál, nekem pedig kiszárad a torkom. Beszél... legalább végre beszél. De nem Harry vagyok... így nem érzem jogosnak a kopogásomra a választ, nem nyitok be, csak újra kopogok. Pár pillanat, hallom a csattogó lépteit az ajtó túloldalán. Mit tervezek mondani neki?! Ez a gondolat menet úgy foszlik szerteszéjjel ahogy kinyitja az ajtót. Meglepődik, még össze is rándul. A gatya lóg a csípőjén, a haja vizes és... és én szimplán felnyögök az érzéstől... és nem a jó fajta érzés szalad végig rajtam. Ez olyan gyomorba vágó érzés. Tiszta véraláfutás a mellkasa. Ott ahol ütöttem... óh te jó ég... óh te jó ég... Mered rám, érzem, hogy mered rám de én a mellkasára meredek. Azt ott én csináltam... ez... ez... ez... ijedten nézek rá. Ő pedig ugyan olyan rémülten néz rám. Miért nem szólt?! Ennek fájnia kellett! Ennek nagyon fájnia kellett! Ő rendezi magát, de én nem. Én mindjárt hányok... magamtól. Szarból, a szarba... az extra szarba. - Igen? - Rám figyel, én viszont kapkodom a levegőt és megrázom a fejem. - Minden rendben, esküszöm - óvatosan emeli fel a kezét, nyugtatólag de csak a mellkasát bámulom. Soha... soha nem akartam őt így bántani én... ezt nem... én tényleg soha... - Zoe nézz rám - lejjebb hajol, én pedig ijedten nézek a szemeibe. Azt ott én csináltam a testével. És ebben semmi fajta jóérzés nem volt és most sincs.

- Sajná...

- Ne - közbe vág és újra kiegyenesedik.

- Annyira na...

- Nem történt semmi említésre méltó - olyan halkan és monotonon közli velem ezt az egy mondatot, hogy szédülni kezdek. Nem történt semmi említésre méltó. Leszámítva a tényt, hogy elmondta, hogy még mindig szerelmes belém és, hogyha azt mondom én is, akkor eldob mindent de a talánom nem elég. Leszámítva a tényt, hogy semmire nem vágytam jobban ott a dombon, mint rá. Leszámítva a tényt, hogy kiakadtam és... és... ezt tettem vele. Leszámítva, hogy a lelkébe tapostam és nem szólt hozzám. Leszámítva, hogy láttam mennyire rohadtul fájnak neki a szavaim... és ezek szerint a tetteim is. Mégis hogy mondhattam volna neki igent, amikor mindent feladna azért az igenért?! Ez nem normális dolog. Nem kötődhet ember valakihez így. Pszichológiai esettanulmányo... - Kérsz egy pohár vizet? Miért jöttél? - Arrébb lép az ajtóból, ezzel utat engedve nekem, ha be akarnék menni. - Ha attól félsz, hogy valaki meglát nálam, akkor Harry fél óra múlva kell, hogy ide érjen, de mindig késik. Perrie pedig interjún van három országgal arrébb. Más látogatót nem várok. - Átkarolom magam, ahogy átlépek a küszöbön. A hátam mögé nézek, de csak a folyósora... üldözési mániám lett... testi sértést követtem el... - Mitől félsz? - Néz rám értetlenül, ahogy nem csukja be az ajtót, hanem ő is kinéz a folyósora. A pipacsoktól félek... de ezt nem ejthetem ki hangosan, ugye?

- Sajnálom - hadarom el neki, még mielőtt leállíthatna. - Nagyon sajnálom azt, amit ott tettem és...

- Felfogtam Zoe. Sajnálod, de nincs mit sajnálod mert nem haragszom és nem tettél rosszat. Szimplán megértettem mit szeretnél, tökéletesen képben vagyok - biccent egyet... kissé esküszöm még üzleties hangot üt meg velem. Eltűnik a konyhában én pedig csak állok ott a nappali közében zavartan. Amikor vissza jön és a kezembe nyomja a poharat sok mindent észre veszek. Az első, hogy felvett egy sötét pólót, a második, hogy a poharat felül fogta meg, és így esélye sem volt a kezünknek össze érni. Mindig rendesen fogta a poharat, és mindig össze ért a kezünk és ez most valahogy nagyon... fura. A harmadik dolog a kifejezéstelen arc.

- Megbántottalak és...

- Tedd túl magad a történteken, ahogy én is - a mondat második fele valahogy sokkal erősebb, mégsem néz rám. Belekortyolok a vízbe, de őt nézem. Annyira más...

- Nem tetted túl magad rajta - motyogom a fejemet rázva.

- Miből gondolod? - Rám mosolyog, ez az első mosolya.

- Más vagy velem.

- Távolságtartó Zoe. - Biccent nekem egyetértve. - Mint egy baráttal.

- Amikor barátunk voltunk nem így viselkedtél.

- Mert még soha nem voltunk barátok - vonja meg a vállát, ahogy ide-oda mászkál a lakásban és pakolgat.

- De i...

- Szexeltünk. Nem voltunk csak barátok - hátra néz rám a válla felett, majd egyszerűen vissza. - De felfogtam, és tartom magam ehhez az egészhez. - Megrántja a vállát, én pedig élesen szívom be a levegőt. Nem akarom, hogy ilyen kimért legyen velem. Ez nem jó érzés... ez rohadtul nem jó érzés.

- De én... - én mi? Jobban a barátod akarok lenni?! Többet akarok mint ez?! Ezek szar mondatbefejezések lennének. Elvégre... éppen szét van verve a mellkasa... és az én voltam.

- De te? - Felém fordul, türelmesen vár, hogy befejezzem a mondatot és én egyelőre nem tudom, hogyan kéne megtennem.

- Mi nem...

- Mit nem csináltunk mi? Vagy mi van velünk? - Értetlenül néz rám, én pedig úgy érzem, ha élve hazajutok ki sem mozdulok a takaróm alól csak ott leszek egész nap és akkor több fájdalmas, rémisztő és földbedöngölő dolog már nem történhet. Talán megúszhatnám még. - Rosszul vagy?

- Igen - felnyögök... rosszul vagyok. Kurvára rosszul vagyok.

- Mi a baj?

- Te! - Megdermed. Felém lép, de megdermed. Egy pillanatra mintha felröhögne aztán megrázza a fejét és értetlenül néz rám. Hitetlenkedve. Csak áll ott és megint bámul rám, mint ott a dombon is.

- Mit csináljak? - megvonja a vállát, oldalra néz és vissza rám.

- Ne legyél ilyen ez... - a homlokomhoz szorítom a kezeimet. Láttam a mellkasát... semmi jogom ilyen dolgokat mondani. - Annyira sajnálom... annyira nagyon sajnálom... sajnálom... - az ujjai óvatosan érnek hozzá a karomhoz, én pedig csak a fejemet rázva szimplán ott hagyom őt. Kisétálok a házából minden szó nélkül és hazáig futok... oda haza, ahol egyedül vagyok.

x--- Zayn Malik ---x

Egy sóhajjal hívom fel Zoet és csak nekidőlök a falnak. A sztárság azzal jár hogy sokkal több apró dolgot észreveszel mert félsz. Röhejesen hangzik, de egy árnyék aminek nem kéne ott lennie, már szemet szúr. Szóval elsétálok a folyosó sarkáig és értetlenül nézek a férfire.

- Jól van? - Kérdezem meg tőle, amolyan vegyes stílusban. Nem túl kedvesen, ha éppen riporter lenne, de elég udvariasan, ha itt lakó lenne. Nem tűnik nyugodtnak... mint valami kényszerbeteg. Elég sokat láttam Zoe mellett ilyen eseteket.

- Persze - motyogja gyorsan.

- Itt lakik? - Én nem lakom itt, de sztárként egy kevéske jogom van számon kérni valakit, ha gyanús a közelemben ilyen téren. Van magán életem, egy kevés van... és most akik itt vannak abba a házba ahova be akarok menni én is... nos ott mindenki híres egy kicsit. Szóval jogosan kérdezek rá ilyenekre.

- Igen - vágja rá rögtön ellökve magát a faltól.

- Zayn? - A telefonomból hallom Zoe hangját, szóval a fülemhez emelem.

- Melyik ajtó? Bemegyek csak nyisd ki belülről - valahogy akkor sincs jó érzésem és nem akarom, hogy tudják hol lakik. Oké... nem itt lakik, de akkor is.

- A nyolcas, de baj van? Kime...

- Egy emelettel lejjebb? Jó. Mindjárt megyek, semmi gond - nem bízok ebben a csávóban. Kinyomom Zoet és csak nézem őt.

- Hogy-hogy itt van? - Kérdezek rá, a folyósora utalva.

- A szomszédomhoz jöttem, én kettővel lejjebb lakom - vonja meg a vállát egyszerűen.

- És rosszul lett hogy még mindig itt támasztja a falat?

- Arra vártam hátha ajtót nyit, de gondolom nincs itthon. - Megindul lefelé, én pedig utána. Csak mert azt mondtam, hogy Zoe is ott lakik. Előttem lépked, látom, hogy feszült. És ez tetszik. Lelassítok, amikor ő már a következő lépcsőfordulón tart. Várok egy keveset és vissza sétálok. Szimplán és gyorsan lépek be a nyolcas ajtó mögé, remélve, hogy nem egy idegen családhoz sikerül betoppannom.

- Mi a baj? - Olyan közel áll hozzám Zoe hogy egy pillanatra az ajtónak dőlök ijedtemben.

- Csak volt itt valami csávó aki furának tűnt és nem akartam, hogy riporter ese... - Látom ahogy megnyúlik az arca.

- Volt nála valami?!

- Semmi - vonok vállat egyszerűen. Látom, hogy ökölbe szorítja a kezeit, az ajtó kilincsét nézi, én pedig őt. - Baj van?

- Nincs - megrázza a fejét és elmosolyodik míg nyel egyet. Egy sóhajtással összeszedi magát, de nem úgy néz ki, mint aki jól van. Egy ilyenre nem így kéne reagálni.

- Biztos minden oké és nem kéne tudnunk semmiről?

- Csak paranoiás vagyok - megvonja a vállát, kapok egy mosolyt és megfordul. - Gyere. - A zene üvölt, és elképesztőnek tartom, hogy ez nem hallatszott ki.

- Hallom a te zenéid mennek - elneveti magát ahogy hátra néz rám. - Rég hallottam ezt a számot.

- Hozzá szoktál a pophoz - ismét előre fordul én pedig egy pillantást vetek a fenekére, és értékelném ha valaki pofán vágna. - Hoztam egy Zaynt - tárja szét a karjait a nappaliba érve. A lakás nem nagy durranás, bár Zoe soha sem szerette a nagy durranásokat. Letisztult, egyszerű és tipikusan Zoe stílusa. Sötét.

- Hello - gyorsan végig futom a kört, hogy mindenkinek köszönök, és mielőtt leülnék Zoe int nekem és már meg is indulok felé. Azt csinálom, amit akar. Egy olyan szinten, amit tényleg akar. Barátok vagyunk... képes vagyok vele kettesben lenni. Nem lesz semmi baj... nem fog nekem esni, úgy mint a domb tetején. Én nem fogom a konyhaasztalon megdugni, bár ahogy meglátom a pultot ez az első gondolatom.

- Elég sok minden van - mutat a piák sokaságára. - Más szempontból is - mutat egy pár sodort cigire.

- Maratoni buli?

- Rég buliztunk, szóval igen - rám vigyorog én pedig csak egy sört veszek el. Viszonozom a mosolyát és máris indulok kifelé. De megfogja a karomat és én pedig megdermedek. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor nem akarom, hogy hozzám érjen. De rohadtul akarom, hogy hozzám érjen. Kettős érzés... nem akarom, mert elvesztem a fejem. Viszont még mindig imádom őt, szóval lényegtelen.

- Hm? - Kérdezek rá, a szemébe nézve.

- Jobban vagy Javadd?

- Nem voltam rosszul - tudom mikre utal, és nem akarom, hogy azokra utaljon. - Igen. - Inkább ez a válasz, mintsem hogy tovább beszéljek erről vele.

- Rendben, sajnálom.

- Laza - vonom meg a vállam egy mosollyal és már ki is sétálok. Egy kérdő pillantással Harrytől én pedig alig láthatóan megrázom a fejem míg levetődök Danny és Xav közé. - Mizu?

- Dug valakit két hete - vigyorodik el Xav míg Dannyre mutat.

- Képet - sóhajtok fel nevetve mire Danny fintorogva kutatni kezd a telefonjába.

- Beszélhetünk? - Lauren rám néz, én pedig értetlenül vonom fel a szemöldököm. Aztán rájövök, hogy ő meg én azóta nem igazán beszéltünk, hogy behúzott egyet.

- Nincs gáz, érthető volt - vonom meg a vállam mire rám fintorog

- Azért bocs.

- Miért kérsz tőle bocsánatot? - Zoe értetlenül nézi őt, aztán engem míg kissé lassan leereszkedik a kanapéra Helena mellé, a szélére.

- Lényegtelen - vágom rá rögtön. Sokszor megvertem volna Laurent, ha nem az lett volna előttem, hogy Zoe megutálna.

- Megütötte, amikor éppen az F.B.I. engedélyével betörtünk pár nagy rendszerbe érted - közli lazán Larry.

- Mi?! - Zoe riadtan néz rám, én pedig csak Larryre fintorgok.

- Mindegy. Lerendeztük - táv-pacsizok Laurennel, de ő már fel is áll, és indul Zoe után a konyhába.

- Szegény pára - motyogja Helena míg a konyha felé néz.

- Akit Zoe lebasz az mindig szerencsétlen - ért egyet Anthony, én pedig elröhögöm magam. Hallom a hangját, de nem akarom tudni mit mond. Nekem nem gond, és ezt kéne figyelembe vennie. Vissza jönnek, de nem nézhetem meg az arcát, mert Danny a képembe nyomja a telefonját. Kicsit olyan érzésem van, mint amikor én mutogattam neki Zoeról képeket. A lány fekete hajú, egy darab ajak piercing van a szájában jobb oldalt alul. Szép lány... aranyosnak tűnik.

- Szép lány - vigyorodom el Dannyre nézve. Örülök, hogy végre valakit tartamosabb ideig dug, hátha lesz belőle valami.

- És nem csak ott van piercingje... istenem haver... húh - elröhögöm magam, ő pedig csak mosolyog. Felállok, egy újabb sörért, mire máris kapok három üreset és egy csomó kérést. Megindulok a konyha felé, Zoe pedig rögtön utánam, én pedig csak fintorogva Harryre nézek. Csak ő tudja azt, hogy mi történt teljesen. A banda és Dannyiék is tudják persze... de azt, hogy Zoe konkrétan tényleg nekem esett azt nem tudják. Azt csak Harry tudja. Megvonja a vállát én pedig tovább lépkedem. Lerakom az üres üvegeket, és ujjakat kezdek kibontani.

- Sajnálom Laurent.

- Nem ügy.

- De az.

- De nem az Zoe - veszek egy mély levegőt és lenyugtatom magam. Négy üveg... a kezeimbe fogok kettőt-kettőt és bár nyúlna, hogy segítsen de... elhúzom a kezem. Pont nem ér hozzám, én pedig megfordulok és indulnék ki de a pólómba kapaszkodva húz vissza.

- Zayn... kérlek.

- Mire? - Múltkor hozzá értem és ő elfutott konkrétan. Azt mondta én vagyok a baja, pedig semmit nem tettem. Pontosan azt tettem, amit akart, hogy tegyek. De akkor most már nem tudom mit akar. - Fejtsd ki mit akarsz és az lesz. Barátként viselkedem - megvonom a vállam egyszerűen. Már komolyan aligha tudok mást csinálni.

- Csak... mint régen. Nyugisan.

- Nyugisan vagyunk. Régen pedig vagy együtt voltunk, vagy csak szexeltünk. Szóval szerintem inkább ne legyünk úgy, mint régen - elnevetem magam, ő viszont csak összeszorítja az ajkait és dermedten néz rám. - Ha nem akarsz úgy lenni mint régen... ha akarsz... akkor persze... én... - lehunyom a szemeimet egy pillanatra, hogy ne kelljen a zöld szemeibe néznem. Ha akar úgy lenni mint régen akkor én mi?! Nem akar úgy lenni mint régen. - Ne hozd hasonlítási alapnak a múltat. Jól megvagyunk most. Barátként Zoe - biccentek neki, és már lépnék is hátrább de az ujjai még mindig a pólómat szorítják én pedig kicsit meghalok... sőt nagyon megfogok, ha nem enged el és még tovább kell a szemébe néznem. Összerezzen az új zenére. Lenéz a saját kezére, elengedi a pólómat és szinte rögtön megfordul. Nem nézem végig, azt, ahogy lehúzza a kis felest amit kitöltött magának, csak kisétálok.

- Miért érzem azt, hogy feszült a hangulat? - Kérdi tőlem halkan Danny, míg a kezébe nyomom a sörét, ahogy Xavnek és Liamnek is.

- Mert azzá teszi - mordulok fel, az ajtó felé sétálva, kifelé.

- Fura zenéid vannak csajszi - néz fel rá Ant kissé értetlenül a zene miatt. A szöveg miatt gondolja, hogy furcsa? Nincs vele bajom, amíg az a vége, hogy i love my life (Szeretem az életem)... akkor már én is ránézek, amikor az a rész jön, hogy fuck my life (szar az életem).

- Ez csak egy zene, jó benne a drop - hördül fel értetlenül ránk nézve. - Faszfejek - röhögi el magát hátra dőlve Helena mellett. A telefonját a kezébe veszi, és máris zenét vált.

- Oh istenem orgazmus - Xavier felnyög.

- Arról szól - röhög fel Zoe mire értetlenül nézek rájuk. A zenéből aligha tíz másodperc ment le.

- Megy?

- Xavier - elfintorodik és csak nevet.

- Miért? Velem mindig rappelsz! - Felhördül, én pedig csak lejjebb csúszok a fotelban és Zoera nézek.

- Kezd te, és úgysem bírja ki. - Ez egyértelmű, Zoe szeret rappelni és benne van a hülyeségben.

- Van egy szint haver amit nem értesz. Vannak dolgok, amiket nem. Egyszerűen én nem rappelhetek pár dolgot. Például ez a szám! - Elveszi Zoetól a telefont és leállítja a zenét.

- Ugyan azért nem fogom én sem, amiért te. A szövege miatt - Zoe nevet, Xavier pedig rám néz mosolyogva. Én pedig értetlenül tovább Zoera. Ő pedig elpirul. Ant nyúl át Xavier válla felett, míg az erkély felé sétál egy szál cigivel és elindítja újra a számot.

- My neck, My back lick my pussy and my crack. - A szöveg csak a hangszórókból szól, és az ez az első mondat én pedig félre nyelem a sörömet. Danny röhög, mindenki röhög. Zoe elpirulva takarja a fejét, de ő is röhög. - First you gotta put yo' neck into it, don't stop just, do it do it, then you roll yo' tongue from the crack back to the front, suck it all to I, shake that com nigga, make sure I keep bu.... - Zoe egyszerűen lenyomja az erősítőt és halkan röhög. Megdörzsölöm az államat és elég nehéz nem arra gondolni, hogy hányszor nyaltam már ki őt és ő hogyan nézett ki közben és...

- Kell egy cigi - egyszerre állunk fel mindketten, és én vissza is ülök.

- Menj először te - mutatok az erkélye felé, és mindenki olyan értetlenül néz ránk, hogy inkább a sörös üvegemre nézek. Idegesen veszi el a cigis dobozát az asztalról, és nézem, amint ott hagyja az öngyújtóját.

- Hát ezt kurvára nem akarom - közli sziszegve és már ki is csörtet.

- Szóval... - húzza el a szót Louis. 

- Ja - ért egyet Helena rögtön.

- Igen - néz rám Liam.

- Komolyan haver, menned kéne - mutat Zoe után Xavier.

- Kifeszülök - morgom inkább csak magamnak míg felállok és kisétálok.

- Istenem tartsd a távolságot mert leprás vagyok! - Rám csattan, Ant elkerekedő szemekkel elnyomja a cigijét és már be is megy.

- Tessék - oda nyújtom neki az öngyújtómat mikor a sajátját keresi. - Bent hagytad.

- Kösz - morogja, majd vissza is adja, és a sajátomat is meggyújtom.

- Azt csinálom, amit akarsz, hogy csináljak és...

- Nem azt akarom, hogy kerülj!

- Nem kerüllek, mert itt vagyok. Kerülöm a kínos helyzeteket amikor azt akarod elérni, hogy úgy legyünk mint régen... csak tudod a régen lévő kapcsolat közöttünk soha nem jött be. Mert vagy te estél nekem, vagy én neked. És ezért nem akarok hozzád érni, mert kurvára egy cérnaszál tart vissza mindig és te imádod elvagdosni ezeket a cérnaszálakat - egy slukk és a cigim felé majdnem eltűnik. Kihallatszik bentről a zene... Ő felsóhajt és csak a hajába túr.

- Sajnálom.

- Sokszor mondod.

- Sokszor érzem ezt.

- Sajnálom - elneveti magát, én pedig elmosolyodom.

- Szóval azt csinálod amit akarok? De ez gecire nem az amit akarok.

- Miért mit akarsz? - Elnyomom a cigit és a korlátnak dőlök.

- Nem tudom. Jóba lenni veled.

- Jóban vagyunk.

- Akkor jobban jóba lenni veled.

- Az már túl személyes.

- De azt akarom. - Felnyög... én is felnyögök. Túl nehéz vele. - Ha azt mondom, hogy egy koktélt akarok, akkor koktélt is csinálsz nekem? - Néz fel rám kérdőn, én pedig elnevetem magam. Ez a módszer mindig beválik, poént csinálni az egészből. Kár, hogy soha nem oldottunk meg így semmit igazán.

- Akár - egyezek bele.

- És ha azt mondom, hogy dugj meg a korláton? - Mutat mellém én pedig megdermedek. Kiszárad a szám és a szívem félre ver. Csak meredek rá és az agyamat nem lehet megállítani a fantáziálásban. - Nem gondoltam most komolyan - motyogja remegő hangon. Elmosolyodom... nem gondolta most komolyan.

- Nemet mondanék. - Közlöm vele ellökve magam a korláttól.

- Miért? - Meglepődik, tényleg meglepődik ahogy felnéz rám. Utálom őt, amiért ezt csinálja velem. De olyan közel állok meg hozzá, ahogy csak tudok és lehajolok, egyenesen a füle mellé. 

- Kiszakadna a korlát ha ezen dugnálak meg... most - rámosolygok és kiegyenesedem. Látom, hogy nyel egyet, kikerülöm és vissza megyek. Helyet foglalok a fotelban, kapok pár kérdő pillantást de figyelmen kívül hagyom őket.

- Rakjon be más zenét - közli Zoe, vissza ülve Helena mellé. Xavier lecsap a lehetőségre és a jól ismert régi rap számok máris elárasztják a házat. Én pedig őt nézem. Nevet, de folyton rám néz. Beszélgetne, de folyton rám néz és olyankor elhallgat egy kicsit. Próbál kizárni, és én is próbálom őt de nem tudom. Kurvára igent mondanék, ha megkérne. A csengő halk a zene mellett, de Zoe rögtön felugrik... és én is. Csak mert nem tudom, miért csöngetnek nála mert másnak már nem kéne jönnie. És mert még mindig aggódok érte.

- Csak a pizza - mosolyog rám míg kinyitja az ajtót. Akkor meg segítek neki behozni... tök mindegy. Átveszi a kezébe azt az öt vagy hat dobozt. Én pedig a kabátom zsebébe nyúlok a fogason, hogy fizessek.

- Már fizették - legyint le a srác, én pedig lazán visszarakom a pénztárcámat.

- Ki?! - Zoe értetlenül néz rá, és olyan hangosan csattan rá, hogy rájövök, hogy ezek szerint nem mi fizettük ki a pizzát.

- Lent valami csávó - vonja meg a vállát egyszerűen.

- Értem... - motyogja Zoe megfordulva és már be is megy.

- Akkor hello - int nekem a srác és megfordul. Én pedig azt az egy szál virágot nézem a farzsebében ami majdnem kiesik... pipacs. Hmm... elkérhetném tőle, hátha nem valaki másnak viszi. Zoe szereti a pipacsot. És ekkor ugrik be, hogy egyszer már felhívott ezzel. Hogy valakitől kapott egy csokornyi pipacsot és azt hitte én voltam. Becsukom az ajtót és a konyhába megyek utána. 

- Kaptál azóta valami pipacsos dolgot? - Kérdezek rá nyíltan míg ő a pizzákat nyitogatja ki és dobálja ki a közepükön lévő műanyag pöcköket. Megdermed és lassan néz fel rám. És nem tetszik ez a nézés...

- Amikor felment hozzád... futás közben egy nő adott egy pipacsot, hogy egy úr küldi de már nem volt ott, hogy megkérdezhessem tőle mi ez az egész... - és most már én is megfeszülök. - Miért...?

- Mert a pizzás srácunk farzsebében is egy pipacs volt és üss meg ha tévedek, de azért London elég tömött város, nem könnyű pipacsot találni - Látom, hogy belemarkol a márványpult szélébe. - Tudod ki ez?

- Nem.

- Láttad már valaha?

- Nem.

- Üzent?

- Nem.

- Honnan tudja hol laksz?

- Nem tudom! - Rám kiabál, én pedig veszek egy mély levegőt. Valaki rászállt... nagyon. És rohadtul nem tetszik. Nézem, hogy remeg... és nem tudom, most mit akar. De magamhoz húzom és átölelem.

- Nyugi, nincs semmi gond. Tartja a távolságot, és szólunk Albusnak.

- Lehet, hogy csak paranoiás vagyok.

- Akkor én is az vagyok, de szólunk.

- Később... - a mellkasomra motyogja én pedig az államat a feje tetejére rakom... és addig ölelem, amíg el nem húzódik.