2017. május 1., hétfő

210. Rész

x--- Zayn Malik ---x


- Komolyan, hova megyünk? - Unottan néz fel rám, míg felhúzza a lábait, én pedig elmosolyodom.
- Adtam időt neked.
- Két nap alatt még a sorozataimban sem hozom fel magam - tovább mosolygok és lopva pillantok rá míg unalmában kinyitja a kesztyűtartót és turkálni kezd. Én pedig abban a pillanatban átnyúlok és kiveszek onnan egy lapot. - Mi az? - Értetlenül néz rám, míg én az ajtómnál lévő kis tartóba süllyesztem.
- Semmi, amit neked látnod kéne. Kíváncsi vagy? Rég történt ilyen - elnevetem magam, de ő még mindig csak bámul. - Zoe komolyan, nem kell tudnod mi az. - Hogy tudnám kimagyarázni kínos szituációt elkerülve, hogy árajánlat van rajta?! Telkekre... a holdon...
- Háromig számolók...
- Gonosz legyek?
- Mi van rajta?!
- Az ultrahangos képe a kölykömnek - már szívesebben kamuzok magamnak kölyköt, minthogy eláruljam neki, komolyabban is elgondolkodtam a lánykérésen. Mármint olyan szinten komolyabban, hogy teljesen komolyan vegyen engem.
- Perrie?
- Nem Britney...
- Buta lány.
- És te elhiszed... - felnyögök és értetlenül nézek rá.
- Nem - felhorkan és már át is mászik rajtam.
- Cica ez életveszélyes!
- Halottnak kéne lennem, szóval nem köt le - alig hallom mit motyog, lévén az egyik keze a combomon van, a másikkal turkál. A feje a kezem alatt van, én pedig vagyok akkora paraszt, hogy kiélvezzem. Szóval a kezemet a fenekére simítom és elkel ismerjem... sokkal feszesebb és keményebb mint valaha is volt. Visszahuppan és ekkor jövők rá, hogy nála van a papír.
- Akkor az se kössön le - látom, hogy kinyitja és meg sem próbálom megakadályozni. Viszont nézem őt mit reagál... elnyílnak a szemei. Látom mennyire szorítja azt az átkozott lapot és hogy csak mered rá.
- Szóval már tárgytalan...?
- Azt hiszed megkérném a kezét egy őrült szociopata depressziós drogfüggőnek?! Minek nézel te engem?! Zayn Maliknak?! - Pár pillanat kell neki és elneveti magát. Hozzám vágja a papírt, én pedig csak vezetek tovább.
- Gyűlöllek téged.
- Hmm... a kapcsolatunk alapja - megforgatom a szemem ő pedig a kezembe üt.
- Hova megyünk... és mikorra tervezted ezt? - Lengeti meg a papírt előttem.
- Az egyik unokatesomhoz megyünk. És nem terveztem, lévén gondoltam, hogy még fél év minimum kell, hogy eljussunk erre a szintre. Persze arra nem gondoltam útközben, hogy már nem szeretsz szóval akár kidobhatod az ablakon - igen, nem hittem hogy nem szeret.
- Nem szeretlek?
- Ezt úgy mondod, mintha szeretnél - fintorogva nézek rá, csak mert mosolyogni képtelen vagyok ő pedig elnyílt ajkakkal néz rám. És nem mond semmit... - Nem engedted, hogy megcsókoljalak. Nem írtál és nem hívtál... azok után sem, hogy Helena elmondta mi az igazság. Ráadásul közölted, hogy nem leszel "harmadik" de azt sem engeded, hogy kilépjek a bandából. Egyértelműbb akkor lehet, ha meghívsz az esküvödre.
- Elképesztő vagy...
- Miért?
- Abban a tudatban élsz, hogy nem szeretlek és... segítesz. Egyfolytában.
- Ezt csinálják a barátok.
- De neked nem csak egy barátok vagyok.
- De neked én igen - és ezen egyszer majd túlteszem magam. Legalább él... lépésről lépésre leszek hálátlan az életnek, még nem most.
- Én... - hallom amint élesen szívja be a levegőt. Leállítom a kocsit a ház előtt és ránézek. A karját markolja és értetlenül nézek rá.
- Hm?
- Én igen...
- Te igen? - Elnevetem magam és oda nyúlok a kezéhez míg a szemébe nézek. - Engedd el, nincs szükséged fájdalomra.
- Szeretlek. - Értetlenül nézek rá és még a kezemet is elhúzom. - Én szeretlek - olyan érzésem van ahogy őt nézem, mintha most ihatott volna először két nap után. Mintha most beszélt volna egy év némaság után... és a tekintetéből ítélve ő is ezt érzi.
- Értem... - szóval a kínzások azért mégis gátolják pár dologban. - Mond ki, könnyedén, mint a nevedet - végig simítok az arcán, a lehető legóvatosabban és puszit nyomok a szája sarkába. Ehhez kösse azt, amikor kimondja, és ne ahhoz amit ott csináltak vele. Megfogom ölni azt az embert. Biztos vagyok benne... istenem visszakaptam őt és börtönbe fogok kerülni.
- Szeretlek.
- Megy ez... - a fülébe kuncogok és átkarol.
- Lassan.
- De megy - rákacsintok, elengedem őt és már ki is szállok. Átsétálok hozzá, és kinyitom az ajtaját.
- Miért vagyunk itt, mikor beszámíthatatlan őrült vagyok? - Értetlenül néz fel rám, én pedig csak a ház felé vezetem a derekát átkarolva. Vagy bejön, vagy visszaesik. Szeretek veszélyesen élni...
- Az alapokban csesztek szét benned valamit. Szóval tanulsz a legjobbaktól!
- Az unokatesodtól?
- A két és féléves gyerekétől - rámosolygok és benyitok.
- Léphettek, megérkeztek a bébiszitterek - Ilajha és Susan már rohannak is konkrétan. Két percre méltatják Zoet és ennek a fele is bocsánat kérés, hogy késésben vannak aztán már el is tűnnek. - Miénk a keco és a kölyök. Mondanám, hogy a ketten egy házban jobban érdekel de tudod nem kezdek ki őrültekkel, szóval tied a kölyök, enyém a kaja - egy gyors mosoly után le is lépek a konyhába. És onnan hallgatom, mikor indul meg. Pontosan tudom Darren mikor találja meg Zoet, mert ordít egyet. Új préda... Kisétálok, a kezemben az üdítővel és helyet foglalok a kanapén. Zoe kissé görcsösen ül le mellém, és onnan nézi a kiskölyköt amint a szőnyegen színez.
- Nem értek a gyerekekhez.
- Dehogynem, Safát is mindig helyre raktad és Walit is.
- Ők nem gyerekek - értetlenül néz rám, aztán le Darrenre.
- Hát, tudod a Birtneytől lévő kölykömet valakinek fel kell nevelnie, szóval szokj hozzá - Darren felénk lépked, én pedig felemelem az ölembe míg Zoe csak nevet. És élvezem, hogy nevet. Rohadt jó érzés. - Mizu pajti? - Rám vigyorog és a képembe nyomja a rajzát, szó szerint. - Kicsit hátrább - szólok rá vakon mire hátrább húzza. - Még hátrább! - Elnevetem magam és megfogva a kezét olyan hátra viszem a rajzot, hogy látni is tudja. - Hát ez nagyon menő rakéta! - Darren megállás nélkül kezd beszélni a rajzról, amihez hozzá szoktam. Hozzá szoktam a kölykökhöz, ahhoz nem, hogy Zoe így néz minden alkalommal ha kölyökkel vagyok körülvéve. Nem bírom ki és felé nézek. Ő pedig csak meglepődve néz rám. - Ezt már letárgyaltuk Safaa húgomnál, emlékszel? - Elnevetem magam ő pedig megrázza a fejét.
- És Dannyvel tárgyaltam le.
- Nyugodtan mondhatod - elképzelni azt, hogy gyerekem lesz nagyon nehéz. Elképzelni azt, hogy némi esélyem van arra, hogy Zoetól... lehetetlen.
- Nem tudom kifejteni.
- Megfogod milyen puha?! - Darren szinte letámadja Zoet míg a párnát nyomkodja ő pedig rögtön összezavarodik és még a fejét és kissé oldalra dönti. Megbököm a párnát és hümmögök egyet, tényleg puha. Zoe kissé félve nyúl a párnához, mintha még egy ujját elveszthetné miatta és ő is megnyomkodja. Aztán lassan elmosolyodik.
- Puha - motyogja halkan. Darren ezután máris a hajába csimpaszkodik én pedig már nyúlnék utána, hogy ne skalpolja meg életem szerelmét, aki nem viseli el még azt sem, ha én hozzá érek. De Zoe nyúl Darren után, mivel megbillen és elkerekedő szemekkel néz rá, míg az unokatesom azon nevet, hogy meghúzza a haját és így kiegyenesíti majd amikor elengedi visszaugrik.
- Szép hajad van! - Zoe elmosolyodik, úgy tényleg nagyon szélesen.
- Köszönöm - lenéz a tincsre, amit Darren fog, aztán fel rám. A kölykök őszinték, ehhez ő is ragaszkodott mindig.
- Piszkos az arcod - visszafojtom a röhögésemet, ahogy azt nézem hogy a kis kezek próbálják letörölni az arcáról a szeplőket.
- Azok szeplők öcsi - fintorog rá Zoe lefogva a kezét.
- Szeplők?
- Mint neked az anyajegyek - mutat a kezére, mire Darren tüzetesen meg is nézi a kezén ékeskedő anyajegyet. Óvatosan állok fel és kimegyek egy cigire. Elképesztően jól viselem, sokan mondták, de most én is úgy érzem, hogy durván jól tűröm azt, hogy megkínozták. Talán azért, mert nem fogom fel, hogy valaki bánthatja őt. Pedig nézem a kisujja helyét de üres képek... nem bírom elképzelni a fájdalmat és hogy vele csinálták ezt. Még azt is nagyon nehéz elviselnem, hogy lassan érhetek csak hozzá és nem erősen... vagy egyáltalán nem érhetek hozzá. Ahogy senki sem. És hogy sokkal kevesebbet beszél. Szóval igen, a lehető legtöbbet edzettem amíg nem volt itthon. És most is amikor nem éppen vele vagyok csak edzek, kezdem megérteni ő miért futott folyton annyit. Nem mernék annak a férfinak a közelébe menni. Nem bízok magamban annyira, hogy megtegyem. Szívesen megnézném magamnak élőben, hogyan viselkedik... főleg mivel mióta Zoe itthon van Albus egyfolytában kihallgatja mivel elvileg sok terror támadást szervez a jövőben és tudni akarja kikeket kell megkeresni az előtt. Szóval megnézhetném... de nincs elég önuralmam hozzá. Szóval csak próbálom azt csinálni amit mindenki kér tőlem, rendbe hozni Zoet. Visszamegyek, a kabátomat feldobom a fogasra és besétálok.
- De azért élünk mert játszhatunk! - Darren nevet, egymással szemben ülnek a földön.
- Játszani nem unalmas folyton?
- Folyton változik - igen, Zoenak pontosan ez kell. Egyszerű gyerek válaszolok a kérdéseire. Hagyom őket, halkan sétálok melléjük és szimplán rajzolni kezdek, míg ők beszélgetnek. És minden egyes kérdésre félre dobban a szívem, amit feltesz. Gyűlölöm a tudatot, hogy megvágta magát, és meg is akarja. Utálom, hogy mindenben elvesztette az érdeklődését és hitét... ez zavara legjobban. Emiatt vagyok dühös a leginkább.
- Nem volt vele baj, ugye? - Ilajha szavaira összerezzenek és értetlenül nézek körbe. Zoe pedig elneveti magát.
- Nem, nagyon jó kis kölyök.
- Baszki bocs... - szabadkozom rögtön míg felállok a földről.
- Nincs káromkodás a gyerek előtt! - Susan karon csap és már fel is kapja Darrent az ölébe.
- Köszönöm a lehetőséget - Zoe mellém húzódik én pedig átkarolom.
- Remélem hasznos volt - Ilajha vet rá egy olyan pillantást amiből szerintem Zoenek is leesik, mire érti. Mert természetesen elmondtam nekik, mit is akarok.
- Majd beszélünk később, jó? - Nem szeretnék Zoe előtt beszélni semmi szar témáról.
- Persze - kezet fog velem, én pedig kifelé vezetem Zoet. - Na? - Hátha mond valamit... akármit.
- Adj még már percet - és innentől kezdve már semmit nem szól hozzám. Én csak vezetek visszafelé és félek megkérdezni tőle, hogy haza vigyem, vagy nálam alszik esetleg...? Nem tudom mit kéne csinálnom. Ő pedig csak az ablakon néz kifelé.
- Élet... ho...
- Eltudsz vinni az őrsre? - Olyan gyorsan hadarja el, hogy a szavak végét még el is harapja.
- Miért? - Miért akarna oda menni, mikor végre ittho...
- Beszélnem kell vele.
- A vele alatt remélem nem azt a valakit érted akire gondolo...
- De. - Hopp, ott szalad még fél évem az életemből!
- Miért?!
- Mert megőrülök, és tudta, hogy ez lesz. És muszáj beszélnem vele ez...
- Miért?! - Nekem ez nem indok. Ez kurvára nem indok!
- Mert engem nem taposhatnak így el! - Egyszerűen rám üvölt én pedig mérgesen nézek rá. - Kurvára nem értesz meg!
- Igyekszem cica... el se hinnéd mennyire rohadtul igyekszem!
- Mérges vagyok, amikor megpróbálnak megölni... de most arra vettek rá, hogy én öljek amivel nem értek egyet, de megtettem. Szóval elvettek belőlem ismét valamit... aztán nem valamit, hanem mindent! Istenem feltudod fogni, hogy nem értem meg azt, miért rossz a rossz és miért jó a jó?! Összezavart és... Ah! - A kesztyűtartóra csap én pedig biccentek.
- Jó - az hogy összezavarta enyhe kifejezés. A kezemet a combjára rakom és abba hagyja a remegést. Egy szó nélkül vezetek és visszafogom a dühömet. Nem tartom jó ötletnek, de vagyok akkora hülye, hogy megbízzak benne. Leparkolok és elveszem a kezemet a combjáról. Kiköti magát én pedig hátra dőlök.
- Nem... nem jössz be?
- Az meghaladja az önuralmamat amiből éppen elég van a közeledben, szóval ha nem tervezel meglátogatni a börtönben, nem. - Mérges vagyok és őszinte mert féltem őt és felbasz, hogy ezt csinálja.
- Tudod... te vagy az egyetlen olyan ember akiben tutira megbízok és úgy érzem akármit elmondhatok neki. Tudod... barátként is. Soha nem csalódtam benned ilyen értelemben és rohadtul félek most szóval kérlek gyere be. - Zoe soha nem mondta még nekem, hogy félne. Így konkrétan sohasem. Még akkor sem jelentette ezt így ki, mikor fegyvert fogtak rá. És ez újra felbasz, hogy most kimondja, hogy fél. Azért jobban fáj, hogy csak mint barát vagyok jó... nézek rá és szerintem nem is érti, mit próbálok feldolgozni ennyi idő alatt. Muszáj lenne megemberelnem magam, mert túl sok mindent köszönhetek neki és nem hagyhatom cserben... még akkor sem ha elzárkóznék a világtól egy hétre. Kiszállok, és ő is kiszáll. Hangtalanul lépkedem mögötte, közel hozzá.
- Beszélni akarok vele - Albus nem is Zoera néz, hanem rám. Felvonja a szemöldökét és két másodperc múlva már röhög is.
- Remek poén volt - megveregeti a vállát, Zoe pedig tűri és ő értetlenül vissza lép. - Ez haladás, megkaphatom az ölelésemet?
- Beszélni akarok vele!
- Albus... hagyd neki - biccentek neki, és látom rajta, hogy őrültnek tart engem. Én is magamat. Megfordul és megindul. Zoe pedig tudja, hogy ez annyit tesz kövesse, én pedig megyek utánuk.
- Senki nem bámul meg téged - értetlenül néz fel rám, és elfintorodok.
- Tudod miért, ne kérd, hogy kimondjam - ő sem hiheti, hogy otthon ültem és élveztem az életet.
- Az első agresszív megmozdulásra kihozlak onnan, világos voltam? - Albus szigorúbb mint az apja.
- Oh hidd el... számolj tízig - Zoe fintorogva lép el mellőlem és már be is lép. És gyűlölöm látni azt az örömöt a férfi arcán.
- Te ebben biztos vagy?
- Egyáltalán nem. - Megdörzsölöm az arcomat arra a karcos nevetésre a túloldat.
- Zoe... rég találkoztunk. Hogy van az ujjad?
- Megölöm Albus. Félek, tényleg megölöm - megvonom a vállamat és csak nézem a férfit. Zoe leül vele szemben és a középső ujját mutatja felé. Én pedig keresztbe fonom a karjaimat, a nyelvemre harapok azért, mert alig bírom visszatartani azt, hogy belépkedjek és agyon verjem. Rá akarok ordítani, hogy még csak rá se nézzen Zoera. 
- Tökéletesen Haydar. Fantom fájdalom sincs.
- Igyekeztem - mosolyogva biccent és előrébb dől a széken.
- Egy centi - közlöm Albussal... egy centivel megy előrébb, és bemegyek megölni.
- Hadd kérdezzek tőled valamit - Zoe halkan kezd bele és a kezét nézi inkább. - Mit gondolsz az emberekről?
- Tudod jól mit gondolok róluk.
- Te is ember vagy.
- Másfajta. - Zoe elmosolyodik és bólint egyet lassan.
- Szörnyen sajnálom a feleségedet, hogy megbízott benned.
- Ez nem fáj Zoe, már megbeszéltük - a plafon felé nevet, de Zoe csak nézi őt.
- Nem értesz engem. Én tudom milyen bízni valakikben akikben nyilván megtehetném, de elárulnak és cseszett szar érzés. Főleg ha rosszba vagy velük és éppen akarnak megölni. Tudom milyen érzés a saját véredben feküdni és arra gondolni, ki mit csinálhat éppen abban a percben és hogy fognak boldogulni nélküled. Szar érzés Haydar.
- Nálam gondolkoztál ezen? - Tovább mosolyog, nem törik meg...
- Nálad is - olyan lazán közli, hogy kissé belezsibbad a szívem. - De akárhányszor majdnem meghaltam, nem voltam egyedül. És ez a szomorú, hogy a feleséged teljesen egyedül volt azzal a tudattal, hogy te juttattad abba a helyzetbe. Ott és akkor azt gondolhatta, hogyha nem téged választ a családja helyett, akkor boldog lehetne de elbaszta. De amikor én majdnem meghalok velem vannak emlékek és pontosan tudom, hogy a baráti köröm támogatja majd egymást és én nem félek. A feleséged szemében láttad a rettegést?
- Elképesztő... - Albus csak megrázza a fejét én pedig nyelek egyet.
- Elképesztően félelmetes - helyesbítem őt ki.
- Persze, de azért csodás is. Gondolj bele, Zoe minden információt kínzás közben szerzett.
- Nem akarok erre gondolni.
- Képtelen leszel.
- Akkor most ölőm meg.
- Nekem is nehéz megállni - Albus érzem, hogy rám néz, de én csak az üvegen bámulok át rájuk. Nem veszem le a tekintetemet róluk.
- Azt hiszed összetudsz zavarni? - Heydar elneveti magát és megcsóválja a fejét.
- Mint te engem? - Teszi fel a kérdést mosolyogva Zoe. - Nem, azt tudom, hogy nem lehet nálad. Nem is erre hajtok.
- Akkor mire? A bűntudatra?
- Felismerésre - egyszerűen megrántja a vállát és a kezeit az asztalra fekteti. - Sokszor vagyok magányos. Pedig körülöttem állnak és támogatnak, szóval őszintén nehéz elképzelnem, te mennyire egyedül érezheted magad.
- Zoe... csak esélyt láttam benned. De nem leszel jobb nálam soha - zavar a nevetése, gyűlölöm a nevetését... Vajon Zoe mennyire utálja ezt a nevetést?
- Mindig is jobb voltam nálad. És mindig jobb is leszek... - Halovány mosoly fut át az arcán. - Néha úgy volt vele, hogy csak apa értené meg pár problémámat. Főleg a katonaiakat... Mindig arra gondoltam, bárcsak vele lehetnék... néha még meg is haltam volna azért, hogy vele legyek és ne egyedül. - Látom amint Haydar próbálja uralni az arcát, és aligha megy neki. Legalábbis ha én észreveszem, akkor Zoe már öt perce észrevette. - Kitudja mi van a halál után? De abban biztos vagyok, hogy akármi jobb neked ennél a létnél. Senkid nincs. Senki nem szeret. A feleséged pedig... - Zoe megvonja a vállát, Heydar pedig megrázza a fejét. - Elképzelni a legjobb és a legrosszabb dolgot amit mondhat neked. Azt mondják az aranyközépút lesz az, ami történni fog... de nálad? - Hátra dől egy mosollyal. - A kölyköd? Aki lehet, hogy vele halt...? És te...? Aki meghaltál ott, mikor ő is...? Ne azon gondolkozz mit akarok, úgysem jönnél rá. Azon gondolkozz amiket mondok, engedd el az agyad ennyi év után Haydar! A szüleid? Netán a feleséged szülei...? Mit mondanák neked Haydar? Te mit mondanál magadnak? - Feláll és egyszerűen kisétál emelt fővel. És ahogy becsukják utána az ajtót, rögtön leengedi a vállait és remegve fújja ki a levegőt. - Istenem - a szívére szorítja a kezét és vissza néz az üveg mögé. Haydar előre mered... talán elgondolkodott.
- És most?
- Most tönkre teszi magát, mint engem - nyel egyet és újra kihúzza magát, mintha csak összekapta volna magát fél perc alatt.
- Hogy mi?
- Azt mondta nem vagyok jobb nála... és talán tényleg nem, még én sem tudom, hogy jobb vagyok-e nála. De annyira gonosz nem vagyok, mint ő - fintorogva vonja meg a vállát és hátat fordít neki. - Szóval hagyom, hogy saját magával intézze el a dolgokat. Sokkal jobb és könnyebb dolgokat mondtam volna neki, ha befejezem a mondataim végét. De így a képzeletére bízom, ami hihettek nekem... szörnyű - kínos mosolyt villant ránk, aztán beletúr a hajába és megöleli Albust. Ő pedig egy pillanatig csak mered rám megdöbbenve én pedig próbálok neki mutogatni, hogy ideje lenne visszaölelni. Zoe gyorsan változik. Zoe eltemeti magában a dolgok nagy részét, és mindig annyit dolgoz fel, amennyit képes. Ezért gyors... aztán majd néhány éjszaka visszaesik és ismét elfogad néhány dolgot. Az egyetlen dolog amit tehetünk, hogy lépést tartunk vele a random cselekedeteiben.


Kukucs! Remélem tetszik a rész és élvezzétek a szabad hétfő szépségeit:D Imádás van!

4 megjegyzés:

  1. Szia Des!
    Remélem te is kiélvezed a mai napot rendesen :)

    Ez a resz ismet elkepeszto volt!
    Imadtam minden egyes momentumat. Külön külön Zoé és Zayn kitartasát.
    Mindkettojuknek elkepeszto erejuk van...
    Remelem Zoe elerte a celjat a mocsadeknal es tenyleg felemeszti magat!
    Még még még! Kérek szépen még! Úgy olvasnám még! :)
    Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam!
    Imádlak ám! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs!
      Igen élveztem:)
      Köszönöm szépen most is!Ismételten mindjárt dobok ki egy részt. Illetve elnézésedet kérem a csere miatt, nem néztem a chatet egy jó ideje, és most ég a pofám rendesen, hogy pont nálad nem néztem. De ha nem nézted volna esetleg te sem, akkor válaszoltam és nyilván mehet a csere, neked meg sem kell kérdezni:D Imádás van!

      Törlés
  2. Hali!

    Most így a rész végére megpróbáltam elképzelni hogy milyen lenne Zoe és Zayn gyereke de csak annyira jutottam hogy tökéletes xD

    Maga a rész elképesztően csodálatos volt!❤❤
    Hogy tudsz ilyen remek történeteket írni??*-*
    Várom a kövit! Puszii❤❤❤:33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs!
      Én is gondolkoztam már rajta, és több elképzelésem is van:D
      Köszönöm szépen, és nem írok remek történeteket, csak pár embernek tetszik:D
      Nemsokára kirakom a kövi részt is, imádás van!:3

      Törlés