2017. április 17., hétfő

202. Rész

x--- Zoe Fable ---x


Kopogás az ajtómon én pedig felnézek a jegyzetelésből.
- Szabad.
- Hello, jössz?
- Hova patkány? - Utálom, mikor ezt csinálják. Benyitnak, megkérdik megyek-e de nem mondják el hova.
- Megérkezett a fotós. Tudod, aki dokumentál, meg a kormány engedi neki, hogy szomorú képeket csináljon rólunk, ahogy összevarrod a combomat...
- Hülye fasz! - hozzá vágom a tollamat, ő pedig behúzza az ajtót aminek így neki ütközik a tollam. Aztán újra benéz. Egy küldetés után, nagyon vérzett... és mivel közölték, hogy én vagyok a legközelebb álló személy egy orvoshoz, csináljak valamit... csináltam valamit. Felállok és felé sétálok. - Soha többé nem turkálok benned - közlöm fintorogva, keresztbe fonva a karjaimat magam előtt. Kissé biceg, de nevet.
- Hidd el, örülnék neki.
- Csak szabadságot akartál - megforgatja a szemét, én pedig elmosolyodom.
- Elvileg jól néz ki! - Hátra nézek Oliverre és elfintorodom.
- Nő?
- Igen.
- Munkatárs.
- De ha más alakulatnál is fényképez akkor...
- Nem Oliver. - Ezek a legyet is megdugnák lassan röptében... - Várjunk - megtorpanok és felnézek Oliverre. - Hogy... hogy néz ki?!
- Nem tudom, a többiek mondták hogy állat. - Nem... nem... sietni kezdek. Szinte futni.
- Hey mi van?! - Patkány utánam ordít, de szimplán látnom kell, hogy ki az. Fényképész... nő... dögös... háborús témában fényképezni?! Nem...
- Széttéplek! - Egyszerűen ráordítok Helenára. - Mégis ki a jó büdös faszom engedélyezte ezt?! És hogy jutott eszedbe?! Helena, nem!
- Ti ismeritek egymást? - Patkány hangja holmi csiripelésnek hat az agyamban.
- Nyugalom! Fegyveresek vannak velem! - Emeli fel a két karját. - Nehéz lenne egy: örülök a viszontlátásnak drága barátnőm?!
- Az isten szerelmére ez egy háborús övezet! - A képébe ordítok ő pedig mérgesen néz rám.
- Nem én léptem le hét percnyi magyarázkodás után!
- A kurva életbe te akkor sem lehetsz itt! Ki volt ez?! Albus?!
- Azt csinálok az éltemmel amit akarok!
- Nem ha rajtam múlik! - Mégis mit képzel?! - Nem fogok életemben először azért találkozni anyáddal, hogy közöljem, hogy a lányának elvágták a torkát!
- A tiedet is ugyan úgy elvághatják!
- De én pszichológus vagyok! - Egyszerűen ennél jobban már nem tudok hova üvölteni.
- Én meg fényképész!
- Menj a kibaszott Ázsiába rizsszemeket fotózni és tulipán földeket az isten szerelmére! - A hajamba túrok és leguggolok a földön. Sokk... túl sok stressz... túl nagy kavarodás... változó az életben amire nem számítottam... új kimenetek... megoldások kellenek!
- Befejeztétek?
- Pet kussolj! - rászólok... de már csak halkan. Óh te jó ég... hogy fogok Helenára vigyázni?!
- Beszéljünk - leguggol elém én pedig inkább csak a fenekemre huppanok és nézek rá. A kék hajára és a barna, szinte fekete szemeibe. Belepusztulok ha baja lesz. Nem lehet baja...
- El... kérlek...
- Zoe! Térj már észhez!
- A picsába Helena... ez... ez most nem olyan mint eddig volt, értesz?! Haza kell menned... - nem maradhat itt. Biztosan nem. Megfogja a csuklómat és felhúz.
- Oda akarok ágyat, ahol az övé van! - Elordítja magát, és már maga elé is ránt. Én pedig sietve igyekszem a szobám felé. - Beszélnünk kell. És igen is ez történik, ha nem veszed fel a telefont és nem üzensz!
- Írok!
- Hetente egyszer!
- Helena...
- Figyelj rám... - leül az ágyra, ledobja a táskáját a lába mellé, én pedig leülök mellé. A tenyerembe temetem az arcomat és próbálok rájönni, hogy küldhetném őt haza, most azonnal. - Nem fogok hazamenni. Már mondtam neked, hogy ezt is ki akarom próbálni. És hogyan máshogy ha nem a legjobb barátnőmmel?! - Felnézek rá... nézem, ahogy rám mosolyog. A legjobb barátnőjének tart. Én meg hetente egyszer írtam neki és leléptem hét perc alatt a semmibe. Szörnyű vagyok... egy kicseszett szörnyű ember vagyok. - Ne sírj...
- Elbaszok mindig mindent...
- Dehogyis! - Szorosabban ül mellém, az ujjaival dobol a térdén és rám néz. - Hazudott neked.
- Ki? - Elröhögöm magam és felnézek rá.
- Zayn.
- Hagyjuk őt. Rá pont nem vagyok kíváncsi semmilyen vonzatban!
- Ha már kijöttem, akkor igenis elmondom azt, amit tudok. Hazudott, mikor azt mondta neked, hogy megcsókolta Perriet. Akkor tette meg először, mikor láttad őket. És képzeld... - megveregeti a combomat és rám néz míg én magam elé meredek. - Nem érzett lófaszt sem!
- Helena...
- Aztán gondolom bőgött egy sort, mert tőlem szipogva távozott mikor közöltem vele, hogy elment már a géped... De lehet csak szétvert valamit mert nem a síros fajta...
- Hagyd abba... ez faszság.
- Mi?! Hogy szeret téged?! A helyében pofánbasználak amint visszamész! Hogy tudsz kételkedni abban, hogy szeret téged, mikor már lassan négy éve együtt szoptok és bárkit otthagy érted?!
- Perriet szereti.
- Meg a csirkét is! - Hátra dől, én pedig a körmeimet kezdem kapargatni. Ez nem lehet igaz... ez tuti kamu... Zayn nem... ez... az agyam szimplán leáll és egy gondolatom végére sem érek el. - Haza megyek, ha haza jössz.
- Eltelt két hónap Helena...
- Több mint két hónap telt el. - Felhorkan. - Igen, hívd fel.
- Én... Én nem... - megrázom a fejemet és csak meredek a falra.
- Miért nem?
- Nem! - Erősen jelentem ki és már fel is állok a fejemet rázva. Kirontok a saját szobámból, beleütközve négy férfiba. Négy, majdnem két méter magas, hallgatózó férfi egyedbe - Tűnés! - Kezdek hozzájuk szokni, de nem most... ne most kutakodjanak az életemben ilyen mélyen!
- Várjunk már egy pillanatra csajszi! - Noah máris utánam lohol. - Zayn meg Perrie nevek... a kislányom sikít ha ezt otthon kiejtem!
- Akkor menj haza, ejtsd ki, és örülj a lányodnak - gyorsan fordulok balra. Ki kell jutnom az épületből egy cigire. Időt sem adok magamnak addig elgondolkozni. Nem! Én is Noah kislánya vagyok... meghallom ezt a két nevet és már sikítok.
- Szóval egy csávó miatt jöttél ide és... - megtorpanok és felnézek Noahra. Aki mögött ott áll Patkány és Oli is... ahogy Max is.
- Aki, ne hagyjuk ki a tényt, hogy Zayn. Szóval vagy nagy véletlen, vagy világsztár - kotyogja közbe könnyedén Patkány azzal az irritáló mosolyával.
- Három másodpercet adok nektek - közlöm velük lassan. - Ezután minden egyes technikával nektek ugrok, amit tudok, majd pszichológiai kísérleteket kezdek rajtatok végezni... mint régen. Például az agy gyönyörűségét is kihasználhatnám! - Ha egyedül akarok lenni, akkor hagyjanak egyedül. Ennyit kérek, nem többet és főleg nem lehetetlent!
- Kis drága mazsolám... olyan mintha a kölyköm lenné... - Max máris a hajam után nyúl, hogy összeborzolja, mint ahogy szokta...
- Régen, a náci dolgok alatt, sok kísérlet folyt. Az a legenda járja, ha bekötjük a páciens szemét, és egy forró kád vízbe rakjuk és karcolgatni kezdjük a kezét meghal. Nem vérzik el, még csak seb sincs rajta... de az agy - kocogtatom meg a buksiját. - Pszichológus vagyok, ha valaki letudok beszélni, akkor vissza felé is megy ez a dolog. Magányt akarok! - rájuk dörrenek. De már csak hátra felé intézem a szavaimat. Fél perc erősen gyors séta után, amit mások futásnak hívnak kiérek az erősen meghűlt levegőre. Nem köszönök az éppen ügyelő katonáknak, oldalra sétálok, arra a részre, ahol cigizni szoktam. Előkaparom a cigimet és máris a szám közé illesztem. Ahogy lefut az első adag füst a torkomon, hagyom, hogy az agyamon átrobbanjon minden. Hazudott... az volt az első csókja szóval először hazudott... miért... miért, miért, miért...
- Ah! - felnyögök ahogy a fejemre ütök. Leülök a földre és veszek egy mély levegőt. - Csak nyugodtan... logikusan... vezesd le... - saját magamnak motyogom. Felnézek az égre. Brutálisan szép... itt nincs semmilyen fényszennyezés. Gyönyörű... magával ragad minden alkalommal. Szóval, hazudott és amit láttam éppen az első csók volt. Perrie azt kérdezte, hogy na. Szóval akkor tudott róla, és kíváncsi volt az eredményre. Zayn miért hazudott nekem előbb?! Gyerünk már Zoe! Négy éve ismerem... megy az, hogy az ő fejével gondolkozzam... miért hazudnék magamnak arról, hogy smároltam valakivel? Ki voltam akadva és féltem... lenyugodtam, hogy megtörtént és szeret. Meg akart nyugtatni. Nem is válaszolt rögtön ott és akkor. Észre kellett volna vennem, hogy hazudik! Szóval ezért hazudott. Legalábbis ezt feltételezem... de mégsem volt teljesen biztos bennünk, ha végül tényleg megcsókolta. A nagy kérdés: És vajon tényleg nem érzett ott semmit?!
Picsába! - Tom mondj egy szót! - Rákiabálok az éppen őrködő férfira. Értetlenül néz rám, és elröhögi magát. Körülbelül két és fél hete csinálom ezt. Ha nem tudok dönteni, vagy semmi ötletem nincs, kérek egy szót. A determinisztikában hiszek... szóval akkor a sors akár segíthet is nekem, szóval ezt figyelembe véve, fontos lehet az, amit nekem más random mond egy szituációra.
- Nem is tudom Zoe... Késő van és fáradt vagyok. Nem lehetne Ian-t kérdezni? - Nyög fel az ég felé.
- Kösz  - késő van és fáradt. Ez nekem elég, mert igaz. Két és fél hónapja itt kint vagyok. Rövid idő kimondva fejben... hosszú idő átélni. Két és fél hónap rengeteg mindenre elég. Ott hagytam őt egy szó nélkül két és fél hónapja. És nem válaszoltam neki sehol... csak... csak egyszerűen szakítottam egy egyoldalú levélben vele. Késő van és fáradt. Beleszívok a cigibe, de elfintorodom a tudatra, hogy a szűrűt próbálom elszívni. Elnyomom magam mellett és csak meredek magam elé.
- Hogy vagy? - Helena leül mellém, kirázza a hideg, de egy szót sem szól.
- Szerinted én basztam el, vagy ő?
- Őszintén? Esélyt sem adtál neki.
- Én - bólintok neki összeszorítva az ajkaimat.
- De hazudott.
- Pszichológus vagyok, és elfutottam a problémám elől. - Megvonom a vállam és szinte felröhögök. De ez inkább szánalomra méltó nevetésre sikeredett.
- Még megoldhatod. Jobb később mint soha - nekem dől a vállával és az eget nézi. Előveszi a gépét és fényképeket kezd csinálni.
- Sok mindent tudhatsz... mit reagált minderre?
- Liam szerint furán reagált rá. Mint akit már nem érdekel... de nem nem érdekli hanem... még ő sem bírta elmondani.
- Belefáradt? - Rámosolygok és ő elfintorodik míg az ölébe ejti a fényképezőgépét.
- Fogalmam sincs, talán inkább abba fáradt bele, hogy mindig elveszít.
- Jogosan tenné.
- Ugyan Zoe, csak fel kéne hívnod - erősebben dörren rám. Én pedig a lábamat kezdem nézni.
- És... mi lesz ha felhívom? - Nem értem. Mi lesz akkor? De tényleg, mi?
- Hát megbe...
- Két és fél hónap... Perrievel van?
- Újság szerint vagy...
- Úgy.
- Igen.
- Nincs értelme felhívnom - elnevetem magam és megrántom a vállam. - Semmi értelme nincs. Megbeszéljem vele, hogy jaj de jó, hogy egy félre értés volt az egész? Mi értelme?! Nem leszünk együtt... túllép rajta, meg én is. Már meg is történt - felállok a földről és leporolom magam.
- Zoe...
- Már nem az a nyávogós Zoe vagyok. Nem akarok az a lány lenni. Undorító amit csinálok! Magamnak akarok élni, és nem neki. Ennyi! Nem működik, kész, fogadd el te is, mint mi.
- Kimosták az agyad, vagy mi a fasz? Ezt úgy hívják szerele...
- Kussolj Helena, vagy átrakatlak Ursula mellé! - Förmedek rá nevetve. Nem... nem akarok szerelemről hallani.
- Ki mellé?!
- Álmaid konyhás nénije - suttogom neki gonoszan, míg vissza sétálok befelé. Ideje tisztáznom az életemet... azt hiszem rendesen és mindenkivel magam körül.
- Lenyugodtál? - Fintorog rám Adam, míg Peter már csak kuncog a csoportban.
- Zayn Malik. Négy éve ismerem. Bruttó kapcsoltunk ideje ennyi. Nettoban két év. Perrie Edwardsal van már. Leginkább marketing. Soha nem vállaltuk fel egymást, azért, mert én nem akartam. Ő meg igen. Ez lett a szakításunk oka. Én miatta lettem pszichológus. Ő miattam énekes. Mindketten utáljuk egymás munkáját. Vagyis ami azzal jár - hadarom el gyorsan egy sóhaj kíséretében. - Ironikus igen. Több kérdést nem akarok, még tíz másodpercig tehettek fel kérdéseket és utána lezárt!
- Négy év?! Hány éves voltál te akkor?!
- Zayn Malik? Az a Zayn Malik?
- Miatta vagy itt?
- Te részt vettél a világ legnagyobb jelenlegi bandájának megalkotásában?
- Jól vagy?! - Értetlenül nézek Noahra, aztán a többiekre és agyban hagyok magamnak pár másodpercet hogy összerakjam a kérdéseket.
- Tizenöt, azt hiszem. És igen, az a Zayn Malik. Nem pont miatta, de közre játszott. Csak elküldtem az X-factroba... és... öhm... ja - megvonom a vállam és a hajamba túrok. - De két percben belül, összeesek és aludnom kell.
- Eddig nem voltál fáradt.
- Általában, ha elérik a kedves barátaim, mint a kék hajú lány, aki a Harvardról a szobatársam... hogy legyen, egy ilyen mentális áttörésem a régi dolgokkal és gondokkal kapcsolatban, pár másodperc alatt használhatatlanul fáradt leszek.
- És ezért imádsz - szólal meg mögöttem a sokkal vékonyabb hangja.
- Csak jól főz - súgom a srácoknak, mire Helena az első, aki felnevet. Nevessen is... nevetnie kell. Ezért vagyok itt. Hogy mindenki más nevessen, aki még velem együtt itt van ezen a szar helyen. Majdnem csakhogy ez a munkám...

4 megjegyzés:

  1. Szia Des!
    Huha, Helena, nem kis -szivrohamos- meglepetês...
    Na és plusszba meg amilyen infomaciokat adott Zoénak...nem csoda, hogy igy mindennel egyutt sok volt neki....de legalabb mat tudja...mondjuk -jogosan-igy sem vont le tul pozotivat arrol, hpgy Zayn akkor csokolta meg 'elosszor' Perriet...
    Mert valamien szintrm ezert is magat okolta...
    Remelem Helenanak sem lesz semmi baja...
    ugye nem?
    Koszonom szepen, hogy ezt a reszt is olvashattam!
    Imadlak ám <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs!
      Örülök, hogy meglepetés volt.
      Úgy ismersz mint aki tudja előre, hogy mi fog történni a blogban?:DD
      Én köszönöm, hogy most is komiztál. Imádás van!:3

      Törlés
  2. Szia Des!
    Huha, Helena, nem kis -szivrohamos- meglepetês...
    Na és plusszba meg amilyen infomaciokat adott Zoénak...nem csoda, hogy igy mindennel egyutt sok volt neki....de legalabb mat tudja...mondjuk -jogosan-igy sem vont le tul pozotivat arrol, hpgy Zayn akkor csokolta meg 'elosszor' Perriet...
    Mert valamien szintrm ezert is magat okolta...
    Remelem Helenanak sem lesz semmi baja...
    ugye nem?
    Koszonom szepen, hogy ezt a reszt is olvashattam!
    Imadlak ám <3

    VálaszTörlés
  3. Hali, na Helenára egyáltalán nem számítottam. De örülök hogy képbe jött hisz elmondta az igazat Zoenak és ezáltal remélem ha nem is megy vissza de bár megbeszélik Zaynnel a dolgokat. Tetszett a rész, kíváncsi vagyok Zoe meg enyhül-e és fog-e beszélni vele. Imádás! <3

    VálaszTörlés