188. Rész

x--- Zayn Malik ---x

Csak ülök a székben és meredek Paulra. Ezt nem hiszem el...

- Zayn... - sóhajt fel megdörzsölve az arcát.

- Te most szopatsz? - kérdem őt halkan. Ez egy szar vicc... ez tutira egy szar vicc!

- Próbáld meg előadói szemmel nézni - kérlel felnyögve.

- Menj a picsába Paul! - húzom magam elé a lapot. Ott van az én szerződésem... és ott van Perrie is. Az enyém nincs aláírva. Az övé igen. Perrie aláírta, hogy együtt leszünk még x ideig, a média miatt és a reklámért... több bevétel... egyszerűen az öngyújtóm kattan. Paul elkerekedő szemekkel nézi, ahogy fogom az égő lapokat. Én pedig nézem, amint a lángok felfalják a betűket... az aláírását. - Egy ilyen kicseszett kurváért elküldtem Zoet... és ebben szerepe van a te mocskodnak - motyogom neki az asztalára dobva az égő papírokat. - Kurvára senkinek semmi köze a magánéletemhez! - ordítva állok fel... megkockáztatom, hogy szétverem az összes díjat ebben a rohadt házban.

- Zayn, kérlek... csak nyugodj le. Ez nem azt jelenti, hogy Perrie nem szeret, csak...

- Ott a kurva dátum! Már azelőtt aláírta, hogy elhívtam volna randizni, baszd meg! - asztalba rúgok... kitörik a sarka és egyszerűen minden a földre hull, ahogy felém borul. - Cseszd meg! - kiabálok még hátra, ahogy kivágom az ajtót. - Te is cseszd meg! - közlöm a Little Mix menedzserével, ahogy rám mered. Senkinek nem köszönök, még az ajtót is kivágom és a kocsimig lépkedem... túl idegesen. Beülök. A kormányra ütök és ráhajtom a fejem. Az isten szerelmére... miért?! Miért van mindig ez?! Miért történik mindig ez?! Akárhány lánynak esélyt adok, azok pofán köpnek. Idegesen indítom be a kocsit... és mikor kikanyarodok, még nem döntöm el, hová megyek. Csak vezetek. Megállok és pontosan tudom, hogy mit fogok csinálni, ha bemegyek a házba. Kiszállok... benyitok a kapun. Persze, hogy nincs zárva. Miért zárná be?! Az ajtón lévő, extra nagy kutyabejárat megmozdul. Khalid rám vetődik. Végigsimítok a fején és már be is kopogok. Ha itt van az a Martin, akkor agyon verem. Mindenesetre a vége ugyan ez lesz. Megfogom őt csókolni. Az ajtót egy mosollyal nyitja. És ahogy meglát, csak még szélesebb lesz a mosolya, szimplán meglepődik.

- Kukucs! - nyitja ki az ajtót rögtön rendesen.

- Szia - motyogom neki, ahogy becsukja az ajtót.

- Hogy-hogy itt? - kérdez rá, míg neki dől a falnak.

- Perrie aláírta a szerződést.

- Nem a világ vége, csak sokáig tervez veled és biztos benned - vonja meg a vállát halál lazán.

- Az előtt írta alá, hogy egyáltalán egy szót is beszéltem volna vele... még anno az X-factorban, Cica - emelem ki neki a fontos részletet.

- Én megígértem neki, hogy széttépetem Khaliddal! - olyan gyorsan vált át az arca, hogy én lepődök meg. Mit csinált?! - Hogy lehet valaki ekkora egy... - megfenyegette Perriet? Mikor?! Mindenesetre, egyszerűen túl cukinak találom. Felé lépek. A csípőjére csúszik a kezem és lehajolok hozzá. Élesen szívja be a levegőt és a kezét a számra rakja, kitágult pupillákkal lihegve. - Zayn - motyogja halkan.

- Van valakid, ugye? - kérdezek rá elhúzva a kezét.

- Martin... randizgatunk és... - Elengedem és hátrább lépek. Van valakije... Besétál a nappaliba... én pedig követem őt. Látom, hogy remeg a keze és a telefonjáért nyúl. Én viszont értetlenül nézem a nappali közepét.

- Élet... ez mi? - mutatok a csomó párnára, takaróra...

- Várj - emeli fel az ujját és továbbra is csak a telefonján pötyög.

- Nem foglak megerőszakolni, nem kell...

- Szakítottam, oké - úgy hadarja, amíg a telefont a párnák közé dobja és felém lép. Átkarolja a nyakamat. Egyszerűen ledöbbenek, ahogy megcsókol. - Malik... - rám mordul, én pedig észbe kapok. A fenekéhez nyúlok... ott húzom jobban magamhoz, míg visszacsókolok. A hajamba túr, és egyszerűen belemarkolok a fenekébe. Istenem, de jó... végig nyalja az alsó ajkamat, én viszont megharapom a nyelvét. Aztán rögtön az ajkát... megtépem. A nyakához hajolok. Megharapom a fülét... lábujjhegyre áll.

- Bunki - nyögi ki, én pedig hátrább hajolok.

- Mi?

- Bunker - mutat maga mögé. - Csak... kísérlet, érted? - nevet rám.

- Bunkert építesz? A nappalid közepén? Cica... elmúltál tizennyolc - nevetek rá.

- De ez régen is móka volt - fintorog rám.

- Segítek - suttogom neki, ahogy az ajkaimat az övéhez nyomom. Annyira élvezem az ajkait.

- Akkor nem megdugni kéne először, hanem felépíteni - motyogja, ahogy a kezemre fonja a kezét.

- Építek veled egy erődöt... és utána abban foglak megdugni.

x--- Zoe Fable ---x

A kijelentésre, még a torkom is kiszárad. És csak bámulok fel rá.

- Jó - motyogom az alsó ajkamba harapva.

- Akkor építsük már - hördül fel elengedve.

- Tiszta nehéz, folyton összedől - mutatok rá. - Igaza volt Dr. Petersonnak. Gyerekként valahogy sokkal jobb a...

- Semmi pszichológia, lazán megépítem a legjobb bunkit - vág közbe, ahogy a két fotelt egymással szembe fordítja.

- De nem érted. Már sokkal magasabbak vagyunk és így tök nehéz - mutatok a takarókra.

- Úgyis feküdni fogsz benne - pillant rám értetlenül.

- Zain! - hördülök fel elpirulva.

- Akkor ülni - forgatja meg a szemét, míg felkap és a fotelba dob. - Fogd a lepedőt, amíg hozok valamit, hogy ott tartsa - feltérdelek, és utána nézek. Széttépem Perriet. A vaginájánál fogva fogom széttépni. Komolyan!

- És amúgy, hogy vagy? - kérdezek rá, mikor kifelé jön egy csomó könyvvel.

- Remekül Cica - vigyorog rám, míg a lepedőt odahúzza a másik fotelhoz. Rápakol egy csomó könyvet, majd hozzám jön, és a térdem mellé rakja a többit. Elég jó tető... Lehajol hozzám. Megcsókol, én pedig térdelésből átváltok ülésbe. Szuszogni kezdek, ahogy egyre mélyebben csókol meg. A pólója alá nyúlok... végig simítok a hasán. - Még nincs kész. - rázza meg a fejét hátrább hajolva.

- De komolyan Javadd... minden oké?

- Igen - visszahajol még egy puszira, aztán ellépked előlem. Én pedig felállok segíteni neki. Hozok vagy három széket a bunki egy oldalára. Ő pedig rádobja a takarót. Kemény csata, és sok kötözés árán, pedig ott is marad a rohadt takaró.

- Már egész jó - vigyorgok rá izgatottan.

- Most mi legye ezzel az oldallal?

- Kanapé? - vetem fel neki.

- De akkor hogy mászunk be?

- Hát... ha hajlékony vagy, bejutsz - vigyorgok fel rá.

- Jó... ide hozom a kanapét, te meg szórd be az aljába a párnákat - röhög rám, míg megindul. Elkezdi beforgatni a kanapét egyedül. Én pedig lerakok vagy három takarót a szőnyegre. Meg egy csomó párnát. Elterülök és a lepedőt nézem magam felett. Félhomály van... kis szűk hely... és fantasztikusan olyan érzésem van, mintha tényleg gyerek lennék.

- Köszönöm - motyogom neki, mikor betolja a kanapét. De az ülős része néz felém. Elfekszik a kanapén, aztán gurul egyet és szinte beesik mellém. Fog pár párnát is oda dobja őket az ülős részre, így szinte minden részt befedve.

- Királyabb, mint kölyökként - vigyorog rám, ahogy oldalra fordul.

- Minden királyabb, mint kölyökként - egyszerűen ráfekszem és megcsókolom. A keze rögtön a pólóm alá nyúl és már le is húzza rólam.

- Ugye tudod, hogy ezt most nagyon ki fogom élvezni? - megkérdez, de már a melltartóm pántja is szétugrik.

- Ühüm... én is - biztosítom őt, míg a hátamra fordít és felém mászik.

- Helyes, hiányoztál - a nyakamba suttogja a szavakat. Jobban szétnyitom a lábaimat, ahogy közéjük fekszik. A pólóját felfelé kezdem gyűrni. Egy vigyorral kapja le magáról és nézek végig a rég látott tetkókon.

- Vigyázz már! - hördülök fel, ahogy túlságosan hozzá ér a keze a lepedőhöz. Az pedig így kissé besüllyed.

- Nem - vigyorog a képembe, míg a gatyáján húzom le a sliccet.

- Sírni fogok - fenyegetem meg, ahogy legurul rólam és letolja magáról a gatyát. De vigyáz a bunkimra...

- Csak azt ne - röhögi el magát. Odahajolok hozzá és megcsókolom. Fél perc és már a kezét is megérzem, amint a melegítőmet tolja lefelé. - Lefeküdtél vele? - értetlenül nyitom ki a szemeimet.

- Le - szuszogom neki, míg a keze a franciabugyi alá csúszik.

- És jó volt?

- Mihez képest? - nevetek rá.

- Hozzám képest Élet...

- Nem - nyugtatom, míg a hajába túrok. A köldökömbe nyom egy puszit. Feljebb halad és megszívja a bőrt. Felszisszenek, ő pedig csak a bőrömre mosolyog. - Szokj le erről, nem Perrie vagyok - motyogom neki, elhúzva őt a melleimtől.

- Megbeszéltük már, hogy leszarom - néz fel rám, majd a nyakamat megharapja.

- De én nem - lököm a vállára idegesen.

- Élet, szép vagy - húz magához az oldalamnál fogva.

- Nem érdekel, a melleimet akkor is... - az ajkamhoz hajol. Megcsókol... féloldalasan fekszik rám. Kapkodni kezdem a levegőt, ahogy a keze a mellemre simul. - Zayn... - kérem őt újra.

- Ne stresszelj már Cica - a képembe nevet... a nyelvét a fogai közé szorítva. Én pedig ott veszek el alatta. Megcsókolom, a hátára dől a lendületem miatt, én pedig rámászok. Elvesztem a fejem... tényleg elvesztem. Egy olyan durva szinten, hogy szinte kiesik minden. Mintha egy vékony anyagon át nézném az egészet.

- Szeretlek - az első szó, amire kitisztul a fejem, míg az egész kis várunk szinte már kezd romokba dőlni. Az egyik szék kidőlt... a fotel arrébb mozdult... én pedig túl erősen lihegek.

- Én is szeretlek - belé kapaszkodom a hátába. - Te jó ég... - szívom be élesen a levegőt. Életemben nem volt velem ilyen... soha!

- Te jó ég - kuncog a fülembe.

- Ne nevess ki - kérem tőle, egy mosollyal a nyakába fúrva az arcom.

- Édes vagy - suttogja a fülembe. Végig simítok az oldalán... a karján... nézem, amint a csípője az enyémnek ütközik. - Ugye már nem vagy zavarban velem?

- Néha még igen... de imádom - nevetek rá, ahogy hátrább hajol és rám néz.

- Te vagy az egyetlen, akivel nevetek szexközben - vigyorog le rám, míg a csípőjét teljesen nekem nyomja és nem mozdul. Úristen, de rég éreztem már ezt. Kinyújtózkodom... belemarkolok egy párnába, ahogy újra mozogni kezd. A keze a mellem alá csúszik... a tetkóra... - Elképesztően imádom.

- Elképesztően imádlak - elmosolyodom csukott szemmel, míg lustán élvezem, hogy semmit nem kell tennem. Felnézek rá... ahogy engem néz egy féloldalas mosollyal és görög isteneket megszégyenítően mozog felettem. A látvány maga megér egy orgazmust, nem csak az érzés. Végig simítok a hasán felfelé... a kockáin... a mellkasán... megfogja a kezemet és a tenyerembe puszil. - Miért tigris? - kérdezek rá a vállán lévő tetkóra.

- Bob ki akarta próbálni a mintát - röhögi el magát.

- Ennyi?

- Ennyi, komolyan - biccent nekem mosolyogva. A telefonom csörögni kezd... Zayn értetlenül néz ki az erődünkből. Egy sóhajjal, lemondóan fordul le rólam és terül el a hátán, míg megdörzsöli az arcát. Én pedig ráülök... kicseszettül nem érdekel, ki az. Óvatosan kukucskál rám a kezei közül, kissé értetlenül.

- Kukucs - húzom szét a kezeit az arca elől.

- Kukucs... - motyogja kissé megszeppenve. Lehajolok és megcsókolom, míg lassan kezdek mozogni rajta. Megtámaszkodom a mellkasán, megcsókolom és ő lent tart a tarkómnál fogva. Aztán a keze feljebb csúszik... bele a hajamba. Elmosolyodom, ahogy az arcát az enyémhez szorítja... ahogy a nyakamba szuszog. A borostája kissé bök, és imádom az érzést. Végig simítok az arcán... a fejét a kezemhez nyomja... az ujjamat az alsó ajkához vezetem. Ráharap egy mosollyal és el sem engedi. Érzem a nyelvét, ahogy direkt megnyalja az ujjamat és elnevetem magam, ő pedig egy mosollyal engedi el. Lehúzom az alsó ajkát és olyan kis édesen néz fel rám, hogy belehalok. Lehajolok és megharapom az ajkát. - Egyszer komolyan oda tetováltatom a nevedet - alig bír artikulálni, mivel én még tépem az alsó ajkát.

- Én is a tiedet - egyezek bele rögtön az állát is megharapva. Kiegyenesedem... az ujjai óvatosan járják be a tetkókat rajtam. Főleg a mellem alatt lévőt. Kiráz a hideg a túl gyengéd érintésére. Végig húzza az ujját a melleim között, egészen le a köldökömig. Felsimít az oldalamon és oda szorítja a kezét a mellem alá. És a tetkója még mindig beleillik.

- Szeretlek Élet - ahogy kimondja, több dolog is történik. Felsóhajtok a tudatra... aztán az érzésre is, ahogy a szívem dupla olyan gyorsan meglódul. Ő pedig vigyorogni kezd és felül hozzám. Én pedig még a mozgást is abbahagyom, ahogy megcsókol. Magához húz a derekamnál fogva és élvezem, hogy ilyen forró a bőre.

- Te pöcs - motyogom az ajkaira, ahogy lihegve hátrább húzódik és újra mozogni kezdek. Mert ő is mozgatni kezd magán. A kezemet a mellkasára rakom. Pontosan a szívéhez... már most is gyorsan ver a szíve. - Szeretlek Szépfiú - lehunyt szemekkel mosolyodik el, míg a szíve jól érezhetően megugrik.

- Te picsa - simít végig a hátamon. Végig néz rajtam... aztán körbe néz...

- Mit nézel? - kérdezek rá értetlenül.

- Hogy melyik pózban lenne a legjobb végignézni, hogy elmész - elpirulok a túl könnyed és túl mocskos kijelentésre.

- Öh... - ennyi jön az elnyílt ajkaim közül. Semmi több. Az ő vigyora viszont elképesztően rossz fiús énét hozza elő. - Elképesztően sok egod van - közlöm vele, ahogy elfektet a takarón és csak néz le rám, míg újra mozogni kezd.

- Elképesztően imádom, amikor nem bírsz mit csinálni a testeddel az élvezet miatt - tovább pirulok...

- Javadd! - hördülök rá mérgesen.

- Vissza ne fogd magad - röhög rám, ahogy a nyakamra nyom egy puszit.

- Nem szokásom...

- Csak, ha vannak körülöttünk.

- Khalid hozzá szokott - elnevetem magam... de már minden kezd úgy nehéz lenni. Mármint, a normális viselkedés. Hogy ne kapkodjam a levegőt... hogy tényleg ne viselkedjek hülyén.

- Vissza fogod magad! - mordul a fülembe és valahogy sokkal erősebbek lesznek a lökései.

- Te jó ég... - motyogom lehunyt szemekkel... a hátába nyomom a körmeimet. Felszisszen, de aztán elneveti magát. És úgy vagyok vele, hogyha én éppenséggel érzem, hogy közeledik az a sikítós érzés, akkor ne röhögjön. Lassan húzom végig a kezemet a hátán. De erősen. És hallom a nyögését a fülembe. A fájdalmas nyögését, mire rámosolygok.

- Voltál már ennél durvább is Cica - vigyorog vissza rám önelégülten.

- Javadd - az alsó ajkamat beharapom, ahogy valahogy túl... feszült érzés lesz bennem. Amikor tudod, hogy pár pillanat... hogy majd mindjárt... csak várni kell egy kicsit és... a fejemet maga felé húzza. Mosolyog... levegőért kapok. Istenem...! Végig nézem, hogy elnyílt ajkakkal néz rám... a takaróba kapaszkodok, mert nem akarom a bőrt is lekaparni róla... ívbe feszül a hátam, de magánál tart. A nevét tervezem mondani, hogy ne mozogjon, mert belehalok az érzésbe, de semmi normális szó nem jön ki az ajkaimon. A karjához érek és abba kapaszkodom meg. Lehajol hozzám és a nyakamat is megharapja, de én még mindig nem tettem túl magam ezen az egészen. A haját tépem, amíg várok, hogy lecsengjen... érzem, hogy remeg a combom... az ő nyögését a nyakamon. A hátát karolom át... de valahogy nem bírok egy helyben maradni és nyugodtan lenni, mint ő... felszisszen és tudom, hogy valószínűleg megint végig karmoltam a hátát, de most komolyan nem direkt. A csípőm magától mozog az övével. Közöm sincs hozzá...

- Nem akarok lelépni, szóval ne küldj el, ha kérhetem - a fülembe suttog, ahogy magához húz. Én pedig még mindig csak lélegezni próbálok.

- Nem... nem küldelek el - simítok végig a kezén. - Soha nem küldelek el, az te vagy - felé fordulok és gúnyosan mosolygok rá.

- Annyira sajnálom... - a nyakamhoz bújik, én pedig a tarkóját kezdem simogatni.

- Tök jogos volt, megértem - suttogom neki mosolyogva.

- Ki akarom dobni... tényleg ki akarom... nem... nem jövünk össze újra? Vagy valami?

- Vagy valami? - kérdezek rá az alsó ajkamat harapdálva. Olyan erősen dobog a szívem, hogy szerintem szimplán érzi úgy, hogy hozzá ér a felsőtestem. A gondolattól remegni kezdek, hogy esetleg újra összejövünk. Tudni akarom, mi az a vagy valami... tudni akarom, mit akar pontosan. - Mit akarsz pontosan...?

- Veled lenni... leszarom, hogy hogyan Zoe - a homlokát az enyémek dönti. A lábam felhúzva az oldalán pihen. A keze a derekamon.

- Szóval, ha nem vállalnálak fel... akkor is?

- Még akkor is Cica... nem bírom már ezt a sok szart. Senkivel nem olyan jó, mint veled. Senki nem épít velem erődöt... senki nem jön velem múzeumba és...

- Akár... akár lehetne róla szó, hogy... esetleg felvállaljuk egymást - hadarom el neki, de a hangom így is megremeg, mert félek. - Csak had ne, oké? Had ne kellejen megint elveszítselek, jó? Én csak... - megcsókol... olyan erősen, hogy felnyögök és alig bírom a tempóját. A hátamra fordulok, ahogy ő még mindig lélekszakadva csókol tovább.

- Mondd, hogy nem szopatsz Élet! - kapkodja a levegőt és olyan félve néz rám, hogy egyszerűen egy picsának tartom magam, amiért nem egyeztem bele ebbe előbb.

- Nem Zayn. Komolyan... hiányzol - oldalra nézek, ahogy a hangom megremeg. Olyan szorosan ölel magához, hogy le kell hunyjam a szememet. Érzem a szakadozó sóhaját és ez valahogy még jobban széttép.

- Szeretlek... nagyon, nagyon, nagyon szeretlek - alig kapok levegőt, úgy húz magához. És nem bánom...

Sziasztok!

Kíváncsi vagyok, hogy van-e valaki még ilyenkor itt. :)

Na hogy tetszett a rész? Szerintetek tényleg kibékülnek? Felvállalják egymást?

Puszi: Klau