187. Rész

x--- Zoe Fable ---x

Dühös vagyok. Elképesztően dühös... Megint meghalt egy nő... tegnap éjjel. Vasárnap... annyi lehetőséget adtam neki! Miért kellett újra megölni egy nőt?! Becsukom magam után a ház ajtaját... hozzá kéne még szoknom ehhez. Annyira fura, hogy egyedül lakom. Igazából Khaliddal, de ugye pár napja ő sincs itt. A kabátomat hanyagul dobom a fogasra és lépkedem a nappali felé. Aztán megdermedek... a falat nézem... "Soha ne kisértsd a sorsod"... a szöveget tisztán értem. Fenyegetés a sorozatgyilkosunk részéről. De mi a faszt keres egy halott csirke a kanapémon?! Te jó ég! A telefonomon máris Martint kezdem hívni... és a telefon repül a kezemből. Előre esek. Reflexből kapaszkodok meg a fotelban. Értetlenül nézek hátra... bőrmaszk... magas, vékony alak. Nem... nem! Nem! Nem! Hétfő van! Rám vigyorog... istenem... direkt csinálta. Oh baszki, oh baszki, oh baszki. Felállok. A konyhába futok. És mielőtt átlépném a küszöböt, hátra ránt a hajamnál fogva. Elterülök a földön. Felé rúgok. Megfogja a lábam, kirántom a kezéből. A magassarkúm nála marad. Leveszem a másikat és egyszerűen teljes erőmből hozzá vágom. Nem! Engem nem ölnek meg! Kurvára nem! Felállok és megtámasztom magam. Vigyorogva lépked közelebb. Lenyúzta a cipőm sarka a bőrmaszkját... ez már valami. Ez már egy nyom lesz.

- Miért ölte meg őket? - beszéltetni kell... Martinnak csak leesik. Le fog neki esni és nem fognak ma este megölni.

- Erőszakoltál már meg valakit? - a hangja sokkal mélyebb, mint képzeltem.

- Nem - hördülök fel értetlenül. Már miért erőszakoltam volna meg valakit?!

- Akkor nem fogod érteni - közelebb lép, én pedig minden erőmet beleadva arcon ütöm. - Ohohoh! - nevet rám. Felém kap, én hátrább lépek és a kanapé mögé futok. Istenem... élvezi, ha ütik?! Ez most komoly?! Oh ne... kérlek ne... A telefonért nyúlok. Már majdnem hívom Martint, de Zayn hívni kezd... felveszem... amúgy is mindegy alapon.

- Khali...

- Telefonálj be a rendőrségre, hogy itt van a sorozatgyilkos. A lakáso... - elhallgatok, ahogy lehajolok, mikor ő átugrik a kanapén. Futni kezdek. Rávágom a nappali ajtót. - Ha ráérsz persze - lihegem a folyóson futva. Pánikolva vágom magamra a szoba ajtót és zárom be remegő kezekkel. Ő pedig ráüt üvöltve a másik oldalról. - Légy szíves - teszem hozzá. - Jó, úgyis rögzítik majd ezt a fost. Nincs tudatában a rossznak... nárcisztikus személyiség zavarra utaló jelek. Barna szemek. Bőr maszk... valószínűleg barna haj... - hadarom el, hogyha esetleg mégis meghalnék, több nyomuk legyen.

- Élet...? - nyög fel értetlenül.

- Zayn! Ne most kapj pánikrohamot, könyörgöm! - kiabálok rá, mikor újra rávág az ajtómra. - Picsába... - motyogom míg keresgélni kezdek. - Mi van Khaliddal? - kérdezek rá, ahogy a fiókjaimat húzogatom ki, valamit keresve, amivel agyon verhetem.

- Hívom a rendőrséget... nyugi... hol laksz?! - elhadarom a címet, míg a legjobb, amit találok, az egy ruhakarnis. Megjegyzés későbbre... minden szobába kell egy nyitható ablak. Mivel a szobámban ilyen nincs... Picsába! Kissé felsikítok, mikor betöri az ajtót. Reflexből vágom hozzá a ruhakarnist. Aztán utána végül is minden mást, ami a kezembe akad. Még a lámpát is. - Halj már meg! - üvöltök rá, mikor az álló lámpa vasával ütöm fejen. Ő röhög... én lassan sírok. A telefonom már valahol a padlón van, és ha Zayn szólt a rendőröknek, akkor minden fasza. Arrébb lököm és kifutok. Utánam fordul. A falnak lök. Konkrétan lefejelem. Összeesek. De hátrább kezdek kúszni tőle, míg felém sétál vigyorogva.

- Végre valaki, aki küzd - röhög rám a nyakát ropogtatva. Úgy küzdök, hogy meg is fog halni...

- Egy kisgyereket?! Komolyan?! - undorodom ettől az embertől, pedig a nevét sem tudom. Megfordulok, hogy újra futni tudjak. A lábamat kapja el és visszahúz. De már a nappali szőnyegén hasalok el.

- Sikított, hogy álljak meg... de nem tettem... könyörgött - vigyorog rám, ahogy lefogja a karjaimat.

- Beteg vagy - komolyan az. Nagyon-nagyon beteg!

- Sértegess még - suttogja az arcomhoz közel, míg a keze a nyakamra csúszik. A szorítása erősödik, én pedig megfeszülök. Felhúzom a lábamat. Térdel rúgom hátba, míg a csípőmet megdobom, így előre felé leesik rólam. A fenekemen fordulok meg és levegőért kapva rúgom hátba így. Lefejeli az asztalom egyik lábát. Felállok. A nyakamhoz nyúlok, lévén úgy érzem, mintha még mindig fogná. Gyerünk... ki kell jutnom innen... ki kell jutnom a házamból. Már majdnem elérek az ajtóhoz, mikor nem vissza ránt, hanem neki lök. Ez után a csípőmnél fogva ránt hátra. És oldalra állva nézi végig, amint elterülök, ahogy a hátamra esek a zuhanással együtt. Felnyögök, hasra fordulok és máris kúszok vissza. Oké... Akkor konyha, és leszúrom. Tutira leszúrom! A hátamra lép, én pedig igyekszem levegőhöz jutni. Átlép rajtam... felnyögök a súlya alatt... milyen rendes: Kiroppantotta a hátamat! Leguggol hozzám. Mosolyogva néz az arcomba, míg lehúzza magáról a maszkot. Tuti meg fog ölni... Barna, kopaszodó haj. Leborotvált áll. Beesett szemek, hatalmas orr, vékony ajkak. - Mit szólnál, ha veled kivételt tennék, és úgy játszanánk, hogy még élsz? - a hajamba markolva húzza fel a fejemet és vigyorog rám.

- Kösz, nem - fintorgok rá.

- Pedig ez lesz drágám - egyszerűen képen köpöm. Az összes nő nevében, akivel ezt csinálta. A kislány nevében. És a megölt nők családjának nevében köpöm öt arcon. A fejemet egyszerűen a padlóhoz vágja. Felnyögök... a látképem mozogni kezd... a szoba maga felfelé és lefelé kezd mozogni. A fejemhez nyúlok... kurvára fáj! Hol van már a rendőrség?! Egy kocsi mindig itt járőrözik, most miért nem?! A hátamra fordít. A lámpa fénye fájdalmasan bántja a szememet. El akarom takarni a szemeimet... de megfogja a kezeimet és a csípőmre ül. Próbálom ismét megrúgni, de most nem megy. Legalábbis nem olyan erősen, mint kéne. Az egyik kezemet a padlóhoz nyomja, a másikat pedig a gatyája felé húzza.

- Nem! - hördülök fel, míg próbálom visszarántani a kezemet. Nem, nem, nem... a kezemet a gatyájához nyomja, én pedig ijedten nézek rá. Nem! Sorozatgyilkos... nem tér el a mintától... előbb meg kéne ölnie, mintsem, hogy ezt csinálja. A kezemet utána megfogja, és az arcát megcsapja vele. Riadtan nézek rá... ez most... azt akarja, hogy üssem?

- Még... - motyogja lehunyt szemekkel, míg a kezemet újra az arcához csapja. Hát erre igazán megkérhet. Ökölbe szorítom a kezemet, és most mindent beleadva ütöm meg. Kissé ledől rólam. A lábamat felhúzom és mellkason rúgom. Jézusom! Oké, hogy szeretik az emberek durván a szexet. Még az ellen sem volt kifogásom soha, ha Zayn megfogta a nyakamat, mert szerettem. De ez sok... ez kicseszettül sok a gyomromnak jelenleg. A kanapén húzom fel magam. Egyszerűen a hátamra csap, és térdre rogyok. Lábbal nyom le a földre. Elfintorodom, de próbálom előrébb nyomni magam. A hátamra lök. Ismét rám ül. Nem fog le... nem csinál semmit, csak a nyakamra fonja a kezeit és egy olyan tekintettel néz rám, mintha mindjárt a gatyájába élvezne, míg a szorítása erősödik. Levegőért kapok. Rugdosom őt, de semmi nem használ neki. A kezemet a kezére rakom, próbálom elhúzni. Ég a tüdőm, míg mindenképpen a levegőért küzdök. A kezemet átdugom a két keze között, alulról fogom meg a saját kezemet. Majd fordítok rajtuk így... a kezét szétfeszítem és hörögve kapok levegő után. Egy levegő vétel és már ismét a torkomat szorítja vicsorogva. Az arcát próbálom megütni, de nem érem el, messze hajol. Pánikolok... a levegő hiány miatt kezdenek a kis fekete pontok a látóterembe kúszni. Kétségbeesetten nyúlok a kezéhez újra. Tátogok a levegőért... Aztán eltűnik rólam a pasi... köhögve... hörögve és a torkomat fogdosva, könnyes szemmel kapkodom a levegőt. Értetlenül nézem végig, ahogy Zayn egyszerűen fejbe rúgja a csávót. Rászólnék, hogy ne... de felhúzza. Elmosódva látom azt, hogy a nála magasabb embert egyszerűen szarrá veri. Amint a falba veri a fejét. Ahogy még a földön is rugdossa. Ahogy csak azért talpra állítja, hogy újra neki essen.

- Zayn! - rászólok... de olyan halkan sikerül, és annyira hörgősen, hogy szerintem mindketten megrendülünk. Rám néz... a fejemet a földre ejtem, azt hiszem már nem fogja megölni. A csávót maga után húzza... a kevéske hajánál fogva. Értetlenül nézem a kapálózó szerencsétlen, míg Zayn a fürdőbe megy vele. - Javadd! - félek, hogy megöli. Komolyan, félek, hogy megöli. Az üvöltésből, ami kijön a fürdőmből, pedig összerezzenek. Pár perc... az üvöltés nem szűnik meg, de ő kisétál hozzám.

- Picsába Cica... az isten szerelmére, miért vagyok ekkora hülye?! Baszd meg! - felhúz a földről... legalábbis felültet. Ezzel én beérem, és ő is... a torkomat fogom... annyira nagyon fáj. A levegő még mindig szarul jön.

- Bo... - mély levegőt veszek, beszélni is fáj - ...csánat - magához húz. Ott az ölében a földön. Magához húz és átkarol.

- Megakarom ölni... megfogom ölni... - motyogja a nyakamba, míg ringatni kezd. Szaggatottan jön a levegő, még akkor is, mikor Martin betoppan. És a rendőrök... és a mentősök is...

- Jól vagyok - bizonygatom a mentősnek.

- Persze Zoe - fintorog rám.

- Csak... nehezen jön a levegő... de... majd jobb... lesz - mosolygok rá, megszakításokkal, mikor levegőt veszek.

- Itt maradjak éjjelre? - néz rám Martin kérdőn, mikor a mentős elsétál tőlem. Zaynra nézek... a falnak dőlve áll és bámul rám. Véres a keze... a pólója... és jól tudom, mit tett a férfival. Senki nem mondta neki, mégis mindenki némán és elismerően nézegeti őt. Konkrétan... odakötözte őt a fürdőben lévő csőhöz és... hát... ja... Zayn feldugta neki a vécépumpát. Azok után, hogy szinte eszméletlenre verte és eltörte pár csontját. Zayn tényleg majdnem halálra verte.

- Igen - motyogom a fejemet lehajtom. Ő neki haza kéne mennie Perriehez. Oldalra fordulok, a magassarkút nézi, amit éppen lefényképez az egyik nyomozó.

- Jól van... ügyes voltál, semmi baj! - végig simít a hajamon és magához húzva megölel.

- Beszélek vele... jó? - kérdem fintorogva. Zavar, hogy halkan és rekedtesen beszélek, ráadásul random elcsuklik a hangom és csak egy lassú levegővétel után tudok újra beszélni normálisan. Felé lépkedem, végig mér, majd az arcomat nézi ugyan azzal a dühös ábrázolattal.

- Cseszd meg - közli velem a fejét rázva, míg oldalra néz.

- Köszönöm szépen - elhadarom neki... az első rendes megszólalásom a fojtogatás után. Átölelem a nyakát és hozzá bújok.

- Baszd meg! Kurvára baszd meg! suttogja a nyakamba, míg magához húz. Érzem a remegő légvételét.

- Egy vécépumpa? Komolyan Javadd? - megpróbálok ránevetni, de csak elcsuklik a hangon és köhögés lesz belőle.

- Csak azért nem téptem szét, mert itt kint voltál, felfogtad?

- Csak azért élek, mert felhívtál - vonom meg a vállam, mintha tök természetes lenne.

- Megölsz - közli velem, ahogy kissé hátrább enged, és lenéz rám.

- Sajnálom - tényleg sajnálom...

- Itt alszik, az a fasz? - int a fejével, gondolom Martin felé.

- Itt - elfintorodik és lenéz rám.

- Én is itt aludnék - olyan halkan suttogja, hogy csak én hallom.

- Perrie vár otthon - elengedi a derekamat, én pedig a nyakát.

- Persze. Hazamegyek azok után, hogy egy sorozatgyilkos meg akart ölni téged. Haza megyek, és rámosolygok, miközben majdnem megöltem valakit, mert hozzád ért... Haza megyek, és átkarolva elalszom vele, és elfelejtem, hogy téged ismét majdnem megöltek - biccent nekem, míg gúnyosan rám nevet és megrázza a fejét.

Ez történt. Ő haza ment és Perriet átkarolva aludt el. Én meg úgy aludtam el, hogy Martin karolt át.


Sziasztok!
Engesztelés képen itt is a kövi. Bocsi, hogy mostanában ritkán volt rész, na meg minden szó nélkül csak kiraktam, de nincs időm. Válaszolok majd a komikra is, de jelenleg az a lényeg szzámomra, hogy a részek ki legyenek pakolva. Persze a komikat olvassuk és irtózatosan hálásak vagyunk érte.
Remélem mindenkinek tetszett a rész! :)
Puszi: Klau