167. Rész

x--- Zayn Malik ---x

Fejemet a falnak döntöm, lehunyom a szemeimet és csak simogatom Khalidot. A fejét az ölemben pihenteti... és szerintem ő is unja, hogy egyfolytában köszönetet motyogok neki. Helena leül mellém, kezében a hatodik kávéjával. Azt hiszem, ő így próbál tenni valamit... koffein mérgezést kap. Szemben ülök az ajtóval, ahol várom, hogy bemehessek. A mellette lévőnél viszont nyílik az ajtó és az orvos kilépdel rajta.

- Meghalt? Mondja, hogy hagyta megdögleni! - Helena olyan mérgesen ugrik fel, hogy én húzom vissza a székre.

- Senkit nem hagyhatok meghalni... de meghalt - elfintorodik, Khalidra néz, én pedig tovább simogatom a fejét.

- Örülök - vallom be a dokira nézve.

- Érthető... valamilyen szinten - jegyzi meg elsétálva a folyosó vége felé. Chris meghalt. Ha nem a szobában hal meg, akkor én ölöm meg.

- Szép volt pajti - suttogom Khalid bundájába, míg hozzám bújik. Olyan, mint egy gyerek... olyan nagyon bújós lett ezután az eset után, hogy tuti trauma érte szerencsétlent. De lévén, hogy nélküle Zoe halott lenne... istenem, annyira imádom ezt a kutyát!

- Mikor mehetünk már be? - kérdi a lábával dobogva a földön El.

- Nem tudom - fogalmam sincs. Azt sem tudom már, hány órája vagyok itt. Ránézek a telefonomra... hét. Hét órája ülök itt és bámulom azt az ajtót, ahova bevitték.

- Megőrülök - motyogja a lábaira hajolva.

- Én is - már megtörtént. Megőrültem. Biztosan megőrültem. Csak mert, ha nem... akkor már romokban lenne a kórház. Főleg Chris. Az apja sem ismerne rá. Senki az ég világon nem ismerné fel, hogy az egy ember volt előttem... Az orvos felénk lépked, és mielőtt belépne felsóhajt és felénk fordul. Összevarrták... vért adtak neki. Én adtam neki vért... hagyták pihenni. Nyugtató... fertőtlenítések... és eltelt hét óra, mire odajutunk, hogy egy orvos végre megálljon előttem.

- Mennyire ítélik erősnek Zoet ezek után? Személyesen ismerem, de mindig meglep - hadarja el inkább nekem címezve.

- Erős - vágja rá Helena.

- Mindenre máshogy reagál, mint várható lenne tőle - ez az igazság. Zoe kiszámíthatatlan, mikor fogja vissza magát és mikor fog robbanni.

- Családcentrikus? - elröhögöm magam és megrázom a fejem.

- Nem - Zoe a világ leghidegebb teremtménye tud lenni, ha akar. Semmit sem jelent neki a család szó. Ha azt mondod fa, több érzelem jön elő benne, mint a család szóra. Mert egy fa csodás szerinte... mert élnek... meg lélegeznek és annyi minden történik bennük. Hiszen fotoszintetizálnak és erről Zoe egyszer fél órát áradozott, míg az ablakon meredt ki. Zoe elképesztően csapongó és álmodozó...

- Szerencsétlen helyre ment a kés... az egyik petefészek túlságosan sérült. Még teherbe eshet... de kissé nehezebb lesz számára, ha össze is jön. Ezt, hogy fogadja? - a dokira meredek. Hogy mi?!

- Hogy mi?! - Helena előbb kimondja, mint, hogy ráordítsak a dokira. Elengedem Khalidot, mert félek, nem bírok uralkodni magamon. Kezeimet az ölembe ejtem és nézem a dokit. - De... Szóval... szóval terhes lehet, ugye?

- Igen, egyszerűen nem biztos, hogy rögtön olyan könnyen összejön neki. Egy petefészkét elvesztette, de ettől még ugyebár maradt egy - fintorodik el a doki. - Vegyük ötven százaléknak az ehhez kapcsolódó dolgokat, így érthetőbb?

- Jó... ezt... ezt szerintem tudja kezelni - biccent dadogva Helena. - Zayn? - a véleményemet kéri, én pedig még mindig a dokira meredek. Nem tudom meddig várnak a válaszomra, de végül besétál a szobába, én pedig a csempét kezdem nézni. Kevesebb esélye van a gyerekre. Zoe poénkodni fog ezzel... biztos vagyok benne. Azt hiszem, ez engem jobban földhöz vág, mint őt. És két okom van arra, hogy most kiakadtam jobban, mint eddig. Gyerekeket akarok, sokat. Zoe nem, ezt már kijelentette nekem. De... alapvetően nem is vagyok vele. Itt sem szabadna lennem. Én mégis itt vagyok. És mégis földhöz vág a hír, hogy nehezebben jön majd össze neki a gyerek. Bámulok a csempére, és ennyi idő elteltével sem tudom felfogni, hogy majdnem meghalt. Ismét. Leszúrták. Megkéselték. Meg akarták ölni szánt szándékkal. A doki felajánlja, hogy bemehetünk hozzá. Helena feláll, rám néz kérdőn, de megrázom a fejem. Rögtön bemegy, aztán Khalidot is behívja magával, én pedig most már egyedül ülve a folyosón meredek tovább az ajtóra. Ha anno nem veszem meg neki Khalidot, ha nem pont őt választom... Zoe most halott lenne. Én pedig próbálom elképzelni a világomat, úgy, hogy halott, de nem megy. Egyszerűen komolyan nem tudom. Próbálom elképzelni az életemet úgy, hogy nem vele vagyok együtt. Hogy nem ő jön hozzám, mint feleség és nem tudok mást a helyébe képzelni. Még csak egy fikcióból létrejött alakot sem. Helena kijön és nyitva hagyja az ajtót. Felhúz és befelé mutat. Zsebre dugom a kezeimet és belépkedem. Széttépném azt a nyomorékot, ha most élne. Akarom, hogy újraélesszék, csak, hogy megöljem. Meglát és lehunyja a szemeit. Felemeli a kezeit és eltakarja az arcát. Leülök mellé a székre. A kezembe húzom a kezét és simogatni kezdem a lepkét a kézfején. Simogatni kezdem a halálfejet rajta.

- Azon gondolkodtam, hogy talán mást jelent - mondom ki hangosan. Hét óra alatt a teste minden szegletét képes voltam átgondolni, hogy mit veszíthettem volna. - Lehet, hogy szimplán azt jelenti, hogy a halál követ téged, mint valami könnyed nyári pillangó. Tudod... hogy az evolúció miatt képtelenek egyenesen szállni... a halál is olyan random módon ütközik beléd - felhorkanok. Homlokomat a kezéhez szorítom. Kibaszottul szeretem őt és úgy érzem tök mindegy, mit csinálok egyáltalán, azt nem bírom, hogy létezik. Míg azt sem bírnám, ha nem létezne. Nem bírok mellette maradni, az ilyenek miatt. De nem vagyok mellette, és így sem bírom ki ezeket.

- Szerencsés lány vagyok. Balszerencsés, de szerencsés legalább - halkan nevet fel, míg végigsimít az arcomon, én pedig lehunyt szemekkel élvezem az ujjai érintését. Komolyan... elképesztőnek tartom, hogy még él. A számhoz húzom a kezét és a tenyerébe puszilok. Így vagyok képes összeszedni magam, hogy a szemébe nézzek.

- Szeretlek - beledöglöttem volna, ha ezt nem közölhettem volna vele.

- Én is szeretlek - mosolyog rám, míg egy fintorral felül. Értetlenül nézek rá, aztán csak áthuppan az ölembe és átkarolja a nyakam. Magamhoz húzom, óvatosan, de tartom... A nyakába temetkezem, érezni akarom az illatát. - Belegondoltál már, hány helyen hallották a hangodat és milyen helyzetekben? Bele gondoltál, hány helyre jutott el a hangod anélkül, hogy te magad ott lennél? El tudod képzelni, mennyi bizarr helyzetben volt jelen a hangod?

- Nem, Élet - és le se szarom, amíg átkarol és én tartom és ő lélegzik és én érzem az illatát. Addig akármit leszarok.

- Gondolj bele, Zayn! Engem éppen meg akartak ölni és te boldogan énekeltél a fülemben. Valamilyen szinten ott voltál velem. Elképesztőnek tartom, mennyire idióta dolgokon tudtam közben gondolkozni - csacsog, én pedig egy kis zokogással keverve nevetek a nyakába. Imádom, ha csacsog. - Sok nyugtatót kaptam, azért vagyok dilis - elhajol tőlem, megtörlöm a szemeimet, míg rámosolygok. A két keze közé fogja az arcom és remegve szívom be a levegőt, mert érzem, hogy simogat és ezt imádom.

- Szeretem, ha dilis vagy.

- Tudom, rám is van tetoválva. Arra is gondoltam, hogy mennyire mérges leszek, ha kettévágja valamelyik tetkómat - rámosolygok, ő pedig engem néz. - Fáj a hasam... rohadtul... de nézzük a jó oldalát. Ha nem szedek fogamzásgátlót, még akkor sem tuti, hogy terhes leszek. Sőt! Még fogytam is így - megrázom a fejem és bár hülyeségeket beszél, azt akarom, folytassa. Hogy soha ne hagyja abba a beszédet.

- Így is sovány vagy - rázom meg a fejem.

- De a kés még így sem ment át rajtam - vigyorog rám.

- Majdnem meghaltál...

- Gáz is lett volna! - Gáz... gáz lett volna, ha meghal. Édes istenem... - Fejben próbáltam amúgy a vérlemezkéimet odairányítani, hogy kezdjék már megalvasztani a vérem, meg, hogy a fehérvérsejtek végre csapódjanak ki és képezzenek hálót, de nem jött be - rám fintorog, én pedig felnevetek. - Ne aggódj már, itt vagyok - szorosabban fog, míg maga felé húz.

- Kibaszottul szeretlek, de tényleg... nagyon aggódok. Folyton. Nem... nem tudom... - mosolyog, a szemeimbe néz és még a szeme is mosolyog, míg az ajkaimra nyom egy puszit.

- Csak pár hasizom gyakorlat - az alsó ajkamon simít végig és tudom, hogy normális esetben ráharapnék az ujjára, de most nem merek, hátha fáj neki.

- Szeretlek - mégis mit mondhatnék neki, ami elég kifejező?!

- Zain... meghalt? - halkan kérdezi meg. Felnézek rá és úgy ítélem meg az arca alapján, hogy ezt nem mondták el neki.

- Meg - nem fogok neki hazudni. Az alsó ajkát kezdi rágcsálni, míg engem néz, aztán oldalra és újra rám.

- Azt kívántam, hogy haljon meg... féltem, hogy utánam jön - suttogja halkan. Utálom, hogy fél, hogy meghallja más, mikor ez tökéletesen normális. Már ha normális, hogy valaki rátámad egy késsel.

- Én imádkoztam azért, hogy haljon meg - a hátán simítok fel és le. Akkor is, mikor remegve fújja ki a levegőt.

- Khalid nagyon... ijesztő volt - olyan érzésem van, mintha eddig bírta volna és most négy évvel fiatalabb lenne, mint amúgy. Olyan érzésem van, minta most tökéletesen a korához hűen viselkedne. És szíven üt...

- Ha nem lett volna az, most nem élnél - végigsimítok a haján, de óvatosan... tudom, hogy megtépte az a fasz.

- Nem haragszom rá! Büszke vagyok rá, csak... tudod, ő is nagyon félt - begörnyed az ölemben. Felhúzza a lábát és jobban átkarolom.

- Tudom, nagyon bújós lett - osztom meg vele, csak, hogy mondjak valamit azért, hogy ő tovább beszéljen.

- Hozzám bújt és nyüszögött. Emlékszel, hogy majdnem bőgtem az oroszlánkirályon? - elmosolyodik és zavartan néz fel rám. - Olyan érzésem volt komolyan, mintha Khalid lenne Szimba. Annyira rossz volt így látni őt. Én nem akartam meghalni... tényleg nem, csak annyira... rosszul voltam. De elindultam meg minden és...

- Élsz, Cica... - a nyakamhoz hajol. Megfeszül a teste, helyezkedik egy kicsit és máris elernyed. Biztosan fáj neki a seb. Puszit nyom a nyakamra, egy aprót és kedveset, engem pedig még a hideg is kiráz, míg a vörös hajára bámulok. Megdöglök nélküle, biztosan így lesz. Ha egyetlen kívánságom lenne, azt kérhetném, hogy had haljak meg előbb. Micsoda önzőség a részemről, de mégis szükséges. Komolyan... ő nem pusztítaná el a világot úgy, mint én. Egyszer azt mondta, hogy hagyja, hogy a karma intézkedjen, ha őt bántják. De ha a családját, ő maga válik a karmává. Én a gyűlöletté válnék, ha meghalna ő. Én maga lennék a megtestesítője a gyűlöletnek és a dühnek. Én lennék a pusztítás. Felsóhajt, imádom a lélegzetét a nyakamon.

- Tönkrement a telom... az a fasz tönkre baszta a telomat - rám fintorog, én pedig elnevetem magam.

- Az a fasz majdnem tönkre tett engem is, Zoe - szükségét érzem annak, hogy kimondjam a nevét. Ki akarom mondani az összes becézését. Ismételgetni akarom őket...

- Oh, ugyan már, tudod, hogy keményebb vagyok egy késelésnél - kissé megrázza a fejét. Nézem, ahogy a haja száll utána.

- Életem értelme vagy, szépség.

- Ezért vagyok az életed, nem? - hördül fel egy túl édes mosollyal. Mosolyog, pedig nemrég az életéért küzdött. Mosolyog, pedig kevesebb esélye van a gyerekre.

- Tudod mit jelent az, hogy Zayn? - kérdezek rá hitetlenkedve.

- Gyönyörű - vágja rá. - A Malik a királyt... kérdezz bátran. Én vagyok az első számú fan - tisztára bezsong, és tényleg imádom, mikor ennyire elengedi magát. Főleg velem.

- Tudod mit jelent az, hogy Zoe? - elképesztőnek tartom, hogy engem ismer, mint a tenyerét, de magáról alig tud valamit. Elkerekedő szemekkel néz rám. Imádom a boci szemeit. - Életet. A görögöktől származik a neved, Élet. A Fable pedig mesét jelent. Mindenesetre, az életet adtad nekem. Tökéletesen illik rád. Másoknak is életet adsz - a füle mögé tűrők egy hullámos tincset. - De amúgy igen, életem értelme vagy, szépség - elpirulva mosolyog rám és imádom a vörös árnyalatát rajta.

- Ez gáz, hogy soha nem néztem utána? - kérdi halkan.

- Semmi sem gáz - a lábán simítok végig, csak mert tudom, hogy egyedül a térde sebes.

- Amúgy... holnaputánra szerinted jól fogok kinézni? Elvállaltam egy drogos előadást egy doktorral karöltve, interjú keretein belül - elnevetem magam és bólintok neki.

- Mindig jól nézel ki - ez igaz. Zoe tényleg mindenhogy jól néz ki.

- Számodra persze - fintorog rám.

- Ugye tudod, hogy nálatok fogok csövezni pár napig? Helena nem marad nélküled, de én sem. Szóval számíts rá, hogy lerúglak az ágyról. - Gondolom jogos, ha közlöm vele.

- Sebesült vagyok, nem rúghatsz le! - szigorú képet vág, én pedig mosolygok rajta. Imádom őt... ilyenkor a legjobban. De utálom, hogy nem képes magát mindig ennyire elengedni.

- Majd igyekszem - biztosítom őt kissé jobban magamhoz húzva, hogy tutira ne essen le most sem.

- Igyekezz jobban!

- Még nem is alszunk az ágyadban - forgatom meg a szemem, mire nevetve beleharap az alsó ajkamba, én pedig hagyom neki. Akármit hagynék neki. Ha csak játszani akar az arcommal, amit imád, akkor csinálja. A fogait a nyelve váltja fel. Felsóhajtok az érzésre... annyira jó. Megakad, ahogy a nyelvem az övéhez ér. Egy röpke másodperc... és máris erősebben csókol. Imádom érezni az ajkait és a nyelvét. Imádom érezni a reszkető sóhaját. Tulajdonképpen... mit nem imádok benne a melóján és az őrületeken kívül, akik körülötte rohangálnak és rá vadásznak?


Sziasztok!
Kissé későn bár, de ma is megjött egy rész. :) Vélemények???
Holnapra nem ígérek 100 %-ra részt, de nem kizárt. Nézzetek erre. Jó hétvégét mindenkinek! 
Puszi: Klau