164. Rész

x--- Zoe Fable ---x

- Rajzolj nekem - kérem őt hátulról hozzá bújva.

- Mit? - felém fordul egy halvány mosollyal, míg elnyomja a cigijét.

- Bármit, akármit... mindent. Ami eszedbe jut rólam. Ami szerinted hozzám illik. Csaj rajzolj. Régen rajzoltál - löködöm a ház felé őt.

- Jó, oké - nevet rám, lefogva a karjaimat.

- Akkor hajrá... nem látom még készen a rajzaimat - hördülök fel, míg igyekszem szigorú képet vágni.

- Jó... - suttogja, míg kissé lehajol. Karjait átfonja a fenekem alatt és felemel. Vigyorogva néz fel rám, míg én gyorsan kapaszkodok meg a vállában.

- Tegyél le! - parancsolom határozottan.

- Hogy tovább hajszolj, mint egy rabszolgát? - nevet rám, körbe fordulva velem.

- Ebből száraz kenyér lesz este - fenyegetem meg őt az ujjammal.

- Nem vagy abban a helyzetben, hogy képes legyél rám ijeszteni - csóválja meg a fejét.

- Én mindig abban a pozícióban vagyok! - hogy képzeli, hogy nem vagyok?! Kissé lejjebb enged, épp annyira, hogy a fejünk egy szinten legyen. Mély levegőt veszek és akármennyire is igyekszem, mégis lenézek az ajkaira. Közelebb hajol és máris megcsókol. A tarkójára csúsztatom a kezem és olyan keményen csókolom meg, hogy érezze, ez egy lebaszás, amiért két napja nem tette meg. Pedig annyi ideje már itt vagyunk. Lerak, teljesen... de nem hajol el tőlem. Átkarolja a derekam és még szorosabban húz magához. Én pedig őt magamhoz... végigsimítok a másik kezemmel az álla vonalán. Imádom ezt a kis borostát rajta. Ebbe a borostába fogok belehalni, tuti. Annyira rohadtul hiányzott ez... hogy megcsókoljon. Utoljára Nancy esküvőjén csókolt meg, a kocsinál. Az ajkaimat megnyalva, pihegve nézek fel rá, mikor elenged. Érzem az ízét még az ajkaimon. Féloldalas szuszogós mosolyt villant rám, én pedig elnevetem magam. - Szóval... kapok rajzokat? - kérdezek rá újra.

- Talán - röhögi el magát megint felém hajolva. A nyelve végigsimít az alsó ajkamon. Lábujjhegyre állok, csak, hogy közelebb férjek hozzá. - Mit szeretnél? - kérdi az ajkaimra beszélve. - Rajzokat, vagy...

- Rajzokat és csókot is - nyújtózkodom, de túl magas. Vigyorog... vigyorog, míg én itt küzdök! - Zayn! - hördülök fel hisztisen. Kell az a csók!

- Hm? - lepillant rám. Majdnem puszit nyomok az ajkaira, de ismét kissé felemeli a fejét.

- Mibe, hogy sikerülni fog? - nézek fel rá kihívásra készen.

- Hajrá... - átkarolom a nyakát és megpróbálom lehúzni, de csak egy mosollyal néz engem, ahogy szenvedek.

- Szépfiú... - a szemöldökét felvonja és már lejjebb is hajol hozzám. Majdnem hátra esek, olyan gyorsan csókol meg. Megtart, én azért mégiscsak a pólójába kapaszkodok meg, utána pedig csak próbálok iramot tartani vele.

- Ez gonosz volt - motyogja hátrább húzódva.

- Csak elértem, amit akartam - döntöm oldalra a fejemet.

- Én is lehetek gonosz veled - figyelmeztet egy vigyorral.

- Mindig én győzök - hergelem őt imádva a helyzetet.

- Végül is, ha sikítasz, az számodra is győzelem - elpirulok és oldalra pillantok.

- Zayni... - kérem őt halkan, a számomra zavarba ejtő témát ejtve.

- Oké, futok rajzolni Élet... - a hátára csapok még időben a becenév miatt.

- Pöcs! - kiabálok utána.

- Picsa - a középső ujja az utolsó, amit látok belőle, mikor beesik a házba konkrétan. Fejemet csóválva lépkedem be és indulok a konyha felé.

- Elképesztően fura a kapcsolatotok - jegyzi meg Trisha a ruhákat hajtogatva.

- Tudom - vonom meg a vállam, míg segíteni kezdek neki.

- Én... tudok mindenről.

- Ez szomorú, de azért örülök neki, hogy nem nekem kell elmondanom - sóhajtok fel a hajamba túrva.

- Őszintén... jó?

- A gyógyszerekre go...

- A drogokra, Zoe - pillant fel rám jegesen.

- Jók - vallom be neki lehuppanva a kanapéra.

- Miben adnak többet, mint amit a fiam tud? - hördül fel. Ez a kérdés megfogott... senki nem tette még ezt fel...

- Ott vannak - adom meg a válaszomat pár perc gondolkozás után.

- Zoe...

- Tudom. Ő is ott van. Csak nem úgy... érted, Trisha? - nevetek fel szomorúan. - Úgy vagyunk, mint régen. Ha látjuk egymást... akkor történnek dolgok, mert nem bírjuk ki, hogy ne érjünk a másikhoz, de rohadtul nem bírunk egymás mellett lenni tényleg. Nem bírom azt az egészet, ami vele jár. Tudod te, mennyi szart kapok amiatt, mert páran random elkezdtek minket shippelni? - felnyögök, ahogy a tenyereimbe temetem az arcom. - Szörnyű... komolyan. Néhány üzenetet olvasva elgondolkozom a pályahagyáson. Egyszerűen néha feladok mindent az üzeneteket olvasva. Feladom azt, amiért az eddigi életemben küzdöttem. Egyszerűen nem tudok segíteni az embereken, ha nem hiszek bennük. És már semmiben sem hiszek javarészt. Nagyon... nagyon nehezen fogom fel, hogy emberek lehetnek ilyen gonoszak. Trisha, nem is ismernek, de elítélnek. Elítélnek dolgokért, amiket nem is tettem. Dolgokért, amikről nem is tehetek. Gyanúsítanak, fenyegetnek... megfigyelnek! - nézek rá kétségbeesve. - Nem tudom... nem csak Zayn mellett nem bírok lenni... magam mellett sem bírok lenni, Trisha.

- El fog múlni ez az egész. Csak le kell csengenie - a térdemre rakja a kezét, ahogy mellém ül.

- Mennyi idő, míg lecseng? Csak mert hónapok óta megy... több, mint egy éve megy...

- Nem tudom, mennyi idő, míg lecseng. Tudod... nem vagyok tapasztalt a sztárok anyja címben - fintorog rám, én pedig elnevetem magam. - De csillagom... ne olvasd azokat az üzeneteket. Amíg Zayn olvasta őket, ő is kiakadt folyton. Nem éri meg... egy gyönyörű és okos lány vagy! Buta emberek mindig lesznek - fejemet a vállára hajtom.

- Sokan vannak, Trisha.

- De az ő véleményük nem számít! - De igen. Számít... nekem igen. További beszélgetések nélkül segítek neki a ruhákkal, míg a leveleken gondolkodom. Míg a gyógysze... a drogokon gondolkodom. Amíg Zaynon és magamon gondolkodom. Aztán megemberelem magam és felmegyek hozzá. Lassan nyitok be hozzá és csukom be magam után az ajtót. Az íróasztala fölé görnyed, a kislámpája ég, nézem a kezében a ceruzát és a lapokat körülötte.

- Mizu szépfiú? - kérdem meg tőle, végig simítva a vállán. Összerezzen és rám kapja a fejét.

- Hello, szépség - rám vigyorog, a fogai közé szorítva a nyelvét, míg az ölébe húz. Felém hajol, én pedig nem ellenkezem. Lassan és lustán csókol meg, én pedig úgy érzem, mintha összerakna bennem darabkákat ez a kis tette. Minden ilyen kis dolga összerak bennem valamit és félek bevallani neki. Még magamnak is.

- Megnézhetem őket? - kérdem a nyakán végigsimítva.

- Persze - húz oda maga elé négy kis rajzot.

- Köszi - röhögöm el magam a kis űrhajót nézve, ami alá a kézírásával oda van firkantva, hogy "Szállj be, lúzer".

- Ebből jött - mutat a mellette lévőre. Egy kis zöld űrlény mutatja a rocker jelet, kidugott nyelvel, félre biccentett fejjel. A háttérben egy olyan űrhajó, ami az elsőn volt éppen egy tehenet... szív fel? Az egésznek a háttere csillagokból áll. És ismét a kézírásával találom szembe magam, miszerint "Maradj furcsa".

- Hogyan is kapcsolódnak ezek hozzám? - kérdezek rá nála konkrétan.

- Szeretem, mikor elengeded magad, mert olyankor furcsa vagy a magad módján. És olyan kis örült vagy, hogy ezek illenek hozzád. A rockerség meg főleg.

- És a lúzer dolog? - kérdezgetem őt tovább.

- Lúzer vagy! - hördül fel sértetten.

- És ez? - húzok magam elé egy kis hullámot. Mármint, mint amit a szörfösek imádnak hullámot. De az egész egy kör.

- Képtelen vagy néha kilépni a komfortzónádból... pedig hatalmas vagy és erős. Erről pedig fogalmad sincs - motyogja a nyakamba.

- Te jó ég... - nyúlok az utolsóhoz. Egy lepke, de egy koponya. A két szárnya kiad egy koponyát.

- Gyönyörűen halálos vagy - a rajzokat nézem és ámulatosnak találom őket... és igazságtalannak, hogy mindenben tehetséges.

- Elviszel? - nyögöm ki a kezembe fogva a rajzokat.

- Hova? - néz rám értetlenül.

- Ezeket tutira magamra varratom! - mutatom fel neki a rajzait.

- Te hülye vagy? - röhögi el magát hitetlenkedve.

- Komolyan, Javadd. Ezek rám kerülnek - ütöm meg vele a homlokát.

- Ezek az én rajzaim... jobb lenne ezeket megrajzoltatni egy művésszel az alapján, hogy mit szeretnél! Ezek csak hülye skiccek és...

- A te rajzaid. Skiccek. Tetszenek és illenek hozzám. Elviszel, vagy elgyalogolok - kiszállok az öléből és magamhoz szorítom a rajzokat.

- Zoe ez őrültség! Akkor újra rajzolom őket, de...

- Őrült vagyok! - toppantok egyet mérgemben, amiért nem indulunk most rögtön. Izgatott vagyok!

- De akkor betűtípust is választani kell és...

- A kézírásod tökéletes - állítom őt le.

- Ez négy darab...

- Úgyis be akarlak érni - forgatom meg a szemem.

- Élet... örökké rajtad maradok.

- Nem örökké... csak a halálomig és plusz hat hónap - vonom meg a vállam.

- Én ezt nem támogatom, ezt meg fogod bánni - rázza meg a fejét pánikolva.

- Ahha - röhögöm el magam. - Pont ugyan ezt mondtad a  szüzességem elvesztésére is - emlékeztetem őt egy mosollyal.

- Még mindig jogosnak tartom és elképesztőnek, hogy nem bántad meg!

- Te jó ég... elképesztő, hogy ekkora intelligencia szinttel ilyen ostoba tudsz lenni néha - értetlenül nézek rá egy fintorral, majd kisétálok a szobából és a cipőmet magamra húzom.

- Komolyan, ezt át kéne gondolnod! - állít meg az ajtó előtt.

- Átgondoltam - erősítem őt meg újra.

- Baj van? - pillant ránk Trisha.

- Rajzoltam és tetkónak akarja őket! Szólj rá! - elröhögöm magam és a falnak dőlök.

- Nézd meg milyen jók! - mellé állok és megmutogatom őket.

- Hát... hozzád vallóak - nevet rám Trisha.

- Na látod! - tárom szét a karomat Zaynnak.

- Megfogod bánni - hörgi a tenyerébe.

- Kérlek - megfogom a kezét és elhúzom az arcától. - Akarom őket - ajkaimat lebiggyesztem. Lepillant rá, majd vissza a szemeimre és minden cukiságot bevetek.

- Ne csináld ezt - suttogja halkan.

- Szépfiú...

- Zoe!

- Könyörgöm! - hisztisen követelem tőle. Felnyög, míg engem néz és a fejét rázza. Belelép a cipőjébe és már ugrálva sietek a kocsija felé. Izgatottan ülök be mellé és vigyorgok rá, míg ő továbbra is kissé sápadtan elindul.

- Cica, ezt meg fogod bánni. Át kéne gondolnod. Komolyan. Ez nem olyan dolog, ami lejön. Vagy könnyű eltüntetni. Úgy érzem, nem érzed át a helyzet komolyságát!

- Zayn, tökéletesen biztos vagyok magamban - nem bírom abbahagyni a mosolygást és azt, hogy néha-néha rápillantsak.

- Komolyan Zoe! - leparkol, de könyörgően néz rám.

- Minden oké - az ajkaihoz hajolok és rányomok egy puszit. - Nem kell bejönnöd. Tekintsd úgy, mintha a neten találtam volna valamit, ami tetszik.

- De ezeket én rajzoltam. Zoe... ezek nem olyan jók, hogy...

- Ha nekem tetszik, akkor jogom van magamra varratni! - kezd lelombozni és ez nem tetszik. Úgy érzem magam, mint egy kislány, akinek hetek óta ígérik az állatkertet és aznap pont esni kezd.

- Élet... ha megutálsz, mi lesz?

- Nem hiszem, hogy erre sor kerül - vonok vállat lazán.

- De ha mégis?! Négy tetkóval fogsz rohangálni a nagyvilágban?

- Az összes tetkómnak köze van hozzád, ugyan úgy, ahogy nekem párnak rajtad. Szóval ha ezt akarom csinálni, akkor ezt csinálom. És ha egy év múlva zokogva vágom le magamról a bőrt, akkor az-az én bajom! - hördülök fel, míg kivágom az ajtót. Erősen nyitok be a szalonba és egy bosszús sóhaj után köszönök. Alig tíz percembe telik és máris egy srác vigyorog rám, várva, hogy elmondjam, mit akarok.

- Oké... négy tetkót szeretnék - elröhögi magát, én pedig elé rakom a kis rajzokat.

- Egyszerre, biztos? - pillant fel rám, a mintákat nézve. Elröhögi magát, míg átfutja őket. - Honnan szerezted ezeket? Te rajzoltad?

- Egy barátom - rázom meg a fejem. - És igen, biztosan egyszerre.

- Tudod, melyiket hova?

- A pillangót a kézfejemre - mutatom fel a bal kezem. - A hullámot a tarkómra. - Ott tuti jó lesz. - Ezt a jobb lapockámra - mutatok a lúzeres űrhajóra. - Ezt pedig... - hova akarjam az utolsót? - Ide - mutatok a jobb karom külsejére. A képletek mellé. Alkar.

- Átrajzolom őket és el is kezdjük, rendben? Az alkaroddal kezdjük, aztán a kézfejed és utána a tarkó és lapocka. Megfelel? - pillant fel rám máris lap után nyúlva.

- Tökéletes - vigyorgok rá, míg a fotelhez lépkedek.

- Kurvára nem értek ezzel egyet - huppan le mellém Zayn.

- Tudom - vonok vállat.

- Megfogod bánni.

- Nem fogom - rázom meg a fejem felnézve rá. - Kérlek... melyik tetkó ötlet illene hozzám jobban, ha nem az, amelyiket te csináltad? - képtelenség, hogy legyen nála jobb ötletadóm.

- Félek... ez felelősség teljes dolog. Rád kerül valami, amit alkottam - motyogja a fejét rázva.

- Imádom a rajzaidat.

- De nem olyan jók, hogy rád kerüljenek, Élet - lepillant rám és elmosolyodom.

- Túl jók! Szinte bűn, hogy csak rám kerülnek és nem az elnökre - végigsimítok az arcának az élén és elmosolyodik. - Komolyan szépfiú... imádom őket.

- Ahogy gondolod... - fejét a falnak dönti és lehunyja a szemeit, én pedig izgatottan pattanok fel, amikor a srác int. Zayn mellém ül le. A srác egy vigyorral néz minket, míg felrakja a mintát a felkaromra és hozzákezd.

- Te rajzoltad őket? - kérdez rá konkrétan. Mindig fura, amikor először a tű a bőrömbe csapódik... De általában nagyobb az izgatottságom, minthogy a minimális fájdalommal foglalkozzak.

- Ja - motyogja a tűt nézve.

- Szóval... amúgy igaz? - röhögi el magát letörölve a kezem és tovább csinálva a mintát.

- Mi? - néz fel rá Zayn.

- Hogy együtt vagytok. A húgom nagy rajongó - vonja meg a vállát. - Nem mondom, hogy szar a hangod, csak inkább hallgatok Slipknotot - a szemem rögtön felcsillan, Zayn pedig elröhögi magát, míg a fejét csóválja.

- Úristen, ugye?! Elképesztően jók! - Zayn tovább röhög, én pedig belepirulok a kirohanásomba.

- Rocker csaj van egy popsztár mellett? - füttyent egyet és a tű tovább zümmög.

- Ne hangoztasd, jó? - kéri őt halkan Zayn.

- Nem az én dolgom, ki mit szeret - vigyorodik el a karomra.

- Mármint, hogy együtt voltunk, vagy vagyunk... vagy egyáltalán, hogy ismerjük egymást - legyint Zayn.

- Ja, persze, hogy nem. Felőlem aztán... Durván tolják az emberek manapság ezt a sztárságot - a vállát megvonja, míg hátrahajol és új kis tintás csészét rak le maga elé.

- Egyetértek - sóhajt fel Zayn a karomat nézve továbbra is. És amikor áttérünk a kézfejemre, csak megbabonázva bámulja a karomon lévő színes tetkót lefóliázva.

Rohadt jó... és tudom, hogy neki is tetszik. Tetszenie kell neki.

- Ez elképesztő... - motyogja, mikor a kezem is kész lesz. Bár fintorog, mikor leveszem a pólómat és egy melltartóban elhasalok az asztalon. A srác biztosítja, hogy nem is gondol semmi mocskosra, de így normális tetkót tud nekem csinálni, Zayn pedig óvatosan simít végig az új tetkón a kézfejemen.

Azt hiszem, tényleg képtelen felfogni. Azt meg főleg, hogy rajtam vannak. Sőt, rajtam is maradnak. Ráadásul ő rajzolta őket. Pár perc alatt...

- Figyelj, még közölheted, hogy nem - nyög fel, ahogy a srác elsimítja a hajam.

- Nyugodj már le - röhögöm el magam lehunyva a szemem, ahogy a tű ismét hozzámér. Elképesztő, mennyivel másabb a tarkómon, mint a kézfejemen, vagy mint az alkaromon.

- Oh, baszki... ezek miatt egyszer tutira meg fogsz ölni.

- Jók ezek, ember! Akár tetováló is lehetnél, ha nem jön be az éneklés - röhögi el magát a srác, engem pedig kiráz a hideg, ahogy a kendővel végigsimít a tarkómon.

- Egyenlőre nagyon bejön neki - hát turnézott! És fog! És újabb lemez! Semmi megállás...

- Tudom - oké, ez a tarkós kikészít. Ez konkrétan kellemetlen. Zayn a fejét rázza, mikor a srác közli, hogy jöhet az utolsó.

- Javadd! - szólok rá nevetve, míg azért lefényképezi nekem és a képem alá tolja, hogy megnézhessem.

- Szerintem jó - nézek rá szomorúan.

- Egyszer megfogsz ölni azért, mert ezt nem akadályoztam meg az életem árán is - motyogja azt nézve, most már teljesen sápadtan, hogy a lapockámon is elkezdődik újra az egész tetoválósdi.

- Hagyd már, tudod, hogy nem vagyok ilyen! - a szemeimet lehunyva igyekszem kizárni a fájdalmat. Négy kis tetkó, azért nem egy óra... lassan szerintem két órája itt vagyunk és már kezdem kimaxolni a tűréshatáromat. Még csak nem is a fájdalom, hanem, hogy nem mozoghatok, hogy Zayn ideges és a srác csak röhög rajtunk.

- És... kész! - a srác hangjára összerezzenek. Zayn ismét elém tartja a telóját, hogy megmutassa, mi is került rám.

Nekem pedig még mindig tetszik. Feszülnek a leragasztott részek, míg visszahúzom magamra a pólómat, ő pedig szomorúan néz rám.

- Kérlek... elfáradtam benned, komolyan - motyogom neki megdörzsölve az arcom, de a jobb kezemmel, mivel a bal kézfejemen van a lepke, viszont a jobbon meg még kissé fáj az űrlényes.

- Oké - végigsimít a derekamon és a sráccal kezdi taglalni az anyagiakat. A kártyámat már nyújtom is, míg Zayn a csekket.

- Felejtsd el! - hördülök fel rácsapva a kezére.

- Szülinapi ajándék - von vállat, míg a magasba tartja a csekket, ahonnan a srác röhögve veszi át.

- Ez nem ér - közlöm velük kétségbeesve.

- Ha én rajzoltam őket, akkor én fizetem őket. Kussolj! - forgatja meg a szemét, míg aláfirkantja a csekket ott, ahol kell.

- Kitudom fi...

- Kitudod fizetni magad. Érett és önálló, erőteljes nő vagy. Ez degradáló - hadarja el nekem, míg odanyomja a csekket a srác elé.

- Mióta vagytok ti együtt? - röhögi el magát a fiókba rakva a csekket.

- Elég ideje, hogy az anyja igazat adjon, ha agyonverem - fenyegetem meg Zaynt.

- Részemről a szerencse, gyerekek - biccent nekünk, míg Zayn kifelé vezet. Durcásan szállok be a kocsiba. És ilyen durcásan megyek be az ajtón is... bár elmúlik, mikor Wali és Safaa is megnézi az új tetkóimat és végleg eltűnik belőlem minden durcázás, mikor Trishának is tetszenek.

- Látod?! - vigyorgok rá önelégülten.

- Rajtad vagyok... - közli a szobájában egy fáradt mosollyal.

- Rajtam - mosolygok tovább.

- Ezek a rajzok konkrétabbak, mintha az arcképemet varrattad volna magadra - rázza meg a fejét.

- És?

- Te nem akarsz felvállalni engem.

- Imádom, hogy mindent idevezetsz vissza - forgatom meg a szemeimet.

- Elképeszt a tudat, hogy a rajzaimat magadon viseled és legszívesebben szétsmárolnálak, de nem tudom, hol kéne hozzád érnem, hogy ne fájjon - röhögi el magát.

- A neved még nincs a szám belsejében - adom neki az apró tippet, miszerint megcsókolni megcsókolhat.

- Élet... ha én most neked esek, nem hiszem, hogy kibírom... kedvesen - vakargatja meg a tarkóját.

- Milyen jó, hogy egyezik a stílusunk - az ölébe ülök, ahogy ő az ágyára huppan.

- Őrült vagy - bámul rám, lehúzva rólam óvatosan a pólót.

- Furcsa - javítom őt ki egy mosollyal.

- Imádom, ha furcsa vagy - előre hajol és megcsókol. A derekamnál húz magára.

- Imádlak, ha imádsz - rám nevet, ahogy eldöntöm őt az ágyon.

- Rég voltál a szobámban - a plafonra motyogja, míg én a nyakába harapok.

- Rég voltunk együtt - lehúzom róla a pólóját és imádom azt a két arab tetkót. Imádok én rajta minden tetkót. A hátamon simít végig a fenekem felé. Aztán bele is markol, én pedig olyan erősen harapom meg a nyakát, hogy felnyög és kissé még a bőrt is felsértem. Maga alá fordít és már a csípője kissé előre is mozdul. Felhajolok hozzá, hogy ne hagyjuk abba a csókot. A kezem már a gatyája környékén matat és csak mosolyog, amikor igyekszem róla lehúzni.

- Vérzik a nyakam, Élet... - motyogja a mellkasomra.

- Szar lehet - sziszegem, míg megszívja a bőrt... olyan erősen, hogy én viszont a saját nyelvemre harapok rá.

- Az lesz - olyan tekintetet kapok tőle, hogy elgondolkozom azon, hogy az egész testemet az ő rajzai fogják borítani, ha utána így néz rám...

Sziasztok! 

Bocsi, hogy tegnap nem volt rész, de kihúzták a "méregfogam". Ma is elég későm, de itt a rész. Remélem mindenkinek tetszett. Én imádom, mert olyan kis egyszerű, kis nyugis és cuki... Cupp érte az írónők gyöngyének! A Ti véleményetek?

Igyekszem a résszel, meg ígérem, válaszolok majd a komikra is...

Puszi: Klau