163. Rész

x--- Zayn Malik ---x

Óvatosan próbálok kimászni mellőle, de szorosan karol át.

- Cica... - suttogom neki halkan, mikor elfintorodik. - Összehugyozom magam, nem vicc - értetlenül és álmosan néz fel rám. Fordul egyet és a párnát húzza magához. Hiába akarnék sietni, muszáj megnéznem a csupasz hátát. Azt a pár tetkót rajta. Azt, ahogy a csípője aljáig takarja a takaró. Hogy a párnába fúrja a fejét... aztán mégis csak győz a testem, mert elmegyek vécére. Már majdnem sietek vissza hozzá a kézmosás után, mikor meglátom a mellkasomat. A vörös rúzs nyoma ott virít a mellkasom közepén. Az ajka lenyomata rajtam van. Szemöldök ráncolva nézem... óvatosan érzek hozzá, nem akarom elkenni a tökéletes formát, bár kissé már így is elvan. Hát ez kurvára tetszik! Egy apró mosollyal lépkedem ki hozz, ő pedig még mindig a párnát fojtogatja. Bemászok mellé, végigsimítok a gerince vonalán. Fájdalmasan vékony... nemrég felszedett egy kicsit és mintha megint leadta volna azt, mint amikor visszajött hozzám egy hónap után. Ugyan olyan vékony. A gerincét kirajzolja a bőre, én pedig ismét végigsimítok rajta az ujjaim végével. A hátára fordul, a hajába túr és felnéz rám. Meztelen... itt fekszik mellettem meztelenül és nem nyúlok hozzá. Kezem a hasára simítom. Szétnyitom az ujjaim és a mellei alá csúsztatom a kezem. Szinte betakarja őt, és innentől kezdve nem merem mozgatni a kezem. Se fel... se le.

- Jó reggelt - rekedtes a hangja és imádom.

- Jó reggelt - nézem a karikás szemeit, ahogy értetlenül mered a mellkasomra, majd elpirulva elkezdi letörölgetni a rúzst rólam. Szólnék neki, hogy nekem tetszett. Nagyon is... de nem teszem.

- Uhm... mész ma vissza Londonba? - megdörzsöli az arcát és egy pillanatra sem zavartatja magát amiatt, mert meztelen.

- Jössz velem? Előtte még tetkóért is beugrunk akkor - emlékszem a tegnapra. Minden kibaszott szar részére. És minden csodás részére is...

- Hjaj, hagyj már - neveti el magát elhúzva a kezeit az arca elől.

- Na, öltözz cica! - morgom a nyakába jobban magamhoz húzva, kissé felé kerekedve. Meztelenül mellettem van, engedi, hogy becézzem és nem csókolom meg.

- Össze kéne pakolnom - motyogja, míg a tekintete ide-oda jár rajtam.

- Nekem is, és?

- Egy hónapja itt élek körülbelül - fintorog rám, de végül halkan felkuncog.

- Kapd össze magad, hogy aztán én kapjalak össze, oké? - az orrommal simítok végig a nyaka ívén.

- Nem kell engem összekapni, jól vagyok - óvatosan simít végig az oldalamon. Kurvára nincs jól és észre sem veszi...

- Ahogy érzed, megvan a magam véleménye. Szóval most pár napig az lesz, amit mondok - közlöm vele egyszerűen.

- Mármint? - vonja fel a szemöldökét, és míg őt nézem a kezét nem húzza el a hátamról. Óvatosan simogat és ez kikészít.

- Konkrétan kérdezz rá Élet, ha kíváncsi vagy valamire...

- Mit tervezel?

- Haza megyünk - egy szóval sem mondtam, hogy Londonba megyek. Azt kérdeztem, jön-e. Egy hely van, ahol minden tökéletesen más és visszaugrok az időben. Ez pedig Bradford. És neki erre van szüksége. Meglöki a vállam, lefordulok róla, de nem azért, mert képes lelökni, hanem mert nem akarja, hogy felette legyek. Pont ezért lepődök meg, mikor ráül a csípőmre és mérgesen mered rám fentről. Annyira meglepődök, hogy a kezeim a levegőben maradnak. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy mi történik... hirtelen nem tudom eldönteni saját magam sem, hogy mit kezdjek a testrészeimmel.

- Kurva vicces, hogy éppen otthon vagyok ugyan annyira, mint te - ez konkrétan eldönti, hogy magamhoz húzzam és el se engedjem egy darabig.

- Kurva vicces, hogy ennek ellenére menekülsz előlem - nem adok neki választást, magam alá szorítom és igen is az ágyhoz szegezem őt. Ha ilyen dolgokba kezd, akkor viselje a következményeit.

- Kurva vicces, hogy ennek ellenére, ugyan ezt csinálod te is! - megpróbál ellökni, de nem adok rá neki esélyt. Most nem.

- Nem csinálom ezt.

- Jogos, te másba menekülsz előlem - lehunyom a szemeimet és beszívom mélyen a levegőt. Megerőltetem magam és kinyitom a szemeimet. Mérgesen néz engem, szerintem én sem festhetek másképp.

- Most vagy szétverek valamit, vagy megduglak - közlöm vele halál nyugodtan.

- Szopd le magad - ismét megpróbál ellökni, de ez most nem az a pillanat, ahol hagynám ezt.

- Inkább te. Lehetőleg engem.

- Úgy mondod, mintha valaha is leszoptam volna valaki mást! - szinte rám sikít, én pedig felvonom a szemöldököm.

- Minden oké? - őszintén kérdezem meg tőle... nem szokott ennyire csapongó lenni.

- Mi? Persze... - motyogja megrázva a fejét és lehunyva a szemeit egy pillanatra.

- Megyek összepakolok, mire visszaérek te is. Légy szíves - lemászok róla. Fáradt vagyok, ennek megfelelő tempóban öltözöm fel.

- Most szétversz valamit? - szól utánam halkan.

- Nem - nyugtatom meg őt egy mosollyal, visszanézve rá. Kilépek a szobájából és alig két percembe telik, máris az én szobám ágyán ülök. Nincs nálam semmi. Semmit nem kell összepakolnom. Pár írat és az öltöny... A zakót magam mellé rakom, megforgatom a fejem. Veszek egy mély levegőt és felállok. Körbe nézek, megszemlélem magamnak a kis éjjeli szekrényt, aztán rárúgok. És addig rúgom, amíg darabjaira nem törik. Kifújom a levegőt. Egyszerűen állva várom meg, amíg eltűnik belőlem a méreg és magamra kapom a zakót is. A kulcsot magamhoz veszem és elindulok lefelé.

- Üdv - köszönök rá a portás lányra.

- Hello - mosolyog rám kedvesen. - 304-es és 353-as szobát szeretném kifizetni. Az utóbbinál szétrúgtam darabjaira az éjjeliszekrényt, szóval egy tetszőleges összeget emelj még le a kártyámról - hadarom el neki, odanyújtva neki.

- Öhm... értem - motyogja zavartan. - A 304-es szoba az Zoe Fa...

- Jól tudom kié. Azt mondtam, kifizetem - közlöm vele újra. Zavartan kattintgat a gépen és üti be az adatokat. Öt percig még egész türelmes vagyok, aztán lassan szólnék neki, hogy vegyen hozzá még egy éjjeliszekrényt, mert visszamegyek és azt is szétrúgom. Zoe a bőröndjét húzva lép ki a liftből. Elképesztő, mennyivel másabbul néz ki, mint tegnap. Ma pontosan úgy néz ki, mint egy lány, aki össze van törve és fel sem fogja, hogy drogozik. Zoe pontosan úgy néz ki, mint amennyi mindenen átment. Kissé kócos és hullámos a haja. Karikás a szeme. Csuklóig takaró fekete és bordó kockás ing van rajta, egy fekete gatyába tűrve. A védjegyévé vált, alig befűzött bakancsával zárva a lábán. Elfordítom róla a tekintetem és megdörzsölöm az állam. Tutira nem vagyok normális, hogy még mindig ezt csinálom vele. Tutira nem vagyunk normálisak...

---

- Annyira hiányoztál! - Anyu szerintem megöli. Ez valami fojtogató fogás lehet...

- Elképesztő... te akárhányszor feltűnsz, engem le se szar - nevetem el magamat őket nézve.

- De leszarlak - vigyorog rám anyu, én pedig egy fintort vetek rá. Aztán csak a lábaimra mosolygok, ahogy Zoe felnevet. - Biztosan fáradt vagy - simít végig a karján, mikor kirázza a hideg.

- Aha... - vágja rá rögtön. Nem az... valami gáz van.

- Fel is megyünk - hadarom el anyunak és már felfelé is terelem. A bőröndjét volt időm feldobni, míg itt lent ölelkeztek. Lassan mozog előttem... kötötten. - Zoe? - kérdem meg tőle halkan. Megrázza a fejét. A kezét a szájára szorítja. Arra számítok, hogy felzokog, de helyette lassan a fürdőig sétál. Értetlenül megyek utána és a csukott ajtón át is hallom, hogy éppen hány. Dermedten meredek a barnás ajtóra és próbálom összerakni magamban, mégis miért hányhat... Végül úgy döntök, hogy Zayn vagyok... szóval benyitok. Becsukom magam után az ajtót. Látom, ahogy megfeszül a teste és máris hátra fogom a haját. - Élet? - most már félek... lévén a semmit próbálja felhányni. Percekig nem válaszol, én pedig emiatt idegesebb leszek, de megértem, hiszen éppen hány... ez jogos érv arra, miért nem beszél hozzám. A sarkára huppan és lehunyt szemekkel fogja meg a fejét.

- Jól vagyok - nyögi ki halkan.

- Nem úgy tűnik. Miért hánytál?! - szegezem neki rögtön a kérdést. - Zoe... bevettél valamit? - Tuti bevett valamit... istenem, mindent elvettem tőle!

- Zayn... pont, hogy nem... - motyogja a fejét fogva továbbra is. Lassan áll fel... még mindig ugyanolyan lassan csoszog a csaphoz és öblíti ki a száját.

- Mi?

- Elvonási tünetek! - mordul rám lehajtva a fejét. - A klórdiazepoxid... leginkább... - magyarázza lassan. - Uhm... ez... izé. Szóval az ellentéte erősödik fel, ha nem lassan jönnek le a gyógyszerről és... - fintorba rándul az arca. Gyógyszer... ezt hívja még mindig gyógyszernek?! - És a Ritalin is... a szervezet hozzászokik és mikor, egyszerűen nincs... Vágod?

- Zoe, te érzékeled, hogy egy mondatod sincs egyben? - kérdezek rá konkrétan. Hülye vagyok... tudom, mennyire hülye vagyok. Éppen most fogtam fel. Képes voltam elhinni, hogy Zoe nem él ezeken a szarokon sok ideje. Hogyha elveszem, minden oké lesz. Pedig nem...

- Nem. De tudom - most már felállok a földről és mellé lépek.

- Mi? - Nem, de tudja?

- Nem érzékelem. De pszicho... - megakad. - ...lógus - mondja ki pár másodperc után, erősen koncentrálva. - Az vagyok. Szóval tudom - hadarja el gyorsan. - Baszki... - óvatosan üt a fejére, én pedig rögtön megfogom a kezét.

- Nem fogok hazudni, most félek - vallom be neki értetlenül nézve őt.

- Áruld már el! Számítottál valamire? - dühösen néz fel rám. Számítottam-e valamire?

- Mármint... Cica... hogy mire számítottam? - nem értem...

- Ja az - sóhajt fel a plafon felé nézve. Te jó ég...

- Oké... ezen segít a fű?

- Gondolom. Nyugtató. Izomlazító. - Egyszerűen az ölembe kapom és beviszem a szobámba és magunkra zárom az ajtót. Leültetem az ágyra és máris a füvem után kezdek kutakodni. Droggal igyekszem leszoktatni a drogról... mi a fasz van már velem?! - Izomgörcsöm van... - böködi meg a lábát.

- Mi? - kapom felé a fejem értetlenül, ahogy próbálok egy normális cigit sodorni, de túlságosan remeg a kezem.

- Mármint kötött vagyok. Vágod?

- Vágom - morgom neki, mikor széttépem a cigit és újra próbálok összehozni egy spanglit.

- Uhm... otthon vagy a drogokban... ezt miért nem érted?

- Értem - szólok rá végignyalva a cigipapír végét. Az alsó ajkát harapdálja, míg meggyújtóm a füvet és egy mély slukkal kezdek. Csak, hogy én is lenyugodjak. Aztán odaadom neki és nézem, amint elszívja. És ahogy a megfeszült teste lassan elenged. Oh, baszki... oh, baszki...

- Nyugi - mosolyog rám, elnyomva a cigit.

- Ne nyugizz nekem! - mordulok rá még mindig idegesen.

- Semmi gond nincs, oké? Tudod, hogy tudom ezeket kezelni - von vállat hanyagul.

- Ha hánysz, akkor az nem kezelés.

- Nem anyukádat hánytam le. Ez a kezelés - lecsúszik az ágyról, velem szembe ül le. Nézem az ereszkedő pilláit... a véreres szemét. A nyugodt, lassú légzését. Közelebb csúszok hozzá. A lábaival átkarolja a derekamat. A fejét a vállamra hajtja, érzem a nyakamnál a szuszogását és én magamhoz húzom őt. Az ing alá nyúlok és a hátát simogatom. Addig, amíg végül teljesen el nem hagyja magát az ölemben. Addig simogatom és tartom, amíg el nem alszik. Óvatosan állok fel vele és fektetem az ágyra. A fejét a párnába fúrja, én pedig egyszerűen a konyhába megyek, anyu mellé... és megölelem. Értetlenül ölel vissza, én pedig belé kapaszkodok, hogy adjon valami erőt. Egy kicsit...

- Nem tudom mit csináljak - suttogom el a háta mögé, végül a hajába fúrom a fejem, hogy élvezzem azt a tipikus fahéjas illatát. - Kurvára nem úgy alakul az életem, ahogy akarom. Pedig jó. De nem az... érted?! Mit csináljak?! Zoe drogozik, anya... - remegve hadarom el neki. A karjai megdermednek körülöttem... én pedig egy utolsó mély levegőt veszek, mert a növekvő csomó nem enged többé, úgy érzem.

- Micsoda? - kérdez vissza halkan.

- Drogozik. Gyógyszerek... de drog, érted?! - eltolom magamtól, hogy rá tudjak nézni. - Tudod mik azok a könnyű drogok? Amik értelemszerűen nem olyan erősek, de amiket gyógyászatra is tudnak használni. A fű ilyen... de ő két fajta altatót szed. Ritalint, amit a figyelem összpontosítására kell, de egyébként mentális betegeknek adják. Klórdiazepoxid... ez egy nagyon-nagyon erős gyógyszer. Tudod, mi az a krokodil, anya?!

- Tudom... - motyogja, míg lerakja a konyharuhát a kezéből.

- Ugyan oda sorolják a kettőt és ő ezt szedi! Ne is beszéljünk az étrend kiegészítők többségéről! És a Ketamin tudod mi?! Nyugtató... amit drog formájában orron szívnak fel és tudod mik a hatásai? Depresszió... például. De amúgy haluzól tőle... azt a kába érzést adja, de vannak mellékhatásai, érted?! Vérzik az orra... rendszeresen. Szóval kurvára senki ne akarja nekem beadni, hogy nem szívja... És elvettem tőle az összeset és azt hittem, nem csinálja ezt sok ideje, de nemrég volt egy kis elvonási tünete, ami kurvára nem jó... de most jól van. De én nem vagyok jól! - a hajamba túrok és leülök a bárszékre, mert úgy érzem, nem bírok állni. - Szeretem őt, anyu... de nem bírom ezt, amit most csinál. Azt sem bírom, hogy pszichológus és le akarják lőni két naponta. Nem bírja, hogy híres vagyok. És őszintén, alig bírom ki, hogy ne keressek fel minden srácot, aki ír neki! Megőrülök... tutira megfogok őrülni! Ilyen, mikor megőrül valaki. Tök jó a banda... imádom. A fellépéseket. A rajongók hangosak, de imádom... - kétségbeesetten nézek fel rá, mert azt akarom, hogy megértsen, de nem tudom, hogy tudnék neki elmondani mindent. - Nem tudom... fogalmam sincs. Imádom ezt az életet, addig, amíg nem jövök le a színpadról és megy a felvételt jelző lámpa felettem... De ő... - lefejelem az asztalt... aztán újra és újra... - Normális ez? Szakítottunk... pontosan kétszáztizenhat napja. Több, mint fél éve és még mindig kikötünk egymás mellett. Még mindig megfogom a combját, ha mellettem ül. Még mindig megcsókol és én még mindig átjárok hozzá... egyszerűen fogalmam sincs, mit kéne csinálnom. Anya, nem tudom... beledöglök, ha ő tönkre megy. És tönkre megy... ne mondd, hogy nem, mert jól látszik, hogy de! - nyelek egyet, de a csomótól aligha megy le akármi is a torkomon. A levegő sem igazán.

- Te jó ég... - suttogja maga elé, leülve mellém. Azt hiszem, ő még csak próbálja feldolgozni, de én megőrülök mellette közben.

- Nem vagyok boldog...

- Megoldjuk! - végig simít a kezemen, aztán megszorítja. Fejemet csóválva nézek fel rá... nem tudom, hogyan. Fogalmam sincs, mit kéne csinálnom és min kéne változtatnom. Nem bírok vele lenni... és mindeközben nem bírok nélküle sem lenni...

Sziasztok!

Kissé későn, de itt a rész! :) 

Köszönöm szépen a komikat, mindjárt válaszolok rájuk! Ez a rész hogy tetszett? Szerintetek van még esélyük?

Puszi: Klau