2016. december 16., péntek

152. Rész

x--- Zoe Fable ---x


- Csajszi az a mozgás! - Danny egyenesen vonyít a telefonba.
- Helena éhezett egy napig - fintorogva keresem elő a kulcsomat a zárba. Helena rászokott a videózásra. Helena mindig rászokik valamire. Videózás alanyának, pedig engem választ. Múltkor felvette, hogy valami random trapre táncolok míg mosogatok. Aztán az interneten végig szárnyalt... nem is akarom látni, hányfajta meme született belőlem. Komolyan nem. Kínos...
- Megyek, megosztom még kétszer! - annyira röhög, hogy alig értem.
- Jó bulizást Danny! - most már én is elröhögöm magam rajta, és kinyomom. Este megy koncertre. Zaynéra. Kinyitom az ajtómat és szinte máris letérdelek, hogy Khalidot rendesen megszeretgessem. - Jaj de hiányoztál haver! - rávigyorgok míg a mancsát emelgeti egyfolytában. Lepacsizok vele aztán becsukom az ajtót. Bepereltem azt a faszt, amelyik meg akarta mérgezni Khalidot. Fél év börtön. Többet is kaphatott volna! A gondolat menet miatt, ismét megszeretgetem őt... utálom a gondolatát, hogy elveszítsem őt is. Rezegni kezd a telefonom, és jó volna figyelmen kívül hagyni. Mégis felveszem.
- Menj le a ház elé, ott van már egy kocsi. Le akar ugorni valaki egy húszemeletesről egy emberekkel teli járdára. Most próbálják oszlatni alulról a tömeget, két saroknyira a házadtól... te se akarsz munkát más pszichológusoknak, hogy azt a látványt feldolgozzák ugye?
- Neked is kukucs Albus - mordulok fel ahogy máris vissza zárom magam után az ajtót. Remegni kezdek az adrenalintól míg lefelé kezdek futni a lépcsőn.
- Nincs mindig ilyenekre idő - sóhajt fel drámaian.
- Élni sincs időm - morgom neki.
- Nos, ez a csávó nem is akar! - elröhögöm magam a fekete humor miatt. A kocsi tényleg ott áll és vár; bepattanok hátra, kezdek ehhez is hozzá szokni.
- Zoe Fable, pszichológus - hadarom el nekik. Albus közölte, hogy elég ennyit mondanom. Tudják, hogy amolyan vészhelyzet pszichológusi pályát töltök be az rendészeti szervezeteknél. Azaz ha Albus akar valamit, de csak rám meri bízni, akkor megyek.
- Mindjárt találkozunk, szóval leraklak - azt se várja meg, hogy leokézzam... kinyom. Fintorogva csúsztatom a zsebembe a telefont lehalkítva. A kocsi megáll és már ki is szállok. Kordonokkal vannak az emberek arrébb toloncolva. Könnyedén surranok át kettő között, míg a kártyámat mutatom fel, miszerint F.B.I.-os tag vagyok. Bár éppen hogy előtudom kaparni a zsebemből. A kabátomat leveszem magamról és oda dobom az egyik embernek. Nem szeretek kabátban lenni, feszélyez. A lépcsőn indulok meg, Albus máris becsatlakozik mellém és meginvitál a liftel inkább. - Harminc valahány éves. Albert. Egyszerűen fenyegetőzik, hogy leveti magát a mélybe, ha akárki is közelebb megy. Minimum tíz perc, míg a tűzoltók felfújják azt a szart lent. Utána ugorhat - vonja meg a vállát a falnak dőlve.
- Akkor sem ugorhat Albus - fintorgok rá fejemet rázva. - Mizu van a családdal? - van még hat emeletünk vissza, és ennél többet addig úgysem fogok megtudni a férfiról. Amúgy is szeretem ilyenkor elterelni a gondolataimat.
- A lányom dobolni tanul. Az irodában alszok - szemét megforgatja én pedig felnevetek. - Nem értem hogy a feleségem hogy bírja... komolyan nem - megenged azért magának egy könnyed mosolyt. - Na és nálad? Mizu?
- Mire vagy kíváncsi? Nincs semmi - vonom meg a vállamat unottan.
- Mindig azt mondod, hogy nincs semmi. Aztán otthon meghal valakid, máskor születik valakid - született egy másod unokatesóm... nincs szoros kapcsolatunk a tágabb családi körrel. Még a szűkkel is alig van... - aztán kiderül, hogy világsztár pasid van. Utána, hogy szakítotok... de aztán kamatyoltok...
- Inkább én is leugrok - lépek ki rögtön a liftből ott hagyva őt. Pár férfi a tetőre vezető ajtóban áll, én pedig átfurakodom magam. - Beszélgessünk Albert - kezdek bele fellépve a tetőre egy mély levegőt véve. Nagyon fúj itt fent a szél.
- Hagyjon! Menjen innen vagy leugrok! - rám ordít, de görcsösen fogja a korlátot. Felé sétálok, feltartott kezekkel.
- Nézzen rám Albert, nem tudnám vissza tartani magát. Szeretem a kilátást, szóval jobban tetszene, ha maga mellett beszélgethetnénk. Tartani fogom, a tisztes egy méter távolságot, rendben? Én tényleg csak haverkodni jöttem - biztosítom őt, míg felé lépkedek. Jobban szorítja a korlátot... nem fog leugrani. Legalábbis még nem most és nem a közeledésemtől. - A nevem Zoe - mosolygok rá, míg megtámaszkodom az alkarjaimmal a korláton. Hazudtam neki, igen is utána nyúlnék, ha leugrana.
- Mit akar? - olyan gyorsan köpi felém a kérdést, hogy kell bő két másodperc mire feldolgozom. A hajamat hátra dobom, mivel a szél az arcomba fújja... zavaró.
- Beszélgetni. Beszélgessünk - mutatok rá, majd magamra. - Miért szeretne leugrani? - lepillantok a mélybe, látom, hogy most húzzák ki a sárga ugrálóhoz hasonlító valamit. Innen fentről nézve is jól igazították be. Csak fel kell fújniuk.
- Nem akarok beszélgetni!
- Miért szeretne leugrani? - beszélni fog.
- Paula - ajkait vonallá préseli.
- Mi történt Paulával?
- Elhagyott... elvette mindenemet! Maguk mind ezt csinálják! Oda adjuk maguknak az életünket és maguk átlépnek rajtunk! - a képembe ordít, elszomorít amit mond.
- Nem mind vagyunk ilyenek - rázom meg a fejem. - Akármimet oda adnám egy srácért - osztom meg vele. - Mindenemet oda adtam neki - egészítem ki magam. Mindent, amiről magam döntök. De egy túlzott világ utálatról nem én döntök... Úgy érzem ez már túl nőtt rajtam.
- És együtt vannak? - óvatosan pillant felém.
- Négy hónapja szakítottunk - vonom meg a vállam hetykén. Nem zokog át érte éjszakákat. Eszembe se jut mindennap. Nem ugrik be mindenről ő... dehogy.
- Látja? - felzokog... óvatosan pillantok felé.
- A gyerekeit nem vehetik el öntől teljesen, ezzel tisztában van, ugye? - vissza kell térnem rá. Most már, hogy úgy érzi kezdeményeztem, neki is kell.
- Havonta láthatom őket négy napig?! Esetleg hatig?! - keservesen hajtja le a fejét, míg a kezei továbbra is a korláton vannak. Lepillantok, amíg ő nem figyel. Ezt még mindig nem élné túl.
- De láthatja - érvelek, de gyengén.
- Láthatom? - pillant felém üveges tekintettel. - Ezek után... maga szerint akár egyetlen egy napig is nálam lehetnének?! - üvölt... megnémulok, mivel hazudni nem hazudhatok. De ez után, biztosan nem lehetne nála a gyereke... vagy gyerekei. Fejét hevesen rázza, máris közelebb lépek hozzá, tudván ennyi biztosan bőven elég neki. Kezemet a csuklójára fonom, ő viszont előre dől. Felnyögők ahogy a hasam a korlátnak szorul és szinte átfordulok. Erősen tartom a csuklóját... szúrni kezd a tüdőm egy apró kellemetlen érzés után. Mintha elfogyna a levegőm... pulzáló fájdalom önti el a mellem alatti részt... és akkor sem vagyok képes elengedni a férfit aki kapálózik. Ordít, követeli, hogy engedjem el... A fájdalom lassan átveszi az irányítást a testem felett de úgy vagyok vele, hogy minden másodperc számít. Aztán valaki megfogja a derekamat, mellettem pedig mindkét oldalról lenyúlnak a férfihoz és felhúzzák. Ahogy engem hátra, máris összegörnyedek. Kurvára fáj! Az oldalra gördülök de még a kezemet sem merem oda szorítani olyan nyílaló fájdalom van a bordáim környékén.
- Héhé, kiscsaj - a férfi az hátamra fordít... a levegő megakad a torkomban ahogy a hátam kiegyenesedik. - Oh baszki, feltudsz állni? - kérdi míg érzem, hogy óvatosan feltűri a pólómat. Mi a faszt csinál?! Lenézek, és látom, amint egy tökéletes egyenesen sáv, keresztben a hasamon lila.
- Nem - alig bírom kinyögni, de sikerül. Biccent nekem, valakivel máris hadarni kezd. Én úgy érzem, bennem valami nagyon összenyomódott... El fog múlni... a fájdalom el fog múlni. Nem tart örökké... pár perc... esetleg óra. Nem több. Ennyivel próbálom nyugtatni magam míg felraknak egy hordágyra. A tű láttán pedig tudom, hogy jön az édes semmiség.

---

Gép hangok, autók motorjának a zaja. Semmilyen szag, vagy illat. Lustán nyitom ki a szemeimet. Reflexből akarok felülni a kórházi ágyban, de a levegő máris rögtön megakad. A fájdalom elönt és a szemem könnybe lábad. Szitkozódva, éppen hogy elérem a nővérhívó gombot.
- Jóreggelt! - lépked be egy doki, én pedig egy szenvedős mosollyal jutalmazom. - Elrepedt az egyik bordája - tájékoztat ahogy közelebb lépked. - Fekvő beteg lesz, legalább két hétig, komolyan sajnálom - együtt érző tekintettel ajándékoz meg én pedig értetlenül nézek rá.
- Elrepedt? - kérdezek vissza kissé sípolva.
- Tudja, a korláton volt a maga súlya, és... - lapokba néz a kezében. - Alberté is. Ez elég súly a bordának, hogy megrepedjen. Kissé becsípődött... kellemetlen érzés, de legalább nem tört el - legalább nem tört el...
- Mindenképp feküdnöm kell? - oh kérlek ne... azt nem bírom ki.
- Minimum egy hétig igen. A második hétben, ha elfordulok talán felülhet. De ennél többet tényleg ne csináljon kollegina - nevet rám tovább lapozgatva.
- Nem tudja... esetleg... híre ment ennek? - hogy kéne ezt megkérdeznem?!
- Nem, diszkrétek vagyunk. És figyelmeztettünk a személyzetet, hogy tőlük is elvárjuk, különben komoly következményeik lesznek.
- Köszönöm - sóhajtok fel szaggatottan... oké ezt hanyagolni kell. Ez nagyon szúr. - A telefonom nem tudja ese...
- Tessék - nyújtja át nekem az éjjeli szekrényről. - Albus azt üzente, be fog jönni de szolgálatban van. - felém pillant ahogy a tolla serceg a papíron.
- Köszönöm - ismétlem el magamat újra. Kimegy a szobából én pedig megnézem a telefonomat. Éjjel van... két nem fogadott. Az egyik Helenától, a másik Zayntól. Szívem szerint, tudom kit hívnék vissza először. De Helenával kezdem... ő a fontosabb már.
- Te hol vagy?! - kiabál bele rögtön.
- Kórházban. Bordarepedés - közlőm a száraz tényeket.
- Mi?! Hogy? Jól vagy?! Futok! Melyik kórház?
- Nem kell El... tökéletesen megvagyok, csak fekvő beteg leszek. És úgy, hogy próbáltam lebeszélni valakit az öngyilkosságról, csak éppen nem jött össze. Szóval megfogtam... ez meg nem tetszett a testemnek. - hadarom el neki gyorsan. Óvatosan veszek levegőt a mondandóm után... nehéz megállni, hogy ne egy mély levegővétellel kezdjek. - De él - teszem hozzá azt, ami számít. - Nem gond, ha rád marad Khalid?
- Te hülye vagy?! Te hülye vagy! Istenem Zoe! - nyög fel. - Persze, hogy nem. De bemegyek! Engem te nem állítasz meg! Ketté harapom a betonlapot de ...
- Gyere be akkor holnap. Késő van. Mire ideérsz, bealszok - nem akarom, hogy miattam utazgasson. Ennyit nem ér. - Ne aggódj oké, most már jól vagyok, csak nehezen mozgok. Ha nem veszek nagy levegőt és fekszem, nem fáj. - biztosítom őt újra.
- De biztos Zoe? - olyan halkan kérdi meg, hogy elmosolyodom.
- Tuti. Szeretlek, jóéjt - fáradt vagyok... nagyon.
- Én is téged! Jóéjt... hívj ha van valami! - hadarja még el és egy gyenge nevetés után kinyomom. Aztán úgy döntök vissza hívom Zaynt is.
- Azt hittem már soha többé nem hallok rólad - motyogja bosszúsan kezdésnek.
- Hát ja, elfoglalt ember vagyok - nem merem neki elmondani, hogy kórházban vagyok. - Milyen volt a koncert?
- Jó. Danny feldobta a pólóját a színpadra... tele van vele a net - legalább nem velem. Ez nagyon jó.
- Bosszúból megfogom osztani kétszer, közöld vele!
- Átadom neki - nevet fel. - Milyen napod volt?
- Semmi extra - vágom rá míg megdörzsölőm az arcomat.
- Nálad mindig történik valami - hördül fel rögtön.
- Unott nap - terelem tovább a szót.
- Khalid jól van?
- Tökéletesen - vágom rá egy vigyorral az arcomon.
- Alszik? - Baszki... alszik?
- Igen - olyan hetykén közlőm, mintha tényleg látnám és tudnám... Nem pedig egy kórházból kamuznék neki.
- Baj van? Nem vagy túl bőbeszédű... - Zaynnek mennyi idő kell ahhoz, hogy végre ne ismerjen majd ennyire?
- Soha nem beszélek sokat - félek neki elmondani. Komolyan félek.
- Zoe - sóhajt fel.
- Zayn - utánozom őt le, de megakadok a sóhajban ahogy a bordám környékén ismét belém szűr valami.
- Öhm... - zavart a hangja. - Minden oké? Mármint... ez...
- Minden rendben - szűröm ki a fogaim között várva arra, hogy elmúljon a fájdalom.
- Egyedül vagy?
- Miért ne lennék?
- Mert nyögtél.
- Mi?! Nem! - vágom rá rögtön.
- Akkor jó - sóhajt fel újra. - Mármint... nem jó. De jó... úgy jó hogy... értesz, ugye?
- Ahha - adok neki menekülő utat a plafont bámulva.
- Fura vagy. Ezzel most basztathatnál, és nem teszed. Le akarsz rázni?
- Le - vallom be neki, hátha akkor lerakja és szitkozódhatok egy sor a rohadt bordám miatt.
- A faszt, nem jelentenéd ki így. Mi van?! - nyög fel keservesen én pedig elfintorodom. Ha megtudná, szarabb kedve lenne.
- Szimplán fáradt vagyok Zayn, hosszú napom volt és semminél nem vágyok jobban egy mély alvásra! - dörrenek rá, mintha kiakasztana a kérdezősködése.
- Jó oké - motyogja. - Szia - és ezzel kinyom. A telefont csak magam mellé rakom és lehunyom a szemeimet. Csak ne tudja meg... ez még pont beleesik az idei hónap turnéjába. Kicsivel túllóg. De semmi extra. Meglesz ez.


Kukucs. Sajnálom. A téli szünet ígérem jobb lesz.

4 megjegyzés:

  1. Sziaaaa Des!
    Ôhô...ez így nagyon kêsz...ez...
    Des, kicsinalsz minket az az őket de altaluk munket is...
    Nem baj...én élvezem:D

    Oke hogy a baj csostul jon...de
    'Tegnap Khalid, meg a manipulálos-dolgokra ráébredős-koncertezős sokk' 'mameg, a meg nentettem egy eletet ugy hogy majdnem kinyiffantottam magam...es eltitkolom Zayn elott sokk'??
    Ez kész...fergeteges vagy Des!

    Zoe orulik hogy el a csavo, oeulok hogy viszonylag a mostanit konnyebben megusztad de ugye tisztaba vagy velw hogy ha Zayn ezt megtudja...miutan megbizinyosidott rola hogy igen tenyleg eleg jol vagy lecsavarja a fejed? :)
    Ha elobb tudja meg minthogy a turne veget erne...tuti haza nwgy...ha meg nem elobb tudja meg..akkor meg duola csavarast kapsz sot triplat mert a masodik hettol tuti szabalyt szegst es nem pihensz....
    Orulok, hogy Khalid jol van...az a zsigermirigy keveset kapott...
    Helena..de imadlak :)
    Danny...neked mar nem is mondok semmit ugy is tudod :D
    Egyebkent visszaterve hizzad Zoe mist hogy beszelt veled Zaxn zgy is kinyomozza hogy miert voltal olyan fura kicsit esetleg majd vivodik magaba, hogy hat tenyleg da mondrad hogy igaza van leakarod razni...esetleg majd ezen gondolkodik kicsit...hogy tenyleg azeet voltal olyan amilyen de szerintem ra fog jonni hogy az elso megerzesei jok volzak -nem nem a masik csavis- hanem hogy valami nem stimmel es szerintem kifogja dwriteni korbe kerdi Dannyt at ikreket..Helenat...esetleg felhivja Albust...hatha valamelykuk segit :)
    Jaj igen Albus o is nagyon jo fej :)

    Imááádtam, veszett jô volt!
    Nagyon szepen koszonom, hogy ezt a reszt is olvashattam!
    Imadlak ám <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs! Te szereted a szenvedést életem:D
      Köszönöm szépen!^^
      Zaynt úgy ismered, mint aki lecsavarná a fejét? Hm hmmm.
      Gondoltam hogy Khalid nem maradhat megemlítés nélkül számodra:D Még mindig úgy érzem, te Khalidhoz mást is kötsz... hmm hmm... :D
      Imádás van! <3

      Törlés
  2. Végre rész :) Annyira örülök.
    Komolyan ez a Zayn... Nem igaz, hogy ő dughatott meg valószínüleg dug is mással, de ha Zoéról van szó, akkor ő legyen apáca. Megérdemelné ha tényleg jönne végre egy srác Zoé életébe.
    Nagyon várom a következő részt.
    Imádás van! :) ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen... sajnálom:/ Mind ismerjük már Zoe és Zayn temperamentumát. :D
      Már fel is rakom a kövit. Imádás van! <3

      Törlés