138. Rész

x--- Zayn Malik ---x

December. Három hónap... három hónapja volt ez a szar.  Három hónap alatt volt kőkemény négy tárgyalás. És nem azért, mert az elsőn nem ítélték volna el azt a mocskot... Azért, mert Albus egyfolytában követelte, hogy több büntetést kapjon. Elvégre... gyilkossági kísérlet, erőszak... liliom tiprás... kamu személyi adatok, köztiszteletben álló személy ellen elkövetett bűntett... Még segítettem is Albusnak keresni a sok szart, amivel több időt kaphat az a pöcs. Így kapott tizenkilenc évet. Keveslem. És mikor ezt közöltem, Zoe majdnem elsírta magát. Azóta pedig úgy nézek rá, mintha valaki más lenne. Mármint... istenem tudom hogy ő milyen. Tudom, hogy ő túl jó. Azért nézek rá máshogy, mert olyan érzésem van hogy ő túl tiszta én pedig túlságosan mocskos. Mintha én a pokolból jönnék, ő meg a mennyből. Majdnem elsírta magát azért, mert tizenkilenc évet kapott valaki miatta. Holott neki annyi köze volt ehhez, hogy beindította valaki fantáziáját túlságosan is. Annyi az ő "hibája" hogy lélegzetelállítóan helyes. Lelkiismeret furdalása van neki, hogy az a.... az ennyi évet kapott. Majd közölte velem, hogy eltudta volna érni, hogy ne kapjon semmit, csak egy járókezelést a pszichiátrián. Lelkiismeret furdalása van, mert nem segített valakin. Azóta pedig nem értem, hogy lehet ilyen egy ember. Megakarta erőszakolni az a pöcs.... megverte őt, végig üldözte több emeleten át... és... segíteni akart neki. Most pedig mellettem ül a gépen és kifelé bámul a repülőből. Nekem elkezdődik a turném. Neki találkozója van. Wolverhamptonba megyünk... bár közel van Birminghamhez, sőt még Bradford is csak pár óra lenne... de neki is ott van találkozója. Nekem meg koncertem. Londonból pedig inkább repülővel jöttünk, mivel előtte három nappal volt az utolsó tárgyalás amitől továbbra is hangos a média. Illetve mert az utolsó pillanatig Khaliddal maradtunk... komolyan, mintha a gyerekünk lenne. És tényleg lelkiismeret furdalásom van, hogy rá kellett bíznunk Albusra. Zoe valami pszichológus, pszichiáteres találkozóra megy... fogalmam sincs. Ő bezsongott tőle, hogy meghívták. Én még mindig nemtudom mi a halálról beszél. De ha őt érdekli, akkor engem is. Szóval, ő okosodni megy sznobok közé, én pedig több ezer lánynak énekelni. Kezdek hozzászokni, hogy így megy az életünk. Eladta a rendelőt... szóval azzal végleg felhagyott. Én pedig csak félek, mi lesz utána a melója. Nem akarom, hogy pályahagyó legyen, mert túl sokat dolgozott ezért. Szereti... de fél. Még zenét is halkan hallgat már... és ez minden egyes pillanatban arra késztet, hogy szétverjek valamit. Látni, hogy csak az egyik fülest rakja be. Hogy megkér, hogy halkítsam le a zenét ami folyton szól a házba. Nem azzal van bajom, hogy nem ordíthat. Hanem hogy fél, ha hangos. Fél egy dologra koncentrálni... ez pedig széttép. Így inkább most is egy fülesen osztozom vele. Felnevet, rákapom a pillantásomat és látom, amint a telefonomon nézegeti a... fogalmam sincs mit.

- Ez mi? - hajolok közelebb hozzá.

- Ezért szeretem a rajongótokat - vigyorog rám az orrom alá dugva a telefont. Egy mosollyal tolóm hátrább a kezét, hogy lássam is miről beszél. "Kell ennél több?!" A szöveg alatt egy gif... rólam... Kétségkívül ideges vagyok, még a karfára is rászorítok az interjúban. Oh igen... itt is Zoeról kérdeztek. És a támadásáról. Egy szót szem szóltam. Ha megszólaltam volna, olyan káromkodás sorozat csúszott volna ki a számon, hogy az egész turné bevétele nem lett volna elég ahhoz, hogy fizessük a pereléseket. Illetve persze biztosan közöltem volna, hogy megölöm azt, aki a barátnőmhöz nyúl. Akkor meg ugye Zoe ölt volna meg.

- Felesleges tagadni, látszik abból ahogy rád nézek - közlőm vele egy fintorral.

- Csak találgatnak - nyújtja ki rám a nyelvét, én pedig felnevetek.

- Hogyne élet - hagyom rá. Tudják. Vannak akik komolyan holt biztosak bennünk. Azt hiszem biztosabbak, mint mi magunkban. Vannak akik nem tudják mit higgyenek. És vannak akik tagadják, miszerint ne legyenek a többiek gyerekesek. Azt hiszem... a legtöbb shipperünk zokogna, ha megtudná tényleg együtt vagyunk. Fejét a vállamra hajtja és nézegeti tovább a képeket rólam... tiszta hülye. A fanjaink csinálják ezt. Ő velem van... rám dől és inkább a telefonon néz engem. Elnevetem magam és csak átkarolom. Igazából szeret felkészülni minden pletykából magával kapcsolatban és velünk kapcsolatban is. Csak mert igazán sok újságíró megtalálja őt az utcán. Néhány kérdésre tömören válaszol, néhányat megválaszolatlanul hagy. De soha nem lepődik meg semmin. Zoe Fable ha egyszer meglepődik valamin, az lesz, mikor felfogja, hogy komolyan gondolok minden lánykérést amit hall tőlem.

x--- Zoe Fable ---x

- Ms. Fable - lép mellém egy idős férfi.

- Üdvözlőm - rázok vele rögtön kezet.

- Érdekes meglátások a vallásokkal kapcsolatban - fejével a színpad felé biccent. Előadást tartottam a vallások hasznáról. Nem vagyok vallásos, de a vallás maga hasznos. Amíg persze normális keretek között gyakorolják az emberek és maguknak. Nem kell másra ráerőltetni, vagy másért elítélni. Nem érdekel ki micsoda... de azért sokszor átsegít embereket nehéz időszakon. A pszichológia is jóval elfogadóbb a vallásokkal manapság, mint régebben.

- Köszönöm, érdekfeszítő előadás a depresszió növekedéséről - mosolygok vissza rá.

- Köszönöm - biccent nekem. - Elmúltam már ötven, és néha még mindig meglepődök néhány emberen. Kiskegyed is ilyen - tárja szét összekulcsolt kezeit. Imádom, hogy minden pszichiáter és pszichológus képes ilyen jól alkalmazni a testbeszédet.

- Fiatal vagyok, ennyi az egész - zavarba jövők, ha bókolnak... Márpedig ezen a konferencián én vagyok a legfiatalabb... szóval igen... egész este... kezdem gázul érezni magamat.

- Fiatal, kiemelkedő IQ-val és EQ-val... kedvesem, ne tagadjuk a tényeket - nevet rám.

- Van hova fejlődnöm még - vonom meg a vállaimat kivételesen a fekete szövetgatyám zsebébe dugva kezeimet. Úgy gondoltam ide valami normálisabb szerelés kell. A farmer nem lenne elég... más színt nem preferálok. Szóval maradtam egy fekete gatyánál, egy zöld ingnél... magassarkú. Azt hiszem ez bőven elég volt ide.

- Természetes. Mindannyiunknak van - pillant körbe a hatalmas teremben. Én itt beszélgetek, a mai egyik legnagyobb filozófussal, Zayn pedig éppen tovább éli azt az életét, ahol ő a világ egyik leghíresebb embere. - Gondoljon csak bele Ms.Fable... - mutat körbe beállva mellém. - Nézzen végig mindenkin. A legtöbb ember híres professzor, pszichológus, pszichiáter, filozófus vagy tudom is én már mi - nevet fel. - Az emberiség nagy része, mégsem tud a mai eseményről. Tudja miért nem jönnek el sokan ide? - fordul ismét felém.

- Van jobb dolguk - mosolyodom el. Nekem például jobb dolog lenne Zayn koncertjén lenni. Vagy Khaliddal lenni... a haverjaimmal inni. De azért valljuk be... rohadtul imádom ezt itt és most.

- Majdnem - nevet fel. - Viszont, az összes ember, aki itt van... összességében úgy négyszer érünk annyival többet, mint maga az elnök - lepillant rám egy szerény mosollyal. - Ha ide jönne, egy csapat terrorista, és elvinnének innen mindenkit... a világ fellázadna és kitörne akár a harmadik világháború is. Egyszerű... itt fontos emberek vannak. Azok a fontos emberek, akik nem a politikai életben játszanak nagyobb szerepet. A rendezvény ezért nincs felfújva, és ezért nem jönnek sokan - ismét beáll elém, én pedig egyszerűen elnevetem magam.

- Maga szerint... ezt a biztonságot át lehetne törni? - kérdem oldalra biccentve a fejem. - Tudja, lefogadom, hogy az egyik barátom percenként kap jelentést rólam, hogy kivel beszélgetek - intek az egyik rendőr felé, majd egy kamerára. - Itt mindenkinek nagy a befolyása az életre. Itt mindenkinek megvan az ismeretségi köre. Többeknek mind a két részről - mosolygok rá haloványan. Rendőrség vagy maffia... sok különbséget néha nem is látok. 

- Nem feltétlen azt mondtam, hogy könnyen menne hogy elvigyenek innen mindenkit - nevet fel harsányan. - Filozófus vagyok, ilyen tényeket átugrunk néha - vigyorog rám.

- Pszichológus vagyok, mindent figyelembe veszek - apró visszavágás egy hatalmas embernek... azt hiszem Zayn ezt hívna annak, hogy túl bátornak érzem magam.

- Elképesztő mit tud művelni a hanglejtéseivel - csóválja meg a fejét.

- Hello - lép mellénk ismét egy másik férfi. Egy harmad arányban vannak itt nők. Ha nem kevesebb...

- Üdv - biccentek neki. Thomas. Pszichiáter, de pályahagyóként egyszerűen mindenes lett. Vagyis média arc, aki véleményt nyílvánit a "közösségünk" nevében.

- Hello, éppen azt fejtem ki, micsoda tehetsége van a hölgynek a hangsúlyokhoz. Majdnem akkora mint neked Tom - cinkos mosolyt villantanak.

- Az irónia és szarkazmus művészete megköveteli - vigyorog rám a pezsgős pohara mögül.

- Néha mindegy mekkora erőfeszítést tesz bele az ember, nem fogják fel - fintorgóm rájuk, én inkább egy sima pohár vizet elvéve a pincértől.

- Köthető egy bizonyos IQ szinthez - biccenti meg felém a poharát Thomas mint aki egyet ért. - Az érveléseid elég szépen helytállóak voltak. A vallás téma necces... - ingatja meg a fejét.

- A vallás téma az egyetlen téma amiben nem lehet nyerni - soha nem fogod tudni, kinek van igaza... teljes mértékben sajnos nem. - A retorika órák tanítottak egy s mást - nevetek fel. Kellettek a kreditek, és hasznos óra volt.

- Ének órát nem vett? - Értetlenül pillantok Edward felé...

- Nem - igyekszem visszafogni a megrökönyödést. Mi? Thomas felnevet...

- Az énekléssel együtt fejlődik a hangszín - kezdi el magyarázni. - Ez a beszédben is észrevehető. Jó pár közszereplő vesz emiatt énekórákat. Kifejezőbb lesz a beszéd - lerakja a kiürült poharát a tálcára... és épp hogy nem borul le róla. Szerencsétlen pincérek. - Én magam is jártam pár hónapig - vallja be egy kínos mosollyal. - Gondolja át Ms.Fable... a testbeszéde tökéletes, a hanglejtése is jó - jó... de nem tökéletes.

- Átgondolom - hagyom rájuk míg ajkaimhoz emelem a hideg vizet. Koravén vagyok, hogy ilyen helyen vagyok? Néha úgy érzem, én rossz helyen vagyok annak ellenére, hogy élvezem. Egy korombeli az "élni akarom az életemet" úgy képzeli el, mint amit Zayn csinál. Nem azt, mint amit én. Lehet komolyan koravén vagyok... - Ha megbocsátanak az urak - villantok feléjük egy ellenállhatatlan mosolyt és elsurranok tőlük a mosdók irányába. Megköszönöm egy pincérnek, hogy lerakhatom a poharamat és már sietek is tovább. Megkönnyebbülten nyítok be a női mosdóba. Senki nincs itt bent. Neki támaszkodók a kézmosó pultnak. Szemeimet lehunyva élvezem a csendet pár percig. Végül erőt veszek magamon és megfordulok. Ráfintorgóm a tükörképemre. Megigazítom a hajamat kissé. Közelebb hajolok a tükörhöz,hogy megnézzem a sebet az ajkamon és a szemöldökömnél. A kézszárító beindul én pedig megugrok. Látom a tükörképem, ahogy elsápadok... a rémült tekintetemet... érzem a zubogó véremet és a visszhangzó szívdobbanásaimat.

Egy kibaszott kézszárító...


Kukucs! Sálálá... yapp, nem tudom mit írjak ide, de szeretlek titeket. Nagyon.