2016. november 1., kedd

129. Rész

Élesen szívom be a levegőt, kezemet a dögcédula köré csavarom, ami a nyakamban lóg. Körbefordulok újra.
- Nos? - pillant felém a nő.
- Elég jó - motyogom kipillantva az ablakon. Belátom egész Londont.
- Akár már ma elkezdhet benne rendezkedni - mosolyog rám.
- Én támogatom - vigyorog rám Albus. Nem tudom, hogy ő az ördög-e, vagy az angyal.
- Jó, ez jó lesz - sóhajtok fel megvonva a vállamat.
- Remek, akkor intézem a papírokat, rendben? - pillant fel pár lapból a nő, Albus bólint neki, ő pedig kisiet.
- Beleviszel a rosszba - motyogom neki.
- Az F.B.I. nem lehet rossz - horkan fel sértetten míg az ablakok elé áll. Az egész fal ablakból van... azt meg kell hagyni, hogy csodálatosan fest.
- Nem vállalom sokáig - közlőm vele. Úgy érzem ezt muszáj elmondanom neki. - Csak amíg meg nem találom a saját betegeim körét - addig muszáj.
- Tudom - vonja meg a vállát. - De kihasználom, hogy nincs még beteg listád - szomorú mosolyt villant rám. Albus Londonban főnök. Két ügy miatt maradt ott, a Harvard közelében. És ellenőrzést tartott. Kapott egy állás ajánlatot ott. Viszont ő igényt tart rám. Sőt, Khalidra is. Szóval maradt Londonban, és segít nekem. Zayn nem veszekedett velem. Csendben tűrte a döntéseim következményét mint mindenki más körülöttem. Egy hónap. Kicsivel több... ennyi kellett, hogy eladjuk az ottani házat, átköltözzünk és vegyünk itt egyet. Illetve, hogy ledumáljam a munka részét vele, és Albussal is. Egyszerű alkalmassági vizsgálatokat fogok csinálni, míg megnyitom a rendelőmet, mint magán praxist. Zayn nem menne bele másba. És ez volt az egyetlen, amit tőlem kért. Én pedig tökéletes aranyközépútnak találom ezt.
- Nem hibáztatlak, a helyedben én is ezt tenném - sötét van... már rég beesteledett. Zayn valahol, valamelyik stúdióban albumozik. Nemsokára éjfél, én viszont most tudtam erre időt szakítani. Az F.B.I. állja a költségeimet, lévén, leginkább nekik fogok dolgozni. Egy darabig...
- Alá írják? - toppan közénk a nő. Albus rögtön oda lép... én még nézem a Temzét. London elképesztő... bár elég zajos és zsúfolt. De eltereli a gondolataimat. Fejemet lehajtom apura gondolva, és inkább a papírt kezdem átolvasni. De a sorok nem maradnak meg a fejemben, hiába olvasom át hatodjára is... csak aláfirkantom a nevemet. Kifelé sétálok, Albus mögöttem, lazán ülök be mellé a kocsiba és hajtom a fejemet a támlára.
- Hova? - pillant felém, míg elindul.
- Öhm... - oké... fáradt vagyok. De Zayn mondta, hogy nyugodtan ugorjak be hozzá, és hazamegyünk együtt. Nem láttam ma még... - Ide - nyomom elé a telefonomat. Megírta a címet, a nevet... de nincs erőm már megjegyezni.
- Rendben - vonja meg a vállát, míg elkanyarodik. - Hogy tetszik London? - röpke pillantással szentel meg.
- Az alatt az egy hét alatt, mióta itt vagyok? Zajos, zsúfolt, piszkos, este mocsok szép - vonom meg a vállamat.
- Hát igen, London ilyen - nevet fel. Olyan rekedtes a hangja... Albusban van némi törtetés afelé, hogy pótolja apát. Egyszerűen figyel rám, és véd. Mindentől... Még a lakásnak is utána nézett, amit megvettünk Zaynnal. Végre felesben. Apu házát eladtuk... a kocsiját is.
- Köszi - szállok ki rögtön. - Holnap hívj - kötöm a lelkére.
- Fuvart is szolgáltatok neked - röhög rám, bevágom a kocsiajtót, ő pedig elhajt. Összehúzom magamon a pulcsit és belépek a stúdió ajtaján.
- Hello - köszönők rá a nőre a portán. - Öhm... a One Direction merre felé van? - kérdem meg őt kissé zavarban. Ez gáz...
- Menj, mielőtt hívom a biztonságiakat csillagom - pillant rám a szemüvege mögül. Jaj de jó...
- Ah istenem... - nyögők fel míg előveszem a telefonomat.
- Komolyan édes, engem nem érdekel ki vagy te itt, ha most ez a duma jön. Felőlem hívhatod az elnököt is - imádom a lekezelő stílust amit magától értetődően kapok. Azért én hívni kezdem Zaynt. Ha nem is az elnököt...
- Imádom, hogy elfejtesz leszólni - kezdek bele. - Folyton - teszem hozzá szem forgatva.
- Futok érted! - nevet fel, és már le is rakja. Telefonomat vissza csúsztatom a gatyám zsebébe.
- Elnézést, elhiszem hogy örült rajongónak nézek ki - motyogom oda a nőnek, aki nagyon pillantgat a biztonsági őr felé.
- Hát csillagom, egyik húga sem vagy. Barátnőjük meg nincs szóval...
- Gratulálok a pénzösszeghez amit kapni fog - fintorodom el. Mindenki lefizetnek, minden fájdalom nélkül csak hogy titkoljanak sok mindent. Mint például Zayn engem. Amit csak én akarok, Zayn nem. Ő inkább felvállalna, erre már rájöttem. Én viszont félek... ő olyan híres lett. Nem is értem hogyan, olyan nehéz felfognom, hogy Zayn... az. Mármint, tudom hogy az. De nekem ő a barátom, a srác, akivel este röhögők, aki nekem esik még nyilvánosan is. Nem pedig egy srác, egy bandából, ami híres. Ilyenkor megértem, hogy ő sem érti a felhajtást maga körül.
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom - kezdi el hadarni mikor futva megérkezik. - Sajnálom - tarol el míg a karjaiba zár.
- Te fasz - közlőm hozzá bújva, de nevetve.
- Mizu? - kérdi lepillantva rám míg ajkaimra nyom egy puszit.
- Öhm... - a nő hangjára Zayn oldalra pillant.
- Egy perc - vigyorog a nőre míg előveszi a telefonját. És amikor ő elrakja, a nőé megszólal.
- Régen is kikészültem ettől - fintorodom el, míg megfogja a kezemet és maga után kezd húzni.
- Mitől? - néz le rám értetlenül.
- Hogy túl nagy a hatalmad - forgatom meg a szemem.
- Ahha... milyen napod volt? - nevet rám.
- Fárasztó, de találtam a rendelőnek egy helyet - vonom meg a vállamat.
- És jó? - magához húz.
- Ühüm - mosolygok fel rá. Ő körbe néz a kihalt folyóson és megáll. - Hm? - nézek fel rá értetlenül.
- Hiányoztál - nyom oda a falhoz, most pedig én nézek körbe a folyóson.
- Zayn... - kezdem halkan. Tudom mit akar... és nem tudom, hogy akarom-e ennyire nyilvános helyen. Persze a köszöntése is eléggé nyilvános volt... de mégis. Nem igazán hatom meg őt, lejjebb hajol. Az ellenkezési szándékaim megszűnnek ahogy megérzem a nyelvét. Nem láttam őt egész nap. Hiányzott... kezei fenekemre siklanak míg én átkarolom a nyakát. Elmosolyodik míg belemarkol a fenekembe. Én pedig rajta mosolyodom el... tiszta hülye. - Hülye vagy - osztom meg vele hátrább hajolva.
- Néha muszáj megfognom azt, ami az enyém - féloldalas mosolya és kijelentése miatt egyszerűen felröhög.
- Barom - lökőm el magamtól ő pedig könnyedén lép vissza elém.
- Na... - húz magához a csípőmnél fogva.
- Neked nem kéne visszamenni és énekelgetni? - szemöldökömet kérdőn vonom fel.
- Ehh... - vonja meg a vállát. - Jobban érdekelsz - alsó ajkamba harap... kicsit sem kedvesen.
- Érzem - motyogom ajkaira.
- Könnyen beadod a derekad - gyorsan csókol meg és mélyen. Én pedig ugyan ilyen gyorsan tolóm el magamtól.
- Te pedig könnyen baszod el az egészet, egy mondattal - mosolygok rá.
- Imádsz - forgatja meg a szemét. Lábujjhegyre állva nyomok puszit az ajkira. És ahogy visszahuppanok ő követ engem.
- Nem e... - közölném vele, hogy nem lesmárolni akartam volna. Ő viszont megteszi helyettem. Derekamnál úgy hoz magához, hogy szerintem lassan már csak ő tart. Keze a hajamba túr... a légzésem zavaros lesz. És most ő enged el.
- Még pár sort kell felénekelnem, és mehetünk haza - hadarja el nekem, míg behúz valami ajtón, amin az van kiírva, hogy kussolnunk kéne, sőt... be se menni.
- Hello - vigyorognak rám a srácok.
- Kukucs - mosolygok rájuk. Rég láttam őket. - Mizus? - huppanok le Louis mellé a kanapéra.
- Álmos vagyok - fintorog rám.
- Mindenki - dörzsöli meg a szemeit Liam. Harry szerintem már be is aludt. Niall pedig egy üvegfal mögött énekli a sorokat.
- Uhh mit vesztek fel? - dőlök előre, belehallgatva a sorokba. Niall kilép, fáradtan néz rám én intek neki, és szerintem ekkor realizálja, hogy tényleg itt vagyok. Lustán int vissza, és lefekszik a földre. Oké... A többiek is furán méregetik, aztán a horkolás hangból ítélve, ő tényleg bealudt. Ha a többiek ennyire kivannak, akkor mivan Zaynnal? Lefőzte a kávét energiaitallal?! - Te betéptél? - kérdezek rá konkrétan Zaynnal.
- Nem - vonja meg a vállát. - Elintézhetem gyorsan? - kérdi meg a srácokat, akik csak intenek neki és ő belép oda, ahol eddig Niall volt. A srác a pult mögött biccent neki. Felénekel pár sort, majd közlik vele, hogy a solot is ha már ott van.
- Hey girl it's now or never, it's now or never
Hey kislány most vagy soha, most vagy soha

Don't over-think just let it go
Ne gondolt túl ezt, csak hagyd

And if we get together, yeah, get together
És ha összejövünk, igen összejövünk

Don't let the pictures leave your phone
Ne hagyd, hogy a képek elhagyják a telefonod - felröhögök a szövegen. Louis értetlenül pillant felém.
- Ez a szöveg, pont úgy hangzott, mintha megcsalna, és nem akarná, hogy csaj túl sokat gondoljon az egészbe, vagy hogy kiderüljön - osztom meg vele a gondolataimat. Zayn értetlenül néz rám, ahogy kilép onnan.
- Zoe... te nem hallottad a többi számot? - pillant fel rám Harry nyomott arccal.
- Nem - pillantok Zaynra bizonytalanul.
- Majd ha kijön az album - vonja meg a vállát míg a pulcsiját leakasztja.
- Zayn írta a java részüket, túl szerelmes, ami kapóra jön nekünk - motyogja a fülembe Liam.
- Mi? - nézek rá értetlenül.
- Majd meghallod őket - legyint le. - Ebbe alig segített valamit - Louis a fülke felé mutat, amibe Harry vonszolja be magát. De valahogy mégis felpörög, mikor énekelni kezd.
- Hagyjatok - mordul fel Zayn. - Őt is - figyelmezteti őket egy mosollyal.
- Milyen dalokat írtál te? - fordulok felé, ahogy felhúz a kanapéról.
- Dal? Valaki ír dalokat? - néz rám értetlenül míg konkrétan kilökdös a szobából.
- Te Zayn! - förmedek rá.
- Én nem írok dalokat! - rázza meg a fejét.
- A kicseszett bandádnak írsz dalokat! Milyen dalokat? - csapok a mellkasára, mire ő felkap a csípőmnél fogva és a vállára rak. - Javadd! Tegyél le! - szólok rá erélyesen.
- Milyen banda Zoe? Betéptél? - olyan hangosan nevet fel, hogy a falak visszaverik...
- Megverlek! - fenyegetem meg. Tudni akarom milyen dalok! - Híres vagy, ne baszakodj velem.
- Híres? Élet, minden rendben? - a hátát kezdem ütni, ő pedig a kocsinál rak le.
- Tudni akarom milyen dalok - makacsolom meg magam, a mellkasára bökve.
- Milyen dalok? - kérdi megtámaszkodva a fejem két oldalánál a kocsinak dőlve.
- Malik - morgom neki elvesztve minden türelmemet. - Milyen dalokat írtál te? Tudni akarom! Ne már - kérem őt nyüszőgve.
- Te nem szereted a romantikát. Tudod... nyálas faszfejség meg minden - közel hajol, ajkai beszédközben súrolják az enyémeket.
- De... én... - értetlenül nézek a szemeibe. Hogy lehet ilyen világos barna?!
- De te? - kérdez vissza türelmesen.
- Ne csináld ezt - kérem őt halkan.
- Mit? - elmosolyodik... a légzésem kapkodós lesz. A szemeimbe néz... nem tudom mit akarok jobban. Megtudni, hogy milyen dalokról volt szó, vagy inkább megcsókolni.
- Ne tereled el a figyelmem - motyogom halkan, de így is súrolják egymást az ajkaink. Megörülök.
- Én? Soha - olyan gonosz mosoly kerül az ajkaira, hogy megfontolom, megölöm itt a kocsi mellett.
- Milyen dalok? - kérdezek rá újra.
- Hangjegyek... szövegek... ezek ismétlése, tudod - apró puszi az ajkaimra.
- Pöcs vagy - hajolok közelebb hozzá mikor ő hátrább.
- Pöcs? - kérdez vissza.
- Baszki már! - csattanok rá. Felnevet, megfogom a pulcsiját és közelebb húzom. Én csókolom meg őt. Elmosolyodik, de az én gyomrom beleremeg. Annyira utálom, mikor ilyen. Jó... annyira nem. De mégis azért de. Felprésel a kocsira és felnyögők ahogy nyelve erősen masszírozza az enyémet.
- Nem szeretnénk haza menni? - kérdi meg elhúzódva, én pedig heves légzéssel csak bólogatni tudok. Beülök a kocsiba, ő pedig pár másodperc késéssel huppan mellém. A szívem még túl gyorsan dobog... jesszusom. Komolyan utálom, ha ezt csinálja. Főleg nyilvánosan! Megbeszéltük, hogy nem és... Kissé előre hajol, hogy elnézzen előttem az útra... én pedig realizálom, hogy rohadtul megint elterelte a figyelmem.
- Milyen dalok?! - csattanok fel, mire ő felröhög.
- Nézd, egy őz csorda jobbra - hangja monoton, jobbra nézek, emeletes házak... ezt a faszt! 
- Balra pedig egy ufo. Zayn! - csapom őt karon.
- Igen Zoe? - pillant felém egy piros lámpánál.
- Tudni akarom - kezdek hisztizni.
- Cica... megfog jönni? - fintorog rám.
- És akkor mi van ha megfog jönni?! Szállj le a menstruációs ciklusomról és válaszolj! - kezd nagyon felhúzni.
- Vegyünk csokit? - befogom törni az orrát... tutira megütöm. A kocsi tetejére hörgők, ő kuncog. Leparkol a házunknál... hátra dől az ülésben és felsóhajt. - Ha hallanád akármelyik másik számot belőle, megölnél, szóval nem - fordul felém.
- De mi?! Miért?! - annyira nem értem őt.
- Mert mi írtuk őket élet. Sőt... leginkább én. Nem tudom, csak könnyen megy ez a dal írás. És fiúbanda vagyunk, megvan mit várnak tőlünk. Tudod mit várnak egy fiúbandától! - csattan rám.
- Ja, legyen nyálas - vigyorgok rá.
- Hát baszki, én kurvára nyálas szövegeket írtam - tárja szét a karját. Fejemet kissé oldala döntöm... Zayn írta a dalok nagy részét, nyálas szöveggel szóval akkor... 
- De... csak úgy összességében a szerelmi csalódásokról és a szerelemről és a rejtett szex üzenetekkel, ugye? - mond, hogy nem. Mond hogy nem kettőnkből szedte az ihletett.
- Hát ami azt illeti rohadtul rólad fog szólni az album, szóval mit szólnál, ha ezen túl tennénk magunkat, és te maradnál a trash Metálnál, és a trapnél? - hadar...
- Te rólam írtál dalokat az albumodba?! - A hangom túl vékony... 
- Én csak írtam! Fasztudja! Nem tudom, honnan jöttek! Aztán elolvasták a többiek és el énekelték és Paul közölte, hogy ez kell... szóval ez lett... én... nem gondoltam bele! Nem nyílvánvaló az egész csak...
- Te szerelmes dalokat írtál rólam? - vigyorodom el.
- Ne kezd Fable! - emeli fel a karját.
- Te szerelmes dalokat írtál rólam! - nevetek rá.
- Tudtam - sóhajt fel lehunyva a szemeit. Én felröhögök... ő a fejét rázza. Aztán már a könnyem is kicsordul, annyira röhögök. Tipikusan az a pár voltunk, akik ha beszéltek egymással nyilvánosan, nem hitték el, hogy együtt vagyunk. Utálom a romantikát, de még Zayn sincs oda érte. Oké, hogy néha nyálasra sikerülünk, de igyekszünk arra, hogy normálisak maradjunk. Most pedig világhírnévre tett szert, és egy egész albumot írt nekem. Hát ez röhejes... - Hagyd már abba - löki meg a vállamat.
- Bocsi - nevetek rá megtörölve a szemeimet.
- Lányok ezrei fognak sírni csak azért, mert hallják - mutat rám. - És kétszer ennyi lány elhalálozna, ha neki írnék ilyeneket - rám mosolyog, én még mindig röhögök.
- Hagyd abba... ez már fáj - kérem őt a hasamat szorítva.
- Kikészülök tőled... persze hogy egy ilyen romantika gyűlölő picsát fogtam ki - sóhajt fel a kormányon dobolva.
- Oh ne már Zayn... ez cuki - simítok végig az arcán, de feltör belőlem a röhögés újra. - Szerelmes dalok... 
- Na jó, elég - száll ki a kocsiból, én pedig követem. Próbálom visszafogni a röhögést, de feltör belőlem random...
- Legalább... ilyen nagyon nyálas? Koreográfia is lesz hozzá? - pillantok fel rá, a liftben.
- Egyértelmű, a kezedet is így fogom megkérni - pillant le rám unottan.
- Ne utálj már... de valld be, ez ránk nézve poén - mutatok rá, majd magamra.
- Komolyan... akárki más zokogna, milyen édes vagyok - vigyorog rám.
- Ezért vagy velem, nem? - kérdem meg beállva elé.
- Hogy kiröhögj? - elfintorodik.
- Tudod, hogy imádlak - álluk lábujjhegyre, hogy elérjem az ajkait. Puszit nyomok rá... aztán újra, és újra és egészen addig, míg el nem mosolyodik. - És tudod, hogy én is titokban zokogni fogok rajtuk - suttogom neki, ő pedig felnevet. 
- Én pedig ott fogok állni melletted, felvenni videóra, és kiröhögni - figyelmeztet.
- Dehogyis - hördülök fel. - Te kifogod használni, hogy elolvadtam a romantikában és megdugsz - mosolygok rá, ő pedig olyan kegyetlenül veszélyes mosolyt küld felém, hogy a szívem félre ver.
- Van benne valami - ért velem egyet. - Lehet kéne szabályokat alkalmaznunk. Mondjuk, csak nyilvánosan hallgathatod meg a dalokat... tudod, mindig érdekelt milyen nyilvános helyen szexelni. - vonja meg a vállát, én pedig felnevetek. 
- Mert egy buli hely vécéje nem nyilvános - emlékeztetem őt.
- Van benne valami - nyúl az állam alá. - Akkor mondjuk közölném, hogy előtte fel kell venned azt a fekete szettet. Tudod... combfix meg minden - vigyorog rám.
- Kivételes eseményeken esetleg behódolok ennek - rázom meg a fejem. A lift ajtaja kinyitódik, ő megfogja a csípőmet és felemel. Dereka köré tekerem a lábamat és értetlenül pillantok le rá.
- Kárpótolnod kéne nem? Elvégre kiröhögtél... tudod a lelki fejlődésem meg ilyenek. Hogy fogok így beteljesedni? - kérdi hadarva, míg nagy nehezen bejut az ajtón. Zayn és én úgy érzem mániát érzünk a legfelső emeletek iránt.
- Írsz még pár romantikus számot, és máris jobb lesz - nyugtatom őt meg.
- Lehet a szexről kéne írnom - vigyorog rám.
- Azt hiszem abból is lenne honnan meríteni - nevetek rá míg végül inkább lerak, mivel Khalid ugrálni kezd. - Szia pajti - húzom magamhoz már négykézláb állva csak hogy jobban megtudjam szeretgetni. Ő vakkant egyet... a farkát csóválja és összevissza ugrál. Imádom őt! - Ugye te nem írtál titokba romantikus számokat amíg nem voltunk itthon? - kérdem meg őt vigyorogva.
- Na mostmár baszdmeg! - röhög rám Zayn lerúgva a cipőjét és leülve mellém.
- Kit? - kérdem felé pillantva.
- Zoe - mordul fel.
- Hmm?
- Jó - közli szárazon és már fel is húz a földről és tolni kezd egy ajtó felé.
- Nem pont így gondoltam, vagy legalábbis ilyen gyo...
- Leszarom - vigyorog rám míg lekapja a pólóját és bevágja a szoba ajtót.
- Oké - értek vele egyet a felsőtestét nézve.
- Nimfomániás vagy - nevet rám.
- Élvezed - mordulok rá, míg lehúzza rólam a pólót.
- Imádom - suttogja a köldökömbe én pedig felsóhajtok egy kipakolatlan dobozra pillantva. Imádom. 

2 megjegyzés:

  1. Heyho Des!
    Azta finoman piszkosan fehér felhoben jaro mindensegit neki!
    -kivancsi vagyok milyen is lesz Zoe munkaja...higy viselik majd egyutt tovabra is a dolgokat
    -en is orulok a koltozesnek
    -annak is jogy Albus ilyen jo fej
    -ejh az a nő a 'recepcional'...még pilkantgatott a biztonsagi felé :D
    -szintr magam elott lattam az arcat ahogy Zayn udvozolte Zoet es a no 'megkapta amit krll .'
    -oh a draga dolgos álmos hapsik
    Jokat mullattam rajtuk
    -de amit Zoeek lemuveltek...na azon szakadtam anyira dilinyosok anyira osszeillenek-a nagyi is megmondta-es en ugy imadom oket

    Koszonon szépen, higy ezt a reszt is olvashattam!
    Imádtam!
    Imádás van! <3

    VálaszTörlés
  2. Halni
    Nagyon nagyon varom a kovit 😍😍😍 ... imadom hogy ilyen sokszor van resz... 💓💓💓💓 mondjuk en perverz vagyok nekem hianyoznak a mocskos reszek is 😟😉😉 ... varom a kovit
    Szeri van!!

    VálaszTörlés