2016. október 29., szombat

126. Rész

Fáradtan fordulok át a másik oldalamra. Az ajtóm kinyílik, értetlenül nézek fel. Anyámék háza... Khalid és Zayn nélkül. Zayn Londonban van, lemezt vesz fel. Tegnap volt a diplomaosztó. Lilithé. Este dolgoztam az őrsön Albusnak... ma anyu dolgozik. Lilith beiratkozáson van. Nancynek vendégei vannak egész napra. Anya pasija dolgozik... homályosan látok, pislogok ismét... ki jött haza? Meglátom anyámat, a két nővéremet. A piros szemeket... felülök. Hirtelen. Beleszédülök... mi a baj? Baj van. Érzem, hogy baj van. Üvölt belőlük.
- Mi az? - kérdem hadarva, az agyam nehezen fogja fel, hogy nem álom. Kásásan beszélek. A kezem zsibbad, egész eddig azon aludtam... meg se mozdultam álmomban. Kettőkor estem haza. Bár már hajnali egykor végeztem. De csak ültem a lépcsőn, bámultam a holdat és... rossz érzésem volt. Majd hajnali kettőkor bejöttem, és bezuhantam az ágyba.
- Apu - Nancy hangja elcsuklik. Kórház... apa kórházban van. Apa legyen kórházban... apunak kórházban kell lennie.
- Meghalt kicsim - motyogja nekem anyu, míg a nővéreim egyszerűen elkezdenek zokogni. És látva őket, nem tudom hányadszorra állnak neki. Meghalt. Meghalt. Meghalt. Apa meghalt. Meghalt Kicsim. Meghalt. Apám meghalt. Meghalt. Meghalt, meghalt, meghalt, meghalt, meghalt, meghalt.
- Hogy? - hangom elcsuklik, minden álmosság eltűnik belőlem. Meghalt, meghalt, meghalt, meghalt, meghalt. Ivott? A pia? Sok pia... alkoholmérgezés?
- Tüdőembólia - ez most komoly?! Tüdőembólia... Óh te jó ég... ezért volt rosszul. Lehet komolyan beteg volt? Hajamba túrok, hátamat a falnak vetem, és értetlenül nézek rájuk. Anya megtörli a szemét, a lányok sírnak. Én pedig bámulok rájuk. Apa meghalt.
- De... - Li hangja elcsuklik. -... nem szenvedett - teszi hozzá. - Egyszerűen mintha elaludt volna - magyarázza meg. Rohadtul tudom mi az a tüdőembólia, ne magyarázza meg! Ha mindkét főtörzs artéria egyszerre záródik el, az azonnali halálhoz vezet... a tüdőembóliát meg lehet előzni. Az esetek egy harmadában sikerül!
- Mikor? - mikor halt meg? Mikor...
- Ma... a mamámék hívtak - magyarázza el egy szuszra Nancy. - De nem tudok még semmit sem! A picsába már! - felugrik az ágyról, és már ki is ront. Tovább meredek magam elé... Anya kimegy Nancyhez. Apu meghalt. Megdörzsölőm az arcom. Meghalt. Lilithre nézek. Ajkait lebiggyeszti, és ismét sírni kezd. Magamhoz húzom, szorosan. A torkomban a csomó nem enged nyelni sem. Remeg a kezem. Apu meghalt. Négy nap múlva itt a szülinapom. Két napja volt a diploma osztom. Apa meghalt. Értetlenül meredek a falra... nem bírom felfogni. Apa ma éjjel meghalt. Lilithen végigfut egy zokogás hullám újra. És annyira keservesen sír, hogy egyszerűen nem bírom tovább, és elsírom magam én is. Érzem, amint az első könnycseppem végig gödrül az egész arcomon, le az államra... de le is törlöm rögtön. Aztán felképel a tudat, hogy én Li miatt sírok. És nem feltétlen apámért. Elengedem őt mikor anyuék vissza jönnek.
- Átmegyünk Hagleybe, összeszedni az iratokat. Intézkedni kell - mondja szipogva.
- Kocsival? - kérdem meg felpattanva, máris öltözve.
- Brian - int ki az ajtó elé.
- Mehetünk - közlöm velük, magamhoz véve a telefonomat és a kulcsaimat. Meghalt apu. Brian villant rám egy szomorú tekintetet, míg beülök hátra. Ölemre szegezem a tekintetem... teljesen feketében vagyok. Szeretem a feketét... de most úgy érzem, idegen számomra. Most a gyász jelképe miatt van rajtam csak fekete.
- Reménykedtünk benne, hogy alszol - vallja be anyu.
- Későn értem haza - magyarázom meg.
- Csak mert Jay küldött neked egy üzenetet, de akkor még nem voltunk itt - ohh... telefonomat előkaparom a zsebemből és megnézem a "Részvétem" üzenetet. Remek. Apa meghalt... és már részvétet nyilvánítanak. Apu nincs többé. Nem fog nekem semmit sem mondani. Nem fog nekem gratulálni. Megölelni. Elvinni lőni... A kezem remeg... két combom közé zárom, és a tájat kezdem szemlélni. A szívem egyre gyorsabban dobog, míg a háza felé közeledünk. Cuccaim vannak még anyunál... apunál. És a közös lakásunkon is Zaynnal. Három helyen élek egyszerre. És úgy érzem... most mindennek vége.
Tudom a gyász menetét. És féltenek minket a tanárok ettől. Hogy fogalmak és átlagos menetek közé szorítjuk azokat, amik történnek velünk. Attól félnek hogy tudjuk kezelni. A halál természetes. De... ez túl gyors volt. Apa nincs többé. Én veszekedtem vele, nem hívtam fel... édes istenem... utoljára kinyomtam őt anélkül, hogy azt mondtam volna neki, szeretem. Nem bírok gondolkozni... túl sok gondolatom van egyszerre.
Zayn... fel akarom hívni Zaynt. De nem úgy, hogy mindenki hallja. Az ő hangjától tuti összetörök. Azt pedig most nem igazán engedhetem meg magamnak. Tombolnom kéne... tizenhat évesen elvesztettem aput. Tizenhat vagyok, és apa meghalt. Ez kurvára nem igazság. Ez így rohadtul nincs rendben! Lábam idegesen kezd járni. A szemem megtelik könnyel. Ott kellett volna lennie a diploma osztómon, mellettem kéne állnia, felhívnia... elvinni lőni... beszélnünk kéne. Fel akarom őt hívni. Neki kell majd az oltárhoz kísérnie. Azt kéne mondania, büszke rám! Nem... nem szabadna ennek történnie. Nem halhat meg. Nem hagyhat itt. Vigyáznia kell rám. Meghalt apa... Kipattanok a kocsiból...
- Telefonálnom kell - hadarom el nekik, remegő kezekkel keresgélve a névjegyeket. És már hívom is Zaynt. Szükségem van rá. Muszáj... nem bírom nélküle. Csörög... egyet... kettőt... aztán felveszi.
- Élet... rohadt korán van - morogja, én pedig azt sem tudom igazából hány óra... és most nézem meg először. Reggel hét sincs még.
- Javadd... - hangom elcsuklik...
- Zoe? - hangja rekedtesből rögtön átvált éberre.
- Javadd... - nem bírom hangosan kimondani. Szaggatottan fújom ki a levegőt, a hajamba túrok. Össze kéne szednem magam, és csak elhadarni.
- Hey élet... mi a baj? - olyan gyorsan hadar. Neki megy... én levegőt sem kapok.
- Apu... - hangom elcsuklik. - Zayn - nem megy... nem akarom kimondani. Ne akarják, hogy kimondjam. Fejben is hányinger kerülget tőle. Felnézek a volt ablakomra... apu házára...
- Zoe nyugodj meg, mi van apáddal?!
- Meghalt... - olyan halkan nyögőm ki neki, hogy félek, nem hallotta. Képtelen vagyok megismételni. Nem megy. - Én... - hangom elcsuklik... mély levegőt veszek, de csak szaggatottan megy. Én nekem ez nem megy. Én nem bírom ezt. Én nekem szűkségem van rá. Én haza akarok menni. Hozzá... Khalidhoz... a barátaimhoz.
- Oh te jó ég... Élet... sajnálom - megtépem a saját tincseimet. - Hogy... hogyan?
- Tüdőembólia, ma éjjel - igyekszem összeszedni magam. A remegő testrészeimet... a zakatoló szívemet... apu meghalt.
- Megyek, amint tudok megyek! - hadarja el rögtön.
- Kérlek... siess - fejemet lehajtom.
- Sietek, ígérem! Szeretlek Zoe - szipogva igyekszem elhitetni magammal, hogy erős vagyok.
- Én is téged. Most... most mennek kell, oké? - kérdem megtörölve a szememet. - De... ne hagyj ott semmi fontosat, oké? Ez ráér, már... úgyis mindegy. - Úgyis mindegy... halott... mit tudna csinálni Zayn?!
- Ne mondj ilyeneket, amint tudok ott vagyok - hallgatom pár másodpercig a szuszogását... aztán kinyomom. Zsebembe nyúlok... a ház kulcsaiért. Csak nekem van kulcsom ide. Bemegyek a lépcsőházba. Megnézem a hetedik lépcsőfokot... ki van ugorva. Ezt mindig apa és én szoktuk visszarugdosni. Olyan erősen rúgok rá, hogy elsőre visszacsusszan a helyére. Nem tördőm a pulzáló fájdalommal a talpamban... csak megyek tovább. Mintha a Holywellből érnék haza egy szar nap után. Be fogok kopogni... apa kinyitja és elsorolja mi a kaja, és megkérdezi milyen napom volt. Megállok az ajtó előtt, nézem a névtáblát. Frank Fable. Bekopogok... nem nyitok be, és nem nyitják ki... Kate... tapintatos vagyok. Utált engem, de apa vele volt. Apának megadom a tiszteletet. Kinyitja Kate... meglát és felzokog. Mögém néz, én pedig belépek mellette. Nancyvel összeborulva kezdenek el sírni. Én pedig nem lépek hozzájuk oda.
- Részvétem - néz rám Adam. Kate fia. Biccentek neki, belépek a konyhába. Fogaimat összeszorítom és a halotti bizonyítványt kezdem nézni. A halál időpontja... 1:23. A pultra rámarkolok. Én voltam az egyetlen az egész családól, aki fent volt akkor, amikor ő meghalt. Annyira éreztem, hogy valami nem jó. De... ne ez. Oh könyörgőm had kelljek már fel. Legyen ez egy szar vicc. Ma terveztem átjönni hozzá. Nem halhatott meg! Nem így... nem most...
- Én... arra keltem fel, hogy olyan csönd van. - Apu horkolt, brutálisan... - És nem lélegzett... és hívtam a mentőket, elkezdtem újraéleszteni... - Kate dadog... benézek a szobába. Azon az ágyon halt meg apám.
- Az ágyon? - nézek rá elkeseredetten.
- Igen és én... én...
- Kate... te nővér vagy - hangom elcsuklik. Miért ilyen ostoba?!
- Én elkezdtem az újraélesztést amíg a mentősök ide értek és... - az ágyon. Az ágyon... az ágyon... minden egyes szívmasszás amit leadott neki, semmit nem ért. Az ágy elvette minden erejét. Olyan mintha simogatta volna... ránézek... lehet, hogy még élhetne. Nézek rá... a nőre, aki elüldözött innen. Aki miatt apa megint inni kezdett. Aki mellett apa meghalt. Hátat fordítok nekik és a szobámba megyek. Lehuppanok az ágyra, nézem a tükörképem... nem mondom el neki. Nem mondom el neki, hogy elbaszta. Pszichológus vagyok. Embereken segítek... nem tehetem tönkre az életét. Ha megérdemelné sem... akkor sem tehetem. Nem ilyen vagyok. Ez ellen vagyok... soha nem teszek ilyet. Minden erőmmel beleütök az emeletes ágyba. Hangosat szól... de más nem szól érte. Meg sem említik mikor kisétálok a szobából.
- Hol vannak az íratok? - kérdi Nan megtörölve a szemét. Leszarom mit beszéltek ők Kateel. Hogy Kate milyen rosszul van, hogy összetört... elvesztette a pénz forrását. Én az apámat.
- Elkezdjük intézni a dolgokat - adom meg a magyarázatot Katenek mikor értetlenül néz ránk.
- Ott - mutat a számítógép felett lévő polcra. Nan rögtön megy, és intézkedik. Ez az élete, az intézkedés. Ő leköti magát ezzel. Szólnék neki, hogy nem lesz jobb... de nem teszem. Kiszed minden íratót...
- Máshol van még? - kérdi meg, mikor a földön elrendezgeti őket. Én pedig az "L" alakú kanapét nézem, ahol apa szokott ülni. Ahonnan mindig rám köszön, hogy szia cicamica, tökmag, törpe, manó, kicsim, picur... vagy megkérdezi mizus van... már nem kérdezi meg. Soha többé.
- Nincs máshol - vágja rá Kate.
- Ne - kérem őt halkan.
- Sehol máshol nincs írat - közli fejét rázva, ismét zokogva. Ránézek... és úgy érzem, egyre nehezebben fogom vissza magam.
- A szobában... jobb oldalt a felső polcon... tele van apa irataival - motyogom a nővéreimnek címezve. Én megyek előre, berontok a szobába, kinyitom a bizonyos polcot.. kiveszek két oszlopnyi íratót, és mindet belerakom a szatyrokba. Kettőt is megtöltök vele. Nan segít... Li segít. Kate zokogva nézi. Hazudott, hogy nincsenek íratok. Utálom ezt a nőt... mi értelme van az iratokat eltitkolni?! Mit kezdek azok nélkül?!
- Majd... kiköltözök - közli egy fél órányi irat pakolás után.
- Ráérsz... nyugodtan - simít  végig a karján Lilith. Katet nézem, ahogy ismét a nővérem karjaiba veti magát, és zokogni kezd. Zsebre dugom a kezeimet, a kényszer miatt, hogy megüssem. Apuval a pénze miatt volt. Utál minket. Ápolónő... apa elhitte, hogy ez felér az orvossal is. Gyógyszereket adott neki Kate. Ő mondta, mit szedjen. Bepillantok az íratok alatt lévő két cipődobozra, amiben a gyógyszerek vannak. Azt mind apa szedte... azért, mert Kate azt mondta, az jó lesz. Kihúzom az egyiket... elönt a harag, a doboz nélküli... levelekben összegumizott gyógyszer láttán. Ez a gyógyszer... ez semmire nem jó apának. Egy szem felétől is az ember olyan szinten beáll, hogy használhatatlan. Minek kéne apának ilyen gyógyszert szednie?! Visszacsúsztatom, feléjük nézek. Tisztában vagyok a gyógyszerekkel... plusz kredites óra az egyetemen, és sok drogos ismerős.
- Hívj, ha van valami - szólok rá. Akármi miatt is hívjon fel...
- Ti is - köti a szívünkre.
- Úgy lesz - biccent neki Li míg felém pillant. Aztán a dobozra. Fejem egy kicsit megrázom, majd az ajtó felé biccentek. - Menjünk, sok mindent el kell intéznünk még - sóhajt fel rekedtes hangszínen. Búcsúzásnál bár Kate végigölelget és zokogtat mindenkit, én csak bámulok rá. Gyűlölöm, hogy megjátssza magát. Kezemet magához húzza, tenyerembe ejti apa nyakláncát, a szívem pedig félre ver. Rácsukja a tenyerem, és zokogva a fiához bújik. A lánc égeti a bőrömet... apa soha... soha nem vette le. Még csak ránézni sem merek, az olyan valóságos lenne. Oda nyújtom Nancynek... nem bírom fogni. Gyenge vagyok... képtelen vagyok rá. Ő pedig csak meredten nézi. Elsőnek indulok meg lefelé... a kocsiba addig ülünk be, amíg az önkormányzatig megyünk. Én ismerem a járást, én megyek előre. És míg benyitok az ajtón, végig fut rajtam a gondolat, mennyire monoton módon végzek el mindent. Mennyire nem gondolkozok és mennyire tárgyilagosra fogom fel az egészet. Amennyire tudom... hiszen... apa meghalt. Nem akarok belegondolni semmibe. Most a legkönnyebb. Mindig úgy voltam vele, hogy a halál akkor a legkönnyebb amikor megtudod, hogy meghalt valaki. Az-az a pillant, amikor még legkisebb idő telt el azóta, hogy beszéltél vele. Amikor még nem tudod átgondolni, mennyi mindenből fog hiányozni az életedben. Egy hét múlva, már felhívnád... már hiányzik vele a beszélgetés. Már egyre valóságosabb lesz. És nekem telnek a perceim... és percről percre nehezebb.
- Jó napot - köszönök a nőre a portán. Jó nap...
- Édesapánk elhunyt ma éjjel, és be szeretnénk jelenteni - veszi át a szót Nancy. Be kell jelenteni az önkormányzaton. Ismerem a menetet Roll esetéből.
- Részvétem... folyosón végig, második ajtó balra - hadarja el felpillantva a gépből. Részvét... le se szarja senki. Előre megyek, apa pénztálcájában keresem a személyit, és mindent ami kellhet. Gyorsan igyekszem lerendezni az egészet... tárgyilagosan. A nő viszont egy óra alatt végez csak. Megkönnyebbülés, hogy vissza ülünk a kocsiba, mégis továbbra sem múlik az-az érzés a mellkasomban. Azt akarom, hogy tűnjön el onnan ez az érzés. Takarodjon a picsába... megdöglök tőle. Nem kapok levegőt miatta. Nancyhez megyünk. Mind annyian. Segítek kipakolni az iratokat,  bevinni... szétválogatni. Bankok szerint, évek szerint... túl sok van. Apa minden megtartott.
- Két évre visszamenőleg megszűnt mindent - sóhajt fel Nan hátra dőlve.
- A gépen kezdte tovább tárolni - fintorodom el...
- Az gáz - nyög fel Lilith.
- Az - értek vele egyet.
- Lévén, hogy apa info megszállott volt, valaki árulja már el, hogy lépünk be egyáltalán a gépbe? - nevet fel keservesen. - Nehéz lett volna szimplán meghalni, ugye? - kérdi a plafont bámulva. Nehéz lett volna nem meghalni?
- A gépet megoldom - vonom meg a vállam. Tanultam Lautól és Larrytől. De ha nem menne, lehívom őket, vagy átküldöm nekik.
- Minden egyes biztosítást felélt... nem tudom miből fogjuk kifizetni a temetést - motyogja anya. Miből fogjuk? Maximum én és a lányok. Senki más nem fog beleszállni...
- Nem hiszem el, hogy képes volt milliókat elinni - közli hitetlenül Nan míg ismét megnéz egy számlát, ami arról szól, hogy levett minden pénzt valamiről. Apu két év alatt csúszott le. Mindig is előre látó volt. Meghatalmazások is vannak az íratok között, előre aláírva... hogyha valami lenne vele, tudjunk intézkedni ezekkel a papírokkal. És most? Azt a több biztosítást is elbaszta, amit évekig fizetett. Minden tartalékát elitta. És nem a pénz érdekel... leszarom a pénzt... az örökséget. Zavar, hogy egy olyan ember, mint ő, eljutott idáig. Mindig előre gondolkodott, nagyon előre... és most mindent felélt, elvesztett és tönkre tett. A pia. Az alkohol így megtud változtatni valakit. Lehet ennyire fontos... Temetés. Képtelen leszek végig nézni én...
- Azt sem tudjuk, mit akarna - rázza meg a fejét Li.
- Nincs végrendelet - kontrázik rá Nan.
- Baszki dehogynem! - ugrik be rögtön a legnyilvánvalóbb. Ők pedig értetlenül néznek rám. - Azt akarta, hogy hamvasszuk, és repülőgépből szórjuk ki a hamvait... Katona volt! Ez túl egyértelmű... katonai temetést akart. A honvédség állja - édes istenem... annyira egyértelmű néha valami, hogy rá se eszmélünk.
- Fel kell hívni őket! - pattan fel rögtön Nancy.
- Elintézem - nyugtatom őt le, míg már csörgetem Albust. Ő leül, én felállok és kisétálok a kertbe.
- Hello kishölgy. Aiden mondta, hogy elképesztő lett a grafológiai elemzésed a vödrös ügyben ami...
- Albus - szakítom félbe őt egy nehéz sóhajjal. - Ma éjjel apám meghalt. Katona volt. Tudnál adni valami elérhető embert, akit ismersz? Honvédség és ilyenek, tudod - motyogom a hajamba túrva.
- Ohh basszus... sajnálom Zoe! Részvétem - mindenki ennyire megfog lepődni, és ennyi sajnálni fog?!
- Nem kell sajnálni - förmedek fel kissé erősen. - Bocs - kérek rögtön elnézést. Ők csak jót akarnak... a picsába is... honnan tudjam hogy kéne ezt kezelnem?! Gyerek vagyok...
- Semmi gond... felhívok pár embert. Nemsokára hív valaki. Van egy francia ismerősöm... rajta keresztül intézkedek, de franciául úgyis jól tudsz.
- Ja - hagyom rá gyorsan.
- Még valami amit tehetek érted? - nem sajnál... de segíteni akar, és ez most jó.
- Tudnál kiadni belső információt? - kérdem meg gyengéden.
- Attól függ mennyire belsőt - sóhajt fel előre félve. A rádióban robbantásról beszéltek Londonban. Az éjjel történt.
- Nem tudod, hogy lezárták-e a repülőteret Londonban? A robbantás miatt. - teszem hozzá.
- Lezárták. A merénylők így nem tudják elhagyni a helyet. Éppen átvizsgálnak mindenkit a reptéren és akik elhagyják a várost - nos, akkor ez annyira nem belsős titok, hogy ne mondhassa el.
- Mennyi esélyt látsz arra, hogy repülővel valaki onnan ide érjen? - kérdem meg őt a hajamba túrva.
- Zayn? Keveset. Semennyit. Kocsival tud menni - szeretem, hogy őszinte.
- Mekkora a sor... komolyan - őszinte... de nem akarom, hogy habozzon.
- Ne induljon el. Induljon holnap este tájéka fele. Akkor már kitisztulnak az utak, úgy ahogy - remek, kurvára remek.
- Köszönök, mindent - sóhajtok fel. El kell szívnom egy cigit. Szükségem van egy cigire.
- Semmiség, hívj ha kell valami. Akármi... akár egy beszélgetés is, oké Zoe? - imádom őt.
- Okés, szia - köszönök el tőle. Elhadar egy hellot, és kinyom. Fejemet hátra hajtóm és élesen szívom be a levegőt. Hideg van. Visszalépkedem a szobába, megszakítva az éppen szóban forgó témát.
- Nemsokára felhív egy ismerősöm ismerőse. Ő majd intézkedik. Csak a telefonra kell várni - rázom meg a kezemben a telót, hogy arra nézzenek, ne rám. Megfordulok... még telefonálnom kell.
- Hova mész? - szól utánam anyu.
- Elintézni pár dolgot - hanyagul csukom be magam mögött az ajtót... nem érdekelnek most. Segítenem kell rajtuk, de még nem megy. Zaynt hívom... újra. Ő pedig ismét túl hamar veszi fel.
- Én igyeke...
- Tudom. Beszéltem Albussal. Semmi gond. Két nap múlva elvileg tiszták lesznek az utak, ha gondolod - motyogom... nem akarom, hogy este vezessen, vagy csak szimplán, hogy este induljon el. És azt sem akarom már, hogy jöjjön. Nincs jogom elrángatni onnan.
- Oh baszki! - szisszen fel. - Ezt nem hiszem el, hogy pont most kell...
- Semmi gond - nyugtatom meg őt rögtön.
- Akkor is megyek, ahogy tudok, ígérem, jó? - szeretem őt.
- Ühüm - egyezek bele könnyedén.
- Hogy vagy? - olyan halkan kérdezi meg... sajnálom, hogy félt.
- Nem tudom - vallom be neki. - Nem igazán engedem gondolkodni magam.
- Egyszer muszáj lesz.
- Jobb később - azt hiszem... fogalmam sincs. - Albus egyik ismerőse majd elvileg felhív. Honvédség meg ilyenek... - annyira nem tudom, mit kéne neki mondanom. Azt tudom, miket kell csinálnom... megszervezni a temetést és...
- Élet... nem tarthatod magad. Nem vigasztalhatod a családodat. Tizenhat éves vagy baszki... tombolj, sírj és törj szét dolgokat! Nem neked kell megszervezni ezt az egészet, ez nem...
- Tudod, hogy de - olyan halkan beszélek, félek, hogy meghallják bentről.
- Ez nem...
- Zayn. Ki, ha nem én? - komolyan, ki csinálja meg mindezt ép ésszel, ha nem én? Nan nemsokára megint ki fog borulni. Li elakarja majd zárni magától ezt az egészet. Anyu veszekedne csak Jayyal emiatt. - Megoldom - nyugtatom meg.
- Van amit te sem bírsz Zoe.
- Megoldom - ismétlem el magamat újra.
- Szólj, ha segíteni kell... tényleg igyekszem oda érni minél előbb.
- Édes vagy - sóhajtok fel remegő hangon. Azt akarom, hogy átöleljen és kikapcsoljak.
- Természetes élet, szeretlek.
- Én is szeretlek - érzem, hogy megtelik könnyel a szemem. Nem vagyok az a típus, aki feltétlen meg akar házasodni. Vagy gyerekeket akar. Gyereket egyáltalán nem akarok. Házasodni sem igazán, nem látom értelmét. Csak egy papír, és gyűrű. De... baszki egyedül Zayn az, akivel eltudom képzelni, hogy azért kibírom vele életem végéig. És rohadtul zavar, hogy apa ezt nem fogja látni. Hogy nem fog elbeszélgetni vele többet, amolyan "Ha megbántod megöllek" stílusban. Ez az apukák dolga. Apa megtette vele de... ha esetleg komolyan megkérné a kezemet? A telefon sípolni kezd párszor, én pedig remegve veszek egy levegőt. - Le raknád? Hívnak.
- Persze, szia - és kinyom. Rögtön felveszem a telefont, míg besétálok. Kihangosítva rakom le az asztalra.
- Zoe Fable? - A francia akcentus olyan erős, hogy rögtön tudom, nem volt értelme kihangosítani, csak Li fogja érteni.
- Igen - válaszolok franciául mire egy megkönnyebbült sóhajt jön.
- Hála az égnek, hogy tud franciául. Más nyelven szenvedés lett volna. Először is, részvétem. Másodjára, hol élt, az elhunyt? - Az elhunyt...
- Hagley. Birminghem közelében - hátha nem tudja, hol van Hagley.
- Birminghamben van egy irodánk. Oda be kéne menni az iratokkal, az eredeti halotti bizonyítvánnyal. Hívatkozz Albusra vagy rám. Mr.Betranche - Lilithre pillantok, hogy megjegyezte-e, ő pedig gyorsan írni kezd. - Addig előre oda szólok, hogy érkeznek.
- Rendben - nem igazán tudok mi mást mondani.
- Az ottani kollégák mindenben a segítségükre lesznek, ha esetleg panasza lenne rájuk, vagy kérdése, akármiben a segítéségére állok. Csak hívjon bátran!
- Rendben, köszönöm szépen. Hello - nem tudom, hogyan kéne elköszönnöm tőle...
- Viszont hallásra - nos, ez is egy megoldás lett volna.
- Szóval...? - néz ránk értetlenül Nancy.
- Elintézzük a hivatalos papírokat, bemegyünk a honvédségi irodába, ott tájékoztatnak minket mindenről elvileg. Ha kérdésünk van, hívhatjuk őt. Előre oda szólt, hogy majd megyünk - hadarom el egy szuszra.
- Gondolom, akkor hajrá - áll fel Brian a székről. Én biccentek neki... hajrá.


Naponta részek a szünetben!

12 megjegyzés:

  1. Huuu ez most fäjt és fäj... szegeny csak ne roppanjon össze..
    Imädäs van és fantasztikus lett mint mindig..

    VálaszTörlés
  2. Uristenem szegeny Zoe es mindenki a csaladban...
    Rohadt jo resz lett csak igy tovabb mar varom a kovit:)❣

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, este fel is rakom. Imádás van! <3

      Törlés
  3. Szia Des!

    Na már most..Te Te tudod Te, hogy mekkora egy CSODA VAGY?!
    Ha nem akkor én most itt tájékoztatlak...ebben a világban ami nyomoroc-megszorva egy csipetnyi varázsal..TE IGAZI FÉNY VAGY! EGY LÁMPÁS! Nem a nagy betűvel nem kiabálok csak csak nyomatékosítok....
    A rész... szerintem ezzel el is mondtam,...., hogy kész vagyok....én szeretem a az ilyen részeket...befejezésekben is szeretem a szomorú befejezéseket...de ez ez kész...mi a valósághűség a ha nem ez?????
    DES...a hóban Te vagy a csillogó jégtükör...a világító toronyban a fény! Frenetikus amit itt alkotsz és mi/én a részesei lehetünk/lehetek...ez elképesztő!
    Én én...egyszerűen 'csak' köszönöm...nincsennek szavaim...

    -Zayn...tudom vannak akadájok de fusss..siess....maradj csendbe és zárd a karjaidba

    Des "naponta részek a szünetben" (?)
    Ez hűha..de jó... :) nagyon szépen köszönjük
    Én meg elfogok utazni...várom tényleg várom..., mert egy nagyon fontos személyhez utazom../utazunk ..legalább is számomra az....nem egyszzerű személy...Ő családtag...szaval tényleg várom...
    De,,hűűűű...azér az se lesz semmi amikor haza érek pár nap múlva és neki állhatok olvasni :D :D
    De, MINDENT KÖSZÖNÖK! ELKÉPESZTŐ VAGY!
    AZT A TEREMBURÁS MINDENSÉGIT NEKI....FRENETIKUS EGY NŐSZEMÉLY VAGY!
    IMÁDLAK ÁM! <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, igazán belepirultam a sorokba:D Ezekről a részekről majd a köviben tájékoztatok mindenkit. De egyékbéknt igen, részek lesznek mindennap mert ma jöttem rá, mennyit írtam és hát ja... :D Szóval mikor vissza érsz, nem tudom hány napra mész el, de szerintem igazán boldog leszel, hogy nem kellet napokat várnod:'D <3 Imádás van és nagyon köszönöm az ilyen komikat. Komolyan, elképesztő hogy van még olyan aki ilyen sokat ki tud fejteni a blogról. Hiszen azért már elértünk egy számot a részek terén:) Imádás van, tényleg! <3

      Törlés
    2. Csajszi..épp ez az, hogy minél tovább haladsz a részekben annál többet és többet lehet írni..hisz mindig bővebb..mindig "más a történés, a téma...a cselekmény..na most itt ismételtem magam semmi gáz"...szaval, hogy a viharba ne lehetne mindig többet és többet kifejteni..., hiszen mindig olyanokkal káprásztatsz el bennünket.., hogy csak kapkodom a fejem...és totál kész vagyok..mert én a kis papírgalacsin nem tudom két mondatban kifejteni...most is átjöttem gépre...mert hát ez így telefonon nem igazán lehet...úgy remegett a kezem..., hogy nem mertem neki állni telefonon kommentet írni.....
      Még én sem tudom hány napra megyek...ez álltalában közben derül ki, hogy meddig maradok :D
      Na befogtam..imádlak ám..
      Egyébként szerintem egy tiltást beállíthatnál simán rám..vissza jövök meglátom a csodákat....töltőre rakom a telefonom...és olvasok....összerakom a gondolataimat ...és itt kezdődik majd az ajaj..mert Te már tudod, hogy mivan akkor ha én gondolkozok :D :D
      (Egyébként a történetedet olvasva pont az jutott eszembe, hogy pont ahhoz a személyhez megyek aki velem volt ..egy bizonyos helyzetben...tudta "mit kell tenni" nem szólt semmit ...elvitt mászni..)
      Na szaval tiltás ? :D
      Na jó tényleg mentem...,de szaval jövök még :D :D
      Én úgy olvasnám a történetedet könyvben is! Komolyan...oké, hogy akkor névváltoztatás kéne...de annyira megállná a helyét a polcokon Sőt!!!!
      Első lenne rengeteg helyen! Na persze akkor már ilyen kis koszos disznó módjára többet akarnék...mert hát dedikálva kérném..:D
      Na jó tényleg húzok...még szerencse, hogy dolgom van...mi lenne, ha nem lenne ? :D
      <3

      Törlés
    3. Dehogy tiltalak... hülye nem vagyok:D De igazán köszönöm! Amúgy érezd ám jól magadat:) Én is szívesen olvasnám könyv formájában de ez lehetetlen:DD Imádás van!<3

      Törlés
  4. Ez most sokkolt. Olyan rossz, hogy meghalt és Úr Isten... Nem is nagyon tudok mit mondani. Az tuti, hogy még mindig ez a legjobb történet, amit olvasok. Nagyon nagyon várom a részeket és hogy mi fog történni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen...Köszönöm szépen:) Este hozom a kövit. Imádás van! <3

      Törlés
  5. Imadom az egeszet ugy ahogy van😍❤veled egyutt
    Nem gondolkoztal meg azon hogy elkuldod egy szerkesztosegnek hatha konyv lenne belole?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Gondolkoztam... sőt el is küldöm amint linkelsz nekem egy oldalt... vagy adsz egy e-mail címet hova kéne küldenem és nem kerülne fél millámba. Azonnal. :'DDD Azért nagyon kedves, tényleg:) Imádás van! <3

      Törlés