125. Rész

x--- Zayn Malik ---x

- Mindjárt szétbasz az ideg - alsó ajkamat harapdálom, míg nézem őket fent állva azon a hülye pódiumon. Hátul... és miért nem mehetek előre?! Mert híres vagyok. Hogy hagyhatom ki a diplomaosztóját? Hogy lehetek ekkora fasz?!

- Ugyan már - röhög rám Lauren.

- Komolyan - csóválom meg a fejem.

- Haver... - sóhajt fel nekidőlve a fának mellettünk. - Örül neki, hogy itt vagy. Ezt sem várná el. És tudod, hogy leszarja az egészet és csak haza akar menni veled dugni - vonja meg a vállát, mire vetek rá egy fenyegető pillantást. Csak, hogy szépen beszéljen... Legalábbis, ha Zoehoz kapcsolódó téma van éppen. - Ez az igazság - nevet rám halkan.

- Lényegtelen - fejemet a fába verem, míg a beszédek elhangzanak. Ő visszamondta a beszédet, pedig sokáig nyaggatták vele.

- Nem akarlak tovább stresszelni, isten látja lelkem... de pillants már a családja felé - fejével arra int, amerre vannak. Odanézek... nagy a tömeg. Li szinte egy helyben pattog... Neki is most lesz. Úgy... két nap múlva, emlékeim szerint. - Számold meg őket - folytatja tovább Li. Nan és a pasija. Az anyja. Az egyik nagyija és... felmordulok. Nem találkoztam még a családjával, kicsit később jöttem, hogy még inkább ne vegyenek észre. Így úgy beszéltük meg, hogy majd csak az étteremben futunk össze.

- Megölök valakit - mi a lófaszért nem lehet eljönni a lánya diplomaosztójára?! Mi fontosabb?! Mi lehet akárkinek is fontosabb Zoenál?!

- Ja - biccent nekem. - Nincs itt az apuka - keresztbe fonja a karjait. Ökölben a keze... mint nekem.

- A picsába már! - dörrenek fel és inkább a fa mögé megyek, hogy ne lássák a kiborulásomat. Miért kell elbaszni a diplomaosztóját? Lediplomázott! Hát nem értik, milyen rohadt nehéz volt ez neki?! Még tizenhét sincs és... Öklöm a fába száll. Szuszogva kerülöm meg a fát és dőlök neki, Zoet nézve tovább.

- Ja - ért velem egyet Lau.

- Még Danny-ek is itt vannak... haverok... az apja miért nincs? - tőle kérdezem, de jól tudom, hogy nem fog tudni rá válaszolni.

- Csak gondoltam figyelmeztetlek, hogy most akadj ki - fintora őszinte. Hát az enyém is. Danny-ek valahol a másik végén vannak a dolgoknak. Lévén, őket is ismerik miattam. Egyenként kezdik felhívni az embereket. Mindenki kezet ráz valami férfival. Megkapják a kis oklevelet és aztán beállnak ugyan abba a pózba, hogy lefényképezzék őket. Kezeimet tördelem idegességemben, holott nincs miért idegesnek lennem. Kivéve, hogy a barátnőm, aki nincs tizennyolc, megkapja éppen a diplomáját pszichológiából. Túl okos, hogy tartom én őt magam mellett tovább?

- Zoe Fable - alsó ajkamba harapok, míg fellépdel a lépcsőn. Kezet ráz a férfival, valamin felnevetnek mindketten. Elmosolyodom a nevetése láttán. Átnyújtják neki a diplomáját, majd megráznak előtte egy borítékot. Ő pedig elkerekedő szemekkel néz rájuk. Oh, kérlek, ne munka legyen... - Zoe Fable egy tehetséggondozó program keretein belül lépte át iskolánk kapuját. Bár fiatalon és gyorsan végezte el. Mégis tökéletes átlaggal. Ez már eleve megérdemel egy tapsot - a férfi mosolya hízelgő. Zoe toporog egy helyben, kínosan érzi magát. Tapsolok, még jó, hogy tapsolok. Elmosolyodom, mikor Danny-ek még üvölteni is kezdenek és fütyülni. A tömérdeknyi ember nem néz hátra, csak nevet rajtuk. Rajtunk... de ki ne jönne lázba Zoetól?! Addig jó, míg senki nem néz hátra. Helena az első sorban csápol szinte. - Így a Harvard büszkén és egyöntetűen szavazott arra, hogy ő kapja meg az idén végző, alapfokú oktatáson résztvevő évfolyamai közül a pénzdíjat - a borítékot átnyújtja neki. Szinte összeesek a megkönnyebbüléstől, hogy pénz jutalom, nem pedig munka. Zoe elpirulva veszi el és ráz kezet ismét pár emberrel, majd a mikrofon felé mutatnak, ő pedig felnyög. Végül oda sétálgat.

- Hát... gondolom köszönöm - vonja meg a vállát, míg hátra pillant megerősítésre várva, én pedig kissé felnevetek. Rám néz, elmosolyodik és lehajtja a fejét. - Nem szokásom értelmetlenül sokat beszélni, szóval csak mennék végre a diplomás fotós izéhez - mutat balra, ahol a kép elkészül mindenkiről. Most már mindenki nevet... annyira rohadtul imádom és olyan büszke vagyok rá! Annyira tipikusan Zoe! Odalépked, hajába túr. A férfi kissé jobbra tereli, hogy teljesen benne legyen a képbe, Zoe pedig úgy dönt, a megszokott túl unalmas neki, lévén ő terpeszbe beállva, szinte hátra dől. Egyik kezét felemeli, másikat maga előtt tartja. A diploma a szájában. Vigyorog, a haját fújja a szél. A vaku kattan, ő pedig nevetve leugrik a színpadról. Helenával olyan gyorsan ölelkeznek össze, hogy szerintem a diplomája máris gyűrött, ők pedig majdnem a földön kötnek ki.

- Rohadt szerencsés vagyok - vonom meg a vállam tehetetlenül. Újra belezúgtam Zoeba. Az irigység azért elönt, hogy a családját megtudja ölelni, engem viszont nem. De dob felém egy puszit, én pedig oldalra fordulva mosolyodom el... csak legyünk kettesbe végre. Utána még két diák kapja meg a diplomáját, aztán csoportképre hívnak mindenkit. Beállnak, Zoe előre, nézem a pódiumon állva, kissé szamárfüles diplomával, vigyorogva, kócosan a Helenával való ölelés után... Újabb kép. Aztán mondanak nekik valamit és bólogatva nevetnek. Rájövők, hogy most jön az a kép, ahol végül senki nem vesz semmit komolyan. Zoe talárját valaki felhúzza mellette, egy lány... ők röhögnek. Zoe lába kivillan... mi van alatta? A magassarkút látom, amitől összefut a nyál a számban, aztán csak a harisnyába bujtatott lábát látom. Oldalra pillant, diplomájával félig takarja az arcát, míg fejét a lány vállára hajtja. A csaj perverzen néz a lábára. A vaku villan, ők nevetve megölelik egymást. Bár fogalmam sincs, ki az a lány, nem csodálom. Zoe sok emberrel jóba van az egyetemen és azon kívül is. Csak ő azokat mutatja be, akik tényleg fontosak neki. Mint az ikrek és Helena. Végül jön a tapsvihar, további vakuk. Aztán Zoe az elsők között lép le. Vigyorogva közeledik felém a mozgolódó tömeg közepén. Kezeimet széttárom, ő futni kezd és konkrétan rám ugrik.

- Lediplomáztam! - nyomja a képembe, míg derekánál fogva tartom, és lábait körém csavarva tartja magát kicsit. Megszemlélem a Harvard hatalmas betűit, a szépen ráírt nevét, a pecsétet... a szamárfület a jobb oldalán. Összegyűrte a diplomáját...

- Hihetetlenül büszke vagyok rád - nevetek rá. - Mi is van rajtad amúgy, élet? - kezeimmel végig simítok a fekete anyagon.

- Ruha és magassarkú. Gondoltam ma nem leszek olyan lapos - vigyorog rám átkarolva a nyakamat.

- Soha nem vagy lapos szépség - fejemet a nyakába fúrom, aztán nem bírom ki, és kicsit megharapom.

- Szerintem rakd le - köszörüli meg a torkát Lau, én pedig hiszek neki, és óvatosan leengedem a lábaira. Furán áll rajta ez a kék ruha. Vagy talár. De komolyan, még ebben is szexi. A haja kissé göndör, én pedig már most úgy vagyok vele, hogy szexibb nem lehetne.

- Szeretlek - suttogom az ajkaira.

- Én is szeretlek - elvigyorodik, én puszit nyomok az ajkaira. Ő pedig megtépi az enyémet... így úgy érzem, elmélyíthetem az egészet. Magamhoz húzom a derekánál fogva...

- Filmesebben nem menne? - kiabál hozzánk egy női hang. Tippem szerint pedig vagy Nancy, vagy Lilith az. Hát, igazából tudom. Hátra döntöm, ő kissé felnyög. Megtartom, de ő a hajamba kapaszkodik meg ijedtében.

- Tartalak cica - motyogom neki. Ő elneveti magát míg felpillant rám. Annyira zöldek a szemei... annyira okos. Annyira szép. Visszahúzom, mielőtt mások előtt túl kínos lenne a szemezésünk.

- Menjünk, mielőtt nagy lesz a dugo - sóhajt fel az anyja, én pedig Dannyek felé nézek. Már ők is jönnek felénk.

- Három kocsiban elférünk, ugye? - kérdem feléjük pillantva.

- Viszem a részem - néz rám Brian. Még mindig utálom ezt a faszt.

- Siessetek már - kiabálok rá Dannyekre, ők viszont nem lesznek gyorsabbak. Danny megrántja a vállát, Zoe megmozdul a karom alatt. Lepillantok rá, látom félig felvont szemöldökét a nővéreinek címezve. Nan Brian felé fordul, Li beleharap az alsó ajkába. Oh ne.

- Oda kísérem őket a kocsihoz - nyom egy puszit az arcomra, majd meg is indul.

- Mi a gáz? - ér mellém Danny.

- Hogy a családja befér egy audiba - vakargatom meg a tarkom, míg én is elindulok az én kocsim felé. Zoe akaratos tud lenni. Például, hagyjunk ki egy filmes estét, és helyette menjek vezetni akkor is. Mellette hamar meglesz az embernek a jogsija. Bár... elvileg ez az egészséges. Mármint, hogy a párod tol előre, akkor is ha te azt hiszed nem menne.

- Mi? - néz rám értetlenül Xav.

- Két nővér, egy nővér pasi, egy nagyi, egy anyuka. Ez öt személy. - Osztom meg vele míg megtámaszkodom a fekete Range Rover oldalának.

- Az apja? - vonja fel a szemöldökét Danny.

- Szerintem most tudja meg - rázom meg a fejem.

- Ejh haver... ez cink - szisszen fel Ant.

- Nem mondod? Anyám naponta hívta kétszer, hogy annyira nagyon sajnálja, hogy nem tud eljönni, mert Donak is most van - forgatom meg a szemem. Emiatt is sokat veszekedtünk. Hogy miért nem ott vagyok, és miért itt. Azon megjelenhetek, ezen amúgy sem. Do viszont ragaszkodott hozzá. Ha neki lenne barátja, szeretné, ha az övén lenne ott. Míg anyu Zoetól kért bocsánatot, addig én Dotól. Viszont... gondolom az ajándéka majd célba ér. És úgyis három órája átvette már a diplomáját. Időeltolódások... kezdek észben tartani mindent.

- Oké, üljünk be, feldobjuk majd mi a kedvét - nyitja ki a hátsó ajtót Danny. Mind beülnek, aztán egy mély levegővétel után én is ráveszem magam. Végig simítok arcomon... a kormányra teszem a kezem, és bámulok magam elé.

- Azért... ez mégiscsak a diplomaosztója - motyogom magam elé.

- Lehet, hogy van valami jó indoka - Ant túl naiv.

- És tisztelettudó vagyok, de komolyan elbeszélgetnék már azzal az emberrel! - hangom mélyül egy oktávot, és igyekszem magam visszafogni. Zoe miatt. Csak miatta.

- Nem szép látvány kiütve - motyogja Xav. Hát igen... ő látta. Én élőben még nem. Látom a hosszú lépteit... hajába túr, körül sem néz az úton csak átjön. Dudálás... oda se fordul arra, hogy a kocsi satufékez. Felsóhajt... látom rajta, hogy összeszedi magát. Kinyitja az ajtót, és beszáll. Egy mosollyal. Őt nézem, ő engem. A többiek minket. Kezem a lábára csúszik, és erre a selyemszerű kék anyagra. Kérdőn felvonom a szemöldököm, a kamu mosolya eltűnik. Idegesen kezdi inkább bekötni magát, de az öv folyton beakad, az erős rántás miatt.

- Élet - kérem őt halkan.

- A kurva életbe már! - csattan fel végül kibassza az ajtót és kipattan a kocsiból. Idegesen nyúl vissza a doboz cigiért a műszerfalon. - Ne szálljatok ki! - szól ránk és már be is csapja az ajtót. Ami bár fáj a szívemnek, azért szarabb, hogy ő oda van.

- Talán nincs megfelelő indoka - javítja ki magát Ant.

- Oh a picsába - hajtom a fejemet a kormányra. - Ennek a napnak szupernek kéne lennie. Számára legalább tökéletesnek. Miért nehéz eljönnie? - A kormánynak nyögőm a bánatomat. Tudva, ő nem lát. Lévén a sötétített üveget szükségesnek láttam. Gyors és mély slukkokat szív. Pedig az anyja nem is tud róla, hogy cigizik. Egyedül Lilith tudja... senki más. Végül nyugodtabban vissza szál. Az övet megint megpróbálja, és ismét beakad. Felnyög és fejét az ülés támlájának hajtja.

- Szóval? - kérdezek rá nyíltan.

- Rosszul van. Beteg - hadarja el míg átnyúlok előtte, és bekötőm őt.

- Lehet, hogy tényleg be...

- Másnapos esetleg, vagy alkohol mérgezése van Xavier! - vág közbe idegesen. Én inkább elindítom a kocsit, és megindulok az étterem felé, amit teljesen kikölcsönöztem. Senki más nem lesz ott, csak mi. Viszont egy kis étteremről van szó.

- Bocs - motyogja hátulról.

- Én sajnálom - sóhajt fel tenyereibe temetve az arcát. - Lényegtelen az egész - motyogja kibámulva az ablakon. Szétverném az apját. Akármennyire is tiszteletlen vagyok... rohadtul nekiugranék. Ujjaim elfehérednek a kormányon, és csak akkor veszem észre, mikor Zoe apró keze a combomra csúszik. Lazítok magamon... kezemet az övére rakom. És nem is szándékozom elengedni. Inkább egy kézzel váltok és vezetek. Leparkolok az étterem előtt, a másik kocsi már itt van. - Nincs kedvem bemenni. Semmi kedvem ehhez - az ölébe bámul.

- Bemegyünk előre, oké? - kérdi Danny, és már száll is ki.

- Leakarom magamról szedni ezt a szart, szóval még szép, hogy előbb mentek be - nevet rájuk. Xav megenged felé egy perverz mosolyt, és már el is tűnnek az ajtó mögött. Ő lenyúl a lábaihoz, és igyekszik leszedni magáról ezt a hosszú szart. Én pedig segítek neki.

- Gyönyörű vagy - mosolygok rá, míg hátra dobom a talárt.

- Ahham - simít végig a ruháján. Mély zöld, és fekete. Magában az egész ruha fekete, de zöld minta van rajta. Sűrűn... élénk zöld, egyszerűen elképesztő. Háta szinte nincs is... melleit pedig leszorítja, de ettől csak olyan, mintha nagyobb lenne neki. Komolyan, mintha ki akarnának buggyanni a mély dekoltázsból. Körülbelül a derekáig feszül rajta, aztán simán lóg az anyag. És egyszerűen leteperném, itt és most a kocsiban. Aztán rájövök, hogy megtehetem. Felé hajolok. Megcsókolom, ő pedig rögtön reagál. Jobban felém fordul, végig simítok derekán. Átkarolom egyik kezemmel, míg szinte küzdők a nyelve ellen. Kezem elindul fel a combján, a ruha alján.

- Könyörgőm, mond, hogy nem cica - nyögök fel, mikor a kezem csatokhoz ér.

- Hát, gondoltam ne vesszen kárba - feleli elpirulva. Felvette a szülinapi ajándékomat... uramatyám komolyan?! Felgyűröm a szoknyáját, muszáj megnéznem. A fekete csupa csipke tanga láttán vissza kell fogjam magam, hogy ne tépjem le róla, már most. A combja tetejéig érő combfix... a csípőjén logó kis csipke csík, amihez hozzá van csatolva.

- Oh te jó ég... nekem erről még nem szabadna tudnom - suttogom kiszáradt torokkal.

- Ezzel egyet értek - nevet rám, míg felhúzza magunk közé a lábát és visszatol az ülésemre. Egy kibaszott tűsarkúval visszatól az ülésemre, és azt hiszi ezzel lehűt?

- Kész vagyok új rekordot felállítani - hangom könyörgősre sikerül. De még négykézláb is végig kúsznék neki az utcán, csak had tegyek vele akármit most.

- Tekintve, hogy már több mint... - a műszerfalon lévő órára pillant - hét perce kint vagyunk kettesben. Az a rekord sem lenne elég jó - mosolyog rám.

- Oh na ne csessz ki velem - nevetek rá felé hajolva ismét.

- Kicseszés ez mindkettőnknek, de be kéne menni - pillant az étterem felé.

- Be kéne menni - értek vele egyet végig simítva a csipkén.

- Este Zayn - hangja halk.

- Addig megőrülök - rázom meg a fejem.

- Szépfiú - tol el magától egy jelentőségteljes pillantással.

- Hm? - kérdem végig hordozva rajta a tekintetem újra.

- Menjünk be, jó? - mosolyog rám.

- Szorít a gatyám, ez kínos lesz - rázom meg a fejem visszahuppanva. Lepillant az ölemre, elpirul... Megdöglök érte.

- Szomorú - kuncog fel, míg kiszáll. Kilépek én is, átkarolom a derekát, és az ajtó felé lépkedünk, sietve. Lepillantok a lábaira... azt hiszem soha nem láttam még magassarkúban élőben. És most komoly gondokat okoz ez. Kinyitom neki az ajtót, és ő belép a kezem alatt. Majd én is, rögtön utána.

- Kukucs - köszön mindenkinek nevetve.

- Woah - rikkant fel az éles hang... kék haj. Helena. - Ez elképesztő csajszi!

- Ezzel egyet értek! - vágom rá rögtön.

- Te a húgom vagy? - vonja fel kérdőn a szemöldökét Lilith.

- Te szerencsés idióta - néznek rám az ikrek, én pedig elnevetem magam, a többiekkel együtt. Mármint... a franciául beszélő emberekkel.

- Tudom - biccentek nekik. Zoe elpirul és oda lejt az asztalhoz. Kihúzom neki a széket, ő megforgatja a szemét és felém pillant. - Persze, tudom - bólogatok neki hevesen. - Érett, független nő vagy - hagyom rá könnyedén, hogy elszenvedjen a székkel.

- Diplomával - szól utánam nevetve, míg én a mamája felé veszem az irányt.

- Azt hiszem még nem találkoztunk - mosolygok le rá. - A nevem Zain Javadd Malik és oda meg vissza vagyok a unokájáért - halkan osztom meg vele az információt, míg kezemet nyújtom neki, ő pedig óvatosan megrázza ahogy feláll elém.

- Emlékszem rád - mosolyog rám.

- Rám? - kérdezem vissza értetlenül. Nem hiszem, hogy találkozunk volna.

- Ő volt az, ugye? Aznap? - nevet Zoera a nagyanyja. Ő szégyenlősen biccent.

- Fogalmam sincs miben hiszel... - gyomrom összeugrik. Oh kérlek. Zoe szólt volna, ha baja van a vallásommal, ugye? - De mindenki abban, amiben akar - tüdőmből kiszakad egy sóhaj. - Én pedig hiszek a lelkekben - nekem suttogja... én pedig egyre inkább nem értem. Aztán úgy vélem, éppen azt a nagyit ismerem meg, aki Zoe szerint egy boszi. Szerintem viszont Zoe is boszorkány, szóval akármit kinézek ebből a családól. - Ti már jó ideje együtt utaztok. Éreztem aznap, hogy lesz vele valami. És láss csodát, találkoztatok - kuncog rám. - Ne törd össze a szívét, mert életemben nem láttam még ilyen boldognak. És hidd el... ebben a családban mindenkinek megvannak a módszerei arra, hogy valakit móresre tanítson. Szóval ajánlom neked, hogy lásd, mit teszel vele - vigyorogva enged el, és ül vissza a helyére. Persze... miért vártam azt, hogy pont a nagyija nem fog megfenyegetni? Vagy hogy ő nem lesz fura. Leülök Zoe mellé, ő rám nevet. Lehet, hogy őrült vagyok, de ebben szívesen hiszek. Hogy ő meg én, már többször is együtt voltunk.

- Aznap felhívott, hogy mi az a furi dolog, ami történt velem. Mert érzi. Aznap este bedobott téged az Omegle. Előnnyel indultam, tudtam hogy te lehetsz az a furi dolog - suttogja a fülembe.

- Elhiszem, hogy boszi - rázom meg a fejem, míg beleiszok az előttem lévő pohár vízbe. Zoe kissé kényszeredetten kezdi a csevejt a többiekkel... a saját családjával, de végül belejön. Én pedig sokszor kisegítem őt. Általában ilyenkor a keze a combomra csúszik... az enyém el se tűnik az övéről. Haját hátra tűri a füle mögé, míg a pohár bor fölött rámosolyog Helenára. Mi lett volna, ha nem dob össze minket a rendszer? Fogalmam sincs, hogyan és hol találkozhattam volna vele. Egymás nélkül... én nem lennék híres. És ő sem lenne az. Mert kurvára híres, ha akarja, ha nem. A híradóban már nem egyszer szerepelt. És onnantól kezdve soha nem fog eltűnni igazán. Szóval... egymás nélkül... később jutottunk volna ide. De vajon, ha így kezdek bele az éneklésbe, ő pedig a pszichológiába... időbe híresek lennénk? Lehet, addigra családja lenne már. Vagy nekem. Mi van, ha a tévében látnám először. Úgy álmodoznék róla, mint a hírességekről. Vagy éppen ő rólam. És úgy látnánk, esélytelenek lennénk. De ha mondjuk egy interjú kereteiben találkoznánk, már híresen? Az életemre mondom... akkor is belezúgnék és képtelen lennék elengedni. Ha már családom lenne is, tudom hogy nehéz lenne, de összejönnék még vele akkor is. Ha az élet csak egy esélyt adna a találkozásunknak, akkor megszerezném őt. Átkarolom és magamhoz húzom. Hozzám bújik, arcomat a hajába a temetem... akkora rohadt nagy véletlennek köszönhetem őt, hogy az földhöz vág. Minden egyes alkalommal, mikor erre gondolok az kikészít. Én pedig majdnem elbasztam vele mindent. - Szeretlek - suttogom a fülébe. - Nagyon, nagyon... - átkarolja a nyakam és rám mosolyog.

- Én is szeretlek - Zoe Fable, a tizenhatéves, diplomás, szépségkirálynőnek beillő lány rám vigyorog, miattam csillog a szeme, és nekem mondja, hogy szeret. Kezdem rosszul érezni magam, hogy ennyire rohadt szerencsés vagyok.

...nemsokára őszi szünet...