2016. október 5., szerda

116. Rész

x--- Zayn Malik ---x


Tenyereimbe temetem az arcom, és egyszerűen túl fáradtnak érzem magam ahhoz, hogy válaszoljak akárkinek is. Wali és anya elmentek vásárolni. Zoe éppen valami magyarázatot ír valami betegségre, és a kialakulása és... fogalmam sincs. A klaviatúra egyenletes pötyögése, Khalid szolid lihegése. Safaa nevetése. Valami telefon csörgése. Hiába második napja vagyok itthon, fáradtabbnak érzem magam, mint turné alatt.
- Javadd! - hallom meg Safaa vékony hangját, mire kipillantok az ujjaim közül. Van, aminek képtelen vagyok ellen állni. A telefont leszarom. A húgomat képtelen vagyok.
- Mi az hercegnő? - sóhajtok fel az ölembe emelve. El se akarom hinni, hogy már második osztályba fog menni jövőre... nemrég még ovis volt.
- Unatkozom - ajkait durcásan biggyeszti le...
- Khalid nagyon úgy néz ki, mint aki éhezik a szeretetedre - mosolygok rá hátra tűrve a kissé szétzilált haját.
- Én meg a tiedre! - elmosolyodom akaratos viselkedésén... Safaa mindenkit helyre fog rakni ha tini lesz.
- Mit szeretnél játszani? - hajtom hátra a fejem, ő pedig megrántja a vállát. A kanapén fektetem el és kezdem csikizni. Ő rögtön sikít, nevet... megpróbálja eltolni a kezem, de csak tovább csikizem. Zoe felé pillantok, hátha zavarja a hang... akkor abba hagyom. Egy visszafogott és kissé zavarban lévő mosollyal mink nézet. Rámosolygok, ő pedig a laptop felé néz, hagyva, hogy a haja eltakarja előlem az arcát. Mosolyogva nézek, a könyörgő Safára... tudom mire gondol Zoe. Megint a gyerek témára. Persze, rohadtul nem kell nekünk még gyerek. De jó belegondolni, milyen lesz, ha nekünk lesz. Annak ellenére, hogy ő nem akar gyereket, én viszont sokat... nos, lesz pár vita majd. Engedem fellélegezni Safát, ő pedig két kezét felemelve akarja vissza tartani a következő csiki rohamomat. Kint már sötét van, anyuéknak lassan haza kéne érniük.
- Helloka! - kiabál be valaki... felpillantok és a kék színről rögtön beugrik Helena.
- Nézd meg a telefonod! - mordul rá Zoe még mindig a laptopot bámulva.
- Miért? - lépked be az egyik iker.
- Nézzétek meg - közli semlegesen továbbra is. Safaa feláll a kanapén és őket kezdi mustrálni.
- Kettő van belőle - súgja oda nekem.
- Ikrek - kuncogok fel.
- Hello szépség! - jön oda rögtön az egyik iker.
- Lau, ez pedofilia - sóhajt fel Zoe.
- Nem, ez gyerek imádat - förmed rá. - Hogy hívnak? - mosolyog ismét a húgomra. Én pedig hagyom, hogy ismerkedjenek. A fekete pólós Lau, a sötét kék pólós Larry akkor.
- Nincs semmi a telefonomon - huppan le az egyik fotelba értetlenül Helena.
- Pontosan! - förmed rá Zoe. - Tehát nem hívtalak - tárja szét a kezeit, majd egy tincset kifújva az arcából lerakja a laptopot. Párnát dobok az arcába, mire értetlenül néz rám.
- Ne legyél picsa - sóhajtok fel... néha köcsög.
- Akkor vagyok... ne káromkodj Safaa előtt! - dobja vissza a párnát meggondolva magát a mondat felénél.
- Ne dobálózzatok!  - anya hangjára össze rezzenek... két szatyrot cipel. Ahogy Wali is.
- Csókolom - intenek neki egyszerre az ikrek.
- Óh te jó ég... oké, hogy négy gyerek, de kérlek ne - förmed rá a fejét rázva.
- Akkor hello - vigyorog rá Larry felemelve a kezét, egy pacsira várva. Anyu szem forgatva csap bele és nevetve fordulok Zoe felé.
- Ma estére elloplak - közli velem mellém vetődve.
- Estére? - nézek rá értetlenül. Szeretem őt... de ma este inkább csak aludnék.
- Jót fog tenni! - szól ki anyu a konyhából, én pedig elfintorodom.
- Nemár... jó lesz - suttogja a fülembe Zoe. - Ígérem... - túl nagy szemekkel néz rám...
- Jó - vonom meg a vállam. Kissé fintorogva... fáradt vagyok. Átkarolja a nyakam és kissé hozzám bújik. Átkarolom a derekát és a halványan mosolygó Helenára nézek.

---

- Hova megyünk? - kérdem lefelé menve a lépcsőn.
- Szórakozni - nevet fel Lau.
- Inni? - kérdezek rá konkrétan. Az annyira nem lenne jó ötlet. Zoe meg én egy helyen részegen...
- Nem, Hackelni - mosolyog rám Helena. Szóval inni...
- Komolyan hackelni - fogja meg a kezemet Zoe.
- Most szívatsz? - vonom fel a szemöldököm.
- Beszállás mielőtt lekapnak itt a lesifotósok - húzza ki Helena egy kis busz ajtaját.
- Remek - sóhajtok fel bemászva. Mellém pedig máris behuppan Zoe. Előttünk Helena egyedül foglal el egy ülést.
- Fura Khalid nélkül - nevet fel Lau míg elindulunk a kocsival.
- Hackelni nem otthon szokás? - nézek rájuk értetlenül.
- Otthonról is, nagy dolgokhoz viszont mozogni kell - fordul hátra Larry.
- Nagy dolgokhoz? - nézek Zoera.
- Nem lesz belőle bajod - mosolyodik el.
- Szóval ezt csinálod, mikor nem vagyok itthon - masszírozom meg az orrnyergemet. Ez valami illegális lesz... nekem ezt nagyon nem kéne. A zene hirtelen kezd dübörögni az egész kocsiban. Zoe hozzám bújik, és valahogy úgy vagyok vele, hogy innentől kezdve mindegy. Halkan kezdek énekelni a fülébe. De Helena ordítani kezdi a szöveget. Szóval úgy vagyok vele, hogy akkor csak nem zavarja őket. Végül pedig még Lau is énekelni kezd.
- My days end best when the sunset gets it self behind
A napom úgy ér véget a legjobban, ha már nyugszik a nap - Zoe egyszerűen felröhög, Helena mindent beleadva énekel, Larry pedig Zoeval karöltve röhög rajtunk. Még mindig imádok énekelni, és hiába sikítanak ha éneklek... azt jobban imádom, ahogy ő elpirul és röhög. Ajkaival éri el, hogy kussoljak. Én pedig az ölembe húzom... haverok között vagyunk. Nekik olyanok ők, mint nekem Dannyék. És lévén, hogy tényleg beleül az ölembe, azt hiszem ő is így gondolhatja.
- Felnőtt műsör hátul - nyög fel Helena.
- Vedd fel, eladhatjuk jó pénzért... - egyszerűen felröhögök, Zoe pedig egy fintorral húzodik hátra.
- Elbasszátok a pillanataimat gyerekek - sóhajt fel drámain.
- Te vagy a legfiatalabb, ne gyerekezz itt nekem! - hördül fel Lau végül pedig megállunk. Egy sima parkolóban. Zoe kimászik, én pedig rögtön utána.
- Oké, velünk jössz - szól rám Larry, hátán egy táskával.
- Jössz? - lépked az épület felé Zoe, de Helenának intézi a szavait.
- Én csak élvezem a showt - emeli fel a két kezét.
- Két perc - szól nekünk hátra...
- Rohadtul nem értem, mi a fasz van - motyogom nekik... oké, szociális vagyok. De most mégis mit kéne csinálnom? Mármint, azt sem értem mi a faszért vagyunk mi itt.
- Két perc múlva bemegyünk, és fellépcsőzünk oda! - mutat az épület tetejére Helena.
- És Zoe? - vonom fel kérdőn a szemöldököm.
- Mit tudsz a Hackelésről? - húz maga után Lau... rajta is van egy táska.
- Semmit... - nevetek fel.
- Remek, szóval. Hackelni tudsz otthonról is, de ha valami nagyot akarsz, ahhoz ki kell mozdulnod - kezd hadarni Larry. Helena bepillant az ajtón amin Zoe eltűnt. - Szóval, kell a rendszerhez hozzá férés, külön vannak... nincs minden a világhálón - mosolyogva hadar... nem értem.
- Ahhoz, hogy lekapcsold a világítást egy városban teljesen, oda kell menned, hogy a tartalék generátort is lekapcsold - oké... Lau szavaival érthetőbb.
- Ja, sok dolognak külön szerverszobája van, fő hozzáférések... csak ott tudod feltörni. Na? - lép előre Larry is Helena mellé.
- Oké... - suttogja és megfogja a kezemet... maga után húz, fel a lépcsőn.
- Halkan - olvasom le az egyetlen szót Larry szájáról míg felfelé sietünk.
- Zoe? - pillantok hátra.
- Oké, nézd... én gépeket hackelek meg. Rendszereket...
- Zoe embereket - veszi vissza a szót Lau.
- Ha valaki nagymenő hacker a darkweben, az csak azért van, mert az embereket is tudja irányítani - Helena halkan beszél... oké, ez kezd para lenni.
- Tanult valamit - sóhajt fel büszkén Larry, én pedig vissza fogom a nevetést.
- Szóval a darkweb létezik? - nézek rájuk míg kinyitják a tetőre az ajtót.
- Rendszer a rendszerben - tárja szét a kezeit Lau fellélegezve a tetőn. Rendszer a rendszerben...
- Én programot írok arra, hogy feltörjem valaki jelszavát, de Zoe a harmadára csökkenti az időt, pusztán megnézve pár képet az illetőről. Elmond mindent amit tud róla, innentől kezdve marad ötven lehetőség körülbelül a jelszavára. Kis és nagy betűk miatt több ezer. Én erre írok programot, minden variációt kipróbál egy jelszón. - Remek. Zoe Hacker... végül is, ő is leköti magát amíg nem vagyunk együtt.
- Csak szórakozás, senkinek nem ártunk - vállamat megvonom Helena szavaira... nem az én dolgom. Az ikrek a gépükkel kezdenek szarakodni már most... valami nagyobb doboz előtt. A mi házunkon is van ilyen, az nem lett volna egyszerűbb?
- Kukucs - mosolyog rám Zoe becsukva maga után az ajtót.
- Hacker dolgok meg ilyenek? - vonom fel a szemöldököm, ő pedig felnevet.
- Világsztár dolgok, turné, meg ilyenek? - forgatja meg a szemét átkarolva a derekamat.
- Az enyém legális - vigyorgok rá, mire fejét hátra hajtva felnevet.
- Nyugi... kell egy kis adrenalin - motyogja míg nyakamat karolja át és fejét a vállgödrömbe fúrja.
- Kis? - kérdezek rá félve.
- Sok a stressz, nem mersz velem beszélni, és azt hiszed mindent neked kell megoldani. Jót fog ez tenni, csak még nem érted - olyan magabiztos az arca...
- Aha - sóhajtok fel.
- Aha - nyom egy gyors puszit a számra... hiányzott. Úgy érzem, az elején én rángattam bele minden örültségbe. És most ő engem. - Na figyelj - mutat az ikrek felé. - Rácsatlakoznak mindenre amire kell, átírnak pár dolgot, és utána móka - én inkább Zoet nézem. Mosolygok... az ő mosolya miatt. Édes istenem... fizikai fájdalmat érzek, annyira kibaszottul szeretem. Elfordul, végig néz a városon... és nekem is eszembe jut, hogy talán meg kellene nézni a kilátást. De valahogy még mindig inkább Zoe köt le.
- Mehetünk - pattan fel Larry, de Lau még csak most rakja el a gépét. Ezért minek jöttünk fel?
- Látod azt a hidat? - mutat Zoe a házhoz közeli hídra a folyó felett. - Oda megyünk most - vigyorog rám. Szóval... ő tudta ezt az egészet előre. Ezért akadt ki, hogy beállítottak, mert még nem hívta őket. Utánuk indulok meg, bár Zoe megy most is elől. A világ elpusztulna, hogyha ő nagyon azt akarná... de komolyan. Tényleg akárkit rávesz akármire. Könnyedén jutunk ki, bár befelé sem volt gáz. De biztos vagyok benne, hogy ez Zoe érdeme. Ahogy beülök hátra a kocsiba, ő máris az ölembe ül. Felőlem aztán mindegy hol vagyunk, otthon is ellenék vele, pont ugyan így. Annyira kicsi és törékeny... miért ajánlanak neki munkát? Ez jó dolog... ennek örülnöm kéne. De... katonaság? Elmegyógyintézet? Emlékszem, hogy eset be az ajtón, majd zokogott az ölemben. Nem akarom, hogy ilyen stresszes mindennapjai legyenek. Eddig is azok voltak, mindig stresszelt valamin, nem akarom, hogy a hátralévő életünkben egy stresszes munkája legyen. - Min gondolkozol? - fúrja a fejét ismét a nyakamhoz. Kikészülök ettől... ahogy a nyakamra szuszog.
- A melókon amiket kaptál - minek terelném a témát? Tudja... mindig mindent tud, csak vár.
- Nem fogadtam el őket - hajol hátra kissé értetlenül.
- A Harvard neked nem elég izgalom, ezért hackerkedsz a haverjaiddal - motyogom halkan. - Nem fogadtad el, valamit akkor is elfogsz. Mindenképp ilyen melód lesz. És szar - vonom meg a vállam. A szar jelentését ebben az esetben valahogy nem akarom kifejteni.
- Világsztár vagy... leszel... maradsz - nyög fel eltakarva az arcát. - És te beszélsz nekem "veszélyes" melókról? - kissé mérges, de még mindig értetlen fejjel néz rám, egyik szemöldökét kérdőn felhúzva.
- Ez nem veszélyes - hördülök fel.
- Nem? - nevet rám kissé hitetlenkedve. - A rajongóitok megszállottak - förmed rám.
- De nem az a dolgom, hogy lebeszéljem őket a tömegmészárlásról - vágok vissza hátra hajtva a fejem.
- Túlélni és végig menni öt méteren fél óra alatt, mert konkrétan széttépnek - bólogat hevesen.
- Sorozat gyilkosokkal akarsz foglalkozni... rajongók vs. sorozatgyilkosok vagy örült terroristák és katonák - két kezemet felemelem, mutatva a mérleget, ami kurvára az ő oldalán szarabb.
- Mi legyek?! Magán praxisban pszichológus és vigasztaljam az embereket mert meghalt a macskájuk heti háromszor egy órában? - hadar... ha hadar ideges.
- Ez egészen tetszik - vallom be neki... ez nyugisnak hangzik.
- Zain! - hördül fel.
- Oké! - fújom ki a levegőt idegesen.
- Oké... - motyogja... mi oké amúgy?!
- Zaynnak igaza van - szól közbe Larry halkan.
- Megfojtalak! - ordít rá Zoe én pedig elröhögöm magam.
- Igazam van - dörgölöm az arcába... mérgesen néz. De hiába, Zoe pici... Zoet nehéz komolyan venni... olyan aranyos mikor mérges. Nem bírom ki, elmosolyodom őt nézve. Ahogy ajkait durcisan fintorba igazítja de kissé csücsörit... A mérges tekintetét... - Édes vagy - sóhajtok fel fejemet csóválva. Lesz olyan, mikor nem ő nyer? Mert még úgy is ő nyer, hogy elvileg én nyertem.
- Nem vagyok édes! - csattan rám...
- De - nevetem el magam.
- Szörnyű vagy! - motyogja keresztbe fonva a karjait.
- Szörnyű vagy! - vinnyogom neki kinyújtva a végén a nyelvem, ő pedig csak megforgatja a szemeit. Beleharapok a nyakába, ő pedig az oldalamba markol és érzem, hogy teste megfeszül.
- Jó - tol el magától elpirulva.
- Jó - mosolyodom el úgy igazán... jó... Elpirul, nevetve nyitom ki az ajtót mikor a kocsi ismét megáll. Kimászik, valamit morog az orra alatt. Én megszemlélem a fenekét, aztán végül én is kimászok utána. - A kamerák... nem baj? - mutatok fel a hídon az említett elemekre.
- Nem működnek - legyint lazán Helena.
- Ismered a pong játékot? - pillant felém Lau.
- Öhm... ja - ki nem ismeri? Két térfél, a labdát folyton vissza kel ütni... csak fel és le kell mozogni. A legősibb játék.
- Nincs új lakó! - nyög fel Larry.
- Leszarom, nézd meg - utasítja Zoe a laptop mellett állva.
- Csak biztosra megy, hogy senki nem-e epilepsziás a házban - mutat egy nagyobb épületre velünk szemben. - Leginkább irodák bérlik, szóval jó hely - mosolyog rám a kezembe nyomva egy konzolt. Mi a fasz...
- Jó - bólint rá Zoe végül.
- Hát akkor... ámen! - nyög fel Larry míg megnyom egy gombot a laptopon, nem látom mit... az épület sötétbe borul. Egyszerűen fura egy teljesen sötét épület a rengeteg éjjeli fény mellett. Aztán a fények felvillanak... de a pong játék formájában.
- Hajrá! - szól rám Helena a kezében egy másik konzollal megtámaszkodva a híd korlátján. És komolyan játszani kezdünk... én irányítom ott a fényeket.
- Ha szeretnéd még Tetris is lehet - röhög rám Lau a játékot nézve. Helena nem ér le a labda előtt, és a fények villogni kezdenek miszerint 0-1.
- Woho! - tapsol Zoe, én pedig röhögve átadom a konzolt Larrynek. Ez elképesztő...
- Ti hülyék vagytok - nevetek tovább.
- Ugyan már! Valld be, hogy élvezed - mutat az épület felé.
- Ha azoknak az emberek helyébe lennék, szétverném magunkat - vonom meg a vállamat.
- De nem ők vagy - pillant fel rám egy fintorral.
- Ja, hát nem - értek vele egyet míg magamhoz húzom, hogy megcsókoljam. - Hiányzott már így ez az egész... - motyogom az ajkaira.
- Az őrültség ami miatt tuti bajba kerülnénk, vagy én? - lehunyt szemekkel mosolyogva túr a hajamba lábujjhegyre állva.
- Minden... mi... ez - alsó ajkába kissé beleharapok. Felkuncog. Baszki, ő hiányzott a legjobban.

4 megjegyzés:

  1. Uhh...már nagyon vártam....olyan édesek együtt, tetszik ez a hacker dog, kívácsi vagyok hogy akkor most mi lesz zoéból, zayn olyan édes hogy félti......so imádom

    VálaszTörlés
  2. Szia Des!
    Lenyűgözô volt, mint mindig!
    Adrenalin és stressz oldás...csodás formajat valasztották :)
    Trishatol az a mondtat...'oh, te jô ég..oké, hogy nêgy gyerek, de kérlek ne'- jôt mosolyogtam
    Imadtam, koszonom szepen, hogy ezt a reszt is olvashattam!
    Imádas van!
    Nagy ölelés :)

    VálaszTörlés
  3. Szuper rész lett! ( Ez is) tetszik a Hackerkedés!!!! Kivancsi vagyok mi lesz Zoebol meg Helenabol :) es egyrr jobban tetszenek az ikrek is!
    Csak így tovább! Hamar a következőt ;)

    VálaszTörlés
  4. Hali
    Amikor lattam hogy van resz ooolyan boldog lettem ^^ a vegen meg kerestem a folytatast annyira nem akartam hogy vege legyen :* :( remelem hamar lesz kovi :) feldobtad a kedvem ;) :D

    VálaszTörlés