2016. augusztus 11., csütörtök

101. Rész

x--- Zoe Fable ---x

- Köszönjük - mosolyog rám Ms. Griffiths, én pedig kissé remegő lábakkal felállok és kisétálok.
- Na? - kérdi El, mire elmosolyodom.
- Ötös tétel, laza volt - nevetek fel, ahogy megölel.
- A végén megkapod az ösztöndíjas támogatást - mosolyog rám.
- Hogyne - röhögök tovább. Jó érzés túl lenni a vizsgákon. Már csak egy beadandót kell majd leadnom és karácsony! Alapvetően utálom a karácsonyt, de ha nem kell többet tanulnom és lesz egy kis pihim, tökéletesen áttudom érezni a szépségét.
- Zoe - húz vissza Helena, mire értetlenül ránézek. Most mennénk kávézni, napi rutin... - Hívtak - nyújtja oda nekem a telefont. Odaadtam neki, hogy véletlenül se csaljak, a kísértés túl nagy néha.
- Ki? - kérdem meg értetlenül, míg feloldom a telefont. Do... Rögtön rányomok a visszahívásra.
- Mondtam neki, hogy vizsgázol - súgja halkan. Mi a baj?! Mi történt?! December első napja, ne szopassanak már!
- Hello - szipog a telefonba, én pedig a falnak dőlök.
- Mi a baj?! - kérdem idegesen.
- Walter... Walter meghalt - sír fel, én pedig értetlenül ismétlem el magamban ismét és ismét a mondatot. Walter meghalt... Walter meghalt...
- Mi? - kérdezek vissza ledöbbenve. Kezem a szám elé csúszik, ez nem lehet igaz. Ez egy szar vicc. Nem-nem...!
- Tudom, hogy mi történt, de... kérlek... annyira kivan mindenki - szipog, igyekszik vissza tartani a zokogást.
- Megyek az első géppel - nyugtatom meg rögtön.
- Köszönöm - suttogja megtörten. Kinyom, én pedig ledöbbenve nézek Helenára.
- Pakolnom kell - nyögöm ki neki.
- Részvétem - túr bele zavartan a hajába. Fejemet megrázom és már futok is. Walter... hogyan... ő... Idegesen rontok be a szobánkba, lihegve.
- Hey! Valaki tanulni pró...
- Kussolj már, Angel! - ordítok rá, míg idegesen szórok egy csomó ruhát a bőröndömbe. Nem beszéltem már vele... másfél hete?! Semmit sem. Egy sms, pár üzenet... semmi! De ezek szerint közölte, hogy szakítottunk. Vagyis, én szakítottam. Egyre nehezebb lesz pakolni, ahogy a könny gyűlik a szemembe. Nem engedem kicsordulni, de már mindent elmosódva látok.
- Nyugi, azt sem tudod, mikor megy a gép. Felhívom Melissát, jó? - kérdi Helena beesve az ajtón. Idegesen huppanok a fenekemre és túrok bele a hajamba.
- Mi történt pszichoval? - kérdi értetlenül Angel, ahogy feláll az ágyáról. Nem válaszolok neki, Helena kimegy a szobából, ahogy telefonálni kezd. Walter meghalt! Az a Watler, akit pár pillanat alatt imádtam meg. Walter... hogy érezhetik most ők magukat?! Zayn... te jó ég... tuti összetört.
- Oké, gyors pakolás! - hadar nekem Helena és már ő szórja a ruháimat a bőröndbe. Nem nézem, mit csinál, egyszerűen elsírom magam... annyira egyértelműnek vesszük sokszor az emberek létét és mikor közlik, hogy meghaltak... egy világ omlik össze bennünk. Minden egyes szerettednél... szürrealisztikus az egész.

---

Mély levegőt veszek, ahogy bekopogok. Bár félnapba telt ideérnem, a leggyorsabban jöttem, ahogy tudtam. Szemeim nem pirosak, életemben először használtam egy kis sminket ezért. Kemény vagyok... rám támaszkodhatnak majd. Egy kilenc órás repülőút elég idő zokogni... Trisha nyitja ki az ajtót. Ő húz magához, én pedig megnyugtatólag simítok végig a hátán. Nem hittem volna, hogy egyszer még idejövök ehhez a házhoz. Komolyan gondoltam Zaynnal a szakításunkat...
- Köszönöm - suttogja kissé remegő hangon.
- Természetes, Trisha - mosolygok rá, ő pedig arrébb áll, hogy bemehessek. - Végignézek mindenkit majd, jó? - kérdem lerakva a bőröndömet.
- Persze, menj csak - mosolyog rám letörölve a könnyeit. - A bőröndöd - szól utánam, mire kissé bizonytalanul felé fordulok.
- Jó helyen van ott... szállodában alszom, csak előbb ide akartam jönni - hadarom el neki zavaromban. Nem várom meg, míg reagál, láthatólag sokkoltam és én inkább megindulok felfelé a lépcsőn. Nem fogok itt aludni... Ismerem a járást. Kopogok az ajtaján, de nem szólal meg. Nem félek a viszontlátástól. Nem beszéltem vele egy ideje... de megígértem neki, hogy mindig számíthat rám. Attól félek, hogy túlságosan kivan... Felsóhajtok és benyitok. Az ablakban ül, fülessel a fején. Becsukom magam után az ajtót, majd egy mély sóhajtás után hozzáérek a vállához. Azt sem hittem volna, hogy miatta jövök ide.
- Menj el - közli rekedtes hangon, én pedig tovább böködöm a vállát. - Wali, könyörgöm... - megfordul, szemei vörösek, bennem pedig abban a pillanatban eltörik még valami. Utálom így látni...
- Ölelést? - kérdem széttárva a karjaimat. Meglepetten bámul rám, a fülesét lassan veszi le magáról, ahogy a földre ugrik.
- Annyira szeretlek - nyögi ki nekem, míg magához húz. Nem válaszolok neki... nincs jó válaszom erre.
- Tudod, hogy mindig számíthatsz rám, ha baj van - suttogom neki, míg hagyom, hogy az arcát a nyakamba temesse. Hagyom, hogy úgy húzzon magához, hogy a lábam sem ér a földre. Hagyom, hogy összetörjön, míg a nyakamba zokog. Végig simítok a hátán. Felsóhajtok és eltolom magamtól. Olyan kétségbe esetten néz rám és mielőtt beszélni kezdene, csak odahúzom az ágyához. Leül rá, én pedig az ölébe ülve átölelem. Ő belém csimpaszkodik. Vissza kell tartanom a sírást, a mellkasomban fizikai fájdalmat érzek attól, hogy ő kétségbe esetten sír.
- Annyira kiakadt rám - nyögi a hajamba.
- Rád mindenki kiakad, ez a lételemed - mosolygok rá letörölve a könnyeit. Ő most határozottan Javadd... semmi Zayn nincs benne.
- Úgy halt meg, hogy dühös volt rám - ajkait lebiggyeszti, én pedig elmosolyodom.
- Soha nem haragudott rád, oké? Csak tudta, hogy hülye vagy, amit pontosan tőle örököltél - nyugtatom meg. - Lehet, hogy azt hiszed, dühös volt, de nem volt az. Ezt biztosra tudom, oké? - látom, hogy állkapcsa megfeszül. Beszéltem Walterrel a szakításunk óta... nem haragudott rá. Hogy haragudhatott volna pont ő, pont rá?!
- Annyira sajnálok mindent, Zoe - fogja remegő kezei közé az arcom. - Én tényleg... - suttogja.
- Elhiszem - nyögöm ki, ahogy homlokát az enyémnek dönti.
- Szeretlek - néz a szemembe, nekem pedig nehezen kezd jönni a levegő... tépelődöm, hogy mit tegyek. Azt, ami neki és nekem jó, vagy azt, amit épeszűen tennem kéne. Végül maradok az épeszűség mellett...
- Én is... - közlöm vele hátrább hajolva.
- De közben utálsz - biccent nekem tenyerei mögé temetve az arcát.
- Itt vagyok, mint barát - súgom neki lefejtegetve a kezeit.
- Nekem nem csak egy barát vagy, soha nem is voltál és soha nem is leszel! - rázza meg a fejét kétségbe esetten. Olyan érzésem van, mintha csak egy elveszett kisfiú lenne jelenleg. Ez pedig engem is széttép. És így olyan kurva nehéz ez az egész.
- Kérlek... - hajtom le a fejem. Nem akarom, hogy ilyeneket mondjon.
- Szeretlek, cseszd meg! - emeli fel az államnál fogva a fejem.
- Pont ezt érzem én is - mosolygok rá halványan. - Mondtam, hogy akármikor hívhatsz, ha baj van és jövök. Itt vagyok... de nem azért, mert jó érzés, hogy kétszer is megcsaltál, Javadd - nyögök fel hadarva.
- Sajnálom... el sem tudod képzelni, mennyire kurvára utálom magam érte - néz rám és hirtelen megszánom őt.
- Eltudom - biztosítom őt félve. - De én nem tudok ezen így továbblendülni, oké? - kérdem meg őt végigsimítva arcának élén, ezzel letörölve ismét egy könnycseppet. - Ne sírj, jó? Walter sem akarná. Tudom, hogy szar és, hogy semmit sem segít, hogy össze-vissza beszélek. De ez rá tényleg igaz és...
- Ugye tudod, hogy csak te segítesz? - kérdi egy halvány mosollyal.
- Szeretlek, tényleg - nézek rá szomorúan és azelőtt törlöm le a könnycseppemet, mielőtt végigfolyna az arcomon. Szeretem, még mindig. Az sem igazán érdekel, hogy kétszer megcsalt. Tudom... keresnem kéne egy másik srácot. Vagy csak elfogadni pár randimeghívást... de hogyan? Hogy tehetném, mikor a nyakamba zokog?! Valaki mondja el, mi az istent kellene csinálnom, ami helyes lenne?! Megbocsájtanék neki, mióta átléptem a küszöbét, de tudom, hogy nem ezt kell tennem. Nem érdemli meg... ez az egész ész és szív dolog... Az eszemre kéne hallgatnom... - Csinálok egy gyors lelki segélyszolgálatot a házban, aztán visszajövök, jó? - kérdem felállva az öléből.
- Persze - motyogja, én pedig az arcára nyomok egy hosszú puszit. - Menj - nyögi ki, én pedig otthagyom. Legalább feldolgozza, hogy itt vagyok...

---

Wali nevet, én pedig egy fáradt sóhajjal ülök le az étkezőasztalhoz. Négy órás lelki segélyszolgálat volt csak a házban tartózkodóknak. Egyedül Samirához nem mentem be. Utált, így úgy tekintem, azzal tettem jót, hogy békén hagytam őt. Bár elhiszem, hogy szarul érezheti magát. Ahogy mindenki.
- Biztos szállodába mész? - kérdi Trisha halkan.
- Jobb - nyögöm ki a hajamba túrva.
- Köszönöm, hogy beszéltél velük - mutat fel az emeletre.
- Yaseren nem sokat segített, de Do mondta, hogy majd benéz hozzá most - hozom tudtára az infot.
- Rendben - bólint óvatosan. - Kérsz kaját? Csináltam ebédet, bár nem nagyon nagy dolgo...
- Nem vagyok éhes, köszönöm - rázom meg a fejem.
- Lefogytál - néz rám, ahogy leül velem szembe.
- Stresszes az egyetem - hajtom le a fejem. Evészavarok... rendszertelen napok, rosszullétek a kaja miatt. Össze-vissza vannak óráim, nem eszek túl sokat. Nem is vagyok éhes, csak egyszerűen... nem tudom. Mindegy...
- Ennyire? - kérdi aggódva.
- Nehéz, Trisha - dörzsölöm meg az arcom. - Nagyon nehéz - mosolygok rá. - Ma volt az idei évi utolsó szóbeli vizsgám. De még így is meg kell írom egy pár beadandót - a tudattól is lefáradok.
- Mikor ettél utoljára? - szomorkásan néz rám, én pedig rá. Annyira fáradt vagyok...
- Kérlek - sóhajtok fel. Nem akarok neki hazudni, de nem fogom kimondani a másfél nap tényleges valóságát.
- Rendben - motyogja elhúzva a kezeit.
- Felmegyek, elköszönök tőle, aztán holnap átjövök segíteni megszervezni a temetést. Van benne tapasztalatom - nevetek fel keserűen. Ő nem nevet, csak engem néz. Végül ismét bekopogok Zaynhoz, aztán be is nyitok.
- Tudod, hogy nem kell kopognod - motyogja nekem. Lent ül a földön, éppen rajzol, nekem háttal.
- Csak elköszönni jöttem - motyogom halkan, megállva az ajtóban.
- Mész is vissza? - kérdi hátra pillantva rám. Ő engem néz, én a skiccet Walterről.
- Hotel - kimondom, de nem nézek rá.
- Mi? Te most komolyan egy hotelben akarsz alu...
- Igen - vágok közbe. - Hello - lépkedem oda hozzá. Ostobán érzem magam, ahogy átölelem. Tipikusan az az érzés... hogy ez így nincs jól. Hogy nem kéne feszengenem egy ölelés miatt tőle. És, hogy neki jobban kéne magához húznia egy mosollyal. Az az érzés, amit nem tudok elhinni. Nem lehetünk két idegen... túl abszurd. Ő meg én... nem.
- Ennyire nem baszhattam el mindent, Élet - szorít magához felocsúdva. Élet... Élet...
- Nem... de nem akarok itt aludni - mosolygok fel rá kissé félve. Annyira idegennek érzem magam itt jelenleg. - Samira sem örülne, szóval...
- Leszarom őt - nyög fel engem nézve.
- Walterhez ment hozzá... elvesztette azt az embert, akibe szerelmes volt... menj be hozzá, jó? - kérem egy erőltetett mosollyal.
- Zoe - mindössze a nevem, én pedig tarkómon végigsimítva hagyom ott az egész házat. A zokogás peremén egyensúlyozva, szinte futva... csak, hogy ne menjek vissza hozzá.

---

- Minden a legnagyobb rendben, Helena - nyugtatom továbbra is.
- Lau és Larry...
- Nekik is elmondtam, hogy minden a legnagyobb rendben - nevetek fel az ablakon kibámulva.
- De hívj, ha van valami, okés? - kéri könyörgően.
- Az első leszel, akit hívlak - biztosítom róla türelmesen.
- Angel kinyír - suttogja a telefonba franciául.
- Aludj Larry-éknél - tanácsolom neki.
- Nem adom meg nekik az örömöt - morog tovább franciául. Nos, Angel és An nem tudnak franciául. Mondjuk, csodálkoznék, ha An tudna beszélni akármilyen nyelvet is. Kínai, tizenkilenc éves és An-nek hívják. Soha nem szól hozzánk, soha nem mond semmit, néha eltűnik, aztán visszajön. Angel pedig gazdag helyről jött, rögeszméje, hogy a neve szó szerint illik rá, mert ő egy angyal. Rendszerint mindenért üvölt, semmi sem jó neki. Tipikusan az a szobatárs, akitől menekülnél. De te ne szólj be neki, ha másnap két ZH vár rád és ő a barátnőivel röhög. Ez a könyvespolc dolog az életünket mentette meg. Legalább látni nem látjuk őket. A másik problémára ott a zene, így egyszerű az életünk Helenával, de visszasírjuk a nyugodt másfél hetet, amíg csak ketten voltunk a szobában. Az íróasztalok oda lettek tolva a mi könyves szekrényeinkhez, a másik oldalról. Nekik kellett, nekünk nem. Ők asztalnál tanulnak, mi a földön, az ágyon... a tetőn. Végül is, tökéletesen igazodunk egymáshoz. Angel próbálta átkéretni magát máshova, de csak tehetség gondózosokkal rakják össze és állítása szerint vannak nálunk rosszabbak. Ezt pedig bóknak kell vegyük a részéről.
- Kitartás - sóhajtok fel, majd elköszönünk, én pedig az ágyra dobom a telefont. Most hívott negyedjére. Éjjel egy van. Fárasztó volt ez a nap... Trishával mászkáltunk ide-oda... telefonon egyeztettünk Yaserrel és Samirával, hogy mi lenne nekik jobb. Sírhely... koporsó... ruha... zene... gyászbeszéd... gyászmenet... virágok... de Helena ma is felhívott, ahogy tegnap este is. Komolyan sajnálom őt egyedül Angellel és Annel. De tudom, hogy An-nek holnap szóbelije lesz. Vajon ott megszólal? Angel pedig szimplán bulira készülődik. Az egyik egyetemi klubba bevetette magát. Úgy döntöttünk Helenával, hogy nekünk ott egy különálló klub. Telefonommal együtt dőlök le az ágyra és kezdek virágboltokat nézni. Akkor unom meg, mikor lent ismét meghallom a bandák üvöltését. Csak részegek... Melissától a legközelebbi hotelt kértem, nem a legjobbat. Biztosítottam róla, hogy engem nem zavar. Tényleg nem is zavar a szar környék, olyan, mintha otthon lennék. Csak éppen az, hogy hajnali háromkor is még képesek üvölteni... őszintén szólva eléggé lenyűgöző. Összerezzenek, mikor az ajtómat kezdik verni. Értetlenül állok fel és lépkedem félve oda. Kit engednek be a szállodába és miért jön ide?!
- Igen? - szólók ki kissé megremegő hangon.
- Zoe... - az ajtót hirtelen nyitom ki és szívemre tapasztott kezekkel, idegesen nézem Zaynt.
- Szívrohamot kaptam, te idióta! - nyögök fel.
- Nem bírom, oké? Szeretlek! Tényleg nagyon szeretlek - nyögi ki beljebb lépve. - Annyira sajnálom, tudod milyen vagyok, én csak... - felnyög, rám néz. Ledöbbenve csukom be az ajtót és nézem őt tovább.
- Hogy engedtek be? - kérdem meg értetlenül.
- Meggyőző tudok lenni, hogy elmondják, melyikbe vagy - tárja szét a karját tehetetlenül. - Ötszázöt - mutat az ajtóm felé.
- Az - nézek rá még mindig kissé sokkosan. - Jó, Trisha tuti aggódik, felhívom - tapasztom kezemet homlokomra a sokk miatt, míg másik a csípőmön pihen. Hülye... teljesen hülye.
- Hetekig nem beszéltünk... az összes kibaszott számot neked énekeltem. Hívni akartalak, írni, de úgy voltam vele, hogy látni sem akarsz. Én egyszerűen...
- Így is volt - szögezem le rögtön. Kétségbe esetten néz rám.
- Meg foglak csókolni - közli engem nézve.
- Nem fogsz, Zayn - emelem fel a kezem heves szívdobogással. Megindul felém, én hátrább lépdelek.
- Egy csókot kérek és utána elküldhetsz - nem szegez a falnak, egyszerűen elém áll, én viszont magam préselem fel a falra. - Még mindig ugyan úgy szerelmes vagyok beléd és nem tudod elképzelni, milyen nehéz lenyelni a büszkeségemet, hogy ezt most kimondjam! - hadarja el idegesen. Kissé elnyílt ajkakkal nézek fel rá. Szerelmes...
- Akkor minek dugtad meg őket? - hangom szánalmasan cseng.
- Te tudod miért, én esküszöm, nem - suttogja nekem.
- Nem tudom, baszd meg! - dörrenek rá.
- Emlékszel, amikor Tom hazadobott minket a katonás rendezvényről és borozni kezdtünk? Aznap este volt, mikor át kellett menni megnézni Hectort és...
- Hogy jön ez ide?! - csattanok rá - Zayn, teljesen összezavarsz! - idegesen nézek rá, semmit nem értek!
- Megkérdeztem akkor este, hogy szerinted szétmegyünk-e és te azt mondtad, igen - keze csípőmre csúszik.
- Megtörtént - motyogom zavaromban, míg teste az enyémnek feszül.
- Aztán hozzátetted, hogy nem végleg, mert sohasem szabadulunk egymástól - mosolyog rám.
- Te ittál - közlöm vele megérezve a leheletét.
- Mert különben nem mertem volna idejönni és elmondani, hogy még mindig túl fontos vagy nekem. Akármikor dugok meg akárkit, akkor is szeretlek és akkor is annyira szar, ha nem vagy az enyém. Hogy tudom, hogy elbaszott vagyok, de te vagy az egyetlen, akit nem engedhetek el. Te vagy az egyetlen személy az életemben, akiért hajlandó voltam változni - lehelete keveredik az enyémmel. Haja kuszán áll, ajkai kissé lebiggyesztve árválkodnak. És végül az agyam az épeszűség helyett a neki és a nekem jó mellett dönt. Megcsókolom, és a szívem a tudatra félre ver, hogy ennyi idő után megcsókolhatom... arra pedig egyenesen megőrül, ahogy érzem, ő milyen kétségbe esett. Zayn sohasem mondta volna ezeket ki ilyen őszintén, ha nem lenne összetörve és nem érezné úgy, hogy úgyis minden mindegy már. Felemel, én pedig végigsimítok tarkóján. Érzem, ahogy kirázza a hideg és nem akarom elhinni, hogy ismét itt kötöttem ki vele. - Kibaszottul hiányoztál - motyogja az ajkaimra, ahogy megtart a csípőmnél fogva továbbra is. Pihegve nézek rá...
- Nekem is - értetlenül néz rám, én pedig elfintorodom... francia... - Bocs - váltok vissza.
- Értem, nem zavar - rázza meg a fejét egy mosollyal.
- Csak leginkább franciákkal vagyok jóba és Helena folyton franciául válaszol, így a pincérnek és...
- Helena? - néz rám.
- Szobatárs, az egyik - adom meg a magyarázatot.
- Sok mindenről maradtam le? - fintorodik el.
- Körülbelül, mint én, gondolom - ölelem magamhoz.
- Több százezres a rajongótáborunk. - biccenti oldalra a fejét.
- Olyat mondj, amit nem tudok. Néztelek, attól függetlenül, hogy nem beszéltünk - nevetek rá. Ő ellépked velem az ágyig. Hátát az ágytámlának dönti, én pedig az ölében helyezkedem el. Pont, mint akkor este, mikor boroztunk.
- Édes - motyogja hátra tűrve a hajam. - Danny-ék voltak nálam az egyik élő adásnál. Találkoztak a srácokkal is, jól kijöttek - vonja meg a vállát hadarva. - Beszélj! - fúrja arcát a nyakamba.
- Nehéz az egyetem - nyögöm ki az első gondolatomat - négy egész három az átlagom - teszem hozzá.
- Csak? - nevet fel.
- Helena amolyan legjobb barátnő félének tűnik. Az ikrek idióták, de imádom őket. Angel egy fasz. An sohasem beszél. Az általános lélektan fejlődés professzor meg akar húzni...
- Mármint milyen értelemben? - kérdi hátra hajolva.
- Buktatás - hördülök fel, ő pedig elmosolyodik.
- Nem megy? - kérdi óvatosan.
- Felesleges órának tartom számomra és ezt sokszor hangoztatom - fintorodom el, végig simítva nyakamon.
- Kell neked a stressz, ugye? - néz rám felvont szemöldökkel.
- Tudod, ha kizárlak az életemből, akkor nincs stresszforrás - hajolok ajkaira egy lassú csókra.
- Ki az-az Angel és An? - szemeimbe néz és olyan rég láttam ilyen közelről őt...
- Mondták neked, hogy egyre jobban nézel ki? - kérdem álla vonalát követve ujjaimmal.
- Mondták neked, hogy túl sokat fogytál? - kérdez vissza a csípőmet megfogva.
- Rendszertelen étkezés átka - sóhajtok fel. - Angel és An a másik két szobatársam. An kínai, sohasem beszél, sohasem szól hozzánk, csak néha random lelép. Angel egy tipikus picsa - térek ki a vékony vagyok téma elől.
- Édesnek hangzanak. Albérlet projekt? - kérdi és kissé feljebb tornázza magát ültében.
- Sok mindenből felhoztam magam, a jövő év nyugodtabb lesz már. Akkor nézek majd melót. Lehet, összeköltözök Helenával és az ikrekkel... nem tudom - rázom meg a fejem.
- És ha velem? - kérdez rá pár halk másodperc múlva.
- Veled? - nézek rá értetlenül.
- Az X-factorral keresek is - mosolyodik el félénken.
- Rakd csak félre! - túrok a hajába, csak, hogy játszhassak vele. - Majd...
- Simon már megajánlotta nekünk a lemezszerződést - hadarja el nekem és elnyílt szemekkel nézek rá.
- És ezt csak most mondod?! - döbbenek le... de inkább örömömben. Térdeimre támaszkodom és ugrálni kezdek az ágyon, ahogy felnevetek izgatottan. Röhögve fordít maga alá és fog le. - Ez kibaszott jó! Gratulálok! Úristen, Zayn, ez... - nem tudok tovább beszélni, mert megcsókol.
- Titok még - suttogja a nyakamba.
- Oké - nyögöm ki, ahogy megszívja a nyakam. - Oké... - ismétlem meg és érzem, ahogy keze felhúzza a pólómat. Oké...



Kukucs! Oké, gondolom mindenkit sokkoltam a résszel. Elnézést a sok ugrálásért benne... illetve a késért is. Igyekszem holnap is kirakni egy részt úgy engesztelés képen felétek. Köszönöm szépen a rengeteg kommentet! Imádás van! <3 

27 megjegyzés:

  1. Ez kurva jó lett!!!!
    De Walter!? Neeeee :'(
    Jézusom ez a rész. .. sokkolt...
    Ahhh...egyszerűen imádom őket, titeket, a story-t!!
    Imádás van!

    VálaszTörlés
  2. Ugy orulok hogy vegre kibekultek!😍 Megint csak azt tudom irni hogy fantasztikus a resz imadom!..😊💖

    VálaszTörlés
  3. Hali
    Ezen a hétem tűkőn ültem az új részért ahhhww *.* walter?? Komolyan !?!!?? Nee csórim +.+ örülök hogy kibékült zayn meg zoe °.°<3 remélem emlékszik zayn a dzsóker kérésre vagy miaz ! ( bocsi álmos vagyok késővan de nem aludhatok el még nem îrtam *.*) váárom a kövit :* megölsz te lány !! ;) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs:3
      Hát igen, komolyan:D Örülök, hogy örülsz:) Hát majd meglátjuk. Most rakom majd ki:) Imádás van!

      Törlés
  4. Jézusoooom! Imádtam minden egyes betűjét! Én nem bocsátanék meg Zaynnek ilyen könmyen de tudjuk, hogy Zoe mindig is más volt. Tudtam, hogy egyszer el fog jönni Walter halála, de, hogy pont most?! 😞😞😞 Nagyon jó rész lett mint mindig. Várom a kövit
    Imádás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy imádtad! Hát, gondoltam itt az ideje...:D Imádás van! <3

      Törlés
  5. Ahhhhh te nő!
    Kurva jo resz lett és egyben rohadt szomoru és kibaszott romantikus!
    Istenem szegeny Walter es Zayn...
    😦😟😮❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahh te nő!:D Örülök, hogy tetszett:D Imádás van! <3

      Törlés
  6. Egyszerűen csak IMÁDOM.....IMÁDOM.....IMÁDOM💜💜💜💜💜

    VálaszTörlés
  7. Mikor olvastam hogy Walter meghalt majdnem én is elsírtam magam. Még mindig imádom a történeted :) Már ha Zoé kibékült Zaynnel remélem Zayn többé nem csalja meg. Nagyon kíváncsi vagyok hogy vajon mi lesz velük. Várom a következő részt :) Imádás van ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. U.i.: A másik történetet fogod folytatni?

      Törlés
    2. Azért sírni ne sírjunk...:D Majd meglátjuk mi lesz:) És igen, folytatom. Mint már elmondtam párszor:DD

      Törlés
  8. Imádom,eszméletlen lett!
    Walter....sokkolt,azt hittem mindjárt sírok😕
    Nagyon bírom az írásaidat❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:) Nos igen, Walter R.I.P. Azért ne sírj:D Köszönöm szépen ismét, imádás van! <3

      Törlés
  9. Ajjj ne már... Komolyan??? Most kellett ez?? Walter??? Komolyan??? Nagyon tetszett... Imádom... Nem találok szavakat... Mindig meg tudsz lepni... Borzalmas... Attól függetlenül imádom, imádlak!!! Puszi: Kiara 😘😘😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyaaan. Hát kellett:D Igen, Walter. Yapp, komolyan. Azért örülök, hogy tetszett:D Imádás van! <3

      Törlés
  10. Hello!
    WALTER???Szórakozól velem?Komolyan mondom ahogy elolvastam azt hittem ott helyben szívinfarktus kapok. Na de a rész.Tökéletesfantasztikushiperszuper meg minden más ami azt jelenti,hogy perfekt. :)
    Várom a következő részt;)
    Vivien

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs, igeen, walter:D Azért más ne haljon meg. Örülök, hogy tetszett:3 Imádás van! <3

      Törlés
  11. Heey
    Most komolyan megölted Walter-t? Komolyan?:((
    Annak viszont nagyon örülök, hogy kibékültek. Nem tudok mit írni...imádom az írásod.
    Vároom az új részt <3
    xxK

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg biza...:D Komolyan. Örülök, hogy örülsz. Köszönöm:) Imádás van!
      Rakom ki az új részt:)

      Törlés
  12. Jajjjj alig vááárom a kövit ���� imádoooom ... Legyen még ma rész! Léééci :( :* puszi gondold meg boldoggá tennél ;) �������� megérné :*

    VálaszTörlés
  13. Hellóka annyira de annyira imádom a blogjaidat de komolyan egyszeruen...szavakba se lehet önteni mennyire.Ahogy Zoe es Zayn erzesit leírod az mar konkretan nekem is faj.Imadon az irasod es annak stílusát komolyan eddig jo ha életembe 2-szer fogtam konyvet(az se kotelezo volt) de a te torteneteidet a vegtelensegik bírnám olvasni. Annyit akarok mondani hogy imadlak/imadunk es remelem a jövőben is folytatni fogod az írást es egyszer latunk tolled egy remekmut konyv formájában is:) A resz meg mint mindig fenomenális:D Puszii:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs, örülök, hogy ennyire bejönnek! Nos, legalább akkor rá tudlak venni az olvasásra. Csak meg kell találni a jó könyvet:)Kétlem, hogy könyvet kiadnék, de édes vagy:) Ismét köszönöm, imádás van! <3

      Törlés