2016. május 29., vasárnap

81.Rész

x--- Zoe Fable ---x


Ujjaimmal dobolok a padon. Ugyan az a ritmus. Mutatóujj kétszer, aztán középső ujj. Megint a mutatóujj kétszer és utána hüvelykujj. Kis szünet, aztán gyűrűs ujj és megint a mutatóujj kétszer... egyre bonyolítom és lejátszom újra, meg újra. Jobb elvonni a figyelmemet, mint a tegnap lezajlott temetésen rágódni. Rágódni? Nem rágódok rajta. Csak eszembe jut, újra és újra. A nyitott koporsó, az, hogy mellé raknak mindent, ami rá emlékeztet, vagy kapcsolatba lehetett hozni vele Rollt. Volt ott minden. Kaja, mert kajáért ment a boltba és éhesen halt meg. A fiáról és annak az anyjáról egy kép, mert mindkettőt szerette, még, ha a csajjal nem is volt már együtt. Egy kocsikulcs, a kedvenc kocsijáé. Egy cigis doboz, fekete Benson. És ott volt benne pár tekert cigi... egy kis füves. Benne volt egy töltény, voltak ott képek. Emlékszem, hogy a fehér koporsó leereszkedik. Ahogy a virágokat rászórják. Ahogy a temetőbe annyi fekete ruhás ember van, amennyit még nem láttam temetésen. Márpedig sokon voltam. Mindig jártam a mamával, szerettem a temetéseket. Most is szeretem, csak ez volt az első, amikor közöm is volt hozzá. És teljesen más így. A fekete terepjárók a temető előtt, a kígyózó sor az utolsó menet felé. Mutatóujj, középső ujj egyszer. Megint kétszer a mutatóujj, aztán a hüvelykujj. Kis szünet, megint kétszer a mutatóujj, kétszer a gyűrűs, egyszer a kicsi és megint kétszer a mutatóujj. A rengeteg kopasz fej, a tipikus fekete szemüveg, ahogy láttam, hogy azok alól is kifolynak a könnycseppek. Mert attól, hogy valaki kicsit maffiás, még érez, és ők is éreznek... bosszúvágyat biztosan. Az, hogy nem voltak rendőrök... mert szokás, hogy legyenek. Ahogy apu próbálta kamerára venni a temetést a kérés miatt, de a végére elsírta magát ő is. A családom... pontosan így tudom jellemezni a családom. Egy ilyen temetés... maffiás... nagy, tisztelettudó és nem megszokott.
- Zoe? - ránt vissza a tanár hangja a valóságba.
- Igen? - kérdezek vissza, felemelve a tekintetemet.
- Tudnál válaszolni a kérdésre? - kérdi gúnyosan. Irodalom óra... megint. Utálom, még mindig. Chrisre nézek, ő megrántja a vállát, miszerint fogalma sincs. Látom, hogy sajnálja, de nem érdekel. Miért lenne ez baj?
- Mi volt a kérdés? - kérdezek vissza, de ujjaimmal az ütemet tovább ütöm.
- Megtennéd, hogy figyelsz az órámon?! Hátha talán viszed is valamire... - kezd bele, mire elröhögöm magam és ezzel belé is rekesztem a szót. A várakozó feszültség egy pillanat alatt megjelenik, mindenki arra vár, hogy robbanjon a tanár. Én is erre várok.
- Fogom - dőlök hátra lazán. Hogyne vinném? Ezt már eldöntöttem.
- Jöhetsz felelni - fonja össze a karjait a melle alatt. Nem szólók semmit, felállok és megindulok kifele. Fekete szerelésem úgy üt el a többiek rikító színeitől, hogy most először furcsán érzem magam közöttük.
- Miből? - kérdezem meg, ahogy leülök a tanári asztallal szemben lévő padba. Kopogás az ajtón, majd ki is nyílik. És ismét... az igazgatóhelyettes.
- Zoe, gyere! - szól rám. - A papírokat is hozd! - szól közbe, mire biccentek és már fel is állok.
- Éppen felel! - szól közbe a magyar tanár, mire visszapillantok rá.
- Ez most fontosabb - inti le az igazgatóhelyettes, ahogy felkapom a táskám.
- Mi van újra? - kérdi Chris. Vele együtt Sonja és Doo is, csak éppen más megfogalmazásban.
- Később - közlöm lazán és már kifelé is indulok. Mit mondhatnék...?
- Na mi van, megint meghalt valaki? - hallom meg a hátam mögül, mikor már az ajtót csuknám. Szemeimet lehunyom, visszafordulok, egyenesen Ashtonra bámulok. Most komolyan azt mondta, amit hallottam?! Az osztály egyöntetűen néz felé. Az igazgatóhelyettes is döbbenten bámulja.
- Várj meg kint! - hördül fel és már vissza is megy a terembe, maga után becsapva az ajtót, én pedig ott maradok a folyóson. Leülök a padra és fejemet lehajtom. A mintázott csempét nézem és érzem, ahogy a könny gyűlni kezd a szemembe. Halt már meg barátja? Szervezett temetést?! Remegő kezekkel, leszarva mindent, veszem elő a telefonomat és hívom fel Zaynt. Muszáj vele beszélem... komolyan muszáj... az egész titkolózás túl sok. Túl sok Roll, túl sok Nan és Li. Túl sok anyám és apám. Túl sok mindenki... túl sok Ashton...
- Hello - szól bele könnyedén és lazán... -, mi a baj?! - hadarja el kérdését rögtön, ahogy gondolom meghallja a szipogásomat.
- Mit szólnál, ha csak úgy beszélnél, akármiről? - kérdem meg el-elcsukló hanggal.
- Hol vagy? Mi a baj? Miért sírsz? Bántottak? Ki bántott?! Zoe?! - meg se várja, hogy válaszoljak, csak hadar és hadar és kérdez.
- Ah, baszki! - nyögök fel és ez minden, amit ki tudok nyögni, míg egy pillanatra eluralkodik rajtam a sírás.
- Ezzel én is így vagyok Élet, csak mondj már valamit! - hördül fel, míg én a könnyeimet igyekszem letörölni. - Oké, tudod mit? Hadarj, az mindig bejön. Kezd! Gyerünk - hadarja el ő is, mire kissé felnevetek.
- Csak a Harvard. És, hogy titkolózom. És Roll. Meg a temetés. És, hogy mindenki tiszta szarul van körülöttem. És most az óra... én csak nem... most kéne mennem megbeszélni a sulival az egész szart és a Harvardot. Amit azt sem tudom, hogy tényleg akarok-e. Ash meg egy bunkó paraszt és annyira utálom az egész szart! Egyszerre akarok otthon elbújni és eltűnni a fenébe örökre. Én komolyan mondom, ho...
- Várj, mi van Ashhel? - akad meg és hangja olyan kemény, hogy már csak attól úgy érzem, kaptam egy kis erőt.
- Csak beszólt és sok volt ez így hirtelen - motyogom a hajamba túrva.
- Mit? - kérdi meg és hallom az ajtók csapódását körülötte.
- Hogy megint meghalt-e valaki... mikor az igazgatóhelyettes bejött értem - mondom neki halkan, ahogy hallom bentről az ordibálást.
- Hány órád van ma? - kérdi hűvösen. - Milyen nap van ma?! A picsába már! Milyen nap van, Liam?! - ordít rá valakire. - Csütörtök. Remek, jó. Hány órád van? Nyolc? Ott vagyok érted a suli előtt addigra. Intézd el, amit el kell - hadarja el és hallom a csapkodást körülötte.
- Zayn... nem kell ide jönnöd, csak... most szükségem volt rád - hökkenek meg.
- Tudom, nekem meg most rád. Meg később is. Szóval várj meg, de komolyan, Zoe - morogja és hallom a cipzár hangját.
- Te idióta vagy - lehelem magam elé.
- Tudom, már megbeszéltük. Várj úgy pár órát, aztán laza lesz minden - hadarja el, mint aki kifulladt. Bár én is kifulladtam. És azt sem tudom, mitől... Az ajtó kinyílik, Ash kilép rajta, aztán rögtön mögötte az igazgatóhelyettes is.
- Az igazgatóiba, fiam, gyerünk! - lök rajta egyet a nő.
- Hello - szól bele Zayn és kinyom. Telefonomat a zsebembe csúsztatom észrevétlenül és ahogy int nekem a nő, én is megindulok. A szívem hevesen ver, legszívesebben kapkodnám a levegőt. Több tény miatt is. Az egyik Ashton és, hogy tuti jobban kiakad és szívatni fog ez miatt, a másik, hogy el fogom intézni a Harvardos dolgokat az iskolámmal, a harmadik pedig a legkeményebb indok... Zayn. Lazán lépek be az igazgatóiba, ahol több tanár is van most. Ash értetlenül néz végig rajtuk, levágódik az egyik székbe rutinosan... röhejes.
- Először is, ő mit keres itt? - kérdi meg az egyik franciatanárom. Vagyis, hát... tavaly volt az, idén sajnos már más az. Ő is jó, nem azt mondom, hogy nem. De Mr. Leonard a kedvencem.
- Csak egy igazgatóiért jött - morogja az igazgatóhelyettes, mire a diri felvonja a szemöldökét.
- Add az ellenőrzöd, nem érek rá most erre! - dörren fel az igazgató, mire odadobja az asztalra az ellenőrzőjét Ash és már ki is megy, de érzem az égető tekintetét, ami rajtam marad, ahogy ő kisétál. Hát igen, ez határozottan nem megszokott. - Akkor térjünk rá a lényegre. Papírok - mosolyog rám lazán, én pedig a táskámból előveszem a tökéletesen ép papírokat. Amire büszke vagyok! Mármint, ezek nem gyűröttek. Mr. Leonard felnevet, azt hiszem, a lapokon. Ő már csak tudja. Minden lapom teljesen gyűrött volt, de még a dogáimat is összegyűrtem valahogy mindig. Ez viszont ép! Az igazgató olvassa és többen is mögötte a tanári karból.
- Úgy szeretném megoldani ezt az egészet, mintha levelezős lennék - kezdek beszélni, ugyanis úgy vélem, képesek két felé figyelni, ha én is. - Itt készülnék fel és nem ott. A családom miatt is. Viszont úgy pár hetente odarepülnék pár órára - magyarázom meg a figyelő szempároknak.
- Ezt jónak tartom, folytonos visszajelzést kapnál, mire kell rágyúrnod - hümmög az egyik matektanár, aki engem nem tanít. Ő olyan, akit mindenki akar és senki sem. Ha hozzá kerülsz, akkor vért izzadsz, de, hogy ötös leszel matekból és, hogy kilencven százalék felett teljesítesz, az konkrétan garantált.
- Az iskola veszi fel velünk a kapcsolatot, vagy fordítva? - néz rám az igazgatóhelyettes.
- Pár papírt alá kell még íratnom... otthon. Aztán odavinni és azt hiszem, akkor veszik fel a kapcsolatot. Mikor ott voltam, inkább az tette ki az idő nagy részét, hogy szóbeliztem - mondom elfintorodva.
- De jól sikerült, nem? - pillant rám Mr. Leonard, mire elmosolyodom.
- Első az összes ember közül a szakomban - mosolyodom el.
- Még nem a te szakod - pillant felém fejcsóválva a tesitanár. Hát igen, több tantárgyból osztályozót kell tennem, mint kiderült. Mert, hát azoknak is meg kell lennie...
- Dehogynem! - hördül fel Mr. Chez. És életében először támogat a saját osztályából egy személyt. Több, mint egy év kellett hozzá, de végre megértük ezt is!
- Oké - sóhajt fel az igazgató. - Teljesen más órarend kellene neked, mint amid most van - nyög fel, ahogy a falra pillant, ahol minden osztályé ott virít.
- Ami nem megoldható - szól közbe egy másik tanár és esküszöm, azt sem tudom, mit tanít.
- Rendben. Faktos órákra be fogsz járni pluszba, azok mindenképp kelleni fognak - sóhajt fel a fizikatanár.
- És a rendes órákon bemegy hozzád az adott szakból egy tanár, ha van. Ha nincs, akkor előre kell dolgoznod, ebben a tanárok segíteni fognak. És amint felkészülsz egy tantárgyból, már le is rakod az előrehozottat. Ez rendben van így? - kérdi az igazgató.
- Ha működik, akkor igen - biccentek rögtön.
- Na igen... azért otthon is tanulnod kell - szól rám a biosztanárom. Mrs. Pasty... aranyos nő, csak olyan lassan magyaráz, mintha ovisnak tekintene minket.
- Álmomban is tanulnom kell majd - fintorodom el, lévén, hogy igazam van. Túl sok anyag, túl kevés idő... túl nagy tét.

---


- Nem akarsz valamit elmondani? - néz rám Chris, míg unottan figyelem a falra vetített évszámokat és stílus irányzatokat, amiket a festők követtek. Művtöri... nyolcadik órában. És én épp, hogy a felére estem be ide. Túl sok elintézni való és szervezkedés.
- Nem tudom - motyogom magam elé, ugyanis az, hogy az agyam teljesen ki van kapcsolva, az nem tükrözi a valóságot, amit érzek. Még arra is figyelnem kell, hogy a nyálam ne folyjon ki...
- Zoe... ez azért nem volt normális. Ash azt mondta, egy csomó tanár bent volt. Valaki az óráját hagyta ott, hogy ott legyen - morogja Chris, ahogy felém fordul. Ő a barátnőm, nem? Én meg unom az egész szart. Zaynt akarom! Most! Mindennél jobban. Vajon kamuzott, vagy tényleg ott lesz?!
- Egyszerűen akarod, vagy rögtön magyarázattal? - kérdem meg tovább bámulva a képeket a modern művészetről, ami most éppen egy aláírt piszoárt jelent. Aztán átvált a tanárnő a következő képre. Órák folynak el. Na, ez legalább most nagyon tükrözi, mit is érzek éppen.
- Tudja valaki, ki festette ezt?! - kérdi hangosan a tanárnő, mire hülye beszólások jönnek csak.
- Salvador Dali - szólók közbe, csak, hogy az óra teljen és ne kelljen tovább elemeznünk ezt a képet.
- Először egyszerűen - nyög fel Chris.
- Esélyes, hogy felvesznek a Harvardra. Tehetséggondozó, a következő évet már biztosan nem itt kezdem - hangom unott, mert én már unom ezt. Tovább nézem a képeket, pár kocka és egyéb geometriai alakzatok...
- Hogy mi?! - ordít rám konkrétan Chris, mire mindenki elcsendesedik.
- Haver... - nyög fel mögöttem Sonja és biztos vagyok benne, hogy engem néz.
- Szarul hallottam?! - fordul hátra Veron.
- Felvételt nyertem a Harvardra, jól hallottad - ismétlem meg magam jól hallhatóan. És most az egész osztály hallja. Mindenki... egytől egyig. Engem pedig nem izgat. - Pszichológia szakra - teszem hozzá, hogy értsék is, miről beszélek. Chris hatalmas szemekkel bámul rám, Veron kissé elnyílt ajkakkal, de nem nézek rá másra, csak a falra vetített képre. - Avantgárd stílusirányzat - válaszolok a tanárnőnek, aki ugyan olyen döbbenten figyel rám, mint a többiek. Ezek szerint tanárok között is volt olyan, aki nem tudta.
- Ez röhejes - röhög fel valaki oldalról.
- Az - egyezek bele vállamat megvonva.
- Ez most komoly, Zoe?! - nyög fel Chris, engem bámulva.
- Én tényleg a nemet mondom még mindig - nézek rá, majd Sonjára, aztán megfogom a táskámat és felállok.
- Nem sétálhatsz ki az óráról! - szól utánam a tanárnő halkan, ami meglepő. Főleg, mivel semmi tekintélye nincs, ezért mindig ordít, bár semmit nem ér el vele.
- A fele osztály folyton ellógja. Esküszöm magának, nem érdekel, ha beír - röhögöm el magam fáradtan, ahogy kilépek a teremből és egyenesen megindulok az iskola felé. Úgyis csak tíz perc lenne vissza az órából. Ahogy a hatalmas bejárati ajtóhoz érek, lábamat a kis vasrácsokra rakom az alján és ezzel megrúgom az amúgy üvegajtót és az kitárul előttem. Épp, hogy kilépek és már keresem is a cigimet.
- Szarul festesz - röhög fel a túl ismerős hang kissé előttem, mire tekintetemet lassan felemelem és meglátom, amint Zayn a kis betonkerítésnek támaszkodik, lazán. Mellette egy hatalmas táska... és ő komolyan itt van. Megdermedek, pedig kezemben már ott pihen a cigis doboz. - Mondtam, vagy nem? - kérdi ugyan abban a kibaszott nem törődöm stílusban. Vállaimat leeresztem, cigimet visszadugom a zsebembe. Ha eddig fáradtnak éreztem magam, akkor most hatszor annyira érzem ugyan azt. Csak azért, mert tudom, hogy ő itt van és kibaszottul vigyáz rám. - Na gyere - sóhajt fel, ahogy megindul felém és az ölelésébe von, én pedig úgy bújok hozzá, mert úgy érzem, összeesek. Én a derekát ölelem át, ő pedig így elbujtat az ölelésében konkrétan. És annyira nagyon jó. Az illata, ő... meg úgy minden. Apró hördülés mellettünk, mire elhúzódom tőle és oldalra pillantok... egyenesen Ashtonra. És a vérző orrára, meg a lenyúzott fejére.
- Zayn - szólalok meg, végig kísérve a tekintetemmel Ashtont.
- Esküszöm, nem kerestem volna meg, ha nem jön velem szembe - morogja a nyakam hajlatába, ahogy fejét belefúrja.
- Csak ugye... te okés vagy? - kérdem kissé hátrább tolva, mire elneveti magát.
- Szerinted volt esélye? - kérdi meg halkan, ahogy oldalra húz a diáktömegből, akik kifelé kezdenek áradni. Van, akit előbb elengednek, hát ez van.
- Egos - nevetem el magam, ahogy megmarkolom a pólóját és nekidőlök, mire ő megint neki a betonkerítésnek.
- Az - rántja meg a vállát és már oda is hajol hozzám. - Hiányoztál - az utolsó, amit mond, mielőtt ajkai az enyémekhez érnek. És én még csak válaszolni sem tudok neki... legalábbis szóban. Tenyereimet mellkasára fektetem, hiába... imádom figyelni, mitől változik a szívverése. De egy pillanatra elfelejtem, mivel az enyém ver félre zsibbadtan, ahogy keze a csípőmön pihenve kissé jobban megszorít, míg végre úgy igazán megcsókol. Esküszöm, leteperném és már nyögnék, ha nem az iskolám előtt lennénk.
- Ezt te sem gondoltad komolyan, hogy csak így itt hagysz ezek után! - mordul rám Chris és a hang alapján még valahol a lépcsőn tart. Szóval még lazán megharapom Zayn ajkait, aki már oldalra pillant.
- Ami azt illeti, de - sóhajtok fel én is felé fordulva kissé, rekedtesen.
- Zoe, miért nem mondtad el?! Sőt... Mióta tudod?! - kérdi meg értetlenül, ahogy hol rám néz, hol az útra. Kezei pedig össze-vissza csapkodnak.
- Nem tudom. Nyár közepe óta körülbelül és mert nem akartam - közlöm nyugisan vele.
- De a Harvard, ember?! - ordít rám, mire többen megint felénk néznek.
- Szóval elmondtad - röhög fel Zayn, ahogy tovább ölel. És Chris tekintete csak most kúszik oda Zaynra is.
- Te tudtad?! - nyög fel. - Ő tudta és én nem?! - biggyeszti le az ajkait.
- Én küldtem el a jelentkezését - fintorodik el Zayn, mire Chris felsóhajt.
- Ashtont is te küldted az orvosiba? - kérdi felé pillantva, mire ajkaimat összeszorítom.
- Talán - közli lazán Zayn, engem pedig nem érdekel, mekkora taplónak tűnök, akkor is ismét felé fordulok és az ölelésébe bújok. Sőt, pulcsija mögé. Csak még inkább el akarok bújni és vele lenni.
- Oké, majd feldolgozom... elvégre ez csak a Harvard - röhög fel keservesen Chris. - Tízkor jön busz, jössz...jöttök? - kérdez meg engem, majd minket. Most túl tette magát rajta és amint hazaér, robbanni fog. Mások pedig még nem hisznek nekem, ami nem is igazán zavar.
- Aha - válaszolok helyette és már meg is indulunk, ahogy ujjaimat az ujjai közé fonom. Ő kissé magához húz és a hajamba nyom egy puszit, én pedig elmosolyodom.
- Megbeszéltétek a tanárokkal, amit meg kellet? - kérdi lazán és nem zavar, hogy megbámulnak, vagy, hogy páran hallhatják a beszélgetésünket.
- Fogjuk rá. Gázos lesz - fintorodom el.
- Ha tudok, segítek majd - és ismét, az a kibaszott laza stílusa, mintha nem számítana semmit.
- Csomó mindenből osztályozót kell tennem - fintorodom el, ahogy végiggondolok minden felesleges órát. Ének... rajz... művtöri... tesi! Jézusom...
- Én a biosz, irodalom és nyelvtan emelteden paráznék - neveti el magát.
- Ahh - nyögök fel fejemet az oldalába fúrva, rábízva magam, hogy vezessen. És bár tudom, hogy fogalma sincs, merre kell menni, előttünk Chris és Veron lépked, szóval csak követnie kell őket.
- Pár tételt át tudok küldeni, ám irodalomból, ha gondolod, megvannak kiírva még - karolja át a vállam, mire elmosolyodom.
- Értékelném - nézek fel rá, ahogy megérkezünk a pályaudvarra. Legalább közel van. Előveszem a cigimet és visszahúzom őt, míg Chris és Veron tovább mennek.
- Én meg ezt - sóhajt fel neki dőlve a falnak ismét. És most is, olyan laza, hogy én elolvadok... hát a többi csaj. Odanyújtok neki egy szálat és ő elfogadja, ahogy magamnak is kiveszek egyet. Ő ad nekem tűzet és a cigi ismét jobban esik vele. Szemeim helyett most először néz a hátam mögé cigizés közben. Arcára mosoly kúszik és látom, amint szemével végigkövet valakit. Hátra fordulok és látom, ahogy Ashton elvonul. Semmi beszólás, semmi gúnyos mosoly a részéről... csak pár haverjával elsétál mögöttem.
- Szopni fogok én még ezért - sóhajtok fel, ahogy inkább ismét beleszívok a cigibe.
- Kétlem. Ha igen, maximum megint szétverem. Sajnálom, de irtó jó érzés volt - szemeit lehunyja, ajkán ott játszik az a veszélyes mosoly és lelki szemeim előtt megjelenik a kép, ahogy fejét lehajtja, míg idefele jön és ugyan ez a mosoly kerül az arcára, ahogy meglátja Asht.
- Gondoltam - motyogom, ahogy lábujjhegyre állok és puszit nyomok ajkaira.
- Mikor is csókolhatnálak meg végre rendesen? - kérdi nyöszörögve, ahogy vissza is huppanok talpamra.
- Apámnál a szobámban - mosolygok.
- És ki bír ki annyi időt? - kérdi felhördülve, míg megindulunk a buszra.
- Hát passz - nevetem el magam kissé elpirulva, ahogy felnézek rá oldalra. - Nem fázol?! - kérdem meg értetlenül, ahogy pulcsiját lazán fújja szét a szél, alatta pedig csak egy sima póló virít rajta, míg én itt kabátban megfagyok.
- Kettőnk közül te vagy a fázós. Én nem - mosolyodik el, ahogy magához húz és a bőre tényleg meleg. Az enyém viszont nem.
- Tuti azért, mert félig nigga vagy - nézek fel rá egy gonosz mosollyal.
- Kussolj, hófehérke! - hördül fel szemét megforgatva. A körülöttünk lévők meghökkenve néznek minket... rasszistának hangzunk. Holott az a két személy vagyunk akik pont, hogy képtelenek lennének azok lenni. Felszállunk a buszra, én pedig hátrafordulok hozzá, tekintetemmel kérdezve, melyik ülést választja.
- Komolyan, ki bír ki annyi időt, míg odaérünk?! - hördül fel, ahogy lehuppan mellém, mikor csak lazán belök az első kettes ülésbe, ami mellettem van... viszonylag azért eléggé hátul.
- Meddig maradsz? - kérdem meg őt, mire megrántja a vállát és karját ismételten átdobja a vállamon, mikor már csak simán egymás mellett ülünk.
- Ameddig akarod... - néz le rám - oké, igazából ameddig akarod, de amúgy vasárnap már vissza kell mennem próbálni - húzza fintorra az arcát.
- Akkor a kérdés nem az, hogy ki bír ki annyi időt, míg lekapsz, hanem ki bír ki annyi időt estig - hördülök fel.
- Zoe, ne - nyög fel, ahogy máris fészkelődni kezd.
- Ha megkérdezem, hány napja volt utoljára, tudnád a választ? - kérdem meg halkan felnevetve.
- Órában is - mordul fel megdörzsölve az arcát.
- Szeretlek - suttogom a fülébe, ahogy nyakára nyomok egy puszit.
- Hol a táskád? - kérdi meg dörmögve és már meg is fogja és a lábam elől máris az ölébe rakja, én pedig felröhögök.
- Szeretek lány lenni - kuncogok fel halkan, ahogy fejemet a vállára hajtom.
- Tuti jó lehet - szűri ki a fogai között.
- Mondanám, hogy sajnállak, de rohadtul élvezem - hangom halk, nem akarom, hogy más is meghallja, de tényleg élvezem azt, hogy a semmitől képes ennyire beindulni.
- Mert gonosz vagy - nyög fel, én pedig csak mosolyogva lehunyom a szemeimet. - Persze... aludj csak. Én majd kibírom az utat valahogy álló farokkal, semmi gond - hadarja el gyorsan és kissé idegesen. De nem rám ideges... inkább az időre. És bár tudom, hogy írnom kéne egy sms-t apának, mégsem teszem. Hosszú hetek után ismét úgy érzem, hogy tökéletesen tudnék aludni. Hallom, ahogy felsóhajt és csak kissé lejjebb csúszik... csak, hogy nekem kényelmesebb legyen.
- Imádlak - motyogom neki és biztos vagyok benne, hogy elmosolyodik. Imádom az illatát... és őt is. A tényt, hogy itt van meg főleg!

Sziasztok!
Igaz, hogy az előző részt még nem javítottam ki, de úgy gondoltam, hogy a friss jobban érdekel titeket, mint, hogy van-e az előző részben hiba. :)
Remélem, hogy tetszett a rész mindenkinek! :) Komizni, feliratkozni még mindig ér! 
Ki, hogy áll az év végével, a vizsgákkal?
Puszi: Klau

10 megjegyzés:

  1. Oo de aranyos rész volt :) Végre újra együtt vannak :) Huu már nagyon várom, hogy mi lesz a következő részben. Még mindig imádom ezt a blogot és szerintem ez nem is fog változni :)
    Az év végi eredményem kitűnő, mindenből 5-ös lettem. Megéri maximalistának lenni és tanulni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Először is gratulálok! Le a kalappal előtted! Nagyon ügyes vagy! :)
      A kövi rész már fent is van, úgyhogy olvashatod is! :)
      Én is imádom a párosukat!
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. Szia Klau!
    Mindkettőtöknek nagyom szepen koszonom, hogy ezt a részt is olvashattam!
    Porszivot megszégyenìtő sebességgel szìvtam magamba minden egyes cselekményt, imadtam!
    Az a srác akit csak gerinctelen féregnyulványivadékként lehet emlegetni...megérdemelte mimd az igazhatoit...mind amit Zain-tol kapott...
    Apropo Zain...sármos bőrdzsekos roaszfius-jò/fiunk/
    Elment Zoéhoz...ha lehetséges még hatalmasabbat nőtt a szemembe mimt edddig...:)
    Remélem mindkettőtökkel minden remdben!

    A vizsgáim...hát irázsbeli eredmények türhetőek lettek
    A szòbeli 20.-átòl lesz...
    Aminek 'szinte a közelébe'esik egy költözés és egy 'szobanéző'....:)ami ha minden jòl megy egy ùjabb költözést von maga után...de ez már szigoruan a vizsgák után lesz!
    További szép hetet Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Oh, de egyetértek veled! Ennél nagyobb verést is kaphatott volna!
      Igen, Zayn végre úgy viselkedik, mint egy igazi pasi, akire lehet számítani, amikor baj van. Az én szememben itt nagyot nőtt. (Még akkor is, ha a szexhiány is közrejátszott. :D )
      Mi ez a sok költözés? Ennyire szeretsz pakolni, vagy mi a szösz van? Sok sikert a vizsgákhoz! Az írásbeli meg az a lényeg, hogy megvan. :) Gratulálok hozzá. A kettest nehéz elérni, onnan felfelé már nem nagy kunszt haladni! :D
      Puszi: Klau

      Törlés
  3. olyan jok ezek az aranyos reszek:) szuper volt megint:):*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett! :)
      Puszi: Klau

      Törlés
  4. Hali
    Naagyon jo resz volt!! ^.^ remelem zayn nem csalta meg!! Nagyot csalodnek benne!! Siess a kovivel kerlek *.* ¤.¤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett! :) A kövi pedig már fent is van!
      Puszi: Klau

      Törlés
  5. Sziasztok!
    Természetesen ùjra elolvastam

    'Ashton' egy barom
    Zayn megmutatta milyen közel van az orrahoz a beton:
    Jelen esetben az ökle
    Ez a gyerek a világ legnagyobb ökre...

    Zoé Zainhez bujik
    Ìgy a világ is kicsit lenyugszik

    A problémák 'elhallgatnak'
    De közelsincs vége a viadalnak...
    A végén a két fiatal együtt arat diadalt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Taps-taps-taps! Nem is! Ez vastapsot érdemel! Nagyon jó kis versike lett! :)
      Puszi: Klau

      Törlés