2016. május 21., szombat

79. Rész

Magam elé bámulva hallgatom a Goriot apó elemzését az irodalomtanáromtól. Pár ember válaszolgat, én pedig csak meredek előre. Tudom, ezeket már mind tudom. Ez mind csak vélemény nyilvánítás. Egy idióta irodalom óra helyett nekem most inkább magyar fakton kéne lennem. El kell most már intéznem a sulival az egyetemet. Ez még csak a második hét az iskolából, én pedig úgy érzem, ez nem lesz ide elég... Muszáj többet tanulnom, így nem fogok tudni emelteket lerakni!
- Csöngessenek már ki - nyög fel mellettem Chris, ahogy fejét hátrahajtja.
- Csak te akarsz fizika órát, senki más - nevet fel halkan Sonja, ahogy előrenyúl és összeborzolja Chris haját.
- Jogos - motyogom oda.
- Én szünetet akarok - fejeli le a padot Do.
- Ez még csak a negyedik óra, mit hisztiztek? - szól át hozzánk Panny, a mellettünk lévő padból.
- Hozzád ki szólt? - néz rá értetlenül Chris, mire én elmosolyodom és megrázom a fejem. Oldalra nézek a nagy röhögésre és szemöldököm összeráncolom, ahogy azt nézem, hogy Milo egy kalapáccsal üti be éppen a szöget a padba.
- Ti is azt látjátok, amit én? - kérdem meg hátra fele a lányokat, de szemem nem tépem le a srácról... Ash felröhög, nekem pedig felkeveredik a gyomrom, ahogy ránézek. Utálom ezt a gyereket. - És csodálkoznak, hogy le akarok lépni innen - motyogom magam elé, ahogy a srácok felröhögnek remekművükön; miszerint egy könyvet odaszögeltek a padhoz.
- Te inkább ne gondolkozz, nem áll jól - villant rám egy fintort Ash.
- Komolyan, mást már nem tudsz mondani?! - kérdem értetlenül.
- Psszt! - szól rám, mire idegesen magam elé meredek és veszek egy mély levegőt. Mióta visszajöttünk a suliba, ezt csinálja. Vagy lepisszeg, vagy rám szól, hogy ne gondolkodjak. Inkább már meg sem próbálok aktív lenni az órákon, könnyebb így, mint, hogy őt hallgassam és a szar beszólásait. 
- Világi nyomorék vagy, Ashton - szól oda hozzá lekezelően Chris, mire elmosolyodom. Az ajtó kinyílik, nem kopognak rajta. Értetlenül néz oda az osztály és a levegő megfagy, ahogy az igazgatóhelyettes körbenéz rajtunk. 
- Nem csináltam semmit! - szólal meg rögtön Bob, mire a többiek elröhögik magukat.
- Zoe Fable, ki tudnál jönni? - kérdi, ahogy megállapodik rajtam a tekintete.
- Mit csináltál? - néz rám értetlenül Kat, ahogy elhaladok mellette zsibbadó szívveréssel.
- Semmiről sem tudok - súgom vissza neki, ahogy kimegyek a teremből. A nő becsukja mögöttem az ajtót és vesz egy mély levegőt. Lehet az egyetemről hívták.
- A nővéred most hívott. Sajnálom, hogy nekem kell ezt közölni, de azt mondja, hogy Roland meghalt - mondja halkan, én pedig elkerekedő szemekkel nézek rá. Roland?! Nan pasijának a bátyja.
- Mi?! Hogy?! - kérdem meg hangosan, ahogy egyszerűen leülök a hosszú, falba épített padra mögöttem. Roll meghalt?! Roll?! Roll, akinek van egy négy éves gyereke? Aki elszokott vinni drifftelni a városba? Roll, aki drogot terít és Roll, akit jobban bírtam, mint a nővérem pasiját?
- Azt nem tudom, csak ennyit mondtak nekem a telefonba. Kérték, hogy engedjünk haza, ezt a napodat igazolja neked az iskola - hangja továbbra is halk, tudom, hogy nem szívesen közölte ezt velem. Megdörzsölöm az arcom és szemeimet összepréselve felnyögök... ez nem lehet igaz! - Kihívjak valakit? - kérdi, mire megrázom a fejem.
- Nem, köszönöm - szipogóm, ahogy veszek egy mély levegőt. Végigsimít a hátamon, én pedig felállok és visszamegyek az osztályba. Mindenki végigkövet a szemével.
- Hey, mi történt? - fogja meg a karom Chris, ahogy egyszerűen leülök és mindent a táskámba söprök. Fejemet megrázom, ő pedig elenged.
- Beszélünk majd facen - hadarom oda neki. Táskámat a vállamra kapom és már ki is csörtetek. Megindulok a bejárati ajtó felé és látom, amint a nő a portásokkal beszél, hogy nyugodtan ki lehet engedni engem. Szánakozva tekintenek rám, én pedig csak kilököm a suli ajtaját és megindulok a pályaudvar felé. Az átlagban hétperces út most mindössze két percembe telik. Hajamba túrok, amint realizálom, hogy fél óra múlva jön buszom. Egyszerűen lerogyok a padra és a kezembe veszem a telefont és felhívom Nan-t.
- Szia - szipog bele.
- Mi történt? - kérdem meg rögtön és hangom meg sem remeg. Hallom, hogy felzokog, én pedig lehunyom a szemeimet. - Nyugi - szólok neki halkan, mire kissé tényleg lenyugszik.
- Autóbaleset. Belement egy idióta pöcs és... ott meghalt. Ki kellett mennünk hozzá, láttam, ahogy folyik még a vér a fejéből... a kocsi totálkár, érted?! Ő csak kajáért ment és... - egyszerűen újra felzokog, én pedig nyelek egyet a csomó miatt a torkomban.
- Másfél óra és érkezem, vigyek valamit? - kérdem meg elhadarva.
- Cigit, könyörgöm - nyögi ki, mire felsóhajtok.
- Oké, vigyázz magadra és nyugodj meg! Támogasd Briant! - nyögöm ki, ő pedig kinyom. Arcomat megdörzsölöm, ahogy combjaimra rakom alkarjaimat. Szaggatottan veszek levegőt, majd zsebembe nyúlok és ajkaim közé illesztek egy szál cigit. Utoljára három hete szívtam cigit. Úgy voltam vele, hogy leteszem... de hát inkább nem. Meggyújtom és beleszívok. Élvezem, ahogy a füstöt a tüdőmbe szívom, ahogy először kaparja a torkomat. Rég volt, hogy elszívtam már egy szálat és most mindennél jobban esik. Újra ajkaim közé szorítom a szűrőt, a vége pedig felparázslik. Mély levegőt veszek, ismét letüdőzöm, túl jó. Túlságosan hiányzott. Telefonom névjegyei közt keresgélek. Mély levegőt veszek és kitörlöm Roll nevét... már úgysem fog kelleni. A keserű szájíz elönt, talán a cigitől, talán a szomorúságtól. Holott még azt sem tudom, mit érzek. Senkim nem halt még meg, és... van egy kisfia... mi lesz vele? Milyen lenne, ha az én testvérem halt volna meg? Szemeimbe könny szökik, ahogy ledöbbenek az érzésen... még a levegő is megakad arra gondolva, hogy Li, vagy Nan meghal. Számba harapva, a könnyeimet visszatartva nyomok rá Zayn nevére. Fülemhez emelem. Szemeimet lehunyom, hallom, ahogy kicsöng. Gondolom gyakorolnak Simonhoz. Azt se tudom, mikor mennek most már oda tényleg az élő show miatt... semmit sem tudok már.
- Hello - szól bele vidáman, én pedig remegve beleszívok a cigimbe és képtelen vagyok még megszólalni. - Zoe? - kérdi másfajta hanggal rögtön.
- Mizus? - kérdem meg őt könnyedén. 
- Most nem igazán érek rá - nyög fel, én pedig szemeimet lehunyom. A cigimbe újra beleszívok és érzem, ahogy kibuggyan az első könnycseppem. És nem tudom, ki miatt. Zaynért, vagy Rolandért.
- Oh, értem. Bocsi - mosolyodom el, csak, hogy a hangom is könnyebb legyen. - Akkor hello, majd beszélünk - hadarom el neki, ő pedig nem szól semmit sem pár másodpercig. Aztán kinyomom, max elköszönt volna már... és magamban is eltudok képzelni annyit, hogy kinyögi, miszerint hello. Felszállok a buszra, oda fele magam elé dobom a cigit és rálépek. Levetődöm az egyik kettes ülésbe és fejemet az ablaknak hajtom. Lerázott, Zayn lerázott, pedig telefonhívás vészhelyzetre van. Telefonomat újra feloldom, belelépek a facembe és máris látom, hogy az üzenőfalamon szinte mindenki megosztja a Roland emlékére szolgáló dolgokat. Képeket, pár idézetet. Én viszont nem, ezeket nem tartom fontosnak. Kapok egy meghívást egy csoportba, ami az emlékére szól, ehhez csatlakozom, csak ehhez. És csak azért, mivel Nan hívott meg bele. Mikor történt ez, hogy már ennyire mozgolódik mindenki és én miért csak most szerzek tudomást erről?! Fülesemet előveszem, a zene a fülemben pedig rögtön üvölteni kezd. Fejem az üvegnek hajtom és szemeimet lehunyom. Nem akarok gondolni semmire. Nem akarok arra gondolni, hogy kaparom össze Nant és Briant. És úgy mindenki mást. Telefonom csörögni kezd, mire rögtön felveszem, elvégre... Nan az. Kire számítok, ki lehetne?
- Igen? - kérdek bele lágyan.
- Tudom, hogy nagy kérés, de nem tudnál beugrani árajánlatokat kérni egy boltba? - kérdi halkan, mire elfintorodom.
- Milyen boltba? - kérdem meg félve... nem akarom én ezt.
- Temető, sírhely kéne és hogy mennyi egy koporsós temetés. Átküldöm a kérdéseket, megtennéd? Li éppen azt intézi, mikor kapjuk ki a... testet. Brian összetört és az anyja is... én meg... - elbőgi magát újra. Nekem pedig nincs szívem nemet mondani, nem mondhatok nemet.

- Persze, küld el őket sms-ben - egyezek bele rögtön, mire elszipog egy köszönömöt és ki is nyom. Hát, akkor majd egyel előbb szállok le. Ott a temető... be tudok menni megkérdezni, elvégre nem teher. Ennyit megtehetek. Az sms megjön és a gyomrom fordul egyet, ahogy átolvasom. Valahogy túl bizarr ez. Valamikor reggel meghalt és még gyászolni sincs idő, már ilyenekkel kell foglalkozni. Ilyen kérdéseket kell feltenni... nem... ez nem jó. Remegő lábakkal állok fel, hogy jelezni tudjak a buszon. Megáll és én habozok leszállni, mégis lefelé lépdelek a lépcsőn. Fel sem nézve megyek át a zebrán és még soha sem voltam ilyen nyugtalan, amikor a temetőbe kellett belépnem. Alapvetően szeretem a temetőket, békés és nyugodt helyek. Az emberek visszafognak itt mindent, van, amit tiszteletben tartanak. És ez az a hely. De amikor egy ismerőst kéne ide eltemetned és ezt elintézned, az... az nem éppen megnyugtató. Fel se fogom, mit teszek, mikor bekopogok az állítólagos irodába. Többször mentem már el emellett az épület mellett, de soha nem hittem volna, hogy egyszer be is kopogok. Pedig minden porcikám tiltakozik most ez ellen. Roll meghalt és ezt képtelen vagyok felfogni. Az agyam nem tudja feldolgozni, hogy ő többé nincs. Konkrétan nincs. Megmásíthatatlanul. Benyitok, egy szőke nő felnéz rám. - Jó napot - köszönök kissé megremegő hangon, mire rám mosolyog.
- Segíthetek? - kérdi, de mosolya olyan ellenszenvet kelt bennem. Pedig nem az ő hibája, csak ehhez a munkához mosolyogni... nem. Ehhez nem illik a mosoly. Aki idejön, undorítónak találja a mosolyt.
- A nővérem barátjának a bátyja elhunyt és koporsós temetést szeretnének. Ehhez szeretnék pár dolgot kérdezni - erőltetem meg magam a beszédre, de hangom olyan vékonynak hat, hogy még kellemetlenebbül érzem magam.
- Árajánlatot is szeretnél? - kérdi meg elővéve egy lapot, ahogy feláll az asztala mögül.
- Igen - biccentek neki.
- A koporsós temetés már biztos? - néz rám hátra, ahogy int a kezével, hogy kövessem.
- Igen - mondom a hátának, amikor a telefonom megszólal.
- Csak nyugodtan - legyint nekem, mikor én Zayn nevét bámulom. Mély levegőt veszek és felveszem.
- Nem hívsz te csak úgy és én sem vagyok abban a kedvemben, hogy elhiggyem, hogy csak úgy hívtál... - hadarja el rögtön, mire elmosolyodom, gúnyosan. Már mindegy.
- Zayn, lényegtelen - súgom neki halkan, ahogy belépek egy terembe, ami tele van koporsókkal. Nyelek egy nagyot és érzem, ahogy a torkom szorítani kezd. Ezekbe emberek fognak kerülni. Emberek, akik számítanak valakiknek. Emberek, akiknek ez előtt rendes élete volt. Munka, család, barátok és hobbik. Aztán bekerülnek egy fából készült koporsóba és ennyi. Vége. A tudat valahogy megbénít, hogy az én egyik barátom is ebbe fog kerülni. Mert Roll igen is a barátom volt.
- Először mindenki elnémul, semmi baj - szól rám a nő, mire bólintok, ahogy körbe nézek. - Adatokat kaphatnék az elhunytról? Na, meg persze az igények, mert ha nincs megfelelő, tudunk csináltatni is - szól közbe, én pedig ismét bólintok.
- Elhunyt?! - nyög fel Zayn, pedig én már meg is feledkeztem róla.
- Harminchat éves... volt - nyögöm ki nehezen. - Férfi, fehér koporsó kéne. Nyitható. Úgy százkilencven magas, nagyjából szerintem nyolcvan, vagy.. kilencven kiló - hadarom el, míg a telefont leengedem magam mellé.
- Értem... - morogja a nő és eltűnik egy másik ajtó mögött.
- Zoe! - hallom meg a telefonból.
- Már mindegy, Zayn, nem fontos. Dolgod van, megértem - hadarom el neki legalább addig, amíg a nő nincs itt.
- Ki halt meg?! - kérdi idegesen és a csendből körülötte arra következtetek, hogy otthagyta a dolgát... amit nem kéne.
- Nan pasijának a bátyja. Majd beszélünk, hello - köszönök el tőle és még az előtt nyomom ki, mielőtt belekezdhetne másba. Dolga van... megértem. Legyen. Nem ér rá... nem ér rám. Én gondoltam, hogy ez lesz, csak azt nem, hogy már most.
- Gyere! - dugja ki a fejét a nő, én pedig követem a hideg és csöndes helyen. - A csatok színét ne nézd rajta, könnyedén tudunk rajta változtatni. Sőt, a csatok mintája is lehet más - hadarja, amint a fekete kis gombszerű valamikre mutat az oldalán. Aztán megfogja és felnyitja. Nekem pedig a szívem félre ver. Tudom, hogy Roll nincs benne, mégis arra számítok, hogy ott van. Az agyam tudja, hogy ott lesz. És ezen nem tudok változtatni, ez az érzés elnyom. - Fehér bársony, párnázott - mondja, míg a koporsó alsó részét visszahajtja. - Csak a felső test látszik így - mondja rám pillantva, én pedig bólintok.
- Szerintem ez jó lesz - motyogom rápillantva.
- Lefoglaljam? - kérdi, mire biccentek és már meg is indul kifelé, én pedig követem. Nincs kedvem itt maradni egyedül! Beérünk az irodába, oda, ahova eleve bejöttem. Látom, amint firkál egy lapra, én pedig a mögötte lévő, szinte egész falat beterítő kis térképet nézem... a temetőről. - A koporsós helyek a pirosak. Azok szabadok még - szól hozzám lazán, én pedig a térképet nézem. Több... ezer hely. Több ezer elfoglalt hely. Több ezer halott. Halottak, akiknek van neve, életük, családjuk, rokonaik... Úgy érzem, a levegőm elfogy, ahogy belegondolok az összesbe. Hogy mennyi ember van itt... Mennyi történet...
- Majd... később.. a nővéremék... ezt ők döntik el - nyögöm ki, míg ő rám néz és biccent.
- Itt a telefonszámom, hívjanak fel - adja oda a lapot egy kedves mosollyal, én pedig remegő kezekkel veszem el. Elmorgok egy köszönés félét és már ki is rontok szinte innen. A hideg végigfut a hátamon, ahogy minnél előbb szabadulni akarok a temetőből. Tekintetem sírkőről-sírkőre vándorol, számokat látok, életéveket számolok. Az idézetek semmit sem mondanak. Néhány kő fakó, nem is látom a számokat. Valaki több ideje fekszik itt, mint ahány éves vagyok. Életek értek véget, hirtelen, vagy lassan és könyörtelenül. És életemben először eljutok arra a pontra, amikor a halál annyira véglegesen röhög pofán, hogy levegőt is képtelen vagyok venni... hiába mondogatom magamban, hogy ők halottak, nem tűnik akkora horderejűnek, mint ahogy valóban érzem. Halottak! A hideg kiráz, ahogy minden ember történetét el akarom képzelni, akik itt fekszenek. Ahogy arra gondolok, hány ember segített azoknak, akik itt sírtak azok miatt, akik már a föld alatt vannak. Halál... örökké tabu téma, örökké érdekes téma, örökké rejtély... röhejes. Soha nem kapunk ezekre választ. A halál olyan, ami örökké jelen lesz azért, hogy más ne lehessen örökké... Hát nem önzőség tőle?





Sziasztok! 
Remélem kedvenc írónőnk nem haragszik meg, amiért írok ide nektek én is, de szeretném megköszönni azoknak, akik szorítottak nekem a vizsgáimnál. Köszönöm szépen! Jelentem sikerrel vettem az akadályokat, úgyhogy a bizimbe négyes került, vagyis jobban szólva lett még egy szakmám, egy új bizivel! 
Remélem, hogy mindenkinek jól sikerülnek a vizsgái! :)
Puszi: Klau

Kukucs, én nem is írék sok mindent, talán csak annyit hogy engem az elkövetkezendő két hétben nem hiszem hogy igazán sokat fogtok "látni". Bár még Klau nem tud róla:D  Igyekszem válaszolni majd a komentekre ígérem, és nyáron terveim szerint minden vissza áll a rendes megszokott kerékvágásba. Imádás van! <3 Bye: Destiny

12 megjegyzés:

  1. Hello!
    Gratulálok a vizsgához Klaudia! :)
    Nagyon jó lett a rész Névrokon!:D
    Semmi baj hogy ha kimaradsz két hetet intéz csak a dolgaidat nyugodtan!:)
    Pihenj meg minden!;)
    Siess a kövivel.
    Vivien

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! :)
      Most nekem kéne sietnem a részekkel. Próbálkozom, ahogy az időm engedi. :(
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. Sziasztok!

    Klau, szívből gratulálok!!

    Des Tiny!
    Elősször is kitartást ahhoz ami abban a két hétben vár rád...


    Másodszor pedig... Des Tiny..Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm!...
    Komolyan mondom annyira jó, hogy MA olvashatom a részt...
    -Tegnap feljöttem és olvastam a legutóbbi részt... egyszerűen "levegőhöz jutottam"... köszönöm! Ez ma sem volt másképp..., komolyan Des Tiny..köszönöm amit a történeteid által kapok!!!!

    Frenetikusan csodás volt!
    Úgy ragadott magával, mint meszes csigát a háza....

    Szép hétvégét!
    Minden jót!
    sziasztok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! :D
      Behalok a hasonlataidtól! Még most is röhögök ezen is! Ez nagyon tetszik!
      Puszi: Klau

      Törlés
  3. Nos wao!
    Ez a rész is csodás lett és persze szomorú!
    Hat hajajaj kiváncsi vagyon Zaynek milyen dolga volt?
    Lesz majd egy Zayn szemszög is valamikor?
    Puszii legyen szép napod és legyen szép az a 2 heted de az viditson hogy már csak 3 hét a suliból legalábbis nekem aztán utána go melozni!:)😞💗💗💗💗💗💗

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Remélem lesz sok Zayn szemszög, mert azt én is imádom! Hol fogsz dolgozni?
      Puszi: Klau

      Törlés
  4. Nagyon jó rész volt :) Olyan rossz hogy Zayn és Zoe már elszakadnak egymástól. Nagyon kíváncsi lennék egy Zayn szemszögre :)
    Gratulálok Klau a vizsgádhoz! 😘❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm!
      Hidd el, lesz itt még sok fordulat! És igen, én is Zayn szemszög párti vagyok!
      Puszi: Klau

      Törlés
  5. Jajj de rég írtam. Elvoltam havazva + sokat készültem a vizsgákra.
    De komolyan már annnyira rég írtam ide hogy megritkult a szókincsem
    Na mindegy. Nyilván olvastam az összes részt csak mert nem kommenteltem. Szóval az összes fantasztikus volt. Ez az egyetemes dolog is annyira izgi. Remélem hamar jön a következő rész mert nem bírok magammal.
    Na eléggé álmos és fáradt is vagyok szóval:
    Puszi, Szia!
    Imádollak!!!!
    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Az a lényeg, hogy most írtál! :) Sajnos nem mindig van időnk/erőnk komikat írni, bármennyire is tetszett az adott rész. Az a lényeg, hogy időnként azért jelentkezz! :)
      Puszi: Klau

      Törlés
  6. Hali
    Nagyon tetszett a resz! :) van egy olyan erzesem hogy zayn egyre kocsogebb lesz :$ remelem tevedek ! :) siess a kovivel!! :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett a rész! :) Miből gondolod ezt Zaynről?
      Puszi: Klau

      Törlés