2016. május 10., kedd

76. Rész

Eldőlök az ágyon és szemeimet lehunyom, ahogy végre a bunkó bébiszitterem becsukja az ajtót és magamra hagy egészen holnap három óráig. Úgy érzem meghalok, ha most nem alszom. Nem is alvásra vágyom, csak arra, hogy ne kelljen semmire se gondolnom. Pedig tudom, hogy kéne, Zayn is most... versenyez? Fogalmam sincs, minek kéne ezt hívni. És még csak nem is töröm a fejem azon, hogy jó szót találjak. Hívni fog, ha végzett, tudom. Addig egyetem... Irodalomból kötelező lenne vizsgát tenni, lehet abból kéne emeltet csinálnom. Francia közép szinten. Minden más négyes feletti százalékok. Igen, ez így teljesíthető lenne. Lenne? Lesz. Merthogy muszáj most már az előrehozott érettségire gondolnom, elvégre megírtam a legjobb pszichológia tesztet. Még mindig alig bírom felfogni, hogy ekkora faszfejek voltak... mikor már lépnék le közlik, hogy akkor személyes vizsga. És konkrétan vizsgáztattak. Nem lett volna illendő szólni, hogy számítsak rá? Vagy, hogy lesz valami ilyen?! Mert, hogy a tíz embert így csökkentik háromra. A maradék háromból pedig jegyek alapján kerül ki egy. De ez köcsögség! Ugyan úgy, mint az, hogy az a másik két ember még arról nem is tud, hogy még nem biztosított a helyük. Persze, ha kívülről nézem, megérthető, nem stresszeltem rá most sem, a döbbenet nem engedte. Elvégre szóbelizni pszichológia szakterületeiből az adott tanárokkal eléggé ledöbbentő. Még azt is megértem, miért nem mondják el majd a másik két embernek, hogy a jegyek számítanak, mivel így annyit hoznak majd, amennyit jónak éreznek. Nekik pedig gondolom fontos, hogy minél jobb legyen az alapjuk is. És azt is gondolhattam volna, hogy nem fognak abban hinni, hogy kétszer kitöltesz valamit a neten, vagy egy sima papírt és máris tudsz mindent. Talán tudtam is, csak belátni nem akartam. Szóval mondhatni, megértem őket, de ez nem azt jelenti, hogy nem tartom kibaszott nagy alattomosságnak azt, amit tesznek. Most pedig nincs más választás, el kell kezdenem felkészülni az előrehozott tantárgyakból való érettségire, a plusz tantárgyakra, rá kell feküdnöm a franciára, illetve azért a pszichológiába is még jobban bele kéne ásnom magam. Hogy magyarázom ki a napokat, amiket nem fogok otthon tölteni majd? Lehet, el kellene mondanom, talán... de... nem akarom még. Úgysem biztos. Majd azt mondom, hogy... ott alszok valakinél. Fasz tudja. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy átgondoljak mindent rendesen. Arcomat a párnába fúrom, ahogy hasra fordulok és mindennél jobban akarom, hogy legalább ez Zayn ágya legyen... Szorosabban húzom magamhoz a rohadt párnát, de sok értelme nincs. El kell intéznem az egészet az iskolámmal, hogy elengedjenek ide napokra... és, hogy adjanak felkészítő órákat. Lehet, el kéne mennem körülnézni a városban, de egyedül? Ehh... Felülök az ágyon és körbenézek a szobába. Van itt bent még három másik ágy... szóval ilyen itt egy koli szoba... itt fogok lakni? Vajon ez koedukált koli, vagy sem? Felsóhajtok és beletúrok a hajamba, ahogy elhaladok egy vékony tükör előtt. A négy sarokban vannak elhelyezve az ágyak, amik végében ott van egy-egy szekrény. A szekrények ajtaja viszont tükörből van. Nincs ez rosszul berendezve. Ráadásul még íróasztalok is vannak. Bár abból csak kettő, az ablakok alatt, egymás mellé tolva. Viszont középen továbbra is azért elég nagy tér van. Nem rossz... Telefonomat a zsebembe süllyesztem és kinyitom az ajtóm. Négyszázhetes szoba... legalábbis hatalmas számokkal ez van felfestve az ajtóra. Kilépek a folyósra és becsukom magam mögött. Alig hallani zajokat, egy kis zenefoszlányt bírok kivenni, meg talán egy sorozat hangja... fogalmam sincs. Bár nem csodálom, hogy ekkora a csönd, nyár van. Mindenki hazamegy, aki tud... vajon én haza fogok járni? Nekitámaszkodom az ajtó mellett rögtön a falnak és csak várok egy kicsit. Senki nem jön ki a folyosóra és az édes pofa kísérőkém sem ugrik elő a sarok mögül, szóval úgy érzem, megindulhatok egy kicsi felfedező útra. Nemsokára nyolc óra, de mivelhogy július van, még világos minden. Viszont lévén, hogy péntek, azért valahogy nekem megvan a "közeleg az éjjel" hangulatom. Elfordulok a kinti látképtől és a másik irányba elnézve megszemlélem ismét az emelet számát... hatodik. Alsó ajkamat beharapom és megindulok a lépcső felé, felfele. Ez az egész tíz szintes. Ahogy a lépcső felé haladok elolvasok minden kiírást, amik az ajtók mellett vannak. Minden ajtó mellett ott van egy kis tábla, rajtuk pedig rajzok, nevek, idézetek. Mindenféle. Elárul sok mindent. Milyen típusú emberek laknak az adott szobákban. Ahogy viszont ténylegesen megindulok felfelé a lépcsőn, a falon függő képeket kezdem nézni. Lediplomázott diákok, versenyen elért eredmények, kutatások, sportolók, szövetségi bulik. Szóval ilyen az egyetemi élet? Mikor elérem a legfelső szinten még vezet egy majdnem fél lépcső felfelé, én pedig továbbmegyek. Megpróbálom kinyitni a fém ajtót, de nem enged, vállal kicsit nekidőlök, mire kinyílik. Mély levegőt véve lépek ki az épület tetejére, majd csukom be magam után az ajtót. A szél rögtön arcomba fújja a hajamat, szóval hátrakötöm, ahogy középre sétálok. Innen ellátok még a folyóig is, na meg persze, az egyetem épületeire is. Leülök a szélétől kissé beljebb, nem akarom, hogy meglássanak és aztán még le is basszanak érte. Előveszem a cigimet és rágyújtok, ahogy elmerülők a folyó nyújtotta látványban. Szemeimet lehunyom pár pillanatra és drukkolni kezdek Zaynnak. Elvégre, ma derül majd ki, hogy tovább jutott-e, vagy sem. Azt hiszem. Ahogy ismét magam elé pillantok, valahogy sokkal fáradtabbnak érzem magam. Túl sok minden történik egyszerre. Olyan dolgok, amik túl sok mindent változtathatnak meg. Nézem a lemenő napot, ahogy átszíneződik az ég, szép lassan. Ahogy a folyó fodrozódik és megtörik rajta a napfény. A fákat, ahogy éppen csak lengedeznek. Gondolom, lent nem fúj annyira a szél, mint itt fent. Azt hiszem, ez a Charles folyó. Bár közvetlen előtte - az én szemszögemből - ott van egy park is. Szülői beleegyezés kell arra, hogy itt vagyok. Mármint, a felkészítőre. El kell mondanom otthon... muszáj. Viszont... lehet, elég lenne az iskolám beleegyezése is. Legalábbis, addig tudom ilyen helyettesítő aláírásokkal kihúzni, míg ténylegesen fel nem vesznek. Pár hónap, jobb, mint a semmi. Addig elég lesz akkor az iskolámból az igazgató, az igazgató helyettes és az osztályfőnököm aláírása. Plusz egy személyé, aki elmúlt huszonegy. Ezt nem lesz nehéz összehozni így. Mély levegőt szippantok, ahogy elnyomom magam mellett a cigit és lepöckölöm a tetőről. Élvezem a süvítő szél hangját és a madarakat. Egy kis nyugalom... rám fér ennyi nap után. Nem, mintha nem szeretnék Zaynnal lenni, de ő is balhés srác, túl sok minden történik mellette. Amit tagadhatatlanul imádok, mellette olyan, mintha tényleg élnék, de mikor így lepihenek... Mikor csak így magam vagyok és átgondolhatok mindent, rá kell jöjjek, még mindig hulla fáradt vagyok. És nem tőle, csak a stressztől. A gondoktól. Nemsokára augusztus, ami azt jelenti, nemsokára iskola. Bár kétlem, hogy ez az évem hasonlítana majd egy tizedikes évéhez. Biztosan nem. Arcomat megdörzsölöm és ahogy szemeimet lehunyom, újra végigsöpör rajtam elemi erővel a fáradtság. Nemsokára nyolc óra lesz, én pedig csak meredten bámulok magam elé. Ez is egyfajta pihenés, bár mostanában ritkábban jött elő ez a fajta kizárás nálam. Mikor semmire sem figyelek, de beszélek, ha kell és egyszerűen a gondolataimba mélyedek. Mondjuk, nem is találkoztam olyan emberekkel nagyon, akikkel nem akartam. Zaynék... náluk ezt, azt hiszem, talán képtelen lennék bejátszani. Szememnek olyan könnyed megnyugvást ad a szürkülő ég, hogy még a hideg is kiráz. A folyó vize már feketének tűnnek, a fák levelei pedig sötétebb zöldnek. Telefonom érzem, amint rezegni kezd, én pedig eltépem a tekintetem a látképtől és leolvasom Zayn nevét.
- Kukucs, szépfiú - szólok bele rögtön, mire hallom, amint halkan felnevet.
- Nyertem - közli halkan, én pedig nem igazán fogom fel.
- Miben? - kérdem értetlenül. Nem értem, miért nem nyögi már ki, hogy laza minden, tovább jutott.
- Nem jutottam tovább - hangja közönyös, én ledermedek.
- Mi? - kérdezek vissza, mivel biztos vagyok benne, hogy rosszul hallottam.
- Bocs, Babe - sóhajt fel és fogalmam sincs, mennyi idejébe telt, hogy rávegye magát, hogy felhívjon.
- De... én... faszt - hördülök fel, ahogy rögtön fel is pattanok mérgemben. - Mi az, hogy nem?! Hát olyan a hangod, hogy...
- Zoe - hangja halk, inkább kérlelő, hogy csak ezt ne folytassam... ettől pedig a szívem zsibbadni kezd -, ez van. Legalább egy fogadást megnyertem - mondja kissé élénkebben.
- Tovább kellet jutnod, én ezt tudom - súgom halkan, de fogalmam sincs, hogy hallja-e a süvítő széltől.
- Nem mondták a nevem a továbbjutók között. Aztán megköszönték a részvételt, meg a próbálkozást - hadarja el és bár tudom, hogy túl akar lépni a témán, ő is tudja, hogy én nem fogok.
- Biztos? Nem lehet, hogy félrehallottad, vagy szar csoportnál mentél oda? Lehet, hogy csak...
- Élet... - sóhajt fel, mire magamba fojtom minden feltörni akaró kérdést. - Inkább mesélj, nálad mi van? Az idő szeles, ennyit levettem már én is - kuncog fel kissé, de nem tudok neki mit mondani. Mit kéne mondanom?
- Zayn - nyögöm ki a nevét végül, azt hiszem, ez kifejezőbb, mintha elregélném neki, hogy ne akarjon kamuzni, vagy továbblendülni velem semmin sem és, hogy most nem az a fontos, velem mi van.
- Zoe, legalább csak még ne most, oké? - kéri könyörgően, én pedig kissé szaggatottan beszívom a levegőt a hideg miatt, vagy talán a túlzott kétségbeesés miatt.
- Nincs olyan, hogy ne nyernék meg egy fogadást, ugye ezt tudod? - kérdem halkan, mire ő felröhög. Aztán elhallgat, mintha csak egy pillanat alatt lenémították volna a hangját. Aztán meghallom a háttérben a nevét.
- Visszahívnak?! - jelenti ki, bár hangja úgy hat mintha kérdezne.
- Akkor menj már! - mordulok rá, ő pedig ezzel ki is nyom. Kezemet leejtem magam mellé, arcomat a már fekete égbolt felé emelem és a hajam sem zavar, amit ide-oda fúj a szél. Felnyögök és visszahuppanok a földre. Nem lehet, hogy nem jutott tovább, esélytelen. Muszáj tovább jutnia, tudom, hogy tovább jut! Én már láttam a színpadon a több millió rajongója előtt. Nem történhet meg, hogy nemet mondanak neki. Nem és kész. Nem. Tovább jut. Tovább kell jutnia, muszáj. Lábaimat felhúzom és tenyereimbe temetem az arcom, majd térdeimre dőlök. Most tuti azt közlik vele, hogy tévedés történt, tovább jut. Muszáj. Igen. A másodpercek kínzó lassúsággal telnek, én pedig várok... várok, hogy újra felhívjon végre. Telefonom kijelzőjét nézem és szuggerálom. Nemsokára fél kilenc. Alsó ajkamat rágni kezdem, vagy talán tépni. Ha ő nem jut tovább, inkább én se jönnék egyetemre. Tényleg nem. Túl nehéz ide bekerülni és nem szeretem a kihívásokat ilyen téren. Ez semmit sem jellemezne rólam, csak, hogy képes vagyok-e seggelni, vagy sem. És én inkább nem. Most először bizonytalanodom el afelől, hogy bejuthatok ide. De abban biztos vagyok, hogyha ő nem jut be, én sem akarok ide. Inkább maradok a gimiben, lazán és simán. Aztán választok egy szimpatikus egyetemet és felvételizek oda. Két évvel később és nem most. A telefonom megcsörren, én pedig rögtön felveszem, de nem szól bele, én pedig csak azt akarom, hogy kimondja végre. De csak a heves légzését hallom. - Nyertem?! - kérdem meg feszülten, de ő még mindig nem szól.
- Egyezzünk ki döntetlenben, Élet - nyögi ki és hangja olyan erőtlen, mint aki sokkot kapott és talán, mert sokkot kapott.
- Mondj már valamit, baszki! - csattanok rá, de kétlem, hogy hatna neki.
- Csapatba raktak és így jutottam tovább - mondja ki és azt hiszem, neki ez most olyan, mint nekem, mintha először hallaná.
- Mi? - ráncolom össze a szemöldökömet, ahogy elnézek a folyó fele döbbenetemben. Csapatba rakták? - Kikkel? - kérdezek rá egy elég fontos tényre.
- Öhm... nem tudom... baszki, nem figyeltem, kikkel megyek fel! Aztán meg mindenki megörült, most meg mindenki telefonál! Négy sráccal... - nyögi ki végül hadarva és azt hiszem, lassan tudatosul benne az egész.
- Továbbjutottál! - sikítok fel, ahogy elönt az adrenalin és én is felfogom, tényleg továbbjutott.
- Asszem - közli félve, én pedig felnevetek, mire ő is.
- Hívd fel a többieket is, szépfiú - mondom neki végül, mikor úgy érzem, a felszabadult nevetésen kívül mást is ki tudnék nyögni.
- Oh, igen... tényleg... - jut eszébe és azt hiszem, tényleg elfelejtette, hogy mást is fel kellene hívnia, emiatt pedig a fejemet lehajtom és zavaromban elmosolyodom. - Nem akarom letenni még - szólal meg pár másodperc múlva.
- Én sem - közlöm vele könnyedén, azt hiszem, az elmúlt egy év során megtanultam, hogy az egyetlen ember, aki előtt talán semmit sem kéne szégyellnem, az Mr. Malik személyében valósul meg. - Büszke vagyok rád - sóhajtok fel eldőlve a tetőn, ahogy a megkönnyebbülés átjár.
- Köszönöm... veled mi volt? - kérdi meg és a könnyed érzés el is tűnik.
- Ezt hagyjuk egyenlőre - szólalok meg halkan. Én megértettem az előbbi helyzetét nagyjából, mikor ő kérte ugyan ezt.
- Zoe, ne már - mordul rám, én pedig csak az eget figyelem.
- Vegyük úgy, hogy undorodom a vezetőségtől, de ettől függetlenül képes vagyok uralkodni magamon, ami azt jelenti, hogyha akarok, talán bent vagyok - hadarom el neki és hallom, ahogy ő hümmög egyet, mint valami összegzés.
- Ki is fejthetnéd akár, nem bánnám, esküszöm - mondja felnevetve.
- Szóbeliztem a pszichológia tantárgyak feléből szerintem, illetve még másik két ember van velem versenyben és, ha nem írom meg a legjobb előrehozott érettségit, akkor akár keresztbe le is szophatom magam - hadarok tovább, mivel csak minél előbb le akarom rendezni ezt a témát.
- Lazán menni fog - közli hetykén, én pedig elmosolyodom. Kár, hogy fogalmam sincs, hogy tényleg akarom-e ezt. - Szeretlek - szólal meg ismét egy könnyed fél perces csend után. Még a csendjeinket is szeretem.
- Mondanám, hogy én is, de egy fiú banda tagját? Uhh, Malik... - nevetek fel, mire hallom, hogy ő is felnevet.
- Nem pont ezért kéne már a gondolatomra is benedvesedned? Tudod, egyen ruha és tánc, meg szép hangok és csábos tekintet - sorolja, én pedig ismét csak felröhögök.
- Hagyjuk, mitől nedvesedek be szerintem - rázom meg a fejem, ahogy elmosolyodom.
- Mintha nem tudnám, mit kéne tennem hozzá - hördül fel, én pedig felnyögök, ahogy arcomat tenyereim mögé bujtatom, mintha akárki látna.
- Mintha tenned kéne hozzá - morgom szememet forgatva, mire meghallom nevetését.
- Tetszik a beszélgetés menete - közli pimaszul, én pedig elmosolyodom.
- Gondolod, hogy a nyálas fiúbandák is bejönnek nekem? Uhm, Zayn... vesztettél a vonzerődből - sóhajtok fel drámaian.
- Gondolod, hogy képes lennék egy nyálas fiúbandában lenni? Fasznak van ehhez kedve amúgy, nem csapatban akartam továbbjutni... mindegy. Valameddig kibírom - közli lazán - és, ha már itt tartunk, mi az, hogy vonzerő? Nekem olyanom nincs, ilyen a nőknek van! - hördül fel sértetten.
- Nem hiszem, hogy te döntöd el, hogy milyen lesz a bandátok, illetve miért csak a nőknek lehetne vonzereje?!
- Majd kiverem a balhét és lesz egy normális fiúbanda, illetve, mert ez akkor is olyan nőies dolog!
- Akkor nektek, férfiaknak mi van, amitől mi megbolondulunk? - kérdem fennhangon.
- Te vagy a pszichológus, nem? - kérdi felnevetve.
- Vonzereje mindenkinek van - morgom lehunyva a szemeimet.
- Amim volt is elvesztettem, hogy bandába kerültem, remek - neveti el magát, de hallom a kocsik hangját, szinte biztos vagyok benne, hogy cigizni ment ki. Esküszöm, hallom a parazsat a cigi végén, hallom, ahogy levegőt vesz, majd kifújja. Arról beszélünk, hogy lazán beindulok tőle, pedig tudjuk, hogy túl komoly dolgok történtek ma. Ő továbbjutott egy bandában, én pedig közelebb kerültem a Harvardhoz. Nem rakja le a telefont, ahogy én sem. Ásítok egyet, ahogy felülök és megdörzsölöm arcomat. Fél kilenc sincs, de álmos vagyok. Viszont azt hiszem, ez most megbocsátható egy ilyen nap után. - Álmos vagy? - kérdi könnyedén, mintha itt lenne és annyit kérdezne, menjünk-e aludni...
- Azt hiszem - felelem nyomottan. Talán részben a fáradtság miatt ilyen meggyötört a hangom, vagy amiatt, mert rohadtul nem vagyunk egymás mellett, hogy együtt tudjunk aludni... és ez frusztrál.
- Hiszed? Akkor biztos, ha már eldönteni sem tudod - hangjától kiráz a hideg, ahogy a végén még fel is nevet.
- Hosszú és eseménydús nap volt - vonom meg a vállam, mintha láthatna.
- Egyetértek - vágja rá rögtön és hallom, hogy levegőt vesz, hogy mondjon még valamit... de nem teszi.
- Hívd fel a többieket! - motyogom, mivel az agyam azon kattog, vajon mit akart volna mondani.
- Oké - nyögi ki kelletlenül. Hiába ilyen a hangja, tudom, hogy amint felhívja őket, már biztos lesz hozzájuk kedve.
- Hát... jó éjt - mondom zavartan, ugyanis nem kell hülyének lennem ahhoz, hogy tudjam, valami megváltozott a beszélgetés alatt, amikor nem mondta ki azt a valamit...
- Jó éjt, Élet - súgja halkan, de nem nyom ki. És én sem őt...
- Hiányzol - nyögöm ki és hallom, hogy nyel egyet. - Nem baj - közlöm lazán, mikor nem válaszol pár másodpercig, még, ha úgy is érzem, a tüdőmet összenyomja valami. - Hello - nyögöm még ki, aztán kinyomom. A telefont lerakom magam mellé és fejemet a térdemre hajtom. Együtt vagyunk, ő pedig még mindig fél egy kapcsolattól. Remek...


Kukucs! Tudom hogy késtem, vagy késtünk de nézzétek el ezt nekünk egy darabig. Tömérdeknyi dolgozatom és vizsgám lesz a maradék időben. És mivel a jegyeim eléggé leromlottak úgy október vége felé... így muszáj megpróbálnom menteni a menthetetlent. Klau már javába benne van a vizsgájában. Szeretnék elnézést kérni a csúszásért, és a valószínüleges csúszásokért. De igyekszünk, illetve mindenki sok türelmet kívánok az év végi hajrához!

10 megjegyzés:

  1. Hello!
    Semmi baj hogy késel ez érthető.
    Jó lenne ha már vége lenne a sulinak.A rész nagyon de nagyon jó lett.Siess a kövivel.
    Tarts ki!
    Sok szerencsét a dolgozatokhoz meg a vizsgákhoz meg ami van még!:)
    Vivien

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs, köszönöm/köszönjük szépen. Hát ezt az ötletet én is így gondolom... már nagyon tudnám értékelni:D Örülök hogy tetszett és ismételten köszönöm:3 És hahh név rokon <3 (én is vivien vagyok) Imádás van!

      Törlés
  2. Sziasztok!
    Des Tiny
    Azta szilva pálinkába áztatott kenyérhéját!
    Eszméletlen nagyot alkottál!
    Totál a hatása alatt vagyok.
    Szinte mar fanatikusan izgultam Zoeval egyutt, hogy Zain nyogje mar ki -masodjara-hpgy bejutott
    Oke nem mintha nem tudnam...de sikerult teljesen kiutnod a tudatos enem..
    Total ott voltam mindkettojukkel felvaltva :)
    Te Nő ..alkoss..alkoss..alkoss...
    Csoda amit veghezviszel!
    Kitartást és sok szerencsét -sok sikert az évvégéhez..a dolgozatokhoz és minden egyébhez ami rád vár!

    Klau remèlem jòl alakulnak a viszgáid! Kitartás!
    Sziasztok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukuucs, hát tudod egy szilva pálesz most jól jönne... Mindenesetre a dicséret is eléggé doppingoló hatású:D Én alkotnék ha lenne rá időm... panaszlevelet fogok írni az iskolámnak:D Köszönöm szépen:) Klau nevében sajnos annyira nem tudok nyilatkozni de majd írok neki hogy sasolja meg a komit és válaszoljon:) Imádás van! <3

      Törlés
    2. Szia!
      Igen!!! Köszönöm szépen! Megvan a vizsgám, 4 lett az eredmény, ami a bizimbe került. Imádlak! <3
      Puszi: Klau

      Törlés
  3. Éssssss visszatértem.....
    Nos először is kezdjük a blogal háth huuuu nagyon nagyon jó rész lett és már tökre várom hogy milesz velük a folytatásba szoval kérlek majd siess csak igy tovább.
    A másik hogy ledig miért tüntem el kb 1 vagy 2 hétre már nem tom hogy hány hét vagy nap szoval ja az ok pedig az hogy uj netet akartunk volna bekotettni és ez sikerült is csak valahogy mégse és igy hálaistenek nem volt 2 hétig netünk az élet már nem is lehetne rosszab nagyon szar volt és végre van netünk ami szar mert a régihez vjsszamentünk de legalább van és ujra happy az élet..❤❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek a netes dolgok... nálunk is elég sokszor adja be az unalmas csak én rögtön kiverem a hisztit minden helyen a szolgáltatónál kezdve hogy márpedig net nélkül karót fogok kapni mindenből:D Szóval elismerésem hogy két hétig kibírtad. Igyekszem sietni csak hát ugye a suli. Örülök hogy vissza tértél már, imádás van! <3

      Törlés
  4. Szia
    Nagyon nagyon tetszett a resz.. alig varom a kovit:) nem tudom miert de nekem jobban bejott volna ha szoloban jut tovabb :$.. ne erts felre szeretem a one directiont.. nagyon !! De ha szoloban lenne nem lenne az az erzesem hogy nemsokara szakitanak :( remelem nem helyes a megerzesem :) siess a kovivel ! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs, örülök hogy tetszett és mindig igyekszünk sietni a kövivel. Hát ez az érzés.. tudjuk mi a blog alap ötlete és témája szóval....:D Hidd el, ha szólóban tovább jut a végkifejletek nem változnának annyit. Imádás van! <3

      Törlés
  5. Sok sikert kívánok nektek a vizsgákhoz! Imádom ezt a blogot, fantasztikus rész volt. Annyira kíváncsi vagyok, hogy vajon mit akart Zayn mondani.

    VálaszTörlés