2016. április 21., csütörtök

71. Rész

x--- Zayn Malik ---x


Puszi a mellkasomon, én pedig lustán kinyitom a szemeimet. Elmosolyodom, ahogy szembe találom magam a zöld szemeivel és vörös hajával. Állát a mellkasomra teszi és kissé fáradtan, de rám mosolyog. Felsóhajtok, ahogy lassan realizálom, hogy meztelen és mellei a hasamhoz nyomódnak. Kezemmel végigsimítok csupasz hátán és egyszerűen magamra húzom. Érzem, amint hozzám ér, de visszafogom magam. Eleve túl fáradt vagyok, bár tudom, hogyha ő egy kicsit is akarná, akkor úgyis elveszteném az önuralmamat. Feljebb mászik és számra nyom egy puszit. Oldalát simogatom és imádom a tudatot, hogy nincs rajta ruha. Lustán csókol, de nem bánom. Lábait felhúzza és érzem, ahogy alhasamra ül. Végigsimítok combján, fenekén, hátán, derekán, hasán... bárhol, ahol megtehetem.
- Jó reggelt - mosolyog rám, ahogy kissé elhúzódik tőlem.
- Jó reggelt - nevetem el magam. Haja arca köré hullik, vagyis inkább körénk. A takaró lecsúszik a háta közepére. És hiába... igen is lepillantok egy röpke másodpercre felsőtestére. Visszafogok egy sóhajt és újra a szemeibe nézek. Aztán az ajkára, de megerőszakolva magam, újra a szemeibe.
- Ma, vagy holnap menjek haza? - kérdi halkan, mire értetlenül ránézek.
- Mi? - kérdek vissza.
- Holnap vissza kell menned, tudod, meghallgatás, tovább jutottál - neveti el magát -, további körök, világhírnév, nedves bugyik milliói, ilyenek, Malik - suttogja a nyakamba. Fogai közé veszi a fülcimpám és megtépi, én pedig épp, hogy egy kicsit lejjebb nyomom a hasamon.
- Holnap - szólalok meg hirtelen, ahogy forró lélegzete végigfut a nyakamon.
- Korán kelés meg minden, fúj - borzad el, újra felemelkedve.
- Kimondta, hogy aludhatsz? - nevetek fel, mire elmosolyodik. - Mit szeretnél ma csinálni? - kérdem meg, ahogy haját a füle mögé tűrőm.
- Bankot rabolni, átműttetni magam férfivá, találni egy T-rexet - sorolja lazán a távolba meredve.
- És komolyan? - vonom fel a szemöldököm.
- Ezek komolyak - néz rám faarccal. Kezem melleire csúszik, mire ajkai kissé elnyílnak és elmosolyodik.
- A férfivé operáláson kívül akármelyik lehet - adom be a derekam, mire felnevet.
- Nem élveznéd, ha nekem is lenne farkam? - számon kérő a stílusa, de abszurd, hogy éppen kioktat, hogy mi az, hogy én nem akarom, hogy neki farka legyen.
- Sok mindent megtennék érted, na, de, hogy seggbe is dugj?! - fintorodom el, mire ő elneveti magát, ahogy elvörösödik.- Gondolj bele, lehetne Threesome - harapja be az alsó ajkát.
- Kivel?! - hördülök fel, ahogy könyökeimen megtámaszkodom. Igen, néha Zoe teljesen le tud taglózni. Még, ha tudom is, hogy soha nem gondolná komolyan.
- Ameliát tuti szívesen megdugnám - mélázik el. Én pedig elröhögöm magam. Évek óta először röhögök az Amelia neven. És mikor ez leesik, egyszerűen felülök és megcsókolom. Mellkasomon érzem a kezeit, én mégis fenekére csúsztatom az enyémeket. Túl nagy bennem a kényszer, hogy még inkább előredőljek és lefektessem. Az a baj, hogy ő nem is tud róla, mennyiszer fogom vissza magam.
- Szervezzek valami kinti progit? - kérdem meg elszakadva tőle, félő, ha tovább hagyom neki, hogy csókoljon, akkor tényleg plusz pár órát töltünk itt.
- Aham - mosolyodik el és a kedve egy pillanat alatt megváltozik. Eddig inkább a dögös Zoe volt, most már az izgatott Zoe. - Oké - mosolyodom el én is. Lemászik rólam és látom, amint ruhái felé indul. Azt hiszem, Zoeban mindig ott van a dögös Zoe, csak néha duplázódik. Mutatóujjamat behajlítom és ráharapok, hogy ne nyögjek fel a látványra és, hogy ő ne vegyen belőle észre semmit. Képtelen vagyok elszakadni a képtől, ahogy magára húzza azt a francia bugyit, ahogy felkapja a melltartóját, egy sima farmert és egy trikót. Ujjam harapdálását abbahagyom, pont, mikor visszafordul hozzám.
- Nem öltözöl? - kérdi értetlenül, mire bólintok. - Addig lemegyek - lép még vissza hozzám. Kapok egy sietős szájra puszit. Kezeimet ökölbe szorítom, hogy ne nyúljak érte és rántsam magamra. Mosolyogva lépked ki a szobámból, maga után halkan becsukva az ajtót. Felsóhajtok és megdörzsölöm arcomat. Azt a kurva... imádom. Nyögve ülök fel és rakom lábaimat a padlóra. Tenyereimbe temetem az arcom és pár másodpercig csak pihenek így. Ujjaim közül mosolyogva nézek szét a káoszon a szobámban, vagyis inkább azon, hogy az asztalomról minden a földre került, vagy az asztalon van eldőlve. Alsó ajkamat beharapom, ahogy akaratlanul is elindul a lejátszása az emlékeknek a fejemben. Nem bánom, oh, hogy a picsába is bánnám?! De nem tudom még hova menjünk. Majd rögtönözök valamit... Gyorsan öltözöm fel és már meg is indulok lefele. Bár tudom, hogy Zoe nem érzi kellemetlenül magát a családommal, valahogy berögzült Ameliánál, hogy nem szabad őt kettesben hagyni a családdal. Talán csak erre fogom, hogy igazából látni akarom Zoet...
- Hello - szólók oda egyöntetűen mindenkinek.
- Jó reggelt - mosolyog rám a többség. De megakadok, mert Zoe mosolya más.
- Szeretlek - kezd bele, mire felsóhajtok és alkarommal megtámaszkodom a székén és várom, hogy belekezdjen. - Jöhetne velünk Wali is, tiszta punnyadt, és akkor már elhívom Clare-t is. Nem szeretném, hogy visszacsússzon, szerintem amúgy is kijönnének ketten - mosolyog fel rám, én pedig villantok rá egy fintort, ahogy leülök mellé. Clare a tamponos lány, azt hiszem.
- Oké, persze - vonom meg a vállam. Elvégre a húgomról, meg egy depressziós lányról van szó, hogy bírnék nemet mondani?
- Köszi - mosolyodik el kissé zavarban, mire felröhögök és csak magam elé húzok egy pohár limonádét és bár fáradtan, de inni kezdek. Na, nem mintha egy percig is bánnám a fáradtságom okát, de tény, hogy össze kéne pakolnom majd. Épp, hogy végzek az üdítővel, mikor Wali kócosan, akárcsak egy zombi, levágódik velem szembe. Hát, most így ránézve... durva egy szakítása lehet. Fura belegondolni, hogy pasizik, mármint... csókolózik ő valakivel. Ne... ő még olyan kicsi. És már arról beszélt, hogy lefeküdni valakivel... az étvágyam még most is elmegy, pedig éhes sem voltam. Nem akarok belegondolni, hogy valaki olyanokat csináljon vele, mint én Zoeval... - Ő még nem tud róla - veti közbe Zoe, ahogy telefonját nyomkodni kezdi és látom, amint elkezdi felhívni Claret. Számot cseréltek, hát igen. Zoe mindenki sorsát a szívén igyekszik viselni. Fogalmam sincs, hogy tud ennyi nevet, történetet és problémát fejben tartani és még türelmesnek is lenni.
- Jössz velünk kinti programra, mit szólsz? - nézek fel Walira, mire szemöldökét felvonja és elkerekedett szemekkel néz rám.
- Hozzám beszélsz? - kérdi halkan, körbenézve, mire elnevetem magam.
- A képhez mögötted, tetszik, ahogy az emberi gyarlóságot ábrázolja. Gyönyörű kompozíció - szemlélem meg a mögötte lévő képet.
- Az egy csendélet - néz rám értetlenül Wali.
- Ja, szóval jössz. Zoe, én meg egy Clare nevű csaj, akivel Zoe garantálja, hogy jóba leszel - mosolygok rá, mire feláll és felfut a lépcsőn. Hát, könnyű volt rábeszélni. Hátradőlök és kinézek a hátsó ajtón. Eléggé szürke az ég, mostanában megint csak folyton esik. Tekintetem lustán vonszolom vissza magam elé és nézek fel a képre, ami valóban csak egy csendélet. A kerete egyszerű barna, emlékszem, hogy még én fújtam le, mikor anya megkért rá. Elmosolyodom és már el is döntöm, mi lesz a programunk. Felállok és visszaindulok a szobámba. Táskámból kiszórok mindent, aztán az összes kis Spray-met elkezdem belerakosgatni. Behúzom a cipzárt és felemelem, kissé megrázom és mosolyom csak kiszélesedik, ahogy a kis dobozok összeütődnek. Feldobom a hátamra, aztán megindulok vissza az ajtóm felé, ami konkrétan kirobban. Fél kézzel nyúlok Zoe dereka után és állítom egyenesbe, ahogy felvont szemöldökkel lenézek rá.
- Jól vagyok - nyögi ki, ahogy kissé meghúzkodja a feszülős trikót, ami rajta van.  Kérdőn rátekintek, mire elpirul. - Ne már - csap a hasamra, mire elmosolyodom és a hajába puszilok. - Minek a tatyó? - kérdi hátra pillantva rám.
- Meglepetés - rázom meg a fejem, mire elfintorodik.
- Pöcs - közli szárazon, én pedig oldalra nézek és elmosolyodom.
- Szeretlek - fogom meg a kezét lefelé a lépcsőn, mire elpirul.
- Ne már... - nyög fel, ahogy ellök magától, míg én puszit nyomtam volna a hajába.
- Ne már... - utánozom le, ahogy magamhoz húzom és a nyakába fújok. Ő felsikít és arrébb ugrik, én meg röhögve beköszönök anyunak.
- Kösz, hogy itt hagytok - esik oda mellénk Wali, ahogy felhúzza a cipőjét.
- El sem indultunk - sóhajtok fel a falnak dőlve, ahogy azt nézem, hogy próbálják állva magukra erőszakolni a cipőiket. Tekintetem Zoe fenekére siklik és nincs annyi önuralmam, hogy eltépjem a tekintetemet.
- Undorító vagy - hördül fel Wali, mire rápillantok.
- Nehéz a helyzetem ellenkező neműként - borzolom össze a haját, ahogy kilépek a házból.
- Igazából nem - szól közbe Zoe, ahogy sietve utánunk lépked.
- Ja, mi szülünk - hördül fel Wali.
- Meg vérzünk - teszi hozzá Zoe.
- Az nekünk is rossz - emelem fel a két kezem, mire ő a vállamba boxol, én pedig elnevetem magam. - Hol szedjük össze Clare-t? - nézek le rá, mire kezembe nyomja a telefont.
- Nem ismerem Bradfordot - nyög fel, ahogy értetlenül pislogok rá. Felsóhajtok és belelépek a névjegyei közé. Nem tudom uralni arcmimikámat, ahogy Ashton nevén is túlgörgetek, de végül megtalálom Clare-t és még csak ki sem fakadok. Minek van meg annak a buzinak a száma neki?!
- Hali - szól bele egy vékony hang, mire nyelek egyet, csak, hogy ne őt hordjam már le.
- Hello, Zayn vagyok. Zoe elfelejtette a tényt, hogy nem ismer semmit itt. Merre laksz? - kérdem meg, ahogy megnézem az én telefonomon az órát. Úgy negyed óra és beér a következő vonat.
- Őh... izé... - mondja zavartan, én pedig türelmesen várok - a park közelében - nyögi ki végül.
- Jó, tudod, hol van Markus? - kérdem meg továbbra is a kedves hangot megütve.
- Uhm... igen... - morogja, én felnevetek.
- Na, az előtt tali. Három perc és ott vagyunk, annyi elég?
- Aha - közli rögtön.
- Jó, akkor ott. - hadarom el neki és ki is nyomom.
- Füvezik, vagy szar a társasága - adom vissza Zoenak a telefonját.
- Tudom - közli egyszerűen.
- Füves? - kérdi Wali, mire odakapom a tekintetemet.
- Nem ő - vágja rá rögtön Zoe.
- Te soha nem füvezhetsz! - mutatok Walira szigorúan.
- Ezt Zoenak miért nem mondod?! - hördül fel, mire magam elé meredek. Oké... Zoenak miért nem mondom?
- Ezt te is tudod Wali, ne legyél köcsög - neveti el magát ő, mire mérgesen visszapillantok Walira.
- Akkor is igazságtalanság - duzzog tovább. Előveszek farzsebemből egy szál tekert cigit, bár ebben nincs fű. Meggyújtom és odatartom Wali elé.
- Próbáld - közlöm flegmán, ő meg már hajol, mikor elrántom előle. - Kajak kipróbálná - nézek rá kétségbe esetten Zoera, ahogy előredobom a cigit és mérgesen rátaposok.
- Mutathattál volna neki példát, hogy nem - vonja meg a vállát.
- Ne már, csinálj már valamit! - hördülök fel kissé kétségbeesetten. A húgom ne füvezzen és ne is cigizzen! Zoe felsóhajt és odalép Wali mellé.
- Ne csináld! - néz rám lazán, mire Wali elfintorodik, én is elfintorodom, és Zoe is elfintorodik.
- Fasza - morogja Wali.
- Faszokról se beszélj! - kérem könyörgően, mire Zoe felröhög.
- Az Clare? - kérdi Wali, ahogy odapillant az út túloldalára. Ott áll a sarkon és bőrgatyáját elnézve, egy pillanatra átsuhan az agyamon, hogy talán munka miatt is lazán állhatna ott.
- Hali - kezd neki integetni Zoe mosolyogva, mire átjön hozzánk kissé feszengve. - Ő Zayn, de vágod. Ő pedig Waliyha, Zayn húga - húzza oda a húgom elé, én meg végignézem, ahogy bátortalanul kezet fognak. Oké, tudom, hogy aranyos lány... de nem biztos, hogy örülök neki, hogy a húgom barátságot köt vele.
- Csak Wali - mosolyog rá, én meg Zoera nézek.
- Uhm... Clare - vonja meg a vállát a másik lány. Bő, szürke póló van rajta, hosszú ujjú. De ez a gatya... hát ezt max Zoen látnám szívesen, akkor is, csak ha ketten vagyunk egy szobában. Ketten elkezdenek beszélgetni és megindulnak előre, mellém pedig visszalép Zoe.
- Mi a baj? - kérdi felnézve rám.
- Tuti jó ez Walinak? - kérdem bizonytalanul.
- Javadd! - hördül fel, ahogy a hasamra csap, én pedig összeszorítom ajkaimat. Van, amikor tudja, hova kell ütni... ilyenkor tudom, hogy van, amikor komolyan fájdalmat akar okozni.
- Jó, jó... - motyogom, ahogy végigsimítok a gyomorszájamon.
- Amúgy jó, hogy ezt elmondtad, de előtte gondoltam - lép kicsit közelebb, ahogy összefűzi ujjainkat.
- Milyen előtte? - kérdem értetlenül. Nem várom meg, amíg válaszol. Elengedem a kezét és pár lépéssel beérem a lányokat.
- A vasútállomásra - súgom oda nekik, mire megugranak, aztán bólintanak, majd megállok és bevárom Zoet.
- Most komolyan - kérdi halkan, ahogy megszorítja kissé alkaromat.
- Ashton neve benne van a telodban - közlöm szárazon, mintha nem is zavarna annyira, de közben csak az előttünk lévő lányokat figyelem.
- Ez komoly? - kérdi kissé meghökkenve, mire lenézek rá egy pókerarccal. Hallom, ahogy kissé idegesen felröhög és látom, amint előveszi a telefonját. Visszaránt magához, én pedig meg sem szólalok. Beáll mellém és végignézhetem, ahogy kitörli a névjegyei közül Ashtont. - Tessék, törölj, akit akarsz - dobja oda nekem a készülékét, aztán fejét rázva előre indul. - Azért apumra ne legyél féltékeny, őt hagyd benne! - röhög fel, mire elfintorodom. Fasza... leengedem magam mellé a telefonját és egy keserű sóhajjal utánuk indulok. Aztán szólni kezd a telefonja, én meg megnézem, ki az. Marcell... hát ez remek. Felveszem és várom, hogy beleszóljon, Zoe meg csak értetlenül néz rám, ahogy a húgom és Clare is.
- Hali, otthon vagy már, vagy még azzal a csávóval? Hiányollak ám már.
- Még a csávóval van - közlöm kissé fenyegető stílusban. - Amúgy, ha már így felhívtad, beszélgethetnénk. Az első, hogy ne hiányold. A második, hozzá se szólj többet. Harmadiknak rátérhetnénk arra, hogy miért került hozzá bélyeg - közlöm vele felsorolásos alapon, ahogy hátat fordítok nekik.
- Ember, nem tudom, ki vagy, de nem tudod, ki vagyok - röhögi el magát.
- Te se, hogy én - közlöm vele egyszerűen, míg tekintetemmel egy fát kezdek szuggerálni.
- Amúgy is miattad volt szarba - hördül fel.
- Nem érdekel, mit hiszel, vagy csinálsz. Nem tudsz semmiről. Az egyetlen, amit tarts be, az az, hogy elkerülöd őt - mordulok fel, mire pár másodpercnyi hallgatás és kisebb szuszogás jön a túloldalról.
- Hülye vagy? - kérdi Zoe sziszegve, ahogy lábujjhegyre állva kikapja a kezemből a telefonját. Megnézi ki az, aztán egy "most komolyan?" tekintettel a szemeimbe néz, én meg csak nyelek egyet. A bélyegen nehezen teszem túl magam... Füléhez emeli a telefont és látom, amint beszélne, de aztán csak felsóhajt. - Aha, igen. Pont így. Én is. Mert - közli szárazon a válaszokat, ahogy a szemembe néz, aztán kinyomja és visszanyomja a kezembe. - Közöltem vele hogy én is pont úgy gondolok mindent, mint te. És most hagyj békén öt percig - morogja kissé... unottan? Utánafordulok, de ő tényleg ott hagy. Rögtön utána megyek, nincs kedvem sértődőset játszani. Nem egy elbaszott filmszereplő vagyok, hogy csak nézzem, ahogy elmegy. Belépek elé és bocsánatkérően ránézek, mire ő felvonja a szemöldökét. Ajkaimat lebiggyesztem, ő felsóhajt. Lejjebb hajolok és balra mozdulok, hogy rám nézzen. Ő jobbra fordul, én pedig most arra mozdulok. Karjait összefonja és most már rám néz.
- Szeretlek - próbálkozok be, ahogy széttárom karjaimat.
- Kicsit több kell - mosolyodik el, mire letérdelek a járdán elé, ő meg lebámul rám rögtön elvörösödve.
- Jójójóó! - hadarja, ahogy megpróbál felhúzni.
- Haragszol? - kérdem még mindig a földről.
- Nem, kelj már fel! - morogja, ahogy megpróbál felhúzni.
- Rosszul próbálkozol - mosolygok rá, ahogy kicsit hagyom még szenvedni.
- Mi?!
- Egy csók, talán, esetleg... hát nem jönne rosszul - mondom szemtelenül, mire rögtön lehajol és megcsókol, de közben már húz is felfele. Én pedig felállok... uhm, talán kétféle értelemben is egy kicsit. Hiába egyenesedem ki, attól még lefelé kell hajolnom, ha vele csókolózom.
- Jöttök? - kiabál ránk Wali, mire kezemet felmutatom, miszerint pillanat. Visszacsúsztatom kezem a derekára és elnevetem magam, ahogy megharapja alsó ajkamat. Igen, kétségkívül imádom őt. Megfogom a kezet és húzni kezdem magam után. Már látom magam előtt a vasútállomást, mire ő röhög fel.
- Hazaküldesz? - kérdi fejét csóválva, ahogy keresztbe fonja karjait.
- A ruháid nélkül - ölelem magamhoz a vállánál fogva, ő pedig nekem dönti a fejét. A lányok megállnak a sínek mellett, mi pedig lassan érjük be őket.
- Amúgy, mit csinálunk? - kérdi Zoe felnevetve, mire megrántom a vállam.
- Ne essetek el a sínekben, vonat alá nem befeküdni, vagy kiugrani! Öngyilkos jelöltekre figyelni - szólók hátra, ahogy megindulok előre.
- Kösz - röhögi el magát Clare, mire elmosolyodom. Az állomás nyitott, én pedig megindulok jobbra. Mondhatni van egy kis híd itt a sínek felett, csak már nem használják semmire és romos. Megnézem az időt és rálépek a sínekre, aztán megindulok az alagútba. Tempósan úgy egy perc átsétálni rajta.
- És ha jön a sihuhu? - kérdi Zoe nevetve, ahogy ujjait a téglafalon végighúzza.
- Ezért engedem őket előre - rántom meg a vállam, ahogy Waliékat kissé siettetni kezdem.
- Édes - mosolyodik el, ahogy végignéz a régi falakon. Ez is tele van már graffitivel.
- Siessetek, kint pedig menjetek fel jobbra az erdős részre - szólók rájuk újra, mire sietősen lépkedni kezdenek, szinte futnak.
- Graffitiztél itt valamit? - kérdi Zoe nyugodtan. Ő nem siet. Ő ráér. Ő nem fél és nem érdekli, hogy jöhet a vonat.
- Aha - állok meg mellette, ahogy őt nézem.
- Melyiket? - fordul felém, mire felfelé mutatok, de csak arcát nézem. Felnéz és kiül a döbbenet az arcára. Kissé elfordul, hogy el is tudja olvasni. - Hogyan? - kérdi halkan, mire elnevetem magam.
- Kötél, bár nehézkes volt - vonom meg a vállam. "Az ördög nem alszik, legalábbis nem akárkivel." Nem tudom, miért tetszett már meg ez a kis idézet. Ez van felgraffitizve a tetejére, mögötte pedig egy szempár. Telefonomon újra megnézem az időt. Nemsokára jön elvileg egy vonat. - Ideje menni, Élet - suttogom neki, ahogy tolni kezdem kifele.
- Ne már - csap a kezemre és tovább nézi a szempárt fent.
- Jönni fog a vonat - sóhajtok fel, mire megrántja a vállát.
- Mi van, halál vágyad van? - kérdem felnevetve, mire elmosolyodik.
- Egy kis adrenalin sosem árt, nem? - fordul felém egy lehengerlő mosollyal.
- Jogos, de nem olyan, ahol bajod lehet - emelem fel rögtön és kifele kezdek sétálni.
- Ne már - nyög fel, ahogy megkapaszkodik a vállamban és tovább nézi a graffitit.
- Majd utána visszajövök veled ide, oké? - kérdem meg, mire felnyög, de bólint. Lábait lóbálni kezdi, én meg igyekszem elrejteni a mosolyomat. Kiérek vele az alagútból és fellépdelek jobbra, az erdős részre. Waliék ott ülnek és beszélgetnek. Zoet lerakom, aztán leülök melléjük. - Fújni fogunk - dobom lábam elé a táskámat, mire mindenki rám kapja a tekintetét.
- Komoly? - kérdi Wali, mire bólintok.
- Na, az program - csapja össze tenyereit Clare. Zoera nézek valami reakcióért, de ő csak mosolyog rám.
- Pocsékul rajzolok - vonja meg a vállát, mire elnevetem magam.
- Majd segítek - simítok végig hátán, mire fejét lehajtja.
- És amúgy, akkor most egy vonatot fogunk lefújni? - kérdi Clare, mire biccentek neki.
- Miért vonatot? Miért nem falat? - kérdez tovább Wali.
- A vonat mozog és megmutatja mindenkinek - rántom meg a vállam lazán. - Lehet, hogy majd öt év múlva látod újra a vonatot - nevetem el magam.
- Mély gondolatok - morogja Zoe, de nem nézek rá. Talán neki kicsit mélyebbek, mint a két lánynak a másik oldalamon. Hallom, hogy jön a vonat és alig fél perc és már be is gördül. Nem olyan régi, egyedül egy kocsi van már összefújva. Hosszú, és nekünk pont egy ilyen vonat kell. Hat vagon marad itt kint, még az alagút után. - Értem már - szólal meg ő, mire elmosolyodom és hátradőlök.
- Nem kezdjük el? - kérdi Clare értetlenül.
- Még a sofőr kiszáll, az legalább öt perc - közlöm lazán, ahogy a fákat kezdem nézni felettünk.
- Megnézhetjük a táskád? - kérdi Wali, mire biccentek nekik.
- Cigit? - kérdi Zoe, mire felé pillantok és látom, amint felém nyújt egy szálat. Valahogy a természetben is kibaszott jól néz ki. Ajkai között már ott lifeg egy szál. - Szépfiú, kérsz egy szál cigit? - nevet fel, ahogy a cigit megmozgatja előttem.
- Aha - nyögöm ki elvéve tőle. Zsebemhez nyúl és két újjal kicsippenti az öngyújtómat. Végignézem, ahogy a láng megfesti arcán az árnyékokat és vörös hajából csak vörösebbet fest. Felém nyújtja és én is meggyújtom, de szemem nem veszem le róla. Könyökömön támaszkodom meg és tovább figyelem, ahogy cigizik. Kissé elpirul és tudom, hogy tudja azt, hogy őt bámulom. Felém néz és kérdőn felvonja a szemöldökét. Fejem egy féloldalas mosollyal rázom meg, ahogy beleszívok a cigibe. Tenyerét fejemre rakja és elfordítja arcomat egy szégyenlős mosollyal, én pedig felnevetek. Elnyomom a cigit fejem mellett a fűben, majd felkelek. - Na, még ma, mert elmegy a vonat - kapom fel a táskám a lányok kezéből és megindulok lefele. Hallom, hogy fölállnak és jönnek, én pedig sietősen rálépek a sínre és megnézem a másik oldalát a vonatnak. Ponyvák... hát erre kezdőknek nem biztos, hogy olyan nagyon jó lenne fújni. Tuti összekennék magukat... Visszasétálok az erdős felére és ledobom a táskám a lábuk elé, ahogy lehajolok. Egyenként dobok oda mindegyiknek egy-egy maszkot, mire értetlenül néznek rám. - Szerintetek poénból szoktak ilyeneket festékek mellé adni? Tudjátok, tömény, mérgező, ilyesmi... - morgom, ahogy kirakom a kis dobozokat sorba.
- Felejtsd el, ha te nem, akkor nem érzem úgy, hogy nekem kéne - dobja vissza a táskámba Zoe. Felpillantok rá, egy amolyan ne merészeld tekintettel, de ő csak összefonja a karjait. És ez a magabiztossága akkora, hogy még a másik két lány is visszadobja a maszkokat.
- Hát jó - motyogom, ahogy felveszek egy fekete színt. - Mielőtt fújtok, rázzátok fel őket folyton. Szakaszosan csináljátok, ráz, fúj, abbahagy. Fúj, abbahagy. Néha ráz - hadarom el nekik, ahogy demonstrálom a rázás részét is, majd húzok egy csíkot a vonat fém oldalára. - Konturt csak utoljára, a színek nehezen keverednek, majdnem sehogyan. Nem olyan, mint a vízfesték, vagy a tempera, vagy ilyesmi. És lelkük van - szólók még rájuk, ahogy Wali és Clare máris nyúl párért.
- Jó, jó - neveti el magát a húgom, mire elmosolyodom.
- Akkor hajrá, válasszatok magatoknak egy kocsit! És soha ne lépjetek be a vonat alá - mondom nekik, ahogy megindulnak arrébb.
- Megvolt a gyorstalpaló? - kérdi Zoe felnevetve, ahogy leguggol és felemel csak úgy egy kis dobozt.
- Talán - mosolyodom el, ahogy megrázom a dobozt és ránézek. - Na? - pillantok rá a vonatra.
- Megfogsz lepődni, mennyire nem tudok rajzolni - röhög fel megrázva a fejét.
- Na hajrá! - lépek egyet hátrább.
- De mit? - néz rám tanácstalanul.
- Amit csak akarsz - emelem fel kezeimet, mire ő felsóhajt. Megrázza, aztán rajzol egy... - Magyarázatot kapok hozzá még az elején? - kérdem meg óvatosan, mire felnevet.
- Ez egy napocska - mutat rá a krumplira, amibe tűk fúródnak.
- A nap kerek - nézek rá fintorogva, mire a hasamra csap. - Jó, elsőre tökéletes - karolom át vállát, ahogy a hajába puszilok.
- Inkább csak nézlek - morogja, mire visszahúzom a vagon mellé. Megrázom az enyémet, majd fújok neki néhány vonalat, amiből egy valódi kör jön ki.
- Kösd ezeket össze, na ez már kör lesz - állítom oda, míg én az ő remekműve elé állok. Felsóhajtok, ahogy elkezdem kicsit átdolgozni a napocskáját. Gyors mozdulatokkal rajzolok neki flegma arcot, az egyik kis nyúlványából kezet csinálok, benne cigivel.
- Leszophatsz - nyög fel, ahogy odapillant hozzám. - Én egy kört rajzolok nagy nehezen, te meg ezt?! - mutat rá a napocskájára.
- Hey, már majdnem tökéletes a köröd! - mutatok rá az övére, mire elneveti magát. - Na gyere - fogom meg a kezét, amelyben a kis spray-t tartja, míg enyémet a fűre dobom. Megrázom, aztán rajzolni kezdek. Szabad kezemet a hasára csúsztatom. Mindenfélét rajzolni kezdek, ami éppen eszembe jut és ha magasabbra akarok pár vonalat, akkor Zoet is felemelem. Ő pedig csak röhög, én pedig a hajába bújva mosolygok...


Sziasztok!
A drága írónőnktől engedélyt kaptam, hogy tehetek ki részeket, mert ő napokig nem jut most gépközelbe.
Tehát... Viktória Tunyogi, köszönöm szépen az előző komidat, miattad hoztam most a részt! :)
A kövit nem tudom, mikor teszem ki, majd meglátom, hogy mikor tudom kijavítani... De minél több komit írtok, annál nagyobb a lelkesedésem...
Puszi: Klau

15 megjegyzés:

  1. A rész egyszerűen fantasztikus. A tamponos lány xD. Klau neked is nagyon köszönjük a részeket !!! Folytassátok a továbbiakban is igy !!
    Imádás<3
    Vanda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen, a tamponos lány... azon én is röhögtem. Szívesen a részeket, bár az enyém a kisebb szerep. :) Próbálok sietni a javítással, ugyanis úgy néz ki, hogy egy darabig "enyém a blog". :D

      Törlés
  2. Szia csajszi :DD
    Hát sírtam a tamponos lányon XD Jó hogy vannak ilyen részek ahol Zayn szemszögéből is lehet látni, a másik blogodat mikor folytatod?:) Sok sikert a következő részekhez <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én is imádom a Zayn szemszögéből megírt fejezeteket. :)
      A másikon is készül már a rész, de hogy mikor... ez még a jövő zenéje.
      A kövi részek... ha ti tudnátok, amiket én... :D

      Törlés
  3. Nagyon jo resz lett megint! :) annyira bizom a zayn szemszogeket nagyon jo es nagyon aranyos hogy igy vedi walit minel hamarabb kovit<3 imadas:) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, én is, én is! Én is imádom ezeket! :) Igen, a Walit védi, meg a családját, bár néha elgondolkoztató számomra, hogy akkor Zoeval miért csinál meg sok mindent, amit a hugainak nem enged...
      Igyekszem a résszel, ugyanis szabad kezet kaptam. :D
      Imádás van! <3

      Törlés
  4. hah, most először kommentelek így a bloghoz. Klau most rajtad a sor hogy válaszolgass, de tetszett a rész!:D <3
    Ui.: Klaunak tessék könyörögni, napokig csak csendes társ leszek egy ideig :* Imádok mindenkit. Főleg téged Klau:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy most először komizol! :D
      Válaszolok a komikra és bitorlom egy darabig a blogodat! Ha-ha-ha... Szabad kezet adtál. :)
      Igazán örülök, hogy tetszett a rész. :DD
      Most ide mit írjak? Ja! Csak hogy tudd, gondolkozom rajta, hogy kitolok veled és gyorsan kijavítom az összeset, kipakolom mindet és verhetem a fejed a folytatásért. Hogy tetszik az ötlet? Az olvasóid tuti imádnának engem! :D
      Szeretlek! :) (angyali mosoly)

      Törlés
  5. Sziasztok!
    Mindkettőtőknek köszönöm szépen ezt a részt (is)
    Imádtam!
    Tetszett ahogyan elénk varázsoltad a graffitis részt!

    Előre is szép hétvégét!

    Sziasztok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Szííííveeeseeen! :) Örülök, hogy tetszett (ez is)!
      Szép hétvégét neked is, bár... vasárnapig még tuti lesz egy-két rész minimum! :)
      Puszi

      Törlés
  6. Jujjci!😱
    Ez olyan megtisztelőő😱😂😍
    Küldjek sok komit?😂
    Tényleg küldök, ha ezen múlik a következő rész!!
    Pusszantalak Klau-cica😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hiába vártam a sok komit tőled, nem jött, de azért mindjárt kiteszem a kövit. :)
      Imádás van! <3
      Puszi: Klau

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  7. Nagyon jó rész lett, örülök hogy feltudtad rakni :) Zayn és Zoe olyan aranyos pár. Nagyon szeretem az ilyen Zayn szemszögöket, remélem sok fog még érkezni :)

    VálaszTörlés