30.Rész

Trisha libben közénk két nagy kajával megpakolt tálcával. Mindenki felé kapja a tekintetét és Nick máris felugrik a földről, míg kivesz egy inkább édességgel megpakoltat Trisha kezéből.

- Imádlak! - nyög fel lehuppanva előbbi helyére.

- Persze, ilyenkor mindenki imád! - nevet fel Trisha, míg a másik tálcát a dohányzóasztalra teszi. A nappalit foglaltuk el. Bár pontosabban Zayn és én csak egy fotelt. Ő kényelmesen ül benne, én pedig keresztbe rajta. Hol lábaimmal játszik, hol saját ingével, ami rajtam ékeskedik. Olykor hajamra is áttér, vagy éppen csak úgy elkezd puszilgatni. Olyan, mintha már évek óta ismernénk egymást, minden kis dolgot, ami a másikat boldoggá teszi. Minden szokást... mintha évek óta minden hétvégét így töltenénk. A srácok elhülyülnek együtt, mi pedig Zaynnal. Bár én aktívabban részt veszek a fiúk szórakozásában is.

- Olyan ártatlan - nyög fel Doniya, ahogy a beszámolót hallgatja a Matt és köztem lezajlott beszélgetésről. A srácok felröhögnek, ahogy Zayn is, én pedig csak elpirulok.

- Az is vagyok, a srác felidegesített - vonom meg a vállamat. Igyekszem leplezni legalább a Malik család előtt a kissé túlfűtött csókunk végét.

- Ártatlan - kuncog a fülembe Zayn. - Aki ártatlan, nem tud olyan szemekkel felnézni rám, míg éppen mély torkozik - dörmögi nevetve a fülembe, de legalább halkan teszi ezt.

- Egy igazi Bad Boy nem szeret bele egy ártatlan kislányba a világvégéről - súgom vissza neki, mire féloldalasan elmosolyodik.

- Touché - nevet fel.

- Na jó, srácok, még mindig kisgyerekek vagytok - inti le őket Doniya egy disznó poén után. Lehuppan a másik fotelba és felém néz kíváncsian.

- Igen? - kérdem mosolyogva, hátra döntve a fejemet, hogy rátudjak nézni mivel háttal ül nekem. A vörös hajam furán mutat a barnás színű anyagon. Zayn nevetve tart meg a nyakamnál fogva, így csak jobban elengedem magam.

- Mennyire értesz a pszichológiához? - kérdi belülről ajkait harapdálva.

- Ért - nevet fel Zayn, mire elmosolyodom.

- Nárcisztikus személyiségzavar? - kérdi fintorogva, mire felnyögök és kiegyenesedem. Felállok Zayn öléből, mire rögtön utánam nyúl, de csak újra elhelyezkedem, hogy Doniyra nézzek.

- Mi van vele? - kérdem kedvtelenül.

- Látom, nem vagy oda érte, ne aggódj, én se. De tudod, hogy mi az, ugye? - kérdi reménykedve, mire bólintok.

- Nem igazán vagyok oda érte, nehéz esetek - csóválom meg a fejemet, ahogy Zayn mellkasának hajtom a fejemet.

- Doniya, nem kéne... - kéri halkan Zayn, mire rámosolygok.

- Nyugodtan lehet. Milyen részben vagy kíváncsi a véleményemre? - kérdem kedvesen rámosolyogva.

- Ha baj, akkor nem! Tényleg nem fontos! - mondja nyugodtan.

- Ugyan már, Zayn túlságosan is féltő - legyintek neki könnyedén.

- Mi az isten az a nárcisztikus személyiségzavar?! - kérdi Ant felhördülve.

- Hát... ezt nehéz lenne megfogalmazni úgy, hogy megértsd - nevet fel Doniya.

- Egy túlságosan is bunkó ember - villantok Antra egy fintorgó mosolyt.

- Valahogy úgy - nevet rám Doniya. - Kutatást kell csinálnom. De nincs annyi pszichológus ismerősöm, megragadom a lehetőséget - mondja nevetve, míg laptopját az ölébe húzza.

- Hú, oké - mondom kissé elképedve.

- Van a közeledben nárcisztikus személyiségzavarral rendelkező egyén? - kérdi a laptop felett rám tekintve.

- Van - felelem rögtön, míg Zayn ujjaival kezdek el játszani.

- Hogyan jöttél rá, hogy nárcisztikus személyiségzavara van? - kérdi a gépbe pötyögve.

- Úgy, hogy érdekel a pszichológia, és amikor mentális betegségek után néztem, egyszerűen felismertem - nevetek fel, mire hümmög egyet, majd továbbgépel.

- És mennyire közeli személy? - kérdi kíváncsian.

- A nevelő apám - motyogom fintorogva. Utálom így hívni.

- Együtt élsz vele?! - kérdi ledöbbenve, míg kiegyenesedik ültében. - De az...

- Ja, szar - nevetek rá.

- Már értem a pszichológiai vénát - villant felém egy szomorú mosolyt. - Mit gondolsz, miért alakul ki ez a fajta személyiségzavar? - kérdi halkan, míg a billentyűk kopognak.

- Ez nem olyan, hogy mit gondolok, ez egy folytonos dolog miatt alakul ki - nézek rá értetlenül.

- És mi az? - kérdi felpillantva rám.

- Mikor gyerekként, vagy tiniként kilépnének a komfortzónájukból, ám az ottani világ túl kegyetlen, így visszafordul. Kialakul az úgynevezett énközpontú világkép. Csak saját magát lesz képes szeretni, az érzelmeit képtelen lesz kimutatni. Az alap érzelmek eltűnnek, nem érti, mi a hála és szeretet. Mindenkit bánt és ócsárol maga körül. Ő a legjobb mindenben, akármi is történik. Az együtt élés velük... nehéz - nyögöm ki a lehetetlen szó igazán enyhe változatát.

- És huzamosabb időtartamon belül, már a másik egyénre veszélyes - motyogja nekem halkan Doniya. Utalóan...

- Az - értek vele egyet. Zayn közelebb húz magához és hajammal kezd játszani.

- Gyógymód? - kérdi kíváncsian, mire felnevetek.

- Ezt tuti nem pszichológusokkal akarod kitöltetni - csóválom meg a fejemet.

- Gyógymód? - teszi fel újra a kérdést.

- Nincs, az esetek több, mint kilencven százalékában ez visszafordíthatatlan. Ha vissza is tudják, akkor az még kisgyerekként van - mondom neki monotonon, unottan. Nem értem, miért nem lehet elmondani valójában, miről is van szó.

- Ez komoly? - kérdi elképedve Xavier.

- Sajnos igen - mondja fancsalian Doniya.

- Mit akarsz ezzel a kis kutatással? - kérdem értetlenül.
- Egyetem előtt álló, leendő pszichológustant hallgatok... ilyeneket kell keresnünk - mosolyog rám.
- Édes - fintorodom el.
- Példakép? - kérdi mosolyogva, feltekintve rám.
- Hannibal Lecter - nevetek fel, mire keze megdermed a gépelés közben.
- Most komolyan?! - kérdi értetlenül, mire bólintok.
- Az az ember, még ha kitalált is, akkor sem változtat a tényen, hogy egy isten.
- Fura példakép. Bár azok után, amit a sráccal műveltél - fintorodik el Doniya. Erre viszont inkább már nem válaszolok semmit. Zayn ujjai apró köröket rajzolgatnak oldalamra és lábam csupasz bőrére. Fejemet sötétkék pólóba bujtatott mellkasának döntöm és élvezem az apró, ütemes szívverését.
- Nem értem, hogy tudod így kiismerni az embereket egy apró pillanat alatt - csóválja meg a fejét Danny. - De Zaynt nem fogod bántani, ez már tuti - nevet fel, mire elmosolyodom. Zayn... lassan mindenki így hívja már. És nem úgy tűnik, mintha ez neki baj lenne. Nekem meg főleg nem, ez talán majd rám emlékezteti. Hallom a bejárati ajtó csukódását, majd a halk sutyorgást.
- Bemutatnék valakit! - kiállt be Waliyha, mire Zayn értetlenül néz maga elé. Kissé feljebb ülnék rajta ,de rögtön visszahúz félig elfeküdt pózomba magán. Próbálok kíváncsian kikukucskálni, amiből annyi jön össze, hogy Zayn nevetve húz még közelebb magához. Számat eltátom, mikor meglátok egy barnás, szőkés hajú srácot, zöld szemekkel a társaságot vizslatva. Waliyha mögött lépked, magabiztosan, egy tökéletes mosollyal. - Ő Patrick! - mutat a srácra, mire Zayn megfeszülve ül fel és néz a kanapé mögé az új jövevényre.
- Hello - int nekünk, én pedig csak féloldalasan elmosolyodom. Egész jól néz ki! Wali kinézetre már jó srácot szedett össze, de remélem, hogy személyiségre is jó.
- Te vagy a húgom pasija? - kérdi kötekedve Zayn.
- Aham - vonja meg a vállát a srác, mire elfintorodom. Nem igazán jó kezdés.
- Javadd! - szól rá Zaynra mérgesen Waliyha. Felpattanok Zayn öléből és a srác elé lépkedem, majd a kezemet nyújtom.
- Bár nem vagyok családtag, de Zoe - mosolygok rá, mire villant rám egy féloldalas mosolyt, majdnem olyat, mint Zayn... majdnem. Keze lefelé fordítja a kezemet, mire értetlenül nézek rá és visszahúzom kezeinket egyenesbe. Egyenlő felek vagyunk, nem fog lekezelni! Kezemet kihúzom az övéből és vissza huppanok Zayn ölébe.
- A te kezed legyen felül, mikor kezet fogsz vele, tudja ki a dominánsabb - súgom a fülébe halkan, míg egyik kezemet nyakára vezetem és óvatosan simogatni kezdem tarkóját. Óvatosan csúsztat le magáról maga mellé, de mérgesen áll fel.
- Zayn, az idősebb fiú testvér, aki levágja a tökeidet, ha megbántod - villant rá egy csábos mosolyt, míg kezét nyújtja. Waliyha homlokon csapja saját magát, Doniya felnevet, a srácok pedig elmosolyodnak. Látom, amint a srác őt is lekezelné a kézfogásban, de Zayn könnyedén fordít rajta, úgy, ahogy mondtam.
- Együtt vagytok? - kérdi a srác minden érzelem nélkül, míg rám pillant.
- Szar kérdés, Patrick - nevetek fel, ahogy Zayn még mérgesebben nézegeti őt.
- Szóval, csak barátság extrákkal? - nevet fel, míg vállba boxolja Zaynt játékosan. Teste megfeszül, én pedig fel is ugrok és kezeimet az övébe fűzve visszahúzom a fotelba.
- Olyasmi - felelem zavartan, míg a fotelba lököm Zaynt.
- Mi vagyunk az idősebb fiú testvér haverjai, akik segítenek neki levágni a tökeidet - mosolyog rá Xavier, míg végig mutat a társaságukon.
- Doniya, a legidősebb, én vagyok. És az aki kimagyarázza őket, miután levágták a tökeidet - mosolyog rá, de nem áll fel a sráchoz.
- Könyörgöm! - nyög fel Waliyha, de csak Zaynt nézem.
- Örülök, hogy megismertelek, Patric - villantok rá egy mosolyt, mire Wali küld nekem egy hálás pillantást.
- Én is, Zoe - mosolyog rám a srác. Puszit nyomok Zayn arcára, de nem reagál semmit, csak nézi, ahogy Wali elvezeti a srácot, hogy bemutassa a szüleiknek is.
- Nem szimpatikus - morogja Zayn, mire felkuncogok és nyakába fúrom az arcomat.
- Oké, szerintem mi megyünk - szólal meg Nick és már fel is rángatja a többieket.
- Tuti? - kérdi Zayn, míg könnyedén megfog és feláll velem.
- Aha, nem hiszem, hogy a srác örülne nekünk - nevet fel Uriel, míg az ajtó felé lépkedünk. Addig ficánkolók, míg Zayn végre le nem rak. Egészen az ajtón kívül kísérjük a srácokat.
- Ne várj búcsúzkodást, fogunk még találkozni - kacsint rám Xavier, majd magához húz és megölel.
- El is várom! - kuncogok fel, ahogy elenged. Nick hozzám lép és már fel is emel, miközben megölel.
- Már vizsgálják újra az ügyet - súgja a fülembe, mire hátrább hajolok és elmosolyodom.
- Remélem, sikerrel jártok.
- Nem kételkedem ebben, az ügyvéd eléggé furán méregette a papírokat - motyogja halkan, ahogy letesz.
- Csak keményen - nevetek rá, mire bólint. Uriel gyorsan lerendezi az ölelésünket, de azért megszorongat. Akárcsak Alan és Ant. Danny kitárt karokkal és egy nagy mosollyal lép hozzám, majd hajol le, hogy megtudjam ölelni.
- Köszönöm azt, amit érte tettél - súgja halkan.
- Én köszönöm azt, amit érte tettél. Tudom, hogy csak miattad él még - súgom vissza neki, mire keservesen felsóhajt.
- Ez rólad is elmondható - motyogja továbbra is halkan. - Kérlek, Zoe, ne hagyd el, soha. Légy mindig az övé... Ő el fog hagyni... ezt te is tudod - hangja olyan halk, hogy még nekem is nagyon koncentrálnom kell. Szavai nyomán testem elernyed, de érzem, hogy ő megtartva közelebb húz. - De vissza fog menni. Komolyan szeret téged, csak... neki nehéz - nyögi ki, majd elenged egy hatalmas mosollyal, mintha jó híreket mondott volna. Én pedig úgy szintén rámosolygok. Zayn kezet fog vele, majd a srácok röhögve elballagnak. Egyszer még vissza fordulnak inteni, látom Danny arcán a szomorúságot, én pedig igyekszem visszatartani az érzelmeimet. El fog hagyni... de vissza fog jönni. Én pedig minden egyes nap össze fogok törni. Még akkor is, ha éppen velem van. Félve pillantok fel rá, ajkain apró mosoly van. Épp, hogy észre vehető, egyszerűen sugárzik róla, hogy boldog. És most úgy érzem, ő a vörös és én a fekete... én nem vagyok boldog. Egyenesen pocsékul érzem magam. A srácok távolodó alakját látom és félek, hogy többet nem találkozom velük. Hogy lehetnék mindig Zayné? Én nem fogom elviselni, ha elhagy. Folytonos fájdalom és ő... nem fog menni. Képtelen leszek rá. Én leszek az, aki belerokkan. Finoman fonja kezét csuklómra és húz be a házba.
- Felmentünk, ha kellünk szóljatok - kiabálja el magát Zayn és már a szobája felé húz. - Van itt még körülbelül két óránk - mosolyog rám, míg behúz az ajtón. Vissza fordulok és könnyedén belököm, de ő be is zárja. Sietve huppanok le az íróasztala előtt álló székbe. Rávillantok egy gyerekes mosolyt, míg körbe kezdem pörgetni magamat. - Nem szimpi a srác, ha rád mozdul szólj - nyög fel, ahogy könnyedén végig dől az ágyán.
- Wali pasija! Miért mozdulna rám?! Te jó ég, Zayn! - nyögök fel szememet forgatva, hitetlenkedésem közepette. A laptopját magamhoz húzom és fölnyitom, ezzel pedig be is kapcsol. Ismét szembe találom magam saját magam alakjával hátulról. - Mióta ez a háttér képed? - kérdem felnevetve, fejemet csóválva, míg lazán nyitom meg a böngészőt.
- Pár hónapja - feleli tökéletes könnyedséggel, amiről merem azt feltételezni, hogy ez bizony megjátszott lazaság volt.
- Nem fáj a fejed? - kérdem felé pillantva, mikor felnyög.
- Jaj, ne aggódj ennyire - nevet rám, mire elfintorodom és még a székkel is elfordulok tőle tüntetőleg. - Hé, tudom, hogy szeretsz! - pattan fel, mire felé nézek. - Mármint, hogy úgy nagyon - mondja zavartan, mire elhajolok tőle, mikor meg akar ölelni és értetlenül ránézek.
- Mi? - kérdek rá. Könnyedén húz fel és huppan le a helyemre, majd húz bele az ölébe.
- Sírtál, nyilvánosan. Te, miattam. Jobb, mintha kimondtad volna, hogy szerelmes vagy belém - mosolyog rám szomorúan, míg szám sarkába nyom egy puszit.
- Felejtsük el az egész iskolában történt szarságot - csóválom meg a fejemet reménytelenül, leeresztve a vállaimat. Ez irtó gáz!
- Szóval, nem tagadod, hogy szerelmes vagy belém - tekint le rám bugyiszaggató mosolyával.
- Ami azt illeti, de - fintorgok rá, majd a géphez nyúlók egy kézzel és bepötyögöm a youtube szócskát a keresőbe. Már csak az kell, hogy Zayn ennyire komolyan vegye az én érzelmeimet.
- Én se merem kijelenteni - sóhajt fel elterülve a székén, míg körbe fordul velem, de lefékezem magunkat az asztalnál.
- Miért nem? - kérdem felállva öléből. Térdeimet a szék két oldalára rakom és szembe az ölébe ülök. - Fogadok, hogy soha nem lesz jobb csaj jelölted - villantok rá egy féloldalas, győztes mosolyt.
- Rengeteg fogadás, és mindet te nyered meg. Nem érzed úgy, hogy ez így nem fair? - formálja rekedten a szavakat ajkaival, míg végignéz rajtam.
- Mert ismerem a jövőt - pillantok fel szemeibe, míg ajkaimat elnyitom kissé.
- Akkor mondd, mi lesz! - utasít, vagy talán csak kérni próbál, ám hangja annyira utálattal teli, amitől még szemeibe is átvetül minden érzelme. Nem felém irányul, csak a jövő iránt. Utálni valamit, ami még be sem következett. Utálni valamit, amin még ezer alkalmad lenne változtatni.
- Elfogsz lökni magadtól - mosolygok rá nyugodtan, míg ölébe ereszkedem. - Én pedig szépen összetörök - motyogom, míg ujjaimmal végig simítok alsó ajkán. - Néha rám írsz, néha visszaírok. Híres leszel. Büszke leszek. Boldog leszel. Lesz majd valakid. Pillangó effektus, Javadd - nézek újra a szemébe egy féloldalas mosollyal.
- Nem akarom, hogy összetörj! - nyögi ki riadtan.
- Nem a lényeget ragadtad meg - csóválom meg a fejemet.
- Neked az a lényeg, hogy híres leszek és lesz valakim?! Nekem az a lényeg ebből, hogy összetörsz - csattan rám értetlenül.
- Nekem az a lényeg, hogy ebben a képben boldog vagy - mosolyodom el fájdalmasan, ahogy ellazuló vonásait nézem...


Kukuucs! Íme a rész:3 Remélem hogy tetszik nektek! Véleményt írjátok meg komiban ha esetleg van rá időtök. És kitartás! Már csak pár hét és szünet! Imádás van :3