2015. június 15., hétfő

7. Rész

-Leszarom ezt akkor is megbeszéled velem!- csattanok rá kamerán és laptopon keresztül. Most már mikrofont használunk, bár csak amikor ő is egyedül van meg én is.
-Zoe hagyjuk már ezt- morogja hátra dőlve a székében míg tenyereivel megdörzsöli arcát.
-Mi az hogy hagyjuk mikor egy olyan mondat után lecsapod nekem a telefont?!- kelek ki magamból értetlenül.
-Éjfél van, muszáj ezt most?- kérdi fáradtan feltekintve rám.
-Cseszd meg Zayn!- csattanok fel újra míg az asztalomra csapok és felállok. Mérgesen rontok ki a szobámból. Nem aggódom hogy apámékba ütköznék, most Katenel alszanak. Mit tudom én hol van neki háza, de közölte apának hogy most szüksége van arra hogy kettesbe legyenek mert ő már nem bírja. Hát mindjárt megsajnálom. Főleg hogy burkoltan a tudtomra adta hogy jó lenne ha eltakarodnék. Li meg amúgy is nagyrészt már Aaronnál lakik. Zayn szülei és a tesójai is ha jól tudom a nagymamájuknál vannak vagy mi. Zayn meg azért nem mehetett mert el kell gondolkodnia magán hogy nem jó dolog az amit csinált. Pár nap és kezd az új sulijába. Aminek viszont már Arab  származású az igazgatója szóval kétlem hogy baj lenne újra ebből az egészből. A pakisztáni vér úgy jön Zaynhoz hogy fekete a haja és barnásabb a bőre, na meg jobban néz ki. Nem követi teljes mértékben a vallást de nem is alázza meg eredetét, ő csak egyszerűen éldegél. Félig Brit félig Pakisztáni és ő így érzi jól magát, már ha nem kezdenek neki beszólogatni.
-Tetszik a francia bugyid!- hallom meg hangját mire mérgesen benézek az ajtómon, majd tekintetem végig vezetem magamon és teljesen elpirulok. Hosszabb póló és francia bugyi az öltözékem...remek! Megfogom a pólóm szegélyét majd lejjebb húzva vissza tipegek a székig- Elfogadom a póló levétel helyett, de sétálj végig még egyszer a szobában- nevet fel alsó ajkát beharapva mire fejemet megrázom.
-Nem fogod elmondani mi?- kérdem halkan az asztalomat piszkálva és kapargatva. Po-nak is volt egy időszaka mikor vagdosta magát. Minden vágásért kapott egy ütést tőlem aztán megbeszéltem vele a problémákat. De szar volt látni hogy ezt teszi. Hogy el akarja dobni az életét. Hogy gondolkodhat így valaki?! Miért akarná valaki eldobni az életét?! Ez abszurd!
-A szerelem öngyilkosság- szólal meg halkan mire rá kapom a tekintetem- Volt egy csaj akibe belezúgtam. De úgy nagyon durván- motyogja a tarkóját vakargatva- aztán pofára estem. Megcsalt én meg...kissé depressziós lettem és végül kórházba kötöttem ki- rántja meg a vállát míg nagy szemekkel figyel engem- Voltál már szerelmes?- kérdi halkan mire szomorúan elmosolyodom és megrázom a fejem- Soha ne is legyél- villant rám ő is egy szomorú mosolyt.
-Szóval emiatt vagy ilyen? Egy csaj miatt?- kérdem értetlenül arcát figyelve de csak megrántja a vállát és vesz egy mély levegőt.
-Miért Zoe, milyen vagyok?- kérdi egy fancsali mosollyal. Már nem is erőlködik hogy valami elfogadható mosolyt varázsoljon magára. És ennek örülök.
-Depressziós- felelem könnyedén mire felnevet.
-Ez a diagnózisod drágám?- kérdi értetlenül mire megrántom a vállam.
-Mi értelme van annak hogy drágámnak hívsz?- kérdem felnevetve mire szemöldökét össze ráncolja- te is tudod hogy semmi. Úgy ahogy annak sem hogy minden lánnyal így beszélsz mint velem ezzel csak va...
-Nem- csattan fel ezzel félbe szakítva engem.
-Kétlem hogy a sulidban más milyen lennél, szerintem...-nem folytatom csak figyelem őt. Tudom hogy folytatni fogja. Semmit sem gondolok így, tudom hogy nem beszél minden lánnyal így, hogy nem mindenkivel kedves. Hogy ezzel nem akar semmit sem elérni. De így legalább kitör belőle és végre többet meg tudok róla. Mindig is tudtam manipulálni az embereket, és soha nem gondoltam volna hogy ez rossz lenne számomra.
-A végzősök félnek tőlem csak mert egyszer idegességemben a falhoz vágtam a táskámat. A tanárok utáltak. Mert miért ne alapon?! Tény hogy elég sok csajt szédítek de az ő faszságuk ha nem veszik észre!- csattan fel ám mégis fájdalmasan érint. Hogy Zayn csak barát nekem? Mint mondtam, kerülöm az önámítást. Eléggé bejön nekem, talán ezért fontosabb mint mások. De ezek szerint sok csajt szédít, és a mi faszságunk ha nem vesszük észre ezt. Úgy érzem engem is szédít a becézgetésekkel és minden mással. Vajon hány lánnyal játszotta már el ezt?
-Értem- felem halkan nyugodtságot erőltetve magamra. Fáj ezt csinálni, előtte még soha nem kezdtem el a napszemüveg módszeremet. Olyan ez mint valami ellenző ezért is hívom napszemüvegnek. Mintha csak felvenném és már senki nem sejt semmit. Elmosolyodom ahogy átjár újra a bizonyos leszarom érzés. Végre...végre vele szemben sem vagyok annyira más.
-Szerintem aludjunk- sóhajt fel megdörzsölve két kezével arcát.
-Jó éjt Zayn- felelem halkan majd kinyomom a kamerát mielőtt még inthetne vagy felnézhetne.Soha nem köszönünk el gyorsan..Amint az ablak bezáródik arcomról rögtön eltűnik a műmosoly. Vagdosta magát egy lány miatt és még kórházba is került. Megtudtam hogy minden lánnyal azt csinálja mint velem szóval különösebben még fontos sem vagyok neki. Mozgalmas egy nap. A laptop tetejét lecsapom és az erkélyig sétálok kezemben a telefonnal. Kilépek és kapkodva szippantok egy mély levegőt.
-Nem úgy értettem Babe- fej rázva olvasom el az üzijét hisz mindketten tudjuk hogy de. Ő úgy értette de hát én provokáltam ki.
-Tudom Zayn, nincs semmi baj- írom meg neki unottan míg a korlátnak dőlök. Nincs kedvem még smileyt írni sem. Egyszerűen csak csalódott vagyok, de nem szerettem belé. Szó sincs róla. Egyszerűen tetszett mint srác. Szeretem a fekete hajúakat neki meg fekete haja van. Telefonom csörögni kezd mire a kijelzőn a Zain név villog. Át kellene írnom a kis "becézésemre". Zayn. Ezt se hívnám becenévnek de mégis. Más nem hívja őt így csak én, és ez jó érzés. Kinyomom a telefont míg fejemet a kezeimre hajtóm amik a korláton pihennek. Találtam végre egy srácot akire azt mondom hogy tényleg akarom erre kiderül hogy rohadtul csak egy vagyok neki a sok közül.
-Miért nem veszed fel?:(- olvasom el az üzit mire fancsali mosoly kerül arcomra.
-Csak vészhelyzetnél, most nincs az...:D- írom meg neki lassan és lustán. Telefonom újra csörög mire hosszú hezitálás után felveszem és a fülemhez emelem míg a kastélyt kezdem nézni és a pár árnyékot amik bent mozognak. Gondolom most is valami bulit készítenek elő ott bent. Nem szólók bele a telefonba, nem én hívtam. Nekem nincs mondani valóm jelenleg neki. Jó tíz perce bámulom már a csillagos sötét eget ami mindig megbabonázott mikor végre beleszól a telefonba.
-Gáznak érzem magam- mondja halkan mire szememet megforgatom.
-Mert az vagy- nevetek fel kissé rekedtesebb hangon mire köhögök párat.
-Cigiztél?- kérdi értetlenül mire lenézek az utcára majd fel a holdra- A csöndet igennek veszem- mondja halkan mire elmosolyodom. Talán jobban bejönnék neki ha cigiznék, elvégre ő is cigizik. A kérdés hogy be akarok-e jönni neki...- Szóval cigiztél- sóhajt fel mire felnevetek. Elbeszélget ő magában is, nem kellek én ide.
-Azt mondtad aludjunk...miért nem alszunk?- kérdem meg értetlenül. Válasz nem jön csak halk lélegzet vételek.
-Zoe!- kiálltja el magát valaki röhögve lentről mire lenézek az utcára.
-Hello Ben- intek neki unottan de a telefont nem emelem el a fülemtől.
-Nincs kedved seggrészegnek lenni?! Gyere, most megyünk bulizni. Felmegyek érted ha gondolod. Füvem is van- röhög fel mire elmosolyodom. Nem füvezek, nem iszom, nem bulizok. Nem vagyok túlságosan szociális egyéniség, sőt. Egyenesen antiszociális vagyok.
-Te füvezel?!- kérdi értetlenül Zayn. Fejemet megrázom ezzel jelezve Bennek az egyértelmű vissza utasítást majd vissza sétálok a házba- Ki az a Ben?- kérdezget tovább.
-A helyi fasza gyerek- felem lazán míg becsukom az erkély ajtót.
-És most felmegy hozzád fél egykor mikor te egy francia bugyiban és pólóban vagy? Aztán elvisz bulizni, leitat és füvet is ad?!- kérdi éllel a hangjában mire felröhögök aggódásán.
-Igen Zayn, szóval jóéjt- mondom halkan szem forgatva majd kinyomom a telefont és az ágyra dobom. Lilith ágyára. Fáradtan mászok fel a felső ágyra, az enyémre. Hallom hogy rezeg, gondolom írt. De most nem érdekel. Ha neki ilyen lányok kellenek akkor egy próbát megér, nem? El kellene döntenem hogy meg akarom-e szerezni. Ő annyira más. Meghallgat, nem ítél el és még meg is ért. Nem tökéletes, de nekem az. De ha mondjuk esélyem sincs nála? Mármint...ah. Szerintem néha flörtöl velem és engem hívott mikor most kiakadt de bevallotta hogy minden csajjal ezt csinálja. Nem tudom hogy viszonyul másokhoz és csak neten ismertem meg. Messze lakik...Oké most már csak magamat akarom meggyőzni. Oda meg vissza vagyok ettől a nyomoréktól. Remek, röpke másfél hónap alatt belezúgtam egy ismeretlen irtó helyes tizenhat éves srácba aki egy csajozó gép és sérült személyisége van. Plusz szuiciditással is próbálkozott már. Bár az egy lány miatt volt, gondolom miatta lett csajozó gép. Ő is le akar szarni mindent csak nem tud. Túl szenzibilis ahhoz hogy le tudjon szarni mindent. Talán csak le kéne tennem róla. Leszarni őt, akkor nem fájna majd annyira mint fog. Oh remek, most már azt is tudom hogy fájni fog. Szóval megpróbálok bejönni neki. Nézzük csak, teljesen vissza húzódó lány vagyok. Nem iszok, nem cigizek, nem füvezek. Keserűen felsóhajtok míg felülök és hátamat a falnak vetem. Nyaktól lefele látom magamat a tükörben ami a falon lóg és szinte beteríti az egész falat. A világos fal előtt ülve tökéletesen látszik az alakom. Amim nincs. Szemet lehunyom és inkább kinézek az ablakon. Félig a kastély tetejét látom és félig a sötét csillagos eget. Neki nem olyan lány kell mint én. Neki lázadó, bulizos szociális egyéniség aki szép. Én nem ilyen vagyok! De...lehetek...talán. Tenyereimmel megdörzsölöm arcomat majd hajamba túrva felsóhajtok míg lehunyom szemeimet. Ha be akarnék neki jönni akkor most Bennel kéne szarrá szívnom magam. Feladva az éjszakára tervezett alvást lemászok az ágyról. Látom hogy a telefonom villog de csak megrázom a fejemet míg nyelek egy nagyot. Annyira elmennék sétálni de könyörgöm, ki megy sétálni hajnali egykor?! Amúgy is, mit szólna apa...csak úgy lelépnék sétálni. Fejemet az ajtófélfának döntöm és csak hagyom hogy testem kissé elernyedjen míg csukott szemmel is érzékelem telefonom egyenletes pislákolását. Zain...Zayn..Malik. Kezeimet felemelem és megszorítom az ajtófélfát. Fogalmam sincs van-e olyan dolog még amit nem tudnék róla. És nem tudom ő mit nem tudna rólam. Ő is jól tudja hogy nem vagyok lelkileg teljesen ép, sőt eléggé tépázott vagyok. Ugyan úgy mint ő. Le fogja bontani a tizennégy éves falamat. Mi a faszomat csinálok én akkor?! Túl veszélyes ő nekem. Telefonom csörögni kezd mire lassan kinyitom a szemem és oda pillantok. Po...értetlenül lépkedem oda és veszem fel a telefont.
-Felkeltettelek?- kérdi szipogva mire szemöldökömet össze ráncolom.
-Nem. Mi történt?- kérdem rögtön értetlenül.
-Soha ne legyél szerelmes!- zokog fel mire szemem elnyílik.
-Nem tervezek az lenni- felelem halkan mire hallom hogy tovább sír. Úgy tűnik ma ez a nap tanácsa: Ne legyél szerelmes! Lábaimat felhúzom és hátamat a falnak vetem az ágyon. Magamat kezdem bámulni a tükörben. Arcom jobb felét kissé megvilágítja telefonom míg pluszba egész jobb felemet még a kinti utca kis fénye is láthatóvá teszi a sötétben.
-Szakítottunk- hüppögi mire elfintorodom.
-Miért?- kérdem értetlenül míg fülemtől eltartóm egy kicsit a telefont mivel az rezegni kezd egy újabb üzenet miatt.
-Össze vesztünk mert egyfolytában írogat neki valami Eveen én meg számon kértem rajta meg a csajra is rá írtam. Ha meglátom meg tépem azt a kis ribancot!- hadarja egyre mérgesebb és szinte ennek hála a sírást is abba hagyja.
-Nem lehet hogy csak haver? És honnan tudtad hogy ír neki?- kérdem értetlenül míg combomra kezdek mintákat rajzolgatni.
-Az exe!- förmed rám telefonon keresztül.
-Nekem is Dean, de barátok vagyunk- jegyzem meg halkan mire hallom ahogy felhorkant.
-Ja, csak ő nem dugott meg téged. Amúgy meg megnéztem a telefonját és ott volt. Szívecskével chateltek meg minden- mondja elkeseredve mire szemem kikerekedik. Mindenki azzal van elfoglalva hogy nem dugtak még meg?!
-Miért nézted meg a telefonját?- kérdezek újra hogy inkább ő beszéljen mintsem én. Az hogy szíveznek egymásnak máris egy viszonyt jelent? Remek, ezek szerint viszonyom van Zaynnal.
-Mert tudni akartam hogy megcsal-e!- mondja úgy mintha ez természetes lenne.
-Minek vagy vele ha nem bízol benne?- kérdem értetlenül homlokon csapva saját magamat.
-Mert szeretem!- nyög fel mire én is felnyögök. Ennyire nem lehet hülye aki szerelmes, ugye?!
-De közben azt hiszed megcsal? És ezek szerint alapja is van annak hogy ezt hiszed- jegyzem meg csípősen semmi finomkodást nem használva.
-Ezt te nem értheted!- dörren rám mire mérgesen kifújom a levegőt. Én nem érthetem de azért engem hív fel...jézus segíts meg.
-Az elején is utáltam a gyereket- mondom unottan mire ismét felhördül.
-Csak mert egyszer megverte Veront...- motyogja unottan ő is. Oh igen...Nancy egyik legjobb barátja, Veronica. Tizenhét éves a csaj, és a drága barátja Adam aki most Po barátja megverte őt, de nem egyszer. Nancy elintézte, aztán még el is intéztette. Másokkal is. Nos mikor Adam megtudta hogy a vezetéknevem Fable és elég sok közöm van a bizonyos Nancy Fablehez már nem is kellet semmit tennem azért hogy megutáljon. Bár azért közöltem vele hogy tőlem többet fog kapni ha Pohoz ér. Bár ezt maga Po nem tudja, és nem is kell tudnia.
-Ja megvert egy nőt. Emlékeztetnélek mit rendeztél mikor Ben csak megrángatott egy kicsit is- mondom felháborodva mire hallom ahogy mérgesen kifújja a levegőt.
-Kapd be!- mondja végül nyugodtan majd a telefonom sípolni kezd miszerint lerakta.
-Kam- olvasom el az üzit mire értetlenül felhúzom a szemöldökömet. Zayn írta ezt, esküszöm ma senkin sem tudok ki igazodni...
-Épp lelki szemetes vagyok..- írom vissza neki rögtön míg átváltok Po-ra.
-Na husom, végül is mit mondott Adam arra hogy kavar az exével?- kérdem meg chaten lévén nem akarok pont most vitát vele.
-Kam- kapom az újabb üzimet. Mérgesen nyitom fel a laptopot és szinte rögtön kapom is a hívást Zayntól.
-Mivan?!- kérdem értetlenül mikor meglátom őt.
-Bejövök neked?- kérdi rekedtes hangon mire szám elnyílik és szívem félre ver. Hogy mit kérdezett?!- Zoe- nyög fel kérdően válaszért sürgetve.
-Te ittál- jelentem ki halkan.
-Ja, te meg szívtál. Egyszer velem is szívhatnál- nevet fel.
-Mit?- kérdem elfintorodva.
-Három dolog is eszembe jutott. Cigi, fű a harmadikról inkább kussolok- villant rám egy féloldalas perverz mosolyt mire szemem még inkább elnyílik. Most bejövök akkor neki? Ez egy burkolt célzás volt hogy szopjam le?! Mi a fasz van ma az emberekkel?!
-Sokat ittál- jegyzem meg halkan továbbra is félhomályba bujtatott arcát figyelve- Alig negyven percre tűntem el- förmedek rá kissé értetlenül. Hogy tud valaki negyven perc alatt totál berúgni?!
-Biztos cuki vagy mikor iszol te is. Vagy ha cigizel. Megnéznélek miközben cigizel. Kimegyek cigizni- nevet fel fejét megrázva míg fel is áll, de meg is botlik. Üveg repül, szék borul, ő pedig csak kapálózva eltűnik a kamera látóteréből. Rögtön feljebb ülök mintha ezzel jobban láthatnám őt pedig tudom hogy nem.
-Zayn?!- kérdem ijedten mikor még mindig nem tápászkodik fel a földről.
-Remekül vagyok- nyög fel és meglátom egyik kezét míg hüvelykujját felfelé nyújtja. Elfintorodom hiszen aranyos de féltem. Részeg és még járni sem tud- Inkább itt bent cigizek- nyög fel míg elterül a székben és ajkai közé szorít egy szálat. - Ne igyál húzóra abszintet - morogja ahogy a cigis dobozában turkál.
-Bent?- kérdem fintorogva továbbra is mikor meggyújtja a szálat. Bejönnék neki ha én is cigiznék és innák. Nekem meg ő jön be, remek felállás. Telefonom csörögni kezd mire rögtön felveszem ám Zayn érdeklődve figyel.
-Csak nem Ben?- kérdi vicsorogva mire felröhögök.
-Ne nevess!- sír fel a telefonba Po mire rögtön el is komorodom.
-Ki fogtok békülni, mindig kibékültök- mondom ellágyítva hangom rögtön. Zayn még a szemöldökét is felhúzza. Mutatóujjamat szám elé rakom miszerint kussoljon.
-De ez most más Zoe!- zokog a telefonba mire lehunyom a szemeimet.
-Sokáig szeretnél beszélgetni? Csak mert akkor kihangosítalak- mondom halkan mire hüppögve elmotyog egy igent. Zayn szippant a cigijéből míg én kihangosítom telefonomat és lerakom az asztalra. Fejemet a falnak döntöm és onnan szemlélem tovább Zaynt aki szintén engem figyel. Hála az égnek csendben de ezt talán a ciginek köszönhetem a szájában. Jézus hogy mennyire szexi cigivel a szájában! Nem bírom megállni és nyomok magamnak egy screenshootot csak hogy később is bámuljam ezt a képet.
-Ez most tényleg más!- mondja meggyötört hangon Po mire Zayn beharapja alsó ajkát. Látom hogy keresgélni kezd valamit az asztalán míg ajkai közé szorítja az égő szálat.
-Mégis miért?- kérdem továbbra is figyelmesen bár a figyelmem inkább Zaynra terelődik.
-Azt mondta nem bízok benne!- dörren fel mérgesen mire felsóhajtok.
-Mert nem bízol benne, talán ezért. Megnézted a telefonját, ez hol bizalom Po?!- kérdem értetlenül mire Zayn felkapja a fejét és horkant egyet míg arcáról lesüt az undor.
-Ez mi volt?!- kérdi értetlenül Po.
-Hagleyben lakom, biztos megkéseltek valaki az ablakom alatt- röhögök fel míg Zaynra nézek jelentőség teljesen aki most visszafogottan kacag egy párnába.
-Késsel gyilkolászgatok az ablakod alatt:D- írja nekem a chat részbe mire villantok neki egy fintort.
-Nem értem mi tetszik neki azon a tehénen!- morogja tovább Po mire Zayn tovább mosolyog rám majd figyelme az asztalra terelődik újra.
-Lehet csak belemagyarázod a dolgokba és nem is csal meg- mondom még mindig kedveskedő hangon míg kezeimmel megtámasztom a fejemet. Zayn vigyorogva felemel egy lapot mire elkerekednek a szemeim. A lapon én vagyok megrajzolva kissé bizonytalan vonalakkal míg egyik kezemmel megtámasztom a fejemet a másikkal pedig egy fél maszkot tartok magam elé ami mosolyog. Az eredeti arcom más fele tekinget, egy laptop felé a távolba. Szám eltátom ahogy tovább szemlélem a tökéletes rajzot. Pár nyálcsorgató másodperc után veszem észre a graffitit a rajzom felett miszerint "Dr.Zoe Fable Rendel".
-Jézusom- lehelem magam elé elképedve tovább figyelve a rajzot. Talán többet jelent ez mintha elmondaná hogy ismer, hisz látszik tényleg ismer. Ha részegen így rajzol vajon milyen józanon?!
-Én is pont ezt mondtam!- dördül fel Po mire zavarodottan a telefonra nézek.
-És mit mondott még?- kérdem kissé félve és fintorogva. Fogalmam sincs miről beszéltünk, de remélem ez a kérdés bejön.
-Mióta tudsz te így rajzolni?!- kérdem rögtön chaten Zaynt mire csak elmosolyodik.
-Én csak beszélni vagyok hajlandó!:3- amint elolvasom üzenetét mérgesen rá meredek.
-Érted?!- kérdi rikácsolva Po mire megrezzenek és megszakítom a Zaynnal való szemezésemet.
-Egy pöcs, az elején is mondtam- jelentem ki könnyedén ismét remélve hogy telibe találom a témát.
-Mert megverte Veront. Jó hogy szerinted pöcs! Ha Nancy szerint az akkor szerinted is- hördül fel mire lehunyom a szememet és veszek egy mély levegőt. Zayn értetlen tekintetével találkozom mikor felnézek.
-Megvert egy lányt. Hát igen, eléggé elítélem de szerintem tudod miért- mondom halkan. Hallom ahogy veszi a levegőt a válaszra mire testem megfeszül, nem válaszolhat! Nem Zayn előtt! - Az hogy Nan mit gondol róla nem nagyon érdekel. Attól hogy a nővérem még különálló gondolataink vannak- jegyzem meg kissé élesebben mint tervezem. Lehet hogy szakított vele a pasija, de érzékeny területeken ne köcsögösködjön velem. Úgyis ő szopja be ha elborul az agyam.
-Mi a halál van?!- kérdi chaten értetlenül Zayn mire csak megrázom a fejemet.
-Ja, Nan szerint egy hálátlan ribanc vagy, ennyit a tökéletes testvéri összetartozásotokról- hördül fel bunkón mire mérgesen kifújom a levegőt és megdörzsölöm az arcomat. Fejemet meg rázom csak hogy megerősítsem magam abban miszerint nem leszek bunkó. Po nem rám mérges, nem tehet erről!
-Azt állítottam hogy jó, nem azt hogy tökéletes- jegyzem meg nyugodt hangon hiába remeg a kezem, Zayn már félve vizslat inkább mint sem értelmetlenül. Legszívesebben hozzá vágnám Pohoz hogy még most is jobb a kapcsolatom a testvéreimmel mint neki- És Nan is tudja hogy nem vagyok hálátlan ribanc. Egyszerűen védi az anyját- jelentem ki érzelemmentes hangon, mintha nem is az én családomról lenne szó.
-Jó mondjuk nem csodálom hogy nem érted anyud miért jött össze Jayel. Én már értem, mert szerelmes...- mondja csöpögős hangon.
-Nem hiszem hogy folytatnunk kéne ezt a beszélgetést- mosolyodom el halványan míg szemeimet újra lehunyom ahogy fejemet lehajtom és megtámasztom kezeimen.
-Most ezért ne sértődj meg rám! Nem én tehetek arról hogy nem jössz be a srácoknak, pedig szép vagy csa...-ennyi. Érzelem mentes arccal nyomom ki majd állok fel lassan a székből remegő lábakkal.
-Zoe mond hogy ez nem a legjobb barátnőd volt- mondja Zayn idegesen mire felnevetek. Óh de, az volt. Lazán fordulok meg és sétálok ki a saját szobámból könnyed léptekkel majd csukom be az ajtót és sétálok ki a nappaliba ahol rögtön kapkodni kezdem a levegőt- Zoe?!- hallom tompán mire hajamba túrok. Nem fogok sírni, nem sírhatok. Csak a gyengék sírnak! Ha kibírtam éveken át akkor most nem Po fog meg siratni. Az igazság mindig fáj, nem érdeklem a srácokat. Miért érdekelném pont én Zaynt?! Még azt is bevallotta hogy csomó lányt szédít! Én meg etetem itt magam hogy lehet esélyem. Gyűlölöm mikor becsapom magam, úgy tűnik most mégis sikerült. Leguggolok míg fejemet megtámasztom és mély levegőt veszek.
-Szard le- suttogom magamnak míg légzésem újra nyugodt lesz. Lassan felállok majd tompán végig nézek a sötét helyiségen. Szeretem ha sötét van, talán pont azért amiért más fél tőle. Rejtélyes, nem tudhatod ki rejtőzik benne. A szörnyek és minden egyéb rémmese csak érdekesebbé teszi ezt. Megnyugtat, eltakar, lehet benne rejtőzködni. Fogalmam sincs mi merre van, és én ezt imádom benne. Hogy ennyire bizonytalan a sötétség. Lazán sétálok vissza a szobámba egy mosollyal ahol Zayn ideges arcával találom szembe magamba. Fancsalian elmosolyodik és újra feltartja a képet amivel tökéletesen a tudtomra adta hogy átlát rajtam. Tudja hogy csak egy álarcot viselek.
-Ez van- jegyzem meg halkan míg kinyújtózkodom a kamera előtt csak hogy ki tudjam nyitni az ablakot.
-El tudnám viselni a látványt- sóhajt fel mire lenézek a laptopra ahol a képem helyett a hasam van. Rögtön lehúzom a pólómat hogy hasam újra takarva legyen- Mi az hogy nem jössz be a pasiknak?!- kérdi felhorkantva ahogy meghúzza a piás üvegét.
-Hagyjuk- vágom rá rögtön míg fejemet kissé oldalra döntöm és élvezem a hideget ami most rám száll hála a nyitott ablaknak. A telefonom csörögni kezd, újra.
-Nem haragszom- hadarom el a telefonba majd ki is nyomom és az ágyra dobom. Ennél többet nem akarok Po-val beszélni jelenleg.
-Kéne- jegyzi meg halkan mire ismételten megrántom a vállamat- Nem szeretem mikor szomorú vagy- rázza meg a fejét fancsalian.
-Nem mondtad hogy rajzolsz- jegyzem meg elterelve ezzel a témát.
-Van pár hobbim- rántja meg a vállát unottan.
-Még mi?- kérdem rögtön kíváncsian mire megrázza a fejét.
-A másikhoz nem vagyok elég részeg- nevet mire szemöldökömet össze ráncolom.
-Miért, mi az?- kérdem értetlenül.
-Éneklés- nyögi ki nagy nehezen egy béna mosollyal teljesen elvörösödve.


Kukucs! Nos ez itt egy meglepi rész! Először is boldog szülinapot Vajai Fanninak! Illetve szóljatok nekem komiban ha közeleg a szülinapotok:3 Másodjára pedig ma volt az utolsó tanítási nap (legalábbis nekem) szóval ez egy kis ünneplő rész. Remélem tetszik! Iratkozzatok fel, kommizatok és pipáljatok! Imádás van:3

22 megjegyzés:

  1. JUJ!!! Egyre izgibb lesz a történet! A maffiás mellett ez a másik kedvencem!!!! Nagyon szeretem ahogy írsz, csak így tovább!!!! ÁHHHH Zayn-re semmit nem tudok mondani csak azt hogy imádom!!!! Zoe-ra meg nem tudok mást mondani h nagyon erős idegei vannak!!! Po meg... inkább hagyjuk.... értem én h szarul esik neki, de ne máson vezesse már le a feszültséget!!!!! Jó rész lett drága!!! Hamar kövit!!! Love: Kia XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik a blog ismételten:D Köszönöm szépen!:3 Imádás van <3

      Törlés
  2. Istenem :( Szegény Zoe, nem elég neki a sok szar letámadja a barátnője:) És waha! Szerelmes Zayn-be még, ha magának sem vallja be :333 Zayn babe-ről jut eszembe! Egy lány miatt?! Ne:((( Megverem azt a lányt! Amúgy meg nem értem a rasszista embereket, hisz attól, mert valakinek más a bőre, vallása, nemzetisége ugyanolyan ember, neki is vannak érzései, ugyanúgy veszi a levegőt stb... Egyszerűen csak nem értem a seggfej (bocsánat a szóhasználatért) embereket. Ennyi. A részről pedig annyit, hogy oda meg vissza voltam érte <3
    Hamar a kövit <3
    Imádás van <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek a rasszizmusról szóló részről:) És igen Zaynie egy lány miatt. Nem mondom h szerelmes belé Zoe, beismerte h tetszik neki de még nem szerelmes:D Azért örülök hogy ennyire tetszett a rész! Imádás van <3

      Törlés
  3. Ez a Po idegölő de komolyan. Az egy dolog hogy ideges, szomorú, csalódott meg mit tudom én, de azért a fasznak Zoen tölti ezt ki._. Lecsapoom. Zoe meg valami brutál erős személyiség. Nem mindenki bírna ki ennyi mindent. Zaynnek meg sikerült fél óra alatt berúgnia.. Nem semmi:DDd Most nagyon azon gondolkodom hogy bejön-e neki Zoe vagy nem. Tipp van, majd meglátjuk igaz-e:D Egyre jobb, egyre izgalmasabb, egyre jobban imádom, válok a rabjává, és egyre kevésbé tudok várni a következőig. Megint az lesz mint a másiknál. Ohh te jó ég! Imádlak.<3 xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy ezek szerint tetszel és majd minden kiderül. Szépen lassan, a részekkel:D Imádás van! <3

      Törlés
  4. Ohhh istenem annyira de annyira imádom ezt a blogot hogy huuu Zayn nagyon cuki hogy szerelmes volt egy lányba és ezért kárt tett magába egyem meg a szívét de viszont nagyon sokat is nevettem rajta főleg mikor ki akart menni cigizniXD Nagyon szurkolok hogy valahogyan találkozzanak és hogy több legyen mint barátság köztünk juj annyira cukik lennének!!:)Siess a kövi résszel sok sok puszi:)❤❤❤❤❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik a blog és a szereplők:3 Imádás van! <3

      Törlés
  5. Jaj istenkém de imádom! El sem hiszem olyan jó. Nagyon megimádtam ezt a blodot is. Sajnos az én szülinapom még messze van. Zayn olyan édes. Nagyon megimádtam azt a cuki kis pofiját:D
    Po na jó most haragszom rá hogy lehet ilyen pöcs?! Komolyan ilyet mondani a legjobb barátnődnek! Zoe szegénykém ccc érzem hogy meg fog törni. Nem tudom hogy mi fog történni de te írod így csak is jó lehet!
    Pusszantás Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. JAj nagyon szépen köszönöm! Örülök hogy tetszik:3 Imádás van! <3

      Törlés
  6. Imádtam! Egyszerűen imádtam! Jó volt egy kicsit betekinteni Zayn múltjában, de azt a lányt úgy meg verem, hogy azt se fogja tudni, hogy ember e vagy állat! Annyira sajnálom Zoe-t. :( Pont a legjobb barátnője majdnem megsiratta. És igen! Zoe beleszeretett Zayn-be mégha nem is vallja be magának!
    Remélem nem sokára kint lesz a kövi rész!
    Imádlak! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett:3 Imádás van és igyekszem sietni a kövi résszel is:3

      Törlés
  7. Kész itt végem van! Hogy lehet ilyen jól írni?! Magyarázd meg nekem!!!! :DD
    Fantasztikus részeket hozol nekünk imádott írónőnk:3 És Zayn egy csaj miatt került kórházba :( Szervezzünk terrorista csapatot és készítsük ki a csajt wahahaha:DD Zaynie kicsi szívét összetörte a hűtlen dög :( Zoe pedig kemény csaj, viszont Po eléggé felidegesített. Oké, hogy szomorú/dühös, de akkor is, miért pont Zoe aki mindig mellette van, ha kell?! Áhh az ilyen nagyon tud idegesíteni. Amúgy Zayn pedig aranyos <3 És a mi Zoenk bevallotta, hogy tetszik neki Zain aww *o* Várom a következő részt. Siess:)
    Imádás van<3
    xxHo~Pe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm bár személyem szerint nem érzékelem hogy olyan jól írnék mint ti hiszitek:D De azért ismételten köszönöm:3 És igen Zaynie egy csaj miatt:D Igyekszem sietni, imádás van! :3 <3
      Ui: Én meg már olvasnék tőled végre!:D

      Törlés
  8. Ez valami hihetetlen fantasztikus lett:))) Annyira, de annyira aranyos volt Zoe ahogy magát győzködte:DD Szegény Zayn :( És ügyesen elintézte magát alig negyven perc alatt, bár félő, hogy Zoe Zayn kedvéért belefog ilyenekbe keveredni, nyugtass meg, hogy nem. Po meg olyan gonosz volt :(
    Hoztad a formád! <3
    Imádás van ♥♥♥
    Siess a kövivel ♥
    Emy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett és köszönöm szépen:3 Majd minden szépen kiderül:3 Imádás van! <3

      Törlés
  9. Uh na végre Zanynee 'titka' is kiderült!:D
    Pontosabban kettő is.
    Hogy miért sérült személyiség és hogy tud énekelni.
    Plussz rajzolni!:))
    40 perc alatt lerészegedni? O.O
    Hát az rekord!:)
    Egyébként köszi!:)))
    Reggel úgy keltem hogy: magasról leszarom hogy suli van, haggyatok aludni mert kevesebb mint két órát aludtam!:D
    Hajnali 4-kor jöttünk rá, hogy maradt két óránk aludni!:'D
    Mivel a legjobb barátmőmnél aludtam.
    Úgyhogy kész hulla voltam. Plussz az igazgató egy és fél órán keresztül dumált. És az egészet végig kellett álni!!
    A fél suli a beszéd közben rosszul lett de csak mondta és mondta és mondta ..........
    Azthittem ott fogok kihalni!:D
    Na mindegy.
    Már nagyon várom a kövi részt!^^
    Ui. Imádlak<3333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Negyven perc alatt lehetséges a lerészegedés. Saját szememmel láttam:D És igazán nincs mit, nekem hétfőn volt az utolsó nap és majd vagy két hét múlva lesz az évzáróm:D Imádlak! <3

      Törlés
  10. Jajj, ez de édes! :* Zayn annyira cuki, hogy egy lány miatt depis lett...és hááát Zoe, egy tündér, ahogy próbálja magának bemesélni, hogy ő nem Zayn-hez való meg minden...ah. És Po, ha még sokáig csinálja ezt, én megtépem. Imádtam, siess a kövivel. Imádás van!! <3 *_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett:D Imádás van és próbálok sietni vele:)

      Törlés
  11. Szia!
    Most kapcsolódtam be, vagyis nem most azért, de röstellem hogy eddig nem írtam kommentet. Hmmm...Nem is tudom hogy mit írjak, Fantasztikus, Mostanában elszoktam a blogolvasástól, mert annyi dolgom van, de ez annyira jó hogy mindent otthagyok ha fenntvan a rész :-)
    Fantasztikusan írsz, minden megjelenik a szemem előtt, és még sokáig visszaidézem magamban a szavaidat.Szoktam rám így hatással lenni dolgok de azért nem minden! ;-) Najó imádom és kész!
    Puszi!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello, nos örülök hogy ennyire tetszik a blog és hogy komiztál! Imádás van! :3

      Törlés