2018. május 6., vasárnap

265. Rész

x--- Zayn Malik ---x


Annyira megszokott a kórház már. Szinte mintha otthon lennék. A telefonom a szoba közepén van, a padlón. Túl sok értesítés jön, túl sokat rezeg, nem tudom sehova sem lerakni. De ha valaki hívna... nem kapcsolhatom ki. Szóval csak nézem, amint mozog ott középen, lassan de egyenletesen. Most hogy láttak minket Zoeval.. ráadásul egymást kezét is megfogtuk... lecsenghetne már ez az egész. Fáradt vagyok. Zoe is elvonult, hogy átgondolj mindent. Amire Noah szerint hatalmas szüksége is van. Szóval hagyjuk. És tény, hogy most még több mindent kell átgondolnia. Most már engem is át kell gondolnia, hogy kiléptem. Hogy nem vagyok többé egy szerződéshez kötve, és mától azt teszek amit csak akarok. Mert így van. Két nővér is ellejt előttem én pedig utánuk nézek. Ketten? Éjjel? Látom a kezükben a tableteket és egyáltalán nem értem. Megállnak minden szoba előtt, majd tovább haladnak.
- Hozz egy másikat... - az egyik nővér elküldi a másikat, én pedig felé lépkedem.
- Baj van? - Hátha tudok segíteni...
- Te nem hallod? - Kérdez rá értetlenül. - A tompa hang - magyaráz tovább. Hallom, már egy ideje hallom én is. - Senkinél nem nagy a vérnyomás, vagy a pulzus szám, nem tudom honnan jön - rázza meg a fejét elnézve mögém. - Lehet elromlottak a készülékek - mutat a tabletre. És látom, amint ott van mindenki adata... úgy mond élőben.
- Miért nem néznek be?
- Mert itt majdnem mindenki szinte rehabilitáción van. Pihenniük kell. Csak rendkívüli esetekben zavarjuk őket este. A műszak váltást sem a szobájukban intézzük. - Tompa zaj.. több mint egy fél órája. Sehol nincs kiemelkedő pulzus szám és ha nem a nővérek csinálják vagy a karbantartók akkor... megfordulok és veszek egy mély levegőt míg benyitok Zoehoz. Ott áll a fal előtt, rám néz és elneveti magát.
- Nem fáj - csak néz rám és nevet. Én pedig nézem a lába előtt lévő törött gipsz darabokat és a szintén törött csempe darabokat. A kezéről leverte a gipszet... és a falat elnézve minden mást is levert magáról. Látom, hogy a fal véres, a csempék a lába körül véresek. A keze pedig tiszta vér...
- Zoe - beljebb lépek, mögöttem pedig a nővérem hallom ahogy elejti a tabletet.
- Nem fáj! - És újra beleüt a falba. Teljes erejét beleviszi, látom amint még csípőből is ráfordul és a tompa hangot most már párosítja az elmém. Ő verte egész végig a falat. - Nem... - újra beleüt - érzek - ismét - semmit! - Mögé lépek és hátra rántom a kezét. Az alkarját szorítom, nézem a szétvert falat, ahonnan a csempét is lebontotta majd ránézek a kezére. És látom a bütykeinél a csontot... a vért, az ínt.
- Jézusom... - hátra lépek tőle, megrémít a látvány. A keze látványa, hogy ezt saját maga csinálta. Ő is nézi, látom hogy nézi és próbálja feldolgozni amit lát. Vagy talán csak értelmezni inkább. Újra rám néz és egy apró keserves nevetésre telik tőle.
- Nem fáj - ökölbe szorítja a kezét és az még jobban vérezni kezd. Lehuppan az ágyra és csak bámul rám. Én pedig szintén csak bámulom őt. A nővér tűt nyom a kezébe és ő továbbra is csak engem néz egy halvány mosollyal.
- Menj ki - az egyik nővér máris kifelé tol, aztán rám csapják az ajtót. Tovább hátrálók és szinte beleesek az egyik székbe. Életemben először, mióta ismerem... komolyan el gondolkozom azon, hogy lehet megőrült.

x--- Zoe Fable ---x


Nézem a bekötözött kezemet és újra csak felnevetek. Ez őrültség... miért nem érzek semmit?! Láttam a saját csontomat és nem történt semmi emberi velem. Nem sírtam és üvöltöttem a fájdalomtól. Szinte nem éreztem semmit sem. Ez nem normális... nem normális...
- Ne - megrázom a fejem és csak nevetek a saját keserűségemen. Haydart most ne.
- Szerintem rád fér valaki, akit nem készítesz ki öt perc alatt - Albus rám mordul én pedig Haydart nézem, ő pedig engem.
- Két perc alatt ölöm meg... - vonok vállat lazán. - Takarodj innen.
- Hallottam kezdesz begolyózni - én pedig most tényleg jóízűen felnevetek. Édes istenem... A lámpát emelem fel és vágom hozzá minden erőmből és már fel is pattanok.
- Kezdek?! - a falhoz szorítom és úgy kérdezem meg tőle.
- Határozottan igen a válaszom - kissé fuldoklóan válaszol, de válaszol. Ellök magától én pedig hátra tántorodom. - Ami meglepő, azok után, hogy nálam teljesen épelméjű voltál végig - Helena elfordul... legalább mindenki végig fogja nézni, hogy megölöm...
- Ezer mínusz hét... - veszek egy mély levegőt míg lehunyom a szemeimet. - Kilencszázkilencvenhárom mínusz hét... - számolj vissza hetesével ezertől. A legnagyobb fájdalmak közepette is megmarad a józan eszed.
- Szükséges volt.
- Szükséges volt szarrá kínozni - újra csak nevet és újra felé ütök. - Miattad van... te idió...
- Miattam nem roppantál össze eddig - a falnál csattan a hátam és csak nézek rá. - Ha nem mész át azokon, amiken nálam, akkor nem lennél ennyire jó a szakmádban - én pedig biccentek.
- Ec-pec kimehetsz... -  bólogatok vissza emlékezve. - Válassz... mindig választani kell - rémlik minden. - Válassz. A jobb vagy a bal kezed - rávigyorgok Albus pedig beáll elém. - Vidd innen... - A fejemre szorítom a kezemet. Tisztán él bennem minden kis külön órája. Amikor mindig elém cipelt két embert, mondván válasszak, melyik haljon meg, vagy ha jobban tetszik, válasszak melyik éljen. Mindig egy nőt és férfit hozott. Először képtelen voltam választani míg ott sírtak és ordítottak. Mindkettőt megölte. Aztán azt választottam amelyik kérte, hogy ő haljon meg. És Haydar akkor is megölte mind a kettőt, mondván nem jól választottam, a férfi értékesebb lett volna mintsem az a nő. És addig játszotta ezt, amíg meg nem tanultam rögtön rávágni. Szerinte jobb, ha előbb túlesek ezen, hogy megtanuljam nem mindig lehet megmenteni mindenkit. - Vidd ki! - Felordítok és a fal felé fordulok, hogy ne is lássam. A gyors döntések, hogy magamat vágtam, hogy mások éljenek.
- Legalább tisztában vagy vele, hogy kezdesz megőrülni. - Talán ez a legszarabb...
- Igen - tisztában vagyok vele. Érzem. Tudom mi lenne a helyes válasz és reakció és azt is érzem, hogy az agyam nem racionálisan próbálja felfedezni azt, miért is nem azokat érzem és tenném.
- Szerintem ez nem tesz neki jót - nahát Noah... azt hiszed nem tesz jót az amúgy is széteső elmémnek, hogy ide hozzátok azt aki miatt elkezdett szétesni legelőször. Kilencszáznyolcvanhat. Kilencszázhetvenkilenc.
- Menjetek ki - Haydar felsóhajt.
- Nem - Zayn vágja rá először is elmosolyodom.
- Nem igazán tudsz érte tenni semmit, nem azok a lelkek vagyunk akiket pátyolgatni kell. Vagy megőrül vagy össze szedi magát. Ezen egy pszichológus nem segít. Nem neki. Előbb csinálná ki ő azt a pszichológust.
- Te is pszichológus vagy - Albus felhördül én pedig megrázom a fejem. Haydar halkan nevet fel.
- Nem, nem vagyok. Csak jól manipulálok és kitanultam amit kilehetett. Zoet se mondanám konkrét pszichológusnak - lazán von vállat és sétál az ablak elé. Szóval most mindenki azért van itt mert lassan megőrülök. A hátamat a falnak döntőm míg körülöttem arról vitáznak mi is lenne jobb. Lassan beleütöm a fejem a falba. Aztán újra. És újra és újra. Haydar pedig felpattan és a kijárat felé siet. Albus pedig megfogja a karját.
- Most lelépünk, mind annyian - gyorsan hadar én pedig ellököm magam a faltól.
- Haydar... - Ismeri ezt a ritmust. Ő is mindig ezt a ritmust veszi elő, ha ideges vagy valamit csinálni fog. Gyorsabb mint egy másodperc, lassabb mint egy nyugodt szívdobbanás. Felém fordul, vesz egy mély levegőt és megrázza a fejét.
- Kapd össze magad, én elhiszem, hogy nehéz de...
- Mi nehéz? Felfogni, hogy nincs többé fájdalom küszöböm. Hogy tudom ki mit gondol és mit fog tenni jó pár másodperccel előre? Hogy hinnél a kegyes hazugságoknak csak látod őket? Vagy azt hiszed, látod őket a szakmai ártalmak miatt és már semmiben nem bízol. Hogy mikor hozzád érnek reflexből ütnél? Vagy az nehéz, hogy a döntéseimnek már mekkora súlya van és hányat hoztam?! Az nehéz, hogy együtt kell élnem mindennap azzal, hogy hány embert öltem meg vagy okoztam a halálát valamilyen formában?! Vagy az nehéz, hogy a testem egy szétszabdalt húscafattá vált?! Vagy hogy a barátom világsztár és minden lépésemet figyelik fényképezőgéppel?! Melyik nehéz?! - A végére üvöltök és már azt sem érdekel ki válaszolja meg csak válaszolják meg! - Az elmúlt éveimben többször próbáltak megölni mint ahány szülinapom volt ez idáig. Annyi hullát láttam, hogy nem emlékszem már párra! Mit vársz?! Hogy ne örüljek meg mikor nekem még volt lelkem te szadista barom! - Úgy vélem jó ötlet hozzá vágni az üveges üdítőmet. - Csak te kényszerítettél arra, hogy öljek meg legalább tizenöt embert nálad! Én nem gyilkos vagyok! Én nem ezért tanultam, nem erre tettem esküt!
- Sokakat megmentettél - Helena édesen és félve próbálkozik be de csak egy sanyarú mosolyra telik.
- Ezt mond annak a párnak, akiket elém lökött ez a féreg - mutatok Haydarra. - Keresd meg a férfit és mond ezt a szemébe, aki az én szemembe nézett míg kimondtam, hogy öljék meg a szerelmét. - Megvonom a vállamat és vissza ülök az ágyra, nekik háttal. - Mond meg annak a huszonhárom éves lánynak a szüleinek, aki miattam halt meg mert féltem elvállalni egy munkát korábban. A kisgyereknek, akire parancsot adtam, hogy lőjék le mert feltételezhetően bomba volt nála. Mond ezt...
- Elég - Albus felnyög szinte.
- Mi a baj? Sok a gyomrodnak? - Felnevetek és előre dőlök a lábaimra. - Ha hallgatni nem bírod, hogy várod el, hogy ép ésszel kijussak abból, hogy meghaltam.
- Szóval ez a bajod - Haydar felnevet. A nevetés furán hat. Én nevetek itt, senki más nem.
- Haltál már meg? - Kérdezek rá értetlenül.
- Nem.
- Akkor honnan tudod milyen? - Megvonom a vállam. - Ugyan ez volt a kérdése a sorozat gyilkosnak is amelyik meg akart ölni... - szinte magamnak motyogom. Ő azt kérdezte erőszakoltam-e már meg valakit. Hiszen amíg nem tettem, nem tudhatom ő mit élvez benne. Ők nem tudhatják mitől félek a halálban. A visszatérés volt a legrosszabb...

3 megjegyzés:

  1. Szia Des!

    Kitartást és sok sok sikert kívánok a hétre! Szurkolok!

    Zoé..valamikor ki kellett jönnie..az is csoda hogy eddig így birtad, annak ellenére hogy ismerünk...tudjuk mi hohy merre...akkor is kész csoda...hogy most billent ki a vizzel teli edény.
    -Haydar...ajánlom..hogy bármihez is folyamldj az úgy érjen vêlt hogy a vége jó legyen. Tudom tulajdonképpen Tiszteled Zoet szaval okosan.
    -Zayn...fog összeszorit...levegő beakaszt...hajrá. Aztán vonulj el..akadj ki...mert olyan is kell :) :(

    Minden sorát imádtam!

    Des, nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam!

    Imádás van! <3

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen :)
    Elképesztő vagy, hogy még itt a véghaldoklásomban is kommentálsz :D Köszönöm, imádás van! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Csak magadnak köszönheted! A te érdemed :)
      Én köszönöm, hogy bármilyen hajtás is van- vagy csak 'szimplán a hétköznapok- kapunk részeket. Nem is akármilyeneket.

      Klaurol már kérdezni akartalak, de most olvasom, hogy nem tudod elérni. Remêljük minden rendben van vele.

      Ha lesz kedved..mikor túl vagy a teljes érettségin- szivesen olvasnánk, hogy hogy sikerült- es merre tovább- de csak ha nem vagyok túl indiszkrét.

      Szép hétvégét!
      Imádás van! <3

      Törlés