2017. július 7., péntek

230. Rész

x--- Zoe Fable ---x


- Ezeknek az agysejteknek már mindegy. Ha valami elhalt, az halott marad - motyogom levéve magamról a maszkot, amint kilép a nővér.
- Megint olyan vicces vagy - motyogja hátra dőlve a széken.
- Mint általában - villantok rá egy szelíd mosolyt.
- Annyi kérdésem lenne hozzád - kinyújtózkodik, én pedig végig nézem, hogy felcsúszik a pólója és pulcsija.
- Tedd fel őket.
- Miért hitted, hogy jobb, ha Albus azt közli random, hogy meghaltál? Miért vetted bele a húgaimat a végrendeletedbe? Minek végrendelet? Hogy voltál képes kitenni minket ennek, azért... hogy nekünk jobb legyen? Mi történt Jamessel? Mi történt lent? Mi van ve...
- Oké, már elfelejtettem az elejét - emelem fel a kezemet fintorogva. - Fáj a fejem, fáradt vagyok... nem tudom. A felére máris válaszoltam szerintem. Mi történt Jamessel... tedd fel Albusnak a kérdést - már megtettem a jelentést és ki lettem hallgatva.
- Mire vágysz a legjobban? - Vonja meg a vállát, én pedig lehunyom a szemeimet és elmosolyodom. Istenem... ő rá. Esküszöm csak rá. De valahogy egy kis emlékezet kiesésre is.
- Hajmosás és fürdés... mindennél jobban - sóhajtok fel végül. Ezek is jól esnének.
- Ignoráljuk a tényt, mit beszéltünk meg? - Kérdez rá konkrétan, én pedig csak a takaróval kezdek játszani.
- Ignoráljuk.
- Rendben - biccent egyet, rám mosolyog és feláll. Kifelé indul, én pedig értetlenül nézek rá.
- Javadd...? - Megvonja a vállát és kimegy. Hiába csukja be az ajtót, alig pár másodperc elteltével Helena már be is ront.
- Azt mondta bejöhetek... istenem, de szeretlek! - Az ágyba présel, én pedig kissé nevetve, de átkarolom őt.
- Én is téged - végig simítok a hátán, ő pedig szinte csak mellém fekszik és ölel.
- Cseszd meg... ezt nem csinálhatod. Nem zárhatsz ki ebből az egészből. Nem csinálhatsz ilyeneket Albussal. Utállak - még inkább felnevetek. Szeret, de utál... talán mint majdnem mindenki. Soha nem tudják majd eldöntetni, igazából mit is éreznek irántam. Még én sem tudom...


*

Istenem... istenem... ki kell jutnom innen! Kapkodom a levegőt, olyan halál félelem fog el, hogy fájni kezd a mellkasom. Teljes erőmből a felettem lévő fába ütök és az meg sem moccan. Ettől pedig még inkább elfog a rettegés. Újra ráütök és semmi... Meg sem moccan, meg sem rezzen! Az agyam egyik reális része pedig tudja, hogy azért, mert több méter föld van felettem. Felzokogok és csak azért is ütöm a tetejét... hátha. A lábammal rugdalóznék, de nem férek el, ettől pedig annyira félni kezdek, hogy hiába kapkodom a levegőt, úgy érzem nem is jön.
Puffanok a földön és lihegve nyomom fel magam rögtön. Izzadok... lihegek és a szívem mindjárt kiugrik a helyéről. Hagyom, hogy a kezeim feladják és elterülök a földön. Nézem a falat, míg próbálom csitítani a légzésemet... Van mozgásterem... nem lent vagyok. Csak álom... semmi gond. Lehunyom a szememet és kifújom a levegőt lassan. Aztán ismét beszívom nyolc másodperc alatt. Bent tartom ugyan eddig és ismét ugyan ennyi idő alatt ki is fújom. Elismétlem párszor, aztán felnyomom magam a földről és neki dőlök az ágyamnak. Felállok és kisétálok a nappaliba. Leülök a kanapé mellé és megböködöm Zayn karját. Összerezzen és máris felpattan.
- Bocsi - motyogom neki ma már másodjára. Ez az első napom itthon a kórházból, és nagyon édes mindenki, de inkább abba a házba jöttem, ahol nincs más. Zayn viszont annyira nem értékelte, hogy egyedül maradjak. Szóval a kanapémon éjszakázik... bár nem igazán jött eddig össze neki. Amint elaludt én szinte már ki is jöttem egy szar álom után. Aztán most megint...
- Semmi gond... - motyogja megdörzsölve a szemeit. - Akarsz róla beszélni? - Megrázom a fejemet, kissé lehajol és felhúz a földről. Leültet maga mellé és átkarol. - Minden rendben?
- Igen, csak... - nem akartam egyedül maradni.
- Jól van - motyogja a fejét a vállamra hajtva. - Kérsz valamit? Vagy így minden oké?
- Így minden oké - motyogom, míg a légzésére figyelek. És én is veszek egy mély levegőt. Annyira nem értékelünk semmit, amíg jó. És mióta kijöttem, csak arra tudok gondolni, mennyire jó mélyen felsóhajtani és nem rettegni... de tudom jól, hogy egy év múlva a légzés megint egy figyelmen kívüli interakció lesz. - Nem aludnál velem? - Bököm ki végül, mire halkan felnevet.
- Dehogynem - sóhajt fel, míg elém áll. - Na gyere - motyogja és minden kérdés nélkül felemel a kanapéról. - Khalid? - Pillant le rám, én pedig biccentek. - Gyere haver - szólal meg hangosabban, mire hallom a nehéz csattogó lépteit. Egyszerűen lerak az ágyra, Khalidot feltessékeli és máris a másik oldalon fekszik és magához húz. Érzem, hogyan ernyed el a teste, mikor átkarolom a derekát és a lábainkat összefűzi. Tudom, hogy pár pillanaton belül simán eltudna aludni, én pedig azon gondolkozom, hogy megtegyem-e. És végül megteszem... puszit nyomok a tetkójára, az ajkaim lenyomatára. Kissé szorosabban húz magához, én pedig a fejemet a mellkasának hajtom és lehunyom a szemeimet. Az ajkam súrolja a bőrét és valahogy olyan rohadt jó érzés ilyen közel lenni valakihez, akitől nem félek. Vagy csak szimplán közel lenni valakihez, akihez szeretnék is... önszántamból. Lehunyom a szemeimet és csak próbálok elaludni, de nem igazán megy. Hallgatom a szívdobogását, és élvezem, hogy hallom a szívdobogását. A nyugodt légzését... de nem tudok elaludni. Egyáltalán nem érzem magam fáradtnak. Apró rezgés... aztán csengőhang. Felsóhajt, de ez túl éber sóhaj. Ő sem aludt? Kifordul oldalra és tapogatózni kezd. A hátamra fordulok, az egyik karomat a fejem fölé rakom, a másikkal pedig végig simítok a torkomon, emlékeztetvén magamat, hogy teljes mértékben szabad vagyok.
- Igen? - Szól bele könnyedén, mintha nem is lenne fáradt. - Szia. - Nem tudom ki az. És nem tudom miért hívják. - Mi a baj? - Felül, megdörzsöli az arcát, én pedig csak nézem a körvonalait. - Hey, nyugi... - én is felülök. Nem értem ugyan mit mond a női hang, de abban biztos vagyok, hogy Perrie az. - Jó, mindjárt visszahívlak, rendben? - Pár másodperc, majd elemeli a fülétől a telefont, én pedig csak várok, hogy mondjon valamit. - Perrie kiakadt.
- Mire? - Sok lehetőség van...
- Valami van a bandával. Mármint valami szart terjesztenek és kissé összeroppant - ezt igazán áttudom érezni.
- Hát akkor - sóhajtok fel megvonva a vállamat, míg felém néz. - Szaladj - mégis mit mondhatnék?
- Zoe... ez...
- Nem irónia volt. - Vonom meg a vállamat egyszerűen. - A barátnőd és kiborult. Ideje menned - az ölembe ejtem a kezemet, aztán Khalidra nézek és inkább simogatni kezdem.
- És hagyjalak itt, mikor...
- Aha - jelentem ki egyszerűen. Eldőlök az ágyon, és csak felsóhajtok. - Zayn, te is tudod, hogy ezt kéne tenned.
- Feltételes mód - ő is visszadől mellém, én pedig a plafonra mosolyodom el.
- A barátom vagy... ő pedig a barátnőd. Prioritás - felé fordulok, ő pedig rám fintorog. Fáradtan nevet a plafon felé, míg megcsóválja a fejét.
- Mindig többet hiszek mindenbe, bocs - felül, és egyszerűen máris kifelé sétál, én pedig lehunyom a szemeimet. Én is felállok és kisétálok... elvégre, ki kell engednem, nem?
- Sajnálom - motyogom a falnak dőlve, míg a pulcsiját húzza fel.
- Minek? Te mindig őszintén megmondod - megvonja a vállát és a zsebébe süllyeszti a telefonját, és az asztalra nyúl a kulcsaiért.
- Akkor is... - megrázza a fejét, én pedig összeszorítom az ajkaimat. Akkor is sajnálom.
- Haverok - egy fintorgós mosollyal nyújtja felém a kezét, én pedig mosolyogva öklözök bele.
- Haverok, akik titokban egyfolytában szerelmet vallanak egymásnak. Imádni való vagy - megforgatom a szememet és ő felnevet.
- Haverok, miközben menyasszonyom van. - Megvonja a vállát és neki dől velem szemben a falnak.
- Nem zárja ki a haverságot - nézek rá kissé félre biccentve a fejemet, mire elmosolyodik.
- Kivéve, ha zavar, Cica... - felsóhajt és leemeli a kabátját a fogasról. - Lényegtelen, nem?
- De.
- Szia - fél karral ölel át, én viszont rendesen átölelem. - Hívj fel azért, ha nem érzed jól magad, rendben? Vagy hívjak valakit?
- Köszi, elég nagylány vagyok - vigyorgok fel rá gúnyosan.
- Persze... te tizenkilenc éves nagylány - összeborzolja a hajamat, én pedig elnevetem magamat.
- Melyik tizenkilenc éves élt át annyi mindent, mint én? - védem meg magamat, felnézve rá.
- One Direction - suttogja a fülembe, aztán elneveti magát. - Lopták már el a cipődet, és sírtak érte? - Féloldalas mosolyt villant rám, míg kinyitja az ajtómat.
- Loptak már el téged, és sírtak érte? - Keresztbe font karokkal dőlök az ajtófélfának, ő pedig csak felsóhajt és megcsóválja a fejét.
- Érted már bőven elegen sírtak Élet - alkarral támaszkodik meg felettem, én pedig elmosolyodom.
- Tudom. Lekésed életed szerelmét.
- Csak mert félsz, hogy megcsókolsz, még ne bunkózz be Cica - fintorog rám mosolyogva. - Amúgy is, mész valahová?
- Vicces - fintorgok rá felhördülve.
- Nem, ez keserves. Pont, mint a kapcsolatunk - von vállat lazán.
- Mókás vagy ma.
- Te pedig témát terelsz. De akkor hagyjuk figyelmen kívül azt, hogy oda vagy értem - rám vigyorog, én pedig megforgatom a szememet, mintha nem lenne minden kínosan igaz. És ha nem lenne ez az egész egy kis megbeszélés arról, hogy hagyjuk az egészet. Újra...  - Mindegy, mennem kell - rám mosolyog, én pedig elfintorodom. - Tuti megleszel Zoe? - Olyan nagyon az arcomat vizsgálja, hogy az első gondolatom az, hogyha hazudok, tuti észreveszi.
- Felnőtt nő... - motyogom vállat vonva. Csak túl kell élnem egyedül egy éjszakát, nem?
- Hívj, ha kellek, akármikor - a fülembe suttogja halkan, én pedig csak bámulok mögé a liftre. Puszit nyom az arcomra és hátrább hajol. De nem túlságosan... közel van hozzám. Az egész testével közel van hozzám. - Meg van a prioritásom - rám mosolyog, én pedig leszegem a tekintetemet. Muszáj ennyire aranyosnak lennie?! Közelebb hajol, élesen szívom be a levegőt és csak meredek rá, míg a szám sarkába nyom egy lassú puszit. Beledöglök abba, hogy nem fordítom felé jobban a fejemet... és végül nem is megy. Jobban felé fordulok. Az ajkai az enyémeken pihennek. Lehunyja a szemeit egy hosszú pillanatra, aztán újra rám néz. Olyan kétségbe esetten és szomorúan néz rám, hogy rájövök, mit csinálunk. Nem csók... köze sincs hozzá, csak egymáson pihentetjük az ajkaikat, de... nem. Ő a menyasszonyához rohan éppen. Oldalra fordítom a fejem. Érzem a sóhaját a bőrömön és elmosolyodom.
- Viszlát Zayn. - Biccent nekem és ellöki magát tőlem. Végig nézem, hogy mennyire lazán sétál el a lifthez és nyomja meg a hívó gombot. Az ajtó rögtön kettényílik és ő belép. Neki dől a kis kapaszkodónak, keresztbe fonja a karjait és küld nekem egy együtt érző mosolyt. Addig nézem, amíg be nem csukódik a két ajtó és el nem tűnik a még utolsót intő alakja. De nem mozdulok az ajtóból, csak nézem a liftajtót. Nem tudom mennyi idő után veszek erőt magamon, hogy magamra zárjam az ajtót és lehuppanjak a kanapéra. Adok magamnak pár nyugtató percet, az ölemben Khaliddal, aztán felhívom Helenát.
- Hm? - Szól bele... oké, erős túlzás. Szimplán bele nyög, vagy hörög a telefonba. Nem tudom ez milyen hang.
- Emlékszel, amikor felkértél modellnek?
- Nemet mondtál - ásítással együtt kapom meg a válaszát.
- Igent mondok, most rögtön - hátra döntöm a fejemet és csak bámulom a plafonomat. Kell valami, amivel kimozdulok a komfort zónámból. Amivel lekötöm magam. És amivel elfogadom azt, hogy nő vagyok...

10 megjegyzés:

  1. Jaj ez a Zayn!Rohan Perrie-hez meg a nem létező problémáihoz, így nem csoda, ha Zoe nem bízik benne, meg a szerelmében. Már kéne egy erős férfi karakter, akihez Zoe is futhatna, s akkor átérezné Zayn is, amit Zoe is minden ilyen alkalommal!😎

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs. Jaj ez a Zayn... tessék megütni :D Lehet hogy megesik, lehet hogy retardált vagyok és nem esik meg... who knows :D Imádás van!

      Törlés
  2. Hali!

    Zoe miért nem tudsz csak egy picit önző lenni és igent mondani?!??? Tudom, tudom, tudom.....az nem te lennél ;)

    Amúgy nagyon jó rész lett❤Várom a kövit! Pusziiii❤❤❤:333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs!
      Kérdésre a válasz!:D Ti, kedves olvasok értetek mindent csak retardált vagyok és ilyen a story line :D
      Köszönöm szépen a bókot!:D Imádás van! <3

      Törlés
  3. Szia Des!
    Hajaj,..imádtam
    Kíváncsi leszek ere a modellkedésre.
    Köszönöm szépen hogy ezt a részt is olvashattam!
    Imádlak ám! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs!
      Hajaj, igazán köszönöm!
      Imádás van! <3

      Törlés