2017. július 4., kedd

229. Rész

x--- Zayn Malik ---x


- Csak, hogy tudd, nem vagyok oda Zoeert... - nyögi közbe Haydar.
- Valóban? - Fintorgok le rá.
- Talán. De csak a pusztító személyisége iránt és a képességei és az intelligenciája...
- Szafioszexuális vagy? Remek. - Forgatom meg a szememet, nem érdekel a nemi identitása.
- Nahát, tanultál valamit Zoetól? - Fintorog fel rám.
- Tekintve, hogy több évig együtt volt velem... igen - vigyorgok le rá fölényesen.
- Tudtam - sziszegi nekem James.
- Remek, akkor tudhattad volna, hogy az olyan beteg állatok, akik megfigyelik nem jönnek be neki - vonom meg a vállamat.
- Te tényleg elástad őt élve? - Néz rá értetlenül Haydar. - Már elnézést, de ennyire szadista hajlamaim még nekem sincsenek. Tudja milyen stressz hatás ez? - Hördül fel értetlenül. Mi ez a hirtelen magázódás?! - A tudat, hogy elfogy a levegő és jön a halál? Ráadásul egy kis szűk bezárt helyen lenni? Több méter mélyen a föld alatt...?! - Fintorba tódul az egész arca, én pedig csak igyekszem visszazárni minden dühömet azzal kapcsolatban, hogy így akaratlanul is arra kell gondolnom, mit élhet át több órája.
- Úgy beszélsz, mintha nem kínoztad volna egy beton szobában fellógatva több napig... - köpöm oda neki. - Majd hazatért egy csomó mentális betegséggel és egy ujjal kevesebbel.
- Az te voltál?! - James felállna, elég dühösnek tűnik, de csak mögé állok és visszanyomom őt.
- Ő volt. Te pedig éppen megölöd őt. Szóval... hol van? - Kérdezek rá lejjebb hajolva a füle mögé.
- Vagy velem megy el onnan... vagy velem hal meg - sziszegi felfelé nekem. Megfogom a fejét és ismét beleverem az asztalba. Haydar felvont szemöldökkel néz rám, én pedig csak mordulok egyet. Ez van... nehéz visszafogni magam, ha valaki arról beszél mellettem, hogy meg akarja ölni Zoet.
- Az-az érzésem támadt, hogy nem értesz meg engem, James - arrébb sétálok tőle, csak, hogy ne öljem meg. - Nem érdekelsz, mint személy! - Kurvára leszarom őt! - Engem Zoe érdekel. Egy célom van... és így, vagy úgy... de kiszedem belőled.
- Elnézést a megjegyzésért, de pszichológus vagyok. Nem hazudik - biccent felém a fejével Haydar. - Alapvetően mégis mit hisz? Hogy majd Zoe kedvelni fogja önt, amiért megöli? Örüljön, ha nem öli meg, mikor kiszedik - elneveti magát, én pedig csak szimplán felé nyúlok és az ő fejét is beleverem az asztalba. Vérző orral és vicsorogva néz fel rám.
- Téged is utállak - vonom meg a vállamat könnyedén.
- Zoenál jobb pszichológus nincs. - Vigyorodik el James.
- Vetekedik velem - vonja meg a vállát Haydar. Felsóhajt és rám néz. Aztán vissza Jamesre és jól látom, ahogy végigméri. - Elbaszta az életét... miért akarja még jobban? Miért akarja magával rántani Zoet? - Talán ezért magázódik... mert máris páciensnek tekinti Jamest. Lehunyom a szemeimet, mikor a lábával verni kezdi azt az ütemet... Zoe is mindig ezt csinálja. Nem szólok közbe arra, hogy Haydar beszél hozzá... pontosan azt csinálja amit Zoe. Elemezi, rájön az életére, aztán visszakérdez arra, amire látja, hogy a másikat bántja. Így hát elérünk a korai családfa kihaláshoz, egy elhunyt tesóhoz, árvaházhoz... a munkájához és a mentális betegségeihez. Én pedig csak számolom magamban az időt az ütem alapján, amit Haydar ver. - Nem fogja fel... hogy a halál megmásíthatatlan és visszavonhatatlan?! - Szinte ráüvölt, és én nem úgy ismerem Haydart, mint aki üvölt. Szóval felállok újra... - Ez idióta! Ez...
- Beszélni fog - közlöm vele szilárdan. - Ha nem, akkor mindketten halottak vagytok - legyen ez ösztönzés Haydarnak... - Dalolj - kérem Jamest a kezemet a vállára rakva.
- Ő az enyém! - A képembe ordít, én pedig biccentek neki.
- Tévedsz - közlöm egyszerűen. - Soha egyikőtöké sem volt. Mindegyikőtök csak kínozta őt... Talán ezért utáltok engem mind a ketten, mert én legalább megszereztem úgy, hogy ő döntött róla. Egyedül engem szeretett és szeret hármónk közül. - Talán ideje lenne felfogniuk.
- Persze, felfogtam, hogy csak a te kezed jut a bugyija alá... de el kell keserítselek, hogy az országunkban a nekrofíliát büntetik. - Elgondolkozom azon, hogy megint beleverem a fejét az asztalba...
- Nem csak az övé jutott el oda - James felkacag. Haydar arca elsápad, én pedig nem merek még felé nézni. Hogy mit mondott?!
- Te... - Haydar be sem fejezi. James felé fordulok. Minden szó nélkül bököm a hüvelyk ujjamat a kulcscsontja felé... majd egy erőteljesebb mozdulattal eltöröm. Ő felordít, Haydar felszisszen.
- Melyik kezeddel? - Kérdezek hátrarántva a fejét. Nem válaszol... szóval megfogom az ép kezét és ugyan úgy kificamítom, mint a másikat. Hozzá nyúlt Zoehoz... és kétlem, hogy ő akarta volna. Ez pedig erőszak... és csak egyszer szedtek le arról, aki ezt megtette vele... csak egyszer. Üvölt, és annyira nem érdekel, hogy ez térít észhez. Elengedem a kezét, ő pedig zokogva az asztalra hajol.
- Mondd el, hol van, és akkor ő kihozhat a börtönből és együtt lehettek - sziszegi neki Haydar. Értetlenül nézek rá, ő pedig csak szemmel csendre int. - Zoe kitud onnan téged hozni. De ahhoz élnie kell... képes lennél élni egy világban nélküle?! - Én nem... tudom, hogy én nem.
- Lee Valley park - sziszegi Haydarra nézve.
- Azon belül hol találjuk meg neked James? - Istenem... az... az messze van. Fogalmam sincs, mennyi időnk maradt!
- A Cornmill stream kis szigetén. Északon... az egyik fától hat lépésre, és a nagyobb kőtől három lépésre. - Megfogom a nyakánál fogva és már fel is állítom. Felnyög, gondolom a keze megrándult, mégsem érdekel. Biccentek Haydarnak és már kint is vagyok velük a teremből.
- Kocsiba, mind kettőt - szól rá pár egyenruhásra Albus. Elvezetik őket, de hallani James ordítását, míg bilincsbe rakják.
- Kérem az adóvevőt - motyogom a hajamba túrva.
- Másfél óra oda az út... eleve már csak két óránk van. Megoldom egy óra alatt az utat... már készítik a dolgokat, jössz? - Rákérdez, míg megindul, de már utána is megyek.
- Mondd, hogy túléli... - kérem őt kissé idiótán. Tudom, hogy rajta is nagy a súly... de innen már csak ő tehet valamit.
- Túléli. - Biccent nekem, aztán egy gép mellől, amelyikből üvölt a zene elveszi a kis rádiót. - Bocs, hogy vége a zenemaratonnak kislány, de gondoltam szívesen beszélgetnél.
- Nem feltétlen, Albus - elveszem tőle, és csak sóhajtok egyet.
- Én is örülök neked Cica.
- Képzelem mennyire - motyogja unottan.
- Nemsokára ott vagyunk, azért örülj kicsit jobban - nem jön válasz a túloldalról. Beülök a kocsiba hátra, mellém Albus, és máris előre dől és utasításokat oszt a rádióban. - Minden rendben?
- Javadd, kérlek - kipillantok az ablakon, aztán előre Albusra.
- Sajnálom.
- Mindegy.
- Ne legyél ilyen.
- Sajnálom... fáj a fejem és kezdek szédülni. Csak igyekszem kontrollálni magam. Hall most engem más is? - Talán hallják, de nem úgy tűnnek, mint akit érdekel.
- Nem. - Szédül... nem szédülhet... egyszerűen nem.
- Jó. Mit csináltál?
- Semmit.
- Ne most kamuzz, nincs rá időm. Szó szerint, Zayn... nincs már rá időm.
- Még arra is lesz, hogy később elvihesselek graffitizni. - Túl sok helyre fogom elvinni... muszáj elvinnem egy csomó helyre.
- Mit csináltál vele?
- És te mit csinálsz ott lent?
- Nem akarok részletekre kitérni.
- Az enyém is részlet.
- De a tied - hosszan sóhajt fel, én pedig csak arra tudok gondolni, hogy nem kéne ilyen nagy levegőt vennie, hátha elfogy.
- Engem jobban érdekelsz te, mint én téged. Nyertem - elnevetem magam, pedig valahol az összeomlás és a síró görcs között érzem magam. Nem veszíthetem el. Szimplán nem.
- Álmokat kergetsz Zayn - halkan nevet fel, én pedig lehunyom a szememet és elmosolyodom.
- Te is egy álom vagy.
- Ohh, csak jussak ki... én ezt nem értem. Miért találnak meg az őrültek... miért kell... ez...
- Gyönyörű vagy és csodás, azért.
- Nem vagyok, Zayn! Én... - elhallgat, én pedig csak meredek a combjaimra.
- Azt mondta... hogy... - Hogy hozzá ért. De ezt nem értené elsőre.
- Hogy?
- Zoe, mit csinált veled pontosan? - Kérdezek rá halkan.
- Nem neked fogom kifejteni és nem Albusnak. Csak vallomásba veszik. A vallomás végén pedig az lesz, hogy hirtelen felindulásból elkövetett emberölés miatt talán lecsuknak - mosolyognék, csak éppen a válasza azt jelenti, amit sejtek. És az senkinek nem jó.
- Annyira rohadtul sajnálom... én... én nem tudtam ez...
- Zayn, annyira mindegy. Már beszéltünk erről. Nyugodt állapot... nem is vagyok annyira egyedül. Hallgathattam zenét, beszélgethetek. Ez így... jó.
- Zoe, nekem te ne kezdj búcsúzkodni - összeszorítom a fogaimat. Ezt nem élem túl... biztosan nem.
- Mindig is realista voltam. Rosszul vagyok... ez azt jelenti, hogy vészesen határértéken vagyok, Szépfiú - halkan nevet fel. - Nem mintha bánnám, már hozzá szoktam.
- Zoe, könyörgöm, ne csináld ezt velem - ne mondjon ilyeneket, mert nem bírom ki és most zuhanok össze. - Komolyan ne - elcsuklik a hangom, utálom magam érte, de már belefáradtam. Ebben a három, vagy négy órában annyi stressz ért, amit csak vele bírok feldolgozni. De a stressz pont arról szól, hogy talán meghal... - Nem élem túl, oké? Egyszerűen csak ne tedd ezt velem.
- Talán ezért jobb egyedül meghalni - sóhajt fel.
- Megfoglak ölni - ökölbe szorítom a kezemet a combomon... hagyom elernyedni és újra ökölbe szorítom. Annyira utálom, mikor ilyen. - Te ki fogsz onnan jönni, le kell nyugtatnod, el kell jönnöd velem egy csomó helyre. Látnod kell, hogy miket érek el. Véleményt kell mondanod a zenémről... muszáj. Edzened kell velem és leosztanod. Haza kell jönnöd velem a családi vacsorákra és füvezned kell velem. Nekem néznem kell, hogy táncolsz és gyűlölni magamat azért, amiért nem vagy az enyém. Továbbra is halálra kell aggódnom magamat érted, és anélkül, hogy tudnál róla végig követni a médiában mindent rólad. Kurvára meg kell fognod a kezemet és besétálni Helenához és engedélyt adni neki a képekre. Aztán Danny-ékkal és a többiekkel inni. Csúnyán kell rám és Laurenre nézned. Zoe könyörgöm, nem teheted ezt velem. Komolyan nem.
- Utállak - halkan suttogja, de akkor is hallom, hogy szipog.
- Én is téged - lehajtom a fejemet, aztán az ablaknak dőlök.
- De Zayn... csak légy reális és beszélgessünk.
- Szóval tényleg azt hiszed, hogy megfogsz halni? - Felhördülök, és ő is.
- Igen.
- Akkor már minden mindegy, nem? - Az egyetlen dolog, amiért nem ütök bele az előttem lévő ülésbe, mert vér van a kezemen... és ez pofán vág.
- Valahogy úgy.
- Akkor végre kitudnád jelenteni, hogy szerelmes vagy belém, vagy még mindig nem és látsz reményt? Mindegyik végkifejlet tetszik - tudom, hogy élni fog. Mert nincs olyan, hogy nem. De szívesen hallanám tőle.
- Mitől lenne neked jobb, ha mondanék valami ilyesmit? Jó volna úgy nézni a síromat?
- Úgy állj hozzá ehhez a témához, hogy te most itt feladod, hogyha nekem a te sírodat kell néznem, akkor rögtön csinálok kettő másikat.
- Kérdés idő! Milyen feladom téma? Elég nehéz feladni több méter mélyen oxigén nélkül, nincs választási lehetőségem. Miért két sírt?
- Leszarom, úgy beszélsz, mint aki feladja. És Jamesé lesz az első, aztán Haydaré.
- Csupa olyan ember, akiért élek-halok.
- Remek vicc volt - megforgatom a szememet, ő pedig felnevet. Aztán köhögni kezd... Az én arcomról pedig lelohad a mosoly.
- Bocs - motyogja halkan.
- Brit vagy. Ne kérj elnézést azért, mert haldokolsz.
- Áh, Trisha büszke lenne rám. Valószínűleg megakarna ölni, de büszke lenne rám.
- Nem csak ő akarna...
- Te mindig megakarsz.
- És mindig mindenkit megakarok, aki miatt nem mosolyogsz.
- Édes.
- Már megbeszéltük - motyogom az ölembe bámulva.
- Ahogy azt is megbeszéltük négy éve, hogy szerelmes vagyok-e beléd - beszívom a levegőt és csak meredek a kis kézi rádióra. - Ledumáltuk, mit kell ragozni?
- Hogy miért nem vagy velem és miért nem csókolhatlak meg, ha kihoznak.
- Ezt is ledumáltuk.
- Jó.
- Jó - elfintorodom a hangja miatt és beletúrok a hajamba.
- Hogy lehetsz ennyire makacs?! - Pár órája van vissza attól, hogy megfulladjon és ő... még mindig nem?!
- Nem akarok felborítani az élők világában semmit, csak azért, mert én már nem leszek ott. Önzőség lenne, nem szeretek önző lenni.
- Baszd meg az elveidet, akkor is szeretlek és kimerem mondani!
- És te jól tudod, hogy én nem.
- Már kimondtad.
- A pánikrohamok elég gyilkosak, főleg itt lent - motyogja halkan.
- Egy pánikroham miatt mondtad ki? Ez már szánalmas.
- Soha nem állítottam, hogy nem vagyok szánalmas Zayn. Túl sok jót látsz belém, ami nincs is ott.
- Te nem látod őket.
- Neked ebbe nem kéne részt venned most... rohadtul nem - gyűlölöm, hogy halk.
- Miért? Mert csak egyedül hallhatsz meg?
- Nem. Azért, mert neked nem kéne semmilyen szállal kapcsolódnod a halálomhoz. Mert ez... ez nem olyan dolog, ami jó lesz később.
- Addigra neked már nem tök mindegy?
- Zayn...
- Őszintén, láttalak már pár helyzetben. Megkéselve, véresen, elájulva, rettegve...
- És véres és szakadt ruhában holtan kivéve egy koporsóból? - Mintha itt lenne és megint a mellkasomat ütné... rohadtul fáj. - Mit akarsz tudni? Hogy mennyire beteg James?! Nem akarod tudni, Zayn!
- És te sem akarod tudni, én mit teszek meg érted. Mégis megfogod, és én is megfogom.
- Oké, legyünk gyorsak. Nem vagyok törékeny típus, nem érdekel, mi történt ott. Féltem, de túl vagyok rajta. A legrosszabb, ami történhet, hogy elvesztem a fejem, ha kikerülök innen. Egyelőre nem így érzem, és én vagyok lent több órája és nem te. Túl sok pánikrohamom volt és ezzel számolni kéne idő terén, hogy a felét elkapkodtam ezekben a rohamokban. Én sajnálom, de megbeszéltem veled ezt Zayn... pont ezért. Hogy ne most kelljen. Szóval, ha nem válaszolok már, akkor... akkor bocs, oké? Tényleg sajnálom. Mindent, amit úgy érzel, sajnálnom lehet. Még azt is sajnálom, ha nincs a kedvenc kajádból valahol. Vagy ha valaki eleszi előled a piros gumicukrot... csak ne legyél velem most fasz, jó? Szeretlek! Tudod, hogy szeretlek. De elbaszott vagyok, és ezzel is tisztába vagy és ezt is tisztáztuk és... istenem, had ne kelljen beszélnem. Ne akard, hogy beszéljek - felnyög, hallom a nehéz légzését, én pedig csak a GPS-re kukkantok. Albus egyenesen rám néz, aztán vissza előre.
- Én is szeretlek szépség - kórház. Megint minden kezdődik előröl, megint ott bent kell majd ülnöm mellette.
- Azért te nyugodtan beszélhetsz - egy halk kuncogás, aztán ismét semmi.
- Sakkozhatnánk is majd. Mindig is szerettél sakkozni. És elfoglak vinni egy kaszinóba, amint betöltötted a huszonegyet. Csak, hogy mindenkit lealázhass pókerben. - Hallom a kis szuszogó légzését... én pedig csak azt várom, hogy kiszálljunk végre. Veszek egy mély levegőt, és tovább pofázok. A búvárkodásról, mert szereti a vizet. Hogy majd elviszem és röhögök rajta, de tuti jó lesz. És esetleg csinálhat lent képeket, hogy úgy tegyek, mintha lett volna bátorságom vele lemerülni. És, hogy tényleg befogunk törni valahová ketten, mert az olyan sok adrenalin. És, hogy elfogom vinni graffitizni is, nyilvános helyre direkt. Beszélek és beszélek és nem kapok választ és ez megöl. - Élet? - Az alsó ajkamat rágcsálva nézem a hülye kis szart a kezemben és... semmi. Idegesen kezd járni a lábam és az egyetlen dolog, ami a fejemben jár, hogy meghalt. Zoe meghalt... de nem halhatott meg. - Albus - nyögök fel. Megölöm Jamest... megfogom őt ölni. Biztosan megölöm... Mindenkit megölök. Remegő lábakkal szállok ki, és csak nézem, amint Albus fél perc alatt már adja is az utasításokat. És hiába mi értünk ide előbb, már ásnak. És a gödör már nagy...
- Fél órába telt, mire a helyi rendőrséget beavattuk és kijöttek, de igyekszem - morogja nekem, míg elnéz a mentő irányába, ami már jön. - Kérlek, ne nehezítsd meg.
- Mégis mit? - Elvinni a hulláját? Vagy elvinni más hulláját?
- Csak... csak rá figyelj - legyint le engem, míg közelebb lépked, én pedig ott maradok a szélén, és nézem, hogy ásnak.
- Mióta ismered? - Nem nézek el Haydar irányába, nem megy.
- Évek óta.
- De hány?
- Kétezer-kilenc végén ismertem meg - közlöm vele nyugodtan.
- Közeledünk kétezer-tizenhárom végéhez.
- Átléptük a négy évet - nem tudom, hogy ezt akarta-e kérdezni.
- És mennyit voltatok együtt?
- Hivatalosan majdnem két évet. Nem hivatalosan úgy hármat.
- Nem vagyok érzelgős típus, azt ne hidd. De érte tényleg kár lenne, ha csak így megölnék. Persze ebben a világban még mindig nehezebb nőként érvényesülni, például az erőszak miatt is. Sokkal több nőt erőszakolnak meg, de...
- Folytatod, és eltöröm az állkapcsod, vagy befogod? - Nézek rá értetlenül. Kinek van kedve beszélni az erőszakról szóló statisztikákról?!
- Nagy az intelligencia szintem, nem vagyok beteg, úgy mint James. Persze, nem veszem latba az emberi életet, de... megértek dolgokat - vonja meg a vállát. - És bőven megértem, hogy Zoe és közötted mi van. Zoe csodás lány, tényleg elbűvölő az agya, kitartása és akarat ereje. Ráadásul az, ahogy kontrollálja magát ember feletti. Ezért rajongok érte, nem azért, amiért James. Ő a testiségekre megy, én a képességeire. Te mindkettőre. De szereted őt - felsóhajt és rám fintorog, mintha ez bűn lenne. Vagy legalábbis gyengeség. - Az első emberemet akkor készítette ki kevesebb, mint tíz perc alatt, amikor az egyik tetkóját akarták... leszedni - nehezen mondja ki az utolsó szót. - Megkínoztam, de volt rá okom és megkaptam, amit akartam. Pont mint te. Azt hiszem, annak a tetkónak hozzád volt köze. Amikor rákérdeztem melyik ujja legyen, azt választotta, amelyiken nem volt gyűrű. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy van egy személy, akiért mindent bevállal. A legtöbb lelki kínzásom háttere te voltál, bár nem tudtam rólad. Csak egy személyről. Szóval te voltál az Ő. Ha azt mondtam ő, akkor pontosan tudta, kire gondolok. Ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy Zoe tényleg annyira jó, mint én, és aki van annyira jó, mint én, annak élnie kell. Emberek meghalnak, őt ez érdekli, engem kevésbé. Én a sötét részen mozgok, ő pedig próbálja egyensúlyba hozni a világot. De őt is egyensúlyba kell hozni, mert labilis. A családja miatt rosszak a képei egy kapcsolatról. Egyszerűen valamilyen mély megtanult szinten tudja a tökéletes párkapcsolat összegképletét, de belerakja a vérét és valami atombombának hiszi, értesz? De még mindig képes ölni azért, hogy ne bántsák a te emlékedet, mikor mással vagy.
- Tudom azt, amit mondasz - motyogom tovább nézve a gödröt ásó embereket.
- Ohh... ez új. Nem szokták tudni az emberek - megrökönyödik, én pedig értetlenül nézek felé.
- Most közöltem veled, hogy Zoeval három évig együtt voltam. Mindennap láttam őt és beszélgettem vele, minden áldott nap. Egy évig sülve-főve együtt voltunk a közös lakásunkban. Ha akartam, ha nem... tanultam. Szóval ha azt akarom, hogy ne tudd, hogy kamuzok, akkor nem fogod tudni. És ha valamit tudni akarok, megtudom. Zoe jobb nálad, mert nem fél alkalmazkodni és mert képes uralkodni magán. Ezért jobb nálad... még ha gonoszabb is vagy, azt is ellened fordítja. De ha most meghal, akkor megöllek. Mert közöd van a halálához...
- Halál... halál... a halál nem rossz dolog, Zayn.
- Gondolod? És ha én a pincémben teszem veled azt, amit te Zoeval? - Kérdezek rá vigyorogva. - Hidd el, örömömet lelném benne, és talán kreatívabb is lennék.
- Áh nem, Zoe pont ezért szerethet téged. Visszafogod magad a kedvéért. Amit Jamessel csináltál az durva volt. Mármint persze, sokkal durvább dolgokat láttam, de nem ilyen gyorsan és nyugodtan egy kihallgatás közepén. Ki töri el valaki kulcscsontját puszta kézzel az F.B.I. épületében?!
- Zoeról van szó.
- És éppen ezért beszélgetek veled, mert vannak tiszta dolgok az életben, és a szerelem néha még ilyen.
- Pont te akarsz nekem a szerelemről beszélni?! - Nyögök fel értetlenül. Nem hagyhatna csak megdögleni a saját nyomoromban?!
- Zayn, itt állunk egy gödör mellett, amibe eltemették Zoet élve és mindenki megfeledkezett arról, hogy lehet nincs is itt. Pszichológus vagyok, mindig a legrosszabb eshetőségre készülünk. De tekintve a tényt, hogy James igazat mondott, a kérdés az, milyen mélyre rakta le. És, hogy mennyi levegőt emésztett fel a pánikroham. Szóval igen, én beszélek neked a szerelemről, mert lehet meghalt. És én... tudom milyen - Zoe mesélt néha. Vagy hallottam dolgokat. Van valami Haydarral és a volt feleségével... tudom. - És sajnálom, ha át kell élned.
- Te is majdnem megölted, de azért sajnálsz... - Felhördülök, undorodom az emberektől magam körül.
- Soha nem terveztem megölni őt. De nem jó elnyomni magadban ezt az oldalt, mert felemészt. Jobb megismerni, és ő már ismeri. Zoe maximum elájult a fájdalomtól, de soha nem került halálközeli állapotba.
- Te fogsz, ha tovább csesztetsz.
- Hűtsd le magad és figyelj a mögöttes tartalomra a szavak mögött. Nem kell mindent elhinni nekünk pszichológusoknak! Pont ez a baj, mi tudunk minden jelet, amit el kell kerüljünk, hogy higgyetek nekünk. Azt mondja nem, pedig igen. Azt mondja nem fél... pedig a halál félelmetes, kedves Javadd. Ismeretlen, az ember óhatatlanul egyedül van, még akkor is, ha a karjaid közt fogod. A halál olyan dolog, amivel egyedül kell megküzdenünk a vaksötétben. James megerőszakolta őt, kitudja még mi történt ennyi idő alatt... De tudod milyen sok poszttraumás stresszel, hallucinációkkal, pánikrohamokkal és rémálmokkal járnak az ilyen esetek a katonáknál? Sok katonát ásnak el élve, amolyan később visszajövünk a túszokért, vagy sebesültekért taktika. Nem jó.
- Fogd be!
- Leüthetsz, de én éppen segítek neked.
- Én tisztában vagyok a szörnnyel magamban.
- Oh, én is. Félre érted. Zoet próbálom elmagyarázni neked, csak nem lehet szépen és fokozatosan, vagy jól levezethetően, mert Zoe nem ilyen.
- Tudom.
- Úgy tűnik mégsem, ha nincs veled. Isten óvja a lelkünket és ámen... de ennek a lánynak egy támasza van, és az-az, aki a pillangó tetkót inspirálta, vagy akinek köze van hozzá. - Lehunyom a szemeimet. Hallom a kiabálást a gödörből, miszerint találtak valamit. - Menj, és örülj. Az összes statisztika szerint, amit tudok, még élnie kell. Nem lesz fényesen, de... még működik a teste. - Ott hagyom, képtelen vagyok energiát pazarolni rá. Még nem megy. Csak állok ott a gödör szélén és végig nézem, hogy felnyitják a koporsót. Látom őt, a kissé elnyílt ajkait és annyira rohadtul fáj a látvány, hogy mozdulni sem bírok. Nem... nem... megrázom a fejemet, nézem őt és mérhetetlen düh árad szét bennem. Csak ordítanék, a koporsó szétvert tetejét nézve. Ahogy a fehér anyag szakadtan lóg... valahol ott, ahova a kezei elérhettek. Nézem, amint kiemeli valaki és kijön vele. Én pedig csak nézem, hogy elviszi mellettem a testét. Az ajkaimat nyitva hagyom, hátha kapok levegőt. Megdörzsölöm az arcomat, míg azt nézem, hogyan raknak rá maszkot.
- Él - közli velem Albus, míg átnyújt egy zsepit. Én pedig nem nyúlok érte, csak nézem őt. - Most már oda mehetsz... - közli velem, megtolva. De nem merek... Aztán hirtelen köhögni kezd, én pedig felnyögök. Óh, édes istenem... édes istenem! A tenyereimbe temetem a kezem és beleszédülők abba a vérmennyiségbe, amit a szívem kezd pumpálni.
- Hey-hey... minden rendben - lemosolyog rá a mentős és csak ott tartja az arcán a maszkot, míg a fűben fekszik. Kapkodja a levegőt, és azt hiszem ez a minimum. Felhúzza a lábait, aztán rögtön ki is nyújtja. Felül, a mentős megpróbálja visszatolni, de elüti a kezét. Én pedig felé lépkedem.
- Ne nézz így! - Mordul rám elemelve az arcától a maszkot.
- Feküdnöd kéne, míg...
- Nem fogok feküdni! - Csattan rá a mentősre. - Baszodjak meg, ha nem a saját lábamon indulok meg... - morogja, míg eldobja a maszkot, és már próbálna is felállni.
- Majdnem meghal, elásták élve, elrabolták... de persze a saját lábán akar elmenni innen - sóhajt fel mögöttem Albus. Azt hiszem az idegei neki is romokban vannak. Én is csak nézem, amint kissé dülöngél, de mérgesen nézi őt.
- Nem csak elakarok, el is fogok... - sziszegi dühösen, míg felé indul. Én pedig csak nézem őt... őrült. Biztosan őrült. - És tudod mit fogok még?! Ölni... oh igen... - morogja könnyedén, míg elveszi a fegyvert az egyik rendőrtől minden kérdés nélkül. James felé megy, látom, amint értetlenül nézi a férfit, aztán felém néz, le a kezemre és vissza Jamesre. Nem is bírom követni a mozdulatsort, amivel földre küldi... tényleg nem. Azt már igen, hogyan tapos rá konkrétan a farkára. James nyöszörögve fetreng a földön és már meg is indulok felé.
- Nem lövöd le - közlöm melléjük érve, mikor a fegyvert pontosan James feje felé irányítja. - A kibaszott poklot éltem át ebben a négy órában. Mind két kezét kificamítottam, eltörtem az arcán mindent és még a kulcscsontját is eltörtem. Lepaktáltam Haydarral és végig hallgattam, hogy feladod, szóval a minimum, hogy lerakod azt a kurva fegyvert és legalább a szemembe nézel és köszönsz! Vagy megfoglak és bedoblak a mentőbe, mert feküdnöd kéne, mert majdnem meghaltál és ez... - Összezárom az ajkaimat, ahogy felnéz rám. Látszik rajta, hogy most ért el a kritikus ponthoz, vagy kiakad és megöli, vagy kiakad és összeesik.
- Zoe, rakd le a fegyvert, te nem ölsz embert - persze, miért hitte azt Haydar, ha megszólal, akkor az majd jó lesz?!
- Miért hiszi mindenki azt, hogy ugyan az a lány vagyok? Ez itt... ez... - látom, hogy megrándul az arca. James kétségbeesve nézi Zoet. - Képes vagyok meghúzni a ravaszt - és azzal a lendülettel meg is húzza, ahogy kiegyensúlyozottan elmondja azt a mondatot. - És képes vagyok nem megölni valakit - morogja Haydar felé. De én még csak James ellőtt fülét nézem, és amint a fogait összeszorítva vinnyog. - Képes vagyok uralkodni magamon! - Nem szólok közbe, mikor Haydarra is ráfogja a fegyvert. De megindulok felé és mögé állok.
- Mit látsz, mikor ránézel? - A fülébe suttogok. - Sokkal kevesebb rosszat tett veled, mint James. Haydar megmentette az életedet szépség... - közelebb húzódok hozzá. - És már őt is megvertem - teszem hozzá, míg előre nyúlok és lehúzom a fegyvert. - Fizikai lehetetlenségeket csinálsz, oxigén hiányos állapotból, majdnem halálból, és tíz óra élve eltemetés után, nem tudnál összeesni filmesen? - Kérdezek rá kivéve a kezéből a fegyvert és máris hátra nyújtom. Valaki pedig el is veszi. - Csak had öleljelek meg, jó? Semmi gond... megígértem valamit és betartom az ígéreteimet - átkarolom őt óvatosan és máris fordul a kezemben. Összeszorítja az ajkait, kapkodni kezdi a levegőt és látom, hogy próbálja visszafogni magát. - Vége van Élet... itt vagyok, rendben? - Magamhoz húzom, sír és csak áll a karjaim között, én pedig úgy húzom magamhoz, ahogy bírom. A hajába temetem az arcomat és próbálom kitörölni az emlékeket és az érzéseket... soha... soha többé nem bírom ezt átélni. Albus megkocogtatja a vállamat, én pedig kérdőn nézek felé. A mentő felé mutat, én pedig biccentek neki. Felkapom Zoet minden figyelmeztetés nélkül, ő pedig a pólómba kapaszkodva sír tovább. Én pedig gyűlölöm ezt. Csak mert annyira szeretem őt... ez olyan fos! - Csak nyugalom... beszélj, ha szeretnél. Mondj valamit, ha szeretnél...
- Pisilni. Pisilni szeretnék - motyogja a nyakamba, mire kissé felnevetek, ő pedig átkarol és magához szorít. Belépek vele a mentőbe, leülök a székbe minden kérdés nélkül és tovább szorítom magamhoz én is őt. El nem engedném... engedem, hogy infúziót kössenek be neki, de akkor is a karjaimban marad. Óvatosan simogatom, és csak akkor engedem el, amikor megtagadja, hogy hordágyra rakják, és kerekesszékbe eltolják, hogy megvizsgálják a kórházban.
- Köszönöm - Albus aprót biccent.
- Én köszönöm, és ha most megbocsátasz... - a tarkómon simítok végig zavaromban, az első mosdóba betérek. Nyugodtan sétálok be az egyik üres fülkébe, lehajtom az ülőkét, magamra zárom az ajtót és a fejemet a falnak döntöm. Négy óra... ez négy óra volt, és én halottnak érzem magam. Ott ülve egy vécén, neki dőlve a falnak, bámulva az ajtón lévő véradásos papírt... négy óra után, ami szerintem a pokolhoz hasonlított hagyom magamnak, hogy kijöjjön belőlem minden szintű idegösszeomlás. Minden stressz, düh és harag. Csak ülök egy kórházi vécén és bőgök... hova süllyedhetek még le?


Kukucs! Köszönöm lányok a rengeteg visszajelzést, el sem tudjátok hinni milyen löketet adott ez most így nekem a hétre nézve. Remélem ez a rész is tetszeni fog. Imádlak titeket, és tényleg elmondhatatlanul hálás vagyok nektek!

3 megjegyzés:

  1. Bocsänat elöre ha ertelmetlen lesz.. szoval azt a kuuuuuu ez nagyon nagyon durva volt.. azt hiszem hogy vegig lelegeztem Zoeval.. es hät durva amitnäteltek.. imädom Zaynt.. es hät amiz lemüvelt hu meg häää. És James beteg.. es a vége edes istenem sir... fuuuu köszönöm h olvashattam es hogy ilyen gyorsan kaptuk a reszt
    Pusziii

    VálaszTörlés
  2. Drága irônő!
    Kalapot emelek és meghajolok ön előtt!!!
    Zseniális vagy!
    - Zoé él
    - Zayn aszta mindenit...nem semmi amit itt véghez vittél
    - Hydar...nem hittem hogy ezt mondom azért valahol megleptél
    -James....gennyedék...szerintem a finomságomat tekintve....elég ennyit mondanom neked...
    -Des köszönöm szépen, hogy ilyen hamar kaphattunk részt!
    Köszönöm szépen hogy ezt a részt is olvashattam!
    Nagyon kîváncsian várom a következő részt!
    Mindent köszönök szépen, amit álltalad és a történeteid álltal kapok! Rengeteget jelent!
    Imádlak ám! <3

    VálaszTörlés
  3. Hali!

    Miért? Miért? Mondd miért nem halt meg a pipacsgyerek? Na mind1 így legalább tovább fog szenvedni és nem vagyok szadista xdd
    Zoe annyira imádlak❤és annyira őrült vagy de Zayn is szóval igazán összejöhetnétek már ;)
    Zayn azért te sem vagy semmi ahogy lecsaptad a fejüket....de azért(Isten ments hogy legyen ilyen) legközelebb szólj már nekem is aztán csapathatjuk xddd
    Albus én már meg sem lepődök Zoe baromságain:)
    Nagyon szuper rész volt. Imádtam❤ várom a kövit!❤❤ Pusziiiiii❤❤❤❤:33333

    VálaszTörlés