2017. február 16., csütörtök

168. Rész

x--- Zoe Fable ---x


- Nem, nem! - nyögök fel röhögve. - Ez nem így megy. Attól, mert nem beszélünk róla, még drogok vannak - értetlenül nézek az anyukára, aki meggyanúsított minket azzal, hogy amiért beszélünk erről, a gyerekek kíváncsiak lesznek. - Pár éve annyit tudtam a drogokról, hogy vannak. Fű, koko... ilyenek. Aztán elkezdtem utánanézni és nem értettem, miért nem adnak ezekről széles körű tájékoztatót! Ha valaki kíváncsi, akkor úgyis ki fogja próbálni. De nem feltétlen egy kemény drogot.
- Nem véletlenül vannak ezek besorolva, mint kemény és könnyű drogok, illetve gyógyszerek - magyarázza Ethan. A doki... jó fej. Istenemre mondom, a legjobb fej.
- Jó dolog ez - biztosítom a nézőket. - Ha a gyereked érdeklődik, akkor érdeklődik. Ezt nem tudod kiíratni benne, alapvető emberi dolog... de legalább tudja a fű és a spice közötti különbséget!
- Természetesen mindegyik lehet rossz, csak éppen az egyik egy szintetikus, kiszámíthatatlan... műfű? - néz rám megerősítést várva Ethan. Igen... a spicet így jól le lehet írni.
- Gyerekek, tudjátok a különbséget: Nem szívunk egy műanyaggyeptéglát sok fura dologba áztatva - fintorgok a kamerába, mire ismét csak röhögnek.
- Az, hogy a gyerek elszív egy spanglit, közel sem olyan vészes, mintha heroinozna. Ezért vannak megkülönböztetve - magyarázza Ethan, én pedig mosolyogva bólogatok hozzá.
- A fű egy kapu drog! Az után jön rögtön a heroin, a koko, a crac... - szerencsémre elnémítják a mikrofont az anyukánál.
- A marihuana egy kapu drog - nézek Ethanre, csak, hogyha nem értette volna a rikácsolást. - És én bekopogtam rajta - villantok egy angyali mosolyt a nézőtérre. - Igen-igen... kipróbáltam a füvet. Tekintve, hogy sok országban legális, nem látok ebben sátánista jellemzőket.
- A fű orvosi célokra is használt - csóválja meg a fejét Ethan, még mielőtt elkezdené ugyan az a nő újra. Már oda sem adják másnak azt a rohadt mikrofont.
- A tinikkel lehet erről beszélni. Nem sértegetni akarom a felnőtt társadalmat, de igen is többet tudunk a drogokról, mint maguk - most jelenleg a nézőtérre mutatok, mivel csak szülőket látok. - Szóval a gyereket nem lebeszélni kell, hanem megbeszélni vele - hasznosabb, mint azt hazudni, nincsenek is semmilyen drogok, vagy azzal kezdeni, hogy semmihez ne nyúlj, mert eltöröm a karod. Egy férfi feltartja a kezét... odaadják neki a mikrofont. Megtört az örült nő uralma! Csoda!
- Észrevettem, hogy a fiam füvezik... és hát ez egy kapu drog. Szóval előbb-utóbb ez eljuttatja majd őt a heroinig és a kokainig, ami...
- Én ezt fordítva sorolnám. A heroin jóval drágább - szól közbe Ethan egy elegáns mosollyal.
- A kokainnak tényleg durva árai vannak - kontrázok rá, mire elneveti magát.
- De persze, ha elviszi a tévét otthonról, vagy anyuka aranyékszereit... hát ezt tudom is ajánlani, nagyon hasznos dolog tud lenni. Rengeteg ilyen bizományi van a közelben is... - én is elröhögöm magam Ethan szavain. Konkrétan a drog megközelítése a világon elég rossz. Mindig lesznek olyanok, akik élnek a droggal. És nálam sem vált be az, hogy azt mondták, ne csináljam. Mert érdekelt. És az sem segített rá, hogy egy lapra sorolták a kokaint és a füvet. Illetve a gyógyszernek minősített kemény drogokról sem tudtam.
- Kérem, vegye komolyan! Mit tegyek, hogy ne használjon drogokat?! - a nő szinte besikít.
- Legyen jó szülő és kemény drogokat nem fog fogyasztani - vetem fel elsőnek.
- Jó, vegyük komolyra! - szól rám Ethan. - Ha azt akarja, hogy a gyerek soha... ismétlem soha ne nyúljon drogokhoz, hogy az a büdös kölök megtanulja, hol a helye! - Rám pillant. - Zoe, maga pszichológus... tudna pár ötletet adni? - Kicsit sem veszi komolyan, még mindig.
- Ha azt akarjuk, hogy egyáltalán a kábítószerekre se gondoljon a gyerek... első sorban az elülső lebenyi lobotómiát tudnám ajánlani - Ethan komoly arccal néz a közönségre, majd a kamerába. És én is. Többen felröhögnek, akik értik a poént...
- A frontális lobotómiát én is ajánlom - veszi át a szót. - De fejezzük be ezt a témát. Ez egy nagyon-nagyon fontos téma! Ha esetleg leamputáljuk a végtagjait... - az állát kezdi simogatni, visszafogok egy mosolyt a tenyerem mögé rejtve. - A száját és az orrát... és akkor mondjuk egy mesterséges kanülön keresztül kap levegőt, akkor szerintem simán működni fog a dolog. Meg hát ugye a táplálást is megtudjuk oldani a gyomorba vezetve egy csövet. Ekkor már tökéletesen mi adagoljuk, mi jut be a testébe szóval ez a legbiztosabb megoldás - elröhögöm magam, ahogy a műsorvezető is és a közönség nagy része... ahogy a tévé előtt ülők is biztosan ezt teszik.
- Egyszerűen a drogok léteznek és ez nem fog megszűnni. A fogyasztása sem fog megszűnni. Nem lebeszélni, hanem megbeszélni kell. Komolyan. A gyerek akkor is gondolkodni fog a drogon, mert alapvetően feljön, mint téma akár egy társaságban is. És ha tudnák a rendes használatukat... hogy micsoda milyen erős, hogy mit mire használnak, mik a mellékhatásai, sokkal kevesebb túladagolás lenne. Tisztában lennének a tünetekkel, ha esetleg partydrogot kapnak - veszem át a szót, tényleg komolyan. - Eltilthatják a gyereket egy "drogostól", de lehet, hogy a kölyök menti meg az önének az életét, mert a drogokról való tág információ kör hasznos tudás. Nem egyszer volt olyan, hogy egy barátom felismerte valakin, hogy be van drogozva anélkül, hogy az illető tudott volna róla. Megvan a Gina külön hatása és az alkoholé is. Ha ezt időben észrevesszük magunkon, vagy esetleg a haverunkon, az lehet életmentő is akár - tisztában lenni a drogokkal nem rossz. Nem kell feltétlen kipróbálni és használni az összeset. Főleg nem az erősebbeket... de ettől még nem feltétlen a sátán köpete papírba csomagolva.
- Köszönjük szépen - nevet ránk a műsorvezető, én pedig addig Ethan mellé sétálok, míg összegzi a műsort a nő.
- Ha megcsonkítanak egy csomó gyereket, a maga lelkén szárad - figyelmeztetem őt egy mosollyal.
- Remélem engem még fogadna - röhögi el magát. - Elképesztő, miket hisznek néhányan a drogokról. Örülők, hogy valaki végre képes volt egy ilyen előadáson részt venni - kezet ráz velem és egy mosollyal viszonozom neki.


---


Kicsit még pihegek, de leülök a székre Do mellé.
- Bocsi - suttogom oda neki, elhelyezkedve a széken.
- Semmi gond, Zayn is késik - nevet rám.
- Úgy vezettem, hogy elvehetik a jogsimat - védem magam. Nehéz egy interjúról máshova futni, amikor a város másik felén van és alig fél órád van. Az első drogos interjú után kaptam még pár felkérést... így most zavartam le a hatodikat, Ethannal karöltve. Elég jól előtudjuk adni jó pár helyen, mik az igazi veszélyei ennek és mik tévhitek...
- Tippem szerint Mr.Álom is - mutat az öccse felé, míg ő feláll. Felé indul, egy gyors ölelés, és Zayn máris mellé huppan, lihegve.
- Istenem... - előre hajol, köhög párat és a hajába túr. Odanyúlok és igyekszem megigazítani neki.
- Bealudtál, mi? - nevetek rá hátra dőlve, a hajamat áthúzva a jobb vállam felett.
- Ahha. De nem direkt volt... Khalid hozzámbújt és pont vége lett az interjúdnak - motyogja megdörzsölve az arcát.
- Legalább ideértél - vonok vállat lazán.
- Ja, levághatom majd a gyerekeim végtagját? - rám vigyorog és megforgatom a szemem.
- Várd, amíg jön, hogy eltiltanak a pszichológusi tevékenységeimtől, mert füvezek - legyintem őt le.
- Istenem... tök büszke vagyok Dony-ra... de azt sem tudom, miről fog ez most szólni - néz körbe idegesen.
- Autizmus - mosolygok rá.
- Jó... remek... és az mi? - néz rám értetlenül.
- Csak legyél büszke fiú tesó - ütögetem meg óvatosan a combját.
- Én mindig büszke fiú tesó vagyok! - elvigyorodom, míg megfogja a kezem és a combjánál tartja. - Azért... fordítod majd nekem? - kérdi fintorogva és bólintok egyet neki. Elképesztően édes, hogy eljött Do előadására... de, hogy még a témának sem néz utána. Do fellépked a színpadra, vigyorogva tapsolok, ahogy Zayn is. Ő még be is fütyül... szerintem nem tudja, hogy ez tudományos előadás és nem koncert.
- Köszönöm - vigyorog a közönségre, de amúgy az öccsére. Egy könnyed kezdéssel vezeti fel az autizmust, majd belekezd a lényegébe, amiért ő itt van. - A lányok kevésbé hajlamosak az autizmusra, mint a fiúk. Jelenlegi ismereteink szerint legalábbis így van. Ezt okozhatják a gének, a hormonok, de a statisztikákban sajnos nagy szerepet kap az is, hogy a lányoknál nehezebben felismerhető a betegség - kezd bele a magyarázatba. Zayn máris a kezemen lévő pillangó mintáit rajzolgatja át az ujjával.
- Figyelj szépfiú - lököm meg a vállát.
- Olyan tudományos - nyög fel.
- Szörnyű vagy - suttogom neki mérgesen.
- Jó-jó! Figyelek, tökre figyelek! - nevet fel halkan.
- Az autizmus, az Asperger szindróma legenyhébb változata. A betegnek van egy témaköre, ami érdekli őt. Egyetlen egy témakör, amibe olyan mélyen beleássa magát, hogy minden lehetséges információt tud róla. Ezzel ellentétben, problémái lehetnek a fizikai koordinációival - Do kicsit izgul, de amúgy mindenki figyel rá. Szóval jó az előadás.
- Akkor te is Asperger szindrómás vagy - suttogja nekem Zayn.
- Elmész te a picsába - tenyeremet a fejére teszem és csak arrébb tolom őt magamtól egy mosollyal. Ő pedig most is csak halkan röhög.
- A lányok java részét a romantikus filmek érdeklik, a sminkek és a kedves, vagy éppen helyes osztálytársak. Ezek mind egészséges és normális érdeklődési körök. Azonban egy autistának ezek a dolgok nem igazán jelentenek semmit, hiszen még az emberi kapcsolatok is erős szorongást keltenek bennük. Akár félelmet is.
- Mondom, hogy... - Zayn elkezdi...
- A mozi filmek túl za...
- ... autista vagy. Te is tisztá...
- ...sági összejövetelek túlzsúfoltak...
- ...tüneteket - csúnyán nézek Zaynra, amiért egyszerre beszél Doval és képtelen vagyok koncentrálni száz százalékosan arra, amit mond.
- Figyelj! - szólok rá idegesen.
- Értettem, főnök - vigyorog rám és ismét a kezemen lévő tetkót figyeli.
- Olykor ezek a viselkedések már olyan furcsává válhatnak, hogy másoknak is feltűnnek és amely mögött kiderül, hogy az autizmus áll - sok dologról csak nem maradtam le... - A kutatások bár folynak, elég nehéz megállapítani a két nem közötti különbséget. Négyszer annyi autista fiú van, mint lány, emiatt pedig összevetni a két nemnél... nehézkes - felnevet, én is nevetek, csak, hogy mindenki más is nevessen az amúgy jogos poénon. - Ezer gyermeket nézve, autizmusban mindössze hat, illetve hét szenved erre jellemző zavarokban. A fiúk gyakorisága pedig ilyen kis számokat nézve is négyszer akkora, ami megmutatja, milyen nehéz is a nőknél a felismerése ennek a betegségnek. A betegeknek elsősorban a társadalmi kölcsönhatásokkal vannak komoly problémái. Kerülik a fizikai és a szemkontaktusokat másokkal. - Zaynra pillantok, amint a tetoválásba mélyed a kezemen. Óvatosan simít végig néhány részén és csak nézi.
- Minden oké? - odahajolok, közel a füléhez. Összerezzen és rögtön felnéz rám.
- Persze - a számra néz és vissza a szemembe, majd a kezemre. - Figyelek - biztosít zavartan.
- Tuti? - kérdezek rá megszorítva a kezét. Zayn nem túl beszámítható, mióta megkéseltek. Én sem vagyok túlságosan az.
- Igen, autizmus... négyszer több srác mint csaj...
- Tuti jól vagy? - nem érdekel, hogy figyel-e, vagy sem. Az érdekel, hogy jól van-e.
- Oh... igen - bólint rögtön.
- Zayn?
- Jól vagyok - sóhajt fel megdörzsölve az orrát.
- Rendben - fejemet a vállára döntöm, ő pedig átkarolja a derekam és próbál jobban magához húzni.
- ...az is valószínűnek látszik, hogy az autizmus kapcsolatban áll a tesztoszteronnal, a legfontosabb férfi nemi hormonnal, így a férfi aggyal is. Ezt alátámasztja a legutóbbi kutatás is, miszerint azok a magzatok, akiknek magasabb a tesztoszteronszintjük, nagyobb valószínűséggel mutatják később az autizmus tüneteit.
- Kéne valami tetkó nekem - suttogja a kezemet simogatva még mindig.
- Éjjel mehetünk - ajánlom fel neki.
- Jó - motyogja a fejem tetejére nyomva egy puszit.
- A lányok által mutatott tünetek ugyanakkor eltérőek lehetnek, ez pedig az egész diagnosztikai rendszert megzavarhatja...
- Milyen tetkót szeretnél? - kérdem tőle, felnézve rá.
- A lányoknak és a fiúknak ugyanolyan szociális- és kommunikációs problémái vannak. Azonban a fiúk esetében gyakoribbak a jól felismerhető, az ismétlődő mozgás-sorozatok és a beszűkült érdeklődés.
- Nem tudom, de kell - nem hiszek neki.
- Nem tudod?
- Az autizmusban szenvedő nők a számukra nehéz társadalmi helyzeteket jobban kezelik, könnyebben alakítanak ki kapcsolatokat, mint az autista férfiak. A nők gyakran képesek arra, hogy álcázzák ezeket a problémákat, amik így fel sem tűnnek. Éppen ezért van az, hogy a nőknél leginkább harminc éves korban jönnek rá egyáltalán, hogy a betegséggel élnek együtt. A statisztikák emiatt soha nem lehetnek igazán jók, hiszen a nők jól elrejtik a betegség fő tüneteit. - Do még pár információt sorol fel, aztán jöhet a taps rész. Zayn máris felpattan és teljes beadással tapsol, bár szerintem a felénél máshova figyelt, mikor pedig hallgatta, akkor sem igazán tudta, miről van szó. De azért édes.
- Remek volt! - biztosítóm Dot, átkarolva őt.
- Nem nekem való ez a szereplés - röhögi el magát a fejét csóválva.
- Persze, azt én maxoltam ki a családban - vigyorog rá Zayn, de magához húzza és látom, hogy suttog valamit a fülébe, mire Do csak nevet. Helyes... imádom, mikor ilyen édesen zabálni való fiú tesót játszik. Mint régen, amikor Safaa ágya alól kiijesztette a szörnyeket. Magához húzva sétálunk ki, beülök az anyósülésre, ő pedig egy sóhajjak a kormány mögé. Rám néz, aztán előre. Aztán megint rám és újra előre. Donak még van pár előadása ma.
- Baszki! - nyög fel újra rám nézve.
- Betéptél? - kérdezek rá konkrétan.
- Három éve, nem tudtam kocsit vezetni. Három éve nem voltál az enyém és soha nem értem hozzád. Három éve öngyilkos akartam lenni és három éve nem töltöttem meg arénákat a bandámmal. Három éve nem jártam Do előadására. És három éve nem akartál évente kétszer meghalni átlagosan - fordul felém felhördülve. - Te jó ég... három év - hördül fel, míg beindítja a kocsit.
- Szóval... szívtál? - röhögöm el magam.
- Nem, csak szíven ütött - vonja meg a vállát lazán és már indulunk is. - Na, találd ki, mit akarok tetkónak - szól rám, mikor kifordul a parkolóból.
- Nem tudom - rázom meg a fejem, felhúzva a lábam magam alá.
- Ha egyszer balesetünk lenne, elbúcsúzhatsz a lábaidtól! - figyelmeztet a lábaimra mutatva.
- Jó sofőr vagy - nem félek az ilyenektől.
- De nem minden rajtam múlik, Szépség - horkan fel idegesen.
- Nyugi, megmaradnak a lábaim - nevetem el magam, míg kezem a combjára simítom.
- Helyes - hagyja rám egy fintorral. - De én szóltam.
- Észben tartom, ha egyszer úgy kelek fel a kórházban, hogy nincs lábam - fintorogva nézek rá... néha túl aggódó. Ami cuki... de komolyan, megmarad a lábam. - Maximum valaki jól járna vele, ha levágódna...
- Remek szópoén volt, Élet - én tényleg röhögök rajta, de ő csak mosolyog.
- Amúgy, szervdonor vagy, ugye? Csak mert nem beszélgetek olyanokkal, akik őrizgetik feleslegesen a belső szerveiket - közlöm vele. Amint tizennyolc lettem, máris szervdonor lettem... bár igazából sok mindent nem tudnak belőlem felhasználni már. De hátha...
- Egyelőre ragaszkodom a belső szerveimhez.
- De a halálod után mi értelme?! - nézek rá értetlenül. - Megmenthetnéd valaki más életét.
- Jó, holnap bemegyek és donor leszek - nyög fel értetlenül rám nézve.
- Édes - vigyorodom el.
- Ja, csak meg akarlak fektetni - von vállat hanyagul.
- Pöcs - ütök a karjába.
- Picsa - válaszol, míg a keze a combomra csúszik és elmosolyodom... imádom őt. 
- Legyen az X-factoros számod. Úgyis azzal kezdődött ez az egész... - szar. Ezt már nem teszem hozzá neki.
- Jó ötlet, de az olyan kevésnek tűnik.
- Nincs több ötletem, Szépfiú - lebiggyesztem az ajkamat és igazán próbálok gondolkodni. Ez a tetkó dolog rosszabb, mint a drog. Meglesz az első... és utána folyton többet és többet akarsz.
- Rajzolhatnál rám te is valamit - dobja fel, mint ötlet.
- Úh, haver... hát azt tényleg nem kéne - röhögök rá a fejem csóválva.
- Választhatsz rám valamit - befordul egy szalonhoz. Nem voltam még itt. Kiszállok a kocsiból és mellé sietek.
- Ezt megszívtad, ugye tudod? - vigyorgok fel rá.
- Rajtam minden menő - rázza meg a fejét.
- Kiválasztok valami szar betűtípust és rád varrhatják, hogy szexifiú69 esetleg - dobom fel, mint ötletet.
- Szopj le! - hördül fel. - Hello, Bob - int egy srácnak, aki egy asztal felé görnyed. Senki más nincs itt...
- Zayn! - máris felpattan és felénk lépked. - Oh, ne már... kajakra igaz? - pillant rám.
- Azt sem tudom, miről beszélsz - röhög rá, míg lepacsiznak. Istenem... ez túl sok férfiasság itt nekem.
- Örvendek a szerencsének - ráz kezet velem Bob. Egy hatalmas szakáll, két piercing, csomó tetkó, sötét barna szakáll... kopasz.
- Zoe - mosolygok rá. - Szint úgy - udvariasnak neveltek.
- Ő választ mintát... de nem egyezek bele akármibe - szól rám, mikor Bob máris a kezembe nyom egy könyvet. Nincs itt senki, csak Bob meg mi. Gondolom már záróra után vagyunk.
- Szexifiú69, mondom - nézek rá tök komolyan.
- Bírlak - röhög rám Bob. - Megcsinálom - dörzsöli össze a kezeit, mire Zayn megrázza a fejét.
- Ha ez benne van a könyvben, magamra varratom. Ha nincs, keress mást! - szól rám, míg leülök a bőrfotelbe.
- Biztos a könyvből szeretnél? Soha nem varratsz könyvből - fintorog rá. - Én is utálok könyvből varrni. Az olyan sablon ember.
- Adom - szólok közbe, míg nézegetem a mintákat. Aztán eszembe jut egy... - Oh... 
- Szarul kezdődik - pillant rám Zayn. 
- A számok tényleg jók lennének amúgy - vetem fel.
- Ja, tényleg... pár számot a kezemre random a tetkók közé, oké? - máris a székre ül és Bob máris fertőtleníti a kezét.
- Mint például hatvankilenc? - néz rá röhögve, ahogy elővesz egy steril tűt.
- Egy, hat, öt, hat, egy, hat - hadarja el gyorsan.
- Három hatos? Egymás mellé mehet? Te terrorista - Zayn felnevet, én azért aggódva nézem, de teljesen poénnak veszi.
- Inkább ne, de a hatost meg is fordíthatod, nem érdekel, ha mások nem értik - von vállat odatartva a jobb karját. Odalépkedem, a könyvvel a kezemben és melléjük ülök. A tetováló szalonok azon kevés helyek közé tartoznak számomra, ahol szeretek lenni. - A számom az X-factorban - magyarázza meg neki. Tovább lapozgatok, míg elérek a koponyákig és máris elvigyorodom.
- Ezt vágom - mutatok egy koponyára.
- Miért vág a csajod vodoo jelképeket? - Néz rá Bob értetlenül, miután már a második hatosnál tart.
- Vodoo jelkép?! Te valami vodoo jelképet akarsz rám? - hördül fel.
- Nem! Vagyis, de... régen érdekelt ez a téma. Amúgy koponya, szereted a koponyákat - mutatom fel neki a szóban forgó jelképet.
- Pont a jelentése miatt nem varratja senki magára, aki tudja, mit jelent - neveti el magát Bob a fejét rázva, míg egy újabb számot megcsinál gyorsan.
- Mit jelent? - sóhajt fel Zayn engem nézve.
- Kicsapongás, trágárság, dohány, mint cigi, halott és feltámadás... - sorolom régi emlékeim szerint.
- És... - húzza el a szót Bob.
- Szex - vigyorgok Zaynra, míg kellő hangsúllyal mondom ki ezt az egyetlen egy szót.
- Jöhet - vágja rá, mire elnevetem magam.
- Még két számjegy és oké - morogja Bob, de Zayn bőrét nézi. Alig öt percébe telik és máris kikapja a kezemből a könyvet. Oda lépked vele az asztalhoz, háttal ül le nekünk és rajzolni kezd.
- Szex, mi? - pillant fel rám a karjáról.
- Gondoltam illik hozzád - vonom meg a vállam, felkönyökölve a kis elfekvő részre, úgy az alhasa tájékán.
- Köszi - fintorodik el.
- Nincs mit - vigyorgok rá, mire röhögve a plafont kezdi szemlélni.
- Hova akarod? - kiabál hátra Bob.
- Hova akarom? - néz rám egy vigyorral. 
- Ide - bökök rá a mellkasának bal szélére. A kulcscsontja alá... szinte a válla.
- Jobb kulcscsont alatt - kiabálja oda Bobnak.
- Kemény, hogy ennyi mindent ráhagysz - röhögi el magát felénk lépkedve.
- Rajta van négy rajzom, akármit megengedek neki - leveszi magáról a pólót, maga mellé rakja, én pedig kényszeresen nyúlok érte és hajtom össze.  - OCD, cica? - vigyorog rám, mire elfintorodom és a gatyájára dobom.
- Akkor baszd meg! - nem az én dolgom, hogy moshatja újra, mert gyűrött lesz két óra viselés után.
- Megnézhetem a rajzait? - kérdi engem figyelve Bob.
- Persze - már fel is pattanok és odanyújtom neki a kézfejem.
- Haver... nekem is rajzolhatnál, komolyan - közelről szemléli meg.
- Ez az egyetlen, amelyiket komolyabban rajzoltam meg, ne számíts jobbakra - szól közbe, míg kíváncsian rám pillant. Odanyújtom neki az alkaromat és megszemléli az egyik űrlényes tetkót.
- Vetkőzni fogok - figyelmeztetem Zaynt, míg áthúzom a fejemen a pólót. A mellkasomhoz szorítom, míg egy fintorral elhúzom a hajamat a hátamról. Néhány izomra nagyon rá kéne gyúrnom... Elképesztő, mennyire tud fájni a már beforrt sem.
- Megvan a saját stílusod, ami jó - hümmög párat Bob. Érzem, hogy a tarkómnál lévőhöz ér és kissé összerezzenek a hideg keze miatt. - Bocs - közli rögtön, én pedig visszakapom magamra a pólót.
- Egyértelmű, hogy jó - huppanok vissza a székre.
- Be kéne venned egy fájdalomcsillapítót - néz rám Zayn, míg a minta a helyére kerül.
- Itt megfelel, hölgyem? - néz fel rám Bob, én pedig biccentek.
- Zoe - szól rám Zayn.
- Nem - és ezzel lezártnak tekintetem.
- Mélyre szaladt a vajas kés? - mosolyog fel rám Bob, míg a tintába nyomja a tetováló gépet.
- Kellően mélyre - fintorodom el. A méhemig...
- Tudsz vezetni? - néz rám a srác, míg valahonnan előkap egy flaskát.
- Ja, tényleg - ül fel rögtön Zayn.
- Hm? - nézek rájuk értetlenül.
- Tud - vágja rá Zayn és már meg is húzza az üveget.
- Már elnézést - nevetek fel hökkenten.
- Zayn amúgy imádja a tetkókat, csak nehezen bírja - vigyorog rám Bob és meghúzva a flaskát, majd visszaadja Zaynnak.
- Woaw... micsoda kemény férfi - vigyorgok rá a fejemet rázva.
- Oh, ne már... - sóhajt fel lehunyva a szemeit.
- Vicces vagy részegen, igyál csak - soha nem basztatnám ezzel.
- Persze, hogy vicces vagyok... - hördül fel, míg kap egy szívószálat is és konkrétan úgy kezdi szürcsölni a piát, mintha almalé lenne.
- Azért... feltétlen muszáj mindet meginni? - kérdezek rá, mikor a koponya fele már kész is van. Már csak árnyékolni kell, meg ilyenek.
- Szereti a kikevert koktéljaimat - sóhajt fel drámaian Bob, míg festéket és tűt is cserél.
- Jók - von vállat Zayn, valami ütemet dobolva a hasán.
- Zavar valakit a zene? - kérdez rá Bob, míg én másik mintákat nézek.
- Nem - vágjuk rá rögtön, ő pedig valami egész jó kis alapot berak. Olyan nyugis, de feszültségkeltő.
- Ezt is akarom rád, a másik oldalra. Szimmetria, meg ilyenek - vigyorodom el a hasára csapva a könyvet, felé hajolva és Bobnak megmutatva a másik koponyát.
- Elég snassz, csajszi, hozzád képest és hozzá képest is - morogja az egyszerű koponyát nézve.
- Egy spangli a szájába és egy kalap illene hozzá - vigyorgok Zaynra gonoszan.
- Tudod, hogy bevállalom, ugye?
- Szarvakat nem szeretnél? - hördül fel Bob.
- Szúrja át a kalapot - veti fel Zayn.
- Adom! - vágom rá rögtön.
- Egy fogadást legalább megnyernénk kettőnk között - dörmögi, míg Zayn fog egy lapot és a levegőbe tartva kezd firkálni.
- Egyetlen egyet és csak, mert hagyom - pontosítom őt ki.
- Ja, ez megfelel? - nyújtja oda nekem. Hogy tud ennyi idő alatt ilyent rajzolni? Egy pillantást vetett az alap koponyára.
- Ahha - biccentek neki.
- Kész - sóhajt fel Bob hátra hajolva, ahogy letörli a tetkót. - Mióta vagytok együtt amúgy? - kérdez rá, míg elkezdi megtisztítani az asztalt maga körül.
- Jelenleg nem vagyunk együtt igazán. Amúgy soha nem voltunk. Általában mindig vagyunk. És... uhm... két éve? Lassan kettő és fél lesz... talán már átléptük. Fogalmam sincs, soha nem volt semmilyen dátumunk - motyogja Zayn a tükröt maga felé tartva, hogy megnézze a koponyát magán. Így elmondva, egyszerűen őrülteknek hangzunk, pedig komolyan így vagyunk "együtt".
- Betegek vagytok - sóhajt fel Bob. - De akkor sokszor megcsaltad, te gerinctelen pöcs - megcsapkodja a friss tetkót a gumikesztyűbe bújtatott kezével, mire Zayn elfintorodik és inkább újra inni kezd.
- Igen - válaszolok helyette én.
- Minek vagy még mellette? - fintorog rám a kukába dobva a kesztyűt.
- Ilyen a szerelem - röhögi el magát Javadd.
- Utálom, mikor ezt mondják... bocsánat, ilyen a szerelem... ez fos - hördül fel, ismét leülve az asztalhoz, míg elkezdi átrajzolni Zayn mintáját.
- Úristen... ebből dalt is tudnék írni... adj egy gitárt - röhögi el magát, míg az alkarját a szemére fekteti. - Nem lenne rossz alap ez, valami kemény, kissé rappes szöveghez. Bár elég monoton - hümmög az ütemet ütve. Gitár... mikor tanult meg gitározni? Láttam a házában a gitárt, de soha nem tűnt úgy, hogy használja.
- Részegen írod a dalaidat, mi?
- Igazi romantikus alkat - horkan fel Bob.
- Azám - röhögöm el magam.
- De amúgy nagyon jól rögtönöz részegen - lépked vissza hozzám Bob. - Ülj fel kicsit, akkor jobban beüt a pia, és amúgy is mocorognál két perc után - ütögeti meg a karját.
- Na hajrá - kérem őt.
- Mondj valamit... akármit - vigyorog le rám. Részeg...
- Nap - vonom meg vállam.
- Nap... nap... hold... cigi - sóhajt fel. - Uhm... oké - dörzsöli meg a tenyerét.
- Jól vagy? Minden rendben ott fent? - kérdem meg megkocogtatva a fejét.
- Kezd összeállni - az ujjával üti a ritmust és látom, mikor kezdi újra folyton.
- Most konkrétan megjegyzi a szöveget öt percért... általában tíz percébe telik egy dal. Van, hogy kevesebb... - szól közbe Bob, míg mellém sétál és rányomja a mintát.
- Mondj egy szót. Legyen kihívás - néz rá Zayn.
- Kobak - röhögi el magát.
- Rúzs - vigyorodom el.
- Galamb - kontrázik rám Bob.
- Az lehetne simán madár is... - motyogja Zayn.
- Naplemente... ebből semmit nem lehet összehozni - végigsimítok a combján, ahogy a lábával is elkezdi az ütemet a fémen rúgni.
- Visszatekered ezt az alapot? - pattannak ki a szemei.
- Persze - és már meg is nyom valamit a teloján. - Neki csak alapokat rakok be, mert olyankor leköti magát a dal gyártással - magyarázza meg nekem -, különben végig mocorogna, míg éppen próbálok rávarázsolni egy mintát.
- Mondj egy stílust!
- Rappelj, Szépfiú - röhögök fel rá, mire lemosolyog rám.
- Azt hiszed nem megy olyan jól, mint neked? - hördül fel. Xavierrel sok időt töltöttem és mivel volt egy közös banda, amit imádtunk, így egymás között a rappben egyeztünk ki. Szóval... Xav kissé megtanított rappelni.
- Talán - vonom meg a vállam.
- Legyen ritmusos és irodalmian érthetetlen és elvont - úgy érzem, Bob annyiszor játszotta már ezt el vele, hogy semmi könnyítést nem akar belerakni.
- Az nem az én hibám, hogy ostoba vagy és nem érted a szép metaforáimat - fordul hátra hozzá Zayn.
- Rockosíts bele akkor - hördül fel, mint aki már unja is az egészet.
- Csak hanglejtést használhatsz, semmi magas hang kivágása - Bob füttyent, Zayn maga elé mered pár percig. Az alap úgy kétszer megy végig. Aztán rám mosolyog.
- Ezt már megvárom, mielőtt elkezdem - szól közbe Bob és újra kezdődik az alap, Zayn pedig rögtön bele kezd.
- A Napot megeszem, 
a Holdat a zsebembe rakom, - meglepődök attól, mennyire jól áll neki egy ilyen furi stílus -
a cigim gyúrom egy rokkant
vasbeton teraszon, - ez eléggé ránk vallana -
a kalapom pont a kobakomra
fújja fel a szél,
csupa galamb, csupa morzsát
szóró mama a tér. - Nem akarom elhinni, hogy komolyan összehozott ilyen szavakat. Bob felröhög, ő csukott szemekkel elmosolyodik és folytatja tovább. -

Az ajkad nézem, a rúzsod az olyan
valami - rám pillant, le az ajkamra -,
hogy előbúj a tavasz, tudod,
az a tavalyi - Ő anno tényleg azt hitte, hogy nem lesz híres... -,
amikor én, meg a nő meg, hogy
hogyan szeretem, - széttárja a karjait és máris egész testtel belemozog a ritmusba, amit egyedül ő hozott létre -
simogatástól sebes lehet-e
a tenyerem - a tenyerét az arcomba nyomja és én csak elnevetem magam. -

Alakulunk, te baba, tudod, ilyen
ez a hely - csettint egyet és a földre mutat -,
a helyes dolgoktól boldog, de
unalmas leszel;
a naplemente az giccses, de
mindig gyönyörű,
s a gyönyörű valahogy kicsit
mindig szomorú.

A kezed tedd szét, hogy érezd,
milyen, ha a madár
oly magasan, hogy a csőrébe
férjen be a táj,
te a virágot, én meg csak a tövist
szeretem,
nekem ne mondd, hogy bocsánat,
ilyen a szerelem! - Életemben nem hittem volna, hogy Zayn Malik képes ilyen dolgokat kiénekelni. Mármint... nem megerőltetés neki, csak... ő folyton magas dolgokat énekel és ez mély és elképesztő... tátott szájjal nézek rá. Miért nem mutatta soha, hogy tud ilyet is?! Arról már nem is beszélek, hogy alig tíz perc alatt hozta össze ezt az egészet. Lejjebb hajol hozzám, röhögve nyom puszit az ajkaimra és már el is dől, Bob pedig az egészet elemezni kezdi neki.
- Morzsát szóró mamák... miken jár a te fejed, ember?! - Zayn még akkor is röhög, mikor elkezdik a koponyáját.
- Te mindig tudtál ilyeneket? - kérdezek rá konkrétan... erre kíváncsi vagyok.
- Milyeneket? Dalt írni?
- Dalt írni ennyi idő alatt, ennyi feltétellel... és így énekelni!  
- Élet... mindig sok feltételt adnak meg, ha dalt írok. Szerinted tényleg ennyire visszafogott vagyok dalírás terén? Nem káromkodhatok, nem énekelhetek drogról, szexről, igazi kapcsolatról, erőszakról, szar dolgokról. Marad a romantika - vigyorog rám.
- Hány dalodat utasították el? - kérdezek rá halkan.
- Nem számolom... már - sóhajt fel, újra belekortyolva a piába mellette. Bobbal röhög... elénekli még párszor a dalt, én meg csak azon filozom, hogy vajon tényleg szeret-e ennyire énekelni, hogy nem zavarja, hogy nem feltétlen énekelheti azt, amit akar. Ha tíz percébe kerül egy ilyen dal... akkor vajon egy nap mennyi dalt képes írni? És hány dalt adott le? És mekkora lehet az a szám, amit inkább már nem számol? Zayn megköszönni Bobnak, én pedig átkarolom a derekát, biztos, ami biztos alapon, és még mindig azon gondolkozom, hány száma lehet, ami a süllyesztőbe ment, pedig istenkirály lett volna.
- Baj van? - néz rám, mikor én a kormány mögé ülök és előrébb húzom az ülést. - Hívhatok taxit, ha gázul érzed magad, én...
- Nincs baj - rázom meg a fejem. - Boldog vagy? - kérdezek rá, ahogy nem bírom tovább...
- Ja - mosolyog rám. Mosolyog... és mosolyog, aztán még egy kicsit tovább mosoly és odahajol... megcsókol. Elengedem a kormányt, mikor végigsimít az arcomon és a nyakamon. Visszadől az ülésébe, míg én elindulok. Megkérdezném tőle, hogy most boldog, vagy alap járaton boldog-e. Azt akarom, hogy az legyen. És jól tudom, hogy utálja, ha lekorlátozzák... És mikor venném a levegőt, hogy feltegyem neki félve a kérdést, ő újra énekelni kezdi azt a számot, amit bent költött, én pedig mosolyogva hallgatom.
- A napot megeszem, a holdat a zsebembe rakom... - kezdi elölről és hangosan felnevetek. Rám néz és csak hangosabban énekel. Lassan az arcomba mászik, míg én csak vezetgetek az előadó terem felé.
- Az ajkad nézem, a rúzsod az olyan valami... - Do beszáll és értetlenül nézi az öccsét.
- Ezt még nem hallottam - közli értetlenül, bekötve magát. Do pár előadást tart itt, hogy megkapja a doktoriját is. Kötelező hozzá... Zayn pedig egyértelműen szállásolja.
- Nemsokára újra kezdi és hallani fogod. Nemrég költötte, míg beszerzett három új tetkót. Részeg - osztom meg vele az alap infokat, míg most már tényleg Zayn háza felé indulok.
- Klafa... - röhögi el magát. Egy perc, ennyi idejébe telik.
- A napot megeszem, a holdat a zsebembe rakom... a cigim gyúrom egy roppant vasbeton teraszon - már tudom kívülről én is a szöveget, Do pedig hátul jól láthatóan élvezi. Zayn végig énekli, teljes beleéléssel, előadással és testmozgással, ami java részt az üteme dobolása a műszerfalon és a feje apró mozgása. Bár a lába is beleszáll néha és mikor rám néz, kicsit még táncol is. - Na? - vigyorog Doniy-ra hátra.
- Ilyen stílust még nem hallottam, de persze jó - vágja rá. Imádom, hogy érdekli a nővére véleménye. Még mindig jobban érdekli a tesója véleménye, mint a tévé véleménye. És imádom, hogy Do még mindig érdeklődik ez iránt. Leparkolok a háza mögötti fedett parkolóban és kiszállok. Rájuk nézek és inkább Do kezébe nyomom a kulcsot.
- Majd még találkozunk - ölelem őt át.
- Ja, fent - karolja át Zayn a derekam.
- Nem, haver... én hazamegyek - fintorgok fel rá.
- Hogy megkéseljenek út közben? Felejtsd el! - értetlenül nézek rá... és talán csak most realizálom, hogy amúgy még egyszer sem mentem egyedül sehova sem, mióta megkéseltek.
- Jó - egyezek bele... mert tényleg félni kezdek. Magához húz, mindegyikünk úgy látja, hogy a lift elég jó ötlet. Do egy fáradt mosollyal búcsúzik tőlünk, én pedig Zaynt igyekszem elvinni a szobájába. És bár tökéletesen tud sétálni, sőt kicsit sem tűnik részegnek, szívesen cipelteti magát. Alapvetően tudom, hogy részeg, de túl jól bírja a piát.
- Imádkoznom kéne... egyszer sem tettem - motyogja az ágyat nézve.
- Hajrá - ösztönzöm, míg én kilépdelek a szobából. Egyedül szereti ezt csinálni, én meg nem szólok bele. A fürdőben öltözöm át gyorsan. Egy pólója és egy rövid gatyám. Cuccaim vannak nála... cuccai vannak nálam. Mire visszaérek, már az ágyon ül.
- Te tényleg soha nem imádkoztál amúgy? - az ölébe húz. Elterül alattam, pedig hozzá sem érek. Lehúzom róla a pólót és megnézem a frissen bekötött műveket.
- Egyszer igen, hogy egy sorozatgyilkos legyen és ne te. De végül te jöttél be - fintorgok rá.
- Komolyan, Élet - nevet rám, míg az oldalamon húzza fel és le a kezeit. Aztán már a combomon.
- Te vagy az egyetlen, aki képes engem imádkozásba hajtani... - mosolygok le rá.
- Hízelgő...
- Ja, főleg a tested szokott, de olykor a mentális erényeiddel is megoldod - elviccelem az egészet, de egész életemben egyetlen egy dologért imádkoztam és az-az volt, hogy ő ne haljon meg. Hogy akárki, de ő tényleg ne. Mert bárki halálát túlélem vele, de senkivel nem élem túl az övét.
- Komolyan kérdeztem...
- Tényleg csak miattad imádkoztam eddig. Bár nem a térdelős fajtával... csak olyan magamban motyogóssal. Hátha bejön - vonok vállat, míg ráülök az alhasára rendesen, ő viszont felül. Az ölébe csúszok és továbbra is magához húz.
- És miért imádkoztál? - néz rám értetlenül. - Tőled ez is olyan durva imádság lehetett, hogy a mennyek beleremegett - nevet rám.
- Egy szavamba még a mennyek is beleremegnek - bólogatok neki, miszerint helyes, legyen is tisztában vele, ilyen nagy a hatalmam.
- Szóval? - az ajaki az enyémekhez érnek és ez bőven elég figyelemelterelés, mert megcsókolom, de ő hátrább húzódik. - Ima - emlékeztet.
- Uhm... csak apu halálánál arra gondoltam, mennyire fos, hogy mennyi mindenkim meghalt és mindig arra gondoltam, hogy mennyire természetes, hogy ott vannak. És apunak kellett meghalnia ahhoz, hogy ezt tovább gondoljam és tovább is vigyem az élőkre, hogy kitudja, meddig vannak. És arra gondoltam, hogy oké, felőlem kaphatok akármi szart, csak... csak ne te - motyogom el zavartan. Az ajkaimat összeszorítva nézem őt és most csak reménykedek benne, hogy elég részeg ahhoz, hogy ne értse.
- Ezt kő, papír, ollóval kell eldöntenünk, Cica, mert általában sűrűn hangoztatom, hogy előbb én patkoljak el, mintsem te, mert nem igazán bírnám - suttogja egy fintorral.
- Hülye fasz - karolom át a nyakát, jobban hozzá bújva.
- Szeretlek - megcsókol... részeg és tudom, hogy most csak ezért mondta ki ilyen könnyen. Lévén ez a szeretlek szó nálunk már csak akkor jön fel, ha tényleg valamelyikünk majdnem megdöglik. Aki száz százalékosan én szoktam lenni. Érzem a nyelvét a nyakamon... de nem szívja meg a bőrt. Egyszerűen puszilgat... a sötétbe meredek a szobába, míg az ajkai nyomát próbálom az eszembe vésni.
- Én is szeretlek - suttogom a fülébe, mikor pont úgy mozdul meg, hogy közel legyen hozzám a füle. Megáll... a homlokát az enyémnek dönti. Lehunyt szemekkel kapkodja a levegőt és félek, hogy hányni fog, lévén más oka nem lehet arra, hogy kapkodja a levegőt.
- Kezdjük újra... kérlek... - a karjai éppen, hogy szorosabban fonódnak körém. Értetlenül nézek rá és úgy ítélem meg, túl sokat ívott.
- Sokat ittál - suttogom neki rekedtesen. Rám néz és valahogy az a tekintet pofon vág, miszerint nem, tökéletesen tudatában van mindennek.
- Jó - bólint nekem lassan, kissé hátrább húzódva. Jó... nemet mondtam. Nem igazán mondtam nemet, de nemet mondtam és ő nemnek vette a kimondatlan semmimet. Egyszerűen csak... újra kezdeni?! Most?!
- Te... te sétáltál ki azon az ajtón - ne mondja nekem, hogy jó... ne csinálja ezt, mikor szétmentünk és mindketten megegyeztünk abban, hogy hagyjuk a kapcsolatot. Hogy mennék vissza hozzá, mikor ennyi minden került közénk alapból?!
- Mert te kinyitottad nekem - kiráz a hideg a hangjától. Elmosolyodik, lepillant a pólójára, amin valami régi banda van. Aztán ismét a szemembe. - Nem kell magyarázkodnod, oké? Ennyire legyünk már... szabadok. Egymással szemben... hogy még mindig vállaljuk fel ezt az egészet. Vállald fel, mit gondolsz és ne akard megmagyarázni. Nem retorika órán vagy - elmosolyodik, úgy igazán, én pedig csak meredek rá. Előre dőlök, megcsókolom. Olyan gyorsan, hogy eldől, pedig érzem, hogy próbál megkapaszkodni, vagy legalább megtartani minket. Hallom, ahogy felmordul, mikor lejjebb csúszok az alhasáról. Fordít rajtunk és máris ő van felettem. - Nem... de lekapsz? - sziszegi nekem, míg a keze a pólóm alá csúszik. - Nem... de rajtad van négy rajzom... nem... de ott vagyok mindenhol benned és rajtad - képen röhög. Konkrétan képen röhög.
- Ne legyél mérges - nincs joga mérgesnek lenni. - Nincs jogod mérgesnek lenni! - mondom ki, ha már elvégre "legyünk szabadok".
- Nincs jogom? Akármihez jogom van veled - lehúzza rólam a pólót és végignéz rajtam.
- Amit engedek! - hördülök fel, megpróbálva felülni, de belé ütközök. 
- És mit nem engedsz, áruld el nekem, mi az, amit nem engedsz... - a nyakamba suttog, én pedig erősen gondolkozom... - Mi az, amit akarok és nem engedsz? - nehezít a helyzetemen.
- Ez, most ezt nem akarom - mutatok magunkra. Megérzem a kezét, ahogy becsúszik a gatyám alá és összeszorítom az ajkaimat.
- Nem akarod? Véletlenül sem jár a fejedben, milyen alattam lenni és milyen, mikor felettem vagy? Ahogy végigcsókolom a tested, vagy éppen konkrétan szétharapdálom a szádat? Nem akarod, hogy a nyakadba lihegjek. Nem akarod azt, hogy végigkarmold a hátam, mert túl jó? Szóval... nem akarod? Ugye? - felnyögök az ujjaira... és irtó gonosznak találom azt, amit csinál. - Közöld és a kanapén alszok - az arcomba vigyorog.
- Csak azért nem kínozlak halálra szex terén, mert Do itt van - közlöm vele, míg a hátára lököm és lehúzom róla a gatyát.
- Halálra kínozni, engem, szex terén?! Áruld már el, az milyen - egy kézmozdulatába kerül a maradék ruha rajtam.
- Véres - vágom rá a nyakára nézve.
- Oh... az egészen tetszett, mikor olyan kis vad voltál - vigyorog rám. - Még a nyoma is megvan - mielőtt válaszolnék megcsókol.
- Egyszer tutira megöllek - csóválom meg a fejem, megpróbálva átvenni az irányítást.
- A legszebb halál, amit el tudok képzelni - a hátam mögé fogja a kezeimet, még mindig csak az arcomba mosolyog. Mérges vagyok rá, amiért ennyire ismer. Mérges vagyok, mert azt mondtam nem és túl könnyen eléri, hogy igen... 
- Részeg vagy - mintha ezzel védhetném magam...
- De legalább nem gyáva - felnyögök... és ha nem konkrétan a dolgokra nyögnék fel, amit a csípőjével csinál, akkor a kijelentésére. Gyáva vagyok...


Sziasztok!
Bocsi, hogy csak most, de több minden is közbejött, plussz ez a rész kb. 4-szer olyan hosszú, mint az előző. Remélem ki voltatok éhezve a frissre és nem csalódtatok. :) Komikat kérek! 
Puszi: Klau

4 megjegyzés:

  1. Most utalom zoet. Remelem zayn ossze szed egy normalis lanyt.. es onantol roluk fog a tortenet szolni. Zoe kurvara nem erdemli meg. Bassza meg magat 😡😬 szenvedjen csak. Nyavajog hogy egyedul van,kaphatna egy szinte tokeletes sracot es huzza a szajat. Ha nem akkor nem. Remelem telleg kikerul a kepbol. Mar egy ideje varom hogy masrol szoljon a tortenet. Nem is olvasnam de tetszik az irasmod es zayn karaktere.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nos, Zoe az egyik főszereplő. Szerinted mennyi az esélye, hogy kikerül a képből??? Nem rossz ember Zoe. Próbáld meg kicsit beleélni magad a szerepébe/helyzetébe és rájössz, hogy inkább csodálatra méltóan erős, és nem utálni való.
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. Szia Klau!

    Azt a mazohista -kétszer sorban állos-steak mindenségit neki, ..tudja mi következik...hagyja, hogy félig megsüssék...aztán a sebeit be szorják sóval és borsal...aztán mivel rájön, hogy pontosan mi is történt...és, hogy az eredeti fájdalmat -a belső zsigeri, szálas kínt- eltudja nyomni, a fűszerekkel...így mégegyszer keresztül megy az egésszen csak,hogy utánna egyhülést kaphasson....

    - Zoé egyetértek veletek. Kell a rendes felvilágosítás és merni kell kérdezni, még akkor is ha belül félnek..de csak úgy fognak kérdezni, ha látják, hogy van aki hajlandó rendesen is válaszolni...
    Mi annak idején rendesen szemléltetve voltunk dolgokkal...
    És egymásnak is rendesen segítséget nyújtottunk...simán megmondtam, hogy azért tudom azt amit...mert ott vagyok ahol.... és elmondtam pontosan mit is tudok...és mondták mások is..aztán jött a 'rende őre...és a szabadult fickó..közvetítő közeg'...

    - Des, nagyon nagyon szépen köszönöm! (!!!!!) és...emlékesztél :) komolyan szuper volt és tényleg nagyon köszönöm!

    -Zayn, már én is tudom az egész szöveget :D :D
    És....persze, nem mondod, de ahogy Zoénak szemet, fület szúrt úgy nekünk is, hogy nagyon is zavar, hogy korlátoznak a zenei dolgokban.....pedig tényleg nagyszerű lehetne....és ha már a zavarnál tartunk...az a gond, hogy ez egyfajta őrlődésbe megy át...aminek - ne legyen igazam- az lehet a következménye, hogy elidegenítenek attól amit - Zoén és a család/barátokon kívül a legjobban szeretsz- a zenétől...igen nem csak az énekléstől/szerepléstől...mert a szereplést valjuk be már - már egyre kevésbé viseled...nem a rajongók miatt hanem amiatt ahogyan az egész zajlik, ami a háttérben, a külisszák mögött van...szaval nem nem attól, hanem magától a zenétől...de ezt úgyse hagyuk/hagyják/hagyod...:)

    - Zay..tetoválás és pia....jó kombináció...na és amiket, hagytál magadta varratni nagyon zsír....és újabb fájdalmasan édes emlék-maradvány...remekek vagytok ...tapsot és cukrot nektek
    - Bob, érdekes kifejtéseid voltak a kapcsolatukkal kapcsolatban...egy részével egyetértettem ..., de tudod milyen Zayn, és mostmár kapisgálod milyen Zoé...szaval necsodálkozz rajtuk :D
    Amúgy birom a búrádat ...
    - Zoé ...atyám milyen beszélgetéseket tudtok ti lebonyolítani, tök komoly dolgokról van szó....de egyikőtök mindig elvicceli-legalább is megpróbálja...aztán a másikótok nem hagyja...vissza tereli a beszélgetés a rendes mederbe...aztán együtt röhögtök....aztán megállapodásra juttok...ami végül is nem is az...csak egy 'oké rádhagyom, de nem nyugszom bele'- képlezes kézlegyintés...aztán jön az elbagatelizálás....és megmaradnak a kételyek és a kérdéséek...és vívódtok tovább...

    Imádtam - de mikor nem- olyan nincs

    Mindkettőtöknek köszönöm szépen, hogy ezt a részt is olvashattam!
    Imádlak ám Benneteket! <3
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Te imádni való kis cukorborsó!!!
      Annyira imádom a komijaidat! Feldobod vele a napjaimat! :) Szeretem olvasni, amikor kifejted a véleményed (pedig nem is igazán nekem szól, hanem Desnek, de akkor is...
      Hm... a vívódás... a nagy ellenség.
      Puszi: Klau

      Törlés