2017. január 23., hétfő

161. Rész

x--- Zoe Fable ---x


Hallgatom, ahogy Brian éppen közli, hogy ugyan már miért akarja elvenni Nancyt. Én pedig még mindig nem akarom elhinni, hogy képes voltam rózsaszínt és fehéret felvenni a kedvéért. Rózsaszín a szoknya és rövid. A derekamon egy fehér szalag. Fehér magassarkú... istenem nagyon világos vagyok! A másik része amit képtelen vagyok elhinni, hogy templomi esküvője lett végül mégis. Harmadjára... kihagyom a diplomaosztómat. A negyedik, hogy az a fekete hajú alak beoson a terembe. Mi a lófaszt keres itt?! Értetlenül nézek rá, majdnem annyira értetlenül, mint ahogy ő néz engem. Mikor látott engem világos szerelésben? Három éve?! A leghátsó sorba ül le, én pedig mérgesen meredek Nancy hátára. Li hátra pillant rám. Megrázom a fejemet és a kezemben lévő csokron vezetem le az idegességemet. Mit keres itt?! Megmondtam, hogy ne jöjjön. Ő pedig elmondta, hogy nem jön. Csak mert itt volt a szülinapom előtt, ezt igazán nem vártam volna el. Sőt, nem is hittem, lévén nem tetszett neki, hogy nem tervezem megtartani a szülinapomat semmilyen formában sem. Tizennyolc lettem... és?
- ... Most szóljon közbe vagy hallgasson örökké! - A pap hangjára összerezzenek. A megtelt padokat nézem, ugyan olyan jelentőség teljesen jeges pillantással mint Nan és Li. Senki nem mer közbe szólni, Nan biccent és mindenki elröhögi magát. Lehajtom a fejemet és hagyom, hogy a hajam eltakarja az arcomat. Istenem... tényleg férjhez megy. Összeszorított ajkakkal hallgatom végig, ahogy igent mondanak. És igen is megtelik könnyel a szemem, ahogy tényleg feleséggé válik és megcsókolja Briant. És nem azért, mert feltétlen szeretném, hogy az a fasz a férje legyen. Hanem mert a nővérem és imádom őt és olyan hihetetlen, hogy ennyire felnőttünk pedig jóval idősebbek mint én. Li felém fordul egy szomorú de azért boldog mosollyal. Én pedig röhögve elfordítom tőle a fejem és eltakarva az arcomat a kezembe röhögve felzokogok, csak egy másodperc erejéig. Mire ő is követi a példámat.
- Jaj istenem - nyögöm ki egy mély sóhajjal ahogy nevetve megtörlőm a szememet. Páran nevetnek rajtunk, míg Nancyék kivonulnak, én pedig oldalt indulok hátra a sorok felé.
- Először is, hiányoztál - suttogja felállva velem szemben. - Másodjára tudom, nincs jogom itt lenni de azért ismerem őket. Harmadjára édes vagy. Negyedjére furcsa vagy ilyen világos és csajos színekben de gyönyörű vagy. Ötödjére ha akarod, lelépek de szívesen maradnék - csak hadar, és a szemét járatja rajtam fel és le.
- Hello - ölelem át a nyakát egy mosollyal. - Te pöcs - suttogom neki.
- Hétszer dugtam meg. De hatodjára közölném, hogy elküldtem tényleg, oké? Múltkor mintha nem realizáltad volna eléggé.
- A te dolgod - mosolygok rá megtörölve a szemeimet újra.
- Mióta sminkelsz? - pillant le az ajkaimra.
- Mióta Nancy rám erőszakolta ezt a ruhát - fintorgók rá... csak rúzs.
- Nem rossz, tényleg - vigyorog rám. - Nagyon... fehér vagy, meg világos de esküszöm nem rossz - pillant végig rajtam újra.
- Kösz - fintorodom el.
- Hogy vagy? - pillant le rám, míg keze a derekamra csúszik és kifelé kezdünk lépkedni.
- Elég meseszerűen érzem magam. Férjhez ment... és igen ettől megint mindjárt bőgök - nevetem el magam, a fejemet az oldalának szorítva.
- Érthető - kuncog fel, de érezhetően vissza akarja fogni magát. - Tudod a címet, hova kell menni? - pillant le rám, mikor az emberek a kocsikba kezdenek beülni.
- Ahha... én szerveztem le - horkanok fel felpillantva rá. Elvigyorodik és a kocsija felé kezd vezetni. - Személyi sofőr vagy még mindig, tutkó - nevetek rá míg beülök a kocsijába.
- Előfordul néha, amíg meg nem kapod a jogsid kézhez - mosolyodik el haloványan míg beütöm a GPS-be a címet. Bár elég ha folydogál a tömeggel.
- Ne dudálj, oké? Így is elég zajosak - fintorodom el, mikor elkezdődik.
- Oké - bekapcsolja a rádiót, és valamivel jobb lesz.
- Veled mizus? - felé fordulok, felhúzom a lábamat magam alá miután lerúgom magamról a magassarkút és csak nézem őt.
- Pihenés, semmi extra. Pár fotózás néhány interjú - vonja meg a vállát míg megáll a sorral együtt egy piros miatt és felém néz. - Az egyetemmel mivan?
- Nos... - kínosan mosolyodom el míg az órára pillantok. - Fél óra múlva lesz a diplomaosztóm - eddig olyan nyugodt volt, de most görcsösen kapja felém a fejét.
- Most szopatsz? - szemei kissé elnyílnak, de mosolyog.
- Komolyan. De nem akartam, hogy emiatt más dátum legyen, vagy ne legyek itt - vonom meg a vállamat. - Egy már volt... nincs ebben semmi durva. Kapok egy kesztyűt, meg még egy papír darabot - vonom meg a vállamat.
- Gratulálok, Élet! - rám nevet, én pedig őt nézem egy mosollyal. Élet...
- Köszi - lehajtom a fejemet, a kezem elindul a hajam felé de megakad. Kérdőn néz rám míg vissza ejtem a kezemet. - Nancy csinálta - mutatok a félig lógó kontyomra... göndör fürtök... ki se igazodok rajta. - Tele vagyok csatokkal, hajlakkal, hajhabbal... - fintorgok rá mire rám nevet.
- Jól áll - nyugtat meg könnyedén.
- Bevallom, szarul érzem magam. Nagyon világos - még a hideg is kiráz.
- A rúzs sötét vörös - pillant  felém egy röpke pillanatig.
- Csak a hajam miatt kaptam erre engedélyt - mutatok az ajkaimra ő pedig egy mosollyal néz ki a másik irányba és enged át egy gyalogost majd indul el újra.
- Khaliddal mizu van? - kérdezek rá a magassarkúimat nézve a földön.
- Helena majdnem elsírta magát, mikor lepasszoltam neki, mivel ide jöttem - neveti el magát. - Jól van... lehet kicsit hízott - felnyögök ő pedig csak jobban röhög.
- Direkt diétázik ám haver! - ütök a felkarjába.
- Túl cukin tud nézni... ismerd el - csóválja meg a fejét. Mosolyogva nézek végig a városon. Aprót nyelek mikor a keze a combomra csúszik. Oda pillantok, és rájövők, hogy valószínűleg váltott. Felsóhajt és elfintorodik. - Bocs, komolyan... néha... kimegy a fejemből - felemeli a kezét és a váltót szorítja meg.
- Semmi gond - igyekszem lazán kezelni.
- Mi a terved egyetem utánra? - nem pillant felém míg kanyarodik. Kinyújtom a lábaimat és a műszerfalra rakom. A szoknya kissé felcsúszik, de még pont takar. Ő pedig felém pillant, felvonja a szemöldökét aztán vissza néz az útra.
- Nem tudom, már a jogsi is meglett. Két hét... meg még egy amíg meg is csinálják és kézhez kapom - jobbra balra mozgatom a lábfejemet.
- Komolyan, lesz valaha valami, amit a rendes időkorláton belül csinálsz meg?
- Az általánost nyolc év alatt csináltam meg - védem meg magam rögtön.
- De egy évvel korábban mentél suliba - hördül fel.
- Rendesen kilenc hónapos baba voltam - próbálkozom tovább.
- Teljesen jó érv - horkantja el magát, és keze most azt hiszem tudatosan csúszik a combom felső részére. A belsőcombomat fogja át... én pedig nézem, mennyivel barnább a keze az én combomnál.
- Ez egy szar genetika. Soha nem fogok lebarnulni, nem járhatok szoliba a hajam színe miatt... Te meg itt alapból jó kis napbarnított vagy - megböködőm a kezét és közelebbről is megnézem a kontrasztot amit a bőrünk alkot. Forró a tenyere, régen éreztem.
- Genetika, hát most erről én magyarázzak neked?
- Isten ments... - fintorgok fel rá. - Oh! - sikkantok fel megfordítva a kezét. - Úristen de jó! - közelről szemlélem meg az új tetkót a kezén. ZAP. - A képregények miatt? - pillantok fel rá kíváncsian.
- ZAP... titkos klub. Csak én és Lou vagyunk benne - rázza meg a fejét. - Nem adhatok ki belsős információt - vissza csúsztatja a kezét a combomra, de én tovább nézem. Színes... fura de nagyon jó! Főleg a mikrofon mellett.
- Nemár! - nyögők fel végig simítva rajta.
- Amúgy igen, a képregény miatt is, de amolyan belsős poén a bandával - vigyorog rám.
- Van még valami új dolog, amiről nem tudok? - pillantok felé izgatottan.
- Ha megállunk, végig mutatok mindent, jó?
- Hány új van?! - hördülök fel.
- Három.
- ZAP-al együtt vagy...
- Anélkül.
- Woah! - nyögök fel.
- Ja - vigyorog rám. - Neked valami új? - pillant felém egy röpke pillanatra.
- Van - biccentek neki elmosolyodva és lehajtva a fejemet.
- Hol és mi?
- A halacska alatt - osztom meg vele.
- És micsoda? - nem néz rám.
- Megmutatom majd - nyögőm ki inkább. Ezt nincs kedvem addig boncolni mint témát. - Fel kellene hozni magamat tetkó számban hozzád. Azért ez így nem állapot.
- Az arcképem a fenekedre még ott van mint lehetőség.
- Jogos - sóhajtok fel egy mosollyal. - Itt leparkolhatsz - mutatok egy épület alá vezető parkolóra ő pedig rögtön lekanyarodik. Amint leállítja a kocsit leveszem a lábamat a műszerfalról és egy bátorítóan mély levegőt veszek.
- Nem a mellemet akarom mutogatni jó? Csak máshogy nem tudom megmutatni - figyelmeztetem ahogy lejjebb tolóm magamon a vállpánt nélküli ruhát. Átkarolom magam, hogy ne látszódjon a mellem annyira, és hagyom, hogy végig húzza az ujját a tetkón.
- Magyarázat? - kérdez rá.
- Az ott apu kézírásával van - a szeretlek szó... - Az pedig ott az, ahogy azt mondja, büszke vagyok rád - hadarom el neki. A hangját tetováltattam magamra és az írását...
- Elképesztően jó - simít végig a hátamon, ruhán át, míg vissza tuszkolom magam a szoknyába.
- Na, mutasd a tieidet! - Fordulok felé míg magamra kapom magassarkúmat is. Elém tartja a kezét, és megpillantom a fecskét a hüvelyk ujja felett kicsivel. Aztán meglazítja a nyakkendőjét, és felhúzza az ingét és megnézem a kínai jelet a V vonala mellett. - És ha azt jelenti, mézes csirke? - fintorgok fel rá.
- Elvileg szerencsét jelent... aztán lehet tényleg mézes csirke - röhögi el magát míg hátat fordít nekem és szinte áthúzza a fején az inget. És bár látom, hogy a tarkója alatt van a tetkó, a hátát nézem, hogy milyen izmos. Végül megszemlélem a madarat is. - Új-Zéland - magyarázza meg.
- Hetente új tetkó haver? - nevetek rá míg vissza gombolja magát és betűri a gatyájába az inget. Kiszállok és ő mellém sétál míg rendesen megigazgatja magán az inget újra. Én pedig meghúzom a nyakkendőjét.
- Néha - vigyorog le rám. Utálom mikor ezt a teljesen nem oda illő választ nyögi be.
- Akkor fel kéne zárkóznom hozzád - húzom meg rajta kissé a zakót, hogy normálisan álljon rajta.
- Elviszlek szívesen hogy varrjanak rád valamit - ajánlja fel, míg megindulok és máris körém fonja a karjait.
- De nem tudom mit - rázom meg a fejemet a liftet hívva.
- Mondom, engem - tárja szét a karjait míg belépünk a liftbe.
- Ha magamra varratlak... - fenyegetem meg az ujjammal.
- Akkor? - féloldalas mosolya miatt megforgatom a szemeimet.
- Tudod, majd az ajkam belső felére - mutatok a helyére.
- Jó - vigyorog le rám. Az ajkait nézem... annyira nagyon hiányzik ilyen szinten. Sőt... minden szinten hiányzik. - Részemről tudod. - Lehajtom a fejem, mosolyogva nézek vissza rá. Elképesztő mennyire tudja, néha min gondolkozom.
- Már nem - vallom be neki. Már nem... A világon a két legszomorúbb szó a "Már" és a "Majdnem". Majdnem összejött... de már mindegy.
- Van azért, ami még mindig biztos - nevet rám a fejét rázva. Végig simít az arcomon és egyszerűen egy könnyed puszit nyom az ajkamra. Fintorogva törlőm le róla azt a kis rúzst ami ott maradt utánam.
- Nem igazán érzek semmit sem biztosnak - rázom meg a fejemet kilépve a liftből, magam után húzva. Lehuppanok az egy asztalhoz, fejből tudom, hol a helyem. De elfintorodom Zayn neve láttán is. Nem volt ez itt tegnap. - Trisháékkel mi van?
- Do kutatgat. Safaa imád tanulni. Walival... nem igazán beszélgetek. Anyu pedig koptatja a pasikat - vonja meg a vállát.
- Miért nem beszélgetsz Walival?
- Miattad. Elég mérges - egy apró mosollyal néz rám míg leül mellénk Li és a barátja is. Ahogy anyuék is... Utálom ezt az asztalt jelenleg.
- Beszélek vele ha gondolod - dőlök hátra, hátha kitudom vonni magunkat az asztaltól.
- Nem kell, jogosan teszi amit tesz - vonja meg a vállát.
- Nemár - sóhajtok fel. - Terasz - állok fel az asztaltól mikor megunom, hogy mindenki minket figyel. Ő pedig egy kínos mosollyal biccent nekem és elkezdünk a hely szabad része felé sétálni.
- Nem tudod miket hoz fel, és nem akarom hogy neked is ezt csinálja, oké? - felém nyújt egy cigit és elveszem.
- Oké - egyezek bele míg meg is gyújtja nekem a szálat. Úgyis beszélni fogok vele. Az egyik kis asztalhoz ülök le. Ő pedig mellém húz egy széket, és lehamuzza az előttünk lévő tálba. - Zavar amúgy ez. Hogy rajtam állt és elbasztam. De szerinted jó lenne ha tudna róla a világ? - annyira kíváncsi vagyok. Nem kéne ezen gondolkoznom de...
- Szeretném ha tudná. Nagyon. - biccent nekem. - De néha én sem bírom ép ésszel ezt az egészet - sóhajt fel előre kifújva a füstöt. - Mindennél jobban akarnám veled ezt a kapcsolatot. De komolyan... én még mindig csak egy terrorista vagyok pár ember szemében - fintorog rám. - Ami vicces, mert nem pár hanem százezrek.
- De hozzá szoktál és már csak pár - motyogom lehamuzva óvatosan.
- És te soha nem fogsz hozzá szokni és mindig több százezer lesz, ugye? - szabad keze a fedetlen combomra csúszik.
- Nem tudom, egyelőre képtelen vagyok ignorálni.
- Te mindent tudsz ignorálni - elnyomja a cigit, de máris a dobozt nézi.
- De azt soha nem tudtam, hogy ki mit gondol rólam. És... szar - vonom meg a vállam.
- Többen vannak azok, akik jót gondolnak rólad - végig nézi amint elnyomom a cigit.
- Evolúció. A rossz dolgok jobban megmaradnak, hogy később hasznosítsuk. Például bementél egy sötét barlangba és megtámadott egy medve... feljegyzés: Kurvára ne menj be a sötét barlangba mert gáz lesz - hadarom el neki. - Később ha barlangot látsz ez jut eszedbe mert ez kell a túlélésedhez.
- Nem kell a túlélésedhez az, hogy ki lát gyönyörűnek és ki vak - elmosolyodom és felnézek rá.
- Nem kell a túlélésemhez. De az evolúció révén akkor is a rosszabb ingerek maradnak meg - vonom meg a vállamat.
- Gyönyörű vagy. A szavam több ezernél is többet ér - hördül fel.
- Több ezernél. Marad még elég sok így is - nevetem el magam. - Nem tudom... tényleg nem. Annyian írnak és annyi mindent - nyögök fel megdörzsölve az orromat. - Főleg... a képek után - nyögöm ki.
- Cica...
- Dagadt vagyok? Most tök komolyan - kibukik belőlem a kérdés.
- Mindennap futsz, nem vagy dagadt. Gyilkosan jó alakod van, oké? - megszorítja a combomat és elfintorodom. Csúnya vagyok. Ez valahogy egyre inkább nő bennem. - Féltelek.
- Kezdek elbizonytalanodni az embereket illetően. Annyira... gonoszak - nyögök fel. - Nem szimplán gonoszak szavakkal. Konkrétan megpróbáltak már megölni... megerőszakolni... megkínozni - sorolom neki úgy, ahogy eszembe jut.
- Tudom Élet, de te jó vagy.
- Megőrjítettem egy embert - horkanok fel.
- Engem is - mosolyog rám én pedig felnevetek.
- Tudod amúgy, hogy fontos vagy nekem? Úgy igazán fontos? - kérdem meg tőle hátra dőlve.
- Tudod amúgy, hogy fontos vagy nekem? Úgy igazán fontos? - kérdezi vissza, én pedig lehajtom a fejem egy sóhaj keretében míg bent mennek a pohárköszöntők.
- Kösz, hogy eljöttél - motyogom befelé nézve.
- Semmiség. De nem lenne rossz, ha haza is jönnél velem. Semmit nem akarom szétbaszni ennél jobban az életedben, de tényleg rájuk van szükséged? A "családodra"? - Rád van szükségem.
- Nem - olyan halkan jelentem ki, félek meg sem hallja. Még mindig függök tőlük. Még mindig vágyom a szeretetükre és ha baj lenne rögtön jönnék. De ez a hely sem lesz az a hely ahol elengedhetem magam és feltétel nélkül szeretni fognak. A család számomra soha nem lesz egy nyugodt környezet. És utálom ezt beismerni. - Naiv vagyok - ezt be tudom ismerni. - Elképesztő, hogy képes voltam hinni ebbe - horkanok fel. Túl sok veszekedés míg eljutottunk a "tökéletes napig".
- Egyszer igazán megtalálod a helyed, ahol képes leszel ott maradni - a fülembe suttog, ahogy állát a vállamon pihenteti. Kétlem. - Anyu apukája meghalt úgy öt éve. De előtte volt klinikai halálban. És azt mondta őt nem várta senki sem...
- Ez roppant biztató - röhögöm el magam.
- Ő például állítása szerint egy padot látott. Később kiderült, hogy ezt a padot készítette neki a nagyanyám az évfordulójukra és élete végéig azon a padon üldögélt naphosszat.
- Roppant édes - vallom be neki minden irónia nélkül. Ez tényleg aranyos. De nem mondom el neki, hogy lehet hogy a férfi csak túl sokat beszélt arról a padról és a felesége megcsináltatta neki.
- Lehet csak a sok gyógyszer volt és mentális problémák amik kialakultak az idős korral. De szeretek hinni abba, hogy így lehetsz egy helyen a halálod után.
- Szép elképzelés - fordulok felé egy halvány mosollyal.
- Félek attól, hogy tényleg nem találok mást... senki nem tűnik jónak utánad - az ajkaimra pillant, aztán vissza a szemembe.
- Ne a ribancok közt keresgélj - nevetek rá, végig simítva az álla vonalán.
- Képtelen vagyok felfogni, hogy megkaptalak és mégsem. Elképesztőnek tartom, hogy majdnem két évig velem voltál, és utána azért nem bírunk együtt lenni, mert az álmunknak élünk - hördül fel hátrább hajolva.
- Egy álom valami más álomért. Valahogy igazságosnak hangzik.
- Kérdezzenek meg, melyiket akarom és biztos lehetsz benne hogy irodalomtanárként kötők ki - hátra pillantok rá, aztán teljesen felé is fordulok.
- Túl jó ember vagy te hozzám - fintorgok rá míg oda hajolok és puszit nyomok az ajkaira.
- Túl szar a munkád hozzám - nem tudom hogy plusz sorolásnak tervezte-e ezt. Vagy ki akarta helyesbíteni. Mindenesetre ő inkább megcsókol mintsem elmondja. Érzem a cigi kesernyés ízét a nyelvén és imádom. Ahogy hátra húzódom a szalvétáért nyúlok az asztalon és máris letörlőm a száját.
- Leszeded az összes rúzsom - fintorgok rá.
- Megéri, nem? - nyúl egy új szál cigiért.
- Korán fogunk elpatkolni - jegyzem meg a cigire utalva, én is rögtön kapva az alkalmon.
- Ebben a pillanatban melyikünk akar igazán élni? - horkan fel egy mély slukkot szívva. Azt hiszem ő nem. Azt hiszem én sem.


Kukucs! Tudom, hogy alig van rész mostanság, és nagyon sajnálom, de igyekszünk mind a ketten. Nemsokára visszarázódunk az aranykorba amikor naponta voltak részek. Legalábbis igyekszünk, vagy igyekszem vagy fogalmam sincs mi történik éppen:D Imádás van! 

3 megjegyzés:

  1. Heyho Des!
    _Zayn elment es a nevet kiraktak az ulesrendhez de jo
    -Zoe tenyleg igy vizualisan is tul vilagos volt a szerelesed
    -Zoe a tetkodid elkepesztoek
    -Zayn a tied is jo
    - 'normalis 9 honapos kisbaba voltam'
    Igen Zoe aztán besokaltal az idointervellumtol es onnantol kezdve mindent felgyorsitotzal
    -oh azok a melyen szanto beszélgetések
    - Zor letszives menj haza kerdes hogy hol a haza...de mindenkepp jo lenne ha hagynad hogy Zayn elvigyen...
    -Hey Khalid biztos olyan kövér csak egészségesen gömbölyded :D
    -Gratulálok a masodik diplomadhoz
    Koszonom szepen, hogy ezt a reszt is olvashattam! Imadtam!
    Imádlak ám <3

    VálaszTörlés
  2. Imádtam ezt a rész,szeretem ahogy írsz mert nagyon jó vagy benne/abban amit csinálsz.Imádom olvasni a sztorijaidat/részeidet.
    Kedvenc bloggerem vagy!����❤❤
    Imádlak ��
    xoxo Eszter.��❤

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett!
    Mindig azt várom hogy mikor jön új rész��❤️❤️

    VálaszTörlés