2017. január 19., csütörtök

160. Rész

x--- Zoe Fable ---x


Egy kibaszott év. Nézem a sírt és nehezen hiszem el, hogy egy éve történt ez az egész. Hogy egy éve túléltem és, hogy mennyi minden változott. Egy év és csak bámulom a sírt. A koszorút, amit Nan hozott ki rá. A köveket körülötte. A sok gyertyát... remegve szívok bele a cigimbe. Összerezzenek, ahogy nekem feszül valaki hátulról, de az illat és az érzés előbb eljut a tudatalattimig, mint, hogy megijednék igazán. De azt nem értem, mit keres itt Zayn. Mégsem szólalok meg, csak újra beleszívok a cigibe. Egy éve itt álltam és összetörten zokogtam a mellkasába. Most egy év után itt állok, nem zokogok, de úgy érzem, még mindig össze vagyok törve. Pontosan tudom, hogy most is zokoghatnék rajta, ha akarnék, de nem akarok. Már nem vagyunk együtt. Ő is és Én is híresek lettünk. Valamit csak elértem, nem? Nemsokára megvan a mester diplomám is. Saját házak vannak mögöttem... eredményesen megmentett életek... Van egy kutyám és volt egy rendes párkapcsolatom is. Rendes... szóval egy olyan, amiben boldog voltam. Önálló vagyok... valamit elértem, nem?! Büszke lenne rám, nem?
- Nem kellett volna - közlöm vele eltaposva a cigit.
- Utálhatsz, de cserben nem hagylak, ha baj van...
- Hol a baj? - kérdem meg értetlenül, hátra fordulva hozzá, össze húzva magamon a bőrdzsekit.
- Utálod, ha trendé válsz... ma az vagy - mutat a mögöttem lévő sírhoz. - És egyszerűen tudom, mennyire szarok ezek a dátumok - vonja meg a vállát elfordulva egy pillanatra, míg az eget figyeli. - Én például minden egyes alkalommal összeomlok azokon a napokon, amelyeknek köze van Walterhez. És a halála a legrosszabb nap. Meg persze, ha valami nagyot érek el. Például megtöltök egy arénát és nem dicsekedhetek vele - engem néz egy halvány mosollyal. - És mindig értékeltem, hogy ott voltál és segítettél. Már pedig én még mindig... bírlak - röhög fel halkan. - Szóval itt vagyok. És ha csak addig, amíg megerőlteted magad és kijöttél ide, akkor körülbelül öt percért autóztam ennyit, de akkor is megérte. Szar ez az egész - int fejével a sír felé. - De csak egyedül olyan nagyon szar. - Trendé váltam... az-az szimplán tele van az ál gyászoló emberekkel minden apum halálának az évfordulója miatt. Gondolom ez határozza meg, hogy tényleg híres vagyok. Egy világ gyászol velem... valaki olyanért, akit soha nem is ismertek.
- Meghalt - jelentem ki, mintha nem lenne egyértelmű. - És utálom, hogy nem tudom, hogy vajon most már eleget tettem-e azért, hogy büszke legyen rám, vagy sem. A legszarabb, hogy azért tudom, hogy ha élne, soha nem mondaná, hogy büszke rám. Szóval szar az egész. De emiatt nem kellett volna ide jönnöd - rázom meg a fejem őt figyelve.
- Akkor jövök hozzád, amikor akarok - hördül fel.
- És a kocsiban hagytad Britney-t? - vonom fel a szemöldököm.
- Alapvetően zavar, hogy itt vagyok és el akarsz küldeni. Ami szép tőled, hogy azt hiszed, erős lány vagy. Az is vagy... de nem ennyire. És nem a kocsiban hagytam Britney-t. Nem akartam tőle soha semmit.
- Soha semmit - suttogom neki elfordulva tőle. Előveszek egy szál cigit és odarakom a sír egyik szélvédett helyére. Hagyomány... és nem érdekel, ha egy csöves szívja el a cigijét, vagy a szél viszi el... leszarom.
- Valóban nem. És egyszerűen nem tudok mit kezdeni vele, ha nem hiszed el. Ennyire ismersz, szóval mondhatsz akármit, te is tudod - átkarolja a derekam. Még mindig képes átkarolni a derekam ilyen könnyedén és természetesen.
- Nem érdekel - megfordulok, csak hogy átkaroljam a nyakát és magamhoz húzzam.
- Elképesztő egyébként, hogy éjjel kijössz egy temetőbe egyedül... bajod is lehetne. Tudod, zombik meg ilyenek - suttogja a nyakamba.
- A hátsó agyuk sérült lenne, még csak járni sem bírnának igazán - fintorgok rá.
- És ha valami szatír támad meg?
- Az csak mutogat - rázom meg a fejem.
- Vámpír...?
- A görög mitológia szerint, egy vörös hajú ember nem tud meghalni. A "halál" után vámpírrá alakul - osztom meg vele az apró tényt. Régen menő ötletnek tűnt. Ma már inkább hagynám.
- Sznob - nevet rám közelebb hajolva. Elkerekedő szemekkel nézek rá... megáll az ajkaim előtt és ugyan úgy meglepődve néz rám, mint én őrá. Érzem a leheletét... baszki!
- Az - egyezek bele, de nem hajolok hátrább. Ő sem. De közelebb sem. - Semmi gond - sóhajtok fel egy apró puszit nyomva az ajkaira, csak hogy értse, ez még mindig nem gáz. Érzem, ahogy jobban hozzám nyomja az ajkait. Látom, ahogy lehunyja a szemeit és érzem, ahogy szakaszosan kifújja a levegőt. Megértem őt, lévén én is így vagyok ezekkel az interakciókkal még. Természetes, hogy átkarolom, hogy néha odahajolok megcsókolni őt.
- Vacsi? - kérdi meg halkan.
- A vacsi nem lenne rossz - biccentek neki egy apró mosollyal és megindulok mellette. Felém pillant... fura vele éjszaka egy temetőben sétálni, de egyáltalán nem az ijesztően furcsa. Olyan megnyugtató. Átkarolja a vállam és magához húz. Fejem a mellkasának döntve sétálok kifelé. Kifelé valahogy gyorsabbnak tűnik az út, mint befelé.
- Milyen... itthon? - kérdez rá, míg kihajtunk a parkolóból. Egy évembe telt, mire vissza bírtam jönni erre a helyre. Egy évembe...
- Fura - vallom be neki.
- Elhiszem. Nekem is fura mindig haza menni. Olyan furcsa ilyenkor... normálisnak lenni - elmosolyodom és óvatosan nézek rá. Ilyenkor. - Normálisnak érzem magam, semmi sztárság, sikítozó rajongók... semmi bajom nem lenne velük, ha halkabbak lennének - nevet rám lazán és fesztelenül.
- Aranyos vagy tudat alatt, ugye tudod? - kérdezek rá, mire villant rám egy értetlen pillantást.
- Mi? - kérdez vissza zavartan rögtön.
- Olyan furcsa ilyenkor normálisnak lenni - idézem vissza őt. Tudom, mikor esik le neki... rászorít a kormányra és feszültebb lesz. Ilyenkor... ő nincs itthon Briminghambe. Egyedül én vagyok itt számára. Ez pedig fájdalmasan fontos számomra, hogy így mondta. Elképesztő, hogy én vagyok itthon igazán... de mégis vele inkább vagyok, mint a családommal. - De átérzem. Tényleg... bár a családomnak fura. Tudod, nem beszélek velük sokat, szinte annyit tudnak rólam, mint a köznép - nevetem el magam kínosan. - Nehéz velük átbeszélni mindent, ami történt. Néha úgy érzem, nincs is közük hozzá. Nem akarom kifejteni nekik, mennyi minden történt. Csak vágyok valami családi környezetre.
- Akármikor jöhetsz hozzánk... mármint mehetsz anyuhoz, akkor is, ha én turnézok, vagy valami. Tudod jól.
- Tudom, de te is tudod, hogy nem szívesen mennék annak ellenére, hogy imádok ott lenni - nevetem el magam. - Nem szeretek vendégségben lenni. - Utálok. - Szállodában vagyok most is inkább - osztom meg vele.
- Woaw - röhögi el magát. - Megéri itt lenned...
- Segítek szervezni Nancy esküvőjét. Li, meg én vagyunk elég bátrak mellette maradni - vigyorodom el, míg lerúgom a bakancsomat és felhúzom törökülésbe a lábam.
- Szörnyen viselkedik?
- Nancy... menyasszony kiadásban?! Halál - biztosítom őt komolyan. - Pszichológus vagyok, de még én sem bírok vele... ez tehetség a részéről, komolyan.
- Egyéb érdemleges azon kívül, hogy találtál egy embert, akit képtelen vagy kezelni? - vissza se fogja magát, ahogy kiröhög.
- Vezetgetek - húzom ki magam büszkén.
- Úristen... oda a személyes taxi státuszom?! - pillant rám ijedten.
- Ne már... az sohasem lesz oda - boxolok a felkarjába egy mosollyal.
- Helyes - vigyorog rám, míg behajt egy körforgalomba, aztán ki sem hajt.
- Hánytatni akarsz? - kérdezek rá őszintén.
- Nem, de a Meki jó lesz? Tudod, akkor nem kell sehova bemenni, meg ilyenek.
- Tökéletes, fagyit akarok - zsongok be rögtön. Beáll a parkolóba, aztán hátramászik. - Zayn? - kérdezek rá hátra pillantva.
- Mutasd, mit tudsz - int a kormány felé.
- Te most odaadod nekem a kocsidat, hogy kaját vegyek magunknak? - nézek rá értetlenül.
- Aha, na gyerünk!
- Kifizetem, ha meghúzom - nyugtatom meg, míg átmászok a vezető ülésbe.
- Mintha rászorulnék - horkan fel, ahogy a helyemre visszamászik ő.
- Mintha megterhelne - fintorgok rá, míg veszek egy mély levegőt és elindulok a kocsijával. Istenem, annyira félek... előtte ez olyan gáznak tűnik.
- Mintha elfogadnám.
- Mintha kérdezném. - vágok vissza. - Ez a kocsi kurva nagy - nyögök fel, míg befordulok a sorba.
- Te vagy kicsi Zoe, ne szidd őt! - végigsimít a műszerfalon és felhorkanok. Átnyúl felettem és lehúzza az ablakomat egy gombnyomással, míg a menüket nézi. - Mit kérsz? - pillant felém.
- Tutira sültkrumpli és karamellás fagyi - vágom rá.
- Nem akarom elhinni, hogy még mindig így eszed - röhögi el magát, míg tovább megyek, lévén a sor is halad.
- Fincsi - csóválom meg a fejem.
- Beteg vagy - hagyja rám. - Tutira - vigyorodik el visszább hajolva.
- Ne gúnyolódj a szókincsemen - morgom neki, míg ismét megállok, ő pedig konkrétan az ölembe mászik, hogy elhadarja azt a kajatömeget, amit kíván. Értetlenül nézek rá, mikor ismét a saját térfelén köt ki. - Ki eszik meg ennyi mindent?
- Csak nem tudtam eldönteni, mit kérek... szóval, majd amit kívánok - vonja meg a vállát.
- És én vagyok a beteg? - hördülök fel ismét elindulva.
- Beleegyezek abba, hogy mindketten azok vagyunk - sóhajt fel szemét forgatva, míg fél kézzel nyúl a kormányhoz és fordítja el jobban. Elvigyorodom, mennyire rutin neki. - Csak, hogy ne kelljen szerencsétlennek kimászni az ablakon - teszi hozzá halkan.
- Nem zavar, ha tanítanak - nézek rá szinte az ülésbe punnyadva. Ajkait kissé elnyitva vigyorodik el féloldalasan és inkább elfordul, míg tenyerével megsimogatja az arcát... de csak a vigyort próbálja leplezni.
- Zayn! - csapok a combjára, ahogy leesik, hogy ő valami perverzebb tanítási módra gondolt.
- Jogos - emeli fel a két kezét. - Tudsz mindent.
- Na jó - nyögök fel megmasszírozva az orrnyergemet.
- Indulj! - int előre, én pedig teszem, amit mond. Figyelve arra, hogy tényleg ne kelljen szerencsétlen embernek majd kimásznia. Lehúzom az ablakot és a srácra mosolygok, ő pedig csak dermedten néz. - Elfelejtettem - fintorodik el Zayn.
- Kukucs! - intek neki egy vigyorral. - Igen, azt látod, amit. Nem veszel elő telefont... - mutatóujjamat és a középső ujjamat összeszorítva teszek egy félkörös mozdulatot - te nem minket látsz - ha Yodának bevált, nekem is beválhat. Még mindig dermedten adogatja a cuccokat, én pedig csak pakolom át Zaynhoz.
- Haver, ugyan olyan emberek vagyunk - röhögi el magát Zayn, míg a fejét csóválja.
- Komolyan, igaza van. Semmiben sem különbözünk - nyújtom oda neki a kártyám. Zayn visszahúzza a kezem és az övét nyújtja kifelé. - Most komolyan?! - förmedek rá.
- Igen.
- Zayn! Önálló, felnőtt nő vagyok és...
- ... és ez degradáló és mit képzelek magamról, hogy meghívlak kajálni... megyek, ásom magamnak a sírt - vág közbe hadarva. Sikítás oldalról, mire mindketten arra nézünk és pár lány egyszerűen ugrálni kezd. A srác lehúzza a kártyát és még mindig kissé sokkosan visszanyújtja, én pedig elveszem. - Hello - integet nekik Zayn egy gázos vigyorral.
- További szép estét - mosolygok rájuk én is, majd elindulok. A parkolóig bírom és ott kiszállok, mire az anyósülés ajtaját szinte feltépem, már a másik oldalon van, és a kaják hátul vannak.
- Nem hittem, hogy ennyire lefagynak - jegyzi meg Zayn kitolatva és máris lehagyva az egész Mekis körzetet.
- Kezdek hozzászokni - vallom be neki, míg benyomom a rádiót.
- I'm gonna live my life! - Zayn olyan lazán kezdi énekelni a számot, hogy elmosolyodom. - Rapp-ben te vagy otthon, bocs - fintorog rám, mikor abbahagyja.
- Felejtsd el - rázom meg a fejem, és a számnak máris vége lesz.
- Szörnyű vagy... - hördül fel. - Miért nem énekelsz velem?!
- Te énekes vagy. Ez konkrétan a szakmád, én pszichológus vagyok. Dereng az ok? - fordulok felé, felpakolva a lábaimat.
- És? Na indítsd el az első zenét a telefonodon, most azonnal - egy sima kihalt parknak a parkolóját választja letelepedésre. Előveszem a telefonom és a zenék között kezdek keresgélni.
- Első - védem meg magam a szám miatt, amit el is indítok.
- Persze, hogy Rock - vigyorog rám, míg kiszáll és hátra ül. Én lazán hátra mászok inkább. A hátamat az ajtónak vetem és törökülésbe helyezkedve kezdek kajálni. - Csoda, hogy mellettem Trappes, majd pop imádó is lettél - röhögi el magát, én pedig csak szemforgatva a sült krumplimat a fagyiba nyomom.
- Csak az arányokon változtattál. A rock pedig örökké marad az életemben, még csak nem is Trash, vagy Death, vagy viking metált raktam be - fintorgok rá. Még örülhet!
- Elfogadom - sóhajt fel és többet be se szól a zenéimre, amik random váltogatják egymást. Amíg én elpusztítom a kis adagomat, addig ő lazán az övét. A lábamat az ölébe rakom és csak mosolyogva hallgatom, hogy mesél a bandáról. Annyira havernak érzem most magunkat. De már a barát havernak... akivel csak lazulok. Ez pedig most valahogy elképesztő.


Sziasztok!
Most én hoztam el a kövi részt! :) Remélem élveztétek! Várjuk a véleményeket!
Puszi: Klau

4 megjegyzés:

  1. Imádom! !!!! Csak kár, hogy ezelőtt régen volt rész, és ez meg ilyen rövidke lett
    De amúgy imádom! Csak így tovább! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm... és sajnálom. Szimplán nincs időm kijavítani, Klaunak meg mégannyira sem... De lehet, hogy megoldódik a helyzet:D Addig is csak bocsánatot tudok kérni. Imádás van!

      Törlés
  2. Szia Klau!
    Koszonjuk szepen!
    Annyi mindent irnek...de Des megint kicsinalt a Yodás beszolasnal es a korkoros mozdulatnál be haltam....a rekesz izmaim úgy tornáznak :D
    -Annyira imadtam, hogy Zayn megjelent a temetoben..,
    -apropo megse lepodok, hogy Zoe ejszaka ment...
    -Ej azok a szocsatak az egesz fejezetben...
    -es azok a lenyegtelennek tuno meg is nagyon lenyeges apro szobeli es mozdulat beli 'elejtések'....ezek se nem berogzotzek se nem baratiak :)
    Igaz ha valaki sokaig van egyutt valakivel tenyleg lehet berogzotz...osztonos...de vagy fel uton rajon hogy nem akarja vagy ha megteszi rajon komolyan hiba volt...
    Ok meg akarhanyszor tettek vmi bensosegeset csak annyiban bantak hhat nincsennek egyutt es ez igy nem jo vagy a masik a media...ami vegul is az egesz nincsennek egyutt dolognak egyik jentosbeli oka...szaval nagyon is ott az erzelem...es most igen mar kezdenek wljutni 'agyban' barati szintre....de ezt is csak azert hogy meg is kozellehessenek a masikhoz olyan tagadasos fazisban vannak...eddig jobban csak Zoe most mar egyre jobban Zayn is

    Imadtam! Nagyon szepen koszonom mindkettotoknek, hogy ezt a reszt is olvashattam!
    Imadlak ám benneteket! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy részt vehettem a napi edzésedben:D
      Húúhúhúh látom megint teljesen szétanalizáltad az egészet.:D Természetesen most is nagyon jó irányba, szóval taps. :) Köszönjük, és imádás van! <3

      Törlés